Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)
1990-10-08 / 155. szám
8 1990. OKTÓBER 8. Labdarúgás Megyei I. o. bajnokság Besenyszög esélyt sem adott Besenyszög-Túrkeve 4-0 (2-0) Besenyszög, 250 n. V.: Szabari Besenyszög: Kiss Z.-Horváth, Benedek, Dobos, Ecseki-Ficsor, Draskóczi, Szabó-Boros, Danyi K., Varga Gy. (Varga J., Tóth /.). Edző: Nász Mihály Túrkeve: Nagy S.-Kovács, Nagy T., Dancza, Nemes-Kiss T„ Kiss /., Szilágyi- Kormos (Katona), Laskai, Duna (Takács). Edző: Bencsik Gyula 3. perc: Szabadrúgást követően kavarodás keletkezett a kapu előtt, Ficsor rálőtte a labdát, amely egy vendégjátékost érintve a hálóba csörgött, 1-0. Öngól. 10. perc: Ficsor jobb oldali beadását Szabó Varga Gy.-nek továbbította, aki közelről a hálóba gurított, 2-0. 32. perc: Boros Gy. beadását Szabó a jobb kapufa mellé továbbította. 48. perc: Ficsor egyedül tört kapura, de ketten ollóba fogták, majd felvágták. A 11-est Danyi K. értékesítette, 3-0. 73. perc: Varga Gy. a bal oldalon szépen hozta magát helyzetbe, beadását Ficsor bravúrosan a jobb alsó sarokba fejelte, 4-0. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született. Jók: Horváth, Draskóczi (a mezőny legjobbja), Danyi K., ill. Kormos, Laskai. Nász Mihály: - Korrekt játékvezetés mellett megérdemelten jutottunk a két ponthoz. Bencsik Gyula: - Ilyen eredmény, illetve mérkőzés láttán nincs értelme nyilatkozni. Ifi: Besenyszög-Túikeve 2-2- Kosaras Két gól és más semmi Tiszaföldvár-Újszász 1-1 (1-0) Tiszaföldvár, 200 n. V.: Majoros Tiszaföldvár: Líbor-Pataki, Herkó, Grácsin, Kovács-Kollár (Szűcs), Gál, Szikora-Balogh, Magyar, Dutkon. Edző: Váraljai János Újszász: Gál-Vígh, Nánási, F.Tóth, Antal-Nagy, Kerekes, Szőnyi-Szilvási, Gulyás (Varga), Konka (Balezer). Edző: Mérész József 6. perc: Gulyást a lövés pillanatában szögletre szerelte Herkó az ötösön. 26. perc: Szikora remek labdával indította Dutkont a bal oldalon, aki lefutotta a védelmet és a hosszú sarokba lőtt, 1-0. 47. perc: Szilvási a tétovázó védőkről lefordult és 11 méterről a jobb alsó sarokba talált, 1-1. 68. perc: Balogh az ötös előtt egyedül maradt, de nagy helyzetben lyukat rúgott. Gyenge színvonalú mérkőzésen a csapatok a két 16-os között játszadoztak. A vendégek megérezték, hogy a hazaik “szellős” védekezése miatt van keresnivalójuk. Jók: Szikora, Dutkon, Herkó, ill. Vígh, Kerekes, Szilvási. Váraljai János: - A védelmünk továbbra is “gólképes”, a győzelemre még várni kell. Mérész József: - A kulcsjátékosokat sikerült semlegesítenünk, így megérdemeltük az egyik pontot. Ifi: Tiszaföldvár - Újszász 2-1- Németh Elkoptatták a Tisza _______Cipőt K arcag-Tisza Cipő SE: 2-0 (1-0). Karcag, 600 n. V.: Balázs. Karcag: Magi - Kocsis, Varga, Méhes, Dobos - Balogh, Török (Herman), Antal - Tóth J., Ferenczi, Békési (Kovács). Edző: Sólyom Vilmos. Tisza Cipő SE: Mayer - Vári, Dávid, Hábensusz, Drávucz - Palcsó (Tigyi), Láda (Takács), Oláh - Rózsa, Békési, Sipos. Edző: Földesi János. 9. perc: Békési-Tóth-Török volt a labda útja, utóbbi kilépett a védők között és Mayer mellett okosan a hálóba lőtt, 1-0. 55. perc: Tóth J. jobb oldali beadását Ferenczi a kapufára emelte. Óriási helyzet volt! 67. perc: Ferenczi kapott labdát a tizenhatos vonalánál, becselezte magát a kapu előterébe, és a hálóba vágta a hazaiak második gólját, 2-0. A hazaiak ezen a mérkőzésen nyújtották idei legjobb teljesítményüket. Időnként sziporkázó támadásokat vezettek, teljesen szétfutották a martfűi csapatot, az eredmény a vendégekre nézve hízelgőSólyom Vilmos: Végre jól játszottunk otthonunkban, és annak különösen örülök, hogy kiszolgáltuk igényes közönségünket. Földesi János: Képességek tekintetében a karcagiak lényegesen jobb játékerőt képviselnek. Az viszont elgondolkodtató, hogy néhány játékosom csupán csak ennyit tud tenni a siker érdekében. Jók: Dobos, Méhes, Kocsis, Tóth J., Békési, ill. Dávid. Ifi: Karcag-Tisza Cipő SE 1-3.- Bihari Füred otthon mentett pontot Tiszafiired-Szászberek 1-1 (0-1) Tiszafüred, 300. n. V.: Somogyi. Tiszafüred: Kiss A. - Kontra, Fazekas, Postás, Hajnal - Dajka, Kiss L. (Lauren- csik), Szatmári, Hideg (Csőke) - Bállá, Németh. Edző: Jeczó András. Szászberek: Farkas - Varró, Donkó, Magony, Szabó - Tóth, Burda, Bezzeg, Vasas - Kántor (Juhász), Nagy (Tamási). Edző: Laki Imre. 18. perc: A kapura törő Nagyot a tizenhatoson belül szabálytalanul szerelték, a tizenegyest Farkas a kapufára lőtte. 30. perc: A szászberki kaputól 12 méterre elvégzett közvetett szabadrúgás után Szatmári kapufára helyezte a pety- tyest. 40. perc: Tétovázó füredi védelem díszkiséretében Bezzeg 30 méterről a jobb felső sarokba lőtt. 0-1. 87. perc: A Tisza-partiak javára megítélt büntetőt a búcsúzó Laurencsik higgadtan értékesítette. 1-1. 90. perc: Páros kiállítás. Szatmári és Bezzeg idő előtt a pálya elhagyására kényszerült. Jók: Fazekas, Hajnal, ill. az egész vendégcsapat Jeczó András: Erősen tartalékos csapatunktól nem várhattunk többet. Laki Imre: Külső körülmények miatt ment el a másik pont. Ifi: Tiszafiired-Szászberek 4-0 (3-0)- Németh A Szentgyörgy mumusa a Vegyinek Sz. Vegyiművek - Jászalsószent- györgy 0-2 (0-1) Vegyiművek pálya, 200 n. V.: Szántó Vegyiművek: Ács - Szarvas, Major, Koós (Mihályi), Tátrai - Felföldi, Vadkerti, Pintér (Zsidei), Kun - Jánosi, Szarnák. Edző: Németh Lajos. Jászalsószentgyörgy: Csécsey - Simon (Szaszkó), Kiss B., Kiss T. II., Győr - Gál J., Bathó, Mosonyi - Györgyei, Bankó, Szita. Edző: Bordács Jenő. 7. perc: Gál harminc méterről szabadrúgást ívelt kapu elé, és a felugró Kiss T. II. közelről a kapu bal oldalába fejelte a labdát. 0-1. 65. perc: Györgyei tizenegyest harcolt ki, melyet Kiss B. félmagasan értékesített, 0-2. A Vegyiművek végig többet támadott, ám ezek a kísérletek lassúak, körülményesek és pontatlanok voltak. A jelenlegi csapatban hat olyan játékos szerepelt, aki tavasszal még az ifjúságiaknál játszott. Jászalsószentgyörgy jó napot fogott ki, egyszerűen, hasznosan és fegyelmezetten játszott, végeredményben két pontrúgás döntötte el a mérkőzés sorsát Jók: a hazai csapatból senki, ill. az egész vendégcsapat. Németh Lajos: A múlt heti jó teljesítményünket nem tudtuk megismételni. Bordács Jenő: Jó iramú mérkőzésen mindkét csapat derekasan küzdött, mi a két gólhelyzetünket kihasználtuk. Ifi: Szolnoki Vegyiművek-Jászalsó- szentgyörgy: 4-1 (2-1).- Tóth Kimaradt hazai helyzetek Jászapáti-Szajol 1-0 (1-0) Jászapáti, 300 n. V.: Varga Gy. Jászapáti: Tajti G.-Csőke, Gulyás, Zsemberi, Vágó-Borics, Illés, Adám (Gyenes(-Németh A. (Tóth B ), Németh Z. (Rideg), Tóth I. Edző: Szabó Lajos. Szajol: Gerhát-Cselleng, Bódi, Nagy, Bernáth-Kun, Török, Hegedűs-Antal, Horgosi, Fehér. Edző: Németh Ferenc. 18. perc: Bedobást követően ártatlannak látszó helyzetben Németh Zoltánt fellökték. A közelben álló Varga játékvezető megítélte a 11 -est, amelyet Tóth I. értékesített, 1-0. A hazai csapat lelkes, fegyelmezett játékot mutatott, a helyzetek sokaságát dolgozta ki, de a góllövés nem ment. A szajoli gárda is jól játszott, gólhelyzetbe azonban ritkán került. Jók: Tajti G., Borics, Dlés, Tóth I., ill. Bódi, Kun, Török. Szabó Lajos: - Az első félidei játékunk és gólhelyzeteink alapján megérdemelt a győzelmünk. Németh Ferenc: - Ennyibe került nekünk a sportcsarnok avatása. Ifi: Jászapáti-Szajol 4-0 (3-0)- ülés Gólképtelen csatársorok Jászárokszállási Vasas-Jászladány 0-0 Jászárokszállás, 350 n. V.: Sebestyén. J.Vasas: Tóth-Sziráki, Kárpáty, Major, Fodor-Dóka (Ivony), Onután-Szed- mák (Tábori, Szabó), Kiss, Kaszab, Fekete. Edző: Sárközi Gyula Jászladány: Földvári-Varga, Nagy, Kiss, Göblyös-Vincze, Dankó, Kalmár- Tót h, Gólya, Nemes. Edző: Major Antal Jobbára a két 16-os között folyt a játék, gólt elérni egyik csapat sem tudott, csak akarásból vizsgáztak jelesre a játékosok. Jók: Kaszab, Major, Sziráki, ill. Kiss, Nemes, Tóth, Gólya. Sárközi Gyula: - Mezőnyfölényünket gyámoltalan csatárjátékunk miatt nem tudtuk gólokra váltani. Major Antal: - Csapatom remekül védekezett, az eredmény igazságos. Ifi: Jászárokszállás-Jászladány 3-3 NB III Mátra-csoport Harmincról is lehet gólt lőni Szolnoki Cukorgyár-Salgótarjáni BTCl-O(l-O) Szolnok, 300 n. V.: Damyik. Cukorgyár: Ollé-Szeberényi, Gulyás, Módos, Csizmadia, Silye-Jegesi, Kovács I.-Zsidai (Horváth), Bárány, Szmutkó (Szikszai). Edző: Kovács Gyula. 3. perc:Jegesi 18 méterről lövésre szánta el magát, a labda a felső lécet súrolva hagyta el a játékteret. 25. perc:Szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak a kaputól 30 méterre. A leállított labdának Bárány futott neki, bombája Szén kezét érintve vágódott a hálóba, 1-0. 35.perc: Baloldali vendégtámadás után Novák beadását a berobbanó Hunyás nagy helyzetben a kapu fölé emelte. 38. perc: Silye hozta fel a labdát, majd futtából 20 méterről megcélozta a bal felső sarkot Szén nagy bravúrral szögletre tolta a labdát. Fordulás után valamelyest esett a játék színvonala. A vendégek az egyik pont megszerzéséért küzdöttek, de támadásaikban nem sok átütőerő volt. Végeredményben az első félidőben jól és nagy akarással játszó cukorgyári csapat megérdemelt és fontos győzelmet aratott. Jók: Módos, Gulyás, Jegesi, ill. Szén, Sági, Gyetvai. Kovács Gyula: - Végre egy olyan mérkőzés, amit kapott gól nélkül sikerült lejátszani. B.Kovács Zoltán: - Balszerencsés gólt kaptunk, helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni. Ifi: Cukorgyár-Salgótarján 0-7.-Sokvári Gólszüret Jászberényben JSE-Pásztó 11-0 (5-0) Jászberény 500 n., v.: Bán JSE: Rácz-Gólya, Bató, Juhász (Szalma), Viola-Horváth (Karkusz), Németh, Vasas, Szabó, Ládi, Lukácsi. Edző: Kádár Lajos l.perc: Ládi húzott el a bal oldalon, beadása egy védőről Vasas elé pattant, aki 16 méterről a kapu bal oldalába bombázott, 1- 0. 4. perc: Ládi-Juhász-Vasas akció végén utóbbi közelről helyezett a hálóba, 2-0. 5. perc: Vasas baloldali szabadrúgása középre szállt, a jól érkező Ládi védhetetle- nül fejelt a bal sarokba, 3-0. 28.perc: A pásztói kaputól 18 méterre a hazaiak jutottak szabadrúgáshoz. A labda mögé Szabó állt, és a balösszekötő helyéről betalált, 4-0. 39. perc: Németh-Vasas kényszerítőzés után Németh tört be a 16-oson belülre, lövése a kapufa alsó élétől kipattant, és a jól étkező Szabó az üres kapuba fejelt 5-0. A második félidőben tovább folytatódott a gólszüret, Vasas és Szabó kétszer-két- szer, Ládi és Szalma predig egyszer talált be, így alakult ki a 11-0-ás végeredmény. A kirobbanó erőben lévő hazaiak szinte tetszés szerint érték el góljaikat, a teljesen alárendelt szerepret játszó vendégekkel szemben. Kádár Lajos: - Jól játszottunk, ilyen arányban is megérdemelten győztünk. Sütő Lajos: - Sajnos nem sikerült tisztes eredményt elérnünk, a látottak alapján az eredmény reális. Jók: a teljes hazai csaptat, UL a vendégeknél nem volt kiemelkedő teljesítmény. Ifi: JSE-Pásztó: 7-1.-SzántaiA Volán megőrizte veretlenségét Volán Rákóczi SE-Bagi SE 1-1 (0-0) Rákóczifalva, 300 n. V.: Kovács. Volán Rákóczi: Nagy-Rácz, Bencsik, Mihályi A., Ladányi-Tóvízi, Ruskó, Menyhárt-Tubák, Vadicska, Molnár (Mihályi T.). Edző: Sebők György 19. perc: Tubák 25 méteres szabadrúgását a vendégkapus csak bravúrral tudta hárítani. 30. prerc: Kovács 22 méterről lövésre szánta el magát, Nagy azonban a helyén volt. 44. prerc: Vadicska beadását Rácz 5 méterről fejelte kapura, Rózner nagy bravúrral ütötte szögletre a labdát 55. prerc: Rácz végzett el szabadrúgást a jobb oldalról, a belőtt labdát Menyhárt nagy helyzetben a kapu mellé fejelte. 59. prerc: Molnár lerántásáért a játékvezető szabadrúgást ítélt. Tubák állt a labda mögé, lövése egy védőn megprattanva került a hálóba, 1-0. 69. prerc: Menyhárt szögletét Tubák centiméterrekkel fejelte a kapu fölé. 85. prerc: Gerendái beadását kapu előtti kavarodás után Tamás lőtte a hálóba, 1-1. Közepres iramú mérkőzésen a döntetlen igazságosnak mondható. Jók: Nagy, Bencsik, Mihályi A., Ruskó, UL Rózner, Tamás, Mészáros. Sebők György: - Gratulálok csapratom- nak, ötödik hete vagyunk veretlenek. Vépri Péter: - A végén igazságos döntetlen született. Kiállítva: Ecker (Bag) Ifi: Volán-Rákóczi - Bag 1-2 • Matastik Otthon maradt a góllövő cipő Borsodnádasd-Törökszentmiklósi SE 2-0 (0-0) Borsodnádasd 300 n. V.: Mohácsi Törökszentmiklós: Németh-Porhan- da, Csontos, Molnár, Katona-Lóié, Ru- pa (Rimóczi), Sebők (Pócsi), László- Nagy, Ramos. Edző: Bana János 25. prerc: Csontos húsz méteres nagyerejű szabadrúgása a felső kapufáról vágódott a mezőnybe. 