Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)
1990-11-02 / 176. szám
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Gyorsul a jogszabályalkotás Heti két kormányülés várható A kormány csütörtöki ülésén áttekintette: melyek azok a törvényjavaslatok, amelyeket még az év vége előtt a parlament elé kell terjeszteni az ország és a gazdaság működőképessége fennmaradása érdekében - közölte a testület üléséről tájékoztatva csütörtökön 16 órakor László Balázs kormányszóvivő. A feltétlenül szükséges 34 törvényjavaslat között szerepel a jövő évi állami költségvetésről, a vállalkozási nyereségadóról, az általános forgalmi adóról, valamint a személyi jövedelemadóról szóló jogszabályok, továbbá a családi pótlékról szóló törvény módosítása, a földtulajdon rendezéséről és a szövetkezetekről szóló törvénytervezet, a nemzetbiztonsági törvény javaslata és a koncessziós törvény tervezete. Ez utóbbi elveit már csütörtökön is tárgyalta a Minisztertanács, a vita alapján az érintett ágazati miniszterek a következő hetekben terjesztenek részletes javaslatokat a testület elé. A feszített törvényhozási munka sikere érdekében a kormány is mindent megtesz: szombaton délután újabb ülést tartanak, s szóba került, hogy a heti kétszeri ülésezés rendszeressé válik. Horváth Balázs belügyminiszter átiratban fordult az Országgyűlés elnökéhez: kérte, a parlament is iktasson be - az eddigi heti kettő mellé - még egy plenáris tárgyalási napot. Nem valószínű, hogy szóba kerülne az ülésen a hétvégi események értékelése - válaszolt a szóvivő az MTI kérdésére. Hozzátette: a miniszterelnök kedden már kötetlen eszmecserét folytatott erről minisztereivel. A kormány átalakítása nem merült föl - szögezte le László Balázs. Külügyminiszteri találkozó Budapesten Az európai hagyományos fegyveres erőkről és fegyverzetekről Bécsben folyó tárgyalásokon résztvevő országok hatos csoportjának - Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia és a Szovjetunió - külügyminiszterei november 3-án, szombaton Budapesten megállapodást írnak alá országaik fegyverzetének maximális nemzeti szintjéről. A megállapodást - amely rögzíti az ezen államok által megtartható harckocsik, páncélozott harcjármű- vek, tüzérségi eszközök, harci repülőgépek és támadó helikopterek mennyiségét - csatolják majd a párizsi csúcsértekezleten az európai hagyományos fegyveres erőkről és fegyerzetekről aláírandó szerződéshez. (MTI) Megszűnt a locsolkodás a benzinkútnál Az Áfornál a tervek még szebbek, mint a valóság Jelentkeztek a taxisok Csal az orvos emlékezete? Fényi Miklós kisiparos, Csömör Mátyás Gábriel-ta- xis és Einwag László magán- kereskedő kereste fel tegnap a rendőrséget és szerkesztőségünket. Azért jelentkeztek, mert a lapunk tegnapi számában megjelent Üldözték az orvost című cikkben elmesélt történetet másképp látják, mint a nyilatkozó orvos, drXisgergely György. (Folytatás a 2. oldalon) Nem hiszem, hogy van Magyarországon még egy olyan termék, mint a benzin, amelyiknek az ára röpke két évtized alatt huszonötszörösére emelkedett. Azt várná az ember, hogy a sokkoló áremelés okozta feszültséget az üzemanyagforgalmazók megpróbálják oldani. Sajna, éppen a legutóbbi ársrófolás példázta, hogy bizony a kutaknál, ha lehet, még rátesznek egy “lapáttal” az egyébként is puskaporos hangulatra.- Tessék mondani, valóban nem lehet európai körülmények között teletölteni gépjármüveink tankját idehaza?— kérdeztem nem is palástolt ingerültséggel Kőszegi Lászlót, az Afor Jász- Nagykun-Szolnok és Békés megyei üzemigazgatóját.- Lassan öt éve lesz, hogy vezérigazgató-váltás volt a vállalatnál, és mi, az itt dolgozók már érezzük a változást - kezdte a választ minden sértődöttség nélkül a fiatal vezető. - Az a szellem (Folytatás a 2. oldalon) A Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság tiszti küldöttsége elhelyezi a honvédség koszorúját. Kopjafa a háború áldozatainak Tegnap délután kopjafát avattak a II. világháború kőtelki áldozatai emlékére. A két székely fafaragó, a csemátoni Oláh Sándor és a kovásznai Sinka Sándor alkotta nemesen egyszerű kopjafa felszentelése előtt a helyi római katolikus templomban gyászmisét tartottak, majd Boros Imre alpolgármester,iskolaigazgató mondott beszédet. Megrendültén emlékezünk mondotta, fájdalmunkat csak fokozza, hogy erre a tisztességadásra 45 évig kellett várni. Nem a sebeket kívánjuk feltépni, hanem egy olyan helyet kívántunk megjelölni, ahol mindenki emlékezhet a második világháború kőtelki áldozataira, volt légyen az katona, elpusztult hadifogoly, elhurcolt izraelita vallású magyar állampolgár, vagy kényszermunkára megalázóan elhajtott, és onnan soha többé vissza nem tért civil lakos. Ezt követően Antal Ottó plébános és Nagy László kanonok felszentelték a Szent István téren álló emlékoszlopot, amelynél a honvédség katonái, a második világháború poklából hazatért veteránok és a kőtelki fiatalok álltak díszőrséget. Felszámolási eljárás az adósokkal szemben 19 milliárddal tartoznak a munkáltatók a társadalombiztosításnak Magyarországon 18,8 milliárd forinttal tartoznak a munkáltatók az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóságnak (OTF); a társadalombiztosítás szándéka, hogy felszámolási eljárást kezdeményez azokkal a vállalatokkal szemben, amelyek fizetési kötelezettségüknek november 25-éig nem tesznek eleget. Ezért az OTF nyilvánosságra hozta azoknak az adósoknak a jegyzékét, amelyek 5 hónapnál nagyobb hátralékkal rendelkeznek és 1 millió forintnál több a tartozásuk, s ugyanakkor semmifajta hajlandóságot nem mutattak a fizetésre. Hangzott el a Népjóléti Minisztérium csütörtöki sajtótájékoztatóján. Botos József, az OTF főigazgatója elmondta: mintegy 600 ezer folyószámlát tartanak nyilván, ebből megközelítően 400 ezer a magán- szektort érinti, ám e körből - szinte kivétel nélkül - már rendezték kötelezettségeiket. Az adósok: az állami, a szövetkezeti cégek. Közülük a sajtónak átadott jegyzékben 62 állami munkáltató neve szerepel. A főigazgató bejelentette azt a kormány által jóváhagyott döntést, miszerint szeptember 1-jé- től az adós cégeknek az alaptartozás után felszámítanak havi 4 százalékos késedelmi kamatot (ami nem azonos a kamatos kamattal). Miután ez a kamat nagyobb a hitelkamatnál - amit egy gazdálkodó szervnek fizetnie kell -, vélhetően elgondolkodnak a tartozó cégek: mi is éri meg jobban. Amennyiben a hiányzó milli- árdok nem kerülnének a társadalombiztosítás kasszájába, a költségvetés garanciát vállal - s erről már Kis Gyula, a parlamenti bizottság vezetője szólt - a szociális biztonságért, vagyis a nyugdíjak, az egészségügyi szolgáltatások fedezéséért. Erre biztosíték a költségvetés év végéig úgymond kötelező tartaléka, ami jelenleg 4 milliárd forint. Emberöléssel gyanúsítanak egy Kunmadarason szolgált szovjet tisztet Emberölés, valamint emberölés kísérletének elkövetésével alaposan gyanúsítható az a szovjet tiszt, aki korábban a kunmadarasi alakulatnál szolgált, s 1989 februárjában visszatért a Szovjetunióba. 