Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-20 / 43. szám

I jAsz-nagykun-szolnok megyei napilap Elutasították a szovjet béketervet George Bush amerikai elnök kedden elutasította az Iraknak felajánlott szovjet béketervet, még mielőtt Bagdadból megérkezett volna rá a válasz, s mielőtt - amint a nap folyamán bejelentették - Tárik Aziz iraki külügyminiszter visszatért volna Moszkvába, kérdé­sessé téve ezzel Aziz tervbe vett útját. Röviddel Wa­shington után a londoni kormány is elvetette a moszk­vai kezdeményezést'. A hadszíntéren folytatódtak a szövetségesek akciói, amelyek egyre inkább a szárazföldi offenzíva közvet­len előkészítésének jellegét öltik. Gorbacsov egyik tanácsadója egy francia tv-nek nyilatkozva azt mond­ta, hogy Irak jelezte Moszkvának: „elfogadná csapa­tai feltétel nélküli kivonását Kuvaitból”. Velajati iráni külügyminiszter Azizzal két nappal korábbi tárgyalásaira hivatkozva Bonnban ugyancsak azt hangoztatta, hogy Irak kész kivonulni feltételek nélkül. Erős gázkifúvás történt ked­den a kora reggeli órákban a Szovjetunióból Jugoszláviába tranzitgázt szállító 800 millimé­teres vezetékből Gyomaendrőd és Városföld között Öcsöd és Mesterszállás térségéből. Az ese­tet az észlelő Mezőhéki Táncsics Tsz tagjai azonnal jelezték a Gáz- és Olajszállító Vállalat Kecske­méti Kirendeltségének, ahol már az érzékelő-berendezéssel is ész­lelték, hogy a rendszerben vala­hol nyomáscsökkenés történt. A gázömléshez a kunszent­mártoni, mezőtúri és a szarvasi tűzoltó egységeket is riasztották, amelyek öt gépjárművel vonul­tak a helyszínre és biztosították a robbanásveszély elhárítását. A rendőrség intézkedésére a közeli közutat lezárták, a környező ta­nyákat pedig kiürítették. A felte­vések szerint a földben húzódó vezetéken repedés vagy törés tör­tént, a 42 bár nyomással vízszin­tes irányban mintegy 200 méter széles területre kiáramló energiát a gázipari szakemberek a délelőt­ti órákban megfékezték, a veszé­lyes szakaszt lezárták. A tranzit- szállítás azonban csak rövid ide­ig szünetelt, mert á gázt egy ki­sebb teljesítményű tarta­lékvezetékre terelték át. A gázki­fúvás helyének a feltárását meg­kezdték és várhatóan szerdán be­fejezik a hibás távvezetéksza­kasz javítását, illetve szükség szerinti cseréjét. (MTI) Amnesztia - feltétellel Kegyelmet gyakorolt a parlament Kedden reggel 9 órakor - Sza­bad György elnökletével - a közke­gyelem gyakorlásáról szóló tör­vényjavaslat vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés. A törvénytervezetet beterjesztő Göncz Árpád köztársasági elnök röviden utalt arra, hogy a múlt év októberi blokád után a kormány már kinyilvánította, hogy nem szorgalmazza az akcióban résztve­vők büntetőjogi felelősségre voná­sát. Az államfő ugyanakkor hangsú­lyozta: a magyar jogrendben nem ismert az úgynevezett opportunitás elve, amely lehetővé teszi, hogy a büntetőjogi hatóságok célszerűsé­gi megfontolásból eltekintsenek a felelősségre vonástól. Ezért van szükség a magyar jogrend kínálta egyetlen lehetőség alkalmazására, azaz a közkegyelem gyakorlására, amely egyúttal lezárja a hónapok óta húzódó ügyet. Hosszúra nyúlt vita után végül az Országgyűlés - az alkotmány­ügyi bizottság által támogatott mó­dosító indítványokkal kiegészítve - 21 ellenszavazattal, 39 tartóz­kodás mellett elfogadta a közke­gyelem gyakorlásáról szóló tör­vényt. (A módosításról szóló parla­menti jegyzetünk a 2. ■oldalon ol­vasható.) Hatalmi harc Moszkva.A szovjet ál­lamfő azonnali lemondását követelte kedd este Borisz Jelcin. Azt sürgette, hogy Mihail Gorbacsov helyett kollektív hatalmi testület, a köztársaságok képviselői­ből álló szövetségi tanács vegye át az ország irányítá­sát. Borisz Jelcin a szovjet tévé első csatornáján élőben sugárzott interjújában pél­dátlanul éles támadást inté­zett a szovjet elnök ellen, és elhatárolta magát az állam­főpolitikájától. Mihail Gor- bacsovot az ország egészé­nek nyilvánossága előtt még soha nem bírálták ennyire keményen. Gyógyszerár-emelés Budapest. A második ne­gyedév közepére újabb gyógyszerár-emelés várha­tó, valószínűleg mind a bel­földi, mind az importból származó gyógyszerek drá­gulnak. Az áremelés mérté­ke azonban még kérdéses, várhatóan 60-110 százalék körül alakul - derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet kedden, a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Vállalat képviselői tartot­tak. Az információ nem hi­vatalos. Felakasztotta magát acsalóügyész Kedden reggel fél 7-kor volt munkahelyén felakasz­totta magát dr. Héjjas József nyomozó ügyész, aki ellen csalás bűntettének alapos gyanúja miatt folyt eljárás. Dr. Héjjas január 21-én ha­mis személyi igazolvány­nyal, és