Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-13 / 37. szám
1991. FEBRUÁR 13. 5 A tévé képernyője előtt Különösebb csinnadratta nem előzte meg, szinte belopódzott szombat este a képernyőre; holott elődeit régebben bizony zajos előkészületek előzték meg, s amikor színre léptek, országos ügy lett belőlük. Egy-egy dalból is, merthogy azok versenyéről van szó, régi Táncdalfesztiválokról és azok öcsikéjéről, amelynek megszületésénél most az Állami Biztosító külön is bábáskodik. Eddig csak ÁB-bébi- ről tudtunk, most itt az ÁB Pop- fesztivál ’91! Fesztivál több menetben Szerényen a fővárosi művelődési házban vert tanyát ezúttal a fesztivál, s hogy a környezet azért mégis kellően fényes legyen, hát vásári módon alaposan „fellufizták”, színes, tarka képet „festettek” köré a rendezők, olcsó, közönséges ballonokból. Később, a dalok hallatán ez a dekoráció akár jelképévé is válhatott volna e könnyűzenei találkozónak, hisz egy-egy produkció aligha mutatott többet a felfújt, lebegő gömböcskéknél: sajnálatosan alacsony színvonal jellemezte ezt az első elődöntőt, amelyben több mint tíz mű mutatkozott be. Ahogy elhangzottak, úgy el is pukkantak, semmivé válva. A dalok fantáziátlanságát nem tudta feledtetni még a mozgalmas körítés sem, hogy tudniillik az együttesek előszeretettel alkalmaztak hatásemelő segédeszközöket, táncos lányokat, ügyes fiúkat, akik egy-egy dalhoz adták az izgató „többletet”. Volt füst is, de a láng, az is hiányzott. Ilyen lehangoló könnyűzenei estet régen láthattunk, hozzá hasonlót is tán még soha. Akadt énekes, aki egy egészséges hangot nem tudott kiereszteni a torkán, mások viszont teliszájjal énekelték a semmit: jellegtelen dalok, jellegtelen dalosok. Talán ezért is nem mutatták be őket, ahogyan az régen volt szokás, elárulván ki honnan és miért érkezett ide, a könnyűzene vizein hajókázva. Működött természetesen zsűri is, népes, kilenctagú, köztük sportbéli világsztárok; tették ők is a dolgukat, pontokat osztogattak egykedvűen, egy ízben nem fukarkodtak a tízesekkel sem, a Kortársak együttesnek adván a maximálisát; azoknak, akik kétségtelenül a legmeggyőzőbben adták elő dalukat. Világbajnokok is pontoztak, például a népszerű Egerszegi Krisztina. Ha az ő teljesítményükre gondolunk, meg arra, ami a színpadon zajlott - még kiáltóbb a fájdalom. Persze hátra lehet még a java, ezután jönnek az igazi dalok. Bár csak így lenne, de gyanítom: pénzt tud adni az Állami Biztosító, színvonalat azonban ő sem biztosíthat - ahol nincs adva a tehetség. Hol - mi Egy ifjúsági program címe ez, s egyesekben talán irodalmi emlékeket is ébreszt, hajdan volt folyóiratét, ám ez a műsor egészen más célt szolgál, divatos kifejezéssel: szolgáltat. Arról beszélnek itt, hol és mit lehet megtalálni, ami esetleg hasznos lehet fiúk és lányok számára, akik nemcsak helyüket keresik az életben, de egyben mindennapi szórakozásaikhoz is kutatják a jó lehetőséget, a kedvező megoldásokat. A Hol - mi pedig bőséggel szolgál ilyenekkel. S minthogy szombat délelőttönként jelentkezik, a fiatalok számára jól is hozzáférhető. S hogy valóban érdemes ráfigyelni, a legutóbbi jelentkezésük is ezt mutatja. Mert a kis telefonközpontos stúdióban, ahová a vonalak sokasága fut be, hisz adás közben bárki közvetlenül tehet fel kérdéseket az ott helyet foglaló szakembereknek, szinte az élet zsúfolódik bele a maga legfrissebb problémáival. Mi lesz azokkal a fiatalokkal, akik most térnek vissza katonai szolgálatból a civil életbe, s közben régi munkahelyük megszűnt? - feszegette elsőként témái között a Nagy György vezette Hol - mi. Visszailleszkedésüket hogyan tudja megkönnyíteni a társadalom? Majd egy újabb időszerű gond: vajon lesz-e elegendő hely középfokú tanintézetekben