Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-13 / 37. szám
Néplap 1991. FEBRUÁR 13. 3 Olcsóbb húsnak sem híg a leve (Folytatás az 1. oldalról) Szóval teljes a bizonytalanság, s így Dóra László, a vállalat kereskedelmi és termelési igazgatóhelyettese nyilván jogosan kifogásolja, hogy a kormányzat még a mai napig sem mondta ki egyértelműen, hogy valójában mi is a szándéka az ágazattal. De miután az állami támogatásokat alaposan megnyirbálták - holott a mezőgazdaság e nélkül a világon sehol sem él meg -, ez akár arra is utalhat, hogy a mezőgazdasági kormányzat az ágazat visszafejlesztését fontolgatja. Ezt ugyan még hivatalosan senki sem mondta ki, de a jelek erre engednek következtetni. Mindezt akár el is fogadhatnánk, de annyit azonban jogosan várnának el a húsipar vállalatai, hogy legalább nekik is elmondják: mire számíthatnak. Ám, mivel mint említettük, eddig ez még nem történt meg, továbbra is termelnek, de a kül- és belföldi értékesítési lehetőségek csökkenése miatt csupán raktárkészleteik nőnek. Éppen ezért a megyei húsipari vállalat szakembereiben már évekkel ezelőtt felvetődött a gondolat, hogy az ipari termelés mellett kereskedelmi tevékenységgel is komolyabban foglalkozni kéne. Elsősorban azért, mert ha saját boltjaikban kínálják termékeiket, akkor megszűnnek az áttételek, s így nyilván olcsóbban juthat áruféleségeikhez a vásárló. Nos, az elgondolást tett követte, s ma délelőtt már Szolnokon, a Gábor Áron téren meg is nyitják 320 négyzetméteres diszkont húsáruházukat, ahol valóban minden termékért kevesebbet kell fizetni. Újdonság, hogy egyrészt az üzlethez tartozik egy húsbontó- és egy csomagolóüzem is, másrészt pedig nemcsak az egyéni vásárlókat, hanem a továbbfelhasználókat - így például az éttermeket, bölcsődei, óvodai és iskolai konyhákat, sőt ABC-áruházakat - is kiszolgálják, s számukra nagy tételű vásárlás esetén még a nagykereskedelmi árból is elengednek 2 százalékot. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy a különböző, tömegétkeztetéssel foglalkozó intézmények élnek a lehetőséggel, s a jövőben arra hivatkozva, hogy drágább lett a hús, nem emelhetik, sőt még az is elképzelhető, hogy csökkentik áraikat. nt EGY TUDOMÁNYOS KUTATÓ ÉLMÉNYEI Afrikában jártam (2.) Van Afrikának olyan része, ahol külön szertartás a férfivá avatás. Annak viszont előfeltétele az, hogy az illetőnek oroszlánt kell ölnie. Nos, amennyiben szigorúan ragaszkodnának ehhez, akkor már egyetlen oroszlán sem bőgne a kontinensen. Van ehhez egy trükkjük. Összeállnak ötve- nen-hatvanan, s úgy terítik le a vadállatot. És aki tagja a csapatnak, az már eleve oroszlánölőnek számít. Tejet - vérrel A nílusi pásztomépeknél bevett gyakorlat az, hogy vérrel kevert tejet fogyasztanak. A mi lopótökünkhöz hasonló növényből készült tartókban tárolják azt. Belső részét kiszedik, kifüstölik, majd vizelettel fertőtlenítik. Az ottani, rideg körülmények között tartott jószág nem sok tejet ad. A száraz évszakban egy jól megtermett tehén nem ad többet naponta egy liternél. Marha viszont sok van, egy átlagos - harminc emberből álló - nagycsaládnak öthatszáz jószág képezi tulajdonát. Ezért évente háromszor vért csapolnak a marhákból. Ezt úgy csinálják, hogy egy kötéllel lazán átkötik a jószág nyakát, csupán annyira, hogy a vénája kidudorodjon. Arra aztán arasznyi távolságból félhold alakban végződő nyílvesszőt lőnek. Az másfél-két centis sebet ejt a vénán. így másfél-két liter vért csapolnak. Azután leveszik a kötelet az állat nyakáról, összezáródik az érfal, és a marha már mehet is legelni. Ezután keverik össze a vért a tejjel. Nem kóstoltuk meg. Sok mindentől nem viszólyogtunk, de ettől igen. Nemcsak azért, mert vizelettel fertőtlenítették az edényt, hanem azért, mert majdnem minden marhájuk tébécés. Nem volt ajánlatos az ilyen dolgokat megkóstolni. Bizonyára nagyon megsértődtek volna, ha tudják ezt, ezért kénytelenek voltunk becsapni őket. Főleg az orvosunk első „éles bevetése” után. Az egyik reggel ugyanis táborunkba hoztak egy olyan hathétéves gyereket, akinek ronda nagy seb volt a kezén. Mint kiderült, éjjel megmarta egy kígyó, ezért nagy sebet haraptak a kezébe és kiszívták, hogy ne szívódjon fel a méreg. Valamennyi azért talán felszívódhatott. A doki ellátta a beteget, fertőtlenítette a sebet, s hajói tudom, ellenszérumot is adott meg lázcsillapítót, hogy a sebláz el ne kapja. Ettől aztán olyan hálásak lettek - különben is barátságos nép, nem ádáz harcosok -, hogy csőstül hordták a véres tejet. Muszáj volt kivárni, míg elmennek, s azután elástuk az ajándékot. Számunkra érdekes, hogy a nők nem fejhetik a tehenet, csak a férfiak. Egyszeregy turkána faluban jártunk, ahol feltűnt, hogy egy kőrakás nagyon el van színe- ződve. Azt hittem, valami rituális hely. Megkérdeztem, hogy mi az? Azt felelték, hogy az asszonyok ott szokták vágni a kecskét. - S hogyan? - érdeklődtem. - Hát késsel elvágják a nyakát - mondták megvetően. Á férfiember ilyet nem csinál, az lándzsával öli meg a jószágot. Tanulhatunk bürokráciát Nyolcvanhétben három hónapig kint voltam Afrikában, s mivel akkor már félig kész volt az expedíció terve, próbáltam közelebbi kapcsolatokat teremteni az ottani emberekkel, hivatalokkal. Akkor nagyjából úgy tűnt, hogy egy ilyen nagy vállalkozás „lefuttatása”, tehát, hogy megkapjuk a vízumokat, a különféle engedélyeket, hogy kihozzuk a konténereket a kikötőből, az úgy elvisz három hetet. Mondtam ezt a fiúknak, ők mégis csak tíz napot terveztek erre. Persze, „nem jött össze”. Volt olyan nap, amikor reggel kilenctől délután négyig huszonhat különböző pecsétet kellett összegyűjteni ahhoz, hogy a kikötőből kiengedjék három terepjárónkat. Az esetek többségében egy kis baksissal is meg kellett fejelnünk a dolgokat. Rá kellett jönnünk, hogy olajozottabban intézik ügyünket, ha egy-egy karton Marlboro, ital vagy tollkészlet „megtámogatja” azt. Végül is keményen ráment a három hét az adminisztrációs ügyek intézésére. Egyébként nagyon szívélyesek. Az embernek nincs olyan érzése, hogy valamelyik hivatalnok nem akaija intézni az ügyét. Ez a tempó. A kulcsszó az volt. hogy polle, polle! Ez körülbelül azt jelenti, hogy nyugi, ráérünk. Olyan pató- pálosak. Azt mondják például: most nincs itt a főnök, majd a jövő héten nézzenek be. Hiába mondtuk, hogy nekünk a jövő héten már a Kilimandzsáró tetején kellene lennünk, csak hangoztatták: polle, polle. Nyugi, nyugi. Nem csoda, hogy csak szép lassan haladt az ügyünk. Ä mindenkori bejelentkezések vidéken is hosszadalmas beszélgetésekké alakultak. Sokkal jobban elhúzódtak, mint szerettük volna. A hivatalnokok számára ez egy jó műsor volt. Szuahéli nyelven csak én beszéltem a csoportból, de angolul is meg lehet élni. Blöki - sörénnyel Kenyában él egy ember, akinek az a hobbija, hogy az afrikai kutatók emlékeit gyűjti. Van egy olyan