Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-11 / 9. szám
1991. JANUÁR 11. Mi lesz veled, munkaerő? Gond az egyetemi, főiskolai fel- munkanélküli segélyre „utazóvételt nem nyertek, illetve az el- kát” illeti, hadd intsem őket: a A hely, ahol sohasem fogynak el az ügyek Szociális védőhálót! A Munkaügyi Központ karcagi kirendeltségén Fazekas Sán- domé ezekkel a szavakkal fogad:- Örülök, hogy megkeresett. Maga az első, aki érdeklődik a dolgaink felől fennállásunk óta. Pedig segítségre és nyilvánosságra lenne szükségünk. De mielőtt megindokolnám, egy gyors helyzetkép. Tavaly 14.664-en fordultak hozzánk munkalehetőségért. Csak decemberben 1,662-en jártak az irodánkban. Ezzel szemben 148 ember számára volt munkahely. De ebben is nagy az aránytalanság. Segédmunkát ugyanis 774-en kerestek, ugyanakkor nyolcra volt igény. S most figyeljen: szellemi munkára öt személyt kerestek mindösszesen! Mit mutat ez a kép? Hogy a szakképzetlenek és a magasabban kvalifikáltak elhelyezkedése a legnehezebb. Kunmadarasról is beszélek, mert az is a mi körzetünk. Jelenleg kilencszázan kapnak munkanélküli segélyt. Ez a létszám a megyében a legmagasabb. Igaz, hogy a támogatás ideje hosszú, a járadékkal együtt két év, de a legelőször jelentkezettek lassan kifutnak ebből az időből is. Átképző tanfolyamaink folyamatosak. A legutóbbi a hivatásos gépkocsivezetői volt. A résztvevők mind segélyezettek voltak, 50 százalékuk sikeresen le is tette a vizsgát első nekifutásra. Most két átképzésünk van szervezés alatt: egy komplex ügyintézői és egy lósport-szervezői. A baj csak az, hogy ezek az átképzések csupán a 18 éven felülieknek adnak fogódzót! A 14-18 év közötti korosztály lóg a levegőben. Kiss Imre rokkantnyugdíjas otthona egyszerű, tiszta, fészekmele- gű. A felesége most nincs itthon, dolgozik. Leülünk a csöpp konyhában. Imre bácsi mellett egy széken apró lány kucorog. Fekete hajú, éjszín szemű cigánylányka, mozgékony kis gyíkocska. Két perc alatt feloldódik, közli is gyorsan: nem tíz éves múlt, hanem tizenegy éves lesz. Bizony, nagy különbség! Imre bácsit, a nevelőapát papának szólítja, s mamaként emlegeti Kiss Imrénét. Nos, e miatt az emberpalánta miatt vagyok itt.- Mága Anita vagy. Ez nagyon fontos, hadd újam le! Anita, hol, kikkel éltél eddigi életedben?- Hát az úgy volt, hogy Szolnokon születtem, de apu miatt elváltak a szüleim. Krisztivel, a húgommal bekerültünk a Gyerekvárosba. Aztán anyuék biztosan kibékültek, mert egy szercsak kivettek bennünket. De mégsem lett jó semmi. Újra bekerültünk.- Jól mondja a lányka - hagyja helyben Imre bácsi. - Innen a lányom vette ki őket, így kerültek Karcagra. Aztán ide jöttek hozzánk, mert Juliska bekerült a kórházba. Mindnyájan megszoktuk, szeretjük egymást.- Mi a helyzet az iskolával, Anita? Tudod, mire gondolok!- Most az Arany János útiba járok. Tavaly megkérdezte az énekhelyezkedni nem tudó fiatal pályakezdők sorsa is. Néhányukat sikerült iskolákban elhelyeznünk, pedagógiai asszisztensként. És most térnék rá arra: miért gond, hogy nem kapunk kellő nyilvánosságot. Egy: az elhelyezkedni nem tudó pályakezdőknek is megvannak a maguk jogai, de 90 százalékuk nem tudja ezt. Mi pedig, ha itt nem jelentkeznek, nem tudunk segíteni. Kettő: hiányoznak az információk arról is, hogy az átképzések ingyenesek, sőt: pénzt is kap a tanfolyamon részt vevő. Három: a vállalatok, magánozók fellépő munkaerőigényét csak falragaszokon tudjuk közzétenni - zömét le is tépdesik rendre. Ezeken túl néhány megjegyzés: igaz, hogy mi a pénzt a kormánytól kaptuk, de a város érdekében várjuk az önkormányzat tájékozódó kérdéseit. Ami a tanár néni, Erika néni, hogy ki nevezne be egy éneklő Ki mit tud?- ba. Sokan jelentkeztünk, de amikor a magyar gyerekek megtudták, hogy cigány Ki mit tud? lesz, hát elhúzódtak. A megyei döntőről továbbjutottam. így aztán egyre többször jártam be az iskolába gyakorolni délutánonként.- Aztán első lettél az országos versenyen! Mi volt a díj? Ismét a nevelőapa veszi át a szót: Nemkell ösztökélni, hogy segítsen. segély utáni második, azaz a járadéki évre már sokkal szigorúbbak a feltételek. A Munkaügyi Központ és helyi kirendeltségei pénze fillérre kiszámolt összeg. Minket csak egy cél vezérelhet: segíteni azokon, akik önhibájukon kívül rászorulnak! Különös kegyelme a sorsnak, hogy él még Pápai Endréné, született Tóth Julianna, 1910-ben. Vagy ahogy én ismertem gyerekkoromban: a kecskés Juliska néni. Ez a szokatlan jelző onnan, hogy az idő tájt kecskét tartott, s a tejét árulta. Különös kegyelme a sorsnak, írtam, mert pesti varrónősködése idején gyakorta látta, hallgatta József Attilát is, aki akkor még- Hát ez az, amit a helyére kellene tenni! Az Új Néplap tavaly decemberi számában úgy jelent meg, hogy Anita 23 ezer forintot kapott. Ez valójában csak tízezer. Nézze, itt a pecsétes írás! Ezt muszáj elmondanom, mert vannak rossz gondolatú emberek. Ezt a pénzt takarékba rakjuk a gyermeknek. Ha elkerülne tőlünk, vigye magával, hiszen az övé!- Elkerülne? - teszem föl a kérdést.- Igen. Ez a két gyerek nem az anyjuk hibájából került ilyen helyzetbe. Az anya most is minden hónapban megkeresi őket. Ott volt Anita szereplésein is. Most még nincs önálló lakása, de ha megszerzi, elviszi a két lányt...- Anita! Mi változott a verseny, a siker után?- Megkeresett két bácsi az iskolában, arra kértek, hogy énekeljek. Azóta már zeneiskolába is járok! Karcag váos önkormányzatának szociális bizottsága, valamint gazdasági tanácsadó testületé három MDF-párti tagjával - egyben képviselővel - ültünk le beszélgetni egy januári kora estén az MDF-klubban. A téma a szociális védőháló helyi megvalósításának mikéntje volt. E cirkalmas bevezető után rövidre fogva: az elhangzottak jegyzőkönyvszerűen állnak itt, a hitelesség végett. Dr. Horváth József, szociális bizottsági tag: A szociális védőháló kulcskérdés, elsődlegesen preferált terület kell, hogy legyen. Van a városnak annyi pénze, hogy minden intézmény működhessen, és senki egyéni sorsa ne lehetetlenüljön el, ha maga is próbál tenni ez ellen! Dr. Kovács Tibor, a szociális bizottság elnöke: A segélyezésnél korábban a Családsegítő Központ és a tanács hatósági osztályának ilyen-olyan listái működtek. Megalakulásunk szinte másnapján egymillió forint állami támogatást osztottunk szét. Gyorsan akartunk cselekedni, ezért a régi listákat használtuk. A felébredő feszültség