Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)

1990-11-08 / 181. szám

1990. NOVEMBER 8. Néplap 15 Ismét „doppingcsapás 9? Az atlétika szakértői és kedve­lői már-már reménykedtek, hogy két évvel a hatalmas vihart kava­ró Ben Johnson-ügy után lassan megnyugszanak a kedélyek, és a versenyzőknek a jövőben nem kell az állandó gyanú árnyékával is küszködni. Úgy tűnt, a szigorú doppingellenőrzések elriasztják a próbálkozókat, s többé nem fordulhat elő, hogy olyan nagy­ságok, mint amilyennek a szöuli olimpia előtt a 100 méteres sík­futás világcsúcstartója számított, anabolikus szteroidok segítségé­vel készüljenek a jelentősebb erőpróbákra. A legutóbbi napokban viszont teljesen váratlanul két újabb vi­lágrekorder zuhant óriásit. Mint azt a hírügynökségek kedden je­lentették, az amerikai Randy Barnes és Harry Butch Reynolds is tiltott szereket szedtek, ezt bi­zonyítják legalábbis a nyári ver­senyek után elvégzett kontroli- vizsgálatok. A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IA- AF) közleménye szerint Bames az augusztus 7-i malmöi viadal, Reynolds pedig öt nappal ké­sőbb, a monte-carlói versenyen akadt fenn az ellenőrzésen. Az­óta a kötelező második tesztek eredményei is eljutottak a szö­vetséghez, így nehezen képzel­hető el - bár semmi sem kizárt -, hogy a laboratóriumok dolgozói tévedtek. Randy Bames májusban, Los Angeles-ben javította 23.12 mé­terre a súlylökés világrekordját, s annak ellenére, hogy nem a fu­tópályán, hanem a dobókörben aratta sikereit, a legnépszerűbb amerikai atléták közé tartozott hazájában is. A L’ Equipe című francia sportnapilap munkatársai már hónapokkal ezelőtt megne- szelték a botrányt, de az újság­ban megjelent, Bames-szel kap­csolatos találgatásokat sokáig mind az érintett, mind pedig az amerikai szövetség vezetői el­ítélték. Októberben viszont egy­re valószínűbbnek látszott, hogy a súlylökő nem teljesen „tiszta”, akkor Bames azt állította: csu­pán nátháját kezelte olyan szer­rel, amelyet a gyógyszertárakban bárki megvásárolhat. Azt azon­ban maga sem tagadta, hogy a készítmény esetleg szerepelhet a nemzetközi szövetség „fekete­listáján”. Tippel az olvasó Ezen a héten Kovács István, postás S.sz. 1-2. csapat Tipp LRába ETO-Tatabánya 1x 2. Videoton-Debrecen 1 3. Nürnberg-E. Frankfurt x 4. VfB Stuttgart-W. Bremen 21 5. Leverkusen-1. FC Köln 2x 6. Darmstadt-Duisburg 1x 7. Fortuna Köln-Schalke 04 x 8. Atalanta-Milan 2 9. Bari-Napoli 2x 10. Bologna-Juventus x H.Foggia-Avellino 1 12. Padova-Ascoli 1 13. Taranto-Ancona x +1 14. MTK-VM-Siófok 1 Mai műsor Teke NB I - Sz. MÁV MTE-Ferencvárosi TC. Szol­nok, Körösi út, 14.00. Teke Nehéz feladat előtt A MÁV MTE első osztályú férfi tekecsapata nem mindenna­pos erőpróba előtt áll. Ma dél­után 14.00 órakor a Körösi úti csarnokban az FTC ellen játssza le az eredetileg október 27-re ter­vezett, ám az ismert esmények miatt elmaradt bajnoki találko­zóját. Az ebben a szezonban még nyeretlen szolnoki gárda számá­ra eljött a bravúr ideje, még ak­kor is, ha a tavalyi ezüstérmes zöld-fehérek csapatának minden tagja egykori vagy még ma is válogatott játékos. Közülük is kiemelkedik Szabó Sándor, Her- gét János és Molnár Csaba, vala­mennyien részesei voltak a Fradi Ek-ban szerzett ötödik helyezé­sének., A két együttes legutóbbi találkozóján hatalmas küzde­lemben, a közönség harsány buzdítását élvező szolnokiak ke­rekedtek felül. Remélhetően Kántorék még nem felejtették el a tavaszi diadal hangulatát, s minden erejüket összeszedve megszerzik az ősz első győzel­mét, és megkezdik a felzárkó­zást, még mielőtt a kiesés réme végleg hatalmába kerítené a táb­lázat utolsó helyét „bérlő” együttest. Kántor ebben a szezonban is vezéregyéniség. Labdarúgás - Megyei II. osztály Változás az élen Kenderes-Kunhegyes 1-2 (0­1) Kenderes, 120 n„ v.: Tóth S. G.: Baktai S„ ill. Kovrig, Sza­bó Gy. Kiállítva: Varga Gy. (Kunhe­gyes) A hazai védők aktív közremű­ködésével győzött a szerencsé­sebb csapat. Ifi: Kenderes-Kunhegyes 4-1. Tiszaszőlős-Jászfényszaru 0-1 (0-0) Tiszaszőlős, 60 n„ v.: Kispál. G.: Horváth T. Alacsony színvonalú mérkő­zésen nem érdemelt vereséget a lelkes vendéglátó gárda. Ifi: Tiszaszőlős-Jászfényszaru 2-3. Abádszalók-Jászszent- andrás 3-1 (1-1) Abádszalók, 200 n„ v.: Durst. G.: Kara, Andoli, Kovács, ill. Banka. A győzelmet jobban akaró sza- lókiak diadalmaskodtak. Ifi: Abádszalók-Jászszentand- rás 0-1. Kengyel-Tiszajenő 4-1 (2-1) Kengyel, 150 n., v.: Uhrinyi. G.: Gulyás, Kovács, Peres, Pá­dár, ill. Farsang. Jó iramú, küzdelmes mérkőzé­sen, kapu előtti határozottabb já­tékával rászolgált Kengyel a győzelemre. Ifi: Kengyel-Tiszajenő 5-1. Kunmadaras-Jászkisér 1-2 (1-2) Kunmadaras, 100 n„ v.: Markóth. G.: Gergely, ill. Papp, Köves­di. Sportszerű összecsapáson a vendégek biztos sikert arattak. Ifi: Kunmadars-Jászkisér 3-2. Pusztamonostor-Kőtelek 1-0 (0-0) Pusztamonostor, 200, n„ v.: Kökény. G.: Szentgyörgyi. A helyzeteit jobban értékesítő együttes nyert, bár a döntetlen igazságosabb lett volna. Ifi: Pusztamonostor-Kőtelek 0-0. Alattyán-Rákócziújfalu 0-0 Alattyári, 200 n., v.: Major. Alacsony színvonalú, gyenge találkozón egyik csapat sem ér­demelt volna két pontot. Ifi: Alattyán-Rákócziújfalu 3- 1.' Nagykörü-Jászjákóhalma 1-0 (0-0) Nagykörű, 100 n„ v.: Iszmailovszki. G.: Vígh. Szikrázóan kemény összecsa­páson egy jól eltalált lövés dön­tötte el a mérkőzés sorsát. Ifi: Nagykörü-Jászjákóhalma 1-4. Megyei II. o. bajnokság állása 3.Újszász 12 7 2 3 33-15 16 4.Jászapáti 12 7 2 3 26-16 16 5.Túrkeve 12 6 2 4 .29-18 14 ó.Szajol 12 6 2 4 22-23 14 7.KuTE 11 6 1 4 26-15 13 8.Sz. Vegyi 12 6 1 5 21-19 13 9.Karcag 12 6 1 5 30-24 13 lO.T.füred 12 4 3 5 21-26 11 11 .Szászberek 12 3 4 5 7-23 10 12.J.ladány 11 3 2 6 20-27 8 13.Besenyszög 12 3 1 8 25-36 7 14.T.földvár 12 2 2 8 16-34 6 15.J.szentgy. 12­4 8 9-34 4 16.J.szállás 12­4 8 15-41 4 Megyei II. o. ifjúsági 1 .Kenderes 12 11­1 60-5 22 2J.andrás 11 10 1­39-7 21 3.Alattyán 12 9 3­36-5 21 4.Kunhegyes 12 6 3 3 41-22 15 5. Kőtelek 11 4 5 2 28-13 13 ó.P.monostor 12 6 1 5 28-20 13 V.J.kisér 12 5 2 7 27-16 12 8.Abádszalók 11 5 1 5 24-22 11 ' 9.Jf.szaru 12 4 2 6 24-28 10 lO.Kengyel 11 4 1 6 25-23 9 ll.Jj.halma 12 4 1 7 29-29 9 12.R.újfalu 12 4 1 7 26-31 9 13.Nagykörű 11 4­7 11-40 8 14.K.madaras 11 3­8 15-52 6 lő.T.jenő 11 1 1 9 11-47 3 ló.T.szőlős 11 1­10 6-70 2 l.R.újfalu 11 6 4 1 20-11 16 2.Kunhegyes 12 6 4 2 19-12 16 3.Kótelek 11 8­3 15-11 16 4.P.monostor 12 6 3 3 20-7 15 5.Kenderes 12 6 3 3 21-14 15 ó.Jászkisér 12 6 3 3 21-14 15 7.Alattyán 12 4 5 3 20-18 13 8Jf.szaru 11 5 2 4 14-11 12 9.Nagykörű 11 4 3 4 12-15 11 lO.Kengyel 11 4 2 5 20-20 10 ll.Jsz.andrás 11 4 2 5 19-20 10 12.Jj.halma 12 2 6 4 13-14 10 13.K;madaras 11 4 2 5 12-17 10 14.Abádszalók 11 2 3 6 16-17 7 15.T.jenő 11 2 1 8 11-19 5 ló.T.szőlős 11­1 10 7-41 1 Megyei I. 0. • £»• SS* , ifjúsági l.T. Cipő 12 10 2­39-6 22 2.K.szállás 12 9 1 2 35-17 19 A megyei első és másodosz­tályban az elmaradt mérkőzése­ket az őszi bajnokság befejezése után, december 2-án kell meg­rendezni. A góllövőlista élmezőnye: Megyei I. o.: 7 gólos: Kiss T. I (Jászalsószentgyörgy), Hídvégi (Kisújszállás), 6 gólos: Kincs (Kisújszállás), Hábensusz (Tisza Cipő), Szilvási (Újszász), Jánosi (Sz. Vegyiművek), Varga, Fi- csor (mindkettő Besenyszög), 5 gólos: Gólya (Jászladány), Tö­rök (Karcag), Valkai (KuTE), Kiss L. (Tiszafüred). Jégkorong OB I Ú. Dózsa I-Generál Lehel 0-1 (0-0, 0-0, 0-1) Bp. , 500 n„ v.: Doór, Lugosi, Oltyán. Ú. Dózsa I: Géczi-Scheiber, Kangyal, Farkas, Ancsin J., Pék, Füzesi, Flóra, Balogh, Ancsin L., Karpov és Polgár Judit az élen Elkészült a sakkozók „World Rapid Chess” ranglistája, amelyet a 30 perces partik alapján állít össze a nemzetközi szövetség. Az élcsoport - férfiak: 1. Kar­pov (szovjet) 2739 élőpont, 2. Gav- rikov (szovjet) 2711,3. Tukmakov (szovjet) 2691, ...29. Sax Gyula 2598, ...34. Groszpéter 2572, ...39. Kállai 2565. Nők: 1. Polgár Judit 2563 él­őpont, 2. Polgár Zsuzsa 2528, 3. Csiburdanidze (szovjet) 2508. Normál ranglista: 1. Polgár Ju­dit 2540 élőpont, 2. Polgár Zsuzsa 2510,3. Cramling (svéd) 2505, 4. Csiburdanidze (szovjet) 2500. Gyászhírek KÖSZÖNETÉT mondunk mindazoknak a rokonoknak, jó szomszédoknak,ismerősökenk, a Kossuth Mgtsz dolgozóinak és ve-* zetöségének, a Palotási Állami Gazdaság I. sz. kerület dolgozói­nak és vezetőségének, akik édes­apánk, ID. BOROS PÁL temetésén részt vettek. Gyászoló fia és menye, Besenyszög. *40010/ 1* DR. ROZMANITH KÁROLYNÉ f. év november 4-én meghalt. Te­metése november 8-án 13,30 óra­kor a szolnoki katolikus temető­ben lesz. *40035/1* FÁJÓ szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy GUBICZ JÁNOS életének 79. évében, november 2-án elhunyt. Temetése f. hó 12-én 1/4 3 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. A gyászoló család. *40123/1* Szolnoki focipalánták sikere Esztergomban rendezték meg az el­múlt hét végén azt a hagyományos lab­darúgó-teremtornát, amelyen első alka­lommal vettek részt a Szolnoki MÁV MTE 1980-81-es születésű focipalán­tái. A tehetséges gyerekek sportágbeli vetélkedésére tizenkét együttes neve­zett, köztük a Vasas, a Tatabánya, a Góliát FC, a szlovák Sturovo, az Úttö­rőstadion és a Dorog együttese. A szol­nokiak a csoportmérkőzéseken veretle­nül vették az akadályokat, a Sturovót 2-1-re, a Vasast 5-1-re, míg a Dorogot 4-1-re győzték le. A torna végső sor­rendje a három csoportgyőztes között dőlt el, s ekkor a MÁV MTE nebulói az Esztergomtól kikaptak 3-2-re, viszont az MTK-VM gárdájánál 3-2-re jobb­nak bizonyultak. Mivel a harmadik összecsapás döntetlenre végződött, az összesítés miatt a második hely jutott számukra, a gólkirályi címet Papp La­jos, a csapat játékosa hódította el. A szolnokiak tetszetős játékukkal nem­csak elismerést szereztek, hanem egy meghívót is, amely december 6-ra, egy szlovákiai, hasonló teremtornára invi­tálja a gyerekeket. Vívás Perei Sándor ézüstérmes A Magyar Vívó Szövetség megbízásából Békéscsabán az Előre Spartacus SE rendezte meg az ez évi serdülő és ifjúsági vidékbajnokságot mind gz egyéni, mind a csapatszámokban. Megyénket a Szolnoki MÁV MTE sportolói képviselték, rajtuk kívül 30 egyesület kereken 400 vívója lépett a pástra. A verseny világbaj­noki rendszerben, tizenhatos táblával, azon belül direkt kieséssel, két nyert mér­kőzésig folyt. A szolnokiak eredményei: serdülő fiú tör - 2. Perei Sándor. A döntőig minden mérkőzésén győzött. Az aranyéremért a hazaiak üdvöskéje, Fekete Gábor ellen az első találkozót megnyerte, a másodikat elvesztette. A mindent eldöntő harmadik csőriében aztán a terhére megítélt két téves találat miatt veszített, így csak ezüstérmes lett. Ifjúsági fiú tőr-4. Csigó Csaba, 5. Dián Tamás. Mindketten hódmezővásárhelyi versenyzővel szemben maradtak alul. Csapatverseny - serdülők fiú tőr: 4. Sz. MÁV MTE (Perei, Meskó, Zikéli, Oláh, Vicián). Leány tőr. 4. Sz. MÁV MTE (Bölcskey, Marsi, Tamás, Pákái). Ifjúsági fiú tör: 5. Sz. MÁV MTE (Dián, Csigó, Perei, Meskó). Leány tör: 4. Sz. MÁV MTE (Marsi, Bölcskey, Tamás, Pákái). Rozgonyi, Lantos, Legéndi, Ku- csera. Edző: Rákóczi Rudolf. Generál Lehel: Mihonyik- Vaszjunyin, Bató, Vlaszov, Kuli­kov, Bálint, Bállá, Nagy, Bugyi, Szajka 1, Simon. Edző: Kereső Csaba. Kiállítás: 6, ill. 10 perc. A jászberényi csapat késése Mihonyik dőnyt”. .lehúzta a re­miatt az eredetileg kiírt időpont­nál 20 perccel később kezdődött a találkozó. A hazaiaknál nem lépett jégre a két új erdélyi játé­kos, mert még nincs játékenge­délyük, míg a vendégektől Pus- karjov hiányzott eltiltás miatt. Idény eleji hangulatban és szín­vonalon kezdődött a játék. A csa­patok nagy vehemenciával estek egymásnak, de a helyzetek mindkét oldalon kimaradtak. Fenntartás nélkül csupán a két kapust lehetett dicsérni, akik bra­vúrt bravúrra halmoztak. Persze nemcsak rajtuk múlott, hogy egészen a harmadik harmad 14. percéig, a hokiban szokatlan mó­don 0-0-ra állt a találkozó. Na­gyon sokszor a csatárok ütőjében volt a gól, de a legjobb helyzete­ket is sikerült elpuskázniuk. Hat perccel a vége előtt aztán meg­tört ajég. Szajka szerzett koron­got a hibázó újpesti védőktől, és biztosan helyezte a pakkot Géczi hálójába, 1-0. Az utolsó percek­ben, bár mindkét oldalon volt még gólveszély, nem változott az eredmény. A nagy küzdelmet hozó, de meglehetősen közepes színvona­lú találkozón nagyon fontos két bajnoki pontot szerzett a Generál Lehel együttese. Játékán meglát­szott, hogy a BEK-selejtező óta csak hébe-hóba látott jeget. A két edző közül természetesen Ker­eső Csaba volt vidámabb a talál­kozó után, bár megjegyezte: - Technikailag katasztrofális volt a mérkőzés, de a két pontnak így is nagyon örülünk. Rákóczi Ru­dolf, a hazaiak edzője dicsérte játékosait azért, hogy betartották a megbeszélt taktikát, de a sok kihagyott helyzet miatt bosszan­kodott. Az utóbbi évek legfur­csább eredményét hozó ranga­dón elért győzelméért - a körül­mények ismeretében - a Generál Lehel valamennyi játékosa di­cséretet érdemel. A csapat ezút­tal küzdeni tudásból vizsgázott jelesre. További eredmények: FTC- Ú. Dózsa II 12-1, Álba Volán- NSZE 15-2. Szántai Szajka egyetlen gólja döntött

Next

/
Oldalképek
Tartalom