Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-04 / 3. szám

1991. JANUÁR 4. Pgéplap Kosárlabda Bronzérem a fiúk bajnokságán December 27-e és 31 -e között Budapest adott otthont a 15-16 éves fiú kosárlabdacsapatok or­szágos döntőjének. Az előcsatá- rozásokat követően a döntőbe ti­zenkét együttes jutott, köztük az Olajbányász SE kosarasai is. Az előselejtezőben szerzett helyezé­sek alapján a résztvevőket négy hármas csoportba osztották, ahol körmérkőzéseket vívtak. Olajbányász SE-Videoton Waltham 85-45 (42-26) Ld.: Csécsei 18/3, Balogh 11/9, Horváth 25, Bodor 11. Olajbányász SE-Tungsram SC 68-40 (38-14) Ld.: Horváth 20, Csősz 11/9, Csécsei 10. Az Olajbányász a Videoton Waltham, valamint a másik cso­portból a Budapesti Honvéd és a Nagykőrös csapatával került a középdöntőbe. Olajbányász SE-Nagykőrös 91-52 (48-34) Ld.: Csécsei 31, Bessenyi 19/3, Horváth 16. Budapesti Honvéd SE-Olaj- bányász SE 112-61 (58-29) Ld.: Horváth 12, Bessenyi 10. Két győzelemmel és egy vere­séggel a csapat a négyes döntőbe jutott, ahol az A-csoport első he­lyezettjével került össze. Bajai SK-Olajbányász SE 78-50 (45-21) Ld.: Balogh 16/6, Csősz 12/6. A tét igen nagy volt, a győztes az első, a vesztes a harmadik he­lyezésért játszhatott tovább. Mi­után a másik ágon a Budapesti Honvéd három ponttal legyőzte Paks gárdáját, így az Atomerő­mű SE-vel kerültek össze a szol­nokiak. Olajbányász SE-Atomerő- mü SE 65-60 (38-28) Ld.: Csécsei 16, Balogh 27/18, Horváth 10, Bessenyi 10/6. A rendkívül fegyelmezetten és taktikusan játszó szolnoki fia­talok megérdemelten győzték le a mezőny legmagasabb csapatát, s ezzel megszerezték az 1990. évi OKB harmadik helyezését. A bronzérmes csapat tagjai: Balogh Zoltán, Csécsei Roland, Horváth György, Csősz Tamás, Bessenyi István, Szabó István, Bodor Miklós, Fazekas Péter, Tóth I. János, Fehérvári Gergely, Drávái Gábor, Újvári Attila. Edző: Tapodi László. Több mint százezren szavaztak a legjobb magyar sportolóra A vártnál sokkal több szava­zat érkezett a Magyar Olimpiai Bizottság, az Országos Testne­velési és Sporthivatal, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet és a MUOSZ Sportújságíró szakosz­tály meghirdette „Ki volt min­den idők legjobb magyar sporto­lója ?” választásra. A napilapok­ban megjelent listákon több mint százezren küldték be voksukat a megadott határidőre. A tervek szerint tíz napon belül sajtóérte­kezleten jelentik be, ki a legjobb tizenöt sportoló. Február 1-jén a Kongresszusi Központ nagyter­mében ünnepélyes gálaest kere­tében együtt szerepelnek majd ,,nden idők”s 1990 legjobb sportolói. Gvászhírek A JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK Megyei Víz- és Csatornaművek és a gyászoló család fájdalommal tu­datja, hogy ZÁMBÓ LAJOS hamvasztás utáni búcsúztatása 1991. január 9-én 13-30 órakor, a szolnoki Körösi úti temetőben lesz. Az elhunytat a vállalat saját halott­jának tekinti. Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Víz- és Csatornamű- vek. A gyászoló család. *43931/1* MEGTÖRT szívvel tudatjuk, hogy drága jó édesanyám, ÖZV. KÍSÉRI LAJOSNÉ, szül. Badó Julianna 1990. decem­ber 28-án, rövid szenvedés után el­hunyt. Szeretteitől, rokonaitól és ismerőseitől végső búcsúztatása ja­nuár 7-én 14-30 órakor lesz, a szol­noki Körösi úti temetőben. A gyá­szoló lánya, veje, Szolnok, Mária út 34. «43953/1» ___________________ F ÁJDALOMMAL tudatjuk, hogy TAS! JÓZSEFNÉ, szül: Juhász Ilona életének 59. évé­ben, súlyos betegség következté­ben, 1990. december 19-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1991. január 9-én 11 órakor, a Szolnok, Körösi úti temető halot­tasházából. Gyászoló hozzátarto­zói. *43963/1* TUDATJUK, hogy KISS BÁLINT cserkeszőlői lakos hamvasztás utá­ni búcsúztatása 1991. január 7-én de. 11 órakor lesz, a szolnoki Körö­si úti temető halottasházából. Gyá­szoló felesége és gyermekei. *43964/1* HÁLÁS szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, jó ismerősöknek, a MÁV Járműjavító Üzemi Válla­lat, valamint a Tisza Bútoripari Vállalat dolgozóinak, akik drága jó édesanyánk, nagymamánk, BALÁZS KÁROLYNÉ, szül. S. Papp Rozália temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virá­got helyeztek, mély gyászunkban részvétüket nyilvánították. Gyá­szoló lánya, fia, veje, unokái: Krisztina, Anikó, Szandaszőlős. *43966/1* MÉLY fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy BARTA JÓZSEFNÉ, szül: Gáspár Ilona életének 63. évé­ben elhunyt. Temetése 1991. janu­ár 8-án 11 órakor lesz, a szolnoki Körösi úti ravatalozóból. A gyászo­ló család. *44004/1* Futva érkeztek az új évbe Kell némi megszállottság, őrült­ség ahhoz, hogy az ember szil­veszter éjszakáján futva induljon egy nem sok jóval kecsegtető új év felé. Hogy mégis vannak ilyenek, ezt bizonyította a második alka­lommal megrendezett újszászi Bo- netti-futás, amelynek rajtja decem­ber 31 -én éjfél előtt tíz perccel volt, és alig telt el néhány pillanat 1991- ből, amikor az elsők célba érkez­tek. Az Újszászi TSZSK és az Öt- próbás Klub által szervezett, több szponzor által támogatott verseny­re ötvenheten neveztek be. A helyi futókon, kocogókon kívül rajthoz álltak Budapestről, Berettyóújfalu­ból, Oroszlányból, Jászberényből, Ceglédről, Tápiószeléről, Abony- ból, és Szolnokról érkezett sporto­lók is. A diszkós bemelegítés után 23.50-kor papírtrombiták tülkölé­sére startolt a mezőny. Az enyhe szilveszteri éjszakában, a sáros, csúszós pályán izgalmas küzdel­met vívott az élboly, s megismétlő­dött az előző évi sorrend. Még nem telt el öt perc az új esztendőből, amikor hangos dudaszó és pezsgős üvegek pukkanása közepette befu­tott a győztes, az Újszászon lakó, de a szolnoki Triatlon SE-ben spor­toló Barta István. Őt nem sokkal lemaradva követte a jászberényi Telek Zoltán, majd a veterán mara- tonista, a hétszeres magyar bajnok Szekeres Ferenc. A nőknél az első­séget a ceglédi Bozán Ágnes sze­rezte meg, az abonyi Medveczky Edit, és a szolnoki Balázs Ágnes előtt. Az abszolút győztesek jutalom­ként a SZOTÉV