1988. december 9-én délelőtt tíz óra körül egy Debrecen belvárosában lévő hifi-videó boltban tizenhárom késszúrással megölte Tasi Csaba 37 éves helyi lakost, aí üzlet alkalmazottját. Az ügy nem kevésbé hátborzongató előzménye: korábban az említett videobolt tulajdonosnőjét otthonában támadott meg brutálisan ismeretlen tettes A nyomozók több mint ötszáz személyt hallgattak ki e két ügyben. A szemtanúk vallomása alapján a gyanú egy szovjet tisztre terelődött. A Debreceni Katonai Ügyészség az ügyet a jövő héten felterjeszti a Legfőbb Ügyészségre, s majd a legfőbb ügyész ajánlja fel a büntetőeljárás lefolytatását a Szovjetunió legfőbb ügyészségének. Vita a foglalkoztatási törvényről Nagy érdeklődés kísérte a Munkaügyi Minisztérium köz- igazgatási államtitkárának, dr. Lörincz Györgynek szolnoki látogatását. S talán nem is véletlenül, hiszen - képletesen szólva - magával hozta “A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról” szóló törvény- tervezetet. A meghívottak, a munkavállalók, munkáltatók, az önkormányzat képviselőinek nagy számú megjelenése, s igen aktív vitatkozókedve bizonyítja, hogy itt valóban húsba vágó kérdésekről volt szó. A vitán bevezetőt dr.Szabó Rudolf né, a MESZI igazgatója tartott. Utalt a foglalkoztatási alap elégtelenségére és a növekvő munkanélküliségből fakadó feszültségre. Szolnokon például hónapról hónapra egyre gyorsabban szaporodik a munkanélküliek száma, az alap összege viszont alig gyarapszik. Az államtitkár többek között azt hangsúlyozta, hogy a munkaA Lottó nyerőszámai 16 20 57 71 nélküli ellátások fedezésére a munkaadó és a biztosított által fizetett 3, illetve 1 százalékos adó semmiképpen sem növelheti a jelenlegi adóterheket. Tehát ezt csak úgy lehet elfogadtatni, ha közben más területeken csökken az adó mértéke. A tervezet számol az állami költségvetési hozzájárulással is, s ezt Foglalkoztatási Alapként kell kezelni. Mind a Munkanélküli Biztosítási Alapba, mind az előbb említett alapba önkéntes befizetéseket is lehet teljesíteni, amelyek közérdekű kötelezettségvállalásnak számítanak. A hozzászólások nem vitatták a tervezet alapkoncepcióját. Az egyes részeknél már több vitatkozó megjegyzés hangzott el. Sokan felvetették,a pályakezdőkre nem a munkanélküli segélyhez jutás általános szabályai vonatkoznak. Egy “átlagos” munkanélküli a biztosítási időtől függően egy évig is kaphat járadékot, a pályakezdő csak fél A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban bekövetkezett, drasztikus beruházás-csökkenések érzékenyen érintették azokat a cégeket, amelyek főleg az agrárágazatban dolgoztak és dolgoznak. Ez a helyzet meghatározza például az Agrober Tervező Vállalkozó és Kereskedelmi Vállalat szolnoki irodájának tevékenységét is. Ezt látva ők is igyekeztek olyan területeket fölkutatni, ahol meglévő szellemi kapacitásaikat minél inkább kamatoztatni tudják. Annál is inévig. Az átlag munkanélkülinél, egyes eseteket kivéve, legalább a minimálbér jár, a pályakezdőnek csak annak 75 százaléka. A válasz szerint itt inkább pozitív megkülönböztetésről van szó, hiszen a kezdőknek még nincs biztosítási ideje sem, ami viszont egyébként feltétele a munkanélküli járadéknak. Remélhetőleg hat hónap után lesz munkájuk, egyébként is hozzá kell szokni ahhoz a gondolathoz, ami nyugaton általános, hogy az iskola után azonnal átképzésre kell vállalkozni. König László, Szolnok polgármestere azt húzta alá zárszavában, hogy az önkormányzatok szerepe nem elég világos a tervezetben. Az is fontos - folytatta, hogy a megyehatárok ne képezzenek akadályokat az egyeztetéseknél. Szolnok esetében például a tényleges gazdasági körzet Pest megyébe is átnyúlik. F.I. kább fontos feladatról van szó, mert az a klasszikus tervezői-, beruházói és lebonyolítói tevékenység, amit évek óta folytattak, ma már nem éppen keresett a piacon. így aztán különböző vállalkozásaikat ma a komplexitás jellemzi. Erre példa, hogy jelenleg már “fővállalkoznak”, ami azt jelenti, hogy nemcsak terveket készítenek, hanem a munkákhoz kivitelezőket szereznek és az elkészült létesítményt üzembe is helyezik. Tehát (Folytatás a 2. oldalon) Csak a mezőgazdaságból nem élne meg az Agrober