Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-09 / 7. szám

1991. JANUAR 9. Néplap Damyi fantasztikus világcsúccsal győzött A perthi úszó­világbajnoksá­gon magyar idő szerint kedden délelőtt Darnyi Tamás a 400 mé­teres vegyes úszásban világ- bajnoki címet szerzett. Szabó József ugyanezen a tá­von negyedik lett. Darnyi eredmé­nye - csakúgy, mint hétfőn a 100 méteres mell­úszásban arany­érmes Rózsa Nor­bert ideje - új vi­lágcsúcs. Szurkolók, figyelem! Az Olajbányász SE Baráti Köre különbusz indítását ter­vezi a szombati, Kaposvár elleni kosárlabda-mérkőzés­re. Jelentkezni - 350 forint ellenében - Kovács Zoltánnál a Tabán presszóban lehet, este 8 óra után. Indulás január 12-én 10.00 órakor, a Pelikán szálló par­kolójából. Helyfoglalás az érkezés sorrendjében törté­nik. GYASZHIREK KÖSZÖNETÉT mondunk a rokonok, barátoknak, szom­szédoknak, munkatársaknak és ismerősöknek, akik ÖZV. TÓTH MIHÁLYNÉ, szül. Bendó Terézia temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, fájdal­munkban együtt éreztek. A gyászoló család. *44071/ 1* MÉLY fájdalommal tudat­juk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagy­apánk, ID. HAMAR ANTAL, szül. Arad, 1916. január 22- én, a Jász-Nagykun Vendéglá­tó Vállalat nyugdíjasa, volt labdarúgó-játékvezető és -el­lenőr 1991. január 4-én türe­lemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése 1991. ja­nuár 11-én 14.30 órakor lesz, a szolnoki Körösi úti temető­ben. A gyászoló család. *44156/1* HÁLÁS szívvel mondok kö­szönetét a közeli és távoli ro­konoknak, a jó szomszédok­nak, a karcagi kórház idegosz­tály orvosainak, ápolóknak, H. Tóth tanár úrnak, az ének­karnak, akik felejthetetlen nagynénémet, BUDAI MARGITOT koszorúikkal, virágaikkal utolsó útjára elkísérték. Bá­natos unokahúga, Marika, Karcag. *44208/1* MÉLY fájdalommal tudat­juk, hogy VINCZEFERENC 1990. december 31-én, 89 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetéséről később adunk értesítést. Gyászoló Vincze család. *44263/1* FAJDALOMMAL tudat­juk, hogy ZAJZON DÉNES nyugalmazott mozdonyvezető 1990. december 26-án, 82. életévében elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása 1991. január 11-én 13.30 órakor lesz, a szolnoki Körösi úti tem- tőben. A gyászoló család. *44321/1* FÁJÓ szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édes­anyánk, ÓNODY PETHÖ ZSIGMONDNÉ, szül: Szabó Magdolna, hosszú, súlyos betegség követ­keztében 1990. december 29- én, 60. életévében elhunyt. Bú­csúztatása 1991. január 11-én 14 órakor lesz, a ceglédi református Öreg temető­ben. A gyászoló család. *44322/1* N Közel ’s távol a legolcsóbb áron! Az INTEGRÁL elektronikától GOLD STAR színes tv 51 cm 31.900.- FUNAI videorekorder 28.400.- MÜHOLDVEVŐ ASTRA 48-120 42.900.- AT-286 számítógép, 360 FDD 66.375.­SZOLNOK, Ady E. út 16. NYITVA: hétfő-péntek 9-18 szombat 9-12 *44136/ 1* Röplabda OIK-bronz Kecskemétről A jászberényi röplabdázók ki­tűnő évet zártak 1990-ben, s ennek méltó megkoronázása volt a Kecskeméten megrende­zett leány röplabda Országos Ifjúsági Kupa döntője, mely­ben a Lehel SC korosztályos csapata képviselte megyénket. Az előkelő mezőnyben - az el­lenfelek kivétel nélkül az NB I A-csoportjában szereplő együttesek utánpótlásgárdái voltak -, bravúrosan szerepel­tek lányaik. A játszmaveszte­ség nélkül első Debreceni VSC mögött a kaposváriakkal azo­nos pontszámmal végeztek, de sajnos rosszabb szettarányuk miatt a dobogó harmadik foká­ra szorultak. A végeredmény érdekessége, hogy a jászberé­nyiek 3-2-re megverték ugyan somogyi vetélytársukat, de 3- 1 -re kikaptak a mögöttük vég­zett Álba Volántól. Ez utóbbi találkozón a negyedik játszmá­ban már 14-7-re is vezetett a Lehel SC, a játszmát mégis a fehérváriak nyerték. Ez pedig döntőnek bizonyult, mert csu­pán egyetlen szett kellett volna a hőn áhított ezüstéremhez. Ez­zel együtt a Szőke Péter és Lit- kei Gábor által irányított csapat minden dicséretet megérde­mel. Az ÓIK döntőjében szüle­tett még egy jászberényi siker, a legjobb mezőnyjátékosnak a szakemberek Szeles Mártát, a Lehel SC röplabdázóját vá­lasztották. Eredmények: Lehel SC- DVSC 0-3, -Kaposvár 3-2, - Tungsram 3-0, -Eger 3-0, -Al­ba Volán 1-3. Az ÓIK végered­ménye: 1. DVSC, 2. Kaposvár, 3. Lehel SC, 4. Tungsram, 5. Eger, 6. Álba Volán. Sz. T. Nyílt nap Szegeden A Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola Testneve­lési Tanszéke az 1991/92- es tanévben induló testne­velés és kapcsolt szakpára- inál testnevelésből a koráb­bihoz képest eltérő felvétel i követelményrendszert dol­gozott ki. A felkészülés ér­dekében a tanszék ez év ja­nuár 12-én 10.00-kor nyílt napot tart, ahol bemutatják a felvételi anyagát, és kon­zultációt tartanak. A rész­vétel ingyenes, a felvételi tájékoztató a helyszínen - Szeged, Topolya sor 2. sz.. Testnevelési Tanszék - megvásárolható ötven fo­rintos áron. Külföldiek a MÁV MTE-ben? Megkezdte felkészülését a ta­vaszi bajnoki idényre a MÁV MTE NB Il-es labdarúgócsapata, egyelőre a tiszaligeti stadionban. Azért egyelőre, mert a Véső útra való költözésük ez időben csak fontolóra vett elképzelésnek mi­nősül. Bár még nem állt össze az új szakosztályvezetés, a munka za­vartalanul folyik, a játékosok na­pi két szabadtéri edzéssel vágtak a januárba, a hónap közepétől pe­dig edzőmérkőzések is szerepel­nek a programban. Érvényes munkavállalói igazolvánnyal az ausztriai Riedlbe szerződött a csapatkapitány Hegedűs Béla, csatárposztjára a Cegléden kato­náskodó és februárban lezserelő Bontovics a legfőbb váromá­nyos. A kapuban Hatvani visszatéré­se jelenthet erősítést, ő szintén a jövő hónapban bújik ki az an­gyalbőrből. Lajkovics már ko­rábban megtette, azonban civil­ként továbbra is a ceglédi katona- csapatan maradt. Most előtérbe került a visszaigazolása, sőt egy ukrán és egy jugoszláv játékossal is tárgyal a MÁV MTE. Nevüket egyelőre nem árulták el, majd ha pont kerül az ügyek végére. Vár­ható változásként néhány fiatal bevonulásával kell számolni, er­re Rézsónak és Nagynak van reá­lis esélye. Mindenképpen szenzációnak számítana a 35 esztendős Meny­hárt József Rákóczifalváról törté­nő leigazolása. A sokat tapasz­talt, kitűnő középpályás a fúzió idején (1979-ben) hagyta el a me­gyeszékhelyet.- Vegyes érzelmeket váltott ki bennem a szolnokiak ajánlata, miszerint a tavaszi idényben köl- csönjátékosként náluk szerepel­hetnék. Erre már nem számítot­tam, ám a focista hiúságát feléb­resztették bennem, magam is ki­váncsi vagyok, mire lennék ké­pes. Úgy érzem, van még bennem annyi tartalék, hogy bizonyítani *1# «?|* minDEÍlFÍLE JÁTÉKAUTOMATÁK ELADÓIG BÉRELHETŐK' LIIHVIGELHETÓK. ÉRDEKLŐDŐI DEBREGEn, PIAC U.FO."LORDOK Hftlfl" TElfFOn-52/10-106. ff? ff? rf? ff? ff? Itt a lehetőség, ragadja meg, vásároljon BUTIK sorsjegyet. Főnyeremény: 26 négyzetméteres üzlethelyiség. •44134/ 1* EP8ZOV tudjak. Több mint tíz évet húztam le Rákócziban, nem szívesen hagynám ott régi barátaimat, de ha csak rajtam múlna, a MÁV MTE-ben játszanám le a tavaszt, hisz nekem már több lehetősé­gem nem adódna pályfutásom során. Ezt volános társaim is megértenék. Míg az egyezkedés tart, Menyhárt Jóska nem tétlenke­dik. Délelőtt a ligetben, délután Rákóczifalván rója a kilomé­tereket jövendő és régi társaival, s ha teheti, este a körcsarnok­ban kispályázik legalább egy órát. Ha így folytatja, egy dolog bizonyossá válik: erőnléti problémája nem lesz az új sze­zonban. (ni) Társasági rovat az Képlap -ban UJSAGHIRDETES: kis i mi iim mm ífflf. AZ ON RENDELKEZEÍERE 15 ÁLL AZ SZOLNOK. Néplap Néplap Néplap Szeretné Ön is tudatni barátaival, ismerőseivel, rokonaival meghitt családi eseményeit? Esküvőjét, gyermeke születését, hozzátartozói házasságköté­sét, arany lakodalmát, stb. Januártól családi híreit kedvező díjtétellel szívesen közöljük társasági rovatunkban fotóval, grafikával, egyéni megrendelése, ízlése szerint. Keresse fel megrendelésével hirdetési csoportun­kat! Cím: 5000 Szolnok, Kossuth téri Irodaház, fsz. 6., Pfi 105. Telefon: (56) 42-211. Telefax: (56) 42-853. Ne feledje: az Új Néplap a leggyorsabb és ■fi a legolcsóbb nagy példányszámú napilap [1 a megyében!

Next

/
Oldalképek
Tartalom