Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)
1990-11-20 / 191. szám
4 1990. NOVEMBER 20. A szakértők már régen mondják Kelet-Európábán most kezdődik az olajválság A színpad forogni fog Ha csinálok az országban egy körutat... A belpolitikai csatározások mintha elterelnék a figyelmet magáról az energiakrízisről. S most nem is elsősorban a benzin éppen aktuális fogyasztói áráról, sőt még csak nem is a kuvaiti válság okozta árrobbanásról van szó. Sokkal inkább arról, hogy a külső tényezők- beleértve ebbe a szovjet gazdaság összeroppanása miatti olajszűkét is- csak felgyorsították a szakértők által már egy éve beharangozott kelet-európai energiaválságot. Ha Lisszabonban 1,2 dollár a benzin... Tanulságos végignézni azt az adatsort, amelyet a Reuter jelentése alapján a napokban közölt a Világ- gazdaság. Eszerint november 4-én a nyugat-európai szuperbenzinárak 0,92-1,36 dollár között mozogtak. A listán egyaránt ott vannak a leggazdagabb és a legszegényebb európai országok, kivéve a volt szocialista országokat. A számok azt mutatják, hogy az egy főre jutó nemzeti jövedelem nagyságától lényegében függetlenek, és igen közeliek az árak a már említett mintegy 35 százalékos eltéréssel. Például a viszonylag szegény Portugáliában és a nagyon gazdag Norvégiában lényegében ugyanannyit, 1,2 dollárt kell egy liter benzinért fizetni. Ebből számunkra az a keserű, de elkerülhetetlen felismerés következik, hogy az Európa-házban nemcsak a jogrendszerek, hanem a benzinárak is hasonlóak, azaz nemigen tudjuk sorsunkat mi sem elkerülni. Ilyenkor mindenki gyorsan számol, és már hallatszik is a felháborodott hangú végeredmény: ezek szerint készüljünk a 80-90 forintos benzinre? A kormány sokféleképpen dönthet az energiahordozók áráról. Valószínű, hogy az azonnali világpiaci árszint - és most már nemcsak a benzinről, hanem a többi energia- hordozóról is szó van értelemszerűen - már csak inflációs hatása miatt sem szabadítható rá azonnal vagy pár hónap alatt az országra. De éveket már nem várhatunk, azaz a 80-90 forintos benzin egyáltalán nem is olyan távoli veszély, mint amilyennek a blokád utáni diadalmas órákban tűnt. Miért alacsonyak a magyar bérek? A magyar fogyasztó a nyugati árakat hallva azonnal az ottani béreket kéri számon, s ez a párhuzam nem is alaptalan. Kétségtelen, hogy egészen másként fest a dolog, ha a 10 schillinges benzint a 14 ezer schillinges osztrák átlagos nettó havi bérből fizeti az ember, vagy 50, esetleg 80 forintot kell adni egy liter benzinért a havi tíz-tizenkétezer forintból. A magyar bérek kétségkívül igen alacsonyak. Ám valamiféle központi és általános fizetésemelésről kár lenne ábrándoznunk. Ennek egyrészt már a gyakorlati feltételei sincsenek meg, hiszen a kormány legfeljebb a minimális béreket határozhatja meg, de azt is csak a munkáltatókkal történt megegyezés után. Hiszen a piacgazdaság lényege, hogy ott, ahol az értéket előállítják, ott kell dönteni a bérek nagyságáról is. Márpedig a jelenlegi magyar átlagteljesítményt a világpiac sem értékeli többre, mint amennyi az átlagdolgozó átlagbérében megtestesül. Azaz nem arról van szó, hogy a gazdaságban megtermelt valódi érték valamiféle rossz elosztási rendszer következtében nem jut el a dolgozókhoz, hanem elsősorban arról, hogy ez az érték sokkal alacsonyabb, mint a többi - akár a szegényebbek közé számító - európai piacgazdaságban. Elvesztettünk két évtizedet A hazai energiafelhasználás mértéke sajnos nagyon jól példázza ezt a valóságos lemaradásunkat. Az elmúlt húsz évben Magyarországon az egy főre jutó energiafelhasználás több mint harminc százalékkal nőtt, miközben a fejlett országokban ez az érték stagnál, illetve az Egyesült Államokban már csökken. Az egységnyi nemzeti jövedelemre jutó energiafelhasználás nálunk az elmúlt húsz évben mindössze 15 százalékkal csökkent, ugyanez az érték a legfejlettebb országokban közelíti a száz százalékot. Ám még a hozzánk leginkább hasonlító színvonalú dél-európai piacgazdaságok is most feleannyi energiát fordítanak egy egységnyi nemzeti jövedelem előállítására, mint a hetvenes évek elején. Ez is nagy szerepet játszik abban, hogy a Tények könyvének adatai szerint Ausztria egy főre jutó nemzeti jövedelme a nyolcvanas évtized végén dollárban számítva ötszöröse a mienknek. A csőd magától nem tűnik el Végeredményben a korszerűtlen, energiapazarló, túlsúlyos termékek, a túl drágán előállított élelmiszerek, a katasztrofális állapotú, nagy veszteséggel működő hazai infrastruktúra, a rossz munkaszervezés számlájára írható a magyar gazdaság egyre nagyobb leszakadása a fejlettek élmezőnyétől. Márpedig ezt a hátrányt senki sem fogja nekünk megfinanszírozni, ennek ledolgozása kizárólag az általunk előállított termékek versenyképességének javításával képzelhető el. Akinek pedig illúziói lettek volna azzal kapcsolatban, hogy kuvaiti konfliktus kapcsán bajba jutott országok között talán mi is némi segélyt kapunk, azt épp a napokban oszlatták el a leggazdagabb országok, amelyek kizárólag a konfliktus közvetlen kárvallottjait hajlandók támogatni. Vagyis a mi energiaszámlánk nem elsősorban a kuvaiti konfliktus, és még csak nem is a szovjet gazdasági csőd miatt dagad. Annak a lassan húszéves halogatásnak isszuk a levét, amely az első olajválság óta jellemezte a magyar gazdaságot. Miközben a világpiaci konkurenseink teljesen átalakították iparukat, száműzték az energiafaló technológiákat, új szabványokat vezettek be, veszteséges gyárak ezreit csukták be, addig mi bíztunk vezetőink ígéretében, hogy úgymond, a válságot megállítják a határoknál. Nagy hiba lenne, ha most abban az illúzióban ringatnánk magunkat, hogy elég volt ezeket a politikai vezetőket eltávolítani, a csődbe jutott gazdaság ezután magától rendbejön. A veszteséges gyárakat bizony itt is be kell csukni. Amíg ez nem történik meg, addig csak az a biztos, hogy a benzin drágább lesz, de a fizetésünk ettől még egy forinttal sem közeledik az áhított nyugat-európai bérszínvonalhoz.-P.Meglepődik a látogató, amikor Bolyós István jászberényi szerszámkészítő műhelyébe lép, hiszen arról értesült, hogy itt színpadtechnikai berendezések készülnek. A színpadok méreteihez képest parányi műhelyben többmilliós értékű, sokféle igény kielégítésére képes szerszámgépek sorakoznak. A gépek egy részén most éppen a Szigligeti Színház forgószínpadának részegységei várnak megmunkálásra.- Mikor alapított önálló műhelyt?- 1978-ban jöttem el a Hűtőgépgyárból. 1976-tól kicsit elfogadhatóbb lett a kisiparosok adózása, s akkor elhatároztam, hogy önálló leszek. Megnéztem egy-két műhelyt. Ezek után úgy gondoltam, és éreztem magamban annyi bátorságot, hogy én se halok éhen.- Hogyan, milyen gépekkel kezdte?- A jelenlegi műhely eredetileg tehénistálló volt, később ezt bővítettem. Kezdetben semmilyen gépem nem volt. Összebarkácsolt forgóalkalmatossággal dolgoztam, amin azért fúrni, mami, esztergá- lyozni, köszörülni, mindent lehetett. Igaz, néha nagyon sok éjszakámba került, amíg elkészült egy-egy darab, de elkészült. Jött akkoriban egy adóellenőr, megkérdezte, hány órát dolgozok. Húszat - mondtam, és nem akarta elhinni, pedig igaz volt.- Mikor, milyen módon kezdett el színpadtechnikai berendezések készítésével foglalkozni?- Tulajdonképpen a kezdetektől fogva. Bejelentkeztem a Kisipari Termeltető Vállalathoz, mint aki fúró-maró-köszörülő művel rendelkezik, s tőlük kaptam először megrendelést.- Mondja, ha látta volna egykori ,,gépparkját”, adott volna magának megrendelést?- Magamnak igen, mert én tudom, hogy mire vagyok képes. Véleményem szerint a kisiparos egyet tehet. Ha munkához jutott, mindegy, hogy milyen segédeszközzel, de azt meg kell csinálni, mert az pénzt hoz! A megrendelőt pedig nem szabad elengedni! A munkatársaimba is beleneveltem, hogy itt nincs olyan, hogy valamit nem tudunk megcsinálni!- Mi volt az első színpadtechnikai megrendelése?- Kommandó-kötélfék. A színpadok fölött különféle díszletek és súlyok függenek, s ezeket úgy kell beengedni, hogy a színészek is épségben maradjanak és se a díszlet, se a színpad ne menjen tönkre. Ez a kommandófék képes arra, hogy biztonságosan megoldja ezt a feladatot. Például a Kurázsi mamában van egy olyan jelenet, amikor lezuhan egy repülőgép. Nos, ezt a repülőgépet a színpadra csapódás előtt meg kell fogni ezekkel a fékekkel, de úgy, hogy a néző mégiscsak zuhanásnak higgye.- Hova készített ilyen fékeket?- Azt nem tudom pontosan, hogy hány színházban vannak, de lassan már mindegyikben. Amelyiket az utóbbi években korszerűsítették, és amelyiket a Színpadtechnikai Szövetkezet kivitelezett, abban ilyen berendezés van.- Ónálló vállalkozásban készíti ezeket az eszközöket vagy netalán alvállalkozóként?- Én ritkán kerülök közvetlen kapcsolatba színházakkal, inkábba Színpadtechnikai Szövetkezet megrendeléseit teljesítem. Az viszont nyolc-tíz éve több ízben előfordult, hogy közvetlenül nekem mondták el, hogy mire van szükségük, és mivel nem volt lehetőségük annak kikísérletezésére, engem bíztak meg. Ilyenkor új termék elkészítését is vállaltuk, de kértük, hogy azt a továbbiakban is mi csinálhassuk. így készítettünk függönygörgőt és ennek a féknek a módosított, korszerűsített változatát.- Milyen egyéb berendezések elkészítésére képes? Úgy tudom, több forgószínpad részegységei is itt készülnek?- Egyszer megkérdezték, hogy tudnám-e csinálni. Megnéztem a forgószínpad elemeinek rajzát, és elvállaltam. Elkészítettük, és meg voltak vele elégedve, utána ugyanez történt a vasfüggönnyel is.- Hova gyártottak forgószínpadi berendezéseket?- Kecskemétre a Katona József Színházba, Veszprémbe, Budapestre, most pedig a Szolnoki Szigligeti Színház forgószínpadának különféle részei vannak megmunkálás alatt.- Vállalkozna arra, hogy önállóan rendezzen be egy színpadot?- Én irtóznék ettől, ment sokszor olyan helyen kell dolgozni, hogy az rettenetes. Bontják a mennyezetet, és közben alatta készül a színpad, ez kész életveszély. Szédítő magasságba kell felmenni egy kosárral vagy állólifttel. Ilyenkor három-négy emeletnyi magasságban csak imbolyog az ember. Egyszer jártam fenn, alig vártam, hogy leérjek! A zsinórpadláson is jobb, ha kapaszkodik az ember. Jártam olyan helyen is, ahol rabok építették újjá a színházat, ami szintén nem tette vonzóvá a közvetlen kivitelezést. Úgy gondoltam, inkább keressek kevesebbet, de itt, a jó meleg műhelyben és a földön legyek.- Mondja, milyen lesz a Szigligeti forgószínpada?- Olyan, mint a mostanában felújítottaké. Korszerű lesz, olyan berendezéseket építenek be, amelyek megütik a jelenlegi európai színvonalat. S mivel ez készül a legújabban, ez lesz Magyarországon a legkorszerűbb. Úgy láttam, a fővállalkozó mindig arra törekedett, hogy szép munkát végezzen. A technikával pedig azért is igyekeznek, hogy további megrendeléseket is kapjanak.- Hogyan látja a jövöt? A napokban hírül adták, hogy a közeljövőben nem épül fel a Nemzeti Színház. Ön mire számít?- Hát ez bizony baj, mert korábban jelezték, hogy a világkiállítás alkalmából új kulturális létesítmények épülnek, a régieket pedig korszerűsítik. Úgy mondták, az új Nemzeti Színháznál is számítanak a munkámra. Ha mégsem, akkor ez fájó pont lesz nekünk, de most már olyan a felszereltségünk, hogy mégsem félek. Ha csinálok az országban egy körutat, olyan nincs, hogy valamelyik gépemre ne tudjak megrendelést szerezni! Pethö László Levél a komától Jaj, Lajos! Nagyon beteg vagyok. Azért nem írtam ilyen hosszú ideig (egy hétig), mert féltem, nehogy bekövetkezzen a végem. Utálok post mortem dolgot írni, akár levelet is. Nem tudom, más hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez. Betegágyam puha vánkosára hajtva fejem és takarómat a fejemre húzva hallgattam a taxitorlasz eseményeit a rádióból, és rázott a hideg. A külvilágnak csak az orromat és a fülemet dugtam ki. Mindkettőt dagadtra csípték a szúnyogok. Megírtam-e már neked, hogy ahol most lakunk Bukarestben, a szúnyogoktól sem lehet élni? Az a hülye cipész a közelben duzzasztott egy szúnyogtenyészetet. De tudod, milyen az ember, amikor halálos beteg. A nyavalya a szúnyogjaiba, csak egészség lenne. Megkérdezhetnéd, miért nem takartam be a fülemet is, hogy legalább azt ne csípjék. Hát a taxitorlasz mégsem volt olyan piti esemény. Valószínű, attól rázott a hideg. Mert lázam nem volt. Úgy drukkoltam nektek, mintha a mi sorsunk függne a taxisgrim- busz kimenetelétől. Megmondom, miért. Az első percekben száz százalékig igazat adtam a taxisoknak. Valósággal felháborított a kormányotok szemtelensége. Hát Fejemen a takaró minek képzeli magát! Honnan ez a központi magabizottság (figyeled, hogy életem utolsó óráiban is milyen magabiztosan rántok elő egy szójátékot, pedig nincs kedvem viccelni?)! Áztán az érdekegyeztető tárgyaláson elhangzott, hogy a készlet két napra elegendő. Ez nagyon megütötte szúnyogcsípte fülemet. Szóval ezt üzeni a kormány. Ha még egyszer azt üzeni, akkor - fűztem tovább a gondolatomat - be kell vetni olyan cipészmesteri gazdasági módszereket, amelyeket mi olyan jól ismerünk. Például a fejadagot. Hogy mindenkinek jusson annyi, amennyi éppen semmire sem elég. Kedves komám, ekkor váltott át a hangulatom. Hogy mi Magyarországra mindig feltekintünk, annak elsősorban érzelmi okai vannak, de nem kevésbé fontosak az objektív okok, és ezek egyike, hogy az anyaországban a legostobább, legkommunistább vezetés idején sem kellett bevezetni fejadagrendszert. Ennél butább elosztási, fogyasztásszabályozási elgondolás nincs. Emlékszel még komám, mit mondtam tíz évvel ezelőtt? Egyszer azért válsz híressé, mert pontosan neked mondtam: az árutermelés ötezer éves történelme során csak a sokoldalúan fejlett szocializmusban ordibálja a termelő a piacon, hogy vásároljanak minél kevesebbet, vagy lehetőleg semmit. Ezzel a baromsággal nevelték bele a népbe a leghatékonyabban a tolvajlást. Mert mit mond az egyszerű ember fia? Ha nem adtok a pénzemért, majd szerzek ingyen. Lehet, hogy te is átkozni fogsz, de a végén már azért szurkoltam, hogy a kormány ne menjen bele semmilyen kompromisszumba. Főleg abba ne, hogy egy kicsi benzint ad olcsón, többet pedig drágán. Ezzel a kisfogyasztókat segítette volna, de megnyomja a nagyfogyasztókat. Márpedig a nagyfogyasztók a nagytermelők. Oda fajult volna a helyzet, hogy a sok kistermelő (jelen esetben kisszállító) a maga olcsó benzinfejadagjával konkurált volna a nagyszállítókkal, azokat a kocsipark kihasználási mutatójának csökkentésére kényszerítve. így láttam én, fejemre húzott takaróval. Aztán amikor kinéztem a külvilágba, megdöbbentem, hogy az itteni közvélemény milyen élénken reagált a válságotokra. Arra a rétegre nem vesztegetek szót, amelyik alig várná, hogy a szomszéd kecskéje megdögöljön. De a többit ha láttad volna. Itt éppen készülődtek a szabadárazás bevezetésére. Mármint a kormányban. Mások meg a tiltakozásra. Nagy volt az elkeseredés, amikor a magyarországi taxisoknak csak tizenkét forintot sikerült lealkudni a benzinárból. Meg is mondta az egyik új szomszédunk, azért nem megy ki a térre, mert ha rekedtre ordítja magát, akkor sincs semmi eredménye. Lajoskám, azt hiszem, most itt sokkal nagyobb lenne a grimbusz, ha a magyar kormány visszakozik. így is eléggé nagy. Az Egyetem teret megint elfoglalták, délutánonként egy-egy nagyobb csoport különválik, végigüvölti a várost, hogy Pétre Roman ne légy marha, hagyd békén az árakat!, lemegy a kormányépüíe- tig, a televízióig, a rendőrség pedig tétlenül szemléli. Egyelőre. (Már nem...) Kimentem én is a térre, sétálgattam, füleltem - nem úgy közömbösen, mert akkor sze- kusnak néznek -, ismerősöket nem láttam, a duma is eléggé idegen. Egy csoportban azt tárgyalták, hogy Ceausescu buta volt, mint a föld, de ilyesmit nem csinált a néppel. Most már vagy az emlékek szépülnek, vagy az emberek hülyülnek meg. Mindenesetre ez nem az a régi Egyetem tér. És az lenne a szörnyű, ha ez az Egyetem tér buktatná meg a kormányt. Eszembe jut egy Dürrenmatt-novella egy nyomozóról, aki évekig űzött egy rablógyilkost és soha semmit sem tudott rábizonyítani, végül úgy buktatta le, hogy ráfogott egy bűncselekményt, amihez semmi köze sem volt. Ennek a vezetőgamitúrának december óta annyi minden felgyűlt a rovásán, hogy felsorolni is nehéz, de ha éppen az első szükséges, fontos, épeszű intézkedésén bukik meg, az nagy igazságtalanság lenne. Ti ott el nem tudjátok képzelni, hogy néznek itt ki az üzletek. Erről írtam egy jegyzetet, aminek a végén az elárusító arra a kérdésre, hogy Nits van, szintén úgy válaszol, hogy nincs, tehát már nem is figyel a vásárló kérdésére. Aláírás Nits Árpád. Nem azért mondom, elég frappáns, mégsem visítottak az emberek az élvezettől. Még én sem, pedig a saját vicceimen szoktam a legjobban derülni. De ez a helyzet már túl siralmas. És ez a nagy semmi áron alul nem kapható. A gyárak állítólag termelnek, de semmi látszatja. Sok üzletbe már nem is jön áru, csak a számla és a pénz. A gyárban megkezdődik a felvásárlás, nyilván a feketézők által. Ha minden igazgató mellé rendőrt állítanának, annak sejted, mi lenne az eredménye. Több ren- dőmagynénike árulna olcsón román cigarettát a szolnoki lengyel piacon. Édes komám, a terminológia szempontjából véleményem nem egyezik a kormányéval. Szabadárazásról szó sem lehet, ha üres a piac. Itt most az történik, hogy a fizetőképes kereslet felső határán egyezményes úton állapítanak meg új árakat, az emberek pedig azt hiszik, hogy ezután ugyanaz a semmi fog többe kerülni, vagyis a mindennapit ezután is a feketézőktől kell beszerezni dupla áron. Csakhogy dupla ár nem lesz. A csillagos égen túl a feketézőknek is felkopik az álla. Nem lesz értelme nyolcszáz lejért kilopni a gyárból a legolcsóbb cipőt, mert a kétezer lejes melós azt nem fogja ezerért megvenni. Még nyolcszázért sem. Inkább újságpapírt dug a lyukas talpú régi cipőjébe. Na, hát ennyit akartam nektek megírni a mostani állapotokról. Nem tudom, te milyen álláspontra helyezkedtél a taxitorlaszok idején, de a kétféle tapasztalatot összevetve, az a legfontosabb, hogy a piac soha se ürüljön ki. Ja, hát meg sem írtam a halálos betegségemet. Meg voltam hűlve. Kománéd mondta is, hogy ez biztosan férfi grippé. Csak az lehet ilyen nehéz lefolyású. De most már mindenen túl vagyok, úgyhogy fertőzésmentesen ölel komád
