Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)
1990-11-02 / 176. szám
16 Néplap 1990. NOVEMBER 2. 1990. NOVEMBER 2., PENTEK ACHILLES NAPJA A NAP KÉL 6.29-KOR, NYUGSZIK 16.27 ÓRAKOR A HOLD KÉL 15.42-KOR, NYUGSZIK 5.54 ÓRAKOR Sokfelé várható eső Többnyire erősen felhős idő várható, sokfelé esővel, záporesővel. Néhol zivatar is előfurdulhat. Pénteken a hajnali, délelőtti órákban szakadozik fel átmenetileg a felhőzet A nyugati szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. (MTI) Képes Eseménynaptár 40 évvel ezelőtt 1950. novem- választott és megcáfolta benne a bér 2-án hunyt el George Bér- címszereplőnek a klérus általi nard Shaw (ejtsd: Só) ír szárma- misztifikációját. 1926-ban Nobel-díjjal tüntették ki az idealizmust és a humanizmust tükröző műveiért. $ 235 évvel ezelőtt 1755-ben született Bécsben Marie Antoinette, 1770-ben feleségül ment a későbbi XVI. Lajos francia királyhoz, akit befolyásolt reform- politikájának végrehajtásában. $ 150 éve, 1840-ben hunt el Anthony Carlisle angol orvos és kémikus, aki Nicholsonnal 1800-ban először bontotta fel a vizet áramforrással és állapította meg az összetételét. $ 70 éve, 1920-ban kezdte meg Philadelphiában az első rendszeres rádióadását a KDKA-stú- dió. K.A. zású angol író, a kritkai realizmus képviselője. Műveiben maró gúnnyal leplezte le korának gyengeségeit, pl. a rangkórságot a Pygmalion-ban, az erkölcsöket a Warrenné mestersége című darabjában. Szent Johanna című színdarabjával történeti tárgyat Színház A Szigligeti Színház társulata 19 órakor a Pesti Színházban a Száz év magányt mutatja be. Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5- kor, fél 7-kor és fél 9-kor Hajszál híján. A Tallinnban 5-kor, 7-kor és 9-kor Előre a múltba. A Koktél moziban 5-kor A nagy nevettetők, 7-kor Vadászat a Vörös Októberre. A Tisza mozi A-termében fél 5- kor, fél 7-kor és fél 9-kor Lambada - a tiltott tánc. A Tisza mozi B-termében fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Bízzál bennem, Nadine! A C-teremben fél 5-kor Szakaszvezető, fél 7-kor és fél 9-kor Óriási szex (18). Jászberényben a Lehelben 4- kor, 6-kor és 8-kor Hóbortos hétvége. Mezőtúron a Szabadságban 4-kor és 6-kor Cry Baby, 8-kor Porsche-tolvajok. Törökszent- miklóson a Dózsában 5-kor és 7- kor Metamorfózis (16). Túrke- vén a Korda Sándor moziban A szakács, a tolvaj és a feleség szeretője. Kunszentmártonban a V Körösben Lángoló Mississippi. Népszokások, jeles napok Halottak napja A család halottjaira emlékezik, a sírokat tisztogatják, gyertyát gyújtanak. Ipolybalagon többször is elmentek imádkozni ezen a napon a templomba, és a temetőbe is. Este az “összes megholtakért” tartottak misét. Ipolykeszin ilyenkor nem végeztek komolyabb fizikai munkát. Ekkor gyűlt össze a közeli rokonság, együtt fogyasztották el az ebédet, majd kimentek a temetőbe, hogy az elhunytak tiszteletére gyertyát gyújtsanak. Visszafelé, útközben alamizsnát osztogattak a szegényeknek, s koldusoknak. Achilles A görög Akhilleusz név latinosított formájából származik. Jelentése: a kígyó fia. A kígyó Achilles anyjának, Thetisz tengeristennőnek legfontosabb átváltozási formájára utal. Becé- zése: Áhi, Ahilka, Askó. Jászapátiban a Táncsicsban Magányos erő. Kunhegyesen a Szabadságban Gyilkos lövés. Kunmadarason a Petőfiben Heves jeges. Tiszaföldváron a Táncsicsban A kalapácsfejű. Tiszafüreden a Tiszában Testőrbőrben. Karcagon a Dérynében Szömyecskék 2. Martfűn a Tiszában Gyerekjáték (16), ifjúsági előadás: Pál utcai fiúk. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ A galérián Ifj. Nagy Ferenc ötvösművész kiállítása A fotógalérián Tazaki Ryuichi, japán fotóművész kiállítása. A Heuréka bemutatóterem nyitva 14-től 18 óráig; 16 órától ismeretterjesztő videofilm-vetítés. Helyőrségi klub (reptér) Takács Judit textilművész kiállítása naponta 10-től 18 óráig. A kiállított alkotások megvásárolha- tók. __________________ ^ S ZUPEREXPRESSZ KERESEK 0-2 éves 1500-as Polski Fiat személyautót megvételre. “Márka-hűség” jeligére a kiadóba. *39329/2* VÁROSKÖZPONTBAN, négyemeletes házban, 2 szobás lakás eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok, Várkonyi térl8.U/7.18-19órakö- zött, ill. az 56/36-500 te- lefonon. *39347/3* 5 ÉVES jó állapotú dízel zárt Aro eladó. Kunmadaras, Rózsa F. 1/a. *39545/ 1* PIRÍTAN1VALÓ napraforgómag eladó. Tiszabő, Vörös Hadsereg út 51/b. *39547/ 1* KÉTSZOBÁS lakás Kp-ért, sürgősen eladó. Érd: Szolnok, Szántó krt.31.II/6. *39553/1* KOMPLETT konyhabútor, hűtőszekrény, grillsütő, gáztűzhely, páraelszívó eladó. Tel: 30- 834*39586/1*________ T V COMPUTER eladó. Újszász, Szekszárdi út 4. *39587/ 1* KÉTTŰÁGYAS lyukkártyás, japán kötőgép eladó. Bodó István, Kunhegyes, Dózsa út 4/b. Telefon: 139. *39588/ 1* IV. emeleti egyszobás nagy konyhás öröklakás eladó. 900.000 Ft KP. “Vétel” jeligére a kiadó- ba. *39589/1* UT SKODA 100-as friss műszakival eladó. Tiszaföldvár, Öcsödi út 5. *39590/1* ________ M OSZKVICS kiutalás eladó. Tel: 57/12- 908.*39591/1* A csillagos ég novemberben Egyre rövidülnek a nappalok, november elején még 10 óra hosszúságúak, de hó végére már csak 9 és fél órát tartózkodik fent a Nap. Ez évben 3-án delel legkorábban, Szolnokon 11.23 órakor. Teliholdat láthatunk 2-án éjjel; 9-én hajnalban már az utolsó negyedfázisba kerül a Hold; 17-én eltűnik az égről, hiszen újhold várható, de 25-én már az első negyedben láthatjuk. Mivel a Hold egy hónap alatt végigjárja az állatövi csillagképeket, segítségével a bolygók könnyen megtalálhatók az égen. Mérete fél fok. A vörös színű, fényes Mars a Bika csillagképben tartózkodik, 4-én este 5 fokkal a Hold alatt, közben 7 fokkal az Aldebaran felett figyelhető meg; 19-én kerül földközelbe, amikor 100-szoros nagyítással látszik akkorának, mint szabad szemmel a Hold. Távcsövön át a pólusok környékén a hósapkája is látszik, amit többségben víz és metánjég alkot. Újabb kedvező láthatóságára 2001-ig kell várni. Naprendszerünk legnagyobb bolygója a Jupiter, 9-én hajnalban a Rákban, 2 fokkal a Hold felett látszik. Lapult, csíkos korongját 45-szeres nagyítással láthatjuk Hold méretűnek. Napnyugta után, szürkületben még megfigyelhető a sárgás Szaturnusz: 22-én este 6 fokkal a Hold felett. Az Androméda csillagkép a hó elején 21 órakor delel 83 fok magasan. Szabadszemmel dereng benne az Androméda köd, egy közeli galaxis. Tőle dél-keletre található a halvány Háromszög csillagkép. A Perseus legfényesebb csillaga mellett szétszórt csillaghalmaz látszik, neve Medúzafő. A Cassiopeia felé egy elmosódott ködösséget figyelhetünk meg, amely távcsövön keresztül rengeteg csillagra bontható. Az égi egyenlítő alatt az égbolt egyik legnagyobb kiteijedé- sű csillagképe a Cet. Feje 23 órakor delel. Mira nevű csillaga jelenleg fényes, szabad szemmel is látszik. Hónapok múlva már csak távcsővel lesz megfigyelhető. Még a görögök nevezték el az ördög szemének, hiszen 11 hónapos periódussal jelentősen változtatja a fényét. Zajácz György Temetői buszjáratok A Jászkun Volán Vállalat november 3-án, 4-én az alábbiak szerint rásegítő járatokat indít: A 3-as busz vonalán Vosztokról: 3/Temető jelzéssel 10.00-17.00-óráig, óra 60. percében. Erdérttől: 3/K jelzéssel 10.30-17.30-óráig, óra 30. percében. A 14-es busz vonalán Vasútállomástól: 14/Te- mető jelzéssel 10.00-17.00 óráig, óra 30. 60. percében. Erdérttől: 14/K jelzéssel 10.15-17.15 óráig, óra 15. 45. percében. Jászladány ban csütörtökön hosszú sor kígyózott a pb. gázpalack cseretelepén, mert szombat óta nem kaptak új palackot. Fotó: I.Cs. Gyászistentisztelet Törökszentmiklós. A halottak napja alkalmából november 3-án 14 órától a régi református temetőben gyászistentiszteletet tartanak amelynek keretében a II. világháború áldozatairól is megemlékeznek. Ezt követően délután fél 5-től a református templomban istentisztelet lesz. A Kecskeméti Pedagógus Énekkar, a Szolnoki Szimfónikus Zenekar a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának szólistáival közreműködve előadja Mozart Requiem című művét. Vezényel Erdei Péter, a Kecskeméti Zenepadagógiai Intézet igazgatója. A hangverseny a GMV támogatásával jött létre. A belépés díjtalan. Szolnok. A Kecskéméti Pedagógus Énekkar és a Szolnoki Szimfónikus Zenekar a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának szólistáival közreműködve november 3-án 19 órai kezdettel a Belvárosi Nagytemplomban Báli József vezényletével előadja Mozart Requiem című művét. A belépés díjtalan. HÍREK — HÍREK — HÍREk] Gyógyulj gyógyszer nélkül! Novemberben azt is megtudjuk, hogyan November évek óta az egészség hónapja. Minden esztendőben más-más problémát találnak a szakemberek, amelyekre irányítani szeretnék a figyelmet. Az idén az egészség hónapja a természetgyógyászatjegyében telik el. Az egészségvédelemmel és -neveléssel foglalkozó szakemberek igyekeztek megyénkben is olyan programot összeállítani, amely kö- zelebb hozza a természetgyógyászatot az emberekhez. Közzéteszik például, hogy hol lehet tanfolyamokra, előadásokra jelentkezni, amelyeken el lehet sajátítani a természetes gyógymódokat. Születtek olyan alapítványok, amelyek a gyógyszer nélküli gyógyítást, a természethez közeli életmódot támogatják. Az utcai könyvárusok előtt elsétálva, meg-megállva láthatjuk, hogy igen sok könyv foglalkozik a reformétrenddel, a reforméletmóddal. Sokszor azonban nem tudunk választani közülük, mert nem tudjuk, valójában miről szólnak, melyik lenne nekünk való. Ezekkel a könyvekkel és szerzőikkel is megismertetnek bennünket novemberben. Az egészséghónap rendezvényeihez a megye egészségügyi intézményei is csatlakozták. Húsz, gyógyászati eszközöket és egészségvédelmi termékeket áruló cég vállalta, hogy bemutatkozik az érdeklődőknek. Korlátozások a nemzetközi vasúti menetjegyek elővételében A MÁV közlése szerint a két német állam egyesülése miatt a Kelet- Német vasút 1991. január 1-jével felmondta a kelet-európai vasutak között fennálló személydíjszabási egyezményt. A jövő év első napjától tehát nem vásárolhatók az alacsony díjszintű vasúti menetjegyek. Sőt 1990. november l-jétől a Kelet-Német vasút a nemzetközi jegyek elővételét is megszüntette. Ez az utazóközönségnek azt jelenti, hogy a megváltott jegyek érvénytartama a jegyváltás napján kezdődik és egyszeri utazásra - két hónapig - oda-vissza utazásnál 4 hónapig érvényes. A kelet-európai és távol-keleti vasutak között fennálló személydíjszabási egyezményt a magyar kormány is felmondta. 1991. január l-jétől hazánkban sem lehet alacsony díjszintű nemzetközi vasúti jegyeket vásárolni. A Ma- gyar Államvasutak a menetjegyelővétel korlátozását fokozatosan vezeti be, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársasággal, Lengyelországgal, Bulgáriával, Romániával a Szovjetunióval és a távol-keleti országokkal (Kína, Mongólia, Korea és Vietnam) menetjegyek elővételben úgy adhatók ki, hogy érvénytartamuk első napja 1990. december 31- e lehet. Ezek a menetjegyek az érvénytartamon belüli utazásra szólnak. A Magyar Államvasutak az 1991. január 1-jén életbe lépő nemzetközi személydíjszabásról később részletesen tájékoztatja az utazóközönséget. (MTI) Szolnok. A tegnapi lapban megírt, elveszett pénztárcát tulajdonosa szerkesztőségünkben átvette. Most újabb érdeklődőt várunk: valaki ugyanis november 28-án a késő délutáni órákban, a 8-as jelű buszon elhagyott egy értékesnek mondható karórát. Tulajdonosa a megtaláló telefonszámát a hírszerkesztőnél tudhatja meg. Szolnok. A Klub 200-ban (MÁV Csomóponti Művelődési Ház) november 3-án 19 órától kétórás műsort adva fellép az Udvari Bolondok együttes - amely a blues és a rock zene örökzöld számait játssza saját szerzeményein kívül -, valamint előzenekarként a törökszentmiklósi No Parking formáció. Szolnok. Levi's show lesz november 3-án este 7 órától a Galériában. Ezenkívül avantgarde fri- zura-és ruha bemutatót is tartanak, továbbá hét helyi butik kollekciójából vonultatnak föl. A műsorban tombolahúzás is szerepel. Tiszaföldvár. Tini délutánt rendez november 3-án 15 órától a művelődési ház. Először Lutra cserebere és videofilmvetítés lesz, majd 16 órától Tini diszkóval folytatódik a program, amelyet körülbelül 18 órakor tombolahúzás zár be. Törökszentmiklós. Átmenetileg szünetel az MDF-piac a szervező betegsége miatt. Előreláthatóan november közepén nyílik lehetőség a piacon újra vásárolni. Tiszaigar. Zenés áhítatot tartanak keresztyén fiatalok november 3-án 16 órától a klubkönyvtárban, amelyre a belépés díjtalan. Előadó: Tisza Attila lelkész, (x) Szolnok. Tegnap “Kéttannyel- vű felvételi november 12-én” című írásunkban sajnálatos módon elírás történt. Pontosan: Botka La- josné a Varga Katalin Gimnázium igazgatója. Az érintett és olvasóink elnézését kétjük. Szolnok. Nyírségi burgonya és Még egyszer a parafenoménról Rendkívül nagy érdeklődés követte a múlt szombati és hétfői lapszámunkban megjelent egyik írást, amelyben Iluh István parafenoménról írt a szerző. Számosán kérdezősködtek Iluh úr címe felől, amelyet azonban szerkesztőségünk - érthető okok miatt - nem bocsáthatott a telefonálók rendelkezésére. Ellenben helyiséget próbáltunk szerezni a parafenoménnek, ahol esetleg fogadhatná a betegeket. Felhívtuk a városi polgár- mesteri hivatal illetékesét, aki azt közölte velünk, sajnos nem tudnak segíteni, forduljunk közvetlenül egészségügyi szervezetekhez. Elsőként felhívtuk a Vörös- kereszt megyei vezetőségét, ahol mindjárt célba értünk, ugyanis bármennyire is szűkösen vannak a Mária u.38-ban, egy irodát Iluh István rendelkezésére tudnak bocsátani. Reméljük sikerül az érdekelt feleknek találkozni és a parafe- nomént így többen is felkereshetik majd. jonathán alma kapható a Mátyás király út 16. fsz. 2-ben, 13 Ft/kg áron, 8-18 óráig vasárnap kivételével. Vállalkozók Pártja, (x) Szolnok. A felkelő Nap országáról, Japánról tart diavetítéses előadást dr.Hanusz Árpád főiskolai docens ma 17 órától a Tófenék utcai társasház klubjában. Szolnok. Fodor Tamás, az SZDSZ országgyűlési képviselője tart ma fogadóórát 15-17 óráig a képviselők megyei irodájában (Kossuth u.2.) A mai lapszámunkban anyagtorlódás miatt a Hruscsov titkai című sorozatunk 3. része kimaradt, folytatás szombaton lapunk 12. oldalán. Víznyomáscsökkenés lehetséges Szolnok. Elkerülhetetlen elektromos karbantartási munkák miatt esetlegesen víznyomáscsökkenés- re lehet számítani a városban és a Szolnok városi vízellátásra kapcsolt településeken november 3-án 0 óra és 02 óra között. A Víz- és Csatornamű Vállalat a fogyasztók megértését kéri. __ Mai lapszámunkat szerkesztette: V.Szász József és Hajnal József Tipográfia Majnár József és T.Katona László A híreket összeállította: Tóth András, akivel a 42-211-es telefonszámon közölhetők újabb információk Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja: az AS-B Kft Jász-Nagykun-Szoinok Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Pf.: 105., I. sz. Irodaház; tel.: 42-211, tx.: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor u. 28. telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál. a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapcllátási Irodánál (HELÍR) Bp., XIII. Lehel u. 10/a 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 1740 forint, fél évre 870. negyedévre 435, egy hónapra 145 forint. Példányonkénti ára 5.80 Ft ISSN 0865-915X