Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-06 / 205. szám

2 1990. DECEMBER 6. A termálforrásból pénz is „csoboghat” (Folytatás az I. oldalról) Persze eddig is történtek magá­nyos kísérletek arra, hogy a gyógyvizekből idegenforgalmi nevezetesség legyen. Hiszen van gyógyfürdő pl. Cserkeszőlőn, Be­rekfürdőn. Jönnének a nyugati beruházók A Medinvest Rt. elképzelése teljesen más: szakembereik úgy vélik, hogy ezeket a létesítménye­ket egymástól elszigetelve nem le­het gazdaságosan működtetni, te­hát hálózatban kell gondolkodni. A gyógyturizmus nem egy hétre szól, a gyógyulni vágyó általában három hetet tölt egy helyen, prog­ramot is kell tehát számára biztosí­tani. Gazdaságosan úgy lehetne hasznosítani a termálvizeket, ha a köréje létesült építmények a lu­xusszolgáltatástól a kempinges, moteles kínálatig mindent biztosí­tanának. A Medinvest Rt. több nyugati céggel van üzleti kapcsolatban, amelyek fantáziát látnak az alföldi gyógy-idegenforgalomban, és szí­vesen beruháznának itt: pl. olasz, spanyol, svájci, német, holland, belga, angol, amerikai tőkések. Most azért fordultak az ország­­gyűlési képviselőkhöz és rajtuk keresztül az önkormányzatokhoz, mert a nyugati üzleteket hátrányo­san befolyásolja, ha egy terület nem „gazdatiszta”. Vagyis tisz­tázni kell, hogy a termálkutak, für­dők, szállodák vagy azok a terüle­tek, amelyeken építkeznek majd, kinek a tulajdonában vannak. Nem jó reklám, ha megtörténik - mint ahogy megesett -, hogy mondjuk Kanadából háromszor is iderepül a cég képviselője, és egyszer se bír üzletet kötni, mert magyar részről nincs, aki aláírná a szerződést. De nézzük csak, milyen kincse­ket is rejt az Alföld mélye és itt-ott felszíne! Megyénkben több település is alkalmas arra, hogy bekapcsolód­jék a gyógy-idegenforgalmi háló­zatba. Mezőtúron például a város szívében van szálloda, fedett uszo­da, strand. A csónakázótó, az Er­­zsébet-liget, a sportkombinát, a vadászház, a Körös-Berettyó vidé­ke a szabadidő pihentető kihaszná­lását biztosítanák a jódos, fluortar­­talmű víz mellett. Túrkevén három éve folyik a termálvíz gyógyvízzé nyilvánítá­sának procedúrája. Úgy tűnik, hogy mozgásszervi betegségekre és nőgyógyászati panaszokra van jó hatással. A strand és a teniszpá­lya is a turistákat várja, skanzen létrehozása is szerepel a város ter­veiben. Tiszafüred előnyös helyzetben van, hiszen gyógyvizére már nap­pali kórházat létesítettek, amelyet 24 ággyal Illeszteni is akarnak. A degeneratív betegségek és a sérü­lések utókezelésére alkalmas gyógyvíz, valamint a rá épült szol­gáltatások szép környezetben vár­ják az ide jövőket. Törökszentmiklóson két termál­kút van, az egyik 64, a másik 59 fokos. Programot adhat a csónaká­zótó, Szenttamás, a horgászoknak pedig az élő Tisza. A termálvíz egyébként gyógyhatásúnak minő­síttetett. Kunhegyesen is elindult a gyógyvízzé nyilvánítási folyamat. A volt munkásőrbázis szállóvá alakítható, de egyelőre ez a létesít­mény zárolva van. Lehet, hogy új kutat kell fúrni Kisújszálláson, mert a meglevő vízhozama kevés. Az öthektáros fürdőterület egyébként a város kö­zepén van. A fürdő csendes és nyu­godt - ez jelent a legnagyobb von­zerőt Tiszaörsön. Infrastruktúra nincs, egy majd hatvanéves épület szállodaként üzemel. Berekfürdő három kútja köré is szépen kiépültek a szolgáltatások. A „bejáratott helyek” közé tarto­zik, sok külföldi jár vissza a gyógyvize miatt. Százaknak adnának megélhetést Karcagon nemrég a négyes főút mellett is találtak meleg vizet. Itt és Berekfürdőn vadászati lehető­séggel is várják a vendégeket. Be­rekfürdőn nyáron a csónakázótó nyújt kellemes