Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)

1990-11-15 / 187. szám

1990. NOVEMBER 15. 5 Kalapot le előttük! Úton a Neoton-koncertszekér Mint már beharangoztuk, e héten az „első emberpárt” ven­dégeljük meg oldalatokon. Ugyanis nemrégiben a fél Neo- ton, egyben a hazai könnyűzene két örökifja látogatott a megye „fővárosába”, Szolnokra, dedi­kálással egybekötött rádiófelvé­telre. Ennyiből már biztosan ki is találtátok, Csepregi Éváról és Végvári Adámról van szó.- Mint köztudott, tart a téli tur­nétok, s november 20-án Szolno­kon is felléptek. De beszélnek már újabb lemezről is. Igaz ez?- Bizony. November végére már feltehetőleg a boltokba is kerül, címe: Édentől keletre. Eb­ből ki is derülhet, a körülöttünk változó világról énekelünk rajta.- Mi a véleményetek a mai magyar könnyűzene helyzeté­ről? Mintha több lenne az eszki­mó és kevesebb a fóka.- Igen, változnak az idők. Két­ségbeesni talán mégsem kell, csupán azt zenélni, amit hallani szeretnének az emberek. Hogy szó sincs a hazai popzene leáldo- zásáról, arra itt van élő bizo­nyítéknak a tehetséges Szandi és Dóra!- S milyen manapság egy Éva- Neoton-lemez - ugye jól mon­dom? - fogadtatása?- Igen, ez a pontos nevünk. A kérdésre válaszolva: tudjuk, olyan zenére, amire táncolni le­het, s fülbemászik, mindig szük­ség lesz, gazdasági válság ide vagy oda. Az emberek szórakoz­ni akarnak, s ez érthető. Sikere­ink ma is regisztrálhatók, ám egyre több bajunk van a gomba­mód szaporodó kalózfelvételek­kel. Ilyen dedikálásokon ez még szembetűnőbb.- Kiket hallgattok szívesen?- Éva: Imádom a Fleetwood Macet, Rod Stewartot, Spring- steent, Elton Johnt. Ádámmal közös kedvencünk a Heart.- Adám: Én amióta az eszemet tudom, Beatles-őrült vagyok, s ebből következik, hogy ami em­lékeztet rájuk, azt is szeretem. Falra mászok például a New Kids Tonight-jától.- Apropó! Van nektek külföldi megfelelőtök, olyan, akire ha­sonlítani szeretnétek?- Előttünk mindig az ABBA eszménye lebegett példaként. Régesrégi felállásunk is kicsit emlékeztetett az ő négyesükre. Ugyanolyan emberközeliek, su- gárzóak voltak, amilyenek mi is szeretnénk lenni.- Mi a véleményetek a rap pusztító betöréséről?- Ami a rapből a zenéhez közel áll, azt mi is üdvözöljük. Milli Vanilli, Neneh Cherry kedven­ceink közt szerepel. Azt viszont nem tudni, a magyar diszkókban miért van ekkora sikere ennek a sajátságosán beszéden, a sztorin alapuló irányzatnak. Egyszerűen nem értik a gyerekek.- A távol-keleti szálak „elsza­kadtak”, vagy csak kevesebbet hallani ottani vendégszereplése­itekről?- Bár ritkábban lépünk fel, le­mezeinket jegyzik. ízlésük azon­ban teljesen kiszámíthatatlan, egyébként is szeretnek „turkál­ni” a kiküldött anyagban. Leg­utóbb az angolul lemezre énekelt számaink közé keveredett egy magyar betét is, s azt kérték el tőlünk...- Még valamit! A Sky-on fel­feltűnik egy számotok, amit Gorbacsov apóról írtatok, s ami két éve volt itthon újdonság. Hogy is van ez?- A fogadtatása meglehetősen vegyes lett a dalnak. Az Élet és Irodalom például egyszerűen csasztuskának titulálta, aztán egy kelet-európai változásokról szóló amerikai tévéműsor ezt a klippet is műsorára tűzte. Hogy az emberek nem idegenkednek tőle, arra jó példa, hogy minap, mikor Kunadacson jártunk, a pa­rasztbácsik kórusban kiabálták: „Évike! Azt a Gorbacsovosat énekeld má’ el!”