Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)
1990-12-04 / 203. szám
8 Néplap 1990. DECEMBER 4, 1990. december 4., kedd, Borbála, Barbara napja. A Nap kél 7.14, nyugszik 15.55 órakor. A Hold kél 18.09, nyugszik 9.39 órakor. Hideg, téli idő Eleinte csak időnként, majd észak felől egyre gyakrabban növekszik meg a felhőzet és sokfelé várható havazás. A szél északnyugatira fordul, és megerősödik. Hideg lesz az éjszaka. A legalacsonyabb hőmérséklet általában -5, -10 fok között, a hóval borított területeken -10 fok alatt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden plusz 1 és -4 fok között alakul. (MTI) Képes eseménynapár vetően bölcselkedő, intellektuális jelleggel. „Malte Laurids Brigge feljegyzései”: kulcsregény, mely saját lelki vívódásait önti formába, végül a Duinoi elégiák, a Szonettek Orpheushoz a maguk jelképszerű rendszerükkel s misztikumukkal nehezen érthetőek, azonban arról vallanak, hogy szerzőjük nem pesszimista, csupán passzív humanizmusa tette dekadenssé. Magyarul még megjelentek Válogatott versei és Prózai írásai 1961-ben. 115 évvel ezelőtt, 1875. december 4-én született Prágában Rainer Maria Rilke német költő, a modem irodalom legna-Igyobb formaművésze. Első műveire a misztikus érzelemvilág jellemző (Imádságos könyv, Ének Rilke Kristóf zászlós szerelméről és haláláról), majd két verseskötete következett, alap£ 235 évvel ezelőtt, 1755-ben ezen a napon született Tomcsányi Adám mérnök és fizikus, aki hazánkban úttörő jelentőségű monográfiát írt az elektromosságtanról. Borbála, Barbara A Borbála a Barbara régebbi átvételének magyaros módosulata. Fejlődési sora: Barbára, Borbára, Borbála. Becézése: Bori(ka), Borka. A Barbara görög eredetű, a görögből immár másodszor vették át, így egészen újkeletű névnek számít. Az első átvételből lett a Borbála. Jelentése: idegen, külföldi nő. Becézése: Barbus(ka), Boriska, Borbála. Verses népköltészet, népdalok Pásztor- és betyárdalok. A pásztorok a múlt században valamelyest kedvezőbb életkörülmények között éltek, mint a parasztok vagy éppen az uradalmi cselédek. Ezért sok esetben hősként jelentek meg a falvak és majorok lakói előtt, akik a róluk szóló nótákat szívesen átvették, s dalolták. A pásztorok élete mégis egészében kiszolgáltatott volt, hiszen mindig a jószág gazdájától függött, félfogadáskor, elbocsátáskor, bérkifizetéskor is ők húzták a rövidebbet. Természetes, hogy sok dal szól a pásztorok kezére bízott jószágról, annak gondjáról, bajáról, legelőkről, itatásról, őrzésről. A szegényparasztság minden korban idealizálta a betyárokat, úgy érezve, hogy azt valósítják meg, mit maguk is szeretnének a gazdagokkal szemben véghezvinni. Ezért jelennek meg a betyárok a dalokban, balladákban mint a szabadság, igazság védelmezői. Színház 15 órakor a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban Hamupipőke. Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Vad orchideák. A T allinnban Hajszál híján. A Koktél moziban 5-kor Krisztus utolsó megkísérlése III. A Tisza mozi A-termében fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Philadelphiai zsaru. Jászberényben a Lehelben 4-kor Micsoda nő, 6-kor és 8- kor Magányos erő. Törökszentmiklóson a Dózsában Megint 48 óra. Martfűn a Tiszában Hóbortos hétvége. Szünnapos a túrkevei Korda Sándor mozi, a kunszentmártoni Körös, a jászapáti Táncsics, a kunhegyesi Szabadság, a kunmadarasi Petőfi, a tiszaföldvári Táncsics, a tiszafüredi Tisza, a karcagi Déryné mozi. Helyőrségi klub (reptér) 17 órakor a pécsi Zsolnay Porcelángyár kiállításának ünnepélyes megnyitója. A kiállítás megtekinthető hétköznap 10-től 18 óráig, szombaton és vasárnap 10-től 14 óráig. 19 órakor IV. Henrik (angol film) Frekvencia Videobox (Jászberény, Kossuth u. 109.) Egész nap a Robotzsaru I. és I a Kettős esküvő című filmet I vetítik. J Martfű. Jótékonysági hangversenyt szervez a tiszaföldvári katolikus egyházközösség az épülő templom javára december 5-én, 18 órai kezdettel a Tisza Cipőgyár művelődési házában. A tetszőleges belépti díjú hangversenyen öt kórus lép fel. Szolnok. Ünnepi, jótékonysági hangversenyt szervez a Hetednapi Adventista Egyház december 16- án, 17 órai kezdettel a megyei tanács nagytermében, ahol fellép a nyíregyházi White kórus. Az itt begyűlt adományokból a szegény családok karácsonyi megajándékozásához szeretne az egyház hozzájárulni. Újszász. Adventi ajándékestet tart Garold Andersen amerikai pantomimművész, aki Mimages című művét adja elő december 5- én, 19 órától a művelődési házban. Előtte - 17 órakor - Dobó Sándor festő műveiből nyílik kiállítás a házban. Szolnok. Évadzáró buli lesz december 6-án a Hotel Studentben. A 20 órakor kezdődő rendezvényen zenét szolgáltat a Dess-Rt. zenekar, ezenkívül lesz diszkó, sörbár, kaszinó is. Szolnok. Melyik a legerősebb állat? címmel a szegedi Miniszínpad meseelőadását tekinthetik meg az érdeklődők december 6- án, 10 órától a Ságvári művelődési házban. Jászberény. A túrkevei Horváth György punkfestő műveiből nyílik kiállítás december 5-én, 18 órakor a Tanítóképző Főiskola kollégiumában. Szolnok. Szakmai előadást szervezett mára a Szervezési és Vezetési Tudományos Egyesület megyei szervezete. A dr. Székács Anna pézügyminisztériumi főosztályvezető által tartandó előadás témája: az 1991. évi várható pénzügypolitikai intézkedések. Az esemény 14 órakor kezdődik a megyei tanács nagytermében. Szolnok. Óvónők részére megyei fórumot rendez bábjátékokról a Pedagógiai Intézet ma 9 órai kezdettel, a Napsugár Gyermekházban. Bioklinika nyílt Bioklinika nyílt tegnap Szolnokon, a Városmajor u. 8. szám alatt, a volt KISZ-bizottság épületében. Iluh István gyógyítja az őt felkereső betegeket. Hétfőtől péntekig napközben fogadja az előre bejelentkezett pácienseket. Telefonon a 41-633 számon, levélben a fenti címen előre érdemes bejelentkezni a hosszú várakozás elkerülése érdekében. Fotó: M. J. Közmeghallgatás Jászberény. A város képviselő-testülete december 5-én, 16 órától közmeghallgatást tart a Déryné Művelődési Központ nagytermében. Itt bárki közérdekű kérdést és javaslatot terjeszthet a testület elé. Önkormányzati ülések Törökszentmiklós. A város képviselő-testülete december 5- én 16 órától ülést tart a polgármesteri hivatalban. Tárgyalnak a testület saját, belső működésének kialakításáról, szabályozásáról, valamint meghallgatják a Városgazdálkodási Vállalat igazgatójának tájékoztatóját az intézmények működési feltéleleinek biztosításáról. Az ülés nyilvános. Túrkeve. Ülést tart a város képviselő-testülete december 6-án 13 órai kezdettel a polgármesteri hivatalban. Napirendek: A polgármesteri hivatal szervezetének felépítése; A gazdasági bizottság jelentése; A GAMESZ, mint intézmény további működésére vonatkozó javaslat, az óvodák átszervezése; A pénzügyi ellenőrző bizottság jelentése; A sportcsarnok üzemeltetésére vonatkozó vizsgálat eredménye; Egyéb előterjesztések. Az ülés nyilvános. Öt 13+1-es A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a totó 48. játékhetére 6 870 802 darab szelvény érkezett be. A nyereményalap: 36 731 308 forint. Ebből ajutalom 3 339 210 forint. Az I. és IV. nyerőosztályra egyenként 10017 629 forint, a II. és III. nyerőosztályra egyenként 6 678 420 forint került felosztásra. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 1 679 146 forint, 13 találatos szelvény 2 darab, 144 nyereményük egyenként 872 forint, 12 találatos szelvény 168 darab, nyereményük egyenként 31 802 forint, 11 találatos szelvény 2084 darab, nyereményük egyenként 2564 forint, 10 találatos szelvény 18 130 darab, nyereményük egyenként 442 forint. A kifizetés időpontja: 20 000 forint alatt december 8-ától, 20 000 forint felett december 12- étől. c HÍREK — HÍREK — HÍREK Szolnok. Pénztárcát találtak, benne néhány forinttal múlt szombaton reggel a városközpontban. Tulajdonosa a hírszerkesztőnél átveheti. Törökszentmiklós. Kinőtt, használt, de még jó állapotban levő gyermekruhákat, cipőket, valamint könyveket vár bárkitől a művelődési központ december 10-éig. Az így összegyűlt adományokat karácsony előtt - a gyermekintézményeken keresztül -, december 20-áig eljuttatják a rászoruló gyermekes családoknak. Szolnok. Négynapos csillagtúrát szervez Kőszegre és környékére a Szabadidő Társulás december 27-ei kezdettel. Jelentkezni a Társulásnál lehet ( Városmajor utca 8.; telefon: 41- 633). Jászszentandrás. A Rákóczi utca egykilométeres szakasza kátyúzás után új záróréteget kapott, a Mártírok útján pedig 500 méter hosszban padkarendezést hajtottak végre. Szolnok. A Hallássérültek megyei szervezete titkárválasztó taggyűlést tart december 8-án 10 órai kezdettel, a megyei tanács épületében. Minden tagtársat várnak! Szolnok. A Tisza vízállása 253 cm, áradó. A víz 4,2 fokos. A Hármas-Körös Kunszentmártonnál 163 cm, álló. A véradók ajándéksorsolásának nyereménylistája Múlt héten Szolnokon a Vöröskereszt sorsolást tartott, amelyen azok vettek részt, akik ebben az évben vért adtak. Az alábbiakban közreadjuk a nyertesek nevét. A nyereményeket a városi Vöröskereszt-vezetőségeknél lehet átvenni. Szolnok és vonzáskörzete: Dobi János, Kéri Sándor, Farkas Györgyné, Berényi Tibor, Gál Jánosné, Kőszegi Attila, Fekete József, Hélya Dénes, Zadány Miklós, Szabó Sándor, Czifra Ilona, Kiss Istvánná, Muhari Györgyné, Policsányi István, Gábriel Mihály, Markóth Lajosné, Józsa István, Gyuricza Péter, Eszes Béla, Prodán Béla, Csemák Ferenc, Cseh Elvira, Diken Jánosné, Szász Pál, Kiss Nándor, Nagy Gyula, Szőke Béla. Tiszaföldvár. Kovács László, Káposztás Károly, Perjési Gábor, Szűcs Lajos; Tiszavárkony. Földi Imréné; Rákóczifalva: Takács János; Kőtelek: Juhos Lőrinc; Zagyvarékas: Kiss Istvánná; Tiszajenő: Szalai Imre; Újszász: Péter János, Bakó István. Martfű; Sznolnyik Zsigmond, Jancsó Sándor, Prónai Imréné, Szőke Ferencné. Tiszafüred és vonzáskörzete: Nemes Imréné, Lengyel István, Nagyfejeő Józsefné. Tiszaszentimre: Szabó Sándor, Pécsik Géza, Fehér Károly, Fekécsi Gyula; Tiszaigar. Szabó Károly, Szele Sándor; Abádszalók: Gyiilvészi Lászlóné, Témák Józsefné. Karcag és vonzáskörzete: Farkas János, Bajti Sándor, Horváth József, Kovács Imre, Nurier Miklós, Bencsik Imre, Pallagi Imre, Kugler József. Kunmadaras'. Solymosi Ferenc, Kun Mária, Molnár József, Bajusz József; Karcag-puszta: Kapitány István; Berekfürdő'. Balogh József. Kisújszállás: Juhász Ernő Dezsőné, Antal Ferenc, Szilágyi István. Kunhegyes: Dobler Dezső, Juhász Lajosné, Fütő Jánosné. Törökszentmiklós és vonzáskörzete: Fekete Zoltán, Búza István, Korányi Imre, Balogh András, Mihók Csaba, Varga Judit, Polgár László, Nagy Imre, Zakar Mihály, Pásztor Istvánná. Tiszapüspöki: Kenéz Lajos, Polgár Pálné, Kálai Imre; Fegyvernek: Gál István, Péter József. Mezőtúr: Szabolcs Zoltán, Cser Sándomé, Veres Sándor, Kass Jenő, Jávorsik Sándomé. Túrkeve: Osztényi Józsefné, Botos Károly, Szabó Kálmán, Gőz László, Kelemen József, Szabó Péter, Makai Sándor, Székely Sándor. Jászberény és vonzáskörzete: Szabóné Hamar Marianna, Molnár László, Hódi Ferenc, Tóth Rudolf, Gálik János. Barta István, Endrődi János, Kaszab László. Jásztelek: Ivanics Béla, Szabó János; Jászfényszaru: Barócsi József, Rácz Sándor; Jászdózsa: Orosz Ferencné; Alanyán: Varga Istvánná, Tóth József; Jászkisér. Nagy Pál, Győri Jánosné; Jászladány: Holló István; Jászszentandrásr. Nagy Józsefné; Jászfelsöszentgyörgy. Tukora János; Jászalsószentgyörgy. Seres Gergely. Jászapáti: Mihályi Miklós, Tajti Istvánná, Törőcsik Ferenc, Nagy Balázs. Kunszentmárton és vonzáskörzete: Rácz Péter, Radics László, Csik Mátyás, Kiss István, Csik Sándor, Határ László, Molnár Istvánná, Balázs László. Tiszasas: Pugner Istvánná; Csépa: Sztancsik Györgyné, Horváth Pál, Czuczor László; Cserkeszölö: Hóra Márta, Szabó Mihály; Cibakháza: Gyevnár Ferenc. 42 NÉGYZETMÉTERES üzlethelyiség kiadó. Érd: Szolnok, Mária u. 15-17., vagy 41-424-es telefonon, 17-19 óra között. *41987/ D;_____________________ 1990. december 10-én átvehető Wartburg Standart-kiutalás eladó. Érd: 56/36-110-es telefonon. *41999/1*_________ RÁKÓCZIF ALVÁN, műút mellett felújított családi ház 1500 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: Vörös Hadsereg út 26. *42009/1* PARABOLA karácsonyra, olcsón szereli Kovács Béla. Szolnok, Hunyadi 29. Telefon: 32- 345. *42011/1* EGYSZOBÁS, felújított, gázfűtéses, kertes ház eladó a Véső úton. Irányár: 870.000 Ft. Tel: 56/42- 924. *42012/1* NAGYTESTŰ dajkakutyát keresek. Szolnok, Cseresznye u. 37. Telefon: 34-613. *42033/1* UJ, 4 főzőlapos gáztűzhely olcsón eladó. Tel: 44- 444 munkaidőben. *42041/1* ELADÓ 5 éves, 1,6-os, metálkék Ford Sierra reálisáron. Érd: 41-387-es telefonon, 19 óra után. *42045/1*____________ PÉNTEKEN (nov 30-án) a kora délutáni órákban, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ kiállítási területéről elveszett egy autóstáska személyi iratokkal. Kérjük, hogy a megtaláló - magas jutalom ellenében - adja le a kiadóba. (Szolnok, Kossuth tér 1.) *42064/ 1*_________ KAUKÁZUSI juhász kölyökkutyák győztes, kiváló őrző-védő tulajdonságú szülőktől védőoltással eladó. Fekete, Karcag, Április 4. 48. *42065/1* ÉJJEL-NAPPAL nyitva tartó élelmiszerboltba üzletvezetőt és szakképzett eladót felveszünk. Érdeklődni: 34-471-es, telefonon 8-16 óráig. *42068/ 1 INTELLIGENS fiatalember Törökszentmiklóson összkomfortos lakást bérelne. Levélcím: Törökszentmiklós, Stromfeldu. 21. *42073/1* 7 EVES Wartburg áron alul eladó. Érdeklődni: 56/41 -025-ös telefonon. KERESEM azt a személyt, aki 2-án délelőtt a lengyel piacon vett egy felemás, férfi kék-fehér színű csizmát, elcserélés miatt. „Csere" jeligére a kiadóba. *42090/1* HOMOK, Óvirághegy I. úton 3000 négyzetméter terület eladó. Szolnok, Ecseki 1. IV/23. Telefon: 44-043. *42106/1* 37 M2-ES, 1 szoba-hálófülkés lakás kp.-ért eladó. Keskeny J. út 2. IV. 122. Érd.: 18 után. Tegnap'a 9 órai nyitásnál több százan álltak sorba a Meteor Ruházati Kereskedelmi Vállalat mintaterem raktáruházánál. Az elmúlt évek árusítási tapasztalatai szerint szükség van efféle közvetlen kapcsolatra a lakossággal, ezért 3 millió forintos átalakítással egy szép, tetszetős áruházát nyitottak. Főként felsőkonfekciót, méterárut és lakástextilt kínálnak, az árukészlet mintegy 4 millió forint. Fotó: Tarpai Mai lapszámunkat szerkesztette: V. Szász József és Hajnal József Tipográfia: Bódi Béla, T. Katona László A híreket összeállította: Tóth András, akivel a 42-211-es telefonszámon közölhetők újabb információk. Néplap JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja: az AS-B Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Pf.: 105., I. sz. Irodaház; tel.: 42-211, tx.: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor u. 28. telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál. a posta hírlapüzleteiben ésaHírlapclőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp.. XIII. Lehel u. 10/a 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 1740 forint, fél évre 870. negyedévre 435. egy hónapra 145 forint. Példányonkénti ára 5.80 Ft ISSN 0865-915X Programajánlat