Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)

1990-11-05 / 178. szám

4 1990. NOVEMBER 4 Néplap A szerkesztőség postájából A kalauz Bartapusztánál leszállította a gyereket A 16 éves fiam október 29-én, a kisújszállási vasútállomásra 6.34 órakor Debrecenből érkező vonat­tal igyekezett Szolnokra, mivel na­ponta ezzel jár a kereskedelmi és vendéglátó iskolába. Amikor a ka­lauz a bartapusztai megálló előtt kérte a jegyeket, a fiam akkor vette észre, hogy otthon felejtette a bér­letét, ami a másfél éves bejárása alatt először fordult elő. A kalauz azt mondta, hogy azonnal szálljon le a vonatról. A fiam kérte, hogy ezt ne tegye vele, mert fél nyolcra be kell érnie az iskolába. Kinyitot­ta a táskáját és megmutatta a köny­veit, tanfelszerelését - mintegy igazolásként, de a kalauzt nem ér­dekelte. Könyörtelenül megparan­csolta, hogy szálljon le. A fiam ennek dacára a vonaton maradt. Amikor a kalauz észrevette, a már elindult vonatot megállította, és erélyesen leszállásra kény­szerítette a gyereket. Kérdezem: A MÁV szabályai szerint megtehette ezt egy iskolás gyerekkel? Bármelyik tanulóval előfordulhat, hogy otthon felejti a bérletét, s akár a nyílt pályán is leszállíthatják a vonatról? Baróti Sándorné Kisújszállás Nem férhet kétség ahhoz, hogy a kalauz szabálytalanul járt el. Ha már emberség sem szorult belé, azt mindenképpen tudnia kellett vol­na, hogy kiskorút, diákot semmi­lyen közúti járműről nem szállít­hatnak le, ily módon nem zárhatják ki az utazásból. Az esetre felhívtuk a MÁV Debreceni Igazgatóság fi­gyelmét, s az ügyre - szélesebb körű tájékoztatással - rövidesen visszatérünk. Közbenjártunk Újból kiutalták a nyugdíjakat Az elmúlt napokban - olvasói levél alapján - megírtuk, hogy három csorbái ember nyugdíja nem érkezett meg szeptemberben a kisújszál­lási postára. Boros Béláné, a postahivatal vezetője mellett mi is beléptünk a segítő-kereső szolgálatba. Néhány napon belül elértük, hogy a még mindig “kószáló" nyugdíjat újból kiutalják, hiszen ennek híján három család küszködött megélhetési gonddal. Járandóságukat október 31 -én kézhez kapták. A szeptemberben utalt összeg elkallódá- sával kapcsolatban annyit sikerült kiderítenünk, hogy azt a csorbái postafiókhoz irányították. Oda, ami réges-rég nem létezik, 1978-ban megszűnt. Noha máskor is előfordult, hogy egy-egy küldemény a címükön érkezett - értelemszerűen és szerencsére a kisújszállási pos­tához. Végül is nem csoda, ha rossz címzéssel előbb-utóbb az országot járja egy-egy levél vagy csomag, de sajnálatos, ha közte a várva várt nyugdíj is. Abban igaza volt a panaszos- pedig 100 forintra csökkentették a nak, hogy nem használ annyi ára- részszámladíjat, mot, mely indokolná a 320 forintos Október 20-án felkeresték a pa­előleget, de a csökkentést évköz- naszost és leolvasták az óraállást, ben kérnie kellett volna. Reklamá- mely szerint (7910 kW) jövő év lására eltekintettek a szeptemberi januárjában - az éves elszámolás­összeg befizetésétől, ezt követően nál - 356.30 forint jár vissza. Köszönet a becsületes buszvezetőnek Fáradtan, 13 órai vasúti szol­gálat után igyekeztem hazafelé ok­tóber 28-án délelőtt, amikor a szol­noki 24-es számú buszon felejtet­tem a táskám. Nagyon bántott, hi­szen benne volt a rádióm, egy pár bőrkesztyű és más egyebek. Meg­örültem, amikor másnap a vasútál­lomásnál lévő Volán-irodában hi­ánytalanul átvehettem. A buszve­zető találta meg és adta le, amiért ezúton is köszönetét mondok. Gál Károly Szolnok őszi szántás a nagyrévi határban (fotó: K.É.) Hozzászólás cikkeinkhez A szülő jogán - a kórházügyhöz Ki-bekapcsolták a villanyórát Buskó Ödönné olvasónk évekre visszamenő áramszámlával és kü­lönböző felszólítási iratokkal a ke­zében kereste fel szerkesztőségün­ket. Elpanaszolta, hogy acibakházi állandó lakásán, ahol csak ritkán tartózkodik, ki-bekapcsolgatják a villanyórát - noha mindig becsü­letesen és pontosan fizette a díjat. Olyannyira, hogy a helytelenül megállapított átalánydíj miatt nem­hogy hátraléka lenne, hanem túlfi­zetése van. A valóságos fogyasztás és a többletfizetés tisztázása végett ke­restük meg a TITÁSZ tiszaföldvári kirendeltségét. Miután kivizsgál­ták az ügyet, Sivák Péter kirendelt­ségvezető és Tárkány Mihály mű­vezető egybehangzóan ekképp tá­jékoztat: Területükön évente egy­szer - novemberben - olvassák le a villanyórát, így a panaszosnál if. Buskó Ödönné óraállása 1988. no­vemberében 7121 volt, tavaly 7884, így a fogyasztás ’89 novem­beréig 763 kW, értéke 1869.4o fo­rint. A részszámlák alapján 1700-at fizetett ki, a különbözet 169.40 fo­rint, amit ez év januáijában kellett volna befizetnie. Mivel a tavaly novemberben esedékes 340 forin­tos részszámláját nem rendezte, ezt az összeget is hozzá kellett adniuk. (Következménye volt, hogy kikap­csolták az órát.) Fizetnivalója így 509.40 forintra nőtt. Hátralékét ez év júliusában rendezte - a 125 fo­rintos visszakapcsolási díjjal együtt. Közben az újabb részszám­lafizetés (március-május) is esedé­kessé vált, de mivel éppen kikap­csolva állt az óra, az összeget jóvá­írták. A júliusi részdíjat viszont már kérték, amit a fogyasztó meg­tagadott - mondván, hogy most fi­zette ki a számlákat. Emiatt a sze­relők július végén újból kikapcsol­ták az órát, s ebből lett a bonyoda­lom... Köztisztasági pihenőben (fotó: T.Z.) örömmel olvastam lapjukban Paulina Éva sorozatát, melyben a valós helyzetet próbálja feltárni a megyei kórház, illetve a megürese­dő szovjet kórház ügyében. Termé­szetesen nem kerülte el a figyel­mem a szeptember 24-i számban közölt MDF-elképzelés sem. Meg­fordult a fejemben, hogy vajon kikből állhat az a bizottság, ame­lyik ilyen javaslattal él? Lehet, hogy tehetségtelen orvosok, akik a pálya szélén állva ellendrukkol­nak, mert már a kispadon sem ju­tott számukra hely? Vagy műked­velő civilek, akik a “nagy ötlettől” remélik a tényleges hatalomba ke­rülést? Netán közülük is akadna pályázó ama alternatív kórház al­ternatív vezető státusaira? A vá­laszt nem tudom, de annyi bizo­nyos, hogy a mostaninál is szomo­rúbb időknek nézünk elébe, ha ilyen szemléletű és mentalitású emberek fognak “gondoskodni” rólunk az önkormányzatokban. Remélhetőleg ezen megsértődnek, de a programjuk után ítélve mást nem is vár tőlük az ember, így hát nem kérek elnézést. Jó okom van rá, hogy felhábo­rodásomnak hangot adjak, bár megjegyzem, hogy soha sem dol­goztam az egészségügyben. A sors úgy hozta, hogy az utóbbi négy év alatt többször megfordultam ápolt­ként a Hetényi Kórházban. Én és családom sokat köszönhetünk az ott dolgozó orvosoknak, gondo­zóknak, főképp a koraszülött osz­tálynak. Azt, hogy most három kis­gyermek boldog anyukája lehetek és azt is, hogy a várva várt első gyermekünk életben maradt, hi­szen mindkettőnk percei meg vol­tak számlálva. így hát anyai érzé­seim folytán érthető, hogy ez az osztály áll szívemhez legközelebb, ezáltal az egész gyermekgyógyá­szat, tehát a gyermekkórház ügye is. Mint szülőnek, úgy érzem, jo­gom van ahhoz, hogy szükség ese­tén a legmegfelelőbb szakmai színvonalon lássák el a gyermek­emet. Ezt pedig az alternatív kór­ház semmiképp nem biztosíthatná. Nem értem, kiknek a felhatalmazá­sából akar a bizottság fejlesztés he­lyett rombolni? Azt hiszem, hogy a Hetényi országos összehasonlí­tásban sem szégyenkezhet. Volt al­kalmam kipróbálni egyik nagyhírű klinikánk szülészeti-nőgyógyá­szati osztályát is és ki merem jelen­teni, hogy a szolnoki betegellátás a hasonló osztályon felette áll az em­lítettnek. Ugyanis a Hetény iben azt éreztem, hogy az itt gyógyító orvo­sok “egy csapatban játszanak”, ami a betegekre jó hatással van. Kiknek állhat érdekében a már együttműködő erőket szétzilálni, szétbomlasztani? Akik illeté­kesnek érzik magukat a majdani döntéshozatalban, hogyan gondol­kodhatnak ilyen dilettáns módon? Felezzünk! - mondják. De nem gondolják végig, hogy egy vi­szonylag ép egészből két roncsot akarnak létrehozni. Miért megint a “hátramenéshez” ragaszkodnak? A gyermekkórház gondolata tiszteletre méltó és valószínűleg nem csak Szolnok, de a megye la­kosságának is örömére szolgál. A tárgyalóteremből Nyújtófával fogadta a hívatlan vendéget Semmitmondó, zavaros vallo­más, ellentmondások közt bukdá­csoló védekezés. Semmilyen vá­laszt nem tudott adni arra, hogy milyen szándékkal indult el otthon­ról azon a nyári estén. Barátot akart meglátogatni, vagy haragost elszá­moltatni? A kihallgatás során sok mindenről szólt, valójában semmit sem mondott Jáni Lajos Alattyán, Liliom út 19. szám alatti lakos homályos nyi­latkozatánál is világosabb volt, többet mondott az a találkozás, amely végül is Jánit a vádlottak padjára juttatta. A színhely: Du- becz László Alattyán, Petőfi út 7. szám alatti lakos háza, annak is a közlekedési folyosója. Jáni ott fu­tott össze ez év július 19-én este Dubecz Lászlónéval, a ház asszo­nyával. Feltehetően a hívatlan ven­dégnek jutó hideg fogadtatás miatt szóváltás támadt közöttük. Néhány mondat után a szócsata komolyabbra fordult, tettlegesség- gé fajult. Dulakodni kezdtek és az erősebb, a hívatlan vendég durván és elszántan rátámadt az asszonyra. Kíméletlenül a falnak lökte, aztán mintha erejét akarná fitogtatni, ar­cul ütötte. A zajra a férj, Dubecz László sietett ki a szobából. Jáni azonnal váltott, békén hagyta az asszonyt, de csak azért, hogy a ház gazdájával, a férjjel folytassa a du­lakodást. Az új ellenfél már nagyobb erő­bedobást követelt, így fordulhatott elő, hogy nem figyelt az asszonyra, észre sem vette, hogy az a konyhá­ba sietett, ahonnan nemsokára egy nyújtófával a kezében tért vissza. Néhány perc múlva a fejére mért ütés juttatta eszébe, hogy a nyújtó­fa egy asszony kezében mindig ha­tásos fegyver. Az ütés a földhöz vágta, és ez alkalmat adott a Dubecz házaspár­nak arra, hogy felnyalábolja és az udvarra vigye. Ott felszólították a betolakodót, hogy távozzon, hi­szen senki sem hívta. Az eszmélő Jáni azonban nem hallgatott a szép szóra, újból Dubecz Lászlóra ron­tott. A támadásban azonban ezúttal is nagyobb volt a düh, mint az erő, ezért elhatározta, hogy más mód­szerrel folytatja a harcot. Abba­hagyta a dulakodást és ezúttal ő rontott be a konyhába. Hamarosan visszatért, de nem nyújtófával, ha­nem egy éles pengéjű húsvágó bárddal a kezében. Mivel fenyege­tése elől Dubeczék az utcára mene­kültek, Jáni - mint aki már unja a harcot - eldobta a bárdot és eltávo­zott. A Jászberényi Városi Bíróság Táborosné dr. Varga Rozália taná­csa hozott ítéletet a harcias Jáni Lajos ügyében. Magánlaksértés és könnyű testi sértés miatt öt hónap börtönbüntetésre és 3 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Abörtönbün- tetés végrehajtását a bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős.- ésal ­Nagy szükségünk van rá. Most, amikor nő a koraszülések, a vele­született rendellenességek száma, amikor egyre több csecsemő és kis­gyerek betegszik meg a fokozódó környezeti ártalmak miatt; amikor egyre több balesetveszélynek van­nak kitéve gyermekeink. Igenis kell a gyermekkórház, mert nem igaz, hogy nincs kihasználva a gyermekosztály, sőt zsúfoltság van és emiatt sok kritika is érte az utób­bi időben. De a körülményekről nem az ott dolgozók tehernek. Os­tobaság olyat kijelenteni, hogy egy gyermeket ok nélkül fektet az or­vos kórházba. Kíváncsi lennék rá, hogy példá­ul az ominózus javaslat szerint ho­gyan feleznék meg a koraszülött részleget. így is kevés a működő­képes, a mentőautókban is haszná­latos inkubátor. Az életmentő be­rendezésekből többre lenne szük­ség, és persze ápoló személyzetre is. Egy-egy ultrahang-vizsgálatra csak másik osztályon van lehető­ség, ahol rengeteg felnőtt várako­zik. Képzeljük el, ha másik kórház­ba kellene szállítani emiatt az alig életképes kisbabákat, akiket az “idegen” levegőtől is óvni kell... Hogyan oldható meg, hogy a spe­ciális szakorvosok fele az egyik kórházban, fele a másikban vizitel­jen? Mert nem csak felszerelésre nincs pénz! Az MDF szakbizottságának vé­leménye a versenyhelyzetről szin­tén képtelenség. Ugyanis ahol egy kórház helyett két felet akarnak “alkotni”, az annyi, mintha ketten versenyeznének: melyikük bírja tovább levegő nélkül. Verseny­helyzet csakis akkor állhatna elő, ha lennének magánkórházak és ve­lük vetélkedő, jól felszerelt állami kórházak. Addig viszont, amíg ilyenekről szó sincs, a legkeve­sebb, amit tehet a hivatal, hogy ha segíteni nem tud, legalább ne gör­dítsen akadályt. Azért from egysze­rűen így, hogy a hivatal, mert a beteg gyermek és az aggódó szülő szemfrontjából lényegtelen a “fel­ségjelzés”. Egyre megy, hogy a ta­nácsi szakigazgatási szerv, vagy az önkormányzati szakbizottság, vagy egy senki által fel nem hatal­mazott bizottság szorgalmazza a megosztást és elemzi a fejlődést. Úgy látszik, nagyon messze va­gyunk még attól, hogy a rend­szerváltás a fejekben is végbemen­jen. A magyar egészségügy gyó­gyítható, változtatni lehet és kell is rajta. Éppen ezért szükségtelen, hogy önjelölt “illetékesek” tele­pedjenek az egészségügy nyakára. Bízzák a gyógyítás ügyét azokra, akik ott dolgoznak, akikben él a hivatásszeretet és valóban tenni akarnak a jelenlegi állapot jobbítá­sáért. Ne a névtelenség homályába burkolózó “felelős vezetők” és túl­buzgó hivatalnokok döntsenek önös érdekeik szerint. Lenne vi­szont más fontos dolguk. Az, hogy kiszolgálják a gyógyító munkát, próbálják kitalálni, hogy mit lehet­ne tenni és ne azon töprengjenek, hogy mit miért nem lehet. Gondol­kodjanak el például azon, hogyan lehetne létrehozni a megyében egy alapítványt a gyemekosztály, vagy éppen a gyermekkórház javára, amiből a legégetőbb gondokon enyhíteni lehetne? Vagy egy bizo­nyos cél érdekében: miként juthat­na a kórház egy speciálisan felsze­relt rohamkocsihoz, amivel a me­gye településeiről szállíthatnák a koraszülötteket, a súlyosan beteg csecsemőket és kisgyermekeket? Az ilyesmit nem feltétlenül “belül­ről” kell kezdeményezni, mert ak­kor nem marad idő a tényleges munkára. Egy durva hasonlattal él­ve: ne a szakácsot küldjük a bányá­ba sóért! Végezetül kérem a szülőket, a leendő szülőket és mindenkit, aki egyetért a gyermekkórház gondo­latával, hogy támogassák azt, nyil­vánítsák ki akaratukat, adjanak hangot egyetértésüknek. Bízom benne, hogy sokan vagyunk, akik hasonlóképpen gondolkodunk és a nemes célokat erőnkhöz mérten er­kölcsileg és anyagilag is támogat­nánk. Nehéz időkebélünk, de min­dent meg kell tennünk gyerme­keinkért, amit lehet. Sőt! Amit nem lehet, azt is meg kell próbálni! Tarjányiné Vérségi Erzsébet lörökszentmiklós Az odalt összeállította: Csankó Miklósné f

Next

/
Oldalképek
Tartalom