Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)
1990-11-30 / 200. szám
1990. NOVEMBER 30. Néplap 3 Mindennap varázslat! Kevés olyan találó kifejezést ismerek, mint a lélek tükre megnevezés. Valahogy fején találja azt a bizonyos szöget! Látásunk kifinomult szerve felfogható az agy meghosszabbított perifériális részeként is, azzal közvetlen idegi kapcsolatzajok, mikor belépünk ebbe a steril, zárt világba. Vendégek vagyunk itt. A csend hangjai csupán behatárolt mozdulatok, tompa érintések, bűvös szavak, számunkra megfejthetetlen jelentésű suttogás. Szemünk előtt pillanatokra tetejére áll az örök Pillantás a tekintet end, itt most Isten tervez, és ember végez. Emberek az utcáról, emberek ugyanolyan gondokkal, örömökkel. Emberek, ugyanakkor névtelen csaták hétköznapi hősei. Körülöttünk minden és mindenki zöld. A műtő egyenruhája. Nincsenek felesleges tárgyak, egyedüli vezérlő szempont a segítő célszerűség. Öten- hatan sürgölődnek két letakart beteg körül. Egyszerre két műtét folyik. Az „ellenség“ neve szürkehályog, mögé amely képződésére kézzel fogható magyarázatot mai napig sem tud adni az orvostudomány. Zömmel az öregkor kínkeserve. A beavatkozás lényege:,,^ kell nyitni az elhomályosult ablakot a fénynek!“ Ez a szemészetben ma már rutinműtétnek számít. Végigkísérjük a mozzanatokat. Egy félkörív mentén sebet ejtenek biztos kezek a szaruhártyán, amelyen keresztül - különböző technikákkal - eltávolítják az elszürkült szemlencsét. Végül aprócska, szemünk számára szinte láthatatlan öltésekkel zárják a metszést. Bár leheletfinomak a mozdulatok, a kijelző monitor teljes képernyőjét betölti egy-egy öltés. S ezen keresztül láthatjuk mindazt, amelyet dr.Nagy Zoltán, dr.Kenyeres Borbála, és dr.Fa- ragó Margit is láthatnak a mikroszkópon át. Emitt a gyógyító, segíteni akaró szemek, amott, a túloldalon a gyógyítandó „meghibásodott“ csoda, az isteni szerkezet. S mostantól beszéljenek a képek önmagukért (técsi) fotók: Illyés Csaba ban áll. S talán szemünk érzékelő rendszere jelenti legfontosabb kapcsolatunkat, a körülöttünk zajló külvilággal is. Csatorna, amelyen keresztül megérkeznek a színek, a formák, a fények. Érzékeny „határhártya“ a Kinn és Benn között... Késve érkezünk. Levetjük magunkról mindennapi baktériumainkat, ahová készülünk, ott nemkívánatos vendégek lennének. Már elbújtak a sarkokba a EBEDELJEN NÁLUNK! A CLEOPATRA ÉTTEREM AZ ALABBI MENÜSORT KÍNÁLJA ÖNNEK 1990. december 03-tól: HÉTFŐ Halászlé csészében, tűzdelt marhasült, gyümölcskehely. KEDD Fácánleves, borjúfiié, hentes módra, gundelpalacsinta. SZERDA Erőleves tavaszi módra, sertésjava dubarry módra, gyümölcsrizs. CSÜTÖRTÖK Kagylóleves, olasz bélszíntokány, vaníliapuding. PÉNTEK Sárgabarack-krémleves, sertésjava Budapest módra, sajtfalatkák, tartár- mártás. SZOMBAT Gombaleves, bécsi tányérhús, tormával, csokifánk. VASÁRNAP Újházi tyúkleves, lábszárpörkölt, sárgabarackpuding. JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNUNK! Címünk: SZOLNOK, BAROSS ÚT 21. Telefon: 56/30-876 A menü ára: 98 Ft *41745/1* Kunszentmártoni Részleges beépítés az Érparton Érzelmektől túlfűtött, heves vita után Kunszentmárton önkormányzati testületé úgy döntött, hogy az ún. Érpart területére vonatkozó telekkialakítási tervet megváltoztatja, és csak a részleges beépítést engedélyezi. Adön- tés meghozatala azért volt szükséges, mert az új lakótelkeken épülő kétszintes házak döntően megváltoztatták volna a városképet, zavarva egyúttal a Karmelita rendház tavaly újra kezdett tevékenységét. Ä testület egyben szorgalmazza, hogy a rend kapja vissza eredeti tulajdonát. Ennek érdekében fokozatosan fel kell számolni a területen folyó húsipari, valamint szolgáltató tevékenységet és ki kell üríteni, illetőleg a rendnek átadni hat lakást. Hevesi Ferenc Nemzetközi Pető Alapítvány Első kongresszus Közép-Kelet-Európában leomlottak az ideológiai és politikai akadályokat jelentő falak és ezzel még szélesebbre tárult a tér a tudományos és kulturális nemzetközi együttműködés előtt - mondotta Göncz Árpád köztársasági elnök csütörtökön, a Nemzetközi Pető Alapítvány első világkongresszusának ünnepi megnyitóján, amelyet Budapesten, az Újvárosháza tanácstermében tartottak, 37 ország meghí- vottainak jelenlétében. Találkoztam boldog elvtársakkal is Szociológiailag a legegyszerűbben úgy lehetne jellemezni őket, mint a Kádár-rezsim foglyait. Foglyok és boldogság? Nem képtelenség ez, Csak akkor, ha elfeledkezünk arról, hogy valójában kikről is van szó. Honnan jöttek és mit akartak? Többnyire kisemmizettek voltak, különösebb tehetség és autonóm személyiség híján. A kommunizmus hitként jelent meg számukra, a nyilvánosan vállalt elkötelezettség pedig az átváltható javak egyikeként. Mert - ahogy a köznyelv is érzékelteti - “piros könyvvel a zsebben” mégiscsak jobban lehetett érvényesülni. De nem munkafedezet nélkül. Hiszen többen közülük napi tíz-tizenkét órát dolgoztak; elhitetvén magukkal, hogy ők a rend szilárd támaszai és védelmezői. A névtelenségből léptek elő, s úgy látták, rendszertelenségből rendszerré szilárduló világ náluk nélkül nem működne. Nem ők jártak vadászatokra és fogadásokra, legfeljebb a vörös zászlót lengették öntudatosan a felvonulásokon. S hogy ezt az öncsaló magatartást, mely az államszocializmus példájául szolgált, miért fogadták el üdvözítőnek, csupán látszólag tűnik megválaszolha- tatlannak. A boldogulás ethosza sokkal kényszerítőbb volt annál, semmint akár szemernyi kétely is megfogalmazódhatott volna bennük a rendszer elem- bertelenítő voltát illetően. Ha valami nem ment jól és simán - bármennyire tőlük független és meggyőződésük szerint rajtuk kívül álló okokból adódott is -, személyes felelősségüktől nem tekintettek el. Legfeljebb a szocializmus építésével elkerülhetetlenül együttjáró nehézségek összefüggésében értékelték. Melyek előbb vagy utóbb úgy is megszűnnek. Csak éppen példát kell mutatni, a megvesztegethetetlen kételkedőket pedig meg kell győzni. Akármennyire érzékelték is hiábavaló munkálkodásukat, valójában sohasem mertek szembesülni vele, mert boldogságuk, hitük és reményük forgott volna kockán. Kiábrándulttá csupán akkor váltak, mikor jelenbeli tapasztalataik “átstilizálásához” már nem volt elegendő az eszmei meggyőződés. Eképp az államszocializmus akaratlan dezertő- reiként jelentek meg. Múltbeli emlékeik a hősies áldozathozatal és a szertefoszlott remények kettősségében őrlődtek fel. Míg végül végképp magányossá váltak, hiszen sem erejük, sem képességük nem volt már arra, hogy több mint három és fél évtized hiábavaló küzdelmei után új hitek és meggyőződések elfogadói és hirdetői legyenek. Szomorú hősei ők egy letűnt rendszernek, mely nem csupán a boldogság látszatát hanem valóságát is megteremtette számukra. Öncsaló és önfeladó magatartásukért mégis súlyos árat kellett fizetniük. Kerékgyártó T.István szociológus Megyei partnereket keres a Primex A labda leütésre vár A héten zajlott le, nagy szakmai érdeklődés mellett a Primex, magyar-amerikai érdekeltségű kereskedelmi és vállalkzási kft. bemutatkozó kiállítása Szolnokon. Az évi 700 millió forint forgalmat lebonyolító hódmezővásárhelyi cégnek eddig nem voltak megyei kapcsolatai, amit azért is lehet sajnálni, mert alapvetően külkereskedelmi tevékenységgel foglalkozik, illetve vegyesvállalatok szervezésén keresztül tőkeimporttal. A földrajzi közelség, s az a tény, hogy alföldi cégről van szó, mindenképpen indokolja a kapcsolatok felvételét. Ezt szolgálta a kiállítás, ahol meg lehetett ismerkedni a cég termékeivel, s magával a céggel is. A kft-t széles körű külföldi kapcsolatok jellemzik. Kizárólagos forgalmazói Magyarországon a Cerami- che Marazzi olasz cégnek, amely padlóburkolókkal és csempékkel jelentkezett a hazai piacon. Képviselik a Golden Power szárazelem- gyártó hongkongi céget, a dél-koreai Metex elektronikai mérőműszergyártó céget, s az Akai-t úgyszintén. Megemlíthetjük még az angol Crosslee háztartási ruhaszárító-gépeket gyártó céget, és a Phi- lips-et. A sort azonban lehetne folytatni. A tőkeimport kapcsán megemlíthetjük, hogy ők szervezték meg az első, száz százalékig amerikai tulajdonban lévő magyarországi vállalat létrejöttét. Ez Szegeden működik, és csomagológépek összeszerelésével foglalkozik. Az említett cégnek, a New England Machinery Inc.-nek ők a kelet-európai képviselői is. Jelenleg spanyol kormányhitel hazai invesztícióján fáradoznak. Nyugati mintájú bevásárló-központokat szeretnének létesíteni, szám szerint ti- zenkettőt-tizenhármat. Ebből hétnek a szándéknyilatkozata már náluk van. Itt Szolnok is szóba jöhet. További terveik között szerepel tőkéstársak keresése hazai tej- és paradicsom-feldolgozó üzemekhez. Az alföldi régiót exporttevékenységükkel is szeretnék támogatni. Eddig kerámia árukat, konzerve- ket, élelmiszeripari termékeket, gyógynövényeket, feldolgozott tollat exportáltak a térségből. Tevékenységük hatékonysága, s a térség igényeinek kielégítése érdekében keresik a szolnoki vállalatokkal, kereskedelmi cégekkel a kapcsolatot. A cég lehetőségeit jól jelzi a volt szocialista országokkal meglévő és tervezett kapcsolatuk. Intenzív a forgalom Jugoszláviával, egy német-szlovák-magyar, Pozsonyban működő vegyesvállalat társtulajdonosai. Romániát kiállítás-sorozattal, sajtó- és reklám- hadjárattal szeretnék meghódítani. Aradi kiállításukat több mint tízezer ember látta. Decemberben Brassó és Sepsiszentgyörgy következik. S amiről még nem volt szó, a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola hallgatói bizománybán árulják termékeiket szakmai gyakorlat keretében. Leütésre vár tehát a labda mind a szolnoki önkormányzati testületnél, mind a megye gazdálkodó egységeinél. Reméljük, lesz, aki mozdul. F.L napló Naponta ott tornyosul előttem a nagy kérdés: miről írjak? Egyúttal persze az a kérdés is: érdemes-e bármiről írni? Ez a kisszerű nyüzsgés körülöttünk a Téma? Az úgynevezett hétköznapokat a maguk pletykáival, elsuttogott rágalmaival, képtelen híreszteléseivel, apró csalásaival és csalódásaival, némi örömmel és kicsivel több kárörömmel, nyomorúságával megörökíteni? Nem lenne jobb inkább gyorsan elfeledni s túllépni e mai kocsmán, ahogy a költő mondotta volt? Hiszen érdemes-e másról írni, mint az Istenről? Érdemes-e másról írni, mint a Halálról? Nyilván nem. És mégis. Naponta előveszem a papírt, a tollat, hosszan viaskodom magammal, a kétségeimmel, a tulajdonképpen előre megválaszolt kérdéseimmel, aztán írni kezdek a körülöttünk lévő nyüzsgésről, az úgynevezett hétköznapokról, arról, hogy miért megy el a víz napközben, hogy jáma-e valami kárpótlás annak az asszonynak, akinek a férje 1947-ben a hadifogságban szerzett betegségébe halt bele itthon, és így tovább, de mégsem írok a pletykákról, az elsuttogott rágalmakról, a képtelen híresztelésekről és híresztelőkről, hadd büntesse őket a névtelenség... Ám ha becsukom a szemem, tudom, Istenről kéne írni. Ha kinyitom a szemem, és látom ezt a nyálas, hüllőhideg, ködös, sáros világot, akkor érzem, a Halálról kéne írni. Mégis az életet írom, ezt az életet, csak így, kis é-vel, a kisszerű életet, mintegy dokumentálom a jövő számára: ilyenek vagyunk, így élünk, ez az életünk. Olyan amilyen, de a mienk. Az egyetlen. Körmendi Lajos t