Rt. falióráját kap­ták, a korosztályos „bajnokok” pe­dig a Sport ’90 könyvet vihették haza emlékbe. A Hungária Biztosí­tó Rt. valamennyi résztvevőnek egy díszes posztemaptárt adomá­nyozott, amelyen az 1991 -es felirat azt mutatta, mindenki megérkezett az új évbe. A fődíj (egy sült malac) sorsolásánál a mezőny legfiata- labbja (a 8 éves Szekeres Nóra), és legidősebbje (a Verseghy Gimná­zium tanáré, Peták Kálmán) segít- kezett, melyet Farkas Dániel, új­szászi futó nyert meg. Eredmény- hirdetés után a sportolók és szurko­lók vidám társasága hajnalig tartó táncolással „lazította” a 4500 mé- ter okozta fáradalmakat. ________ M inden tíz kilométerért küzdeni kell „Már háromévesen pilóta vagy harangozó szerettem volna lenni” Ahogy ülünk a Szolnok Megyei Távközlési Üzem igazgatói szobájának kényelmes foteljeiben és beszélgetünk, egyre inkább az az érzésem, hogy egy külön világba csöppentem, s óhatatlanul egyik kedvenc filmem, az Alan Parker rendezte Madárka jut az eszembe. Tudják, amikor a főhős - Madárka - hatalmas müszár- nyakat összeeszkábálva próbál elszakadni a földtől, pontosabban a háztetőtől. Az ember ősi vágya a repülés teljesült volna sikerével. Ami Madárkának csak álom maradt, az a vitorlázórepülőknek ma már valóság. Repülni egy gépen, amit csak ők, csakis ők irányítanak, aminek ők az urai, ami csak az ő segítségükkel szelheti tovább a levegőt, ami az ember nélkül csak egy földön díszelgő „szárnyas” gépecske. Valóban, mi kell ahhoz, hogy a levegőbe emelkedjen, s ott suhanjon is a famadár?- Kétféle módon juthatunk a magasba - magyarázza D.Ko- vács László, egy cigarettára gyújtva. - Csörléssel 300-350, re­pülőgép-vontatással pedig az 500-600 métert is elérhetjük. Ez­után azonban minden meteoroló­giai tudásunkat latba kell vetni, hogy akár 10 kilométerrel is messzebbre jussunk. Gépünk ugyanis fokozatosan ereszkedik, éppen ezért emelő áramlatokat kell keresni annak érdekében, hogy magasságot nyerjünk. Ver­senyszinten nehezíti a dolgunkat, hogy a repülés mellett fényké­pezni is kell.- Ha már a versenyzésnél tar­tunk, két könyvecske hever előt­tem az asztalon. Az egyik lapjai igencsak megsárgultak már, a bejegyzett dátumok sem frisseb­bek 1956-nál. Az újabb viszont 1986-os beírásokkal kezdődik. Valamennyi D.Kovács László re­püléseit bizonyítja. Ha összeszá­molnám, pontosan 554 felszál­lást sikerülne regisztrálnom.- Reptéri pályafutásom két szakaszból tevődik össze. Az el­ső még 1954-ben kezdődött Bu­dapesten, a Postás Repülő Szö­vetségnél, ahová tizenhat évesen kerültem. Az igazi sikerélmény egy évvel később, novemberben ért, amikor a ma már muzeális értékű „Vöcsök” géppel hóban, fagyban egyedül repültem. Eb­ben az időben a C-vizsgáig jutot­tam. Aztán 1956-ban a munkám és a család miatt felhagytam a versenyzéssel - meséli az igazga­tó, miközben a külvilág zajaira felfigyelve elejti, csúnyán bőgeti a motorját a város felett egy 142- es gép...-Minek köszönhető, hogy négy évvel ezelőtt, 48 évesen, harminc évi kihagyás után visszatért a vi­torlázók közé? Hajdanán az a három év annyira mély nyomot hagyott volna? Ilyen vonzó lenne a repülés?- Az újrakezdésnél szerepet játszott, hogy felnőttek „nevelet­len” gyermekeim, ebből kifo­lyólag a szabad időm is megnö­vekedett. Ezenkívül a munkahe­lyi stresszhatások után itt találom meg az aktív kikapcsolódás lehe­tőségét, a felfrissülést. De eláru­lom, édesanyámtól tudom, hogy már háromévesen pilóta vagy ha­rangozó szerettem volna lenni. Középiskolás koromban a kato­nai repülőpálya is foglalkozta­tott, de látásom fél dioptriával rosszabb volt a megengedettnél.- Mit nyújt most a repülés? Pusztán kikapcsolódást, vagy versenyzést is?- Természetesen versenyzem továbbra is, hiszen ez a sport nincs korhoz kötve. Annak elle­nére, hogy mindent elölről kellett kezdenem, 1988-ban a C-vizs- gán túljutva eljutottam a D-ig, ami már ezüstkoszorút jelent. Ennek feltétele az öt óra repült idő, a leoldási magasságtól szá­mított ezer méter magasságnye­rés, valamint 50 kilométer távre­pülés.- Gondolom, további terveket is szövöget...- Őszintén szólva az aranyko­szorút szeretném megszerezni. Ehhez 300 km távrepülés és 3000 m magasságnyerés szükségelte­tik. A nyáron volt már egy kísér­letem, de 260 kilométernél Ti- szaajpáron le kellett szállnom.- Erkeztemkor említette, éppen egy alapítványon dolgozik. Mi ennek a lényege?- Mivel megszűnt az MHSZ, az állami támogatás beszűkült, kérdéses a repülés jövője. Burai Andrással összefogva a szolnoki sportrepülés támogatására egy alapítványt hozunk létre, aminek célja a versenyrepülés, az után­pótlásképzés és a technika fej­lesztése. Az új híd épültével, az eddig ártéri területként nyilván­tartott szandai réten új lehetősé­gek nyílnának. Persze előbb a tisztázatlan vagyoni helyzetet kell egyértelművé tenni.- Visszatérve a repülésre, va­lahol mindenkiben motoszkál a gondolat, mit érez aki először emelkedik a levegőbe? Mi a szép ebben a sportágban?- Amikor először repültem, énekeltem, annyira csodálatos volt. Három dimenzióban mo­zogni, felülről látni a tájat (ami sokkal szebb, mint a valóságban) - igazából ezeket az érzéseket el sem lehet mondani... Akkor hát, ki kell próbálni!? Kocsis Erika Fotó: LCs. MŰSOROK Rádió Szolnoki stúdió 15.00- 17.00: Rádió Szolnok! Keres­kedelmi adás. Zene, hír, reklám. Tele­fon: 44-618. Szerkesztő: Szigethi Em­ma. Vendég: Székhelyi József 17.00- 18.30: Alföldi Magazin. Szerkesztő: Szőke György. Telefon: 41-133 (A tartalomból: Hírek - 17.15: Zenés percek. Pop-rock ritmusban - 17.30: Alföldi krónika. Hírek, tudósítá­sok, riportok. Sajtótájékoztató a város­házán - Évindítás a TVM-ben - Jegyzet- Kulturális programok - 18.00-18.30: Szóváltás. Új kereskedelmi módszerek az Agrokemél - közben: Zeneturmix) Kossuth 8.05: Hangszemle - 8.20: Fűtől fáig- 8.50: Külpolitikai figyelő - 9.05- 11.00: Napközben (ÉLÓ) - 11.10: Nép­dalok - 11.36: Zsebrádiószínház - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.45: Külpolitikai arképcsamok- 13.05: Klasszikusok délidőben - 14.05: Erről beszéltünk -14.35: Orvosi tanácsok - 14.40: Tiszavirág-életű hangszerek - 15.05: Magyar írás - 15.50: Beszélni nehéz-16.00: Délutáni Krónika -16.15: Hangoló - 17.05: Ma­gyarországról jövök - 18.00: Esti Kró­nika- 18.30: Ráadás-19.05: Sportvilág- 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk - 19.30: Hol volt, hol nem volt - 19.50: Gong - 20.05: Búcsúlevél több folyta­tásban. Dokumentumműsor - 20.35: Mozart: Esz-dúr szerenád - 21.05: Ki­látó - 21.50: Beszélni nehéz (ism.) - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: A Gyümölcskosártól a Csínom Palkóig XH/4. rész - 23.05: Szórakoztató bestí- árium Petőfi 7.37: Sportreggel - 8.05: Rivalda­fényben: Janis Joplin - 9.03: Igazházitól a Nőtlen férjig (ism.) - 10.05: Időseb­bek hullámhosszán - 10.50: Hajszál­gyökerek (ism.) - 11.03:1990. amerikai és nyugat-európai listavezető felvételei- 12.00: Nóták - 13.03: Pophullám - 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés ­14.00-16.55:Péntektől-péntekig.Aján- lóműsor sok muzsikával -17.00-19.00: RádióMa - benne: 17.30: Visszaút - 17.50: A-B/CD -19.03: Kölyökrádió - 19.30: Zenés hallomások és vallomá­sok (ÉLŐ) - 21.03: Talpalávaló - 21.30: Cigányfélóra - 22.00: Gospel Magazin- 23.03: Sporthíradó - 23.10: Karády Katalin énekel Bartók 8.25: Próza - 9.10: Vivaldi: Tizenkét hegedűverseny - 10.12: Felfedező úton muzsikáló városokban: Wolfenbüttel - 10.44: Canticum Rákóczién um -12.05: Két zongoratrió -13.00: Hallgassuk új­ra! - 14.00: Magyar zeneszerzők - 14.40: Kamarazene - 15.03: Rimszkij- Korszakov: Májusi éj. Háromfelvoná- sos opera - 16.05: Édes anyanyelvűnk (ism.)-17.28: Rab Zsusa versei-17.35: Bemutatjuk új felvételeinket -18.00: V materinskom jaziku - 18.20: In limba matema - 18.40: Na matemjem jaziku- 19.05: In der Muttersprache - 19.25: Schumann: Jelenetek Goethe Faustjá­ból - 21.10: Látóhegyi beszélgetések - 22.00: Hauser Adrienne zongorahang­versenye - 22.53: Szerelmi bájital. Részletek Donizetti operájából - 0.10: Összkiadás. Schubert vonósnégyesei - 1.50-2.00: Madrigálok Televízió TV 1 9.00: Képújság - 9.05: Tévétoma - 9.10: Kutyakalandok - 9.35: Zsebtévé (ism.) - 10.00: De B. márkiné. NSZK tévéfilm (ism.) - 11.20: Képújság - 16.30: Képújság - 16.40: Déli videoúj- ság - 16.50: Hírek román nyelven ­17.00-19.00: Péntek délután - 17.00: Évgyűrűk -17.30: Téka-17.40: Riport- film -18.00: Ablak -19.00: Keresztény életkérdések -19.10: Esti mese -19.30: Híradó - 20.05: Dallas. Amerikai film - 20.55: Panoráma - 21.55: A hét műtár­gya - 22.00: Intim megvilágításban. Csehszlovák film - 23.10: Híradó 3. - 23.25: BBC-híradó TV 2 17.00: Képújság - 17.15: TV 2 - 17.45: Telefonos játék - 18.00: Tele­sport - 18.25: Gyerekeknek! - 18.46: TV 2 -19.00: A nagy leszámolás. Olasz westemfilm - 20.30: TV 2 - 21.00: Hír­adó 2. - 21.20: TV 2 - 21.30: Sasok és griffmadarak. NSZK tévéfilm - 23.05: TV 2 - Napzárta Újvidék 12.45: Műsorismertetés - magyarul- 12.50: Tv-napló - magyarul - 13.00: Innsbruck: Síugrások. Közvetítés ma­gyarnyelvű kommentárral -15.00: Ba­lett - 16.00: Gyermekműsor - 16.30: Kis hangverseny - 16.45: Tv-napló - 17.00: Gyermekműsor - 17.25: Vajda­ságon át -18.15: Tv-magazin - szlová­kul -19.15: Rajzfilm -19.25: Reklám - 19.30: Tv-napló - magyarul - 19.55: Reklám - 20.00: Három pénzecske Fontanában. Amerikai játékfilm - 21.40: Hűek - 21.45: A Helsinki Filhar­mónia - 23.05: Tv-napló Szlovák 16.40: Rajzfilmsorozat -16.50: Mi- ni-mix -18.00: Esti mese -18.10: Sza- telitszerviz -18.55: A földiek hazatéré­séről -19.20: Időjárás -19.30: Tv-napló- 19.50: A kor - 21.30: Híradó - 21.58: Sport - 22.05: Két Anna. Tévéjáték Eurosport 8.30: Eurobic - 9.00: Korcsolya-vb- 10.00: Úszás - 11.00: Motocross - 12.00: Párizs-Dakar rali - 13.00: Euro­bic -13.30: Evezés - 15.00: A labdarú­gás története - 16.00: Atlétika Eb - 18.00: Vízisí-19.00: Nemzetközi sport- 19.30: Eurosport-hírek - 20.30: Ázsiai sportok - 22.00: Síugró-vb - 23.00: Pá­rizs-Dakar rali Super 7.00: Pirkadat - 9.10: Egyveleg - 13.00: Japán üzleti élete - 16.00: Forró drót - 17.00: Élő videoshow - 18.30: Kék éj - 19.30: Nemzetközi hírek - 19.45: Időlánc - 20.00: Európai sláger­lista - 20.30: A zenei világ nagyjai - 22.00: Nemzetközi hírek - 22.20: SPI - 23.20: Koncert - 0.20: Nemzetközi hí­rek - 0.35: Kék éj SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyei! 8.35: Szomszédok - 9.05: Szerelemhajó - 9.55: Teleüzlet -10.15: Szelleműzők - 10.40: Füstölgő coltok - 11.30: Tele- börze - 14.00: Szomszédok. A verseny- 14.25: Szerelemhajó - 15.15: Fejecs­ke, fejecske -15.40: Teleüzlet -15.55: Paradise (am. westemsor.) Egyesült erővel -16.45: T. J. Hooker(am. krimi­sor.) A fojtogató -17.45: Műsorismer­tetés - 17.50: Kate nővér (am. sor.) Egyet fizet, kettőt kap -18.15: Esély - 18.45: Híradó, időjárás -19.15: Szeren­csekerék - 20.00: A két zsaru (am. kri­misor.) Volt egy bajtársam... - 21.00: Frank-show - 22.05: Út a pokolba (am. film) -1.05: A két zsaru (ism.) - 1.55: Műsorismertetés RTL Plus 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Né­metország! - 8.35: Telebutik - 9.30: Soha ne mondj igent (am. zenés film) - 11.00: Telebutik - 11.30: Rizikó - 12.00: Forró nyeremény - 12.35: M- ügyosztály (am. sor.) Rossz alibi - 13.00: Gazdag és szép -13.20: Kalifor­nia klán - 14.05: A Springfield-sztori (am. sor.) - 14.50: A vad Rózsa (am. sor.) - 15.43: Nettó - 15.50: A bűn riporterei (am. sor.) Álvarázs - 16.40: Rizikó - 17.10: Forró nyeremény - 17.45: Játék -18.00: A hatmillió dollá­ros férfi (am. akciófilm-sor.) Bomba­csempészek -18.45: Híradó, időjárás - 19.15: Az arany majmok völgye (am. kalandfilmsor.) Az áruló - 20.05: A1 Mundy (am. krimisor.) Molly utolsó megbízása - 21.00: Bloody Mary akció- 22.50: Nyári szerelem (am. komédia)- 0.05: Énekelj, madárkám! (francia- olasz-spanyol film) -1.25: Ringó és az aranypisztoly (olasz western) - 2.50: Ringó és a halál helye (olasz western) -4.15: Vérdíj Ringó fejére (olasz wes­tern) - 5.40: Aerobic /,

Next

/
Oldalképek
Tartalom