Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-10 / 8. szám

Néplap 16 1991. JANUÁR 10. 1991. január 10., csütörtök, Melánia napja. A Nap kél 7.30-kor, nyugszik 16.13 órakor. A Hold kél 2.52-kor, nyugszik 11.41 órakor. Általában ködös idő lesz Inkább csak a Dunántúlon valószínű a nappali órákban a változó felhőzet mellett kevés napsütés. A déli, délnyugati szél napközben a Dunántúlon megélénkül. A legalacsonyabb nap­pali hőmérséklet a ködös tájakon 5 fok körül, másutt 7 és 12 fok között várható. Képes eseménynaptár Negyven évvel ezelőtt, 1951. január 10-én hunyt el Sinclair Lewis (ejtsd: Lujisz - képünk), az Európában egyik legismertebb Nobel-díjas (1930), amerikai regényíró. Művei az amerikai életforma humoros és szatirikus ábrázo­lásai, például a Főutcában egy kisváros fülledt és szűk látó­körű világát ábrázolja, a „Babbitt”, a „Dodsworth” és az „Arrowsmith” című regé­nyei hősei az emberi butaság és a pénzhajhászás örvényei­be buknak el. „Ez nálunk le­hetetlen” (1935) c. művében azt bizonygatta, hogy az USA-ban is létrejöhet egy fa­siszta diktatúra. Két utolsó műve (Férjek és feleségek - 1945, Királyi vér - 1947) a házasság és a faji üldözés problémáit tárgyalja. * 95 évvel ezelőtt, 1896-ban ezen a napon született Mihail Iljin (Hja Marsak) szovjet­orosz ifjúsági író, mérnök, akinek munkái a technika vi­lágának kérdéseit tárgyalják. Szegállal közösen írta a leg­népszerűbb művét, a Hogyan lett az ember óriás? címmel. Magyarra fordított művei kö­zül említjük: Százezer miért, Az óra története, Az atom vi­lága, A könyv hódítóútja cí­műeket. 4 110 éve, 1881 -ben született Medgyessy Ferenc Kossuth- díjas szobrászművész. Fiatal­kori kompozícióit a vaskos humor jellemzi. Szívesen örö­kítette meg szülőföldje népét, a Debrecen vidéki paraszto­kat. Megemlítjük Petőfi-, Rippl-Rónai-, Móricz-szob- rait és a bajai Jelky-emlékmű- vet. Melánia A "színes" nevek egyike a mai Melánia, azok közé tartozik, melyek a különféle színekből keletkeztek. A "melas" görög szó "feketét, sötétet" jelent és ennek nőnemű alakja a "mélaina" jelenti e nevünk alapját. Fényes, sötétlila színeivel a Meláni­ákhoz legjobban a virágüzletekben Gynura aurantiaca névre hallgató cserepes virág illik. Prózai népköltészet Tündérmesék. A népmesék azon csoportja tartozik első­sorban ide, melyben a központi képet a tündérek, tündérkirály­nő, tündérország alkotja. Természetesen ide sorolhatjuk azokat a meséket is, melyek természetfeletti vagy emberfeletti tulaj­donságú hősök misztikus jellegű cselekedeteiről szólnak. A csodás szépségű, természetfeletti lények a népi hitvilágban elsősorban „szép asszony” néven ismeretesek. A legnépsze­rűbbbek cselekményében a hattyúlányok motívuma szerepel. Gyakran érezhető a görög és francia mesevilág hatása is. Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Bújj, bújj, ördög! A Tallinn- ban 5-kor, 7-kor és 9-kor A saolini harcművészet. A Kok­tél moziban 5-kor Hajlakk, 7- kor Porsche-tolvajok. A Tisza mozi A-termében fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Hajszál híján. A videomoziban fél 5- kor Országúti diszkó, fél 7- kor és fél 9-kor Szexi Nicol- letti. Jászberényben a Lehelben 4-kor, 6-kor és 8-kor Szex, ha­zugság, video. Mezőtúron a Szabadságban 4-kor, 6-kor és 8-kor Szemenszedett szenzá­ció. ^ Törökszentmiklóson a Dózsában 5-kor és 7-kor Az 54. hadtest. Túrkevén a Kor­da Sándor moziban Cry Baby. Kunszentmártonban a Kö­rösben Vissza a jövőbe III. Jászapátin a Táncsicsban Holt költők társasága. Kunmadarason a Petőfi­ben Kickboxer. Kunhegye­sen a Szabadságban Űrkaló- zok. Tiszaföldváron a Tán­csicsban A gyanúsított. Tisza­füreden a Tiszában Babdad Café. Karcagon a Dérynében Miss Daisy sofőrje. Martfűn a Tiszában Még drágább az életed. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ A galérián Győrfi Lajos szobrászművész kiállítása. A fotógalérián Barhács László és Polónyi István fotókiállítá­sa. A Heuréka bemutatóte­rem nyitva 14-től 18 óráig; 16 órától videofilmvetítés. Az előtérben Németh Zol­tán grafikus rajzai láthatók. Táncsics Mihály úti helyőrségi klub Angolnyelv-tanfolyam in­dul haladóknak február 4-től., Jelentkezni lehet január 21-ig személyesen vagy telefonon a 30-703-as telefonon. Frekvencia Video- box Egész nap a Tűzróka és a Kegyetlen part című filmek tekinthetők meg. ____________HALLÓ! VÁROSI TELEVÍZIÓ!_____________ H ova lett a rendszeres adás? Programajánlat Kisújszállás. Éles István és Horváth Szilveszter parodisták, az idei humorfesztivál győztesei szórakoztatják az érdeldődőket holnap 20 órai kezdettel az Ifjú­sági Házban. Szolnok. A Biblia-történeti sorozat keretében dr. Reisinger János művészettörténész tart elő­adást a szerelemről, a házasság­ról pénteken 17 órai kezdettel a Kereskedelmi és Vendéglátóipa­ri Főiskolán.- A süllő és a csuka horgásza­táról készült videofilmét vetítik le a Szocialista Párt kertvárosi székházában (Holt-Tisza part út 27.) levő horgászklub holnap 17.30 órakor kezdődő foglalko­zásán. Ezenkívül horgászbörze is lesz még.- A Mesezsák bérletes sorozat­ban a Rémusz bácsi meséi című darabot mutatja be a szegedi Mi­ni Színpad január 11-én 10 órai kezdettel, a Ságvári Művelődési Központban. Egyik telefonálónk feltette a kérdést: miért szünetelteti adását a Szolnoki Városi Televízió? A kérdést Lengyel Boldizsárhoz, a stúdió megbízott vezetőjéhez to­vábbítottuk:- Valóban nem láthatók olyan gyakran adásaink, mint az elmúlt időszakban, de ez nem jelent szü­neteltetést. Ez azért van, mert egyrészt a mozicsatoma, ame­lyik eddig hetente háromszor je­lentkezett, most nincs - ez pénz kérdése, a filmek vásárlását úgy anis a reklámokból fedezzük. A másik, hogy szokásos hétfői hírösszeállításunk csak három­hetente jelentkezik friss anyag­gal (a rákövetkező héten ismét­lés, harmadik héten adásszünet van).- Mi várható, lesz-e változás?- Jelenleg átmeneti időszak­ban vagyunk, új igazgatót vá­runk. A másik lényeges szempont a megfelelő stúdió hiánya. Régóta kellene már nagyobb helyiség, hiszen egy lakótelepi lakásban nem igazán ideálisak a feltételek az adásra. Tehát, ha lesz új hely, akár hetente három alkalommal is jelentkezhetünk élő adással, nem kell majd döntően „kon- zervanyagokkal” dolgozni. To­vábbá, ismét elkezdtük szervezni a mozicsatomát; a vetítés jogdí­jaihoz legalább 25 szponzort kell találnunk. Február elejétől remé­lem, megint tudunk filmeket közvetíteni, és már most meg­ígérhetem, hogy ezek nem lesz­nek szélsőséges rémtörténetek.- Mikorra lesz új igazgató és új hely?