annak a mintegy 160 ezer kisdiáknak, aki ebben a tanévben hagyja el az általános iskolát? S mi a felelőssége az önkormányzatoknak a szükséges helyek biztosításában, de ugyanakkor mi a dolga a jelentkezőnek, ha felvétele elsőre sikertelen maradt? (Van fellebbezésre mód - minden ellenkező téves híreszteléssel szemben!) Sokan szeretnének manapság jól megtanulni egy- egy idegen nyelvet, amire kétségtelenül a legjobb módszer: nyelvtanulás anyanyelvi környezetben. Például németet németek között tanulni. Erre kínál alkalmat egy közvetítő szervezet, mely bemutatkozott a Hol - mi -ban is, az Aupair, mely tizenöt és huszonöt év közötti lányoknak kínálja fel szolgálatait azzal, hogy elhelyezi őket olyan német családoknál, amelyeknél házimunka mellett, nevelői tevékenységet folytatva bizonyos pénzekért az illető nyelv- tanfolyamon is ott, helyben tökéletesítheti nyelvtudását. Dolgozva tanulni, okos gondolat. Igaz, felmerülhet bennünk a kétely - s ez is szóba került az ismertetőben is -, mindez nem magyar lányok szervezett kiárusítása-e olcsó munkaerőként, idegeneknek? A válasz: nem. És itt a Klinika sorozatán tanult nézőnek beugorhat egy kép, a professzorék családjában tevékenykedő háziak, köztük a nevelőnő képe, akit ugyanaz a jóságos szeretet vesz körül, mint a család tagjait. Brinkmann professzo- réknál szolgálni valóban nem tűnik cselédsorsnak. Ám gyanítom, német földön sem csak Klinikákból és a professzorékhoz hasonló családokból áll a világ. Tehát, próba szerencse. Szó esett itt egyébként még izgalmas barlangtúrákról, asztmás gyerekeknek gyógyító úszásról, túrázó diákoknak olcsó szálláshelyről, alapítványról, mely azokat a főiskolásokat és egyetemistákat támogatná, akik vissza- illetve hazajárva segítik szülőfalujuk kulturális, közösségi életét, ajánlanak olvasnivalót, propagálják művelődési házak szórakoztató műsorait - választhat kiki ízlése szerint, s közben felcsendül a muzsika is, fiatal szívek küldik fiatal és nem fiatal szíveknek a dalt, határon innen és határon túl. Szóval hasznos és sok szempontból szórakoztató ez a Hol - mi, jelentős szolgálatot tesz, tehet azoknak a fiataloknak, akik idejüket reá szentelik. Röviden Újabb riportfilm a Gyökerek sorozatban; ezúttal az Ung-vi- dékre látogattak a kamerák, ahol szlovákok és magyarok élnek együtt, s a riporter ismét a karcagi múzeumigazgató, Bellon Tibor. Újabb látlelet - békés képekben arról a küzdelemről, amelyet a kisebbségben élő magyarság folytat megmaradásáért, magyarságtudatának megőrzéséért. Megható emberi vallomások, humánus emberi tájak; dráma és idill egybeszorulva - utazás ez a jelenben, de mindig jövőre vetett tekintettel. Valkó Mihály Gyermekek a néptáncért... A szandaszőlősi „Vadvirág” A szandaszőlősi Vadvirág gyermekcsoportja Az elmúlt hét péntekén a szandaszőlősi művelődési házban példátlan sikerű néptáncestet tartott a Szandaszőlősi Általános Iskola gyermek és ifjúsági néptánccsoportja. Sikerük azért mondható példátlannak, mivel műsoruk iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a közönség nem fért be a terembe. A kívül rekedt publikum részére tegnap este megismételték fellépésüket a méltán jóhírű Vadvirágok. A gyermek néptánccsoport. immáron 9 éve működik az iskolában. Tavaly augusztusában pedig az iskola visszajáró volt diákjaiból ifjúsági néptáncegyesület is alakult, többnyire olyan középiskolásokból, akik korábban maguk is tagjai voltak a gyermektánccsoportnak. Az együttes művészeti vezetői Kovács Józsefné és Kovács József néptáncpedagógusok, a zenei kíséretet a Sodrás népzenei kisegyüttes szolgáltatja. A gyerekek tudása, zene- és táncszerete- te mellett nekik köszönhető, hogy ma már a megyei néptáncverseny aranyérmével rendelkeznek. Számos külföldi és hazai fellépés bizonyítja tudásukat. A Szandaszőlős kulturális életében meghatározó szerepet betöltő együttes szívesen vállal fellépést bárhol, különböző megrendelésekre. Kérésüknek lapunk hasábjain szívesen teszünk eleget, tudniillik annak, hogy az ezügyben érdeklődők Kalydy Sándor iskolaigazgatót vagy Kállai Mária igazgatóhelyettest keressék. Az együttes fenntartása ebben a nehéz gazdasági helyzetben nem kis gondot jelent az iskolának. A szülők társadalmi munkája mellett a város népművészetet kedvelő támogatóira is számítanak. K.Sz. „Azok voltak ám a szép napok...” Péntek Lajos bácsi lakodalmas rigmusai Lajos bácsi szeme ma is huncutul csillan, úgy mint mikor még maga is fiatalemberként élte ízes történeteit. A Tiszaderzsen élő Péntek Lajos népi iparművész nemcsak a tárgyi népművészetre fogékony, hanem a népi irodalom, régi paraszti szokások világa is megragadta képzeletét. Összegyűjtötte és hamarosan könyv formájában is megjelenteti a Tiszaderzs környéki lakodalmas szokásokat és az ezzel kapcsolatos népi rigmusokat. Amikor nála jártunk, kint fagyos, téli szél fújt. Bent viszont a jótékony meleget árasztó kályha mellett jó volt hallgatni Lajos bácsit, amint egy pohár bor társaságában, ma is fiatalon csillogó szemmel mesélt a régi udvarlási és lakodalmi szokásokról.- Azok voltak ám a szép napok - kezdte színes történetét - a fiú odament a lyányos házhoz:- Jó estét!- Jó estét, elgyüttem.- Hát csak tanyázz le fiam, tedd le a nagyujjasodat, oszt igyál egy pohár bort. Akkor oszt a lyány kiment a konyhába. A bor mán oda vót készítve a kredenc tetejére. Na, akkor oszt koccintottak, de a lyánnyal egy szót se szóltak egymáshoz. így telt az este, de mán alig várták, hogy ki lehessen menni. Mikor oszt a fiú elköszönt, a lyány kikísérte. Akkor oszt puszilóztak, meg minden.* Ha soká jött be a lyány, az anyja mán köszörülte a torkát. E vót a jel, hogy a lyány mostmán gyűjjön be. így ment ez addig, amíg az ifjú párt a templomban ki nem hirdették. Mikor ez is megvót, készültek az esküvőre. A csigacsinálás volt az első. Rá pár hétre elkezdődhetett a lakodalom. Ennek is megvót a maga rendje. A vőfély először kikísérte a lányt a lakodalom reggelén a lyányos háznál. A fiúsháznál vót a reggeli, azut’ oszt a násznéppel együtt elmentek a polgári esküvőre. A főjegyző adta össze űket. A vőfély ezután ment a paphoz, vitte neki a papkalácsot. Mikor a templomi esküvő is megvót, megtartották a lagzit. Ez rendszerint szerdán vagy szombaton vót - úgy tartották, ekkor a legjobb. A lyányos háztól a fiús házba vonuló népet „hérésznek” hívták. Az atyafiak, vagyis a hérész, este 8 óra tájban vonult át a fiús házba, oszt ott mulattak éjféligVacsora után a cigányok asztali áldást húztak, ezután következett a meny asszony tánc. „Eladó a menyasszony!” - kiáltotta a vőfély, oszt mindenki perdülhetett egyet a menyasszonnyal. A kikészített tálba ilyenkor pénzt is dobtak a táncosok... Lajos bácsi történeteit szívesen hallgatuk volna tovább is a duruzsoló kályha jó melegében, de búcsúznunk kellett. Kiadásra váró könyvéből sok ilyen és ehhez hasonló ízes, régi történettel ismerkedhetünk majd meg. Illetve ismerkedhetnénk meg, ha a kiadó közel két éve nem ülne az értékes kéziraton, amelyben egyébként vőfély-rigmusök is találhatók szép számmal. Kátai Szilvia Fotó: Korényi É. MŰSOROK Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Rádió Szolnok! Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel.: 44-618) Szerkesztő: Varga Ferenc 17.00- 18.30: Alföldi Magazin. Szerkesztő: KorimÉva (tel.: 41-133) A tartalomból: Hírek - 17.15: Zenés percek. Muzsikáló tájak - 17.30: Alföldi Krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Diszkont húsáruház Szolnokon - Izraeli növényvédő szerek - Speciális szakiskola a Gyermekvárosban - Cigányélet a cigány élet? - Egymilliomodik telefon Szolnokon - Sport - 18.00- 18.30: Szóváltás - közben: Zeneturmix. Milyennek láttak minket az OTP- ben? - Egy kisszövetkezet a fennmaradásért Kossuth Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika - 8.05: Hangszemle - 8.20: Eco-mix (ism.) - 8.45: Levelekre röviden - 8.50: Külpolitikai figyelő - 9.05: Napközben - 11.10: Népdalkörök és citerazeneka- rok -11.31: Egy tiszta nő IX/6. -12.00: Déli Krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.45: Törvénykönyv - 13.05: Klasz- szikusok délidőben. Pillangókisasz- szony - 14.05: Ötágú síp - 14.35: Kozák Gábor József népi zenekara játszik - 15.05: Metronóm - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Boldog születésnapot -17.05: A két Strauss Magyarországon III/l. - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.15: Láttuk, hallottuk - 19.30: Hol volt, hol nem volt... -19.40: Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel - 19.50: Gong - 20.05: Európa-stúdió - 20.35: Százéves a cimbalomoktatás a Nemzeti Zenedében VI/6. - 21.05: „Angyal a város felett” -21.43: Filmzene-22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Vallások világhíradója - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.05: Lemezmúzeum - 23.42: Századunk kórusműveiből - 24.00: Hírek. Időjárás Petőfi 4.30: Reggeli zenés műsor - 6.03: Reggeli csúcs - 7.37: Mellényzseb - 8.00: Hírek. Időjárás - 8.05: Rivaldafényben: Eros Ramazotti és a Pooh együttes - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.03: Nagy nevettetők: Róna Tibor - 10.00: Zenés játékokból - 10.50: Hajszálgyökerek (ism.) - A1.00: Hírek. Időjárás 11.03: Sárga tengeralattjáró -11.40: Ki kopog? -12.00: Nótaarchívum -13.00: Hírek. Időjárás - 13.03: A tegnap slágereiből 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00: Az első ötven évem - II/2. - 15.00: Hírek. Időjárás - 15.05: Poplabor - 16.00: Tartóshullám - 17.00-19.00: RádióMa- benne: 17.00: Hírek. Időjárás -17.30: Visszajátszás - 17.50: A-B/CD - 18.20: Tört-rész - 19.00: Hírek. Időjárás -19.03: Kölyök- rádió -19.30: Popregiszter - 20.00: Hatodik érzék - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.03: Közkívánatra! - 22.15: Rádiószínház. Házasságkötő terem (hangjáték) - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10: A mai dzsessz - 23.50: Hobo Blues Band: Tábortűz mellett Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.10: A kamarazene kevelőinek - 10.05: Magyar írás (ism.) - 10.50: Szimfonikus zene - közben: 12.00: Hírek. Időjárás - 13.00: Rádiószínház. Weininger - 13.48: Johann Pezel fúvósműveiből - 14.05: Verdi: Aida (négyfelv. opera) - közben: 16.00: Hírek. Időjárás - 16.39: Bergeni Fesztivál, 1990- 18.00:Vma- terinskom jaziku - 18.20: In limba ma- tema - 18.40: Na matemjem jeziku - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: In der Muttersprache -19.25: Brahms: Ünnepi és emlékbeszéd - 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémiát (jótékonysági hangverseny) - közben: 20.20-20.40: Aki szól a madarak’nyelvén - 21.30: Operarészletek - 21.47: Csajkovszkij: IV. szimfónia - 22.34: A Kontroll Csoport és utódzenekarai játszanak - XX/19. - 23.19: így láttam Bartókot - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.10: Zenei panoráma - 1.22-2.00: Operanyitányok. Éjfél után (Kossuth KH, Petőfi URH): 0.15-4.20: Popzene, dzsessz, reneszánsz muzsika, nóták. Televízió TV 1 8.58: Műsorismertetés - 9.00: Képújság - 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak - 9.10: Hármas csatorna (ism.) - 9.55: A klinika (NSZK tévéfilmsor.) XII/6.: Színház, minden műfajban (ism.) - 10.40: Stúdió ’91 (ism.) - 11.40: Képújság. 16.50: Képújság - 16.58: Műsor- imertetés - 17.00: Déli videoújság - 17.10: Správy - 17.15: Sorstársak - 17.35: Népdalkórusok - 17.40: Vidám forgácsok (ism.) - 17.55: Szám-adás - 18.10: Rockfesztivál, 1980-1990 - 18.55: Műsorajánlat - 19.05: Esti mese- 19.25: Közlemények. Műsorajánlat - 19.30: Híradó - 20.00: Kávészünet - 20.05: Kérem a következőt! XIII/2. Kábítószer - 20.15: Zenés tv-színház. Arthur Sullivan: Esküdtszéki tárgyalás- 20.55: Neptun-ünnep - 21.40: A hét műtárgya - 21.45: Új Világ - 22.30: Mozart: C-dúrzongoraverseny - 22.55: Híradó 3 - 23.10: ZDF-híradó TV 2 17.00: Képújság - 17.15: TV 2 - 17.45: Dominó - 18.00: Telesport - 18.25: Gyerekeknek -18.45: TV 2 - 19.00: Wengler és fiai (NDK film) - 20.12: TV 2 Klub - 21.00: Híradó 2 - 21.20: TV2 - 21.30: Napzárta - kb.: 22.15: „Sztárok szeretője voltam...” - kb. 22.45: Felkínálom - kb. 23.30: TV 2 Újvidék 15.30: Műsorismertetés - szerbül és magyarul- 15.35:Tv-napló-szlovákul- 15.50: Tv-napló - ruszinul - 16.00: Zenés műsor - 16.15: Fenntartott idő - 16.45: Tv-napló - magyarul - 17.00: Tv-napló - 17.20: Rajzolt sor. gyerekeknek - 17.45: Dokumentműsor - 18.15: Objektív Tv - román nyelvű műsor - 19.15: Rajzfilm - 19.25: Reklám- 19.30: Tv-napló - magyarul - 19.55: Reklám - 20.00: Komolyzenei műsor - 22.10: Tudományos fórum - 23.40: Tv- napló - 0.00: Műsorzárás Eurosport 7.00: D. J. Kat-show - 8.30: Eurobic- 9.00: Sí-vb - 12.00: Eurobic - 12.30: Kézilabda-vb - 13.30: Tenisz - 15.30: Golf -16.30: Kosárlabda -18.00: Súly- emelő-vb - 18.30: Eurosport-hírek - 19.00: Nemzetközi sport - 20.00: Sí - 21.00: Ökölvívás - 22.00: Sí-vb - 23.30: Bob-vb Super 7.00: Pirkadat - 9.10: Egyveleg - 13.00: Japán üzleti élete -16.00: Forró drót - 17.00: Élő videoshow - 18.30: Kék éj - 19.45: Időlánc - 20.00: Belföldi tudósítások - 20.30: Ázsia - 21.30: Üzleti hét - 22.00: Nemzetközi hírek - 0.35: Kék éj - 1.35: Időlánc - 1.50: Egyveleg SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! - 8.35: Szomszédok - 9.05: Szerelemhajó-9.55: Teleüzlet- 10.15: Police Academy - 10.40: Visszatérés a majmok bolygójára - 12.20: Szerencsekerék - 13.00: Telebörze -14.00: Szomszédok (ausztrál sor.) Azok a régi szép idők - 14.25: Szerelemhajó (am. sor.) Csak nyugalom! -15.15: Szél fúj a földeken (sor.) Minden jót! - 15.40: Teleüzlet - 15.55: Őrült Vadnyugat (westemsor.) Az indiánok nyila - 16.45: Kaliforniai nap alatt (am. sor.) Alternatívák - 17.45: Műsorismertetés - 17.50: Mr. Belvedere (am. sor.) Felebaráti szeretet- 18.15: Esély- 18.45: Híradó, időjárás - 19.15: Szerencsekerék - 20.00: Booker (am. krimisor.) Párbaj egy profival - 21.00: Fantasztikus utazás (am. sci-fi) - 22.45: Hírek - 23.00: Az átok örökösei (am. krimisor.) Viaszbábuk - 23.50: Filmkészítők órája - 0.05: Sport - 0.35: Booker (ism.) - 1.25: Műsorismertetés RTL Plus 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! - 8.35: Telebutik - »9.25: Nászéjszaka tanúkkal (am. komédia) - 11.00: Rizikó - 11.30: Telebutik - 12.00: Forró nyeremény - 12.35: M ügyosztály (am. krimisor.) Kell egy tanú - 13.00: Senki sem tökéletes (am. krimisor.) San Franciscóban - 13.20: Kalifornia klán (am. sori) - 14.05: A Springfield-sztori (am. sor.) - 14.50: Vad Rózsa (am. sor.) - 15.38: Nettó - 15.50: CHIP’S (am. krimisor.) Osztályelső- 16.40: Rizikó-17.10: Forró nyeremény- 17.45: Játssz velünk! -18.00: A hatmillió dolláros férfi (am. akció- film-sor.) Földönkívüliek -18.45: Híradó, időjárás - 19.15: Hazai dallamok -20.15: Gottschalk - 21.15: A modell és a zsaru (am. sor.) Engedelmes lélek - 22.10: Tévétükör - 22.55: Halálos Lady (am. akciófilm) - 0.25: A korbács és a test (olasz-angol horrorfilm) - 1.45: Aerobic