tekintélyes Teleki-gyűjteménye, hogy leesett az állam. Az volt az egyik nagy terve, hogy ha pontosan meg tudjuk állapítani, hogy hol volt Teleki tábora a Ke- nya-hegy tövében, akkor ő emlékművet állít ott. Jártunk fel-le, hegyen-völgyön kerestük a színhelyet. Egyszer egymástól jó távolságra egy horhoson vágtunk át, amikor hallom, hogy Saci, a fotósunk egyre kiabálja, hogy „nem mész innen, nem mész innen!” - Mi az? - kérdeztem. - Valami nagy kutya - válaszolta. Nos, nem az volt, hanem tőle hathét méterre ott állt egy megtermett oroszlán a bokrok között. Szerencsére nem támadt. (Folytatjuk) Lejegyezte: Simon Béla Füssi Nagy Géza a tejtartó edénnyel. KÉSŐN JÖTT TÉL Hóelhárítók • Emlékszem telekre, mikor nap mint nap állandó helyet kapott a hírekben a rendkívüli hómunkára való mozgósítás. Az emberek megjelentek esténként a toborzóhelyen, kaptak kezükbe valami kéziszerszámot, egy bögre forró teát, aztán usgyi, nekigyürkőztek az egész éjszakás lapátolásnak. Mire ébredt a város, úgy ahogy eltakarodott a hó az utcákról és járdákról. Évek óta azonban nemigen gyűlik meg bajunk a felszaporodó pillékkel. Úgy tűnik, feje tetejére állt az időjárás, már a régiek sem mernek kalendáriumba való jóslásokba bocsátkozni. Az idén is amilyen későn érkezett, olyan hamar odébb is állt a mennyei csapadék. így „polgári segítségre” se nagyon szorultak a közterület-fenntartók, a hólapátok - úgy néz ki - szunyókálhatnak még egy esztendőt a legközelebbi bevetésig. S míg ’87-ben másfél héten át több mint száz emberfiát mozgatott meg az akkori cudar tél, az idén harminctól többen soha nem serénykedtek városszerte. A Szolnok rendbentartására előirányzott évi 16-17 millió forintos keretösszegből túl sokat nem emésztett fel ez az idei tél. Sajnos a sorozatos enyhe évszakok folytán el is szoktunk kissé közvetlen környezetünk gondozásáról. Ahol a legtöbb ember él egymás hegyén-hátán, leginkább ott merült meg lábbelink a lucskos lében. Pedig a mondás is arról szól: mindenki sepregessen csak a saját háza előtt... técsi Alapítvány Felhívott egy háromgyermekes édesanya, és érdeklődött, hogy van-e olyan alapítvány, amely a megyei kórház gyermekosztályát segítené. Elmondta, hogy szerinte a szülők és nagyszülők - anyagi lehetőségeikhez mérten - bizonyára támogatnának egy ilyen alapítványt, hogy gyermekeiket, unokáikat minél jobb körülmények között és színvonalon gyógyíthassák. Van-e alapítvány a beteg gyerekekért? - kérdeztem a megyei kórház gyermek- és ifjúsági osztályának vezető főorvosát, dr. Pintér Sándor professzort.- Még nincs, de hamarosan lesz, és ennek érdekében már meg is történtek az első lépések. A „Gyermekeinkért” megyei alapítvánnyal a gyermekosztály műszerezettségét szeretnénk javítani.- Miért, olyan rosszul állnak?- Nézze, a megyéből az összes A beteg gyermekekért súlyos beteg gyermeket itt látjuk el. Ide hozzák azt, aki égési sérülést szenvedett - évente 30-40 ilyen beteg van. Most pl., a „korcsolyaszezon” után 6-8 gyereket hoztak be agyrázkódással. De ide kerül az a koraszülött is, akinek nem kielégítő a légzése, a szívműködése. Ehhez képest a lélegeztetőkészülékeink 14 évnél idősebbek, az inkubátorok 16-18 évesek. A sort folytathatom azzal, hogy ide kerülnek a megyéből az epilepsziás gyerekek is. Ugyanakkor az EEG-készüléket nap mint nap javítani kell. Itt vizsgáljuk ki az asztmásokat - korszerű légzésfunkciós vizsgálatokat végző gép kellene, mert ami van, az régi. Nincs pl. önálló műtője az osztálynak, holott évente ezerötszáz körüli műtétet végeznek. Annyit, mint egy városi kórházban! Minden készülékünk nagyon elhasználódott, hiszen az utóbbi nyolc évben szinte semmilyen műszert nem kaptunk, mert nem volt rá lehetőség. Ha egy-két éven belül nem tudunk felújítani, képtelenek leszünk ellátni a súlyos betegeket.