Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)
1990-12-06 / 205. szám
1990. DECEMBER 6. Szolnokon nem kellett, itt bizonyít Ha a nagykun városban összeállítanák a sportok eredményességi listáját, ebben minden bizonnyal a súlyemelés előkelő helyen szerepelne. Ugyanis kikerültek innen már válogatott kerettagok is, és jelenleg is három aranyjelvényes sportolójuk van az ifik és a serdülők között. A MÁV-Egyetértés SE 34 igazolt versenyzővel rendelkezik, és a legutóbbi országos tehetségkutató csapatbajnokságon a 14. helyen végeztek, ami a hatalmas, mamut sportköröket számítva nem akármilyen teljesítmény. Sajnos a város jellegénél fogva a 18 éven felüli legtehetségesebb versenyzők oda igazolnak, ahol sportállás várja őket. A sikerek kovácsa a 33 éves Szabolcsi Károly, aki, mint a címben említettem, szolnoki ugyan, de ott nem kellett, így itt bizonyít évről évre, mint egyetlen főhivatású súlyemelőedző. “Mellesleg” a megyei súlyemelő-szövetség elnökhelyettese, aki még most is felveszi a versenyt a fiatalokkal, hiszen legutóbbi országos versenyén 125 kilót szakított és 160-at lökött. Ez a 8. helyhez volt elegendő súlycsoportjában. Mégsem erre a legbüszkébb, hanem négyéves fiára, aki legutóbb csodálatos mondattal lepte meg, ami megközelítőleg így hangzott: “Apuci, én is súlyemelő leszek...” Mindenki karácsonya Meglepetésként december 22-én, szombaton délután három órára a városháza elé a Vöröskereszt, a családsegítő központ, a családi iroda, a helybeli könyvtár és művelődési ház mindenki karácsonyát szervez. Erre a rendezvényre főleg a gyermekeket várják, akiknek azért is érdemes lesz elmenni, mert állítólag kapnak valamilyen ajándékot. Este hét órakor viszont az épület dísztermében a Phoenix kórus karácsonyi hangversennyel kedveskedik az érdeklődőknek. Előtte a három helybeli felekezet rövid istentisztelettel emlékezik, a. szeretet ünnepére. A legrégebbi otthonlakó Csúnya, nehezen érthető szakszóval kifejezve az egyesített szociális intézményben, vagy úgy, ahogyan errefelé mondják: a szociális otthonban 120 személyt gondoznak. A falak között a legrégebben itt lakó a most 89. esztendejét morzsolgató, tiszaderzsi Vajda Julianna, aki 1954-ban került az otthonba, és azóta itt él. Birodalma egy ágy, asztalka, szék meg a konyha, ahol havi 500 forint juttatásért sokszor segít. A kosztra, bánásmódra nincsen panasza, de az emberekkel kapcsolatban elmarasztalóbb a véleménye, mert szerinte sok a máshoz nehezen alkalmazkodó, összeférhetetlen. Rokona egyetlen unokatestvérén kívül az égvilágon senkije sincs, így ő az, aki évente egyszer-kétszer el-elviszi magához Derzsre. Júlia néni egyébként férjes asszony volt, de elvált. Az újabb házasságkötés elől elzárkózott, mondván: abban az egyben, kedves, megtaláltam minden rosszat, így érthető ugye, hogy mást, többet nem kívántam... írta: D. Szabó Miklós Fényképezte: Tarpai Zoltán Eredetileg a cigányoknak épült Butikok a boltokban A kereskedelemnek és a vendéglátó-forgalomnak a fele még napjainkban is a Szövetség Afészhez kapcsolódik. Jó néhány szakcsoporttal is rendelkeznek, ugyanakkor új fejleményként értékelhető, hogy például sertéstenyésztőik értékesítési gondokkal küszködnek. Magyarán mondva akad 2-300 olyan nagykés alá érett hízó, amelyeket a gazdáiknak megfelelő kereslet hiányában tovább kell etetniük. Pedig a nagy ABC-ben már 40-50 forinttal olcsóbban mérik a sertéskaraj és a -comb kilóját. Noha ebben az évben is jó néhány milliós nyereségre számítanak, a kor szellemének megfelelően igyekeznek üzleti alapon magánkézbe adni boltokat, üzleteket. Például az autóalkatrész szaküzlet már ily módon várja a tisztelt vásárlókat. Legújabban pedig a tágas térségű boltjaikba apró butikok létesítését engedik - természetesen megfelelő bérleti díjért. Tábla őrzi emléküket A településen valamikor háromszáznál is több zsidó élt, akik közül jelenleg 129- nek emlékfal őrzi a nevét a Sztár Áruház előtt. Azért írtuk, hogy jelenleg, mert sajnos azok száma, akiket 1943- 45 között elhurcoltak, deportáltak, illetve munkaszolgálatosként mártírhalált haltak, a levéltári anyakönyvi kutatások következtében várhatóan gyarapodni fog. Ami pedig a több mint százéves temetőjüket illeti, ezt a helybeli városvédők szeretnék minél hamarabb teljesen rendbe hozni, és az egészet kegyeleti parkká nyilvánítani. Felvételünkön a helybeli deportáltak, munkaszolgálatosok névsora. Ötvenhat éve szűcsmester Petíció szeméttelep-ügyben Aki a szeméttelep környékén lakik, annak nem kell bizonyítani, hogy mennyire nem mindegy a széljárás. Ráadásul ezen a környéken házhelyeket parcelláztak, úgyhogy aki itt vett telket, teljes az öröm. Ugyanis nemcsak Kisújszállás szemete kerül ki, de a szennyvizet is ide hordják. Nem véletlen, hogy az arrafelé lakóknak elfogyott a türelmük, és 281 aláírással kérelmet nyújtottak be a polgármesternek, hiszen a helyzetük elviselhetetlen, vagy legalábbis fölöttébb szagos. Az ügyben azóta annyit sikerült megtudnunk, hogy a várostól három kilométerre tavasszal hozzákezdenek az új szeméttelep létesítéséhez. Ehhez mindenképpen csatlakozik egy olyan rész, ahová a város szennyvizét ürítik. Mit is tehetnénk hozzá mindehhez az ott lakók nevében? Amit az egyik nyugdíjas mondott: “Csinálják, amilyen gyorsan bírják, mert a büdös nem ismer mezsgyehatárokat.” Bő húsz éve a téglagyárat azért létesítették, hogy a helybeli cigányságnak munkaalkalmat teremtsenek. Mára a korabeli tézis annyit módosult, hogy a 72 munkás között talán három cigány ha akad. Ugyanis már ide is kevés a két, négy vagy öt osztály. A folyamatos műszak során ötféle téglát gyártanak a földgáztüzelésű kemencében. Szaknyelven fogalmazva itt a B 30-as tégláid g i i Vitathatatlan, Kisúj ízig-vérig diákváros, hiszen gimnáziummal, szakközépiskolával, szakmunkásképzővel és több általános iskolával rendelkezik. Intézményeibe a helybelieken kívül tíznél több környékbeli településről járnak be a tanulni vágyó tizenévesek. A fotónkon szereplő két ifjú hölgyről - bevalljuk őszintén - az égvilágon semmit sem tudunk, de a mosolyuk azt sejteti: valószínűleg szekunda nélkül úszták meg a napot. A jelenleg 70. esztendejét taposó Takács József messze környéken a leghíresebb szűcs. Ötvenhat évet töltött el eddig a néhai bárányok bundái között, kivéve a Rákosi-korszak rövid idejét, amikor géplakatosként kereste a kenyerét. Noha a szakma elismert tudora, nem szégyellj bevallani: a bőrfeldolgozás során még most is mindig tanul valami újat, érdekeset, amelyet korábbi ismereteihez illeszthet. A BNV-n hatszor vett részt, és 1978-ban aranyérmet kapott a bőripari kiállításon. Hajdanában segédeivel, inasaival évente kétszáz megrendelést is teljesített, most azonban már mindössze jó, ha reggeltől estig dolgozik, így a bekecsek, mellények, dzsekik száma sem haladja meg a harmincat. A családban ból napi öt családi ház falazóanyaga készül el, míg a HB 38-as hőtakarékos blokkból naponta 18-20 ezer hagyja el a kemencéket. A keresetek, az építkezési kedv csökkenését egyébként itt is érzik, hiszen mint felvételünk mutatja, még válogatni is lehetne az udvaron a felhalmozott készletből. egyébként van, aki tovább viszi a szakmát, hiszen az egyik fia folytatja a mesterségét. Az Új Néplap Kisúj szálláson
