Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-09 / 7. szám

1991. JANUÁR 9. 5 Az irodalom mindig szívügye volt televíziónknak és termé­szetesen kenyere is egyben, hisz táplálkozott belőle, lásd a képer­nyőn bemutatott tévéjátékok, té­véfilmek hosszú sora. Az utóbbi időben azonban érezhetően ke­vesebb energia jutott rá, pedig hogy milyen sok teendő akadna tovább is e téren, mennyire a kö­telessége lenne az irodalom nép­szerűsítése, esetleges fehér folt­jainak eltüntetése, erre épp a mostani, hétfő esti program hívta fel frissen a figyelmet; a Márai- vázlat, amelyben irodalmunk méltatlanul háttérbe szorított és elfeledett alakját, sorsát igyeke­zett elfogultságok, fenntartások nélkül közelebb hozni a nézők­höz. Márai hazatérése Elfogultságok, melyekkel igaztalanul bélyegezték meg a magát polgárírónak valló Márai .Sándort, és sütötték rá a maradi- ság bélyegét. Jellemzésül egyet­len mondat a hatvanas évek kö­zepén kiadott Irodalmi Lexikon róla írott szövegéből: „Márai az új korszak hajnalán is görcsösen ragaszkodott a történelmileg már lehanyatló polgári élet- és iroda­lomszemlélethez, amelynek fia­tal korában lázadója volt, s nem tudott továbbfejlődni haladó irányban.” Sommás ítélet, mely a ’45 utáni Márait éri, érthető, hogy az emigrációba vonuló, 1948-ban végleg külföldre távo­zó írónak idehaza évtizedeken át nem is jelent meg egyetlen mun­kája sem, híressé vált Halotti be­széd című versét is - amelyben a száműzetés keserűségét s egyben anyanyelvéhez való makacs ra­gaszkodását énekli meg döbbe­netes erővel - az ötvenes évek elején csak sokszorosított formá­ban, illegálisan, pad alatt lehetett olvasni és terjeszteni. Csak az utolsó időben oldódott az őt kö­rülvevő fagyos hazai közöny, a múlt évben látott több kötete is napvilágot itthon, s valójában csak ekkor kezdődött meg Márai régen várt rehabilitációja. E folyamat hasznos része Az ember: lehetőség című, már em­lített tv-program is, melyben két igen felkészült szakember, Do­mokos Mátyás és Lengyel Ba­lázs vállalkozott arra, hogy átte­kintse a különös életpálya állo­másait, s kimutassa Márai sajá­tos európaiságának vonzó voná­sait, írói szemléletének nagyvo­nalúságát. S azt a féktelen szere- tetet, amellyel anyanyelvén csüggött. Igen okosan szemel- gettek az író munkáiból is, koro­natanúként őt magát idézvén egy-egy fontos megállapítás bi­zonyítására. Többek között hangsúlyozván, hogy amikor ha­záját Márai elhagyta, akkor sem csupán valami elől, hanem vala­mi felé is menekült - a nagyvilá­got választván hazájául, amely azonban sohasem vált igazán ott­honává. A portrévázlatnak is beillő be­szélgetésben, összeállításban a résztvevők szembenéztek olyan súlyos váddal is, mint az úgyne­vezett kozmopolita világpolgár­ság vádja, s ritkán tapasztalható gondolati tisztasággal világítot­ták meg nemzetinek és nemzet­közinek, európainak a szoros egységét Márai művészetében. A fogalom pontosítására köl- csönvéve egy norvég festő telibe találó megállapítását is, hogy tudniillik „minden nemzeti mű­vészet rossz, de minden jó művé­szet nemzeti”. Jó volt hallani azt