Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-17 / 214. szám

1990. DECEMBER 17. Néplap 3 Ezüstvasárnap, amely néhol arannyá „nemesült” A gyermekek örömére a lapos pénztárcák inkább megnyíltak ( Folytatás az 1. oldalról) A Skála Áruház előterében 11 órakor a zsúfoltságtól szinte moz­dulni sem lehetett. A Jászkürt új­ság ajándékokat sorsolt ki ott az előfizetői között. A sorsoláson megjelent kíváncsiak pedig bizo­nyosan az osztályokat is megláto­gatták, mert az áruház forgalma félmillióval meghaladta az egy év­vel ezelőttit. Vittek mindent a vá­sárlók, és jól kihasználták a ked­vezményes akciókat. Az aranyvasárnap nyitva tartó üzletek sok embert csaltak el ott­honról a szállingózó hóesés, a lucs­kos, sáros idő ellenére. Zsúfoltság, tolongás azért sehol sincs. A Skála Ifjúsági Áruházban talán több a né­zelődő, mint a vásárló. A műszaki osztály igen csendes, néhány fiatal álldogál csupán a működő színes­­tévé-csodák előtt. A cipőosztályon sokan vannak. A Hattyú Üzletházban a vevők többsége igényes, inkább a szép és jó minőségű árut keresik, még ha az drágább is. Mint mindig, most is a játékbolt a legforgalmasabb. Legalábbis így tűnt az ezüst­szombati, -vasárnapi forgalmat fi­gyelve. Az egész heti és hét végi vásárlás után vasárnap délután 2 órára kísértetiesen üres lett Tisza­füred főutcája, a lakosok otthon készültek az ünnepekre. Általá­nosságban elmondható, hogy az emberek minél olcsóbban igyekez­tek vásárolni, ezért a piacon a for­galom, a kereslet óriási volt, csak éppen a havas eső miatt a kínálat nem tudott ezzel lépést tartani. Ta­lán ugyanez lehet az oka annak, hogy megnőtt a keletje a könyvek­nek is, könyvbizományosokkal be­szélgetve hallottam, hogy örven­detesen nő a könyvek iránti keres­let, főleg így, ünnepek táján. Karcagon félgőzzel zajlott le az ezüstvasárnap. A Delikát Élelmi­szerbolt forgalma elérte egy erős szombati nap átlagát. Egyéb élel­miszerek mellett kedvezményesen egész pulykát kínáltak a vevőknek. A gyermekruházati bolt jó néhány cikke 40-50 százalékos kedvez­ménnyel volt kapható. A Nagy­kunsági Áruház három osztálya is 50 százalékos árkedvezménnyel kedveskedett a vevőknek. Az Ipar­cikk Áruházban a női kozmetiku­mok voltak sokkal olcsóbbak, megkímélvén a férfi vásárlók pénztárcáját. A város legnagyobb élelmiszerboltja azonban zárt aj­tókkal „várta” vevőit, ugyanígy a Vas- és Műszaki Bolt és a Tisza Cipőbolt. Ugyanez elmondható a vársközpont két húsboltjáról is. A magánkereskedők kevésbé sajnál­ták szombatjukat, szinte vala­mennyi nyitva tartott, illetve ott minden, különböző méretben és minőségben, a kicsi barna csokolá­détól a nagy fehér bundáig, a Bar­­bie-ruhától a Lagzi Lajcsi-kazettá­­>g-De bent a boltokban sem tétlen­kedtek az eladók. A Skálában pél­dául rekordforgalmat bonyolítot­tak, egy nap alatt több mint 4 millió forint értéket árultak. Legkereset­tebbek a színes televíziók, videók, az ajándéktárgyak, a divatruházati cikkek voltak. Szombaton sorsol­ták az áfész-tombolát. A fődíjat egy szolnoki lakos nyerte, szelvé­nyének száma 038846. A Széche­nyi lakótelepi 100-as ABC-ben 83 félsertést adtak el kedvezményes A tombolasorsolás a szolnoki Skálában is tömegeket vonzotL várt a standokon. Nem mondhatni, hogy általában nincs forgalom Szolnokon, a Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Ház és a Skála előtti téren, de az e hét végi mindenen túltett. Kiskereskedők tucatjai verték fel most sátraikat a betonra, hogy a vásárlók pénztár­cáiból kifelé kacsintgató forintokat magukhoz vegyék áruban átadott ellenérték fejében. Legnagyobb volt a tolongás a játékot kínálók pultjai