nyomán azonban jó néhány visszaélésre fény derült. Ez a jövőben nem fordulhat elő! Precíz listát fogunk készíteni az igazán rászorultakról. Környezettanulmányt végeztünk, bevonjuk a pedagógusokat, az egészségügyi dolgozókat. Ők jobban belelátnak az egyének, a családok életkörülményeibe. aktív munkát végzett az illegális kommunista pártban. Juliska néni erre így emlékezik: - Először Zuglóban találkoztam vele, ott volt egy összejövetel. De József Attila járt a MÉMOSZ-ba is, így egyre több alkalmam volt látni. Szikár, sovány ember volt, de a beszéde csodálatos. Sosem láttam komornak, csak akkor, amikor kitiltották a tanítóságból. Nagyon kedves ember volt, mindig- Hová mégy majd, mi szeretnél lenni?- Hát operaénekes!-No?- Azt írta az újság, hogy tíz év múlva talán az leszek...- Maga szerint mi lesz ebből a lányból, Imre bácsi?- Azt kell mondjam: nem tudom. Amíg nálunk van, a megélhetése, a tanulása biztosított. A zeneiskola költségeit is magára vállalta a Gyermekvédő Intézet. De hogy az anyjuk hogy bírja majd egy keresetből eltartani őket... Nézem a két embert - odagondolom a „mamát” is -, akiknek a biológia törvénye szerint semmi közük nincs egymáshoz. És mégis: úgy tűnik, a lélek nagyobb úr... Zaj szűrődik be kintről. Anita felpattan, de a küszöbről még visszanéz ébenfekete szemmel.- Hová mégy? - szeretném megkérdezni tőle, de hallgatok. András János, gazdasági tanácsadó testület: Ezzel szorosan egyetértve hadd hangsúlyozzam külön is: ki kell szűrni a szociális támogatást innen is, onnan is kicsikaró, de nem igazán rászorultakat! Az anyagi lehetőségek határai adottak. Nem tudjuk két kézzel szómi a pénzt, nem is célunk. A naplopóktól meg kell szabadulnunk, így csökken a terhelés, tehát relatíve erősödik a szociális háló! Dr. Kovács: Jogos bárki felháborodása a tarhálók, a minden fórumot megfejni igyekvők ellen. Egyetlen reális kiutat látok ebből: össze kell hangolni a szociális tevékenységet ellátó intézmények működését. Ebből a szempontból kerékkötő, hogy a Munkaügyi Központ helyi kirendeltsége nem szolgáltathat adatokat a részünkre. De az új ön- kormányzati törvény szerint a testület ezeknek az intézményeknek feladatokat adhat. Ez talán segít majd a jobb együttműködésben. András János: Anyagi oldal: két törvény is hiányzik még a teljes tisztánlátáshoz. A költség- vetési és az államigazgatási. Az előbbi megszületett már, de a Magyar Közlöny még nem hozta le. Addig ezek a számok, amiket erre a papírra róttunk, csak fikciók. Afféle „próba költségvetés” Karcag városára. De ez a kb. 13 millió forint elég lesz az intézmények működtetésére és a szociális háló fenntartására. Mondhatom: a helyzet jobb a decemlehetett hozzá menni panasszal. A harmincas évek elejére elég soványka lett, szinte csak árnyéka önmagának. Juliska néni ezután befutotta a munkáskáderek megszokott útját. ’49-ben Túra község vezető jegyzője volt, majd tanácselnöke. Tagosított, államosított. Padlást söpörni éppen nem ment, de többször „kiszállt” megnézni „az ügyeket”. Jó pártmunkás volt. Amikor az aszódi járási tanácselnök azt mondta a keze alá tartozó tizenhat község tanácselnökének: ha nem lesz elvetve a kenyémekvaló, mehetnek Vácra vagy Recskre; nos: akkor Juliska néni elsőként ajánlkozott. Ösz- szeálltak, karácsony után lóhátról vetették be az 50 holdat, s aztán más községek határait is. Idő teltén visszajött a férjével Karcagra. A túrái évekre így emlékezik: - Még egyszer nem lennék tanácselnök. Padlást se úgy Út Juliska néni felé. Vagy a múltba? berben vártnál, de rosszabb, mint amit szeretnénk. A kiadási oldal „intézmények’’-rovatában az áremelkedések óriási terhet fognak majd jelenteni. Ahogy már el is hangzott: egymilliót szétosztottunk 500,- forintos címletű bonokban. A hónokra rányomtattuk: „Szeszes italra nem fordítható!”. Hogy a nevelési segély is valóban az legyen, aminek szánjuk, a jövőben a gyerekeken leginkább természetben akarunk segíteni; ebédjegyekre, tanszerekre gondoltunk. Dr. Horváth: Szeretnénk megvalósító a rászoruló betegek, öregek ingyenes gyógyszerezte- tését is. A közgyógyellátási igazolványok kiosztása viszont csak akkor valósítható meg, ha a Társadalombiztosítási Igazgatóság nem rakja a terhek nagy részét az önkormányzatokra. Az egyre határozottabb körvonalú tervek közt szerepel még, hogy a lakosság és a vállalatok, a termelőszövetkezetek összefogásával olcsóbb alapélelmiszerekhez próbáljuk majd juttatni a karcagiakat. E tervek a helyi MDF- szervezet taggyűlésein, vezetőségi ülésein születtek meg. Remélem, hamarosan kész javaslatokkal állhatunk majd az önkormányzat testületének egésze elé. Rajtunk nem fog múlni! É beszélgetés itt véget ért - az elmondottakat lejegyző számára. De bizonyára az MDF helyi klubhelyiségének ablakai még sokáig világosak voltak ezen az estén. söpörtetnék, ahogy akkor, hanem mindenkivel úgy bánnék, ahogy érdemli... Na, de ez már a múlté... Az itthoni évek csendben teltek, szép lassan elfelejtették az egykori pártmunkást. ’74-ben Endre bácsi meghalt. Akkor kapott először és utoljára segélyt Juliska néni: amíg Kundra volt a tanácselnök, minden 3 hónapban ezer forintot. Ez sem ma volt. A Molnár-éra a kérvényeire már nem is válaszolt. Talán úgy voltak vele: a „régi” emberek szavak nélkül is megértik egymást. Mindenesetre: hallgatásuk elég beszédes volt. Maradt a havi 5.032,- Ft. Juliska néni most az új önkormányzatban bízik. Az MDF-es, fideszes, kisgazda városatyákban. Kérvényt készül beadni. Egy kis segély kellene tüzelőre. Valószínű, hogy több segítő szándékot fog találni a „belső ellenségnél’, a „belülről bomlasztó erőknél” - ahogy annak idején szemináriumaikon determinálhatták őket. Adja Isten, hogy megkapja azt a pénzt! Hisz élni kell, fűteni kell, enni kell 81 évesen is. Juliska néninek is, akinek egy életnyi „mozgalmi munka” nem futotta arra, hogy ma legalább egy kecskét tartson. Hogy legyen friss tej, kecsketej az asztalon reggelente. Epilógus: Pápai Endréné ma járóképtelen. Tolószékkel, vagy ha nem, egy kissámlit maga elé rakosgatva, arra támaszkodva közlekedik. így araszolgatva látja el néhány tyúkját, a kutyát, a macskát. így nyit ajtót a bekopogó szomszédoknak, akik megmegkérdezik: nincs-e valamire szüksége. Mert az emberek jók. Felejteni is tudnak... Az oldalt összeállította Dorkovics Ágnes Quo vadis? A tanulással nincs gond Régi ,, dicsőségün Az új Néplap Karcagon
