Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)

1990-11-28 / 198. szám

,1990. NOVEMBER 28. Néplap 3 A Moha úton 24 - 26 ezer között Szolnokon a Moha úton 65 lakást épített a Szolnok Megyei ÁÉV. A lakások egy részét saját értékesítésben, a másik részét tanácsi kijelölési joggal adták el. A lakások nagyságától és magassá­gától függően négyzetméterenként 24 100 - 26 400 forintba kerülnek. Év végére minden lakásba beköltözhetnek tulajdonosaik. (N.Zs.) Pénz, Money, das Geld A helyi költségvetés dilemmái A jövő évi költségvetés össze­állításakor nincsenek könnyű helyzetben az önkormányzatok. Ezt erősítette meg Köllner Fe­renc, a Települések Önkormány­zatai Országos Szövetségének főtitkára és Kéri József, Szolnok városának alpolgármestere. Ez fakad abból is, amit a főtitkár húzott alá, miszerint a jelenlegi települések inkább helyhatósá­goknak, mintsem önkormányza­toknak tekintendők. Ez utóbbi­hoz ugyanis valódi települési ha­talom kellene, de mint az az al­polgármester szavaiból is kide­rül, ennek pénzügyi alapjai jelen­leg nem körvonalazhatók, sőt in­kább az ellenkezője igaz. Az önállóság pedig azért is kellene, mert a jól működő önkormány­zat, mint önálló gazdasági ténye­ző, az ország gazdasági egyensú­lyának fontos eleme. Ez az el­múlt negyven évben csorbát szenvedett. Az egyensúlytalan­ságnak csak egy bizonyítékát említhetjük meg, ez a helyi inf­rastruktúra siralmas állapota. Mindez egyfajta bizalmatlansá­got is eredményezett a kormány­zat és a települések között, amit fokozott az is, hogy az elmúlt húsz év alatt ugyan voltak ígére­tek és törekvések is, az önállóság gazdasági alapjait azonban nem sikerült megteremteni. Ebben a helyzetben kellene a költségveté­seket helyi szinten összeállítani, ez azonban ma nem túl egyszerű. 100 milliárd hiányzik A költségvetés összeállítása­kor a kiindulópont az önkor­mányzati törvény, ami az önkor­mányzati önállóság kialakítását deklarálja. Ez azonban kerettör­vény, amelyhez jó néhány kiegé­szítő törvény szükséges. Meg le­het említeni, nem fontossági sor­rendben, az államháztartásról, a földről, a vagyonról, s magáról az önkormányzati törvényben leír­tak részletezéséről szóló tör­vényeket. Ez utóbbi azért kell, mert az alaptörvényben sok a „szellősen” megfogalmazott té­tel, amelyek pontosítása nélkül nem lehet a feladatokat értelmez­ni. Legfontosabb itt annak a meg­határozása, melyek a kötelező és a szabadon választható felada­tok. Fontos lenne az önkormány­zati tulajdon meghatározása is, mert miként a főtitkár is aláhúzta, az önkormányzat a tulajdonos jo­gán is végzi tevékenységét, mű­ködésének egyik alapja éppen ez. A tulajdon azért is fontos lehet, mert a központi költségvetés nincs abban a helyzetben, hogy segíteni tudjon az önkormányza­tokon. Egyes számítások szerint mintegy 100 milliárd forint hi­ányzik ehhez, s ebben az összeg­ben nincsenek luxusigények. Az önkormányzati törvény gazdasági megközelítésben a forrásokat részletezi. Ezek közül a saját bevételek a leginkább ter­vezhetőek, mert ezek a meglévő szolgálatásokhoz kapcsolódnak. Itt is van azonban két forrás, amelyről ma még nincs elegendő információ. Ezek az illetékek és a helyi adók rendszere. Ez utób­biról most futnak a tervezetek. Annyit már lehet látni, hogy ez igen komoly kényszerhelyzetet alakíthat ki, minthogy a jelenlegi elképzelések szerint eme forrá­sokat betervezik az állami költ­ségvetésbe hiánypótlóként. A képviselő-testületek, ha ezt így fogadják el, komoly dilemma elé néznek. Vagy bevezetik, s akkor a népharag zúdul rájuk, vagy nem vezetik be, s akkor a szolgál­tatásokat kell csökkenteni. Ez utóbbi sem túl biztató perspektí­va. A bevételek további része, a források 60-70 százalékát kitevő, normatív költségvetési hozzájá­rulás. Ez már ebben az évben is működött, bár a jövő évben szé­lesebb feladatkört érint. Itt is sok félreértelmezéssel lehet találkoz­ni. Elvileg a normatívák nem kö­tött felhasználást jelentenek, ez csupán egy bevételi tétel. A cím­zettek viszont úgy kezelik, mint felhasználási lehetőséget, s rá­adásul annak minimumaként ér­telmezik. Az már például most látható, hogy a középfokú okta­tásban a normatíva összege fede­zi a működési kiadásokat, de a fejlesztéseket nem. Az általános iskolák és óvodák esetében a mű­ködésre sem elég. Másik veszély, hogy a normatívákban szó sincs a bölcsődékről, a kulturális intéz­ményekről, holott ezt a feladatot is el kell látni. 