- Ez csak az önkormányzattól függ­Fölhívtuk Várhegyi Attila al­polgármestert, aki elmondta, hogy a közgyűlés elé január 22- én terjeszti be az igazgatói poszt betöltésére a javaslatot, tehát valószínűleg február elsején új vezetője lehet a városi tévé­nek. Az új helyiség kérdését is ha­marosan a közgyűlés elé viszi; elvileg a nyár végén a „kisze­melt” helyre, a Szigligeti utcai volt bölcsődébe költözhet a stú­dió. tóth Az egészségest a romlottól Tegnap megkeresett a szer­kesztőségben Angyal András, a rákócziújfalui sportkör elnö­ke. Mint elmondta, a harminc fiatalt foglalkoztató klub spor­tolói nehezményezték, hogy csapatukat egy cikkben emlí­tettem azokkal az ifjakkal, akik nem sporteredményeik révén, hanem sorozatos betöréseik miatt váltak ismertté, elsősor­ban rendőrségi körökben. Az elnök büszkén mutatta a táblázatot, melyen az áll, hogy a rákóziújfaluiak az idény vé­geztével az első helyen állnak a megyei II. osztályban, s mindössze egyetlen vereséget szenvedtek, azt is az utolsó összecsapáson, a szerintük is jobb Jászjákóhalmától. Mi ta­gadásjólesett ez az elhatároló­dás, amely ismét felhívta a fi­gyelmet a sport jellemnevelő erejére. Miközben a sportolók nem tehetik meg, hogy településü­kön különüljenek el azoktól, akiket elítélnek tetteikért, leg­alább a cikkben kívánnak ha­tárvonalat húzni maguk közé.- Azért, hogy az egészséges elváljon a romlottól - mondta magyarázatul Angyal András.-pb­Illetlenség Sok autót látni manapság tilosban parkolni, mégis meglepődtünk, mikor tegnap kora délután megláttuk ezt az autót Szolnokon, a megyeháza és a Technika Háza közötti díszburkolaton, a szobor és a fenyő társaságában. Úgy gondoljuk, hogy itt még piros rendszámú Volkswagennel is illetlenség (tilos) álldogálni. (Fotó: Korényi) SZUPEREXPRESSZ A SZÉCHENYI István Gimnázium azonnali belépéssel felvesz ma­gyar és bármilyen sza­kos középiskolai tanárt (óraadásra is). Fizetés megegyezés szerint. Széchenyi István Gim­názium, Szolnok, Szé­chenyi városrész. *44344/1* ___________ I PARI háromszálas in­terlock eladó. Jászbe­rény, Harcos u. 13. * ÚJ ARO 320 d 4x4-es eladó, ugyanitt GP 126- os kis Polski. Jászjákó- halma, Csárda út 3., 14 óra után. *44392/1* ÚJ SKODA Favorit el­adó. Irányár: 530.000 Ft. Telefon: 56/37-374. *44395/1*____________ SZANDASZŐLŐSI Omnia presszóba fel­szolgálót keresek. Je­lentkezés a helyszínen. *44397/1* ___________ J Ó ÁLLAPOTÚ gyer­mekbútort vennék. „Rex” jeligére a kiadó­ba. *44400/1*________ D B FRSZ. Skoda 120 L extrákkal eladó. Kende­res, Bocskai 10/a. *44401/1*___________ A NAGYRÉVI Holt-Ti- sza-parton 1080 négy­zetméter zártkerti szán­tó, hobbiteleknek alkal­mas, eladó. Érd: 06­56/37-232-es telefonon. *44402/1* ___________ S ZOLTISZ Szállítási Üzeme költségtérítéses rendszerű üzemeltetésre gépkocsivezetőket keres az alábbi típusú jármű­vekre: Skoda MTS-24 típusú, Tátra 148-as tí­pusú és IK-255-ös típu­sú autóbusz. Érdeklőd­ni: Szolnok, Dózsa György út 5., Szállítási üzem. Telefon: 56/40- 955.*44185/1* ÜZLETHELYISÉG ki­adó Szolnokon a belvá­rosban, 25 négyzetmé­ter! Érdeklődni: 56/37- 232-es telefonon. *44276/1* HÍREK — HÍREK — HÍREK Szolnok. Cigányfórum lesz január 11-én, 16 órai kezdettel a Gyermekvárosban, amelyre a város cigánytelepeiről is fel­tétlenül elvárják a lakosokat. A rendezvényen kezdeménye­zik a Phralipe országos cigány- szervezet helyi csoportjának létrehozását. Fellép a Loli Jag együttes.- A Családi Klub legutóbbi rendezvényén a Télapó a gyer­mekeknek a Nagycsaládosok Egyesülete, a Vöröskereszt és a Családsegítő Központ ajándéka­it osztotta ki, amelyért köszöne­tét mondanak. A klubtagok leg­közelebbi találkozója január 11- én, 16 órakor lesz a Családsegítő Központban.- Környezetvédelem a mező- gazdaságban címmel az FKgP megyei szevezete és az ANpe­rOX Környezetvédelmi Kft. január 14-én, 10 órai kezdettel a Technika Házában szakmai értekezletet tart. Napirenden: A kft. tevé­kenységének ismertetése (elő­adó Kovács Tibor ügyvezető­igazgató); Vegyszermentes nö­vényvédelem a mezőgazdaság­ban (Erich Holfeld, Ausztria); Vírusmentes vetőburgonya termelése és piaci lehetőségei (Luis W. J. Borm, Hollandia); Mezőgazdasági és élelmiszer- ipari üzemekben keletkező zsí­ros, olajos hulladékok, szenny­vizek kezelése, ártalmatlanítá­sa, hasznosítása biológiai mód- szerekkel (Kovordányi György főmérnök). Kisújszállás. Komputeres szemvizsgálat van ma 9-től 16 óráig a művelődési házban. A helyszínen szemüveg választha­tó. Fontos orvosi papírok voltak benne A 2-es buszon szerdán délelőtt 11 óra körül a volt pártház és a megye­háza közötti szakaszon két fiatal ci­gány nő kilopott Nagyné Kövér Er­zsébet szolnoki lakos táskájából egy csatos tárcát. Ezúttal pórul jártak a tolvajok, mert pénz egy fillér sem volt benne, csak a személyi igazolvá­nya, és gyermekeinek meg neki olyan orvosi papírjai, amelyek fontosak. Kérjük az esetleges becsületes meg­találót vagy megtalálókat, hogy a lét- fontosságú iratokat juttassák el az Új Néplap szerkesztőségébe! D.Sz.M. A Magyar Közlönyből A Magyar Közlöny 134. számából az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. törvény módosításáról szóló rendelet; a társada­lombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény végrehajtásáról rendelkező 89/1990. (V. 1.) MT rendelet 354. pa­ragrafusa (1.) bekezdésének c) pontja alkotmányellenességéről alkotott ha­tározat emelhető ki. A Magyar Közlöny 135. száma többek között a belföldiek deviza- számlájáról szóló 99/1989. (IX.18.) MT rendelet módosításáról; az egyé­ni és szervezett turizmus céljára szol­gáló külföldi fizetőeszköz és menet­jegy megvásárlásának szabályaiból; a tartósan külföldön foglalkoztatott dolgozók egyes járandóságairól szóló 157/1989. (XII.30.) MT rendelet mó­dosításáról; az állami szerveket kár­térítés címén terhelő, a Nyugdíjfolyó­sító Igazgatóság részére átadott jára­dékok folyósításáról; az 1991. évi munkaszüneti napok körüli munka­rendről; a vámjog részletes szabálya­inak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet módosításáról; a tervszerű deviza- gazdálkodásról szóló 1974. évi 1. tör- tényerejű rendelet végrehajtásáról rendelkező 1/1974. (1.17.) PM rende­let módosításáról hozott rendeleteket tartalmazza. Mai lapszámunkat szerkesztette: Budai Mátyás, V. Szász József Tipográfia: Bódi Béla, T. Katona László A híreket összeállította: Tóth András, akivel a 42-211-es telefonszámon közölhetők újabb információk. Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály ív vauja. az AS-B Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Pf.: 105., I. sz. Irodaház; tel.: 42-211, tx.: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Szobiok 5001 Szolnok, Városmajor u. 28. telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatal­nál, a posta hírlapüzleteiben és a Hír­lapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp.. XIII. Lehel u. 10/a 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Posta­bank Rt. 219-98636 021-02799 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 1740 forint, fél évre 870. negyedévre 435. egy hónapra 145 forint. Példányonkénti ára 5.80 Ft ISSN 0865-915X

Next

/
Oldalképek
Tartalom