Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)
1990-12-20 / 217. szám
Néplap 1990. DECEMBER 20. Néhány kérdés az Állami Biztosítóhoz Mennyi a pedagógusok bére és óraszáma? A régi tanítók lelkesebbek voltak című, B. A.-né monogrammal közölt (XII. 10.) olvasói észrevételre igen sok levelet kaptunk, melyekből hármat választottunk ki, és terjedelmi okok miatt, egy-egy rész kiemelésével adjuk közre. Tisztelt B. A.-né! Tapasztaljuk, Sőt már kezdjük megszokni, hogy a pedagógusok munkájáról lekicsinylőén olyan emberek is véleményt mondanak, akik közelebből nem ismerik a munkánkat. Ilyen kívülállónak érzem Önt is, aki Pécsi István tanár úr december 10-i írásához fűzött néhány gondolatot. Több mint harminc éve gyakorló pedagógusként dolgozom, így az Ón állításaival kapcsolatban néhány észrevételt szeretnék tenni. Való igaz, hogy a pedagógusok heti kötelező óraszáma 20- 23. Egyről azonban megfeledkezett, vagy nem tudja: ezekre az órákra a pedagógusnak fel is kell készülnie (óravázlat, füzetek javítása, szemléltetések előkészítése, stb.). Ha mindezt összeszámoljuk, megközelítőleg azonos a kötelező tanítási órák számával, és akkor még nem is szóltam a korrepetálásokról, a tanulókíséretekről, a munkaidő után tartott szülői fogadóórákról és a soksok, a pedagógus munkájával összefüggő elfoglaltságról, melyek nem egyszer a heti szabadnapra esnek. Ilyenkor vajon a szülő viszi versenyre a gyermekét? Nem. A pedagógus. Ezeket az eseteket vajon minek tudja be, tisztelt B. A.-né? Ez nem számít munkának? Az igát húzó nemzet napszámosa Ön szerint nem létezik napjainkban, és 12.884 Ft havi átlagkeresetről ír. Valóban, a nyugdíjkorhatárhoz közelgő pedagógus fizetése eléri ezt a szintet, esetenként meg is haladja, de csak a pedagógusok kapnak ilyen irigylésre méltó fizetést? Sok pedagógusnak van autója, de nem többnek, mint a társadalom bármely rétegéhez tartozó állampolgárnak. Én és kollégáim rendelkezünk lakással, de a kölcsönöket törlesztjük - nem is keveset. Kár, hogy nagyon sokan nem látják: a legtöbb pedagógus nem a fizetéséből, hanem egyéb kiegészítő tevékenység folytatásával tudja az átlag életszínvonalat fenntartani, megőrizni. Lehet, hogy ma nem olyan lelkesek a pedagógusok, mint régen. Csodálja? Ón talán lelkesebb lenne, ha szembe találná magát azokkal a feladatokkal, amelyekkel a ma iskolájában tanító nevelők naponta találkoznak? Szívesen látnám iskolánkban, mint dolgozót. Kíváncsi lennék rá, ha részese lenne ennek a munkának, akkor is fenntartaná-e a jelenlegi állításait? Fülöp Józsefné igazgatóhelyettes és kollégái Jászapáti Tisztelt Asszonyom! Okfejtése után elkezdtem számolgatni, és magam előtt is meglepő eredményre jutottam: kiderült, hogy havi 84-100 tanítási órával meg lehet keresni a levelében említett bruttó fizetést. Tovább számoltam, szőttem gondolataimat, hogy biztos vannak elferdült lelkületű, túlórahajszoló pedagógusok, akik ennek a nevetségesen alcsony óraszámnak akár a két-háromszorosát is kacagva teljesítik, s könnyedén megkeresnek 25.700,- vagy akár 38.652 Ft-ot is, hiszen a nettó havi 11-12 ezer Ft-ból nem lehetne jól öltözni, kocsit cserélni és nyakra-főre építeni az új lakásaikat. Ezek után talán égbekiáltás lenne egy racionális észérvekkel alátámasztott okfejtés; latinul hangzana az értelmiségi lét kritériumának boncolgatása; piros posztónak tűnne és úri passziónak hatna az alapvető művelődési igény követelése (színház, mozilátogatás, előadásokon való részvétel, stb.), az állandó szakmai műveltség - legalább szinten tartásra való törekvés. Az a szellemi szárnyalás pedig, ami szembeállította a régi tanítói társadalmat a mai pedagógustársadalommal, számomra egyenesen ijesztő. Itt ugyancsak kár lenne az egzisztenciális különbségeket felhozni - bár ez B. A.-né okfejtésének egyik öngólja lenne -, illetve a társadalomnak a pedagógusokhoz való viszonyában végbement változásokra rámutatni. Nagyon remélem, hogy hamarosan változni fog ez a viszony, és arra a társadalmi rangra emelkedik a szakma, ami normális elvárások és körülmények között megilleti. Bízom benne, hogy a pedagógus megkapja azt az erkölcsi és anyagi megbecsülést, amivel büszkén lehet viselni a „nemzet napszámosa” címet, hiszen minden demokratikus és józanul gondolkodó társadalom tisztában van vele, hogy az oktatásügyfejlesztése egyben jövőjének záloga. Tüski Tamás Szolnok Tisztelt B. A.-né! Nem hiszem.hogy komolyan állítja, hogy mi hetente 21-25 órát dolgozunk. Ennyi a kötelező tanítási óránk, de nevetségesen megfizetett túlóráink is vannak. Délután minden lelkiismeretes pedagógus legalább 3-4 órát készül a másnapi óráira. A füzetjavítás és egyéb adminisztratív munka napi 1-2 óra vagy több, s hol van a délutáni rendezvények, szakkörök, versenyek, korrepetálások, valamint a fogadóórával, szülői értekezlettel, családlátogatással töltött idő? Örülnénk a bruttó 12.884 Ft-nak! Azt tudom, hogy a férjem - aki reggel 7-kor indul - 17 óra előtt soha nem jön haza, és miután lefektettük a gyerekünket, fog hozzá a dolgozatjavításhoz, ezenkívül - szakmai pályázatok sora, televíziós felvétel és az iskolában önmagáért beszélő tények árulkodnak munkájáról - nem hoz haza 10 ezer forintot sem. Én pedig (szintén pedagógus) gyesen várom a második gyermekünket. Kérem, összjövedelmünkből vonja le a 7-8 ezer forintos rezsinket (lakás- és egyéb kölcsönök, gáz-, villanyszámla, stb.)! A maradékból próbáljuk intézni az Ön szerint másoknak szemet szúró lakásépítkezésünket, öltözködésünket, kocsivásárlásainkat. Feltéve, ha a kenyér és a tej megvásárlása után marad még valami! Sajnos így is sokszor a szülőkre kell támaszkodnunk, pedig tisztességes szakmát adtak a kezünkbe: férjem is, én is kétkét diplomával rendelkezünk. Mindezek miatt nem értek egyet azzal, hogy mi vagyunk ,,az egyik legjobban megfizetett réteg”. Abban viszont egyezik a véleményem az Önével, hogy várom azt az időt, amikor a pedagóguspályán valóban a legjobbak maradhatnak. Végre eljutottunk oda, hogy nem lehet érettségi után „tanítani”, hiszen ez az egyik oka annak, hogy sok az olvasni-számolni alig tudó gyerek. (Elnézést kérek azoktól a képesítés nélküli tanítótól, akik lelkiismeretesen végezték munkájukat.) Lehetne még írni arról a néhány oktatási programról, tantárgyreformról, aminek több volt a kára, mint a haszna. Mire a „magasabban” lévők is elhitték az „egyszerű” pedagógus érvelését, addig sajnos jó néhány évfolyam kikerült az iskolából. Nem a mai tanítók lelkesedésével és gyermekszeretetével van baj, hanem azzal, hogy miután becsületesen helytálltunk az iskolában, a saját családunkra, gyerekünkre sincs időnk. Nem véletlen, hogy régen a papok, apácák vállán volt az oktatás fő súlya, akiknek nem volt családjuk, és az egyház tartotta el őket - igen önmegtartóztató életmódban. Marikné Darázs Marianne Szolnok A karcagi polgármester és az Új Néplap által rendezett fórumon ritkán tapasztalható érdeklődés volt, és a kérdések, kérések, javaslatok sokaságát intézték a polgármester úrhoz. Fiatal kora ellenére - mint aki jól ismeri szülővárosát, válaszolt is minden kérdésre. Biztos voltam abban, hogy erről majd tájékoztatják az olvsótábort, azokat is, akik nem jöttek vagy nem jöhettek el. Sajnos több olyan kérdés nem jelent meg, aminekfeltétlen helye lett volna a sajtóban. így például a közbiztonságnak, ami komoly gondot okoz; a munkanélküli segély és építkezési kölcsönök elbírálásával kapcsolatos kérdésnek; kértük a városgazdálkodási vállalat és a városgondnokság felülvizsgálatát (a vállalat nyereséges, a városgondnokság tudomásunk szerint 70 %-os dotációval működő egység, amit már rég meg kellett volna szüntetni vagy egy hasonló profilú vállalathoz csatolni, hogy ne került volna milliókba); említésra méltó továbbá, hogy több mint négyszáz vállalkozó és kisiparos nevében kértük a polgármester urat, hogy az elődeink által - saját költségükön és a két kezük munkájával - épített ipartesületi székházat tulajdonjogilag adják vissza. A székház 1903. január 6-án készült el, melyhez a város, a megye, az ország egy fillérrel sem járult hozzá. A tulajdonlapon a következő áll:,,Saját munkájuk építése formájában készült el”. Tavaly november 5-én, 23-án levélben, nyolcoldalas aláírással, több esetben személyesen is megkerestük a tanácselnököt és a végrehajtó bizottságot, de a válasz az volt, hogy nincs rá jog. (Ebben az időben az alsó szint is üres.) Nem folyamodtunk erőszakhoz, de tőlünk erőszakkal vették el, és ezt az egész város tudja. Mi becsületesen, a törvény betartásával kérjük a jogos tulajdonunkat vissza. Id. Kurucz István kisiparos Karcag Bocsánatkérés Az Új Néplap .Meddig fontos az ügyfél?" címmel márfoglalkozott az ügyemmel. A kártérítés elutasítása után - az igény további fenntartásával - fogalmazom meg az alábbi kérdéseket, melyekre szívesen venném a biztosító válaszát, akár a Néplapban is: 1. Véletlen-e az egybeesés, hogy a kárfelvétel után több mint két hónappal, pont a levelem sajtóban történő megjelenésének estéjén jött ki a felülvizsgáló kárszakértő? 2. A szóbeli elutasítás „biztosításba nem bevont" tételként kezelte ügyemet. Ezek után ismételt elutasítás, és miért hivatkozik kivitelezési hibára? 3. Ha az első kártérítési javaslat téves volt, hogyan derült ki a kivitelezési hiba a hivatkozott irodai ellenőrzés alkalmával? 4. A felülvizsgáló kárszakértő este fél hét körül járt a helyszínen. A loggián nincs világítás. Hogyan állapította meg a kivitelezési hibát sötétben, hacsak nem tudta, hogy a biztosítási szabályzat szerint most ennek keli következni? 5. Mire számíthat a biztosított a kötelező biztosításoknál - OTP-s lakás, gépjármű - most, hogy valószínűleg a renitens ügyfelekkel szemben, védekezésként megalakult a Magyar Biztosítók Szövetsége? Kóródi Antal Törökszentmiklós Miénk a pince! A december 3-án, e rovatban megjelent „Kié a pince?” című írást szeretném kiegészíteni. Tartalmával egyetértek, és megemlítem, hogy a Népszabadság december 5-ei számában Battha Pál, a Lakásbérlők Egyesületének főtitkára eképp nyilatkozott: „Ezt az egész ügyet nem gondolták végig közgazdasági, pénzügyi, technikai szempontból. Ott kezdődik, hogy ma lakásokat adnak el, és nem házakat. Pedig ezek műszaki egységek, nem lehet szétszeletelni, különvenni a nem lakáscélú részeit... A házhoz tartozónak kell tekinteni a bérbe adható egyéb helyiségeket. Miután pedig a lakók ennek a jövedelmét is felhasználva, helyreállították az épületet, az ezután így keletkező pluszbevételt - ahol ez jelentős - meg lehet adóztatni, s ebből támogatni azokat a házakat, ahol nincsenek ilyen helyiségekből származó jövedelmek.” N.T. Szolnok Bolyai-nap a főiskolán A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán, Budapesten, december 14-én névadójára emlékeztek. Az ünnepélyre meghívták a főiskola elődjének, a M. Kir. Bolyai János Honvéd Műszaki Akadémia volt hallgatóit, tisztjeit is. A megemlékezés ünnepi állománygyűléssel kezdődött, melyben az iskola parancsnoka, dr. Szabó Miklós vezérőrnagy elmondta, hogy a régi Zalka Máté elnevezés módosítását már Kárpáti Ferenc volt honvédelmi minisztertől kérték. A névváltoztatás engedélyezésekor a Bolyai hagyományok megőrzésére, gyarapítására kötelezték a főiskolát, és átadták azt a csapatzászlót, amit Ausztria egyik kis falujának plébánosa őrizett meg. Az ünnepi műsor után a már deresedé hajú vendégeket a főiskola parancsnoka fogadta, majd filmvetítés következett. A résztvevők képeket láthattak a M. Kir. Bolyai Akadémia életéből, az idén szeptemberben megtartott névváltoztatási eseményről, végül Marosvásárhelyről, az ottani Bolyai-emlékékről. Ezt követően a régi hallgatók megtekintették a Bolyai-múzeumot, majd az iskola mérnök-tanárai adtak tájékoztatást munkájukról - bemutatva az alkalmazott korszerű eszközöket is. A Bolyai-nap az elődök és utódok igaz bajtársi találkozója volt! Szentistvány József Szolnok A Nemzeti Sportban „Ki a felelős Endre haláláért?” címmel, október 19-én megjelent levelemben Takács Endre halálával kapcsolatban először helyesen Kocsis Istvánt neveztem meg, majd később egy elírás - figyelmetlenség - folytán „Kovács tanár úr” lett belőle. Ennek alapján Kovács Sándor szolnoki tanárra - akaratom ellenére - rossz fényt vetettem. Ezúton szeretnék a nyüvánosság előtt is bocsánatot kérni tőle - kijelentve, hogy az ügyhöz személyének semmi köze. Borza Attila igazgató Tiszaföldvár Hogy miért ürítik az ólakat? Kunhegyes határában, a „Kisasszonyok tanyáján” örökítettük meg a népi építészet eme érdekességét. Állítólag azért építettek kör alaprajzú baromfiólat, mert könnyebb volt a tisztán tartásuk. (Fotó: Mészáros) Olvastam a „Takarmányhiány miatt nem kell kiüríteni az ólakat” című cikket, mely november 26-án jelent meg. Az a véleményem, hogy ez a tájékoztatás egyoldalú, hiszen a sertéshizlalással foglalkozó kistermelők nem azért adják le anyakocáikat - esetenként még vemhesen is -, mert attól tartanak, nem tudják a takarmányt beszerezni, hanem azért, mert a hizlalás nem gazdaságos! Nem attól tartanak, hogy nem lesz mit venni, hanem attól, hogy nem lesz miből. A sertéshizlalás az utóbbi években nem hozott irigylésre méltó nyereséget, sőt állandóan csökkent a jövedelem. Mindehhez negatív hatásként járult a felvásárlási ár csökkenése - 68-ról 65 Ft-ra. A termelők egy része - a takarmányárak sorozatos emelése kapcsán - ezt már hónapokkal ezelőtt megérezte, és csökkentette az állományt, ürítette az ólakat. Józan paraszti ésszel gondolkozva, arra vigyáznak, hogy saját maguknak legyen mit vágni. S ennek a húsnak kilogrammja - a magas takarmányárak mellett - sem fog 300-400 Ft-ba kerülni. Végezetül néhány visszásság: Jelenleg 10, 120 kilogrammos átlagsúlyú sertésért 74.750 Ft-ot kap a termelő. Az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat elszállítja, levágja és félsertésenként átadja értékesítésre a kiskereskedelemnek. A húsz félsertés 8 mázsa. A részenkénti - bontott - tennék átlagára 200 Ft. E számítás szerint az ÁHV és a kiskereskedelem 85.250 Ft bruttó jövedelemhez jut. Nem sok ez egy kicsit?! Még akkor is, ha mind a két szektor ebből fedezi a kiadásait. Figyelembe véve a 20 százalék áfát is, a két cég 6.800 Ft/db bruttó jövedelmen osztozik. Azok a kistermelők, akik 6-8 hónapon keresztül ápolják, etetik, gondozzák az állatokat, jó, ha 150-200 Ft/db jövedelmet elkönyvelhetnek maguknak. Tehát ezért ürülnek az ólak - minden statisztikai elemzés ellenére. S talán a jövőben még jobban, hacsak valami értelmes árintézkedéssel a termelői kedvet vissza nem állítják. Farkas László Kisújszállás Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné t » 1 i A szerkesztőség postájából Hozzászólás cikkünkhöz „A székházat törvényesen kérjük vissza”
