Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-14 / 212. szám

1990. DECEMBER 14. Hírek, eredmények Kosárlabda Bravúros fordítás Úszás. A megyei úszószövet­ség rendezésében került sorra az utánpótlás-csapatbajnokság döntője a Szolnoki Vízügy SE, Mezőtúri Honvéd és aTiszaföld­­vári VIBESZ együttesek közel száz versenyzőjének részvételé­vel. A közepes színvonalú viada­lon az úttörő korosztályban a fi­úknál Bozsényi (100 m hát és vegyes), Jancsa (100 m pillangó és gyors), Róka (mell) lett a győztes. A leányoknál Nagy Ga­bi (hát, mell, gyors és 200 m vegyes) és Sárvári (pillangó) ütött be elsőnek a célba. A delfi­­nes fiúknál Molnár (gyors és pil­langó), Petrezselyem (hát) és Zámbó (mell) szerezte meg a győzelmet, míg a lányoknál Bar­na három versenyszámban bizo­nyult a legjobbnak. Teke. Az NB II újoncaként sikeresen szereplő Mezőtúri Honvéd együttese a taxisblokád miatt elmaradt Chinoin elleni ta­lálkozót 7-1 (2486-2274) arány­ban megnyerte. Legjobb dobók: Hegyi 441, Polgár 434, Tar 423, Szöllősi 402, Rácz 398, illetve Bakik 402. A győztes hazai mérkőzés után a honvédcsapat vidéken már nem bízott tudásában, mert a Hódgép együttesétől 7-1 arányú vereséget szenvedett. A legutób­bi fordulóban azonban ismét be­bizonyították rátermettségüket, INTERMUSICA hangszerbolt nyílt Szolnokon. Szintetizátorok, szóló- és basszusgitárok, effektpedálok forintért, OTP-részletre is! Hangszerek bizományi adás-vétele. Telefon: 37-217. Cím: SÜTŐ ÚT 4. Tóth László hangszerkereske­dő. *42503/ 1* otthonukban az Egercsehi SC el­len bizonyultak jobbnak 7-1-re. Legjobb dobók: Szöllősi 433, Hegyi 420, Egei 419, Patkós (Bordács) 419, Polgár 404, ill. Vince 399. Labdarúgás. Városi terem­bajnokság harmadik fordulójá­nak eredményei: Pannon Petrol- Volán Rákóczi 1-0, Olajmező- Mezőgép 10-1, FC Aréna-Kór­ház III4-3, Vízmű Kp.-Thermo­­technik 2-2, Tisza SE-Nefag 9-0. Az élmezőny állása: 1. Tisza SE 6,2. Olajmező 6,3. Pannon Pet­rol 4 ponttal. Góllista élmező­nye: 4 gólos Bathó, Kiss (Olaj­mező), Kripkó (FC Aréna), Ábel (Tehermotechnik). A negyedik forduló párosítása: Mezőgép- Pannon Petrol, Volán Rákóczi- Thermotechnik, FC Aréna-Olaj­­mező, Nefag-Vízmű Kp., Tisza SE-Kórház III. Kezdés: szomba­ton 8 órakor, az Olajbányász SE csarnokában. NB II. Férfiak: Karcag EP­­KAR SE-Békéscsaba 94-90 (38-59) Karcag, 200 n., v.: Dem­­jén, Jobbágy. Karcag: Tóth 4, Molnár 21, Pór 18/12, Kiss 6, Földvári 39/21. Csere: Vécsei 4, Örlős 2, Válé. Edző: Palkovics Tamás. Az előző héten Békéscsabán aratott Magyar Kupa-győzelem nagy mellényt kölcsönzött a ha­zaiaknak. Meg is lett az eredmé­nye, 21 pontos vendégelőnnyel zárult az első félidő, amelyben a karcagiak szellős védekezése mi­att szinte minden csabai támadás kosárral végződött. A második játékrészben egy teljesen új fel­fogású karcagi csapat folytatta a játékot. Félpályás emberfogással fokozatosan őrölte fel a békésiek erejét, a befejezésekkel sem ma­radtak adósak, megérdemelt győzelmüket méltán kísérte vas­taps. Nők: Kisújszállási MÁV Egyetértés SE-Mezőberény SE 43-57 (18-26) Kisújszállás, v.: dr. Papp, Csuta. Kisújszállás: Szőke 16, Sza­bó J.2, Szabó T. 1.9, Csizmadia 7, K. Szabóné 9. Csere: Varga, Kovács, Túri, Kása, Sotús. Edző: Szabó Tibor. Végig kétesélyes mérkőzésen a tizenöt büntetőt kihagyó és szá­mos ziccerhelyzetben hibázó ha­zai csapat saját magát okolhatja az elmaradt győzelemért. Kisújszállási MÁV MTE­­Debreceni ASE 31-51 (14-29) Kisújszállás, v.: Bernáth, Ne­mes. Kisújszállás: Szőke 6, Szabó J. 2, Szabó T. I., Csizmadia 11, K. Szabóné. Csere: Túri 4, Varga 4, Szabó T. II., Kovács 2, Lisznyai 2. A példásan sportszerű csapa­tok összecsapásán az erőviszo­nyoknak megfelelően alakult az eredmény, a kisújiak bátrabb já­tékkal szorosabbá tehették volna a mérkőzést. GYÁSZHÍREK Tehetség a láthatáron KÖSZÖNETÉT mondunk mindazoknak, akik felejt­hetetlen halottunk, GÉLÉI SÁNDOR búcsúztatásán és temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoz­tak, részvétüket bármilyen for­mában kifejezték. A gyászoló család, Törökszentmiklós, Gor­kij u. 6. *42551/1* FAJÓ szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédok­nak, Vegytek vezetőségének és dogozóinak, akik szerető férjem, édesapánk, nagyapánk, dédi­­kénk, LÉVAI IMRE temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, és nagy bána­tunkban velünk voltak. Gyászol­ják felesége, fia, menye, lánya, veje, unokái és dédunokák. Tö­rökszentmiklós, Dobó István út 31. *42821/1* HÁLÁS szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik drága halottunk, HERCZEGH MIHÁLYNÉ hi­vatalvezető temetésén részt vet­tek, fájdalmunkban osztoztak, részvétüket bármilyen formá­ban kifejezték. A gyászoló csa­lád, a Debreceni Postaigazgató­ság, Karcag 1. Postahivatal dol­gozói. *42899/1* TUDATJUK, hogy ÖZV. CZINEGE JÓZSEFNÉ, született Mátyus Rozália ham­­vasztás utáni búcsúztatása de­cember 17-én, 13,30 órakor lesz a Szolnok, Körösi úti temető ra­vatalozójából. Gyászoló gyerme­kei. *42929/1* KÖSZÖNETÉT mondunk a ro­konoknak, volt munkatársak­nak, szomszédoknak, ismerő­söknek, akik KISS ISTVÁN temetésén részt vettek, koszorú­ikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló testvérei, sógorai. *42938/1* KÖSZÖNETÉT mondunk a ro­konoknak, szomszédoknak, is­merősöknek, a Fűtéstechnikai Vállalat dolgozóinak, akik édes­apám, BÁLINT BOLDIZSÁR temetésén megjelentek, virága­ikkal együttérzésüket fejezték ki. Gyászoló leánya és családja. *42969/1* KÖSZÖNETÉT mondunk min­denkedves rokonnak, szomszéd­nak, ismerősöknek, a NEFAG vezetőinek és dolgozóinak, az Abonyi úti iskola vezetőinek és dolgozóinak, a kenderesi szak­munkásképző iskola tanárainak és tanulóinak, az NKFV dolgozó­inak, akik felejthetetlen halot­tunk, KAPÁS JÓZSEF temetésén részt vettek, virágaik­kal és részvétnyilványításukkal a fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család, Szol­nok. *42988/1* Játékosügynökök, figyelem! Szűkebb pátriánk labdarúgó­­bajnokságában, a megyei I. osz­tályban feltűnt az ősszel egy vörös Hajú, zömök alkatú játékos, aki újonc létére szép számmal rugdos­ta a gólokat. Kezdetben sokan még a szerencsének tulajdonították eredményességét, de mikor a szo­ros védőőrizet mellett is egyre többször talált a hálóba, már elis­merően csettintettek: „Ez igen, eb­ben a fiúban mocorog valami.” A szezon végül annyira jól sikerült az újszásziak csatárának, Szilvási Fe­rencnek - mert hát róla van szó -, hogy a féléves értékelésnél kide­rült, teljesítménye alapján ő lett az „osztályelső”.- Feri, góljaidról már sok helyen megismernek megyeszerte, de az újszásziak kivételével keveset tud­nak rólad.- Huszonhárom éves vagyok, nőtlen, a Kereskedelmi és Vendég­látóipari Főiskolán szereztem dip­lomát. Világéletemben lokálpatri­óta voltam, most sincs szándékom­ban elköltözni Újszászról, ha­csak ...- Mikor kezdtélfocizni, ki volt az első edződ?- A hajdani MÁV-játékos, Var­ga Laci bácsi - sajnos már meghalt - volt a serdülök trénere 1978-ban, nála ismerkedtem meg a labdarú­gás alapjaival. Őt Mérész József követte a kispadon, akivel közel tíz éve dolgozom már együtt. Nála de­bütáltam 16 évesen a felnőttek kö­zött.- Milyen posztokon játszottál ed­dig?- Cselezőkészségem miatt min­dig a csatársorban kaptam helyet, habár egy kicsit lassúnak tartom magam.-Az ősszel mesterhármast is ér­tél el, rúgtál-e már ennél többet egy mérkőzésen?- Igen, Örményesnek egyszer • „Egy kiszámíthatatlan jövőért nem rúgom fel, amit eddig elértem.” hatot sikerült bevágnom, de az még a körzeti bajnokságban volt, ezért az idei triplát értékesebbnek tar­tom.- Melyik találatod a legemléke­zetesebb az őszi tízből? s- Talán amit Jászapátinak fejel­tem, hiszen ez nálam nagyon ritka.- Sok mindent hallani a megyé­ben játszó védőkről. Milyennek tartod őket?- Ritka kivételtől eltekintve sze­rencsére nem durvák, bár nagyon kemények. Tudomásul kell venni azonban, a foci nem kisasszony­sport, a támadókat mindig „aprí­tották”.- Egy mondat erejéig térjünk vissza arra a bizonyos „hacsak” - ra, milyen terveid vannak?- Tervek vagy álmok? Hazud­nék, ha azt mondanám, nem szeret­ném magasabb osztályban kerget­ni a labdát, de az igazsághoz hoz­zátartozik, akárhová nem mennék el csak azért, mert NB-s gárda hív. Jó szakmám van, élvezem a mun­kám, s egy kiszámíthatatlan jövő­ért nem rúgom fel, amit eddig elér­tem. Játszani, edzeni sohasem kel­lett kétszer hívni, így ha máshol nem, Újszászon még évekig meg­található leszek a pályán. A gólerős csatár olyan ritka a honi focipályákon, mint a fehér holló. Néhány játékosmegfigyelő noteszébe bekerült már Szilvási Feri neve, de azt hiszem, luxus len­ne, ha egy újabb tehetség lépné át a megye határait csak azért, mert egyesületeink lassúnak bizonyul­tak, nem kapcsoltak időben, s el­happolták orruk elől a megyei gól­királyt. G.J. Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Rádió Szolnok! Ke­reskedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel: 44-618). Szerkesztő: Varga Fe­renc 17.00- 18.30: Alföldi Magazin. Szerkesztő: Pálréti Égoston (tel: 41- 133) Á tartalomból: Hírek - 17.15: Ze­nés percek. Pop-rock ritmusban- 17.30: Alföldi Krónika. Hírek, tudó­sítások, riportok. Alakuló megyei közgyűlés - Az abonyi önkormány­zat első lépései - VI. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnokon - Sajtótájékoztatókról jelentjük - Programajánlat - 18.00-18.30: Szó­váltás - közben: Zeneturmix. A szép szó esélyei, avagy kell-e még az iro­vsznszdHszpr |iuouniyA jU^Sauj rp uoflof iNvayryks hontózs * •unq-dOHS VSZÍ1SZ __ 8 cpXSs 3(os 39m s) jpjpip mfqaiuzori :jnAp( uaipzg ipa-8sinpipyi synazmp?3! V?-y 068Z :QLVHdV8 DICINM 05W IU -‘0661 :p!A9J9zs3ireqiyd 1 5(9u3Bur-9ipyi9jnB Ka y '668 B»-y-‘£8l ^pdjSpjouifzs BU-y -‘££1 I T9<P*I5“PIV 119Í jadnzs ‘upsojo iádra«; 1199-dOHsvsznsz n uozzorppuyfv Éj ;uozzo)||opuo3 ff 8|?Jtos3N T dalom? - Mit láttam Kínában? El­mondja: Körmendi Lajos Kossuth 8.05: Hangszemle - 8.20: Sok­szemközt az egészségről - 8.50: Kül­politikai figyelő - 9.05-11.00: Nap­közben (Élő) - 11.10: Népdalok - 11.35: Ötágú síp-12.00: Déli Króni­ka - 12.30: Ki nyer ma? - 12.45: Külpolitikai negyedóra - 13.05: Klasszikusok délidőben - 14.05: Er­ről beszéltünk - 14.35: Orvosi taná­csok - 14.40: Népzenetár - 15.05: Magyar írás - 15.50: Az élő népdal - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Hangoló - 17.05: Magyarországról jövök - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk - 19.30: Hol volt, hol nem volt - 19.40: A Kalamajka együttes játszik - 19.50: Gong - 20.05: Pénz és gondolat - 20.35: Pászti Miklós népzenei fel­dolgozásaiból - 21.05: Kilátó - 21.50: „Vajh, ki ő, és merre van hazája?” Johann Sebastina Bach - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Mérleg Petőfi 7.37: Sportreggel - 8.05: Az izra­elita felekezet negyedórája - 8.20: Rivaldafényben: Zerkovitz Béla - 9.03: Hobo -10.00: Kertbarátok mű­sora - 10.05: Idősebbek hullám­hosszán -11.03: Ó, ó, ó nagymami - 12.00: Nóták - 13.03: Pophullám - 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés -14.00- 16.55: Péntektől - péntekig -17.00- 19.00: RádióMa - benne: 17.30: Szocio-krimi - 17.50: A­­B/CD - 19.03:- Kölyökrádió - 19.30: Fiataloknak! 21.03: Tip-top parádé - 21.30: Cigányfélóra - 22.00: Kap­csoljuk a 22-es stúdiót - 23.03: Sport­híradó - 23.10: A Binder Károly-Ra­­mesh Shotam duó Bartók 8.25: Próza - 9.10: Zenekari mu­zsika - 10.20: Operába hívogató - 10.50: A Kölni Musica Antiqua együttes felvételeiből -11.37: Száza­dunk fúvós kamarazenéjéből- 12.05: Sába királynője - 13.00: Hallgassuk újra! -14.00: Olasz muzsika - 14.57: Lortzing: Cár és ács. Háromfelvoná­­sos opera -17.24: Farkas Ferenc mű­veiből -18.00: V materinskom jaziku -18.20: In limba matema -18.40: Na matemjem jeziku - 19.05: In der Muttersprache -19.25: Holnap köz­vetítjük- 19.40: Schubert: VII. szim­fónia - 20.30: Újraolvasva - 20.40: Jobb énekelve? - 21.00: A Berlini Rádió énekkarának hangversenye - 22.08: Zeneközeiben a magnósok - 23.10: Mozart kamarazenéjéből - 0.10: Összkiadás - Händel Chandos­­anthemjei -1.11: Brahms műveiből Televízió 1. műsor: 8.58: Műsorismertetés - 9.00: Té­­vétoma-9.05: Képújság-9.10: Irga­lom. Tévéfilm (ism.) - 10.15: Telis­­tele-video (ism.) -10.20: Mozart: C- dúr versenymű fuvolára és hárfára (ism.) - 10.50: Képújság - 15.40: Képújság -15.48: Műsorismertetés - 15.50: Déli videoújság - 16.00: Stíri - Hírek románul -16.10: Tiszta szó­val - 16.55: Műsorajánlat - 17.00- 19.00: Péntek délután - 17.00: Év­gyűrűk. Nyugdíjasok műsora - kb. 17.30: Téka. Közhasznú informáci­ók - kb. 17.40: Mit ér egy szenátor­­ság? Riportfilm - kb. 18.00: Ablak. Közéleti szolgáltatőműsor - 19.00: „Maradjatok meg szeretetemben!” Keresztény életkérdések - 19.10: Svéd gyermekversek -19.25: Közle­mények. Műsorajánlat - 19.30: Hír­adó - 20.05: Örökölt szerelem. Fran­cia-amerikai tévéfilmsorozat VIII/5. rész - 21.05: A hét műtárgya - 21.10: Panoráma-22.15: Válogatta a rende­ző: Andrzej Wajda. Ördögök. Fran­cia film - 0.05: Híradó 3. - 0.20: BBC-híradó 2. műsor: TV 2 Berkes Zsuzsával és Fodor Jánossal 17.00: Képújság - 17.15: TV 2 - Benne: Riportok, időjárás, zene - 17.45: BUMM!!! Telefonos játék - 18.00: Telesport - 18.25: Gyerekek­nek. 1. Finn népmesék 2. Ebadta ebek 3. Lucas, a rongytigris - 18.46: TV 2 - Kamerával a világban -19.00; Sötét folt a fűben. Angol ismeretter­jesztő film - 19.53: Híres ünnepek: Gondolaverseny Velencében - 20.20: TV 2 - 20.54: Néprajzi értéke­ink. Csigacsináló táblácska - 21.00: Híradó 2. - 21.20: TV 2 - 21.30: „Jössz még te is az én utcámba” Vincze Lilla és Cziglán István műso­ra a Kertészeti Egyetem Klubjában - kb. 22.55: Kabala. Magyar film - kb. 0.20: TV 2 - Napzárta Csehszlovák 15.55: Rhytmick (zenés műsor) - 16.35: Rajzfilmsor. - 16.45: Helyes találat (cseh film) -18.00: Esti mese- 18.10: Angolnyelv-tanfolyam - 18.25: Iván (portréfilm) - 18.40: Su­per Grand Slam Cup (teniszközvetí­tés) - 19.50: Detektívregény-iskola (tévésor.) - 20.35: Mount Pocono (film) - 21.00: Híradó - 21.15: Super Grand Slam Cup (teniszközv. Mün­chenből) Újvidék 16.10: Műsorismertetés - magya­rul - 16.15: Tv-napló - magyarul - 16.25: Gyermekműsor - 16.55: Mű­sorismertetés - 17.00: Tv-napló - 17.25: Vajdaságon át - 18.15: Tv­­magazin - szlovák nyelven - 19.15: Rajzfilm - 19.25: Reklám - 19.30: Tv-napló - magy ami - 20.00: A város szívében - sor. - 20.55: Show-műsor- 21.40: Tv-napló - 22.00: Spanyol játékfilm - 23.30: Műsorzárás Eurosport 7.00: D. J. Kat-show - 9.30: Euro­­bic - 10.00: Ralli-vb - 11.00: Tenisz- 13.00: Eurobic - 13.30: Biliárd - 15.30: Golf - 18.30: Hegyi biatlon - 19.30: Eurosport-hírek - 20.00: Te­nisz - 22.00: Sílesiklás - 24.00: Euro­sport-hírek - 0.30: Biliárd - 2.30: Mű­sorzárás Super 7.00: Pirkadat - 9.10: Egyveleg - 13.00: Japán üzleti élete-16.00: For­ró drót - 17.00: Élő videoshow - 18.30: Kék éj - 19.45: Időlánc - 20.00: Európai slágerlista - 20.30: A zenei világ nagy nevei - 23.25: Kon­cert - 020: Nemzetközi hírek - 0.35: Kék éj -1.30: Időlánc -1.45: Egyve­leg SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! - 8.35: Szomszédok - 9.05: Szerelem­MŰSOROK 15 Asztalitenisz Közepes formában NB III Férfiak: Volán Rákóczi- Kiskunfélegyháza 6-10 A hazai környezetben lejátszott találkozón magas színvonalú játé­kot láthattak az érdeklődők. A ven­dégek - a bajnokság éllovasai - bá­tor, támadó szellemű játékukkal megérdemelten szerezték meg a győzelmet a csak közepes formá­ban játszó rákóczifalviakkal szem­ben. Győzelmek: Baráth 3, Katona 2, Bodor 1, illetve Zoltán 4, Francia 3, Rekedt 2, Som 1. * A Budapesti Postás Lumumba utcai csarnokában első osztályú újonc fiúranglista-versenyt ren­deztek, melyen a Szolnoki Tisza HSE utánpótlás-palántái is részt vettek. Négy indulóból hárman fel­kerültek a főtáblára, ott azonban Tóth A. és Kóródi Z. vereséget szenvedtek, kiestek. Egyedül Tóth Balázs tudott még egy fordulót „túlélni”, de a tizenhat közé jutás már neki sem sikerült. * A Jász-Nagykun Szolnok Me­gyei Diáksport Tanács a Kilián fő­iskola tornatermében rendezte az 1990-91. évi diákolimpia megyei döntőit. Először az általános isko­lások Ill-as korcsoportjának küz­delmeiben nyolcvan fiú és leány csatázott a bajnoki címekért és he­lyezésekért, majd ezt követően a középiskolások IV-V-ös korcso­portosainak vetélkedése zajlott, szintén népes mezőnnyel. Győztesek: ül. korcsoport, fiú­csapat: Martfű (Martos Flóra Ál). Leány csapat: Szolnok (Széchenyi Ál). Fiú egyes: Nagy Sándor (Martfű, Martos F. Ál), leány egyes: Bozsó Andrea (Szolnok, Széchenyi Ál). Amatőr fiú egyes: Kovács Szabolcs (Tiszakürt), le­ány egyes: Lantos Brigitta (Kun­madaras). IV-V. korcsoport, fiú­csapat: Szolnok (Széchenyi Gim­názium), leánycsapat: Mezőtúr (Teleki Blanka Gimnázium), fiú egyes: Zentai Gábor (Szolnok, Kér. Vend. SZKI), leány egyes: Papp Alexandra (Szolnok, Vásár­helyi P. SZKI). Amatőr fiú egyes: Ungureán László (Szolnok, Pálfy SZKI), leány: Sziráki Éva (Jászbe­­rény, Lehel V. Gimnázium)._____ Mai műsor Jégkorong OB I Generál Lehel-Miskolci Hoki Klub, Jászberény, 18.30. hajó - 9.50: Teletipp -10.05: Teleüz­­let-10.30: Sport-12.15: Szerencse­­kerék - 13.00: Teleböize - 14.05: Szelleműzők - 14.30: Teletipp - 14.40: Szerelemhajó -15.30: Egy úr az űrből (am. sor.) A házasság - 15.55: Teleüzlet - 16.05: Magas bo­zót (westemsor.) A szellemváros se­riffje - 17.10: Szomszédok (ausztrál sor.) Tervek - 17.35: Teletipp - 17.45: Az Addams család (am. sor.)- 18.05: Mini Max (am. sor.) -18.30: Sport - 20.30: Szerencsekerék - 21.20: Sport - 23.30: A nyomozó (am. krimi) -1.20: Műsorismertetés RTL Plus 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! - 8.35: Telebutik - 9.10: A Springfield-sztori - 10.00: Végzetes év - 11.00: Telebutik - 11.25: Játssz velünk! -11.35: Rizikó- 12.05: Forró nyeremény - 12.35: Rendőrségi beszámoló (sor.) Kará­csonyi történet - 13.00: Gazdag és szép-13.25: Kalifornia klán -14.10: A Springfield-sztori (am. sor.) -' 14.50: Receptek-15.15: Egyszerűen állati - 15.43: Nettó - 15.55: A bűn riporterei (am. sor.) Kísértetkastély - 16.45: Rizikó - 17.15: Forró nyere­mény -17.45: Játssz velünk! -18.00: Kalifornia klán -18.45: Híradó, idő­járás -19.20: Az arany majmok völ­gye (sor.) Sabrina - 20.15: Al Mundy (am. krimisor.) Sakk-matt - 21.15: Gyilkosság a hobbija (am. sor.) Lő­­poros hordó - 22.10: Sípszó - 23.10: Bimbózó szenvedélyek (NSZK ko­média) - 0.50: Piszkos pénz (am. film) - 2.30: Férfi, aki nem akart meghalni (angol film) - 4.00: Mavian fia (olasz fantáziafilm) - 5.05: Az arany majmok völgye (ism.) - 5.50: Aerobic

Next

/
Oldalképek
Tartalom