- A körülmények ellenére, úgy tudom, jók az eredményeik.- Az utóbbi években a csecsemőhalálozás tekintetében az országban a legjobb eredményt elérők között vagyunk. Ez a szülészek, a gyermekosztály dolgozói, a körzeti gyermek- és felnőttorvosok, a védőnők munkájának köszönhető. A szakmai felkészültségünk jó, csak műszerekkel állunk gyengén. Ezért gondoltunk arra, hogy létrehozzuk a Gyermekeinkért Alapítványt. Az alapítvány megszületésekor újabb tájékoztatást adunk érdeklődő olvasóinknak. - paulinaA FÉRFIAK LERONGYOSODNAK A pénztárcánk szabta divat Úgy tűnik, az elszegényedés, a pénztelenség általános jelenség ma Magyarországon (bár jócskán akadnak kivételek), pénztárcáink laposodása tükröződik - többek között - az élelmiszerboltok és az éttermek januári és februári forgalmán. Ám családonként, egyénenként változik az, hogy a szűkösebb anyagi helyzetben ki min spórol, illetve miről mond le. Ezúttal két olyan szolnoki kereskedelmi egységet kerestünk fel, ahol divatos ruhaneműt árulnak. Az Ideál Szolnok Kereskedelmi Kft. 58-as számú boltjának, valamint a Levi’s bolt üzletvezetője, Kiss Ildikó szerint a forgalomban jelentős visszaesés nincs. Azért nincs, mert volt egy sikeres, kétmilliós pluszbevételt hozó szőrmevásár januárban, amelyen 40 százalékos árengedménnyel kelt el a pézsma-, a nutria-, a farkas-, a nyuszi- és egyéb bunda. Valahonnan előjött rá a pénz; hogy honnan, azt a boltvezető sem tudja, ő is csodálkozik rajta. A farmert pedig változatlan-kedvvel vásárolják a fiatalok, mert kényelmes, tartós, divatos és viszonylag nem drága. Valami azonban változott...- A kereslet az idén úgy alakul mondja Kiss Ildikó -, hogy a középárfekvésű holmi nem kell szinte senkinek. Vagy valami szépet vásárolnak, még ha drága is, vagy pedig nagyon olcsó kell legyen az áru. Például, sokkal könnyebben elkel a 9000 forintos öltöny, mint a 3-4000 forintos cseh konfekció. Nekem pont ez a középréteg hiányzik, amelyik döntő volt, mert ezzel bonyolítottuk le a forgalom jelentős részét. Számomra a férfiak okozták a legnagyobb csalódást. Arra számítottam, hogy a rendszerváltás után, a piacgazdaságra való rátérés közben jobban fognak öltözködni. Mert vállalkozásnál, üzleti tárgyaláson a megjelenés fontos lenne. Nem így van. Nem adnak a megjelenésre, az öltözékre, és így lehet valaki akármilyen okos, ha slampos és visszataszító a külseje.- Ezek szerint Magyarországon várhatóan a férfiak fognak leron- gyosodni?- Minden jel erre vall, a férfiaknál nagyon visszaesett minden. Egy nőnek még el lehet adni egy blúzt vagy valamit. A férfiaknál viszont zuhanórepülés... Azért a beszélgetés végére csak kiderült, hogy ha nincs az a szőrmevásár meg a szintén árengedményes téli vásár, nemigen menne a bolt. Arra a kérdésemre, hogy most pillanatnyilag milyen áru fogy, ezt a választ kaptam: szinte semmi a 250 forintos import pólókon kívül... Bár Kiss Ildikó azt mondta, számukra nem jelentenek konkurenciát a butikosok („az már nagy baj lenne”), meg kellett kérdezni a „másik felet” is. Erre még visszatérünk. M. H. L,