előtt, de kelendőek voltak a kisebb ajándéktárgyak is. Volt itt áron. Szilveszterre pezsgők, üdí­tők széles választékával várták a vásárlókat, akik e napon több mint 80 ezer forintot takaríthattak meg a leszállított árak miatt. Szép ajándék a könyv. Ezt mu­tatta az utcai árusok és a könyves­boltok forgalma is. Legjobban a gyermekirodalom termékei fogy­tak. Általában is jellemző volt, hogy az emberek többnyire lapos pénztárcái leginkább a gyermekek örömére nyíltak meg. HF-LP-HT - VH-DÁ-BCS Beszéljünk róla! Magyarasztal Hát, az úgy történt, hogy meghívtak egy asz­talhoz. Nem mondom, már jó ideje vágytam valami finomság, valami kellemes után. Egysze­rűen ráéheztem, és azt hiszem, nem voltam egye­dül, akadtak rajtam kívül még pár millióan ilye­nek, akik tágra kerekedett pupillákkal bámul­tunk. És nem hittünk a szemünknek. Nem a kellem és nem is a csodálat miatt, hanem éppen ellenkezőleg... Hát, nekem nem ezt ígérték - mondogattam én is magamban. Mert elém pa­koltak arra a bizonyos asztalra inflációt, növek­vő bűnözést, és azután ilyeneket mondogattak mellé: nagy a bürokrácia..., privatizáció kell, meg új adórendszer, és hatékonyabbá kell tenni az állami tulajdont. Aki látta, bizonyíthatja, aki nem látta, azoknak most elmondom, ez volt a svédasztalon. A tele­vízió kínálta ezt a filmet Egy hét svédasztal címmel. Először úgy éreztem, valami tévedés történt - hazai filmet játszanak, de a gőzölgő hátú rén­szarvasok, a vakító hó, a tiszta utcák ennek el­­lentmondtak. Azután azt hittem, szlovák vagy talán moszkvai csatornát fog a készülékem, azonban nem láttam egy katonát, egy rendőrt sem, sőt, minthogy arról is beszéltek: igen sok egy bizonyos kórházban az olyan személy, aki nem a betegekkel foglalatoskodik, mégiscsak azt latolgattam, talán a címet írták el. Azután két szőke, csinos nő arról beszélt, hogy nagyon könnyű munkanélküli segélyhez jutni, és vi­szonylag elég magas ennek az összege, így még­iscsak aképpen döntöttem, svédasztal mellett ülök. Igen, a svédek panaszkodtak, és meg is értet­tem őket. Felháborító lehet majd tízszázalékos infláció mellett élni, és igaz is, menjen az olyan kormány, amely nem tud rendet teremteni a tár­sadalombiztosítás terén, még ha ingyenes is az orvosi ellátás. Már kezdtem együtt motyogni a svédekkel, és csendben éljenezni s életteret követelni annak a szerencsétlen, ágrólszakadt, fiatal párnak, amely négy pici gyerekkel egy állampárti pártüdülőt megszégyenítő, kétemeletes lakásban kucorgott, és csupán - képzeljék el! - csak két kocsijuk volt, méghozzá az egyik az Volvo. A nemjóját! - sziszegtem, de belém hasított a tudat, hogy az ilyen, nemzeteket bemutató műsorokat kölcsön­ösen viszonozni is szokták. S mi lesz, ha a své­deknek - hasonlóan, ahogyan nálunk tették - bemutatják az Egy hét a magyarasztalnál című filmet. A Svédasztal azzal kezdődött, hogy las­san beúsztak a képbe az asztalravalók. Nyilván­való, így kezdődne a rólunk szóló film is, tehát, mihelyt előtűnik a felirat, rögtön nem fog látni a svéd semmit. Mert, ahogyan említettem, a címe a nálunk vetítetthez hasonlóan Magyarasztal lesz, és a svéd, aki nézi, meglepődik, mert eltelik pár perc, s nem lát semmit a magyarasztalon. Kihívja a szerelőt - hátha elromlott a tévé, aki megállapítja, hogy erről szó sincs, és együtt szemlélgetik a magyarasztalt. A két svéd, talán lehet, ismeri T. S. Eliotnak azt a mondását is: a televízió az a szórakozás, amelynél az emberek milliói egy időben ugyanazon a viccen nevetnek, és mégis egyedül maradnak. A két svéd is jót derül azon, hogy nem lát semmit, s magabiztos marad változatlanul, mert mellette ott a másik. Azután, ahogyan a Svédasztal című filmben, a magyar esetében is megkérdezik az embereket arról, hogyan élnek, mi a véleményük a kor­mányról, és így tovább. S előkerülnek a követ­kező szavak: infláció, munkanélküliség, privati­záció..., és a két svéd már otthon is érzi magát. Nekik nem emlék az alsószoknya ( Folytatás az 1. oldalról) Most inkább a mezőgazdaság­ból élnek meg az emberek. A férfiak a közeli városokba járnak el dolgozni, az asszonyok műve­lik a földet. A Tisza és társai (3.) A talpon maradás a tét Megalakult a városi néptáncszövetség Sorozatunk első két részében Szolnok néptánccsoportjairól szóltunk. Az együttesek közös gondja az anyagiak hiánya, a ke­vés fellépési lehetőség s a bi­zonytalanság a jövőt illetően, hi­szen a kultúra nem számíthat az eddiginél nagyobb támogatásra. Nem mintha az eddigi elég lett volna, hiszen a néptánc a legkölt­ségesebb művészeti ág; egy nép­viseleti ruha ára meghaladhatja a 30-40 ezer forintot is. A legutób­bi szolnoki országos néptánc­fesztiválon két, más városhoz kötődő, nagy hírű együttes is utoljára lépett fel. Egy csoportot megszüntetni könnyű, de milyen nehéz újra létrehozni! Könnyű elsorvasztani egy művészeti ágat, de felmérte-e már valaki, hogy mekkora károkat okozott nemzeti identitástudatunkban, hogy nemzedékek nem tudják el­járni még a legegyszerűbb ma­gyar néptáncot sem. Jóllehet a néptánc ugyanúgy, mint a népdal és az anyanyelv, nemzeti össze­tartozásunk szimbóluma. Nem véletlenül említettem meg a legutóbbi fesztivál két bú­csúzó együttesét. Jövőre ugyanis ismét lesz (lesz?) Szolnokon or­szágos néptáncfesztivál, sor­rendben immár a tizenötödik. S vajon hány együttest láthatunk majd a színpadon? S ott lesz-e köztük a Tisza? Az együttes táncosai, vezetői egyelőre, enyhén szólva, nem túl optimisták. A befelé fordulás he­lyett azonban jó néhány kezde­ményezéssel hívják fel magukra a figyelmet. A Tisza szeretne létrehozni egy olyan egyesületet, amelynek az lenne a célja, hogy segítse az együttest. Az egyesület gondola­ta a tavasszal vetődött fel először a Tisza főhadiszállásán, s azóta állandó napirendi téma. Úgy gondolják, hogy az egyesület jobban tudná menedzselni az együttest, rugalmasabban tudna gazdálkodni, alkalmazkodni a piaci viszonyokhoz, mint ahogy az jelenleg történik. Hiszen a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, a Tisza fenntartója úgynevezett költségvetési intéz­mény lévén igen merev, szigorú szabályok között gazdálkodhat. Ha például valaki beviszi mond­juk a tekerőlantját a művelődési házba, az intézmény nem veheti meg tőle. De ha, tegyük fel, elad­ja a bizományinak, akkor ugyan­azt a lantot - természetesen már drágábban - megvásárolhatja a művelődési ház. Az egyesületet nem kötnék ilyen merev rendele­tek. Ugyancsak a tervek között sze­repel, hogy az együtes s a majda­ni egyesület alapítványt hoz létre az országos néptáncfesztivál ren­dezésének költségeire, s szeret­nék „feléleszteni” az igencsak szunnyadó Tisza Baráti Kört is. Az alapszabály-tervezet szerint a kör nem csupán az együttest tá­mogatná, hanem célkitűzései kö­zött olvashatjuk a magyar és a magyarsággal együtt élő nemze­tiségi tánckultúra és az ehhez kapcsolódó néphagyomány ápo­lását, továbbéltetését, s segítené a kör a városban működő gyer­mek néptánccsoportokat is. Ez utóbbit szolgálja egyébként a na­pokban megalakult városi nép­táncszövetség is. A szövetség ugyancsak a Tisza kezdeményezésére jött létre. Célja, hogy képviselje a város néptánccsoportjainak az érdeke­it, s lehetőségei függvényében szakmai továbbképzéseket szer­vezzen a tánctanároknak. A szö­vetség induló tőkéje a hétfő esti néptáncest tiszta bevétele lesz. Az együttes persze nem táplál túlzott reményeket az egyesület, az alapítvány, a baráti kör létre­hozásában, de akármilyen kicsi anyagi segítség is jól jön a talpon maradáshoz. Hiszen sajnos ez a tét. De mit szól a Megyei Műve­lődési és Ifjúsági Központ, a Ti­sza fenntartója az együttes kez­deményezéseihez, önállósodási törekvéseihez? Erről kérdeztem Kovács Mihályt, a központ igaz­gatóhelyettesét:- Az egyesület létrehozásának gondolata már korábban felme­rült bennünk is - mondja. - Iga­zából azonban nem voltunk rá­utalva, hiszen a művelődési köz­pont fenn tudta tartani a Tiszát. A jövőt illetően csak annyit tu­dunk, hogy valószínűleg gyen­gülnek a ház költségvetési kon­díciói. De hogy mennyi lesz jö­vőre a központ anyagi támogatá­sa, még csak tippünk sincs rá, de még azt sem tudjuk, hogy melyik intézmény lesz majd a „ház” fenntartója. Ilyen helyzetben egyetértünk az egyesület, az ala­pítvány létrehozásával, a baráti kör felélesztésével. Bár jóma­gam úgy gondolom, hogy ezek inkább erkölcsileg nyújtanak na­gyobb támogatást, mint anyagi­lag. Még akkor is, ha az egyesü­let valóban rugalmasabban gaz­dálkodhat, megforgathatja a tő­kéjét, amire sajnos nekünk nincs lehetőségünk. A további együtt­működéshez azonban feltétlenül tisztázni kell a művelődési ház és az együttest segítő egyesület vi­szonyát, a felek jogait és köteles­ségeit. Hiszen ha ezeket nem sza­bályozzuk, akkor konfliktusok sorozata indul el, s a „bábák kö­zött elvész a gyerek”. Márpedig a művelődési központnak és az egyesületnek is az a szándéka, hogy talpon tudja tartani az együttest. (Vége) Tál Gizella A falu élete zárt közösségben zajlik. Földrajzilag is elszigetelt, ez lehet az egyik oka annak, hogy szinte érintetlenül meg tud­ták őrizni kultúrájukat az ottla­­kók. Nekik nem emlék az alsó­szoknya, fejkendő, a hímzett ködmön. Ezekben járnak nap mint nap. Ilyen ruhadarabokat hoztak magukkal városunkba, melyeket a hét végén az MMIK- ban rendezett vásáron vehettek meg a gyűjtők, érdeklődők. Akadt itt díszkendő is, amely az előszoba falának lehet az éke, de elkeltek az abroszok, szoknyák is, melyek többségét az asszo­nyok maguk szőtték, hímezték. A szinte tisztán magyar köz­ség lakói leginkább egymással házasodtak. Kötöttek az egymás közötti kapcsolatok, kötött a háztartás. Tánckultúrájukat is mereven őrzik. A fiatalok ma­guknak rendezik táncházat, me­lyen kizárólag hajadonok és le­gények vehetnek részt. Este tíz körül összegyűlnek, meghívják a „bandát”, és folyik a vigalom. Szombaton 6 órakor - a volt Komarov-teremben - mutatták be táncaikat az Erdélyből érke­zettek, ahol jól érezték magukat a szolnoki vendéglátók is, akik hozzájárultak vendégeik utazá­sához és itt-tartózkodásukhoz. B. Cs. Esély az elhelyezkedéshez A foglalkoztatási válság sú­lyosan érinti a pályakezdő fiata­lokat. Problémáik megoldásá­hoz szeretne segítséget nyújtani a szolnoki Ifjúsági Iroda által szervezett esélyjavító program. A jelentkezők hatvanórás, kezdő szintű, intenzív angolnyelv-tan­­folyamon, valamint számítógé­pes alaptanfolyamon vehetnek részt, melyenek díját - igény sze­rint - egyéves tanulmányi hitellel fedezhetik. A program része a humánkészség-fejlesztő tréning, mely a munkahely keresése so­rán felmerülő gondok megelőzé­sét, kezelését szolgáló készsé­gek, ismeretek elsajátítását cé­lozza. A program délután, illetve hét végén zajlik, hogy más átképzé­si, munkavállalási lehetőséggel ne ütközzön. Érdeklődni és je­lentkezni az Ifjúsági Irodában, a Petőfi út 1. sz. alatt lehet. * -b-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom