Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-03 / 202. szám

4 Néplap 1990. DECEMBER 3. Kié a pince? Együttérzek S.V.-né szolnoki olvasóval, aki azon kesergett e ro­vatban - november 22-én, hogy megtévesztő ingatlanleltárral ad­ták el neki és társainak azt a ház­tömböt, ahol évtizedek óta élnek. A pincehelyiségek továbbra is IKV-használatban maradtak. Ho­gyan lehet kisemmizni a kisembe­reket? Hát így! Mondom ezt annál inkább, hogy az IKV jogszabály­szerűen járt el. Papírokkal jól kö­rülbástyázott döntésük azonban emberek, családok elevenjébe vág, frissen szerzett tulajdonosi érdeke­ket sért, hiszen ki vitatkozna azon, hogy egy ház a pincétől a padlásig egész, és döntse el az ott élő lakó­­közösség - de csak az! -, hogy mi a terve a pincével! A Gutenberg té­ren, a Ságvári körúton, vagy bárhol a városban. Miért jutott mindez eszembe? Mert a módszer ismerős, és úgy látszik, hogy rendszerváltástól függetlenül, automatikusan műkö­dik tovább. 1982-ben e sorok írója is felemelte kezét - jóhiszeműen, másokkal együtt -, és első szóra lemondott az újonnan kiutalt Bo­­zsó K. úti lakásához tartozó disz­­ponibilis helyiségek tulajdonjogá-Sajnálatos, hogy egyre többen küzdenek munkahelyi, megélheté­si gondokkal. Ennek főbb okai is­meretesek. Szeretnénk, ha nem lenne munkahelyi elbocsátás, illet-' ve mindenki számára biztos lenne a megélhetés. A mai gazdasági kö­rülményeink sajnos nem teszik le­hetővé, éppen ezért abból a kevés­ből kell (kellene) igazságosan gaz­dálkodni, ami van. Általában mire egy ember nyugdíjba megy, kiröp­pennek a gyerekek, s ha szerényen is, de van egy lakása. Ilyen körül­mények között havi 13.800 forint elég lenne a megélhetésre. (A nyugdíj nem gyermekeink támo­gatását szolgálja!) Kevés kétkezi munkást ismerek, aki 30-40 évi munka után ennyit kapna. A mai aktív dolgozók is jó előre kifizetik a nyugodt öregségük biztosí­tásához szükséges összeget, de nem vagyok biztos abban, hogy ledolgozott éveik elteltével élvezni is fogják. Hamarabb belerokkan­nak a munkába azok, akik nem író­asztal mögött ülnek. Egy kétgyer­mekes család esetében - ha mind­két szülő dolgozik - kb. 4-5 ezer forint az egy főre jutó átlagjövede­lem, de inkább kevesebb. Statiszti­kai adatok szerint - a mai aktív dolgozók túlterheltségéből adódó­an - egyre több az érrendszeri megbetegedések száma, és a már fiatal korban jelentkező szívritmuszavar. Nem gondtalan életet tükröznek ezek az adatok. A megfeszített munka, a rohanás, a 2-3 műszak, és számtalanszor a vá­lással járó „jólét“ a következmé­nye. Megfelelő anyagi háttérrel tud­nánk egészségesen élni. Sportolni, közös családi kirándulásokat szer­vezni, pihenni, jóízűeket enni stb. A tiszafüredi termálfürdőről van szó, amit november 19-én bezár­tak. Hogy mennyi időre? Senki sem tudta megmondani. Az elmúlt két télen, míg dolgoztak a téliesíté­­sén, megértettük. Bár akkor is az utóbbi, téli „kapuzárás“ oka az a magyaros „hej ráérünk arra még“ munkatempó, no meg az anyag- és pénzhiány volt. Az elvégzett mun­kát mégis köszönjük a munkások­nak (a tervezésért nem felelősek), ról. Első örömében tette nyilván, mert fő, hogy lakást kapott. A jó­hiszeműség kemény lecke volt. Megtanulták az érintettek e csúnya szó jelentését: olyan közösségi (pince) helyiségek, ami vei a lakók­nak rendelkezni lehet. A laikust pedig félre lehet vezetni. Ezt is megtanulták. A parázs indulatok­kal túlfűtött „tanórák“ a lépcső­házban, lakógyűlések formájában zajlottak. A pincehelyiségekre a Gagarin Lakásszövetkezet szerette volna rátenni a kezét. A rendelke­zési jogot végül - a lakóközösség elszánt, kitartó összefogása révén - az igazi tulajdonosok visszanyer­ték. A pincékben pedig műhelyek, öltözők helyett klubhelyiség léte­sült - az ottlakók javára. Nekik si­került. De vajon a második, harma­dik, akárhányadik lakóközösség képes lesz-e erre a harcra? Mit kívánhatok ez után? Éber önkormányzatot, valós állampol­gári védelmet - mert kísért a múlt! Embertársaimnak pedig bátor, ci­vil öntudatot, ami nem rendül meg akkor sem, ha uralmi szándékok esetén ki kell követelni, hogy part­nernek tekintsék. Csirke József Addig viszont marad minden a ré­giben, sőt az évi szabadságunkat is munkával töltjük. A vezetők részesedését, jutalmát illetően egyetértek B.A.-val, aki­nek a levelét „A nyugdíj nem kö­­nyöradomány“ címmel közölte a Néplap - november 19-én. Azon­ban a középkorosztály is felteheti a kérdést: Érdemes-e egy életen át keményen dolgozni, rohanni az otthon, a munkahely, a gyermek­­intézmények között, ha a minden­napi megélhetésünk kilátástalan? - gyermekeink kifürkészhetetlen jö­vőjéről nem is beszélve! „Speciális intézkedések miatt évről évre a legkisebb nyugdíjakat emelik“. Sajnos ennek ellenére még mindig léteznek létminimum alatti nyugdíjak. Kedves B.A.! Amit Ön felháborítónak tart (gon­dolok itt az év végi juttatásra), azt a sok kisnyugdíjas szívesen veszi. Egyenlősdiről majd akkor eshet szó, ha nem lesznek 10 ezer forin­tos differenciák (vagy több) a nyugdíjak között. „Mindig az inflációnak megfe­lelő emeléssel“ kapcsolatban: Tu­domásom szerint - az ország gaz­dasági helyzetéből kifolyólag - je­lenleg egyetlen területen sem tud­nak ennek megfelelően kompen­zálni - beleértve a munkabéreket is. E helyzet kialakulásáért minden korosztály felelős. Végezetül: Milyen összegű nyugdíjat szánna egy bányásznak, aki „csak“ 10 éven át teszi naponta kockára az életét; egy gyermeká­polónőnek, aki „csak“ 20 évet tölt el a gőzölgő boxokban; És egy olyan embernek, aki 40 éven ke­resztül keményen úgy állt a mun­kához, hogy az alsó rétegek is jól odaférhessenek? Földes Jánosné bár a kibővített óriás légterű me­dencét még nem fejezték be. Nem nyugszunk bele, hogy ép­pen csak birtokba vettük a fürdőt, máris elveszítjük. Egyre szélesebb körben terjed a jó híre, gyógyhatá­­sáért (gerinc, láb- és más ízületi fájdalmak miatt) sok fizikoterápiás kezelésre szorult beteg keresi fel. Azok, akiknek az orvos masszázst, gyógytornát rendelt, utána pedig súlyfürdőbe vagy a meleg meden­cébe utalja őket. De nemcsak az öregek és betegek számára jelent gyógyulást, felüdülést a termálvíz, az ifjúság is élvezi télen a fedett medencét. A mozgásra vágyó ifjú­ság (a korcsolyázáson kívül) hol tudná úgy megmozgatni izmait, mint a 12 méter hosszú, 10 méter széles fedett vízben? Már több télen be akarta záratni a fürdőt a tanács vagy a vízügy, akinek éppen az üzemeltetésében állt, de ha a tanácselnök úgy ren­delkezett, nem zárták be. Bízunk benne, hogy az új polgármester, aki szereti a sportot (kiváló súlyemelő volt) odahat, hogy a termálfürdőn­ket télen is élvezhessük. Akik most a bezárása mellett döntöttek, nem A városunk közterein, sétányain elkövetett rombolásról gyakran esik szó, de úgy tűnik, nem elégszer. A természetet szerető emberek „jajkiál­tásai“ üres fülekre találnak. Mindez ideig abban a hitben éltem, hogy az érthetetlen pusztítás (lásd a Tisza­­parti sétány virágtartóinak ledöntése, a szemétgyűjtők szétverése stb.) fő­leg az erejükkel mit kezdeni nem tu­dó csavargó vandálok műve. Ha nem is ilyen indíttatásból és nem szándé­kosan, de más formában becsületes emberek is „besegítenek“ a rombo­lásba. Mégpedig gondatlan, lelketlen cselekedeteikkel. Példa erre a követ­kező eset. November 13-án. kora délután a Damjanich uszodához nagy méretű műanyag tartályokban sósavat szállí­tottak - darus kocsikkal - a Víz- és Csatornamű Vállalat dolgozói. A tar­tályokat a fürdő területére, az F.Bcdc L. u. és a megyei tanács parkolójával határolt kerítés sarkánál oly módon emelték át a strand területére, hogy a darus gépkocsi - az esőtől felázott, füvesített területen - a kerítés tövéig tolatott. Eredmény: az elmúlt évek­ben aszfaltozott járdát összetörte, a füvet tönkretette, valamint egy féltve gondozott hársfát is alaposan megté­pázott. Méltatlankodásomra az egyik dolgozó megkérdezte: ki vagyok, és Az egész házban nincs semmi, ami jó lenne című, a Néplap november l-jei számában megjelent írás az OTP-t elmarasztaló észrevételt is tar­talmazott, melyhez az OTP Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Igazgató­sága az alábbiakat fűzi. A lakóközösség felháborodását megértjük, azonban úgy ítéljük meg, hogy a takarékpénztár a tulajdonosok érdekében igyekezett mindent meg­tenni, amelyre ajelenlegi jogrendszer lehetőséget nyújt. Tény, hogy gyorsabb megoldást a javítási költség elfogadása és idegen kivitelező bevonása eredményezne. Ez azonban a végzett munka tekinte­tében mgszüntetné a kivitelező sza­vatossági kötelezettségét, amely - a hiba jellege miatt - a tulajdonosok érdekében nem volna kívánatos. Ál­lításaink alátámasztására ezúton részletezzük az eseményeket és a megtett intézkedéseinket: A turke­­vei, Petőfi téri 42 lakás beruházója a takarékpénztár megyei igazgatósága, az üzleteké a városi tanács, tervezője a megyei tervező-beruházó vállalat, kivitelezője pedig a Túrkevei Vegyesipari Kisszövetkezet volt. Az építkezés műszaki ellenőrzését az „Alfa“ Kisszövetkezet végezte. A lakások műszaki átadás-átvétele négy ütemben történt -1987. júniusá­tól 1989. júniusáig terjedő időszak­ban. 1988. szeptemberében két tulaj­donos jelezte, hogy lakásaik a felet­tük lévő III. emeleti loggiákról beáz­nak. A bejelentést követően helyszíni szemlét tartottunk, melynek eredmé­nyeként, a kivitelező - a tulajdonosok egyetértése mellett - vállalta, hogy a szükséges javításokat októberben el­végzi. Ezt követően, 1989. februárjá­ban kaptunk újabb jelzést, amikor a kivitelező értesítette az igazgatósá­got, hogy a Petőfi téri tulajdonosok részéről több bejelentés érkezett a szövetkezethez, mely szerint a 11. értették meg, mit vesznek el az öre­gektől, betegektől, az ifjúságtól és az idegenforgalomtól. Még akkor sincs igazuk, ha télen nem olyan kifizetődő ez a szolgáltatás, mint nyáron. Még nem szóltunk a meg­nevezett okról: a párásságról, amely az elszívó berendezés hiá­nya miatt (nem volt rá keret?) ron­gálja a mennyezet faborítását. Utó­lag tudtam meg: a kivitelezőtől ere­detileg üvegtetőt kértek, s annak a pára sem ártott volna - ha már nincs elszívó. Most már törjék a szakem­berek a fejüket, tisztázzák a felelő­söket, és adják vissza nekünk a téli fürdőt! Nagy János Tiszafüred mi közöm az ő dolgukhoz? Ezúton üzenem, hogy egyszerű szolnoki la­kos vagyok, aki szeretem ezt a várost és szeretném, ha szép parkjai, fás ut­cái lennének, amilyenekkel jelenleg sajnos nem büszkélkedhet, mert az erre fordítható anyagiak igen szűkre szabottak. Éppen ezért elvárható, hogy ha már nem is szépítik, legalább ne tegyék tönkre azt. ami már meg­van. Az eset november 19-én, 14.15 órakor megismétlődött, de mivel az ott parkoló gépkocsik miatt a korábbi helyen nem tudták megközelíteni a kerítést, új „utat“ kerestek. A kocsik felett emelték át a sósavval teli tartá­lyokat... A mintegy 40 percig elzárt közút miatt, az ana járó teherautók, mikrobuszok a füvesített parkon mentek keresztül. A „Danii“ akkor lesz igazán szép, ha nemcsak a kerítésen belül ápolják, hanem kívül is, valahogy úgy, aho­gyan az id.Hasznos István idejében tették, akinek a vezetése alatt - a kerítés kapuján át, mindig kézi kocsi­val hordták be a sósavat. Tisztelettel kérem a Víz- és Csa­tornamű Vállalatot, valamint a Dam­janich uszoda illetékes vezetőit, in­tézkedjenek, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő. T.I. Szolnok emeleti lakások a felettük lévő loggi­ákról beáztak. Az értesítés kézhezvé­telét követően - a kivitelező és a ter­vező részvételével - helyszíni szem­lét tartottak és megállapításaik alap­ján, a tervező vállalta, hogy javítási tervet bocsát a kivitelező rendelkezé­sére. E terv 1989. március 9-re ké­szült el. A kivitelező ennek alapján, a cikkben is említett Suki Ottó laká­sában megkezdte a javítást. A mun­kálatokat azonban néhány napon be­lül leállította, mert nevezett és a II. emeleti lakás tulajdonosa, Finta Fe­renc, a tervben meghatározott mun­kák végzéséhez nem járult hozzá. A kivitelező, a munkavégzés elviselé­séért és az ezzel kapcsolatban felme­rülő többletköltségekért (gáz, vil­lany, stb.) Suki Ottónak 5000 forintot fizetett. Az elkészített kijavítási ter­vet a kivitelező nem tartotta egyértel­műen helyesnek, több észrevételt tett, melyeket a tervező nem fogadott el. Ezért a kivitelező a munkák elvég­zésétől elzárkózott. Az érintett lakás­­tulajdonosoknak azonban felajánlot­ta a javítási költség megfizetését, mely összeg számításuk szerint 63 ezer forint volt. A tulajdonosok közös képviselő­jük, Molnár Tibomé útján 1989. má­jusában közölték, hogy az ajánlatot nem fogadják el, hanem a beázást előidéző hiba megszüntetését kérik. Miután a bejelentést követő egyezte­tések nem vezettek eredményre, 1989. júliusában az igazgatóság pe­res eljárást indított a kivitelező és a tervező ellen; a beázással érintett 12 lakásban jelentkezett hibák kijavítá­sa érdekében. A peres eljárás azóta folyamatban van. Az újabb tárgyalást - sürgetésünkre - 1991. január 9-re tűzték ki, melyen már reményeink szerint, ítéletethozatal is várható. A lakóközösség a perben beavat­kozóként vesz részt. A társasház tu­lajdonosai, a beázás megszüntetése Egészségesen kellene élnünk, de miből? Szolnok Adják vissza télre is a fürdőt! Környezetünk védelméről A peres eljárásnak még nincs vége A tárgyalóteremből Ütéssel fizetett a sörért Ivócimborái szerint ő volt az az ember, akinél soha senki nem tud­ná kideríteni, hogy mikor - déle­lőtt, délután, hajnalban vagy söté­tedéskor - kezdte el az iszogatást. Ivócimborái bizonygatták azt is, hogy ő nem úgy került ittas álla­potba, mint mások. Lerészegedése mindig úgy kezdődött, hogy... folytatta az ivást, amit viszont nem csak az ivótársak, de mások is tud­tak, és azt is, hogy már az első pár korty „előcsalta“ kötözködő, ag­resszív természetét és gátlástalan­ná tette. Aki - az ivócimborák állításával ellentétben - részegen pontosan olyan volt, mint más ittas ember, Menyhárt Róbert Jászárokszállás, Szabadság telep 51. szám alatti la­kos. Ami az alig húszesztendős fiatalembert mégis megkülönböz­tette másoktól, az az, hogy közös háztartásban élhetett szüleivel. így az alkalmi munkából származó négyezer forintos havi jövedelmé­ből több pénz jutott italra, mint másoknak. Azon a reggelen is, amikor összefutott egyik ivócimborájával, H.Z. nevű ismerősével, az ivásban már jócskán „fórban“ volt. Be­hozhatatlan előnyben, hiszen a bő­ség kosarából szaporán szedegető Menyhárt mögött akkor már há­rom olyan nap volt, ami szinte fo­lyamatos italozással telt el. Nem csoda tehát, hogy azon az emléke­zetes napon a déli órákban már erősen ittas állapotban köszönt el ismerősétől - a település egyik il­lusztris fogadójából kilépve. Az italnak azonban még mindig nem tudott búcsút mondani. Bement az éppen útba eső „Garics“-féle élelmiszerboltba, és mert észrevet­te, hogy a kétszemélyes boltban csak az idős Garicsné tartózkodik, leemelt a pultról három üveg sört és fizetés nélkül távozott. Garicsné megkért egy arra haladó ismerőst, hogy vigyázzon a boltra és Meny­hárt után eredt. A posta előtt érte utol, és újból megkérte, hogy fi­zesse ki a sört. Menyhárt, aki időközben újból összefutott ismerősével, durván rászólt, hogy menjen a dolgára. Az idős asszony ekkor H.Z. segítségét kérte, de az kijelentette, hogy nem avatkozik mások dolgába. Meny­hárt - mondván, hogy unja a „mo­­lesztálást“, megragadta az asz­­szony ruháját és ráncigálni kezdte. Bátran tette, hiszen húsz évesen egy munkában megfáradt, idős asszonnyal állt szemben, aki több évtizedet töltött el a pult mögött és akitől nemrég talán még ő is kapott cukorkát. Garics Antallal is dur­ván, kíméletlenül elbánt. Az idős ember, miután látta a boltba sírva visszatérő feleségét, az adós után sietett, hogy megkérje a jogosan járó pénzt. Menyhárt úgy vála­szolt, hogy öklével teljes erővel az idős ember arcába vágott. A Jászberényi Városi Bíróság Táborosné dr. Varga Rozália taná­csa hozott ítéletet Menyhárt Ró­bert ügyében. Rablás bűntette mi­att 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közü­gyek gyakorlásától. Az ítélet jogerős.- ésal-és értékcsökkenés megfizetése iránt indítottak pert a Mezőtúri Városi Bí­róság előtt. (A keresetlevelet 1989. októberében kézbesítették az igazga­tóságnak.) A peres eljárás még e bí­róság előtt sem fejeződött be. Reméljük, hogy az ismertetett tényállás állításainkat igazolta, vala­mint azt is, hogy egyéb eszköz hiá­nyában - a hibás munka miatt - kény­telenek vagyunk megvárni a peres eljárás befejezését. Bízunk abban, hogy ezt követően a gond a lakástu­lajdonosok megelégedésére rende­ződik. Addig - szükségmegoldás­ként - a szövetkezet a loggiák letaka­rására, a tulajdonosok részére fóliá­kat biztosított. Hogy teljes legyen a kép Az Új Néplap november 23-i szá­mában jelent meg az „Egyelőre drá­ga a külföldi ajánlat“ című cikk. Az írás alcíme, hogy „Nem jött el az alpolgármester“ igaz, de hogy teljes legyen az információ, ehhez néhány gondolatot fűzök. Én - a cikk szerző­jétől eltérően - lényegesen több mint sajnálatosnak tartanám, ha a város­háza illetékes alpolgármestere nem jelenik meg egy olyan fontos fóru­mon, ahol a lakáshelyzet megoldásá­ra kínálnak újabb lehetőséget. Ha pe­dig azt is megtudom, hogy az illetőt meghívták erre a tanácskozásra, bi­zony isten megkérdeztem volna tőle: vajon miért nem ment el? Nos, nem akarok szerepcserét, tény, hogy nem voltam ott a kerek­­asztal-konferencián, de tény az is, hogy a cikk szerzője, T.F. sem kere­sett meg ezzel a kérdéssel. Szívesen elmondtam volna a következőket: Az ABM Nemzetközi Kft. megbí­zottja hetekkel ezelőtt keresett meg a norvég lakások magyarországi építé­sével kapcsolatban, és együttműkö­dést kért ebben az ügyben. Kérésé­nek szívesen tettem eleget, és részle­tesen informáltam a szolnoki lakás­­helyzetről. Már ekkor látszott, hogy számos kérdés nyitott, és a hazai gyakorlatban való alkalmazása to­vábbi egyeztetéseket kíván. Ezek kö­zül nem egy meghaladja a város ille­tékességét. Elmondtam azt is, hogy az önkormányzat jövőbeni szerepe a lakásgazdálkodásban, annak hatósá­gi és finanszírozási kérdéseiben még nyitott, a parlament előtt van számos törvénytervezet, melyek elfogadása után hozhat az önkormányzat saját területére és szerepére vonatkozó döntéseket. Mindezek mellett jelen­leg is rendelkezünk olyan közműve­sített területtel, mely az általuk kért kertváros jellegű övezetben van és alkalmas 5-15 lakás elhelyezésére. Az ABM Nemzetközi Kft. megbí­zottja mindezek ismeretében is szük­ségesnek tarotta a helyszíni egyezte­tést, melyhez - kérésére - segítségül megadtam azok nevét, akik tervezé­­si-kivitelezési-pénzügyi kérdések­ben nagy szakmai tapasztalattal ren­delkeznek. A kft. ezt követően tűzte ki a konferencia időpontját - novem­ber 22-re, melyre telefonon meghí­vott azzal, hogy részletes programot is küld. Már ekkor tájékoztattam az ügyvezetőt, hogy erre a napra folya­matban van egy másik program szer­vezése is, ezért nem biztos a részvé­telem. Ezt tudomásul vette. A fórumot megelőzően egyeztet­tem a SZOLNOKTERV igazgatójá­val és az OTP megyei igazgatósága helyettes vezetőjével - ők is szerepel­tek a meghívottak között -, akik az évek óta meglévő munkakapcsola­tunk révén jól ismerik a szolnoki la­káshelyzetet. A tanácskozás napján az előzetes meghívóban közölt idő­pontban és helyen telefonon keres­tem az ABM képviselőjét - aki akkor még nem érkezett meg -, így egy számára hagyott üzenettel tájékoz­tattam, hogy a fórumon nem tudok részt venni, de a jövőben is számíthat együttműködésemre. Úgy érzem, válaszom ismeretében talán nem lett volna a cikk szerzőjé­nek az az érzése, melynek hangot is adott, hogy egy fontos, lakosságot érintő kérdés nem érdekli a város egyik vezetőjét. A téma termé­szetesen érdekel, mint minden kér­dés, mely a város fejlődésében új lehetőségeket kínál. Kéri József alpolgármester Utóirat: Nem válaszoltam arra, hogy mi indokolta a távolmaradá­som, de ez kiderült a „Szövet­­kez/né/nek az önkormányzatok,, cí­mű írásból, mely ugyanaznap jelent meg a Néplapban, mint az említett cikk. Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné A szerkesztőség postájából

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom