Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)
1990-11-08 / 181. szám
4 1990. NOVEMBER i A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Támogatják az anyanyelvi központ létrehozását Verseghy intézet a Verseghy könyvtárban De jó érzés, ha a kórházban tartózkodó embert legalább egy, az 6 gondolatsorával rokon elképzelés és az eddigi tevékenységét megerősítő írás „meglátogatja’ ’! Ez történt velem november 1-jén, az Új Néplapban Kópiás Sándort olvasván. A cikk egy Szolnokon létesítendő Verseghy Ferenc Anyanyelvi Központ elvi kérdéseiről szól. Az elgondolás sok részletével egyetértünk. Találkozik az elképzelésünk a szerzőével, annál is inkább, hiszen - akár tételesen is idézhetnénk - mindezeket könyvtárunk évtizedek óta végzi. Talán nem szerénytelenség azt mondani: sikerrel és elismeréssel. Az elmúlt időszakban a mindenkori könyvtárigazgató feladatának érezte a Verseghy-kul- tusz ápolását: 1957 óta szinte folyamatos a szolnoki költő-nyelvtudósról, -nyelvtudóstól megjelent publikációk sora. A kötetek az anyanyelv történetével foglalkozók tudományos kutatási segédletei itthon és külföldön is. A nyelvi ismeretterjesztés fontosságát felismerve hirdetjük meg - immár másfél évtizednél is régebben és ugyancsak folyamatosan - a 10-14 évesek számára a Verseghy nyelvművelő versenyt. S itt ismét csak erősítést kaphatunk munkánk helyességére a szerzőtől: az elmúlt tanévben először fogadtuk versenyünkön a szomszéd országok magyar gyerekeit, s az idén (az 1990/91 -es tanévben) versenyünket kiteijesztettük a szórványmagyarság körére is. Erről a mozgalomról nem csupán itthon, de külföldön is cikkek, rádióadások adtak hírt, méltatva a város nyelvápoló igyekezetét. Verseghy szellemében természetesen kötelességünknek éreztük azt is, hogy az anyanyelvet tanítók számára is lehetőséget nyújtsunk módszertani tapasztalataik összegyűjtésére - önálló pályaművekben. Az ország legkülönbözőbb iskoláiból beküldött munkákból összeállított kötet a közeljövőben lát napvilágot. Nem kívánom tovább részletezni, így csak megemlítem, hogy a nemzetközivé terebélyesedett nyelvi gyűjtőmunkánk eredményét az ELTE tanárai hasznosítják; a Nyelvtudományi Intézet munkatársaival közel egy évtizede szoros munkakapcsolatban dolgozunk. De a városunkban működő hajdani Verseghy Kör újjászervezve kap helyet a közeljövőben megnyíló, Verseghy műveit és a finnugor népek irodalmát bemutató szobánkban. A Néplapban is hírül adtuk, hogy ez év derekán könyvtárunk hozta létre elsőként a megyére - és minden foglalkozási ágra - kiterjedő megyei Anyanyelvápolók Szövetségét. Sőt néhány éve - egy társadalmi kuratórium felügyeletével, amelyben nyelvészek is helyet kaptak - létrehoztuk a Verseghy Alapítványt is, amelynek kamatai segíthetik elgondolásaink megvalósítását. Messzemenően köszönöm tehát Kópiás Sándor írását. így várhatóan ennek hatására is szélesebb körben vállalnak különböző gazdasági szervek anyagi támogatást az alapítvány tőkéjének egymillióra emeléséhez, s anyanyelvápoló, -népszerűsítő tevékenységünkhöz, a jövő évi, júniusi egyhetes nemzetközi anyanyelvi rendezvényünkhöz - Kópiás Sándor mellett, könyvtáros kollégáinkon kívül - mások társadalmi segítségére is számíthatunk. Úgy vélem, mindezek után érthető: a jogfolytonosság alapján - amikor arra a gazdasági feltételek is érettek lesznek - könyvtárunk keretében és irányításában szívesen kialakítjuk ennek a tevékenységnek az önálló munkacsoportját, addig pedig mások aktív segítségét várjuk, és előre is megköszönjük azt. Dr. Horváth Károly, a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója * Az Új Néplap november elsejei számában, a „Létesüljön Szolnokon Verseghy Ferenc Anyanyelvi Központ’ ’ című cikkel kapcsolatban a szerkesztőség véleményeket kér, egyfajta visszhangra tart igényt. Ha a cikkben felvázolt kezdeményezésre röviden kellene válaszolni, az így hangzana: 1 e - gyen! Ám bővebben kifejtve, az a véleményem, hogy ezt a hasznos, nemes kezdeményezést mindenképpen fel kell karolni a város és a megye minden illetékesének. Gondolok itt a kultúra munkásaira, ezen belül is a Verseghy Ferenc nevét viselő intézményekre. Meggyőződésem, hogy nincs szentebb dolog, mint anyanyelvűnk érdekében tenni. Sajnos, feladatunk hosszú-hosszú évekre lesz. Nem hiszem, hogy e terv megvalósításakor pénzügyi csatározásokat kellene folytatni, hiszen ennél nem lehet fontosabb célra költeni - nyelvművelésünk területén mentve mindazt, ami még menthető. Városunk nagy szülöttének, Verseghy Ferencnek, a kiváló költőnek és nyelvtudósnak a példáját követve különösen az iskolák tehetnek sokat, hiszen, hogy úgy mondjam, hivatalból is foglalkoznak az anyanyelvvel. De hisz ez természetes is. Méltó, támogatandó kezdeményezésnek tartom a Verseghy Ferenc Anyanyelvi Központ létesítését, s kívánom, hogy valósítsa meg mindazt a nemes elképzelést, amelyet programként maga elé tűzött. Molnár Sándor, a Verseghy Ferenc Gimnázium igazgatója Áldatlan körülmények a Szűcs-telepen Meddig tart még az a tűrhetetlen állapot, ami Szolnokon, az úgynevezett Szűcs-telepen ural- .kodik? Ez a rész évtizedek óta elhanyagolt, senki által nem kezelt, nem gondozott mostohagyereke a városnak. Az itt lakók zömében idős, beteg emberek, akik bokáig érő vízben, sárban kénytelenek csúszkálni, akrobatamutatványok közepette járnak az úton. Végre ide is eljutott a csatornázás és a gázvezeték kiépítése, ami családonként 69 ezer forintba került. A munkálatok során és miatt felbontották a járdákat, úttestet, de azok helyre- állításáról már senki nem gondoskodik. Akkora a sár, hogy a szemétszállító autó nem tud bejönni az utcába, nem beszélve arról, hogy a mentő- és tűzoltóautó is leragadna. A Szűcs-telepen lakók útviszonyait a polgármester figyelmébe ajánlom, és kérem, ha ideje engedi, győződjön meg róla a helyszínen; arról is, hogy nincs élelmiszerbolt a közelben. A Thököly úton lévőt annak idején bezárták, majd motoros-autós boltot nyitottak a helyén, pedig ebből már van elég, ahogyan a butikokból is, hiszen a városban szinte egymásba érnek. Itt nincs semmi, csak a sár! Nem tudom, hogy az utcabizalmiak, a képviselők mivel foglalkoznak, ha ezt nem veszik észre? Az a kérésünk, hogy legyen a telepen élelmiszerbolt, hozzá vezető rendes út, elfogadható köz- világítás, közbiztonság. Úgy vélem, a telepen lakók mindezt joggal elvárhatják, és remélhetik, hogy kérésük nem süket fülekre talál. Kelemen László Szolnok Igazságtalanul osztogatják a pénzt! Egyetértek dr. Maczó Ágnes képviselőnővel, aki az Ország- gyűlés október 30-i ülésén nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy október 23-a alkalmából, a forradalom évfordulóján a kormány tagjai, tisztviselői és a minisztériumi dolgozók kéthavi fizetésüknek megfelelő jutalmat kaptak. Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárának tájékozatója szerint (Néplap, november 1.) ez körülbelül kétszáz minisztériumi dolgozót érint. Azokat, akik nem kapták meg az államigazgatásban szokásos 13. havi fizetésüket. Szomorú, hogy a képviselőnő ezzel kapcsolatos ellenvetéséhez egyetlen képviselőtársa sem csatlakozott. A jutalom összege 21 millió forintot tesz ki. Miért nem reagáltak erre azok a képviselők, akiket mi, kisemberek is hozzásegítettünk ahhoz, hogy magas fizetéssel a parlamentbe kerüljenek? Igaz, hogy az említett összeg egy része adó, társadalombiztosítás formájában visszakerül a költségvetésbe, de akkor, amikor gazdasági válságról, üres államkasszáról beszélünk, hogyan kerülhetett egyáltalán szóba ez a magas jutalmazás? Nem érthetünk vele egyet, mert köztudomású, hogy sok önkormányzat hiánnyal vette át a stafétabotot a tanácsi rendszertől; számtalan településen nincs megfelelő fedezet az egészségügy, oktatás- és gyermekintézmények fenntartásához; amikor rengeteg a munkanélküli, és nagyon sok család él az egy főre jutó, létminimum alatti munkabérből. Ők azok, akik adót fizetnek, gyermekeket nevelnek, iskoláztatnak, lakás- és különböző részletfizetési gonddal küszködnek. A Differenciáltan küldi a kormány című cikk (október 31.) a kisnyugdíjasok egyszeri kiegészítésével is foglalkozott. Tisztelem és becsülöm a munkában megfáradt idős embereket, mégis megkérdezem: a havi 13.800 forint kis nyugdíjnak számít? Nekik is küldi a kormány a kiegészítést, holott nagyon sok két-háromgyerekes munkás él ugyanennyi össz-családi bevételből, vagy ennél is kevesebb bérből. Jó lenne, ha erre a rétegre is gondolnának a képviselők, an$kor a szociális juttatást tárgyalják, és odafigyelnének az igazságos elosztásra! Szunyogh Antal települési képviselő, Örményes Először a nyugdíjasokat küldjék el! Egyedül álló édesanya vagyok. Másodéves középiskolás lányommal lakom kétszobás tanácsi bérlakásban, aminek a rezsije már azt jelenti, hogy létminimum alatti összegből élünk. <■ Miközben nap mint nap a kevés pénz beosztásával küszködöm, munkahelyemen nem hosszabí- tották meg a szerződésemet, ugyanakkor több nyugdíjas dolgozót alkalmaznak. Hiába kértem, hogy maradhassak, azt a munkát is elvállalom, amit most nyugdíjasokkal végeztetnek. Tisztelem a nyugdíjasokat, de hibás jelenségnek tartom, hogy akkor, amikor életerős emberek, családfenntartó férfiak és nők kerülnek - munkalehetőség híján - az utcára, sok vállalatnál, intézménynél jelentős számú kis- és nagynyugdíjast alkalmaznak. Adják át végre a helyüket azoknak, akiknek az egyetlen jövedelemforrás, a havi kereset jelentené a megélhetést, a család eltartását. Csodálkozom, hogy a mai helyzetben, amikor napról napra szaporodik a munkanélküliek száma, még mindig nem szabályozták a nyugdíjasok foglalkoztatását, ha lészámot kell csökkenteni, nem őket küldik el. S itt jegyzem meg azt a furcsaságot, mi több, igazságtalanságot, hogy senki nem nézett utána annak, ki, mennyit keres még a nyugdíja mellé, rászorul -e az ebben a hónapban esedékes 2400-tól 4000 forintig terjedő, egyszeri nyugdíjkiegészítésre. A mai nehéz gazdasági helyzetben ez megengedhetetlen! Minden forintot igazságosan kell elosztani, és csak azokat segítse a kormány különböző pluszpénzzel, akik a nyugdíjuk és egyéb jövedelmük híján vagy alapján erre rászorulnak. Cs. E. Szolnok A taxisok mellett Bárhogy is végződik az akciójuk, teljes mértékben szolidáris vagyok a taxisokkal, fuvarozókkal. Nem fogadom el az ismeretes demagóg ellenérveket, ugyanis a legutóbbi áremelésekért már távolról sem a volt pártállam, hanem a jelenlegi kormány a felelős - katasztrofális, dilettáns külpolitikája folytán. Azok fizessék meg a nyugatbarátsággal párosuló számlákat, akik erre játszanak. Naiv illúziójukat ne a népre hárítsák! Persze akadnak egyéb bajok is, amiről most nem kívánok szólni, hamarosan elmondják az emberek. Csupán annyit: egyértelműen csődöt mondott ez a fajta választási törvény, parlamenti demokrácia, sőt maga az úgynevezett jogállam, mert a hatalmon lévők ma már jóformán senkit se képviselnek. Bódi István Szolnok A tárgyalóteremből Ha ivott, Toldinak képzelte magát A spicces, vagy népiesen szólva alkoholtól megzsibbadt egyének között kétféle típus létezik. Az egyik, ha az átlagosnál többet kortyolgat, akkor nevetős, derűs, míg a másik az élő fába is beleköt. Az utóbbiak közé tartozik a 25 éves Kolompár Sándor is (Kenderes, Bocskai u. 28. sz.), aki részben a poharazgatás utáni nem éppen makulátlan tettéért már háromszor is a rács mögé került garázdaság, verekedés, súlyos testi sértés miatt. Legutolsó elzárásából tavaly május 5-én szabadult, és kezdetben úgy tűnt, hogy a börtönök nélküle kezdik meg a hagyományos év végi leltározásokat. Sajnos azonban az ital, illetve hősünk esetenkénti kötekedős kedve közbeszólt. Az idén, június 9-én Kenderesen a Sport bisztróban pusztította az a betűvel kezdődő italokat, és mivel az egyik szomszéd asztalnál egy ismerős nőt fedezett fel, szerette volna a szépet tenni neki. Mivel az nem sikerült, kötözködni kezdett vele, majd amikor a hőig) elindult hazafelé a barátnőjével akár egy jó detektív, ámyékkéni követte. Igen ám, de mikom utolérte volna őket, ott termett £ lány fiútestvére. Szó szót követett, és a magában Toldi erejéi érző ifjú hősünk az utca közepér igazi kocsmai szintű verekedésbe kezdett. Hullottak a pofonok és a nagyobb nyomaték kedvéén a nő is kapott néhányat, amii nem kimondottan jámbor szenvedőként tűrt. Olyannyira, hogj az utcai randalírozót feljelentett« a rendőrségen, majd az ügy í Karcagi Városi Bíróságon folytatódott. Itt Kolompár Sándort garázdaság vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt hat hónapn ítélték. Az ítéletet a megyei bíróság helybenhagyta, így az jogerős. D. Sz. M Tisztázták a kutyaügyet Kiskutyára lőtt a temetőőr címmel adtuk közre (október 4.) azt az olvasói levelet, melyben a jászjákóhalmi Bállá Lászlóné szóvá tette: Miközben a helyi temetőben a sírt gondozták - a szemtanúk elmondása alapján -, az utánuk szökött, temetőbe futó kutyára a temetőőr rálőtt - légpuskával. Megengedhetetlennek és elképesztőnek tartotta, hogy éppen egy közszolgálatban lévő ember teszi ezt késő délután - a temetőben -, a sírt gondozók testi épségét is veszélyeztetve. Mohácsi János temetőőr így ír a történtekről: Azon a napon nyitott fészerben dolgoztunk, és a csirkék lármájára lettünk figyelmesek, amikor a szolgálati lakás istállójánál a kutya már a második csirkét szaggatta. Dühömben az istállóba szaladtam a puskáért, és egyszer rálőttem. (Csupár megcsípte a lövedék!) A kutya - megkerülve a szolgálati lakást ■ a temetőbe szaladt. Harmadma gammal követtem - azzal a szándékkal, hogy majd a vadőrökké! kilövetjük, hiszen a fácánokra éí a kisnyulakra éppen olyan veszélyes, mint a házi állatokra Amikor az egyik sírnál Tóth Jenőt láttam, gondoltam, hogy í kutya az övéké, így a hajtásról éí a kilövetésről lemondtunk. Megjegyzem, 500-600 forint kár okozott, de nem akartam belől« ügyet csinálni. A sértett élettársi viszont a néhai jó anyámat, majc a fiamét emlegetve, durva ká romkodással közeledett az őrházhoz. Nem bocsátkoztam vitá ba, viszont a levél megjelenés« után beszéltem a sértettel, Tóti Jenővel, s tisztáztuk az ügyet. Tízpercben. (Fotó: K. É.) Utasszállítás - 1990! November 4-én, vasárnap délután háromnegyed háromkor több utastársammal álltam a fegyvemeki buszmegállóban. Sokan még csak most jutottak ki a temetőbe, a diákok pedig ilyenkor utaznak vissza. Karcagról érkezett egy busz, de a vezetője csak azért állt meg, hogy közölje: jön a másik, nála sok az utas. Ketten azért (a hitetlenek!) gyorsan felszálltak a hátsó ajtónál. Pár perc múlva jött is a másik busz - Tiszaburáról, de lassítás nélkül elhúzott előttünk. A buszvezetőnek tudnia kellett, hogy legközelebb 3 óra múlva jön a következő Szolnokra. Megjegyzem, ezen is sokan utaztak, de összehúzódva mé| elfértünk volna. Többen haza mentek a buszmegállóból, né hány embert - köztük engem is Törökszentmiklósig elvitt eg; ismerős. Abban bíztunk, hogy itt ka punk csatlakozást. Sajnos 17.30 ig várakoztunk a fedett, ám fűtet len váróteremben, míg az égi járattal el tudtunk jönni. így ! óra hossza alatt tettük meg a 31 kilométert! Ezek után kérdezem miért nem indítanak vasáma] délután Fegyvemekről Szolnok ra egy autóbuszt, hiszen sokai ekkor utaznak vissza az iskolák ba, a munkahelyekre? Sz. K Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné „Legyen !”
