Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)

1990-10-06 / 154. szám

1 2 * " zl*' Néplap 1990. OKTÓBER 6. Az aradi tizenhárom Haynau, aki a világosi fegyverletétel után Magyarország teljha­talmú ura volt, többek között ezt írta 1849. augusztus 25-én Radetzky tábornagyhoz: “A lázadó vezérek, akik ma érkeztek meg... a várban vannak fogságban, akárcsak mindazok a tisztek, akik ilyen minőségben szolgáltak a hadseregben”. A véreskezű hóhér már ekkor tudta, hogy kivégezteti őket, a hadbírósági eljárás csak csupán ceremónia lesz. (Nem is olyan újkeletű találmány hát a koncepciós per!) Szándéka szerint “a lázadók minden főnökét... az önálló csapattestek vezetőit is, fel kell akasztani!” Az elvakult Haynaut a bécsi udvarban dúló hatal­mi harc és az első kivégzések nyomán felzúduló nemzetközi felháborodás akadályozta meg a teljes terv végrehajtásában. A kegyetlenségét csak fokozza, hogy a tizenhárom tábornok és az első felelős magyar kormány miniszterelnökének meggyilko­lását szándékosan időzítették október 6-ára. Egy évvel korábban ugyanis, 1848. október 6-án Bécsben a népítélet végzett a gyűlölt Theodor Latour hadügyminiszterrel. A visszaemlékezések tanúsága szerint ködös őszi reggel volt 1849. október 6-án Aradon, amikor kivégezték a szabadságharc tizenhárom tábornokát. Csillogó napfény nem is illett volna e sötét terrorhoz, amikor a vértanúkkal együtt a humánum, a legyőzöttek tisztelete, a másság megtörése hullott a porba. “Megdőlt a szabad­ság végső reménye, Halálra vérzik immár Magyarország” - írta Heine Arad után. A vérző nemzet el sem sirathatta fiait, hosszú időn keresztül emlékezni sem szabadott rájuk. Az emlékezetbe azonban nem tud beavatkozni semmiféle terror. Az emberek szívükbe zárták a sza­badságharc áldozatait, lopva koszorút, virágot tettek a “szent hantokra”. Az asszonyok ékszereik láthatatlan felén - gyűrűk, karkötők belső oldalára a vértanúk nevét vésették. A gyermekekkel a Hiszek eggyel együtt tanították meg Batthyány Lajos, Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerbuig Ká­roly, Nagy-Sándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly nevét. Sokáig nem volt szabad emlékezni rájuk Aradon az eltelt évti­zedekben sem. Még egy évvel ezelőtt is, október 6-án, autóver­senyt rendeztek az aradi emlékmű tőszomszédságában... De itthon is csak semmitmondó megemlékezésekre nyílt lehetőség. Október 6-a nem tartozott nagy nemzeti ünnepeink közé. Talán mert októ­bernek 1956 után ugyancsak rossz csengése volt történelmünk­ben? S miközben az 1849-es vértanúkra emlékezett volna az ország, a tizennégy név mellé hozzágondolt volna még több szá­zat? Az aradi vértanúk üzenete a tisztesség, az önfeláldozó haza- szeretet, amely száznegyvenegy év távlatából is tiszteletre késztet. T.G. Kormányszóvivői tájékoztató (Folytatás az 1. oldalról) csolatos intézkedéscsomagot fo­gadott el. Ennek részleteiről, az iparág helyzetéről Auth Henrik államtitkár és Pulai Gyula helyet­tes államtitkár számolt be. Emlé­keztettek arra, hogy egy hónappal ezelőtt már határozott a kormány a gazdasági keretfeltételeket rög­zítő intézkedésekről, amelyek megfelelő mozgásteret biztosí­tanak a szénbányászat számára. Létrehozta a szénbányászati szer­kezetátalakítási központot. A fel- számolási jogosítványokkal ren­delkező szervezet feladata a nem gazdaságos aknák besorolása a gazdasági peremfeltételek alap­ján. Utaltak arra is, hogy a kor­mány már régóta dolgozik a szo­ciálpolitikai humáncsomagon, s döntése nem a mostani sztrájkfe­nyegetettség hatására született. Elismerték: a lépéssel késésben van a kormányzat, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy szem előtt tartották a bányák visszafejlesz­tésében, felszámolásában érintet­tek szociális biztonságát. A bányászsztrájk kapcsán hangsúlyozták: jelenleg nem folynak tárgyalások a bányászok és a kormány között. A továbbiakban László Balázs szóvivő ismertette a kormányülés egyéb határozatait, törvényjavas­latait. Eszerint a kormány indít­ványozza az Országgyűlésnek, hogy Magyarország lépjen annak az európai újjáépítési és fejleszté­si banknak a tagjai közé, amely­nek alapító okiratát májusban ír­ták alá Párizsban. A kormány megvitatta a Suzu­ki személygépkocsi-gyártás ma­gyarországi megvalósításának feltételrendszerét. A Suzuki SWIFT típus összeszerelése 1992-ben kezdődik, előrelátható­an 50 ezer darabos szériával. MDF-saj tótájékoztató “Tisztességes kampányt folytatunk” Sajtótájékoztatót tartott teg­nap délután Tóth István, a Ma­gyar Demokrata Fórum megyei elnöke. Elöljáróban két bejelen­tést tett. Elmondta, hogy az MDF megyei szervezete sajtó-helyrei- gazítási kérelmet küldött meg a Maholnap szerkesztőségéhez. Lépésük indokolásaként elhang­zott: az említett újság múlt csü­törtöki számának címlapján olyan fotómontázs szerepelt, melyet nemcsak ízléstelennek tartanak, de rontja a Demokrata Fórum hitelét is. Bízik abban, hogy kérelmüknek helyt adnak. Ellenkező esetben kénytelenek más módon érvényt szerezni iga­zuknak. Ismételten szóba került a szeptember 29-i, a választás előtti szombat estén történt inci­dens. Mint arról már tájékoz­tattuk olvasóinkat, ismeretlen tettesek leverték székházuk falá­ról az MDF feliratot, letépték a zászlót s közben megrongáltak egy Polski Fiatot. Tóth István el­mondta, hogy a nyomozás elkez­dődött. Hozzátette: az anyagi kár 3000 forint, ennél azonban na­gyobb súllyal esik latba az cse­lekmény eszmei része. A tájékoztató második részé­ben a helyhatósági választások következő fordulóját megelőző előkészületekről esett szó. Alá­húzta, hogy az MDF pozitív, tisz­tességes kampányt fog szervezni - ahogy ez pártjára eddig is jel­lemző volt. Ellenfeleiktől is ha­sonló magatartást várnak el. Megemlítette: a Demokrata Fó­rum tagjai nem törtek be pártiro­dába, nem szerveztek csapatokat a rivális szervezetek plakátjai­nak letépésére és leragasztására, nem rongáltak meg pártjelképe­ket. A tájékoztató végén Tóth Ist­ván - a Magyar Demokrata Fó­rum szolnoki és a többi megyei szervezet nevében is - köszönetét mondott azoknak, akik szava­zataikkal megtisztelték az MDF jelöltjeit. Tolmácsolta továbbá két legjobban szereplő szolnoki jelöltjük dr. Somodi László, és az általuk támogatott dr. Tóta Áron független jelölt köszönetét is.- Sz.Z. ­Háromoldalú tanácskozást javasolnak (Folytatás az 1. oldalról) a “csatorna” igen fontos lenne a dolgozók védelmében. A jelen­legi passzív - munkanélkülin se­gítő - eszközöket (ilyen például a segély), aktívra szeretnék vál­toztatni, vagyis fontosnak tart­ják az átképzést (ne halat adj a szegénynek, hanem tanítsd meg halászni). Tóth Istvánné ismertette a többi pontban foglaltak lénye­gét: támogatják az önkormány­zati tulajdont, a tulajdonformák sokszínűségének megteremté­sét. Viszont a lakossági ellátást alapvetően befolyásoló infrast­ruktúra. közmű- é« Ww*.--—■ ____»vvrilllllUIlüllS s zolgáltatás, a szociális ellátás terén korlátozott, megfontolt privatizációt támogatnak. Olyan településfejlesztési elképzelé­sek kidolgozását kérik, amelyek garantálják az önkormányzatok hatáskörébe tartozó intézmé­nyek működését. Igénylik, hogy a települések részletes lakáskon­cepcióval rendelkezzenek. A te­rületi jellegű társada­lombiztosítás létrejöttét szorgal­mazzák, hogy az egészségügyi ellátás hatékonyabban működ­hessen. Végül hangsúlyozzák, hogy a szakszervezeti jogok érvényesí­tését a képviselőtestületektől el­várják, valamint elősegítik a te­lepüléseken a társadalmi össze­fogást, ösztönzik és támogatják a helyi érdekképviseleti szervek közötti együttműködést. Kézilabda A Szolnoki Olajbányász NB I-es férfi kézilabdázói tegnap este az Elektromos vendégeként a fővá­rosban léptek pályára, és 17:33 arányban vereséget szenvedtek, a félidőben 9:15 volt az eredmény. VSZ-ülés Magyar különvélemény Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország különvélemé­nyének adott hangot a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek legutóbbi Katonai Ta­nács ülésén, amelyet október 2. és 4. között Bukarestben rendez­tek - immár az NDK nélkül. Az említett országok nem értettek egyet azzal a román, szovjet és VSZ parancsnoki véleménnyel, miszerint a katonák felkészítésé­hez a jövőben is szükség van a közös hadgyakorlatokra. A mostani ülésen maavar rész- 7üi semmiféle kötelezettséget nem vállalt a magyar delegáció - hazánk egyébként a többi kül­döttségnél alacsonyabb szinten képviseltette magát - mert a VSZ Politikai Tanácskozó Testület no­vemberi budapesti ülése lesz az a fórum, amely hivatott dönteni a katonai szervezet jövőjéről. Polgármesterek lettek Négyen a hatvanból Tervek a realitások talaján Az elmúlt hét végén megtartott önkormányzati választások alkalmával 64 településen a szavazók polgármesterjelöltekre is voksoltak. A választók nem voltak könnyű helyzetben, hiszen a 64 polgármesteri székre 242 jelölt pályázott. Általában három­négy jelölt neve szerepelt a szavazólapon, de volt olyan község is, ahol hét. A 64 település közül hatvanban volt érvényes és eredményes a választás - tehát hatvan polgármester “született”. Közülük most négyet mutatunk be. Tősgyökeres besenyszögi Boros Emil tanácselnökből lett polgármester Besenyszögön. A község utolsó tanácselnöke és első polgármestere így vall ön­magáról, céljairól:- Tősgyökeres besenyszögi vagyok, itt élek születésem óta. 1975-ben lettem megbízott, majd 1976-ban választott tanács­elnök a községben. A választá­son rajtam kívül még négyen in­dultak. Őszintén szólva sokat gondolkodtam azon, hogy meg­pályázzam-e a polgármesteri széket. Voltak olyan vélemé­nyek, hogy a rendszerváltás csak akkor igazi, ha a régieket új em­berek váltják fel. Végül függet­len jelöltként indultam, mert biz­tattak. Az esélyeimet illetően mindvégig bizonytalan voltam. Aztán valamivel több mint 50 százalékos aránnyal engem vá­lasztottak. Mindig igyekeztem becsületes, korrekt lenni. Soha nem ígérgettem, a választási gyűléseken sem. Örülök annak, hogy a község lakói elismerik a munkámat, és bíznak bennem. A képviselőtestület tagjait jól ismerem. Azt hiszem, jó “csapat” jött össze. Vannak köztük szak­emberek és a lakosság rétegző­dése is tükröződik az összetétel­ben. Természetesen más módon kell működnie a testületnek, mint a korábbinak. Azt remélem, hogy kevesebb lesz az áttétel, egyszerűbbek, gyorsabbak lesz­nek a döntések. Közvetlen cé­lom, hogy a községben továbbra is biztosítsam a folyamatosságot és a stabilitást - az intézmények működtetésére, az alapellátásra gondolok. Ezenkívül folytatni akarom a megkezdett munkála­tokat: az újfelújítást, járdaépí­tést, stb. Vb-titkárból polgármester Nagyné dr. Szelmák Erika vb- titkári funkciójából “lépett elő” polgármesterré Újszászon.- Nyolc éve lakom a község­ben, édesanyám újszászi. A ta­nácsnál végigjártam a ranglétrát, először gyámügyi előadó vol­tam, majd csoportvezető, később vb-titkár helyettes, majd megbí­zott vb-titkár. A választáson azért indultam, mert ismerem a közsé­get, és érzek magamban annyi szakmai felkészültséget, hogy a gondokat kezelni tudjam. Az MDF és az FKgP támogatott, mint független jelöltet. A négy jelölt közül én kaptam a szava­zatok több mint egyharmadát. Polgármesteri tisztségemben az első napok úgy teltek el, hogy folyamatosan dolgoztam az új beosztás érdekes érzéseivel. A megválasztott önkormány­zati testület tizenhárom tagú, és jó összetételű. Van köztük agrár- szakember, pénzügyes, orvos, ta­nár, vállalkozó. Bízom abban, hogy jól tudunk dolgozni. Erre a lehetőséget talán az is adja, hogy a túlközpontosított tanácsrend­szer lebontódik, helyben szület­nek a döntések - persze itt a fele­lősség is. Sajnos az önkormány­zat “szegény” lesz, ez évben csak tartalék pénzünk vafl az intézmé­nyek működtetésére, fenntartá­sára. Fontos aktuális teendő a gáz bevezetése, később a tornaterem, az iskolai ebédlő, és sorolhatnám tovább. i Hat közül választották Ifj. Pető Miklós, az MDF je­löltje Szászberek polgármestere lett. A Szolnokon dolgozó 32 éves fiatalembert hat jelölt közül választották meg.- Születésem óta Szászberken lakom. A Műsorszóró Vállalat Szolnoki Rádióállomásán dolgo­zom adókezelőként. A faluban az utóbbi években aktívan részt vet­tem a közéletben, minden falu­gyűlésen “szónok” voltam. Én kezdeményeztem a település önállóvá válását is. Talán ezért választottak engem polgármes­terré ajelöltek közül 31,8 száza­lékos aránnyal. Hozzáteszem, először nem akartam indulni a választáson. A teendőket tiszte­letdíjasként szeretném ellátni. Az önkormányzat tagjai kö­zött még egy MDF-es van, a töb­biek függetlenek. Egyébként a település érdekeit tartjuk szem előtt, és nem a pártérdekeket. Legközelebbi céljaim: az idén kiparcellázott telkek közművesí­tése, az iskolához épített négy tanterem befejezése, az iskola fű­tésproblémájának megoldása, az alapellátási gondok enyhítése. A hivatali munkát szolgálattá aka­rom változtatni. Az emberektől megértést kérek. A realitások nem teszik lehetővé az életviszo­nyok azonnali javítását. Elsöprő győzelemmel Molnár Ferenc Jánoshida volt tanácselnöke elsöprő győzelem­mel - több mint kétharmados sza­vazati aránnyal - lett a másik je­lölt ellenében polgármester a községben.- Tősgyökeres jánoshidai va­gyok. Tizenhét évig tanácselnök voltam a községben. Azért indul­tam - függetlenként - a választá­son, mert sokan megkerestek, a pártok is. Különben előtte - de most is készen állok - felkészül­tem arra, hogy váltani kell. Van munkahelyem, azt várom, hogy a testület döntsön abban, hogy a polgármesteri poszt főállású vagy tiszteletdíjas lesz. Mindkét variációra felkészültem, és nem lépek vissza. Nem tehetném meg ezt ennyi szavazattal a hátam mögött. Milyen különbséget látok a ta- nácsokelnöki és a polgármesteri tisztség között? Humorosan ta­lán úgy fogalmazhatnék, hogy nagyobb önállóságom lesz, ke­vesebb anyagiakkal. De komoly­ra fordítva: az önkormányzati törvény még kevés ahhoz, hogy mélységében lássam a különbsé­get. Szeretnék valódi, jól műkö­dő és vállalkozó önkormányza­tot létrehozni, amely képes gon­doskodni a település önfenntar­tásáról. Közelebbi célom pedig többek között az alsójászsági gázprogramba bekapcsolni a községet, fejleszteni a telefonhá­lózatot, megszilárdítani a köz­rendet, közbiztonságot. Berki Imre r Felhívás a mezőgazdasági termelőszövetkezetek vezetőihez, a szövetkezetek tagságához A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mezőgaz­dasági Termelők Érdekvédelmi Szövetsége a minap elnökségi ülésen áttekintette a tsz-ek ez- évi gazdálkodásának helyzetét, értékelte az 1991. év előkészítésével, jövő évi kenyerünk megalapozásával kapcsolatos tapasztalatokat. A megyei érdekvédelmi szövetség elnöksége felhívással fordul a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek tagságához, vezetőihez, - a háztáji és kisegítő gazdaságokban tevékenykedőkhöz. 1. ) Elnökségünk kéri, hogy a súlyos természeti csapás, a rendkívüli pénzügyi nehézségek elle­nére az őszi talajelőkészítési-vetési, továbbá a betakarítási munkákat - a jó gazda gondosságá­val - lehetőleg agrotechnikai engedmények nél­kül igyekezzenek mind a termelőszövetkezeti közös, mind a háztáji és kisegítő gazdaságokban elvégezni. 2. ) Elnökségünk » szövetkezetek részére ajánlja, hogy - anyagi lehetőségeiktől függően - az agronómiái igényeket megközelítő mennyi­ségben igyekezzenek beszerezni magas bioló­giai értékű vetőmagot, a termelés szinten tartá­sához szükséges kemikáliákat. 3. ) Az érdekvédelmi testület felhívja a nagy­üzemi gazdaságok, továbbá a háztáji és kisegítő gazdaságok figyelmét, hogy tegyenek erőfeszí­téseket a tehénállomány, az anyakoca-törzsállo­mány, a tenyészállat-állomány drasztikus csök­kentésének, a haszonállat-állomány szinten tar­tásának érdekében. Az év végi eredmények eset­leges javítása, vagy az átmeneti likviditási zava­rok gyorsabb elhárítása érdekében ne áldozzák fel a hosszú idő alatt - igényes szakmai munkával - kialakított tenyészállat-állományt. 4.) A nagyüzemi gazdaságok integrációs szer­vező munkájukkal a tsz- tagság anyagi áldozat­hozatallal is tegyen meg mindent-a takar­mányalap biztosítása, a hústermelés jövő évi drasztikus csökkenésének mérséklése, megaka­dályozása érdekében. Az elnökség kéri a tsz-ek vezetőit, hogy a közös gazdaságok teherbíró képességének latba- vetésével, tisztességes szakmai helytállással igyekezzenek a később esetleg csak nehezen jóvá tehető hibákat elkerülni, illetve kellő előre- iátássai a károkat megelőzni. Bízunk abban, hogy az évszázad legsúlyosabb aszálykárának kivédéséhez, az agrárágazat tal­pon maradásához, lehetőségeihez képest a nép­gazdaság is segítő kezet nyújt. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mezőgazda- sági Termelők Érdekvédelmi Szövetségének El­nöksége (X)

Next

/
Oldalképek
Tartalom