Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)

1990-11-27 / 197. szám

1990. NOVEMBER 27. 5 Néplap Szól a rádió Hol a boldogság? Vonószene - felsőfokon Tegyük hozzá a költővel - mos­tanában? Ez nemigen foglalkoztat bennünket ebben a boldog­ságmentes, zűrzavaros világban, de így, az esztendő vége felé föl­tétlenül gondolunk rá. Ugye, leg­alább a szép családi ünnepünkön, karácsonykor szeretnénk találkoz­ni vele, a boldogsággal, az öröm­mel. Sajnos, jó előre tudjuk, nem lesz felhőtlenül boldog ez az idei karácsony, mégha tömve is áruház és bolt szép, kívánatos árukkal. Pénz is kellene hozzá, nem is ke­vés. És kinek van manapság elég pénze? Mindez pénteken éjszaka jutott eszembe, jobban mondva szombaton, a hajnal első óráiban, amikor a Póttarisznya két műsor­vezetője, Dombóvári Gábor és B. Tóth László körüljárta hallgatói segítséggel a kérdést: Mi a boldog­ság? Vannak-e manapság boldog emberek, s ha igen, mi a titkuk? Eyen nehéz időken is lehetetlen, hogy mindenki boldogtalan le­gyen! - Nos, a majdnem háromórás műsorból kitűnt, igenis vannak manapság is boldog emberek, - ha a boldogságot egyes-egyedül nem anyagi javakban, forintmilliók­ban, drága autókban, luxusban mérjük. Érdekes! A család, amely szétzúzhatatlannak bizonyult sejt­jeiben a nehéz időkben, mintha most a család adna kis, örömökkel teli menedéket, boldog napokat azoknak, akik becsülik az otthon melegét, gyerekek, öregek egy­másra találását. Vasárnap délután egy keservei­ben is boldog, szép szavú magyar író szólalt meg egész órában a Kossuth Rádióban. Az erdélyi Sütő András beszélt a romániai eseményekről, arról, A Magyar Köztársaság elnöke Rubik Ernő Kossuth-díjas repülő­gép-tervezőnek, eddigi életműve elismeréseként, 80. születésnapja alkalmából a Magyar Köztársaság Zászlórendje kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Göncz Árpád hétfőn a Parlamentben nyújtotta át. Jelen volt Siklós Csaba közleke­dési, hírközlési és vízügyi minisz­ter és Hegedűs Dezső, a Magyar Repülőszövetség főtitkára. hogyan élte át a nehéz napokat, hogyan érte a feldühített nép ha­ragja, s mégis, mégis: tudja, gyó­gyulása után igyekszik haza, mert ott a helye, el nem hagyná szülő­földjét, a romániai magyarokat, akik őrzik, szeretik, boldogan vall­ják magyarságukat. És ez nem csu­pán megnyilatkozás, ez az író hit­vallása, amelyre még gondolni is öröm, noha ez az öröm telis-teli van féltéssel, aggodalommal. Megható volt az is, hogy a beteg­ségéből épülő Sütő András a rádió­ban üzent haza, kitartásra, békes­ségre, megértésre és hűségre ösz­tönözve a két és fél millió, Romá­niában élő magyar embert. Sokat mondott a műsor címe is, itthon és - otthon egyaránt: „Én maradok, másként nem tehetek! ’ ’ Sütő And­rás aggodalmait és reménységeit Kulcsár Katalin szerkesztő-ripor­ter gondozta - nemes egyszerűség­gel. Fölfedeztem - némi szégyen­kezéssel, hiszen örökké szól a rá­dióm - egy kitűnően szerkesztett állandó műsort. Vasárnap délelőt­tönként hallható a Petőfi Rádió­ban, Balogh István a szerkesztője. Oxigén a címe, s agyonrontott kör­nyezetünk védelmében szól min­den mondata. Jubileum e hétre is akadt a rá­dióban: a tegnap délutáni kíván­ságműsor, a Háromtól ötig ünne­pelt. 1 969 októberében hangzott el a kívánságműsor első adása. Erre emlékeztek tegnap, fölelevenítet­ték az akkor divatos nótákat, az első hallgatói kéréseket. Az emlé­kezést hitelessé tette, hogy a mű­sorvezető ismét Erdei Klári volt, aki sok idős rádióhallgatónak máig „az a kedves, mosolygós bemon­dó”. (SJ) A Magyar Köztársaság elnöke Somlyó György költőnek, műfor­dítónak irodalmi tevékenysége el­ismeréseként, 70. születésnapja al­kalmából a Magyar Köztársaság Zászlórendje kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Göncz Árpád hétfőn a Parlamentben nyújtotta át. Jelen volt Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási minisz­ter és Jókai Anna, a Magyar író­szövetség elnöke. A Camerata Transsylvanica koncertjével folytatódott a megye- székhelyen az Országos Filharmó­nia bérleti sorozata. A hangver­senynek a Galéria adott otthont - s talán az esősre fordult, kellemetlen idő volt az oka, hogy nem jöttek el még többen meghallgatni az egyre nagyobb hírnévnek örvendő zene­kar koncertjét. A Camerata Transsylvanica 1965-ben alakult Marosvásárhelyen; a koncerten fellépő együttes az eredetinek jo­gutódja. A zenekar örömmel vál­lalkozik kortárs szerzők műveinek előadására - de a barokk zene re­mekeiből is egyre szélesebb reper­toárral rendelkezik, és kamaraope­rák előadásában is szívesen műkö­dik közre. Híveik már hanglemez segítségével is gyönyörködhetnek játékukban. A zenekarra külföldön is felfigyeltek: naptáruk megtelt különböző országokba való meg­hívásokkal. A hangversenyen - melynek műsorát Zelinka Tamás ismertette - elsőként J. S. Bach V. Branden­burgi versenye szólalt meg. A con­certo egyike annak a hat verseny­műnek, melyeket a zeneszerző 1720-1721 -ben a brandenburgi őr­gróf megrendelésére komponált. Az ötödik, D-dúr concerto gros­so előadásában három kitűnő mű­vésszel ismerkedhetett meg a szol­noki közönség: hegedűn Selmeczi János, fuvolán Páll Dénes, csem­balón pedig Kincses Margit műkö­dött közre. Amint azt a terem akusztikai viszonyait ismerők már előre sejtették, a három részből ál­ló versenymű két szélső tételének maradéktalan élvezetét szinte le­hetetlenné tették a már többszörö­sen kifogásolt és a mai napig vál­tozatlanul hagyott akusztikai vi­szonyok. A hangok hosszú kicsen- gési ideje miatt (két-három másod­perc!) az egymást követő hangok és harmóniák mintegy egymásra torlódtak. Az aztán természetesen zavaróan hatott az előadókra: szó­listákra és zenekarra egyaránt, akik feltehetően nemigen hallották egymás játékát. Ez a körülmény az olyan szövevényes muzsika esetében, mint Baché - belátha­tatlan következmé­nyekkel járhatott vol­na, ha a karmester: Selmeczi György nem áll feladata ma­gaslatán, s rendkívüli előrelátásról és hatá­rozottságról nem tesz tanúbizonyságot. (Bizonyára ez a segí­tő szándék vezérelte őt akkor is, amikor a második, csak a há­rom szólista által elő­adott tételt is végigdi­rigálta.) A kedvezőt­len körülmények da­cára is igazi élvezet volt hallgatni Sel­meczi János és Páll Dénes játékát, valamint Kincses Margit virtuozitását, melynek megcsillogtatására elsősorban az első tétel ad lehetőséget. A divertimento a nagy bécsi mesterek kedvelt műfaja volt haj­danán: Haydn, Mozart, Beethoven - de még Schubert is - gyakorta komponált ilyen, a nemes szórako­zás céljára szánt, derűs hangulatú műveket. Aztán hosszú ideig - mintegy száz évig - feledésbe lát­szott merülni e műfaj. És akkor a huszadik század harmincas évei­ben, a kitömi készülő világháború előtti, feszültségtől terhes időkben Bartók Béla ezt a címet adja egyik, vonószenekarra írott művének: Divertimento - „Szórakozás”. A rendkívül keserű, disszonanciák­kal és szokatlan, nyugtalanságot keltő hangsúlyokkal terhes mű fé­nyes bizonyítéka annak, hogy az igazi művész soha nem hazudik: nem ír mézédes dallamokat a féle­lem és rettegés napjaiban. A cím pedig, melyet háromtételes művé­nek adott, ezúttal Bartók Béla szar­kazmusáról árulkodik. A Camerata Transsylvanica és karmestere: Selmeczi György elő­adásában a mű a legnagyobb Bar- tók-interpretátorok tolmácsolásait idézte meg. A sarkított dinamikai határok; érzékenyen intonált disszonanciák, a mindig helyükön lévő hangsúlyok, a mérhetetlen el­lentétek érzékeltetése; a második tételből áradó hátborzongató hi­degség, a keservesek és siratóéne­kek hangulatának felidézése; a harmadik, vad sodrású tánctétel és annak fergeteges erejű befejező szakasza éppoly kitörölhetetlen emléke marad mindazoknak a ke­veseknek, akik érzékenyek e zene szépsége iránt, mint egy-egy feled­hetetlen Ferencsik-interpretáció. Zenakart és karmestert talán az az áradó szeretet vezérelte a mű elő­adása közben, melyet Bartók Béla Erdély iránt érzett. E sorok írója a Divertimento hatására élte meg azt az élményt, hogy külföldi útjáról - hazaérkezett. Egy koncertműsor akkor igazán jó, ha az általa keltett feszültség általa nyer feloldást. Nos, a harma­dik mű: Csajkovszkij vonósszere­nádja - pontosabban annak briliáns előadása - ezt a szerepet tökélete­sen betöltötte ezen a hangver­senyen. Talán ez volt az a mű, melyben legjobban lehetett élvez­Zenekari hangverseny Szolnokon ni az egyes szólamok egyéni ka­rakterét, azt, hogy itt valamennyi muzsikus mestere hangszerének, s hogy a művek előadásában nem egy tyrannus típusú vezéralak: egy ellentmondást nem tűrő karmester akarata, hanem valamennyi közre­működő összehangolt muzikalitá­sa érvényesül. A szerenád - és a Bartók-mű - elhangzása idejére még a terem akusztikája is „meg­emberelte magát”; korántsem ha­tott olyan zavaróan, mint a hang­verseny kezdetén. Igen jólesett hallgatni az első tétel kissé teátrá- lis bevezető szakaszát, a „fülbe­mászó” táncos második tételt (lám, hová vezetnek vissza ifj. Jo­hann Strauss zenéjének gyöke­rei!), melyet a közönség szűnni nem akaró tapsának, követelésé­nek engedve a koncert befejezése­ként az előadóművészek újra elját­szottak; az intim hangulatú, kicsit befelé forduló, a csendes örömnek hangot adó harmadik tételt, majd a negyedik üde, népzenei ihletésű dallamát és az azzal mintegy szembeállított, szélesen áradó ro­mantikus melódiát - vagy a pazar finálét. A koncert után hazafelé ballag­va arra gondolt talán minden sze­rencsés hangverseny-látogató, mekkora értéket is jelent egy ilyen nagy tudású zenekar egy ország zenei életében. Megalkuvást nem ismerő játékukkal kimondatlanul is mércét állítanak más együttesek elé; nemes versengésre indítanak minden előadót a közönség elis­meréséért és szeretetéért. Szathmáry Judit Kitüntetések MŰSOROK ________Rádió________ S zolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Rádió Szolnok! Ke­reskedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel: 44-618) Szerkesztő: Bálint Eri­ka 17.00- 18.30: Alföldi Magazin. Szerkesztő: Korim Éva (tel: 41-133) A tartalomból: Hírek -17.15: Ze­nés percek. Slágerantikvárium -- 17.30: Alföldi Krónika. Hírek, tudó­sítások, riportok. Az Ország- gyűlésről jelentjük - Ónkormányzati testületi ülés Szolnokon - Sertéste­nyésztési egyesülés - Vörösmarty- hét Újszászon -18.00-18.30: Tini-ta­noda. A diáksportkörökről Kossuth 8.05: Hangszemle - 8.20: Váloga­tott perceink - 8.50: Külpolitikai fi­gyelő - 9.05-11.00: Napközben - (Elő) - URH-n: 10.00: Egész napos közvetítés az Országgyűlés üléséről -11.10: Nemzetiségeink zenéjéből - 11.38: A sötétség mélyén - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.45: Intermikrofon - 13.05: Klasszikusok délidőben -14.05: Öt­ágú síp - 14.35: Dzsesszmelódiák - 15.05: A Rádiószínház bemutatója: Gulgnol és a többiek. Ismeretlen francia szerző bohózata - 15.32: Népdalok - 16.00: Délutáni Krónika- 16.20: A mi utcánk - 16.40: Test­őrségben -17.05: Bioritmus -17.25: A Szabó család -18.00: Esti Krónika -18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk - 19.30: Hol volt, hol nem volt -19.50: Hajszálgyökerek - 20.05: Ötágú síp- 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót (Élő) - 23.40: Régi fúvószene Petőfi 7.37: Sportreggel - 8.05: Rivalda­fényben: jóm Croce és Gianni Nan- nini - 9.03: Társalgó - 10.00: Ope­rettkedvelőknek -11.03: Hely kereső -11.20: Apró-cseprő - gyerekekről - 11.41: Egy taliga kosár. Óvodások műsora - 12.00: Asztali muzsika - 13.03: Popzene sztereóban - 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00: Hazabeszélünk -15.05: Csúcsforga­lom (Élő) - 17.00-19.00: RádióMa - benne: 17.30: Helykereső - 17.50: A-B/CD - 19.03: Táncházi muzsika- 19.30: Pop-regiszter - 20.00: Más­világ - 21.03: A nemzet napszámosai- J790-1990 - 21.27: Nótakedvelők­nek - 22.20: Műfordítva - 23.03: Sporthíradó - 23.10: A Lassúkezű Eric „Slowhand” Clapton Bartók 8.25: Próza - 9.10: Sebestyén Já­nos orgonahangversenye - 10.19: A magyar nyelv századai - 10.34: Szarvasudvar -10.46: Vonós művek- 11.20: Zenekari muzsika - 12.05: Bajazzók - 13.00: 110 éve született Alekszandr Biok. Rádiószínház - 13.44: Éneklő Ifjúság - 13.54: Hol­land Fesztivál 1989 -14.46: Isabella van Keulen (hegedű) és Székely Ist­ván (zongora) hangversenye -16.05: Barokk zene -16.59: XIV. debreceni nemzetközi Bartók Béla kórusver­seny - 17.28: Bemutatjuk új felvéte­leinket -18.00: V materinskom jazi- ku -18.20: In limba matema -18.40: Na matemjem jeziku - 19.05: In der Muttersprache -19.25: Delius: Falu­si Rómeó és Júlia. Opera hat jelenet­ben-21.45: Haydn: D-dúr szimfónia- 22.16: A Kontroll Csoport és utód­zenekarai játszanak - 23.05: Vízke­reszttől szilveszterig - 0.10: Évszá­zadok muzsikája Televízió 1. műsor: 8.28: Műsorismertetés - 8.30: Té- vétoma nyugdíjasoknak - 8.35: A látnok. Csehszlovák bűnügyi tévéjá­ték (ism.) - 9.00: Jereváni szökőku­tak. Örmény rövidfilm - 9.10: Zene­turmix. NDK zenés film (ism.) - 9.40: Mozgató - 9.50: Képújság - 9.55: Parlamenti Napló -16.30: Kép­újság - 16.38: Műsorismertetés - 16.40: Pannon Krónika - 16.50: Nachrichten - 16.55: Nasaobrazov- ka - 17.25: Az animáció mesterei. Angol dokumentumfilm-sorozat - 17.55: Szám-adás. Gazdasági ne­gyedóra - 18.10: A második eset: Nyina. Dokumentumfilm (ism.) - 19.00: Műsorajánlat - 19.10: Esti mese. Frakk, a macskák réme - 19.25: Közlemények. Műsorajánlat - 19.30: Híradó - 20.05: A Guldenbur- gok öröksége. NSZK tévéfilmsoro­zat XIV/14. rész - 20.55: Stúdió ’90 - 21.55: Parlamenti Napló - 22.25: Fiatal Művészek Stúdiója. Egy álomban. Filmportré - 22.55: Híradó 3.-23.10: BBC-híradó 2. műsor: TV 2 Kudlik Júliával és Dombó­vári Gáborral 17.00: Képújság - 17.15: TV 2 - Benne: Riportok, időjárás, zene - 17.45: Kérdezz! Felelek. Egri János műsora - 18.00: Telesport - 18.25: Gyerekeknek. A Jetson család. Ame­rikai rajzfilmsorozat - 18.47: TV 2 - 19.00: Ekkehard. NSZK-magyar té­véfilmsorozat VI/5. rész -19.50: TV 2 - 20.25: Néprajzi értékeink - 20.30: Útmutató - 21.00: Híradó 2. - PÁ­LYÁZAT - 21.20: TV 2 - 21.25: Van egy története? - Aki elmondja: Hor­váth Ádám rendező - 21.30: Ma - PÁLYÁZAT. Napi politikai háttér- műsor - 22.15: TV 2 - Benne: Nulla­dik típusú találkozások. Sci-fi maga­zin - 22.50: Gondolkodó. A Televí­zió tudományos folyóirata - 23.35: TV 2 Csehszlovák 16.20: Mesefilm -16.50: Kapcso­lat stúdió (fiatalok műsora) - 18.00: Esti mese - 18.10: Angolnyelv-tan- folyam - 18.20: Németnyelv-tanfo- lyam - 18.35: Hírmagazin (magyar nyelven ) - 19.22: Időjárás - 19.30: Tévénapló - 20.00: CHZ Litvinov- TJ Zlin jégkorongmérkőzés (az első szünetben: híradó, a második szünet­ben: sport) - 22.20: Nehézségek a túléléssel (német film) Újvidék 16.10: Műsorismertetés - magya­rul - 16.15: Tv-napló - magyarul - 16.25: Barázda - a vasárnapi falumű­sor ism. - 16.55: Műsorismertetés - 17.00: Tv-napló - 17.20: A Flint- stone család -17.45: Általános hon­védelmi műsor - magyarul - 18.15: Ma, tegnap, holnap - ruszin nyelvű műsor - 18.45: Rajzfilm - 18.55: Reklám - 19.00: Tv-napló - magya­rul - 19.25: Kosárlabda EB-selejte- ző: Jugoszlávia-NSZK - közvetítés magyar nyelvű kommentárral - 21.00: Glóbusz - külpolitikai műsor magyarul - 22.00: Lottóhúzás - fel­vételről - 22.05: Tv-napló - 22.30: Többoldalú választások - magyar nyelvű belpolitikai műsor - 23.30: Műsorzárás - magyarul Eurosport 7.00: D. J. Kat-show - 9.30: Euro- bic - 10.00: Szörf - 10.30: Motor­sport - 11.00: Nemzetközi motor­sport -12.00: Ökölvívás -13.00: Eu- robic -13.30: Jégkorong EB -15.30: Ritmikus sportgimnasztika EB - 16.30: Gyorskorcsolya vb - 17.30: Amerikai labdarúgás -18.30: Szörf - 19.00: Labdarúgás - 19.30: Euro- sport-hírek - 21.00: Sí vb 1990/91 Super 7.00: Pirkadat - 9.10: Egyveleg - 16.00: Forró drót -17.00: Adásban - 18.30: Kék éj - 19.30: Nemzetközi hírek - 19.45: Időlánc - 20.00: Ultra sport - 22.00: Nemzetközi hírek - 22.15: Ultra sport-0.15: Nemzetkö­zi hírek - 0.30: Kék éj -1.30: Időlánc -1.45: Egyveleg SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! - 8.35: Szomszédok - 9.05: Szerelem­hajó - 9.50: Teletipp -10.05: Teleüz- let - 10.30: Támadás a Queen Mary ellen - 12.15: Szerencsekerék - 13.00: Telebörze -14.05: Casimir és tsa -14.30: Teletipp - 14.40: Szere­lemhajó - 15.30: Egy úr az űrből (sci-fi komédia) Tanult diák -15.55: Teleüzlet - 16.05: Bonanza (wes- temsor.) Pokoljárás - 17.10: Szom­szédok (ausztrál sor.) Jean titka - 17.35: Teletipp - 17.45: Műsoris­mertetés - 17.50: Matt Houston (am. krimisor.) Az őrült város - 18.45: Híradó, időjárás -19.05: Szerencse- kerék - 20.00: Vidáman tovább - 20.30: Justitia kis halai (NSZK sor.) - 21.00: A tetovált (fr-olasz komé­dia) - 22.35: Híradó - 23.00: Tévétü­kör - 23.30: Látogatók az űrből (am. sci-fi-sor.) Szemtől szemben - 0.20: Műsorismertetés RTL Plus 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! - 8.35: Telebutik - 9.10: A Springfield-sztori - 10.00: Ketten egy ötlettel (am. sor.) Fény­kép következménnyel -11.00: Tele­butik - 11.25: Játssz velünk -11.35: Rizikó - 12.05: Forró nyeremény - 12.35: Rendőrségi beszámoló (sor.) Csalás - 13.00: Gazdag és szép - 13.25: Kalifornia klán - 14.10: A Springfield-sztori-14.55: AvadRó- zsa - 15.43: Nettó -15.55: Buck Ro­gers (am. sci-fi-sor.) -16.45: Rizikó - 17.15: Forró nyeremény - 17.45: Játssz velünk - 18.00: Kalifornia klán - 18.45: Híradó, időjárás - 19.15: Knight rider (am. sor.) Kő­szív - 20.15: Hazai dallamok - 21.55: Robbanékony - 23.00: Brighton Beach-i napló - 0.50: Knight rider (ism.) - 0.35: Aerobic

Next

/
Oldalképek
Tartalom