16 százalékos inflációval számolnak A normatívák továbi korlátjait jelenti az a tény, hogy bennük az ideihez képest csak 16 százalé­kos inflációt ismernek el. Isme­retes, hogy a kormány jövőre 35 százalék körüli inflációval szá­mol. A korábban meghirdetett elv, miszerint a feladatot megha­tározó, jelen esetben a kormány vagy a parlament, a pénzt is kell, hogy mellékelje, a fentiek szerint nem látszik biztosítottnak. A be­vételek harmadik köre az SZJA. A gond itt is azzal kezdődik, hogy a törvény átengedett adók­ról beszél, de csak egyet enged át, az SZJÁ-t, de annak is kisebb részét a korábbiaknál. Régebben szó volt a VÁNYÁ-ról és az ÁFÁ-ról is, ma már nincs. Látni kell azt is, hogy az önkormány­zatok között itt éles érdekkü­lönbségek vannak. Szolnok pél­dául minél többet szeretne látni az SZJA-ból, míg az összes többi megyei település inkább a nor­matív támogatást részesíti előny­ben. Szolnokon a 100 százalék 1990-ben 12600 forint/főt jelent. Országosan „0’ ’ és 24 ezer forint közötti a szóródás. A tervek sze­rint 50 százalék a kompromisz- szumos javaslat. A főtitkár sze­rint 80 százalék lenne az optimá­lis, a VANYA és az ÁFA egy része szolgálná a kötelező fel­adatok normatív támogatását, így lehetne az önkormányzatok önállóságának anyagi alapját is megteremteni. Az SZJA mara­dék része, ezen elképzelések sze­rint a megyei kötelező feladatok ellátásának forrásául szolgálna. Sokan a vagyon racionális, nyereséges használatában bíz­nak. Erre ma kevés az esély. Elég ha csak megemlítjük a bérlaká­sok műszaki állapotát, ahol is rá­adásul jövőre az állami támoga­tás megszűnik. S ha még megem­lítjük, hogy Szolnokon 1300-an várnak bérlakásra, akkor látható, hgoy nem itt kell keresni az ön- kormányzatok bevételeit. A leg­több helyen csak a nonprofit el­vét lehet célul kitűzni. Ehhez is azonban még várni kell a rende­letekre. A bevétel oldaláról a gondok tehát jól érzékelhetők. A bevételeknél nem lehetnek na­gyobbak a kiadások. így maxi­mális cél lehet a kiadásoknál a jelenlegi szint fenntartása. Ez sem lesz könnyű. Fejlesztéseket pedig egyelőre felejtsük el. Füle István Infláció előtt (közben) Vélemények a kormány bejelentéséről Tudósítóink megkérdezték településük lakóit, hogyan vélekednek a kormány bejelentéséről, amely szerint az infláció jövőre eléri a 34-36 százalékot. A kérdésre adott válaszokból adunk közre egy csokrot. Lukácsi Pál jelenti Jászberényből:- Követni sem lehet, úgy emel­kednek az árak - mondja egy fiatal- asszony a jászberényi csemege­bolt előtt -, a fizetésünk pedig alig változik. Én nem tettem tönkre az országot, dolgozom úgy, mint ed­dig, s nem tudom miből öltöztetem jövőre a lányom. Andrássy József nyugdíjas fele­ségével együtt 14 ezer forintot kap havonta. A jövő évi 34-36 százalé­kos infláció kétharmadára csök­kenti bevételüket, s még akkor sem panaszkodhatnak, mert náluk sok­kal nehezebb körülmények között is élnek emberek. Mint például So- ós Gyuláné, akinek 3600 forint nyugdíj jár a bedolgozói munkája után. Mikor szociális segélyért ment, az volt az első kérdés a taná­cson, hogy van-e családja? Van, három felnőtt, családos gyerekek, de az egyik gyesen van, a másik­nak megszűnt a munkahelye, ho­gyan várhatna tőlük segítséget. A boltban így is csak hosszú váloga­tás után mer vásárolni, és figyeli, melyik üzletben mi az olcsóbb.- Pontosan tudjuk, hogy mikor van fizetésnap a városban - mond­ja Csáki Sándomé a pénztárgép mögül - a forgalom, a sor, meg a kosarak tartalma egyértelműen megmutatja. Csak annyit tudok, hogy még nehezebb lesz jövőre, itt a boltban is, meg otthon is, hiszen mi is csak a boltból élünk. gMK * Elkeseredés és hitetlenség Varga Imre jelenti Tiszafüredröl: Ezt tapasztaltam, amikor a füre­dieket kérdeztem a tegnap bejelen­tett, 1991 -re tervezett infláció mér­tékéről. Mindehhez hozzátehetem még a tanácstalanságot, hiszen na­gyon sokan már így is az anyagi tűrőképességük határán vannak és nem tudják, honnan fogják előte­remteni azt a pénzt, amivel az élet jövőre többe kerül. Mindezt tetézi az az általánosnak mondható han­gulat, hogy nem hisznek a kor­mányban és az előjelzésekben sze­replő harminc-egynéhány száza­lékban. Az átlagember nem a hiva­talosan bejelentett inflációt érzi a zsebén, hanem annak legalább két­szeresét. Hiszen azoknak a termé­keknek az ára, szolgáltatásoknak a díja emelkedett ez évben is drasz­tikusan, amelyek mindennapos élethez elengedhetetlenek. S ez - úgy érzik - az előzetes hírek és a „jól bevált gyakorlat’ ’ szerint jö­vőre sem fog változni. Pontosan az előzetesen bejelen­tett intézkedések azok, amelyek a kormány iránti bizalmatlanságot növelik az emberekben. Beszélge­tőtársaim valódi változást nem lát­nak, úgy érzik, hogy a kormány gazdaságpolitikája egyetlen té­nyezőre épül: a hiányzó pénzt a lakosságon behajtani. Csakhogy ez a politika abban az időszakban, amikor az átlagcsaládok egyre in­kább elszegényednek, veszélyes­nek és lehetetlennek látszik. Töb­ben megfogalmazták, hogy úgy irányítanak és terveznek, mint aki nem is ezen a földön él. Mint akik az ország, az emberek, a családok helyzetét egyáltalán nem ismerve találnak ki újabb áremeléseket, újabb adókat. S ekkor már a gép­jármű-felelősségbiztosításról, s a föld, lakástulajdon megadóztatá­sáról volt szó. Az itt élők számára - de úgy érzem, nem csak a tisza­füredieknek - hihetetlenül magas összegekről, 70-100 ezer forintról van szó. Akkor, amikor az átlagos bruttó keresetek 90-160 ezer forint közé esnek. A számok magukért beszélnek. Hitetlenkednek a számok hallatán Hevesi Ferenc jelenti Kunszentmártonból: Kunszentmártonban a megkér­dezettek jelentős része lemondóan legyintett, amikor a jövő évi költ­ségvetés hatásairól, s a kormány tervezett intézkedéseinek követ­kezményeiről kérdeztem őket. A 34-36 százalékos inflációs rátát igen magasnak tartják, ennek elle­nére hitetlenkednek e számok hal­latán kifejezve, a lakosságot érintő áremelések eddig is sokkal na­gyobbak voltak a számítottaknál. A bérből és fizetésből élők hiá­nyolják a központi bérintézkedé­seket és az a véleményük, hogy a lakosság terhei tovább már nem növelhetők. A város és körzete át­lagos kereseti arányai jóval az or­szágos, de a megyei átlag alattiak, napról napra nő a munkanélküliek száma is. A véleményt nyilvánítók kivétel nélkül tisztában vannak az­zal, hogy a rendszerváltást követő­en bármilyen kormány is került volna hatalomra, annak rendkívüli intézkedéseket kellett volna ten­nie, de ennek mértékét túlzottnak, drasztikusnak tartják. Miből fo­gunk élni? Nincs tartalékunk. Fi­zetem a törlesztéseket, ami marad abból próbálunk megélni. Ilyen és ehhez hasonló válaszokat kaptam a kérdéseimre. Van aki az önkor­mányzati intézmények működő- képességét, vele együtt saját mun­kahelyét félti. A vállakozó már sa­ját bőrén tapasztalja a fizetőképes­ség csökkenését. Ezeket az intézkedé­seket meg kell tenni Dorkovits Ágnes jelenti Karcagról: Karcag lakosai sokféleképpen vélekedtek a hivatalosan bejelen­tett várható inflációról. Egyesek azért érezték nehezen lenyelhető pirulának, mert nem látják a másik serpenyőben a valódi, piacgazda­ság felé mutató intézkedéseket. A szélsőséges véleményekre hajlók a kormány alkalmatlanságára hi­vatkoztak. Egy huszonéves fiatal­ember viszont imponáló higgadt­sággal a következőket mondta: Nem zúgolódom, minek? Semmi sem változna. Ezeket az intézkedé- • seket meg kell tenni. Jóval koráb­ban meg kellett volna! Teljesen mindegy ki van kormányon: itt és most csak ezt lehet lépni. A középkorú szakmunkás ezt egy kicsit másképpen látja: - Mindezt értem, de ha belegondo­lok az energiaárakba felháborít, hogy az úgynevezett kiemelt váro­sokban ma is, gondolom, hogy jö­vőre is mindehhez olcsóbban jut- - nak hozzá. Aztán ott van a hatal­mas piaci túlkínálat, az ebből adó­dó jóval olcsóbb árak. Pedig a vi­dék mérföldekkel elmaradottabb, mint az a néhány igazán nagy vá­ros! ) Kertes házban lakik, két gyere­ket nevel a megszólított negyvenes asszony: - Mit szólok? A fiaim növőfélben, ültő helyükben meg­isznak egy liter tejet. Ha nem megy szét rajtuk a cipő, a ruha, akkor is kinövik hónapok alatt. Nem vizez­hetem a tejüket és nem járathatom őket mezítláb. Az áremelkedése­ken túl külön bizonytalanná teszi a jövőt a helyi adótervezet. Ha az önkormányzat így ezt elfogadja, azt már nem bírnánk el. E kérdező körút legmegdöbben­tőbb állomása azonban mégis egy „értelmiségi” hölggyel való be­szélgetés volt, amely így zajlott le: Hallotta a jövőre ígért 36 százalé­kos inflációt? - Nem, nahát, tény­leg? Első díjat nyert a Vöröskereszt pályázatán Egy véradó különleges pillanatai A véradók napja alkalmából át­adták annak az országos pályázat­nak a díjait, amelyet a Magyar Vö­röskereszt hirdetett meg. A jelent­kezők véradással kapcsolatos él­ményeiket írták le. Az első helye­zett a szolnoki Szilvási László lett, Pillanatképek című írása bizonyult a mezőnyben a legjobbnak, legér­dekesebbnek.- Augusztusban olvastam a pá­lyázati kiírást, - meséli. - Tizenöt­szörös véradó vagyok. Tudom, ez nem olyan nagy dolog, hiszen van­nak közöttünk, akik több mint százszor adtak már vért. A katona­ságnál kezdtem el, azóta „visszaté­rő” vagyok.- Miért jelentkezett a pályázat­ra?- Bár néhány évvel ezelőtt IBUSZ-pályázaton is nyertem már, általában nem szoktam ilyen kiírásokra jelentkezni. Ez most megragadta a figyelmem, tetszett, elküldtem hát a négyoldalas íráso­mat. Átnyújtja a pályaművet. Sze­melvények - talán így lehetne meg­határozni a műfaját. Komoly, ün­nepélyes és mosolyogtató esetek a véradásról. Szerepel benne az első élmény is a katonaságnál. Leírja azt is, hogy amikor az egész­ségügyben dolgozott, sokszor kel­lett szállítania vért. Soha nem tudta úgy kezelni, mintha gyógyszert vagy lepedőt vitt volna. Égy kosár- nyi élet - így fogalmaz erről írásá­ban.- Mostanában egyre kevesebben adnak vért. Önnek nem gond a munkahelyéről elmenni?- A Nemzetbiztonsági Hivatal megyei kirendeltségén dolgozom. Egy héttel ezelőtt voltunk véradá­son. A rendőrség orvosi hivatala szervezi meg évente egyszer-két- szer. Most is részt vettünk vagy kilencvenen. Nekem soha nem je­lentett problémát, mert a katona­ságtól vagy fegyveres testülettől mentem vért adni. Azzal meg, hogy szabadnap is járna érte, nem foglalkozom. Én is látom, hogy bajban van a mozgalom. Itt-ott ta­lán kemény a munkahelyi vezetés, vagy eltűntek azok a társadalmi szervezetek, amelyek segítettek szervezni.- És az emberek közömbössége ?- Elképzelhető, de cáfolható is, hiszen pl. amikor Romániának, Örményországnak kellett vért ad­ni, sokan eljöttek. Mivel Szilvási László gyerekei­nek iskolai szünet volt, őket is ma­gukkal vitte a díjátadó ünnepség­re. így a család, a gyerekek előtt sem ismeretlen a véradás témája. Díjnyertes írásában is szólt arról, hogyan lehet a gyerekek figyelmét felhívni a véradás fontosságára, és elűzni lelkűkből a félelmet, a szo­rongást, amely felnőtt korban eset­leg visszatarthatná őket.- paulina -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom