Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-19 / 16. szám

LAP KULTURÁLIS PANORÁMÁJA 9 Húsz év alatt több száz előadás Lehúzták a függönyt az Iskola Színházban Sebestyén Éva, a Szigligeti Színház színművésze pontosan két évtizeddel ezelőtt alapította meg a Szolnoki Iskola Színházat. Nemcsak alapítója volt azon­ban a diákok színházának, hanem egy­ben igazgatója, fáradhatatlan szervezője, mindenese. A húsz év alatt több száz előadást tartottak középiskolásoknak és kisdiá­koknak. Évadonként két-két darabbal, illetve irodalmi összeállítással járta a társulat Szolnok iskoláit. A repertoáron főleg a kötelező olvasmányok voltak, de az Iskola Színház műsorára tűzte a hazai és a világirodalom újabb remekeit is, amelyek nem szerepeltek a tananyag­ban. A kis- és nagydiákok, de hozzátehet­jük, az irodalomtanárok körében is ha­mar népszerű lett az Iskola Színház, amelynek tulajdonképpen két „tagoza­ta’ ’ is volt. Az egyik a középiskolások Iskola Színháza, amelynek műsorán drámák, színművek, regényadaptációk szerepeltek, az általános iskola nyolca­dikosainak pedig főleg irodalmi össze­állításokat adtak elő. Ez utóbbiakat „Isi müsi”-nek - az iskolai műsor rövidíté­seként - becézte a társulat. A gyerekek igen nagy örömmel vár­ták a színészek érkezését az iskolába. Nemcsak azért, mert olyankor nem kel­lett felelniük, hanem azért is, mert ezek az órák másmilyenek voltak, mint a töb­bi magyaróra. Sok kisdiákból éppen az Iskola Színház hatására lett később szín­házba járó felnőtt. A napokban arról kaptunk hírt, hogy az Iskola Színház megszűnt, s hasonló sorsra jut ugyan­csak anyagi okok miatt az „Isi müsi” is. A hír az iskolai műsorok esetében igaz is, meg nem is, ugyanis az idei költség- vetéstől függ a sorsuk. Mindenesetre kár lenne értük! Hiszen hiányzik a középis­kolásoknak is a színház. ,Isi müsi” a Költői úti iskolában. Fotó: T. Z. Szomszédolás Az iskola és a piac Önállóság pénz nélkül? Tapasztalataim szerint az iskola meglehetősen zárt világ. Van ebben jó is, meg rossz is. Jó, hiszen így a napi politika „bakugrásai” nem gyűrűznek be a nevelésbe-oktatásba, de rossz is, mivel így nemigen van alkalom arra, hogy a gyerekek elemezzék az iskolán kívüli történéseket. Az 1990-es év per­sze igen nagy társadalmi változásokat hozott. Hogyan érintette ez az iskolát, a tanárokat, a diákokat? - erről kérdeztem Rada Sándor gimnáziumi tanárt, szakta­nácsadót. - A belső munka „zaján” ne­migen hallatszik át a lárma - mondja. - A munkánkban semmi sem változott, most is igyekszünk tehetségünkhöz mér­ten a lehető legjobban tanítani, eljuttatni tanítványainkat egyetemre, főiskolára. Ez a dolgunk, ha megfizetik, ha nem. Jómagam nem vagyok anyagias. Azzal azonban nem értek egyet, hogy a peda­gógusbér-emelésből mindig társadalmi közügy, vita van, míg más munkahelye­ken csinnadratta nélkül, csendben eme­lik a béreket. Mielőtt bárki véleményt mondana, nézze meg inkább a jövedelmi statisztikákat! Az iskola szempontjából viszont „anyagias” vagyok. Az 1990-es évben ugyanannyi pénzt kaptak az isko­lák, így a miénk, a Varga Katalin Gim­názium is dologi kiadásokra, mint tavaly. Az árakat tekintve