hamis takarékbetét­könyvet felhasználva pró­bált meg 615 ezer forintot felvenni egy budapesti OTP-ben. Nálunk is csökkentették az árakat Olcsóbb húsnak dús a leve Tegnap délután a Szolnok Me­gyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat vezetése döntést foga­dott el, melyben átadási áraik csökkentését irányozzák elő. A született határozat értelmében február 21-étől, tehát holnaptól 16,5 százalékkal olcsóbban bo- csájtják megrendelőik rendelke­zésére áruikat. Ez egyelőre csak a hasított fél sertésekre vonatko­zik, amely a vállalat fő terméké­nek számít, s aminek további bontása a boltokban történik meg. Ez a jelentős ármódosítás, mint Kiss András kereskedelmi ügyintéző elmondta, már a kiala­kuló konkurenciaharc részeként született. A vállalat ugyanis nemcsak a.megyébe, hanem az ország fő fogyasztójának számí­tó fővárosba is jelentős tételeket szállít, s az ottani piaci jelenlétért már régóta komoly vetélkedés folyik a többi megyei és a kisebb regionális hústermelők között. (Folytatás a 2. oldalon) A szolnoki városházán Végrehajtható költségvetést terveztek Közgyűlést tartott tegnap dél­után a szolnoki városházán az ön- kormányzati testület. Az első napi­rendi pont témája iskolaigazgatók kinevezése volt. Ezt követően a Közterület-felügyelet és a Közterü­letfenntartó Intézmény megszünte­téséről döntöttek. Feladataikat 1991. március 1 -tői a Polgármeste­ri Hivatal Városfejlesztési és Üze­meltetési Irodája látja el. A Városi Sportlétesítmények Igazgatósága, a Városi Sportszövetségi és Ren­dezvény Iroda jogutódjaként pedig április 1 -tői működik új intézmény, a Szolnok Városi Sportcentrum. Az önkormányzat tagjai meg­szavazták, hogy a közgyűlés támo­gatja dr. Fazekas Attila rendőrszá­zados megyei rendőrfőkapitánnyá való kinevezését. Szolnokon a következő hónaptól 12 bölcsődében 684 férőhely nfa- rad. Mint az egyik határozatban szerepel, megszűnik a 30 férőhe­lyes TVM- bölcsőde; az Abonyi úti 20 férőhellyel működik, a Vörös Hadsereg útiba pedig 30 gyermeket vehetnek fel. A felszabaduló pénzt az Időskorúak Szociális Otthona működtetésére fordítják. A megye- székhely az idén 2 milliárd 270 millió forintból gazdálkodhat. A bevételeknél nem éltek a helyi adó­ról szóló jogszabályban előírt lehe­tőségekkel, magyarán szólva: nem vetnek ki adót. Alapokat működtetnek, melyek biztosítékai lehetnek a meghatáro­zott célok valóra váltásának. Reá­lis, végrehajtható tervet sikerült megalkotni - vélekedett az általá­nos vitában a költségvetési bizott­ság elnöke. A költségvetést a testület egy­hangúlag elfogadta. Az ülés végén a polgármester bejelentette, hogy az önkormányzat bizottságának vizsgálata értelmében a kábeltele­vízió igazgatójának kinevezése kö­rül szabálytalanság nem történt. Ezzel választ adott az MDF inter­pellációjára és válaszoltak egyúttal az SZDSZ-nek ugyanebben a té­mában felvetett kérdésére is. A vá­laszokat elfogadták. SZ.Z. Nád­aratók A Fertői Nádgazdasági Vállalat alföldi üzemében már lassan végeznek a nádara- tássaL 450 ezer kévét tárolnak be Nagy ivón határában, melyeket folyamatosan dolgoz­nak fel elsősorban exportáruvá. Felvétele­ink az aratást és a feldolgozást örökítették meg. Fotó: Mészáros Titkos dokumentumok akiemelt nyugdíjakról Mind türelmetlenebb az MDF- frakció, mert egyre halasztódik a nyugdíj-felülvizsgálati törvényja­vaslat parlamenti tárgyalása, mi­közben a jogtalanul megállapított kiemelt nyugdíjak folyósítása miatt jelenleg is havonta 25-30 millió fo­rint többletkiadás terheli a társada­lombiztosítás nyugdíjalapját. - hangzott el a Demokrata Fórum keddi, a parlamenti plenáris ülés szünetében tartott sajtótájékoztató­ján. Balás István, Kis Gyula és Pusztai Erzsébet kormánypárti kép­viselők egyúttal közzétették azokat a létező titkos határozatokat, ame­lyek alapján az állampárti időszak­ban mód nyílhatott politikai motí- vumú nyugdíjazásokra és nyugdíj- megállapításokra. A miniszterel­nök a múlt pénteken oldotta fel az e témában született kötegnyi kor­mányhatározat titkosságát. Számításaik szerint jelenleg több mint tizenegyezer személyt érint a kiemelt nyugdíjmegállapítás. Kö­zülük 9-en kapnak 40 ezeF forint feletti összeget, a többség nyugdíja viszont 12-14 ezer forint körül mo­zog. A képviselők célja azonban - mint hangoztatták - nem számonké­rés, hanem a jogtalan állapot meg­szüntetése a jövőre nézve. (MTI) 30L V, X í Q/^| T \ NÉMET MÉTERÁRUK — GARANTÁLT MINŐSÉG! Most érkeztek: bolyhos acrylok, különböző bordázató, és színű bársonyok, jogging pamutanyagok ötféle színben! OLCSÓ ÁRON! Szolnok. Jókai u. 3. *47522/ 1 • \Szolnok Jókai u. 3. TeT:t S6 ■ 34-4S5 íSfi: Sok köbméter földgáz elszökött

Next

/
Oldalképek
Tartalom