is, hogy Farkas Ferenc operát komponál Márai Vendégjáték Bolzánóban című művéből - az életmű termékenyítő hatása ez ! -, amelynek bemutatóját sajnos az író már nem érhette meg. Mint ahogy mi sem értük meg, hogy még életében hazalátogasson. Hallhattuk, még műveinek ittho­ni publikálásához sem járult hoz­zá, szigorú feltételekhez kötötte, csak ha majd az idegen csapatok végleg elhagyják az országot, akkor igen. Most, hogy ez is megvalósul, remélhetőleg Márai is hazatalál, művei elfoglalják méltó helyüket az olvasók köny­vespolcain és az irodalmi köztu­datban is. Ehhez járult hozzá a színes, érdekes, Czigány György szerkesztette és Soós Árpád ren­dezte hétfő esti program, amely­ben a szépen beszélő Végvári Tamást élvezhettük az író szere­pében. Haláli történetek Programszerűen a szépiro­dalom a tárgya az Új Nyitott Könyvnek, méghozzá napjaink irodalma, a kortárs irodalom. Nem kis felelősség hárul a szer­kesztőre, aki esetenként válogat az újabb és az újabb termésből; hogy kinek, illetve minek a mil­liós „sokszorosítását” vállalja fel ma, amikor közismerten szű­kösek az anyagi lehetőségek. Nos, a „könyvek programjában” a múlt héten Tóth Máté Miklós elbeszéléseibe lapozgatott bele a televízió, néhányat kiragadva közülük, s képekbe öltöztetve őket. Négy történet vagy inkább történetecske, legfőbb érdemük, erényük tárgyuk maisága, hogy valamennyi a máról beszél, még hogyha más-más hangon is szól; olykor már az abszurddal is ka­cérkodva, lásd a Lomtalanítást, amikor egy öreg fotellal az utcá­ra rakják az idős nagymamát is, s otthagyják, ottfelejtik, mintha mi sem történt volna, aki azután eltűnik, felszívódik; vagy akár kabaréba való módon, mint a Ha­láli történetben, amikor is a la­kásba váratlanul betoppanó csi­nos hölgy ravasz módon lopja meg a lakás gazdáját. Abban vi­szont megegyeznek, hogy írójuk valamennyi történetben a mo­dem elidegenedés ellen emeli fel szavát. Sajnos, nem elég művé­szi erővel, többnyire zsurnalisz­tikái felszínességgel, amikor is a történet érdekessége, az ötlet játssza a főszerepet s nem az em­beri lélek mélyebb ábrázolása, pontos és kidolgozott jellemrajz formájában. Ez is irodalom, két­ségtelen, a könnyebben fo­gyasztható fajtából, s népszerű­sítésének van helye az értékek demokráciájában. S mégis, ép­pen, mert kiemelkedő rangú könyveknek is oly kevés az al­kalmuk, hogy hozzájuthassanak a széles nyilvánossághoz, vajon nem lett volna-e szerencsésebb ebben az esetben is jobban mér­legelni a választáskor? Röviden Tényi István két éve készítette azt a dokumentumfilmet, ame­lyet most láthattunk a Hazai Tü­kör jóvoltából, amely különkia­dásában lehetővé tette, hogy megismerjük az ózdi nyugdíjas, Kristály Gyula különös kálváriá­ját az igazsággal, illetve az igaz­ságszolgáltatással, akit rendszer elleni izgatás vádjával állítottak bíróság elé még a Grósz-kor- mány idején, egy éber postás be­jelentése nyomán. A sajtó is so­kat cikkezett Kristály Gyula le­velével kapcsolatban, az úgyne­vezett levéltitok megsértéséről. Tényi megszólaltatja filmjében az érdekelteket, a postástól a bí­róig, a munkatársaktól