valójában ke­vesebbet. Szponzort kell keresni a tanul­mányi versenyek rendezéséhez, pályázgatni, alapítványt kell létrehozni, hogy valahogyan boldoguljunk. Az is­kola nem tud fizetőképes keresletként megjelenni a piacgazdaságban. Az önál­lóság pénz nélkül nem sokat ér. Hiszen amelyik iskola, pedagógus adott magá­ra, az eddig is örök érvényű erkölcsi mércék szerint dolgozott, nem pedig a különböző politikai áramlatok szerint. Ma mégis azt mondom, hogy útkeresés stádiumában vannak az iskolák, min­denki újat, még jobbat szeretne csinálni, mint eddig. Ehhez azonban anyagi felté­telek is kellenek. - tg ­KITEKINTŐ Igazságot nyújtani a közönségnek Betekintés a boszorkánykonyhába Csupaszok és kiszol­gáltatottak ezek a házak, védtelenek. Bátran jár köz­tük a szél. Tövüknél a kö­vecses talajjal küszködve, bátortalanul nő a fű is, s csenevész a fa, a bokor. Ha lenne mit, innen messzire lehetne látni. Itt semminek sincs múltja, jelen van csu­pán, cementhiányos, porló járdaszegély, szürke vako­lat. Reggelente elviszik, estére pedig visszahordják ide a kapaszkodóktól erős hangú buszok az ittélőket. Gyorsan tűnnek el, ha megérkeztek a kapuk mö­gé. Dolgozni, élni, tanulni, szórakozni, örömre, vidámságra lelni közösen csak másutt lehet. Itt az egymás mellett, az egymás fölé szuszakolt be­tonkalitkákban - ha a szomszéd is alszik - csak aludni lehet. Lakótelep. Olyan mint a többi. Csak ez mégis más. Egészen más, mert itt laknak a Szomszédok: az ara­nyos Lenke néni, a jobb és rosszabb napokat egyaránt látott Bőhm bácsi, Mágelheim doktor úrék és Vágásiék. A legszélső ház első emeleti lakásai az övék (de itt kapott helyet Gábor Gábor kozmetikai szalonja is, Mágelheim Jul­csi szobája olyan, mint a többi hasonló korúé. A falakon a posztereken rocke­rek, a polcokon könyvek és csecsebe­csék, a fiókokban tanszerek. A hallban ott áll a telefon. Simon Tamás kellékes- Minden olyan, akár egy igazi lakás­ban, csak az a különbség, hogy egy-két helyen mozgathatók a falak, például Vá- gásiéknál a gyerekszobában, hogy a stáb elférjen a kamerával. A fürdőszoba is „igazi”, még mosógép is van benne, csakhát a tükör hiányzik. Ott egy lyuk van a falon. A kamera onnan készít fel­vételt, ha a doktor úr borotválkozik. Lenke néniék lakásában még tálaló is van, és tágasabb a konyha, s egy kis előszoba vezet Almáék külön hajlékáig. Itt a bútorok hagyományosabbak, az idősebbek ifjúkorát idézik. A legtöbb tárgy a helyén van, keveset kell igazíta­ni. Alkalmanként felszerelni csak a koz­Benke Vali sminkes munka közben metikai műhelyt kell, az amolyan pihe­nőszoba a stábnak. Forgatás előtt kerül­nek ide a könyvvel (Gábor Gábor ezzel is foglalkozik), s a kozmetikai cikkek. A Caola szponzorál, így az ő termékeiket kell jól láthatóan elhelyezni, de szpon­zor az Adidas és az ITT is, erre is vigyáz- ni kell. Ha külső helyszíneken forgatunk, akkor az valamivel nehe­zebb. Jó érzés, hogy az emberek szeretik a sorozatot. Ha becsöngetünk egy ide­gen lakásba, virágot kérünk, s meg­mondjuk, hogy mire kell, örömmel segítenek. Klári néni, az öltöztető Forgatás előtti sürgés-forgás. Az egyik benyílóban vasalóállvány. Mel­lette Berente Imréné, Klári néni áll és vasal:- Ez az ing Nemcsák Károlyé. Min­den forgatás előtt elő kell készíteni a színészeknek a ruhákat. Itt mindenkinek külön ruhatára van, akárcsak otthon. Tessék csak megnézni a szekrényeket, hálóing, pulóver, az akasztókon ruha. Nemcsák Karcsinak kockás ingjei van­nak, meg dzsekijei, ahogy a többi hason­ló korúnak. Mágelheim doktor úrnak orvosi köpenyeket kell vasalni. Már nyugdíjas vagyok, szabó a szakmám, s amióta elindult a műsor, öltöztető va­gyok. Benke Vali sminkes- A filmgyárban voltam maszkmes­ter, most pedig „szomszédolók”. Itt nem kell maszkot készíte­ni. A legkülönösebb fel­adat az volt, amikor allergi­ás foltokat „varázsoltam”. Nagyon jó a csapat, és ked­vesek az emberek, azért szeretek idejárni. Hétköz­napi helyzetekre, hétköz­napi smink, az a feladatom. De én azt szeretném, ha ezt valójában minden ember megtanulná. Sokan csak bepirosozzák az arcukat, és feketével körülhúzzák a szemüket, pedig az már nem is divat. Annyi figyel­met minden nő szánhatna magára, hogy megnézze, mi az, ami lágyítja a vonásait, élénkíti a tekintetét. Ezek valójában egyszerű dol­gok, s meg szeretném mutatni, hogy így is lehet. (Folytatás a 23-i lapszámunkban) „Könnyű zene - nincs! A zene nem könnyű és nem nehéz; zene vagy nem zene...” Ennél szigorúbb állásfogla­lást a zenei érték fogalmáról, de egyszer­smind a különböző zenéket elválasztani, sőt azokat egymással szembeállítani igyekvő manipulációs törekvésekről alig hallottunk muzsikustól. Századunk első felének egyik olasz karmestere, a magyarországi operaéletre is nagy ha­tást gyakorló Sergio Failoni írta le Hangfogó nélkül című könyvében az előbbi szavakat; az a Failoni, aki a még nála is rendíthetetlenebb szigoráról híres Toscanini asszisztense volt. A viszonylag fiatalon, 58 éves korá­ban elhunyt Failonira ma már inkább csak az idősebbek emlékeznek. Pedig a Toscaninit példaképének tekintő, és ha­sonló érzékenységű, temperamentumú dirigens a ’20-as, ’30-as években már hírneves művésze volt Buenos Aires, Chicago, New York, valamint az euró­pai nagyvárosok operaházainak, egye­bek között a milánói Scalának. 1928-tól a budapesti Operaházban működött, amelynek örökös tagja és vezető kama­A könyvespolcra ajánljuk A taoista szerelemről és a szexről Nemrég tűnt fel a könyvesboltokban egy „szexuális kézikönyv”, amely magasan kiemelkedik a manapság mindent elárasztó szex és pornográfia áradatából. Jolán Chang A tao tanítása a szerelemről és a szexről című könyvét az Arany Lapok Kiadó jelentette meg, a kiváló író, Temesi Ferenc fordításában. Megkérdeztük a fordítót, hogy sikeres író létére miért adta a fejét szexkönyv fordítására.- Nem szexológiai kézikönyvről van szó, itt az olvasó az ősi kínai filozófia, a tao tanításával találkozik a testi és a lelki szerelemről. Ez a könyv részletesen leírja az elsajátítható szerelmi technikát is, de közben szemléletet tanít. A lényege: egy filozófia konkrét alkalmazása az egyik legalapvetőbb emberi megnyilvánulásban. És persze költészet: a taóban a szeretkezést költészetként éljük meg, ezt a költészetet nem írják és olvassák, hanem mindenki megélheti.- A könyv férfiaknak szól, mégis végig a nők szerelmi igényeit tartja leginkább szem előtt...- Nincs itt ellentmondás. A taóban a jin (nő) és a jang (férfi) csak együtt létezik. A jang a tűz, a jin a víz. Ebből következik, hogy a férfi a kiszolgáltatottabb. A férfiak romantikusabbak, ők tépik a gitárt éjszaka egy ablak alan, a férfiak akarják éjszaka a nők nevét lángbetűkkel az égre írni. A nők mindig két lábbal állnak a földön. A tao tanítása: mivel a jang a gyengébb, ajint kell növelni, hogy táplálja a jangot.- Az Európában élő kínai szerző bőven idéz könyvében az ősi kínai szövegekből. A gyakorlatiasan célratörő leírás, a szerelmi technika fogalmai is sajátos virágnyelven, költői képekben fogalmazódnak meg. Hogy sikerült ezt ilyen találóan visszaadni a fordításban?- A kínai nyelv, mivel nehéz, felkeltette becsvágyamat. Három éve tanulom. Bele­szerettem a klasszikus kínai költészetbe és filozófiába. Gyönyörű nyelv! Van-e ilyen szép nyelv a világon, amelyben a férfi és a nő írásjele együttesen azt jelenti: jó? A. J. gya lett, ám ez idő alatt is állandóan dirigált a világ számos színházában. A háború után, 1946-ban egy ideig család­jával Amerikában élt, itt fedezte fel az operavilág számára a fiatal Maria Cal- last. Ugyanabban az évben újította fel szülővárosában, Veronában a régi római amfiteátrumban a szabadtéri opera-elő­adásokat, melyeket már 1913 óta rend­szeresítettek a nyári hónapokban. Számunkra természetesen két évtizedes budapesti működése a legfontosabb, hi­szen ezalatt szinte teljességgel átalakult operaéletünk. Bővítette az olasz repertoárt, de reve- lációként hatottak Wagner-vezénylései is, főként a Trisztán és a Mesterdalno­kok megszólaltatása. Ugyanakkor Fa­iloni - Bartók és Kodály művészetének tisztelőjeként - olyan kiváló előadásokat produkált a Székelyfonó, a Psalmus Hungaricus, a Kékszakállú herceg vára, a Fából faragott királyfi partitúrája nyo­mán, amilyeneket nem magyar anya­nyelvű karmesternek még sohasem sikerült. A művészetben és az erkölcsben egyaránt megalkuvást nem tűrő művészt a szörnyűséges, 1944-es időkben fasiz­musellenes magatartása miatt leváltot­ták az Operaház éléről, s csak 1945-ben kaphatta újra vissza a karmesteri pálcát. És éppen azért maradt a háború után is a közönség kedvence, azért folytathatta a munkát ott, ahol egy évvel korábban kényszerűségből abbahagyta, mert Ser­gio Failoni a gyakorlatban is megvalósí­totta, amit híressé vált gondolatával hirdetett: „A közönséget csak az hódítja meg, aki az igazságot adja neki!” Failoni nem szerette a hanglemezt. Talán a korabeli technikai elégtelensé­get is a zenei igazság deformálásának érezte. így elenyésző számú hangfelvé­tel őrzi csak művészetét. A Magyaror­szágon 1948-ban elhunyt, s magyar földben nyugvó maestro nem sokkal ha­lála előtt, Beethoven IX. szimfóniájának próbája közben ezeket a végrendeletsze­rű szavakat mondta Tóth Aladárnak, az Operaház akkori igazgatójának: „ Akár­milyen szörnyűségekben, akármilyen keserves csalódásokon estünk is át, hin­nünk kell az emberben, hinnünk kell, hogy boldogságra, örömre szület­tünk...” Szomory György

Next

/
Oldalképek
Tartalom