30.pienc: Ramos 18 méterről leadott ballábas lövése alig ment mellé. ' 38. |rerc: A vendégek 16-osán belül Sebők elrúgta a labdát Agócs elől, aki elesett, a játékvezető a 11-es prontra mutatott. Kovács I. büntetőjét Németh bravúrral mentette. 50. prerc: Baloldali szögletet végeztek el a hazaiak, a labda, Kovács I. elé került, aki a bal alsó sarokba helyezett, 1 -0. 55. prerc: Porhanda jobbról beívelt labdáját Nagy centiméterekkel fejelte meUé. 64. prerc: Hazaiak végezhettek szabadrúgást a miklósi kaputól 25 méterre. A letett labdát a sorfal mellett Kovács I. helyezte a bal felső sarokba 2-0. 67. prerc: Sebők a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki. Tíz méterről serúdtől sem zavartatva mellé lőtt. Az első félidőben a vendégek irányították a mérkőzést, több lehetőségük is volt, de mindannyiszor hibáztak. A második félidőben nagy iramot diktáltak a hazaiak, elég volt nekik két védelmi kihagyás. A miklósiak javuló játékot mutattak, de az a győzelemhez kevés volt. Bües Gyula: - Úgy érzem, megérdemelt a győzelmünk, a második félidei játékunk alapján. Folytatjuk a hazai jó szereplésünket Bana János: - Az első félidőben egyenrangúak voltunk a hazaiakkal, de ők a győzelmet jobban akarják. Jók: Kovács I, Kovács II. Agócs, Kakukk, UL Molnár Ifi: Borsodnádasd-Törökszentmiklós 2-3. - Nagy Alföldi-csoport Pontosztozkodás Mezőtúr-Nagyszénás 1-1 (0-1) Mezőtúr 400 n., v.: dr.Bozóki Mezőtúr: Nagy-Magyar, Földeák, Kal- vach- Bodó, Berecz, Szarka, Király (Ju- hász)-Horváth (Tóth), Szilágyi, Varró. Edző: Kajtár István. 22.pterc: Sorozatos hazai támadások közepette Varró futott el baloldalon, beadására Szilágyi berobbant, de fejesét Bordás óriási bravúrral lécre tolta. 42. prerc: Gyors, formás jobboldali vendégtámadás során Kvasznovszky a tizenhatoson belül el akarta vinni a labdát Földeák elsodorta, a megítélt büntetőt Sebestyén a jobb sarokba lőtte 0-1. 44. |>erc: Egy hazai támadást követően Horváth élesen kapu elé lőtt, de Magyar nyolc méterről mellé fejelt. 66. prerc: A hazaiak sokadik szöglete után Magyar gólba tartó fejesét Bordás ismét bravúrul szögletre hárította 85. prerc: Szilágyi léprett ki a védők közül, már a kapussal állt szemben, amikor Vinetter hátulról fellökte. A jogos tizenegyest Földeák biztosan a jobb alsó sarokba helyezte 1-1. Jó iramban kezdődött a mérkőzés, de fokozatosan visszaesett a színvonal. A szervezetten védekező vendégcsapat megérdemelten vitte haza az egyik prontoL Jók: Földeák, Berecz, Varró, ill. Bordás (a mezőny legjobbja), Zábrák, Nagy. Kajtár István: - Nem tudtuk feltörni a szervezett vendégek védelmét, hiányzott a határozottság. Bóér Ernő: - Célunkat elértük. Az utóbbi hetek gyakorlatát folytattuk, egymás után hetedik döntetlenünk a mai. Ifi: Mezőtúr-Nagyszénás: 1-0 (0-0)-Búzii RÉMÁLOM