a védő­ügyvédig bezárva. Kifejti véle­ményét a legérdekeltebb, Kris­tály Gyula is, akit később fel­mentenek büntetése alól. Két év múltán, a dolgok lezárulásával ma már a részletek kevésbé hat­nak a felfedezés erejével, viszont sugárzik tanulságként az egész­ből, hogy nincs szömyebb bűn, mint amikor méltóságában aláz­zák meg az embert. Valkó Mihály Kultúra­menedzserek Jászberényből A Jászberényi Tanítóképző Fő­iskola speciális képzési fonna be­indítását tervezi. Képzésük több­irányú: mindenkit felkészítenek a tanítói pályára, melyhez kapcso­lódva két irányban specializálód­hatnak a hallgatók. Egyrészt vá­laszthatják a könyvtáros szakot, amelynek keretében felkészítést kapnak a különböző típusú könyvtárakban és információs in­tézményekben végzendő tevé­kenységekre. Másrészt a Felvéte­li tájékoztatóban még népműve­lés elnevezéssel szereplő szakra, melynek keretében társada­lomtudományi alapképzésben ré­szesülnek a hallgatók. Az alap­képzés után a helyi társadalom szervezésében nagy szerepet vál­laló és jól hasznosítható kulturá­lis menedzser, népfőiskolái szervező, újságíró (kábelteleví­zió, helyi rádió és sajtó) specia- lizáció elvégzésére nyílik lehető­ség. A képzés ideje nappali tago­zaton négy év. Délkelet-Európa - az Egyesült Államokból nézve meg, Erdély Trianon után, Tőkés István visszaemlékezései, egy oklevéltár, a kolozsvári egyetem története és egy néprajzi könyv - alkothat képet az intézet húsz munkatársának munkájáról. Ezekből is látható, hogy az inté­zetben elsősorban a XX. századi, határokon belül és kívül élő ma­gyarság nemzeti, nemzetiségi kérdéseit vizsgáljuk. Az öt év alatt sikerült kapcsolatot létesí­teni, együtt dolgozni a szomszé­dos országok hungarológiai inté­zeteivel. Kivéve Romániát, ahol még igazából ma sem léteznek hasonló intézmények. Igaz, Kár­pátalján is csak tavalyelőtt ala­kult még az Ungvári Egyetem mellett a Hungarológiai Köz­pont. A legeredményesebben az újvidéki és a zágrábi történé­szekkel sikerült eddig együtt dolgozni, a közeljövőben jelenik meg egy közös kötetünk, amely a Horvátországban élő magyar­ság mai helyzetét elemzi, tárja fel. Ugyancsak nemsokára megje­lenik dr. Romsics Ignác könyve is gróf Bethlen Istvánról. A mos­tani monográfiát megelőzően egy évtizeddel ezelőtt a Magyar História-sorozatban már publi­kált egy igen nagy vitát kavart tanulmányt a két világháború közötti korszak prominens poli­tikusáról. De visszatérve az inté­zetre. A történészek termé­szetesen nemcsak a szomszédos országokban élő, hanem a világ minden tájára szétszóródott ma­gyarság életét is kutatják. Dr. Romsics Ignác éppen a napok­ban az Amerikai Egyesült Álla­mokba utazik, ahol magyarokkal is találkozik, bár a tanulmányút során az USA és a délkelet-euró­pai országok viszonyát vizsgál­ja­- Azt szeretném megtudni, mi­ként vélekedik, gondolkodik a világnak erről a szegletéről a ten­gerentúli nagyhatalom - mondja. - S gondolom, ez nemcsak a tör­ténész számára lehet érdekes. T.G. Betegségéből felépülve munkával kezdte az új évet Simon Ferenc szob­rászművész, aki jelenleg két új alkotáson is dolgozik. Fából és bronzból harang­tornyot készít (előtérben a makettje), valamint koráb­bi Embervirág című mun­káját fejleszti tovább. Fel­vételünk a szolnoki Mű­vésztelepen készült. Fotó: K. É. Dr. Romsics Ignác történész a magyarságkutatásról Sorsdöntések címmel szabad- . egyetemi előadássorozat indult nemrégiben Szolnokon. Neves történészek századunk sorsfor­dulóit, történelmi eseményeit elemzik az előadásokon a leg­újabb kutatások eredményeinek tükrében. Legutóbb dr. Romsics Ignác történész volt a szabad- egyetem vendége. (Dr. Romsics Ignácot fiatalon nevezték ki a Magyarságkutató Intézet igazgatóhelyettesének öt évvel ezelőtt, az intézmény ala­pításakor, s egészen tavaly de­cember 31-ig töltötte be ezt a tisztséget. A továbbiakban csak a kutatásnak szeretne élni - mondja -, s ezért nem vállalja tovább a vezetői posztot. Dönté­sében nem játszott közre az a kormányelképzelés, mely sze­rint a létrehozandó Teleki Inté­zetnek része lenne majd a Ma­gyarságkutató is.) Öt év nem nagy idő egy tudo­mányos műhely életében, mégis jó alkalom a visszatekintésre. Egy rövid összegzésre kértem az intézet volt igazgatóhelyettesét.- A külvilág három évkönyv­ből és egy könyvsorozatból - amelyben eddig öt kötet jelent MŰSOROK Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Rádió Szolnok! Kereske­delmi adás. Zene, hír, reklám (tel: 44-618). Szerkesztő: Szőke György 17.00- 18.30: Alföldi Magazin. Szer­kesztő: Gyuricza Péter (tel: 41-133) A tartalomból: Hírek -17.15: Zenés per­cek. Muzsikáló tájak - 17.30: Alföldi Kró­nika. Hírek, tudósítások, riportok. Munka­ügyi központ lett a MESZI - Kiállítási ter­vek ’91. Galéria - Hírmagyarázó: Vendég: Dr. Leskó Ferenc, a Magyar Hadirokkantak Szövetsége szolnoki szervezetének vezető­je - Mozisarok - 18.00-18.30: Szóváltás - közben: Zeneturmix - A tudomány műhe­lyei: DATE Kutatóintézet, Karcag. Beszél­getés dr. Nyíri László igazgatóval Kossuth Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika - 8.05: Hang­szemle - 8.20: Eco mix (ism.) - 8.45: Leve­lekre röviden - 8.50: Külpolitikai figyelő - 9.05: Napközben - 11.10: Népdalkörök énekelnek - 11.30: Börtönről álmodom mostanában XVI/14. -12.00: Déli Krónika- 12.30: Ki nyer ma? - 12.45: Törvény- könyv - 13.05: Klasszikusok délidőben - 14.05: Ötágú síp. Gál László portréja - 14.35: Hollywoodi filmslágerek - 15.05: Metronóm - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Magatartásformák - 17.05: Pogy- gyász - 17.30: „Életem meséje” - 34/14. - 18.00: Esti Krónika -18.30: Ráadás -19.05: Sportvilág -19.15: Láttuk, hallottuk, olvas­tuk -19.30: Hol volt, hol nem volt. ..-19.41: A Vujicsics együttes felvételeiből - 19.50: Gong - 20.05: Európa-stűdió - 20.39: Gö- mör zenei hagyományaiból - VII/7. - 21.05: A Rádiószínház bemutatója. Mrozek: Vatz- lav - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Szellemtörténetek - 23.05: Nagy mesterek- világhírű előadóművészek - 24.00: Hírek. Időjárás. Petőfi 4.30: Reggeli zenés műsor - 6.03: Reg­geli csúcs - 7.37: Mellényzseb - 8.00: Hí­rek. Időjárás. 