- Ha-ha-ha. Koszi! técsizé Fotó: Illyés Német és magyar diákok között mmjKOR\ UNiinxou J Egy csere útja Tanítás és tanulás állandó alapzajban. Egy fakultatív óra Korschenbroichban. Az oktatás a legjobb •• i HUZlCl Talán emlékeztek rá, hogy a nyáron több ízben is hírt adtunk a Szolnoki Ifjúsági Iroda zebe- gényi olvasótáboráról. Az iro­da, mint később kiderült, kap­csolatot teremtett a Düsseldorf­hoz közeli, neussi testvérszer­vezetével, amely öt német fia­talt küldött a Dunakanyar festői helyén fekvő táborába. Ok egyébként korschenbroichiak voltak. A német és a magyar tanulók közötti kapcsolatnak az lett vé­gül is az eredménye, hogy a szolnoki Tiszaparti Gimná­zium kettő, a Verseghy és a Varga egy-egy diákja, vala­mint egy érettségizett török­szentmiklósi fiú kimehetett a számunkra nehezen kiejthető nevű városkába ismerőseik nem is éppen szegény családja­ihoz. A kapcsolat igazából nem ezért lényeges. Fontosabb in­kább az, hogy úgy tölthettek ott egy hetet fiataljaink, hogy köz­ben bejárhattak azoknak az is­koláknak az óráira, ahol baráta­ik tanultak. Mint elmondták, már az első napokban megismerték a né­met tanintézet rendtartásának lényegesebb jellemzőit, ami az itthonihoz képest kötetlenebb, így aztán az ott tanulókhoz ha­sonlóan szabadon választhat­ták meg, hogy melyik órát láto­gatják, egyáltalán bemennek-e az iskolába.- Ott felnőttebbnek vették a diákokat - mondja a mieink né­met tolmácsa. Bizonyára sok magyar középiskolás fantáziá­ját megmozgatja az a tapasz­talatuk is, miszerint az sem szá­mít főbenjáró bűnnek, ha ké­születlenül jelennek meg az órákon. Hát igen, ha így lenne nálunk is, sokaknak nem fájna a fejük. Nem kellene például a szünet­ben lekörmölni a házi feladato­kat. Mindenesetre kíváncsi len­nék, nálunk miként válna be ez a módszer. Lehet, hogy a diá­koknak is felnőttebbnek kelle­ne lenniük? Kétségtelen haszna volt a hétnapos útnak az is, hogy élő nyelven beszélhettek. Jó lenne az ilyen kapcsolatokat szélesí­teni, hogy minél többen jöhes- senek-mehessenek. Diákcsere alakult ki. Előbb-utóbb az akkori ven­déglátók Szolnokra utaznak. Kíváncsi vagyok, nekik mi lesz a véleményük?- sz ­A munkanélküliség fenyegető réme egyre több dolgozó minden­napi létét veszélyezteti. Különösen aggasztó a helyzet a pályakezdők­nél. A friss szakmunkás bizo­nyítvánnyal, érettségivel, sőt dip­lomával rendelkező fiatalok nagy része - munkalehetőség híján - meglehetősen bizonytalanul kény­telen nekivágni a nagybetűs élet­nek. Ha akad is egy-egy, a végzett­ségüknek megfelelő munkaalka­lom, többnyire a gyakorlati, szak­mai tapasztalatokkal is bíró idő­sebb pályázók nyerhetik el az ál­lást. Az ipari és mezőgazdasági üze­mek egyre kevésbé igénylik a szakmunkástanulókat, hiszen sok esetben az állandó dolgozóikat sem tudják érdemben foglalkoztat­ni. Ezért a szakmunkásképzés gya­korlati oldala is veszélybe kerül. Az iskolák túlnyomó részében pe­dig még a leglelkiismeretesebb ok­tató sem képes a diákokkal igazán megismertetni a tudomány és a technika legújabb vívmányait, az oktatás hiányos tárgyi feltételei miatt. Persze, ennek is, mint ma­napság mindennek, a pénzhiány a A keményebb rockot kedveli Bíró Ibolya, Martfű, Nógrádi út 8. szám alatt lakó lány. Nem biztos a kilence­dik szám elmében, de az bizonyos, hogy akik játsszák, szolnokiak. 1. Itt és most (Pokolgép) 2. Jerikó (Beatrice) 3. Szemedben égnek a csillagok (Lord) 4. Ugass, kutya (Moby Dick) 5. Sörivó (Ossian) 6. Boldog szép napok (Beatrice) 7. Jel (Pokolgép) 8. Rekviem (Karthágó) 9. Bűnös vagy (Lady Machbeth) 10. Éjjel érkezem (Edda) m -Ü magyarázata - mondhatnánk. Ám a kényszer szülte, de lelkes kezde­ményezésekből sincs hiány. A kunhegyesi Mezőgazdasági és Ipa­ri Szakmunkásképző Intézetben megpróbáltak mindent megtenni annak érdekében, hogy a színvo­nalas gyakorlati oktatás lehetővé váljék. Ezért földterületet igényel­tek, amely nemcsak a szakmunkás- tanulók gyakorlati képzését bizto­sítaná, hanem az ott folyó termelés többletbevételhez is juttatja az is­kolát. Ez azonban csak elképzelés, hiszen a földtörvény ma még „embrióállapotban” van. Remél­hetőleg a honatyák e rendkívül fontos jogszabály megalkotásakor, amely várhatóan igen kemény üt­közet lesz, figyelembe veszik majd az iskolák igényeit is. Már csak azért is, mert számtalan, előttünk álló külföldi példa igazolja azt a tényt, hogy az oktatásba fektetett pénz megtérülési ideje ugyan na­gyon hosszú, de rendkívüli nyere­séggel kecsegtet, hiszen intenzív termelés az efféle beruházások nél­kül elképzelhetetlen. L. Z.----------------------------------------------------------------------------------N Hagyják a köreimet! A müanyagmelegítös odalépett a púnkhoz, és tréfásan meg­birizgálta a fiú orrában lógó kis fémkarikát. A móka ült. Néhá­nyon elmosolyodtak. Vártam, hogy a kakastaréj mérgében el­vörösödik, és a sértett helyreigazítja a vicces embert, de higgadt maradt. Unottan félretolta az öreg kezét és elfordította a fejét. Lezárta az ügyet. Közömbösek lennénk egymás iránt? Nem. Másképpen fest a helyzet: árgus szemekkel figyeljük a másikat, csakhogy túl sokan kotnyeleskednek mások ügyeibe, túllépve jó néhány sze­mélyi érdekeltség határát, mint mondjuk - klasszikus példa - egy frizura milyenségét. Rengeteg pirosmackós-orkánkabátos él itt. Elvi közösségük a lényeges, nem öltözetük. Kérdések tömkelegé gyötri őket. Nincs könnyű dolguk. Mindjárt ott van ugye, hogy miért nem néz ki úgy a másik, mint egy „normális” ember. Ezt az esetek többségében persze szóvá is kell tenni. Az is idegesítő lehet, ahogy a többiek össze­vissza kerékpároznak, gördeszkáznak, futnak, vagy csak egysze­rűen kimozdulnak otthonról. Nem lehet annyiban hagyni! Szót­lanul kikerül? Némán bámul, amikor kérdezem, nem ad ciga­rettát? Majd én megtanítom kesztyűbe dudálni - gondolják a bátrak. Még csak ezután következnek a szomszéd élet szépségei és az aggódó ismerősök intelmei. Valósággal tobzódhat az ember. Csak ne nyissák ki a szájukat és hagyjanak békén! A fiatal,,másik oldal' ’ tanácstalan: mi közük hozzám ? Milyen jogon avatkoznak a dolgomba foga(da)tlan prókátorok? Hogy merészel beleszólni az életembe? Szabadságom határa az ö cselekedeteinek a határa is kell, hogy legyen. Egy ókori bölcs szerint a társadalmi szokásokat vakon köve­tők méh- vagy hangyaformában újjászületnek. Igenis vannak, akik nem kaptárban és nem hangyavárban látták meg a napvi­lágot. Épp elég szabály van már, ami minket kordában tart. Nem lehetne hagyni egy kis rést, melyet a másik köreinek zavarása nélkül kitölthetnénk saját, a másétól természetszerűleg külön­böző egyéniségünkkel? Nem is csak a stílusirányzatokról és viselkedéstípusokról van szó. A tizen- és huszonévesek között, amíg világ a világ, mindig lesznek rendbontók. Szerencsére! De szép is lenne az, hogy aki az átlagnál egy fejjel nagyobb, vagy kisebb, az ne sóhajtana úgy: bezzeg odakinn! Szurmav r \ HÚSZON INNEN —TÍZEN TÚL Mozimesék John Waters: Cry Baby Káprázatos, fenséges, bámu­latos, nagyszerű, mesés, fenome­nális és csodálatra méltó. Már­mint a film. Ja, és ezen túl még mozgalmas, képies, bőséges, ra­finált, színpompás, teljes és szi­porkázó is. Mondhatni tökéletes. Ez már döfi! Az ember sokféle igényét s a filmek sokféle erényét egyszerre elégíti ki. John Waters huncut rendező, persze, hogy tudja, mire vágyik a néző. S ez a furcsa „ka­méleon”, akit nemrég még fe­kélynek tartottak Hollywood tes­tén, mára már ismert és elismert, sőt ünnepelt alkotóművész, s el­foglalta méltó helyét a filmtörté­nelemben. Kinőtte már előző bő­rét? Tényleg feladta volna örök szembenállását? Kétlem. S ha a filmet alaposabban megvizsgál­juk, rájövünk, erről szó sincs. Csupán eltelt fölötte is jó pár ész­revétlen év, ez alatt némileg be­nőtt a feje lágya, s „csomagoló­papírból” is többet használ ma­napság.- Imádok öregedni - nyilatkoz­ta, miután divatba jött megint -, ám eszem ágában sincs elfelejte­ni a féktelen ifjúkor gaztetteit és kicsapongásait... Mi több, mai napig ebből táplálkozik... Gyermekkora Bahimore-já- ban, a frizurák városában pereg a fenn írt musicalbohózata is. 1954-et írunk, s Waters által be­lecsöppenünk a világtagadó, kü­lönc drape-ek („rosszak”) és a polgártojásból kikelt square-ek („jók”) vércseppektől mentes háborújába. Vércseppektől igen, bezzeg nem könnycseppektől, amiket az önmagát parodizáló Johnny Deep (lásd: foglalkozá­sára nézve tinisztár) helyenként kiprésel szeme sarkából. Ezek az immár világhírnévre szert tett „páratlan” sós pöttyök alapmo­tívumai a filmnek. Amikor ki­csordul egy-egy, már biztosak lehetünk, rövidesen történik va­lami... Az ádáz harc tárgya Alli­son, a steril család gyöngyszeme. Ő az, akibe csúnyán belezúg Cry Baby, ez az Elvisből és Napóle­onból kikevert furcsa figura, a bandavezér. Természetesen sík­ra is száll vágyai beteljesülésé­ért, és ezzel elindítja az esemé­nyeket. Mondanom sem kell, ah­hoz, hogy a frigy létrejöhessen, valamelyiküknek át kell lépnie önmaga korlátáit, a két ellentá­bort elválasztó láthatatlan hatá­rokat. (Elárulom, erre a lány mu­tat nagyobb hajlandóságot)... Rómeó és Júlia II.?? Ha-ha-ha! De vajon mi lesz ebből?... Vigyázat! A filmben minden vonal erősebben van meghúzva, a színek és díszletek a „felismer­hetőségig” el vannak túlozva. Elvégre szatíra ez a javából! (Tudvalévőleg Waters imádja a vaskos feketés humort.) Rende­zőnk a sorssal sem szeret alku­dozni, sikerül is összegyűjtenie minden olyan élő színészt, akit megkedvelt, s szeretett volna végre „kipróbálni”. Aztán szinte kényszeríti őket, hogy képessé­geik legjavát nyújtsák. Együtt lé­legzik velük, kijavítja elvétett mozdulataikat, s közben igazi sztárokat farag belőlük. No, már csak valami jó befeje­zést kellene írni a végére, hogy biztosan odataláljatok a mozik­ba... Tudjátok, mit? Azt csinál­tok, amit akartok! T. CS. Nézd már! Még csak most kelt ki a tojásból, s máris Neoton-rajongó!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom