Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)
1990-10-08 / 155. szám
1990. OKTÓBER 8. Néplap 5 SPORT EXTRA Kosárlabda NB I. A csoport Triplaparádé Vízilabda OB I Újabb örömjáték a medencében Szolnoki Vízügy SE-BVSC 15-9 (3-2, S-l, 4-3, 2-3) Damjanich uszoda, 500 n. V.: Pukás, Matyó. Szolnok: Kis T.-Mohi 6, Dudás, Tóth Cs. 4, Lihótzky 1, Pintér I, Kiss A. 1. Csere: Lukács 1, Molnár 1, Nagy 1, Magyar, Pintér Z. Edző: Cseh Sándor. BVSC: Liehmann-Péter 3, Besenyei 1, Tóth S., Varga, Németh 1, Sprok3. Csere: Kovács, Miliők, Szabó, Csányi 1, Balogh, Czirok. Edző: dr.Faragó Tamás. Gól emberelőnyből: 10/4, ill. 9/3. Négyméteresből: 1/1, ill. 1/1. Dr.Faragó Tamás a mérkőzés végén megjegyezte, hogy Czibulka Ákost etikai okokból nem szerepeltette volt csapata ellen, de ha játszik, akkor sem tudtak volna győzni. S ezzel mintegy elismervén, hogy a Szolnok ezen a délutánon ismét olyan nagyszerű játékot nyújtott, amelynek kevés csapat tudott volna ellenállni. Három percig egymást kóstolgatták a csapatok, aztán Tóth Cs. lövése a kapusról pattant a hálóba, majd Pintér I. átadását továbbította remek mozdulattal a kapuba, 2-0 a Vízügy SE javára. Sprok előnyös helyzetben szépített, majd akcióból egyenlített, amire Mohi távoli lövéssel válaszolt és 3-2-es eredménnyel zárult az első negyed. Ekkor még mindenki nagy küzdelmet, szoros NB I.. Férfiak: Bp.Elektromos- Alföldi Olajbányász 33-17 (15-9) Budapest, 400 n. V.: Kliment, Papp. Elektromos: Bakos-Kertész (5), Pribék (4), Gy'órffy (3), Lakatos, Horváth A. (14/6), Fekete (2). Csere: Zsemberi (kapus), Győri (2), Molnár (3), Horváth /., Varjú. Edző: Komáromi Ákos. Olajbányász SE: Busa-Nagy K. (2), Danyi (4/2), Vizsnyiczai (4/1), Mezei, Vo- zár (3), Rigó. Csere: Fejes (kapus), Rácz (3), Vitális (1), Sípos, Berényi. Edző: Csulik János. Kiállítások: 10, ill. 8 perc. Hétméteresek: 6/6 ill. 7/3 Ha egy csapat önbizalom nélkül, eleve feltartott kézzel megy fel a pályára, abból általában hatalmas "zakó" szokott kikerekedni. így történt ez pénteken este, az Elektromos-csarnokban, az Olajbányász - fiúkkal, hiszen már a meccs előtti beszélgetésekből kitűnt: a többség kiegyezne egy kis különbségű, 4-5 gólos vereséggel. "Zakó" lett belőle! Más kérdés persze, hogy minden oka megvolt a csapatnak a szorongásra. A Tromosból az "öreg" Bakos kapus mellett belekóstolt már a válogatottságba Győrffy, Pribék, Horváth A. és Kertész is. A kispadon pedig a volt debreceni sikeredző, Komáromi Ákos ült. ■ A mérkőzésről, az eredmény alakulásáról - szolnoki szemmel - sajnos, kevés jót lehet elmondani. Tulajdonképpen csak az első 5-6 percben tudott az Olajbányász partiban lenni az ellenféllel, ekkor Busa néhány jó védésével még sikerült tartani az Elektromost. Amikor azonban az ellenfél válogatottjai "belőtték" magukat, eldőlt minden. A félidőig állandóan 5-6 gól volt már a különbség, s csak egyszer sikerült három találatra mérkőzést várt, hiszen a vasutasok gárdája az élmezőnybe tör, a jövő csapatának kiáltják ki, amire az is feljogosítja őket, hogy az egykori világklasszis, dr.Faragó irányítja a szakmai munkát. Csak azt hagyták számításon kívül, hogy mit tud ez a mai szolnoki gárda! Mert a második negyedben - a Spartacus elleni mérkőzéshez hasonlóan - olyan játékot nyújtott a Cseh Sándor vezérelte legénység, amelyre még a legínyencebbek is csettintettek. Lihótzky balkezes bombájára Péter még válaszolt - 4-3 -, de aztán beindult a szolnoki "henger". A rendkívül megközelíteni a kissé könnyelmű ellenfelet. A második játékrész első tíz perce olyan volt, akár egy rémálom: öt eladott labda, plusz a tovább remegő lábak, s máris 20-9 az eredmény! A mérkőzés végén újabb tízperces "góliszony" keserítette a szolnoki szíveket, így a végeredmény nem is lehetett más. A szolnoki csapatban nem sok említhető egyéni teljesítményt láthatott a közönség, talán csak Mezei akarása és a második félidőre becserélt Rácz igyekezete dicsérhető. A bajnokesélyes Elektromosban viszont néhány kiemelkedőt nyújtó játékos is volt ezen az estén. A szélvészgyors, gólveszélyes Horváth Attilát és a nagyon tehetséges Kertészt kell közülük kiemelni. Az Olajbányász ifjúsági csapata már jóval több örömet szerzett Budapesten: NB I-es ifi bajnoki meccsen csak hatalmas csatában maradt alul - 29-27-re - az esélyesebb Elektromos ellenében. Közülük Hódosi (9 góllal), Szép Kiss (5) és Tóvízi (5) tűnt ki igazán. >- (murányi) gólerős Mohi ejtése után egy hátrányos helyzetet kivédekezve, pontos indításból Tóth Cs. növelte az előnyt, egy újabb pazar lefordulást követően Nagy Tibi volt eredményes, majd két hátrányos helyzet semlegesítése után Tóth Cs. előnyös helyzetből, Mohi pedig négyméteresből lőtte csapata góljait, máris 9-3. A könnyed, szemre is tetszetős, gyors, sokmozgásos játék jellemezte ekkor a szolnokiakat. Szárnyalt, brillírozott, újabb örömjátékot mutatott be a Vízügy SE, s ezúttal a BSVC is inkább nézőnek, mint lovagias ellenfélnek bizonyult. Ezzel a nagy előnnyel tulajdonképpen el is dőlt a két pont sorsa. A hátralévő két negyedben is folytatódott a parádé. Mohi folytata a "góltermelést", a fiatalok is feliratkoztak egy-egy találat erejéig, de ügyes volt Kiss A. egyéni akcióból szerzett találata is. A Vízügy SE már 14-6-ra vezetett, a BVSC akkor jutott némi lélegzethez, amikor a szolnoki pólósok kissé kiengedtek, játszadoztak, de nagy különbségű győzelmük ekkor sem forgott veszélyben. Ezzel lezárult a bajnokság első szakasza, csaknem féléves szünet következik. Ha a Vízügy SE márciusban is folytatja a mostanihoz hasonló, minden igényt kielégítő, eredményes játékát, a bajnokság meglepetéscsapata lesz. (pi) Jól hajrázott a Cegléd NB I/B Férfiak. Törökszentmiklós - Cegléd 23-23 (15-12) Törökszentmiklós, 400 n. V.: Kékesi Cs., Kékesi P. (ikrek) TSE: Köteles-Zsíros 4, Medgyesi 1, Kocsis 3, Laki 5, Bukta 3, Kiss l.Csere: Túróczi (kapus), Csuti 5, Szécsi, Daróc- zi 1, Németh. Edző: Felföldi Zoltán. Mindent egy lapra tett fel a TSE a Cegléd elleni összecsapáson. A találkozót megelőzően alaposan feltérképezték a vendégek játékát, aminek közvetlen haszna az első negyedórában megmutatkozott. Ebben az időszakban két- három góllal vezetett a hazai gárda, sőt az előnyt a félidő végére növelni is tudta. A második játékrészben Köteles bravúros védései hosszú időre sokkolták a ceglédieket. Az utolsó tíz percben azonban megkezdte a felzárkózást a rutinos vendégcsapat. Gyors egymásutánban négy gólt lőtt, amire a TSE nem tudott válaszolni, s ezzel az áhított győzelem elmaradt, meg kellett elégedni a döntetlennel. Végeredményben az eredmény igazságos, s talán a vendégek számára hízelgő, hiszen a mérkőzés folyamán egyetlen egyszer sem volt egyenlő az állás, csak a hármas sípszó pillanatában. A miklósi csapat kezd kilábalni a hullámvölgyből, ami reményt ad arra, hogy a hátralévő ellenfelekkel szemben további pontszerzés reményében léphet pályára. Jó: Köteles (a mezőny legjobbja), Zsíros, Csuti, ill. Tóth, Túlik.- Hajik Szolnoki Olajbányász-Videoton 98-77 (48-37) Szolnok, 2800 n., v.: Weindinger, Fa- idt Olajbányász: Abeljanov 10, Tyu- bin 23/6, Tóth A. 17/9, Tóth Z., Ber- kics 19/3. Csere: Judik 11/9, Horváth 18/6, Kis, Kmézic. Edző: Rezák László, Szalay Ferenc. Videoton: Okac 20, Rajkó 17/12, Varga 6, Hegedűs 7/6, Urbán 19/9. Csere: Hajnics 6, Stopka, Szabolcs 2, Markó. Edző: Szilassy László, Tóth Attila. Fokozott várakozás előzte meg a nyári szünetben\laposan megerősödött, s az i<jgj bajnokságban eddig veretlen Videoton szolnoki vendégjátékát. A múlt hétfő esti Telesportban az Olajbányász szurkolói is láthatták mire képes a csehszlovák vendégjátékosok által dirigált fehérvári legénység. A rendkívül veszélyes, 214 cm magas Okac őrzését épp ezért két emberre - Berkicsre és Abeljanovra - bízta Rezák mester, az egyikük élőiről, másikuk hátulról próbálta meg zavarni. Kezdetben fej-fej mellett haladt a két együttes. Keveset foglalkoztak a védekezéssel, s gyorsan fejezték be a támadásokat. Ezáltal óriási volt az iram, nagy dobópárbaj alakult ki. Látszott, az a csapat juthat előnyhöz, amelyik hamarabb nyugszik meg, jobban vigyáz a megszerzett labdákra. Az 5. percben még csak két pont volt a különbség. Ettől kezdve azonban az Olaj jobban figyelt a saját pa- lánkja alatt, a lepattanók nagy részét sikerült megszerezniük, Okac alig-alig jutott helyzetbe. Első félidőben elért tíz pontja alaposan elmarad múlt heti teljesítményétől. Támadásban Tóth A., Tyubin és Berkics egymást múlták felül, közelről és távolról egyaránt biztos kézzel szórták a kosarakat. A második játékrészt hatalmas iramban kezdte a Tisza-parti gárda, vendégeik azonban tartották a lépést. Ekkor Abeljanov és Tyubin technikai trükkjeinek tapsolhatott a közönség. Parádés átadásaik, pontos dobásaik jelezték, nem ebben a bajnokságban nőttek fel. A 30. perc tájára kicsit visszaesett a hazai együttes, a fehérváriak sorozatban érték el hárompontos kosaraikat, és 67-62-re megközelítették a piros-feketéket. Újra izgalmas lett a mérkőzés. Abeljanov csodálatos horogdobása azonban megnyugtatta a kedélyeket, egycsapásra visszatalált régi medrébe az Olajbányász. A találkozó végén iskolajátékot produkáltak a közönség által hajtott szolnokiak. Időnként úgy eldugták a labdát, hogy csak egy másodperccel a támadó idő lejárta előtt került az elő, a fehérvári kosárból. A sérülések által tizedelt vendégek ellen a minden csapatrészben jobb Szolnoki Olajbányász megérdemelt, fölényes győzelmet aratott. Rezák László: - A sok elvégzett munka meghozta gyümölcsét. Ez a győzelem a csapat diadala volt. Jók: Az egész házai csapat, ill. Okac, Rajkó, Urbán. Ifjúságiak: Sz.Olajbányász-Vi- deoton 104-84. Géléi Kézilabda Zárlat az Olajbányásznál f Mohi válogatott formában hat gólt lőtt Fotó:N.K. Csúcsforgalom a ceglédi kapu előtt Fotó: M.J. Berkics a Videoton palánkja alatt Fotó: Novák