Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-09 / 7. szám
1991. JANUÁR 9. 3 Halódó holtágaink Sok bába közt elvész a gyerek? Pénz, money, das Geld Mi van a kiskalapban? (Folytatás a: l. oldalról) Horváth Ferenc, a megyei ön- kormányzat halászati felügyelője szerint a holtágak a vízügyi hivatalok szemszögéből nézve a tárolók szerepét töltik be, ezért az a jó, ha kevés víz van bennük. Ugyanakkor a termelőszövetkezetek pedig az öntözéshez tározókként használják a holtágakat, s így számukra az a legkedvezőbb, ha sok bennük a víz. Tehát számtalan érdek feszül egymásnak, mert arról még nem is beszéltünk, hogy a halászoknak hal kell, de úgy, hogy azt a legegyszerűbben ki lehessen fogni, ezért nekik meg az a jó, ha nincs a vízben nád meg hínár. Sok a veszély A második, már összetettebb veszélyforrás pedig a „zártkert- program”. Az alacsony áron megvásárolt vízpartot ugyanis az új tulajdonos a szó szoros értelmében kisajátítja, elzárja, a növényzetet kiirtja, felégeti. Sokan legszívesebben a telküket még a vízben is meghosszabbítanák, vagy meg is hosszabbítják. Ami pedig a szakmai elvárásokat illeti: nos, azok sem minden hiba nélkül valók. Ennek igazolására Horváth Ferenc többek között elmondta, hogy általában a holtágak egyik végén van csak olyan műtárgy, amellyel a vízzel való feltöltés, illetve leeresztés megoldható, így a vízcserére gyakorlatilag nincs is lehetőség. Emiatt aztán rossz a víz minősége, s a holtágakat járó horgászok elégedetSzűcs Ferenc, az OTP megyei igazgatója tegnap az Ország- gyűlés 1991-es költségvetésével egy időben elfogadott lakáshitelek változásával összefüggő pénzintézeti feladatokról tájékoztatta lapunkat. Mint már az érintettek körében ismert - s a A másik oldalról... A szolnoki OTP Csanádi krt.-i fiókjában tegnap a délelőtti órákban tájékozódtam a „helyzet”-röl. Állandóan cserélődő, 15-20 fős sorban várakoztak az ügyfelek. Feleslegesen. Hiába hozták az utolsó befizetés igazolását és pénzüket - tartozásuk felét -, mert nem fogadták el tőlük.- Ilyen még nem volt, hogy fizetni akarunk, és ne vegyék el tőlünk! - mondta egy középkorú hölgy. Elvártam volna, ha már idejöttem - folytatja -, hogy legalább kiszámítsák, hogy ha januárban kiegyenlítem a tartozásomat, mennyit kell befizetnem. És adtak volna hozzá egy csekket! Akkor még egyszer nem kellene sorba állnom, ami az OTP-nek sem mindegy. Már előre félek, mi lesz 15-e után!- Ön mit intézett? - kérdezem egy idősebb férfitől.- Kérem szépen, hoztam a pénzt, de nem engedik befizetni. A mai dátummal aláírattak velem egy nyilatkozatot - egy darab papírt -, és mondták, hogy majd ettől a naptól kezdve nem fognak kamatot számítani. Egy fiatalember egy nap szabadságot szánt ügye intézésére. Érthető volt felháborodása, mikor pénzével együtt távozott.-csj lensége is egyre növekszik. Hisz pusztulnak a halak, csökken a fogás mennyisége, emelkednek a költségek, s a vízszint egyre ingadozó. Ebből szinte egyértelműen következik, hogy a megoldás első és legfontosabb lépése az, ha a vizek rendszeres frissítése mellett a biológiailag indokolt vízszintet mindig tartják. Következő lépésként pedig a vízhasználat és a vízkivétel teljes körű megszervezése, koordinálása, irányítása a legsürgetőbb feladat. Ennek lényege, hogy aki a holtágból vizet vesz ki, azzal egy időben vagy azt megelőzően köteles legyen gondoskodni a visszapótlásról vagy a vízdíj befizetéséről. Mindezek mellett figyelmet kell fordítani a környezeti károk csökkentésére, és meg kell oldani a haltelepítések felülvizsgálatát is. Már megint a pénz hiánya A további tevékenységek viszont már a fejlesztést szolgálhatnák. Itt elsősorban a turizmusra gondolok. Igen ám, csakhogy ennek érdekében infrastruktúrára lenne szükség. Mert például utak vagy tárolóhelyek kialakítása nélkül a holtágakban rejlő értékek aligha kelthetőek életre. És itt tulajdonképpen bezárul a kör, már csak azért is, mert bármiféle beruházásról - így például kotrásról, partrendezésről vagy különböző műtárgyak építéséről - legyen szó - nos, az milliókat emésztene föl.- n. t. megyében csak az OTP 80 ezer ilyen lakástulajdonos számláját kezeli - a 0-3,5 százalékos hitelek kamatai emelkednek ez évtől két változatban. Az első változat szerint az 1990. december 31-ei tartozás összegét 15 százalékos kamat terheli 1991-től, de idén havonta 1500 forint többletfizetési kötelezettséggel. A második változat szerint a havi 1500 forintos többletfizetés mellett a tartozás felét elengedi az állam, ha a fennmaradó másik felét az adós a mindenkori lakáshiteli kamatokkal fizeti vissza. (Ez a kamat most, 1991. elején 32 százalék. Különben ugyanez vonatkozik a takarékszövetkezeti lakáshitelekre is.)- Mit kell tennie a tartozónak?- Az első változat mellett szavazóknak még semmit. Mindkét változatról minden adós februártól megkapja levélben tájékoztatónkat, amelyben közöljük az 1990. december 31-ei tartozásának pontos összegét, valamint egy kitölthető nyilatkozatot küldünk. A két változatból választ, s visszaküldi a pénzintézetnek 30 napon belül.- Már megbocsásson, ha nem küldi vissza?- Automatikusan az első változatot írjuk számlájára.- S aki a most elengedett tartozás fennmaradó felét egy összegben megfizetné?- Akik ezt akarják, nincs más dolguk, mint a legutóbbi, 1990. szeptemberében kapott egyenleg értesítővel s a három havi befizetést igazoló okmányokkal fölkeresik személyesen a bankot, s a kölcsöntartozást azonnal rendezhetik. Akik ezt január 31-ig megteszik, már a januárra esedékes 1500 forint megfizetése alól is Bővülő konvertibilitás A Nemzeti Bank több fontos intézkedést is tervez a forint konvertibilitásának bővítésére. Tarafás Imre, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese a Magyar Távirati Iroda munkatársának elmondotta: bankközi devizapiacot kívánnak létrehozni, tervezik továbbá azt is, hogy a magyar vállalatok forinttal egyenlíthessék ki importvásárlásaikat. Elképzelhető, hogy belátható időn belül megszüntetik a magyar cégek devizabeváltási kötelezettségét. Mindez elsősorban attól függ, miként alakul 1991-ben Magyarországon a gazdasági helyzet. Tarafás Imre szerint a forint már részben konvertibilis. A korlátozott devizapiac bevezetése, valamint az, hogy a magyar vállalatok forinttal is kiegyenlítheik az importot, az átválthatóságot tovább szélesíti. A külföldi cégek lehetőséget kapnak arra, hogy Magyarországon forintszámlát nyissanak a kereskedelmi bankoknál. Az elképzelések között az is szerepel, hogy az MNB lehetővé feszi a magyar vállalatoknak az exportált áru ellenében kapott deviza megtartását, s hogy azt importvásárlásaiknál használják fel. V ________ J m entesülnek, lezárhatják végérvényesen tartozásukat. Mert ugye, azt mondanom se kell, hogy januártól különben mindkét változatban havonta 1500 forintot köteles a törlesztés mellett minden adós befizetni az Ország- gyűlés döntése szerint.- Aligha panaszkodhatnak az OTP-ben munkanélküliségre a dolgozók.- Sőt, a nyugdíjasainkat is behívjuk segíteni, mert ez hallatlanul nagy munka. Törökszentmik- lóson a művelődési központban már külön helyiséget béreltünk, nehogy utcán várakoztassuk, sorba álltassuk az embereket. Azt is tudom, elkerülhetetlennek tűnik, hogy ne hibázzunk fiókjainkban - de bízom ügyfeleink megértésében, ez nekünk is hihetetlenül sok teherrel járó feladat. Az állami költségvetés elfogadása után most a hely i költségvetés összeállítása, jóváhagyása következik. A települések számára ez legalább akkora gond, mint országosan. Ennek az a magyarázata, hogy a helyi pénzek szűkülése közvetlenül itt érzékelhető az állampolgárok számára, másrészt sokan, akik kicsúsznak az országos szociális háló mindinkább táguló résein, azok a helyi önkormányzatoknál fognak jelentkezni. Vonatkozik ez a nyugdíjasok egy részére csakúgy, mint a hajléktalanokra, a munkanélküliek egy részére, vagy az 1500 forinttal felemelt lakástörlesztést fizetni nem tudókra. Helyben jelentkezhet az áremelkedésből adódó problémák egy része is. Az esetleges tiltakozásokból adódó feladatok, nehézségek mellett megemlíthetjük azt is, ami például az ellátáshoz kapcsolódik. Nevezetesen itt arra gondolunk, hogy sokan keresik az olcsó termékeket, de az nem éri meg a termelőnek, a kereskedőnek. Lásd például a maximált áras fehér kenyér esetét itt, Szolnokon. Ilyenkor az emberek a helyi önkormányzatnál kopogtatnak. A gondok jelentős részének megoldására hiányoznak a feltételek. Ez tovább súlyosbíthatja az önkormányzatok helyzetét. A gazdaság általános állapotától persze nem lehet függetleníteni a települések gazdasági helyzetét sem. Ennek vonatkoznia kell a közösségi, csakúgy, mint az egyéni fogyasztásra is. Csakhogy a közösségi kiadások már korábban sem fedezték az infláció következtében egyre olcsóbbá váló forint ellentételezését. Kisebbik rossz Az inflációs csapda sajátosan érinti a településeket, persze nem csak őket. Az infláció követése ugyanis ma országosan csak a deficitet növelné. A deficit növekedése pedig további inflációt jelent, ami további ellentételeA Uj idegenforgalmi irányítás Az Országos Idegenforgalmi Hivatal, mivel az idén már nem kap költségvetési támogatást, a továbbiakban csökkentett létszámmal, dolgozik. A jelenleg több mint 30 fővel működő szervezet munkatársi létszámát az év folyamán fokozatosan 22 főre csökkentik. A megyei idegenforgalmi hivatalok létét egyelőre nem fenyegeti veszély, mivel szervezetek részben saját bevételeikből tudják fedezni kiadásaikat. Szakmai-ágazati szervezetként, esetleg más néven, de rövidesen ismét megkezdi működését az Országos Idegenforgalmi Tanács. zést igényelne. Ez újabb deficit, de nem is érdemes tovább folytatni ezt a sort. Marad az, hogy helyben vállalják fel a deficitet, de ez is csak a probléma továbbgörgetését jelenti. A kisebbik rossz ebben a helyzetben a feladatok megoldásának szigorú rangsorolása. A legfontosabb a már meglévő intézmények működtetésének biztosítása, bár nem eretnek gondolat az sem, ha néhány intézmény átalakul, időlegesen megszűnik, s így ezzel a pénzzel más területek munkáját lehet hatékonyabbá tenni. Természetesen a cikk szerzője is tisztában van azzal, hogy ez is újabb tiltakozást válthat ki a lakosság részéről. De itt hangsúlyoznunk kell, hogy ez inkább a régi időkből ittmaradt reflexekre vezethetők vissza. A társadalmi jólét növekedése ugyanis mindig feltételezte azt, hogy időlegesen egyeseknek rosszabb lesz. Hosszabb távon kell a hátrányoknak, előnyöknek kiegyenlítődniük, s ha nincs így, akkor kell ez ellen fellépni. Az állandó mozgás viszont feltétele a hatékony jólét növekedésének. A működést szolgáló kiadásokhoz képest a fejlesztések másodlagosak lehetnek. Természetesen ez sem problémamentes. Az elhalasztott fejlesztések ugyanis a jelenlegi helyzetből való kilábalást gátolják. Más források A fejlesztések a helyi adókhoz is kapcsolódnak. A helyi adókról sokan nyilatkoztak az Uj Néplap hasábjain is, többnyire elutasítva annak bevezethetőségét. Politikai s a lakosság jelenlegi anyagi helyzetét figyelembe véve, ezzel messzemenően egyet lehet érteni. A dolog másik oldala viszont az, hogy az elmaradt bevételekből nem lehet fejleszteni. S ez leginkább az infrastruktúrát érinti. A megye ebbéli állapotát figyelembe véve, nem túl biztató a perspektíva. A helyi adóról még annyit célszerű tudni, hogy A pályaválasztási tanácsadó még májusban kiadott egy tájékoztatót a megye különböző középiskoláiról, a beiskolázások feltételeiről, sajátosságairól. Köztudomású, hogy időközben felgyorsult a privatizáció, amely érzékenyen érintette a bolti kiskereskedelmet és vendéglátást. Éppen ezért a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola képzéskorszerűsítést hajt végre. Ennek az ilyen eddig is létezett, s ezek meg is maradnak az 1991. évben. Más források után kell nézni tehát, de ez sem könnyű. A címzett és céltámogatások rendszere még nem alakult ki, miként igénybevételének mechanizmusa sem. Országos szinten 18 milliárd forintot szánnak erre, ennek is negyede tartalék. Bőséges forrást tehát ez sem jelent. Nem ismeretesek ma még az önkormányzati tulajdon bevételi lehetőségei sem. Sok törvény, mint például a földről szóló, hiányzik ehhez. Ezért ezt sem lehet ma megtervezni. Jelenleg az önkormányzati feladatok pénzügyi fedezete sincs meg minden esetben, ugyanakkor a feladatot el kell látni. A legtöbb településen még a feladatok köre sem igazán tisztázott. Negatív szelekció Nagy találékonyságra van tehát szükség az önkormányzatok részéről arra vonatkozóan, hogy honnan szerezzenek pén/t. Van is néhány ötlet. Ezek szükségesek is, hiszen ma méginkább igaz az, hogy csak azt lehet elkölteni, amit bevételként biztosan megszerezhetünk. S ez egy újabb fogalmat jelent a tervezőknél, mégpedig a pótköltségvetés fogalmát. Szolnokon például elképzelhetőnek tartják, hogy az év folyamán hatszor vagy többször is átalakul a helyi költségvetés. Néhány dolog azonban végighúzódik e költségvetéseken. A negatív irányú szelekció, a költségekkel való szigorú takarékosság, a vagyonnal való gazdálkodás előtérbe kerülése. Ezzel együtt is igen kicsi az önkormányzatok lehetősége, már ami az alaphelyzetet jelenti. A szegénység tényén, bármilyen ügyes is egy önkormányzat, nemigen lehet változtatni. Hogy ebbe helyileg is bele lehet bukni? Nos, ez is benne van a (költségvetési) kalapban. Füle István a lényege, hogy az intézmény minimálisra csökkenti a munkáltatók által biztosított szakmai képzési időt és az ezzel kapcsolatos költségeket, teherviselést. így a korábbi három év helyett egy évre szűkíti a szakmunkások szakmai gyakorlati képzését. A megfelelő szakmai alkalmas- sági vizsgák után az idén ősszel hét ilyen új típusú első osztály indul. A felvett diákok első két tanéve szaknyelven fogalmazva integrált szakasz, amely mindegyik osztályban szakközép-iskolai tanterv szerinti oktatást jelent. A gyakorlati foglalkozásokat heti egy alkalommal az iskolai kabinet biztosítja, ezért munkahelyet most nem kell keresni a szülőknek. A két év során többszöri teljesítménymérés alapján dől el, ki folytathatja tanulmányait szakközép-iskolai, illetve szakmunkás ágon. Erre a képzésre a felvételei lapokon a 0. helyen lehet jelentkezni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy január 10-ig be kellett volna érkezni ezeknek a lapoknak. A félreértések miatt az iskola- vezetés azonban néhány napos késést elfogad. Aki a második vagy a harmadik helyen jelölte meg ezt az iskolatípust, minél előbb küldje el a jelentkezési lapját, saját érdekében, legkésőbb január 15-ig! A lapokon felesleges a szakma megjelölése, hiszen a két év során többnek az alapjaival is megismerkedhetnek a diákok. Ezért a próbálkozók csak azt tüntessék fel, hogy a kereskedelmi vagy a vendéglátóipari tagozatra szeretnének bejutni. D. Sz. M.-sjnapló Az ember töri a fejét, hogyan lehetne megoldani ezt vagy azt a súlyos gondot, persze nem a sajátját, azét a települését ahol él, ahol ebben a nehéz időszakban mégis valahogy kibirhatóvá kéne tenni az életet, meg kéne könnyíteni a szűkölködők mindennapjait, mert szűkölködők vannak, de velük kapcsolatban is elég ellentmondásos a kép. Vállalatvezető ismerősöm meséli, felvett volna egy munkanélkülit, de az amikor meghallotta, hogy Karcagról Szolnokra kell mennie elvégezni bizonyos munkát, nem vállalta, inkább maradt munka- nélküli. Mások olyan munkátlanokat emlegetnek dühösen, akik fölveszik a munkanélküli-segélyt, ezenkívül minden elképzelhető segélyt kisírnak maguknak, de Bécsbe járnak üzletelni, s itt árulnak a lengyel piacon, s kinevetik azt, aki verejtékével keresi a kenyerét. Orvos ismerősöm egy 26 esztendős, életerős fiatalembert említ, aki élettársa méltányossági gyermekgondozási segélyéből él. Egy másik ismerősöm tajtékzik: még neki legyen rossz a lelkiismerete, amiért nem csatlakozik a Nemzeti Alapítványhoz annak legelső pontja miatt, hát azért dolgozik ő naponta 16 órát, hogy valami csavargó többet tudjon inni? Az egyik nagykunsági város polgármestere mondja, hogy év végén segélyért folyamodott egy nő, adtak neki, aztán az üzletben a szemük láttára vette kartonszámra a dobozos sört. Egy férfi is kért segélyt, nem adtak, de ő a saját pénzéből adott neki 500 forintot, este az étteremből látta kitántorogni az illetőt... Az ember tehát töri a fejét, megkérdez másokat is, hall ezt is, azt is, végiggondolja mindezt és mindennek az ellenkezőjét, és akkor, akkor csöngetnek. Egy férfi áll kint, nem fiatal, nem öreg, elmond röviden egy történetet, segítséget kér, bele- iillik az eddigi gondolatmenetbe mindaz, amit hallok, s mit tehetne az ember, próbál segíteni, nem is elsősorban azért, amit hall, hanem mert észreveszi, hogy az illetőnek csak egy szandál van a lábán, mégha enyhébb is az idő a szokásosnál, de gondolják meg, január van! Körmendi Lajos Lakáshitel, kamat, törlesztés A megyében 80 ezer lakástulajdonos kap levelet az OTP-től Korszerűbb képzés a kereskedelemben és a vendéglátásban Két évig mindenki szakközépiskolába jár Jelentkezni még egy hétig lehet