8.05. Rivaldafényben: Julio Iglesias legújabb lemeze - 9.00: Hírek. Idő­járás - 9.03: Fiatal énekesek és együttesek felvételeiből - 9.50: Fúvósindulók - 10.05: Operettparádé - 10.50: Hajszálgyökerek (ism.) - 11.00: Hírek. Időjárás - 11.03: Sár­ga tengeralattjáró - 11.40: Ki kopog? ­12.00: Nóták - 12.45: Közvetítés az úszó- vb-ről, Perthből - 13.00: Hírek. Időjárás - 13.03: A tegnap slágereiből - 13.45: Időjá­rás- és vízállásjelentés -14.00: Szórakozta­tó antikvárium - 15.00: Hírek. Időjárás - 15.05: Zenerulett - 17.00-19.00: RádióMa- benne: 17.00: Hírek. Időjárás - 17.30: Helycsere, avagy így lépnék én - 17.50: A-B/CD - 18.20: Gordiusz - 19.00: Hírek, időjárás -19.03: Kölyökrádió -19.30: Pop­regiszter - 20.00: Gordiusz - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.03: Szív küldi... - 22.07: Ba­rangolás a házsongrádi temetőben - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Noktürn. Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.10: Glenn Gould zongorázik - 10.05: Magyar írás (ism.) - 10.50: Alessandro Scarlatti: Ámor kertje -11.52: Scheidt: Szvit -12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: A Budapesti Fesztiválze­nekarjátszik -13.00: Holger Pukk: Rein és Rima - 23.38: Trombitaszólisták - 14.01: Kertesi Ingrid (ének) és Jandó Jenő (zongo­ra) Beethoven-hangversenye - 14.34: Ba­lassi Bálint költészete és a zene - II/l. - 15.09: Az aranykakas - 16.00: Hírek. Idő­járás - 16.05: Handel: Vízizene - 16.55: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót - 18.00: V mate- rinskom jaziku - 18.20: In limba matema - 18.40: Namatemjemjeziku-19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: In der Muttersprache - 19.25: Csajkovszkij: Keresztelő János li­turgiája -19.51: Paul Tortelier gordonkázik- 21.00: Karl Richter vezényel és orgonái - 22.30: Operarészletek - 23.10: A Kontroll Csoport és utódzenekarai játszanak - XX/14.-24.00: Hírek. Időjárás -0.10-2.00: Századunk zenéjéből. Éjfél után (Kossuth kH, Petőfi URH): 0.15-4.20: Popzene, vonószenekari muzsi­ka, nóták. Televízió TV 1 8.58: Műsorismertetés - 9.00: Képújság - 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak - 9.10: Hármas csatorna . IV/2.rész: A látástól a holografikus moziig (ism.) - 9.55: A klinika XH/l.rész: Az örökség (ism.) - 10.40: Stú­dió ’91-11.40: Képújság. 16.20: Képújság -16.28: Műsorismerte­tés- 16.30: Déli videoújság-16.40: Správy- hírek szlovákul - 16.45: Műsorajánlat - 16.50: Úszó-világbajnokság -17.20: Szám­adás- 17.35: Magyar menyegző-18.30: La SEPT. Paletták. Mosoly és ölelkező forma- 19.05: Esti mese. Dörmögőék kalandjai - 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. - 19.30: Híradó - 20.05: Apád, anyád idejöj­jön! - 20.50: Szabad szívek (ism.) - 22.15: Placido Domingo - 23.30: Híradó 3. - 23.45: ZDF-híradó TV 2 . Kudlik Júliával és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság - 17.15: TV 2 - 17.45: Telefonos játék - 18.00: Telesport - 18.25: Gyerekeknek. Patty postája, VI/5.: Azok a régi álmok mindig elkísérnek (ism.) - 18.52: TV 2 -19.00: Több, mint futó kaland (ism.) - 20.35: TV 2 - 21.00: Híradó 2. - Pályázat - 21.20: TV 2 - 21.30: Napzárta - 22.15: Sasok és griffmadarak IV/3.: Vilá­gos frontok - kb. 23.45: TV 2 Újvidék 16.10: Műsorismertetés - magyarul - 16.15: Tv-napló- magyarul -16.25: Doku- mentum-rejtvényműsor - 16.55: Műsoris­mertetés - 17.00: Tv-napló - 17.20: Soro- zatfilm gyerekeknek - 17.45: Zenés műsor- 18.15: Objektív Tv - románul - 18.45: Tájékoztató műsor-románul -19.15: Rajz­film - 19.25: Reklám - 19.30: Tv-napló - magyarul - 19.55: Reklám - 20.00: Hang­verseny - 21.00: Játékfilm - 22.30: Tv-nap­ló - 22.50: Műsorzárás Csehszlovák 17.00: Egy lépéssel az ember előtt (do­kumentumfilm) - 17.20: Német nyelv- tanfolyam gyerekeknek - 17.35: Művelő­dési műsor - 18.00: Esti mese - 18.10: An­gol nyelvtanfolyam - 18.50: Vállalkozók klubja - 19.20: Időjárás - 19.30: Tévénapló- 20.00: Mi, 1991 (találkozás érdekes em­berekkel és témákkal) - 21.30: Híradó - 21.58: Sport-22.05: Katedra (a nevelésről) Eurosport 7.00: D. J. Kat-show - 8.30: Eurobic - 9.00: Sí-vb-10.00: Úszó-vb - 14.00: Euro­bic - 14.30: Kézilabda - 15.30: Kerék­pársport -17.00: Lovaglás -18.00: Röplab­da - 19.30: Eurosport-hírek - 20.00: Nem­zetközi sport - 21.00: Sportbeszámolók - 22.00: Párizs-Dakar rali - 22.15: Úszó-vb. - 0.15: Eurosport-hírek Super 7.00: Pirkadat - 9.10: Egyveleg -13.00: Japán üzleti élete - 16.00: Forró drót - 17.00: Élő videoshow - 18.30: Kék éj - 19.45: Időlánc - 20.00: Belföldi tudósítások- 21.30: Üzleti hét - 22.15: Sportújdonsá­gok - 23.50: TBA - 0.35: Kék éj - 1.35: Időlánc - 1.50: Egyveleg SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! - 8.35: Szomszédok - 9.05: Szerelemhajó - 9.55: Teleüzlet- 10.15: Police Academy -10.40: A hallgatag ember -12.20: Szerencsekerék- 13.00: Telebörze - 14.00: Szomszédok (ausztrál sor.) Mentőötlet - 14.25: Szere­lemhajó (am. sor.) Asszony lesz a lányból- 15.15: Szél fúj a földeken (am. sor.) - 15.40: Teleüzlet - 15.55: őrült Vadnyugat (westemsor.) Halálhozók éjszakája -16.45: Kalifomiaege alatt (sor.) Nagyvonalú meg­állapodás-17.45: Műsorismertetés -17.50: Kate nővér (vidám am. sor.) Most vegyen örökbe! - 18.15: Esély - 18.45: Híradó, időjárás - 19.15: Szerencsekerék - 20.00: Booker (am. krimisor.) A túlélő örököl - 21.00: Joe Dancer (am. krimi) - 22.55: Az átok örökösei (krimisor.) A pokol kapuja - 24.00: Halló Berlin! - 0.25: Booker (ism.) -1.15: Műsorismertetés RTL Plus 6.00: Halló Európa - jó reggelt, Német­ország! - 8.35: Telebutik - 9.30: Fáklyadal- 11.00: Telebutik - 11.30: Rizikó - 12.00: Forró nyeremény - 12.35: M-ügyosztály Az áruló pont - 13.00: Gazdag és szép - 13.20: Kalifornia klán -14.05: A vad Rózsa- 15.35: Nettó - 15.50: CHIP’S (am. sor.) Szegények angyala -16.40: Rizikó -17.10: Forró nyeremény - 17.45: Salvatore - 18.00: A hatmillió dolláros férfi (am. akci- ófilm-sor.) Az utolsó kamikáze - 18.45: Híradó, időjárás - 19.15: A csapat (am. akciófilm-sor.) Kitörés - 20.15: Gattschalk- show - 21.15: A modell és a zsaru (krimi­sor.) Ranglétra - 22.10: Tévétükör - 23.00: Kegyetlenek - 0.35: Állomás a szerencsé­hez (francia krimi) - 2.00: Műsorzárás

Next

/
Oldalképek
Tartalom