Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)
1990-12-11 / 209. szám
4 1990. DECEMBER 11.n Egy levél nyomán A betegbiztosítás őrzi monopóliumát A konkurencia hol marad? Olvasom a megyei társadalombiztosítási igazgatóság levelét, amelyet „valamennyi keresőképtelen állományba vételi és tartójoggal rendelkező egészségügyi egység részére” küldött - és valamit nem értek. Nem értem, hogy amikor zeng az ország a privatizációtól, a piaci és versenyhelyzettől, a monopóliumok felszámolásától; akkor senkinek nem jut eszébe az egészségügy. Hogy lassan már minden szakmában változások történnek, gyárak egyesülnek és válnak szét, vállalatok leépülnek és fölfejlődnek, mindenütt megjelenik a versenytárs, aki ígér mást, jobbat, olcsóbbat - csak a betegbiztosítás marad a régiben? Kiszolgáltatva orvost és beteget egyetlen biztosító kényekedvére? Az ominózus levél mindenféléket kér az egészségügyben dolgozó személyzettől. A keresőképtelen állományba vételről szóló nyomtatványon nem szerepel a beteg munkáltatójának megnevezése, címe: így a foglalkozás jellege sem. Mivel erre szükségük lenne, kérik, hogy a nyomtatvány egy meghatározott helyére, pl. a bal felső szélére jegyezzék be ezeket az adatokat. Felhívja a figyelmet arra is, hogy aki munkanélküli segélyben részesül, az nem kaphat táppénzt. Namost. Azt mondja erre az egyik orvos ismerősöm, hogy: engem először is az érdekel, hogy a beteg betege. Másodszor meg az, hogy keresőképtelen-e. És alighanem igaza van. Mert tudjuk, érezzük a saját bőrünkön, hogy a beteg mindössze néhány percet tölt a rendelőben. Több idő nem jut rá. Ezt a néhány percet hasznosabb lenne a panaszával tölteni, mint azzal, hogy tisztázzák, kap-e munkanélküli segélyt. És ha letagadja? Netán magánnyomozást folytasson a doktor? A levél nem feledkezik meg a betegek „sarokba állításáról” sem. Megtudhatjuk belőle, hogy aki a Magyar-Kínai Baráti Társaság hagyományos kínai orvoslás szekció keretében végzett akupunktúrás kezelést veszi igénybe, annak nem fizetik ki V__________________ az útiköltséget, mert az nem állami egészségügyi ellátás. Hogy venné már le rólunk végre az állam azt a gondoskodó kezét! Hogy ne vonnák le tőlünk a keresetünk majd’ felét társadalombiztosításra! Hogy aztán „sarokba állítva” kioktassanak, mihez van jogunk... Mert arról is rendelkezik e levél, • hogy ha nem a számunkra kjjelölt orvossal, kórházban gyógyíttatjuk magunkat, csak annyi utazási költséget térítenek meg, mintha a kijelölt egészségügyi intézménybe mentünk volna. Nesze neked, szabad orvosválasztás! Csodálkozom azon, hogy a demokrácia szószólói, az emberi jogok zászlóvivői mélyen hallgatnak a betegek példátlan kiszolgáltatottságáról és jogfosztottságáról. Mert semmit se választhatunk meg, mindenre kényszerítenek. Nem dönthetjük el, hogy fizetjük-e a biztosítást, egyszerűen elveszik tőlünk a pénzt. Állampolgári - bocsánat: állami jogon! Nem dönthetjük el, hogy mennyit fizetünk, levonják a 43 (+10) százalékot. És aztán ök mondják meg, hogy a mi pénzünkből nekünk mihez nincs jogunk. És aki olyan különc, hogy maga akarja eldönteni, melyik orvoshoz megy, meg mindenféle „úri huncutságot’ ’ kipróbál, akupunktúrára jár, hát az „szórakozzék” csak a saját zsebére! Miközben - hírlik - határainkon kívül és belül ott toporog már a konkurencia. Biztosító cégek szívesen beszállnának a magyar egészségügybe. Kínálnának. Kórházat, orvost, műszert, szolgáltatásokat, biztosítási tarifákat. És mi választhatnánk, hogy melyikhez fizetünk be. És tudnánk, hogy a pénzünkért mit kapunk. És ha kevesellnénk, hát másikkal kötnénk szerződést. Elvégre az üzlet az üzlet. Igaz - tisztességes. De ez még várat magára. Most fontosabbnak vélt dolgok kavarnak országos vitákat. Az egészségügy meg „iígyfelejtödik’ ’. Lehet, hogy ebben a kapitalizálódó országban csak ő marad szocialista? Paulina Éva _____________J Megint eljött az ideje Karácsonyi falu Szolnokon Közel száz vállalkozó települt ki Szolnokon a művelődési központ és a Pelikán szálló környékén. Az idei karácsonyi falu ránézésbe nagyon szegényes, igénytelen. Érdemes azonban beljebb menni, mert a csúnya sátrakban bő áruválaszték várja a vásárlókat december 23-ig. A kereskedők mindent megtettek a vásár sikeréért, hisz az igényes áruk mellett az olcsó cikkek is megtalálhatók. (Fotó: N. Zs.) Levél a komától Káosz-elmélet Kedves koma, amikor itt voltál a közelben, csak a mindkettőnk számára kedves hegylánc választott el, és telefonon csevegtünk, akkor említettem valamit a fiam másodállásáról. Főállásban végzős egyetemista, másodállásban pedig lapterjesztő alvállalkozó. A pénz az övé, a munka nagyrészt az enyém. Most nehogy azt hidd, hogy ez helytelen nevelés következménye. Te, aki már magyarországi fogalmakban gondolkozol, azt hihetnéd, hogy a lapterjesztő alvállalkozó a rikkancs társaságbeli neve, és én állok ki az utcasarokra a fiam helyett. Megmondanám, nem szégyellném. De a fiam munkája nem abból áll, hogy a hóna alá kap egy halom újságot, hanem több száz kiló különféle sajtóterméket elszállít a nyomdából az állomásra, feladja különböző erdélyi városokba. A számlákkal elszámol, a nyomtatás közben felelősen nyomon követi a megrendelt példányszám betartását, érdeklődik küldeményei sorsáról, a remittendáról, stb. Szóval, úgy tevékenykedik, mint egy hírlapterjesztő vállalat. Kérdezhetnéd: hát nálatok már nincs hírlapterjesztő vállalat? De van: a posta. De egy állami vállalat hamarabb esik itt össze a több munkától, mint a munkahiánytól. Rengeteg lapterjesztő vállalkozó és alvállalkozó rohanta meg a piacot, papírmeg krumpliszsákba gyömöszölik, vastag spárgával, kézzel kötözgetik az újsághalmokat, elképzelheted, milyen termelékenységgel; miközben a lapterjesztő postahivatal futószalagjai és zsákvarrógépei mellett röhögnek és bagóznak a hivatásos melósok. (Elhatároztam, hogy ebben a levelemben nem politizálok, de nem állhatom meg. Mit gondolsz, milyen újságokat csomagolnak az amatőrök? Hát igen, elsősorban ellenzékieket. Azok állami úton nehezebben jutnak el az olvasóhoz. De szorgoskodnak a kormánypárti újságok körül is keményen. Az állam az államot is szabotálja.) De térjünk vissza a fiam másodállására. A szerződésben leszögezték, hogy az állomásig tehertaxival szállítja a lapokat. Ha te Szolnokon látsz néha szabad bukaresti tehertaxit, azt elhiszem. De itt?! Nyilván, feldobtam magam és a Trabantot, kiszedtem a hátsó üléseket, tetőcsomagtartót szereltem föl - hogy meddig bírja a szerencsétlen, fogalmam sincs. Már teljesen xlábú. Aztán jól pofára estünk az első küldemény feladásakor. A felvevő nem vette föl. Egy itteni felvevő azért felvevő, hogy ne vegyen föl..., hacsak valami nem ösztönzi hivatali kötelessége teljesítésére. Tudod, mennyire az elvek embere vagyok, azt mondtam, majd visszajövünk később, amikor a raktárban helyet csináltak. Nem csináltak. Inkább nem rakták meg a vagonokat, csak nekünk ne legyen lerakodási terünk. Hogy nyíljon meg a zsebünk. Optimalizálási ismereteimet felhasználva, jártam az utaLaz állomásig, összevetve a benzinre költött pénzt a rablók által követelt vámmal. Már rég mínuszban voltam, de még mindig azt mondtam, hogy inkább a lefolyóba, mint a tolvajoknak, mert azok drágítják a piacot. Ne mondd ki, Lajos, én is tudom, hogy egy elvhülye nem csinál piacgazdaságot. Amikor minden szál szakadt, kifizettük az útonállókat, és elhatároztuk, hogy egy hónapot valahogy kibírunk, aztán felmondjuk az alvállalkozást. De november közepén beütött az általános áremelés. A csomagszállítási költségek háromszorosan emelkedtek. A fővállalkozók a szerződés értelmében bármilyen borsos számlát elszámolnak, úgyhogy derűsen néztünk szét a megürült felvételi raktárban. Szemtelen vigyorgással érdeklődtünk, hogy van-e némi raktárterük szerény csomagjaink számára. ímmelámmal intettek, hogy tegyük a mérlegre. Korábbi vámszedőink, a hordárok megrohantak, hogy most nemcsak engedik becsempészni csomagjainkat, hanem ők cipelik egyenesen a vagonba, mi hozzá se nyúljunk, még le is mossák utána a kocsimat. Heherésztek és heverésztek a táncteremnyi raktárban, mondván, így már kényelmes az élet. Kissé összevontam közgazdászi szemöldökömet, és megjegyeztem, hogy ehhez a forgalomhoz túl nagy ez a raktár és túl sok a munkás, erre előbbutóbb valaki rájön, berendez egy diszkót, és a hordárok helyett lemezlovagokat alkalmaz. Elment a jókedvük. Muszáj beakasztanom na, különben másnap kimennek a kormány mellett tüntetni, hogy mennyire megjavította munkájukat a magas díjszabással. Mindenesetre, a mi munkánk is sokkal könnyebb lett, semmi ok a felmondásra. Amellett jól jön a pénz. Igaz, hogy főleg én dolgozom és a fiam gyarapodik, de a házban marad. Ha megszorulunk, van egy tőkés a családban. Az alkalom hamar bekövetkezett, mondom egy nap a fiamnak, adjon kölcsön benzinre, mert egyszerre több tüntetés van a fővárosban, öt literrel nem tudom mindet átfogni. Azt válaszolja, minden bevételét a takarékpénztárban tartja. Elképzelheted, mennyire feldühödtem. Nem szeretem, ha ellenintézkedésekkel torpedózzák meg hátsó gondolataimat. Hogy felháborodásom valódi okát leplezzem, kisebb előadást tartottam neki arról, hogy elemi közgazdasági ismeretek nélkül sem szabad ilyen hülyének lenni infláció kellős kezdetén. Ilyenkor a működő tőkének vagy az értékőrző árunak van felhalmozási szerepe, úgyhogy ne légy ostoba (ezt a fiamnak mondtam, de te is megszívlelheted), fektesd a pénzed kávéba (nem akartam benzint mondani, nehogy azt higgye, hazabeszélek), mert amennyi pénzért most vehetsz tíz kiló kávét, anynyiért holnap esetleg egy kilót sem kapsz. Figyelmesen meghallgatott, bólogatott, és másnap mégsem vette ki a takarékból a pénzét. Az élhetetlen! A fellegekben járó! Számítógépre gyűjt, nem érdekli az infláció. Fülig benne van a káosz-elméletben (Svájcban is megjelent egy szakcikke), ahhoz kell neki a számítógép. Ez egy idealista! Itt van a meggazdagodási lehetőség, minden hónapban vehetne a keresetéből nyolc kiló kávét (más nem, de kávé még kapható), amit majd eladhatna tízszer meg hússzor annyiért, erre ő ül a pénzén. (És nekem sem ad benzinre!) Később hallom egy sajtótájékoztatón, hogy a lakosságnak nem kell annyira kétségbe esnie a szabadárazástól, nem emelkedik mindennek az ára, most például kedvező kávéajánlatot kaptak a világpiacról, ezért fogyasztói árát 60 lejjel csökkentik. Képzelheted, hogy miközben újságíró kollégáim cinikusan felröhögtek a kétségbeesett kísérleten, hogy a kormány mivel csillapítja a népharagot, én miért vágtam citromsavanyú pofát. Elfelejtettem megjegyezni, hogy á fiam fizikai káosz-elméletet tanulmányoz. Én bele kellene vessem magam a közgazdasági káosz-elméletbe. Tudományos bázis nélkül nem megy. Mert hogy itt és most egy kapható árunak lemenjen az ára, azt klasszikus közgazdasági ismeretekkel nem lehetett volna megjósolni. A valódi káosz nem olyan, mint a fekete-fehér tévé negatívban. Hanem színes tévé szövetmintásán. Arról találd ki, mi van a képen! Addig is ölel Árpád