kikapcsolódást. A Medinvest szerint ez a hálózat három év alatt kiépülhetne. Az ön­­kormányzatok nemcsak azért néz­nek nagy várakozással a gyógy­­idegenforgalmi tervek elé, mert ők is részvényesek lesznek, lehetnek az új vállalkozásokban, hanem azért is, mert a felsorolt települése­ken is jelentkezik a munkanélküli­ség. A számítások szerint pedig egy-egy gyógylétesítmény 300 embernek is megélhetést bizto­síthat. - pé -Az ifjúság élethelyzete A kormány és a MISZOT párbeszéde A Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsá­nak kezdeményezésére szerda délután a Parlamentben megtar­tották a kormány és a MISZOT találkozóját, a fiatalok élethely­zetével kapcsolatos kérdések megbeszélésére. A kormányt az Ifjúságpolitikai Kabinet képvi­selte, mégpedig úgy, hogy vala­mennyi érintett tárca vezetője, il­letve felelős képviselője jelen volt. A MISZOT részéről megje­lent delegációban szintén egy­­egy témakör felelőse vett részt a tárgyaláson. A ZÁRTKERT-ÉRTÉKESÍTÉS FOLYTATÓDIK! A szabadidő egészséges, ugyanakkor gazdaságos és hasznos eltöltése bizonyítottan természetes környezetben valósítható meg. Feltétele egy saját földdarab. EZT KÍNÁLJA ÖNNEK A BESENYSZÖGI KOSSUTH MGTSZ. Besenyszög község határában a közölt térkép szerint a község alatt, a Szolnoki út mellett 800 négyzetméter nagyságú, négyzet­­méterenként 38-45 Ft egységáron zártkertek eladók. A beépítési előírásokat rendezési terv tartalmazza, a vételár kész­pénzben és egy összegben a szerződéskötéskor fizetendő. Érdeklődni: Kossuth Mgtsz központi Irodája (Besenyszög, Damjanich u. 16.) Telefon: 31-702 Ügyintéző: Sörétes László csoportvezető ÉRTESÍTÉS A BESENYSZÖGI KOSSUTH MfSTSZ EZÚTON ÉRTESÍTI ZARTKERTET VÁSÁRLÓ TISZ­TELT VEVŐIT, hogy a megyei vagyonellenőrző bizottság de­cember 4-én tartott ülésén a megkötött adásvételi szerződé­seket Jóváhagyta. A szövetkezet kéri az érdekelte­ket, hogy a szerződés 3. pontjá­ra figyelemmel a tulajdonjog­bejegyzés és birtokba adás mi­előbbi lebonyolítása érdekében a vételárhátralékot szíveskedje­nek befizetni a szövetkezet házi pénztárába. A szerződést még nem kötött ügyfeleit pedig arra kéri a szövetkezet, hogy szerződéskötés végett mielőbb szíveskedjenek megjelenni a sző vetkezet közpon­ti Irodájában (Besenyszög, Damjanich út 16. Telefon: 31-702). % A közelgő ünnepekre tekintettel minden kedves ügyfelének, vevőjének kellemes ünnepeket és boldog új évet kíván a besenyszögI Kossuth Mgtsz *42296/1* Új Néplap-fórum Jászapátin: Kérdezzen velünk! Az igények és a lehetőségek szorításában Mintegy 50-60 érdeklődő vett részt kedden este Jászapátin azon a fórumon, amelyen Török Sándor, a város polgármestere válaszolt a feltett kérdésekre. A polgármesternek már nem kel­lett bemutatkoznia az eszmecse­re résztvevőinek, hiszen új meg­bízatása előtt több mint tíz éven keresztül a település tanácselnö­ke volt. A rendezők figyelmét az sem kerülte el, hogy a fórum idejére jelezték Antall József parlamenti felszólalását - ezért beállítottak egy tévékészüléket a tanácsko­zóterembe, és a résztvevők kö­zösen meghallgatták a minisz­terelnököt. Néhány első reagá­lás: „Lehangoló dolgokat mon­dott Antall József”, „Többet, mélyebb elemzést vártunk volna a miniszterelnöktől!” A testület vívódik önmagával A fórum megnyitása után Tö­rök Sándor polgármester tartott rövid bevezetőt. Bemutatta az önkormányzati testület tagjait, és vázolta az eddigi munka ta­pasztalatait. A testület - mint mondotta - alkalmas feladata el­látására, de fontos jogszabályok híján - hatáskör, tulajdon, stb. - sok esetben bizonytalan, és vívó­dik önmagával. Nincsenek ab­ban a helyzetben, hogy komplex programot dolgozzanak ki, köz­ben lépten-nyomon tapasztalják, hogy a lakosság várakozása nagy, és fokozódik türelmetlen­sége. Egy részletes, szisztemati­kus programra pedig nagy szük­ség lenne, hiszen szemmel látha­tóan romlanak az életkörülmé­nyek, növekszik a szociális tá­mogatásra szorulók száma, egy­re több a munkanélküli és romlik a közbiztonság. Égető szükség lenne arra - fogalmazta meg a polgármester -, hogy a parlament minél előbb megalkossa a sarka­latos törvényeket. Polgárőrség szerveződik A fórum egyik központi kér­dése Jászapáti közbiztonságának alakulása volt. Mit kíván tenni az önkormányzat a romló tendencia lefékezésére? - tette fel a kérdést az Új Néplap munkatársa. A pol­gármester válaszában ismertette azokat az erőfeszítéseket, ame­lyeket a városi rendőrőrs tárgyi és személyi feltételeinek meg­erősítésére tettek. Hozzátette: sokat vár az új rendőrtörvénytől, mert a jelenlegi alapján a rendő­rök jogok híján nem tudnak ha­tékonyan intézkedni. Bejelentet­te, hogy napirenden van a pol­gárőrség megszervezése, az ön­­kormányzat következő ülésén várhatóan ebben dönteni is fog­nak. Borbás István az FKgP részé­ről bejelentette: a pártok a pol­gárőrség ügyében egysségesen támogatják az önkormányzatot. Kota Lajos őrsparancsnok túl­zottnak ítélte a város közbizton­ságával kapcsolatban elhangzott minősítéseket. Adatokkal bizo­nyította, hogy Jászapátin jobb a helyzet az országos átlagnál - de hozzátette: akit sérelem ér, azt az adatok nem vigasztalják. El­mondta, hogy a rendőrőrs sze-Török Sándor: „Fokozódik a lakos­ság türelmetlensége.” mélyi állománya teljes, összeté­tele is kedvezően alakult, példá­ul három nyomozójuk is van. Kökény Balázs egy rövid mondatban summázta vélemé­nyét a közbiztonságról: adatok ide vagy oda, este már nem aján­latos egyedül közlekedni az ut­cán - tehát szükség van a polgár­őrségre. Egyre több a munkanélküli A városban nő a munkanélkü­liek száma - a növekedés üteme minden bizonnyal fokozódik. Mit tervez az önkormányzat az ezzel járó feszültség enyhítésé­re? - ezt a kérdést is az Új Néplap tette fel. Török Sándor polgár­­mester nem titkolta, hogy a kér­désre nem tud kielégítő választ adni. Elmondta, hogy jelenleg mintegy 140 munkanélküli van a városban, és ez a létszám napról napra gyarapodik. Tettek már kí­sérletet munkahelyteremtésre, de eddigi erőfeszítéseik nem jár­tak sikerrel. Ez ügyben megke­resték a város üzemeit, de azok bizonytalan helyzetük miatt nem mernek vállalkozni a munkahe­lyek bővítésére. Mindenesetre az önkormányzat nem mond le a munkahelyteremtésről. Támo­gatja a kisvállalkozásokat, és utat enged a munkaerőt is lekötő külföldi tőkének. Tóth Pál egy sajátos szem­szögből szólt a munkanélküli­ségről. Véleménye szerint van­nak olyanok, akik igazából nem is akarnak dolgozni, csak felve­szik a munkanélküli segélyt. Ar­ra is van példa, hogy az illető munkanélküli nyugati márkájú gépkocsival szaladgál. Jobban meg kell nézni, hogy ki jogosult a segélyre és ki nem - javasolta. Mi a véleménye Jászapátinak a jászsági autonómiáról, kész-e csatlakozni? - ezt a kérdést Fo­dor István, Jászjákóhalma pol­gármestere tette fel a fórumon. Kérdése után röviden kifejtette a jászsági autonómia lényegét is. E szerint a jász települések nem önálló „Jász megyét” akarnak, de a Szolnoktól való függést „le akarják faragni”. Az autonómia létrehozását az is indokolja, hogy - mint elhangzott - felbom­lóban van a megyerendszer, Szolnok megyei jogú város lett. Az autonómián belül pedig szo­rosabb együttműködést kíván­nak kialakítani a települések kö­zött. Egyébként a közeljövőben e kérdésben tanácskozni fognak a Jászság polgármesterével. Török Sándor válasza szerint az önkormányzati testület csü­törtökön fogja kialakítani állás­pontját az autonómia ügyében. Előre jelezte: a szorosabb együttműködés kívánatos, de Szolnokhoz sok szál fűzi a tele­püléseket, ezeket nem lehet egy­szeriben és teljesen elvágni. Egy kérdés, egy válasz- Milyen elképzelései vannak az önkormányzatnak a helyi ön­kéntes tűzoltóság fejlesztésére - kérdezte Barnabás Imre. A pol­gármester a kérdésre - a tűzvé­delmi törvény hiányában - nem tudott válaszolni. Még nem tud­ni - jelentette ki -, hogy a tűzol­tóság állami vagy önkormány­zati lesz.- Igaz, hogy bezárják a bölcső­dét? - ezt Fejesné Szőllösi Zsu­zsa kérdezte. Török Sándor vá­lasza: A bölcsőde az alapvető szolgáltatások körébe tartozik, és az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy az alapellátást biztosítsa.- A tej árát a nyugdíjasok már nem tudják megfizetni - mon­dotta Bolyós Lászlóné. Be fog­ják-e vezetni a kannás tejkimé­rést? - kérdezte. Járvás István alpolgármester válaszolt: a kan­nás kimérés minden feltétele adott, beléptetése a felvásárlási és fogyasztói árak különbségé­nek alakulásától függ.- Mikor fogják beépíteni a Popper-féle sarkot a város köz­ponti részén? - érdeklődött Si­­monváros Sándor. A sarkot eddig a 31 -es út ter­vezett szélesítése miatt nem le­hetett beépíteni - válaszolta Tö­rök Sándor. Az önkormányzat most érdeklődött a KPM-től, hogy fenntartják-e a szélesítés szándékát - válasz még nem ér­kezett.- A Hevesi úti ABC bejárata előtt sártenger van, mikor szün­tetik meg? -»ez volt Simonváros Sándornak második kérdése. A napokban - válaszolt röviden a polgármester.- Igaz, hogy a régi parókia he­lyére a Cadillac Rt. üzletházat fog építeni? - kíváncsiskodott Kovács Miklós. Válasz: döntés egyelőre abban van, hogy a rész­vénytársaság megvásárolhatja a telket. Berki Imre „Átverik” az önkormányzatokat? (Folytatás az I. oldalról) A pénzügyminisztériumi tájé­koztatóból - amely jobbára a költ­ségvetés egészével, semmint az önkormányzatokra vonatkozó fe­jezettel foglalkozott - mindössze az derült ki, hogy az önkormány­zatok jövő évi költségvetése 32 százalékkal nagyobb összeget tar­talmaz, mint a tanácsok idei költ­ségvetése. Az önkormányzatok gazdálkodásának alapjául a köz­ponti adókból, a normatív támoga­tásokból, címzett és céltámogatá­sokból származó összegek, vala­mint a helyi bevételek (helyi adók) szolgálnak majd. Az önkormányzati költségvetés konkrét tételeit érintő vitából az derült ki, hogy különböző a felfo­gása, gondolkodásmódja, logikája és értelmezése a kormánynak, il­letve az ellenzéknek. Ez megnyil­vánult például abban, hogy az ön­­kormányzati törvény bizonyos kö­telezettségeket ír elő az állami költségvetés számára, ezt az ellen­zék szeretné is érvényesíteni, de ezek nem vagy másként tükröződ­nek a törvényjavaslatban. Kórodi Mária (SZDSZ) úgy fogalmazott: ha az önkormányzati költségvetés értékállósága év közben nem is biztosítható, az elfogadhatatlan, hogy az önkormányzatokat mind­járt induláskor „átverik”. A Pénz­ügyminisztérium képviselőjének tájékoztatása szerint ugyanis az infláció mértéke jövőre 35-36 szá­zalék körül várható (Botos Katalin államtitkár 50 százalékról beszélt - emlékeztetett a képviselőnő), az önkormányzatok költségvetése azonban - szakértői számítások szerint - legfeljebb 15 százalék erejéig követi ezt. Nem érvényesül az önkormányzati törvénynek az a passzusa sem, hogy az önkor­mányzatok számára kötelezően előírt feladatok anyagi fedezetéről az állam gondoskodik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom