Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)
1990-10-29 / 172. szám
Néplap 4 1990. OKTÓBER 29. A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Szeptemberben nem kaptak nyugdíjat MA fejétől a farkáig nem annyi, mint vissza?" Három kuncsorbai olvasónkhoz szeptemberben nem kézbesített nyugdíjat a postás, és azóta is keresik, mi lehet az oka, hol akadt el a pénzük, hiszen az október havi a szokásos módon megérkezett. A károsultak Pál Szabó Sándomé, Szabó Károly és Földi Péter, akik a rejtélyes módon eltűnt havi nyugdíjuk előkerítéséhez közbenjárásunkat kérték. Mint megtudtuk, Boros Bélá- né, a Kisújszállási Postahivatal vezetője már a szeptemberi nyugdíjak megérkezésekor lépett az ügyben, hiszen mindjárt kiderült, hogy a három nyugdíjas pénze nincs az utalványok között. Bár ilyen eset náluk először fordult elő, távirati úton azonnal kapcsolatba lépett a Nyugdíjfolyósító Igazgatósággal, valamint a Posta Vállalat központi csekkleszámoló hivatalával, ahova az ügy még tartozhat. A helyzet változatlan: mivel a legutóbbi értesítés szerint a nyugdíjakat kiutalták, most ott tartanak, hogy ismét a központi csekkleszámoló hivatalnál reklamáltak. Mi is beléptünk a segíteni akarók sorába és reméljük, hogy napokon belül - a feltehetően adminisztrációs hiba miatt elkallódott nyugdíjat kézhez kapják olvasóink. "Amíg a készlet tart" A szolnoki Márka ABC vasárnapi akciójával kapcsolatos levélre, mely a Néplap október 18- i számában jelent meg, a következőket válaszolom. Egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az év eleje óta tartó "vasárnapi bevásárlónap" a vevők széles körének örömére és megelégedésére szolgált. Eddig ezeken a vasárnapokon körülbelül 500 ezer forint engedményt adtunk tovább a vásárlóknak. A bejelentő véleményével ellentétben, nem azokat az árukat kínáljuk engedménnyel, amitől "megszabadulni" kívánunk, hanem azokat, amelyek egyébként is kedveltek a vásárlók körében. Ilyen volt ez alkalommal a trappista sajt, a széndvicsvaj, a parasztkolbász, a fagyasztott csirke és a tyúkcomb is. A kolbászt és a sajtot például erre az alkalomra külön gyártattuk a szállítóval. Ezekből a termékekből az üzlet az átlagos heti mennyiség 10-20- szorosát is megrendelte erre az egy napra. Vajból 250, sajtból 1000 kilogrammot igényelt. Ennél többet már csak azért sem rendelhettünk, mert sem a szállítók (például a tejipar), sem mi nem tudtunk volna fedezetet biztosítani a rendkívül jelentős engedményre. Emellett megjegyezzük, hogy még egy mázsá- nyi sajtot hoztunk a martfűi boltunkból és így valóban több mint egy tonnányi sajt került értékesítésre. A felvásárlással kapcsolatban az ÉKV álláspontja az, hogy nem korlátozhatjuk a vevőket abban, hogy miből mennyit kívánnak vásárolni - a kedvezményes árukból sem. A kedves vásárló által zsíros és drága jelzővel illetett paraszt- kolbászból 3o Ft/kg-os engedménnyel 10 mázsát adtunk el a három vasárnap is nyitva tartó üzletünkben. A legközelebbi novemberi akciónkat konkrét termék megnevezése nélkül, és "amíg a készlet tart" címszóval fogjuk hirdetni, mivel ebben az esetben is előfordulhat, hogy egyes engedményes áru zárás előtt elfogy. Dr.Tóth András az ÉKV igazgatója Vízfogyasztás-mérés - hasraütéssel Valamikor, gyermekkorunkban a cirkuszban próbáltak becsapni ilyen-olyan trükkel, harsogták, hogy"... a fejétől a farkáig 4 méter, a farkától a fejéig négy és fél méter". Csodálkoztunk rajta, de hamar rájöttünk az igazságra - gyerekfejjel is. Most, amikor 65 éves és csökkentlátó nyugdíjas vagyok, ismét furcsaságokat tapasztalok. Hetenként járok kezelésre a debreceni klinikára. Október 4- én, csütörtökön is útra keltem és a túrkevei leányiskola előtt szálltam fel 5.50 órakor a kisújszállási vasútállomásig közlekedő autóbuszra. Nyugdíjas igazolványommal, az 50 százalékos menetjeggyel 8 forint viteldíjat fizettem. Hazafelé jövet (13.08 órakor) nem a vasútállomásnál, hanem a mintegy 200 méterre lévő, 3-as számú megállóban szálltam buszra. A túrkevei leányiskoláig kértem az 50 százalékos jegyet, mire a buszvezető 12 forint díjat kért. Rákérdeztem: hogy kerülhet ugyanaz az út visszafelé 4 forinttal többe? Nagyon barátságosan a következőket mondta: "Tudja mit, velem lehet egyezkedni. Adjon 9 forintot." Ismerőse megjegyezte: ilyen olcsón adod a jegyet? - De csak a jobbaknak - volt a válasz. Nem kérünk a buszvezető kivételezéséből, jótékonyságából. Adja a jegyeket becsületes áron, annyiért, amennyibe az kerül, mert felmerül bennünk a gyanú, hogy vajon hány nyugdíjast károsít meg havonta? Az az érzésem, gyerekeknek néznek bennünket, s azt akarják ismét elhitetni velünk, hogy a "fejétől a farkáig nem annyi, mint vissza". Balogh István Túrkeve / ’ \ Sajnáljuk, hogy a két gyár nem hozzánk tartozik Keserű szájízzel olvastam az Új Néplap október 11-i számában a Martfűről szóló képes összeállítást, melyből kicsendült, hogy a másfél éve várossá nyilvánított település fejlődésében - a cipőgyáron kívül - meghatározó szerepe van a nö- vényolajgyámak és a sörgyárnak is. Nem vagyunk rossz szomszédságban, szeretjük Martfű városát és az ott élő embereket, de egy kicsit fáj a szívünk, mert a két gyár tulajdonképpen Rákócziújfaluhoz is tartozhatna. Ugyanis a községünktől mintegy két kilométerre, a mi határunkban heV _________________________ l yezkedik el a sörgyár, s a közelében a növényolajgyár. Hát ez a mi sérelmünk, s amikor Martfű gyarapodásáról hallunk, olvasunk, mindig felmerül bennünk: milyen jó lenne, ha a két gyár hozzánk tartozna. Általuk bizonyára nagyobb iramban fejlődhetnénk, községünk többre vihetné. Tudjuk, hogy a tényen már nem lehet változtatni, de engedtessék meg nekünk a hajdani döntés fölötti kesergés: Végtelenül sajnáljuk, hogy a növényolajgyár és a sörgyár nem a községünkhöz tartozik. Rajna Józsefné Rákócziújfalu __________________________/ Az a tapasztalatom, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat kengyeli vízóra-leolvasói hasraütéssel állapítják meg, hogy ki mennyi vizet fogyasztott az elmúlt negyedévben. Nem veszik a fáradságot, hogy leemeljék a vízakna fedelét, s meggyőződjenek a tényleges fogyasztásról. Megsaccolják a vízfogyasztást, mi pedig annak alapján fizetjük a számlát. Tavasszal kötötték be hozzánk a vizet, a vízóra egyről indult, és jelenleg (októberben) hét köbméter fogyasztást mutat. Ezzel szemben - a júliusi "leolvasás" alapján - 27 köbméterről küldtek számlát, mely 293.80 forintot jelent. Megemlítem, hogy szoba konyhás családi ház van a telken, és egy 79 éves idős néni él ott, vagyis a tulajdonos édesanyja. Jó lenne, ha az említett vállalat vezetése időnként ellenőrizné a vízmérő leolvasásával megbízott dolgozókat; ha felelősségre vonná azokat, akik ily módon megkárosítják a fogyasztókat. A mai nehéz életkörülmények mellett tűrhetetlen, hogy bárki hanyagsága miatt többletet fizessünk. Seres István Kengyel Ahol nem indokolt, ne legyen zsákutca Az október 23-i, szolnoki ünnepségről Mint a város szülöttje, büszke vagyok Szolnok fejlődésére, a Tisza-partra, a most újjá épülő színházunkra. Örülök, ha élő növényzetet, egészséges fákat látok az utak mentén, ha azt tapasztalom, hogy gondozzák, vigyáznak rá. Az viszont nagyon elszomorított, amit az utóbbi időben a Hunyadi utcában művelnek: a mintegy 20 évvel ezelőtt ültett hársfák egy részét - közművesítés végett - kivágják. Az a véleményem, mivel a csatorna mélyen van, meg lehetett volna menteni a fákat. Ugyanígy nem tudok belenyugodni abban sem, hogy a Kulich Gyula és a Kisfaludy utca zsákutca, ez utóbbiban még a szemetes kocsi is csak hátra menetben járhat. Időszerűnek tartom felülvizsgálni azt a korábbi rossz döntést, amit a zsákutcák ügyében hoztak. Sándor János Szolnok Némi szorongással, de annál nagyobb örömmel készültem már napokkal előtte az első, igazán szabad október 23-a megünneplésére. Igen, szorongással, mert a múlt sok verését, a börtönben töltött napokat, a 34 éves állandó kiszolgáltatottságot a zsigereim- ben hordozom - a jelen félelmeivel együtt: vajon mi marad meg a mából a jövőnk drága, szép for- radalmunk, hősi szabadságharcunk tiszta szelleméből? Meghatottan, a régi hittel telve hallgattam a Himnusz taktusait, ám a szónok pulpitusra lépésével beláttam, félelmeim nem voltak alaptalanok. Lengyel Boldizsárt, mint embert nem ismerem, vele soha semmi dolgom npm volt. Csak azt tudom (és nemcsak én), hogy annak a testületnek volt tagja, méghozzá nem is egészen kis csavarja, annak az ismert elnyomó gépezetnek, amely engem, és sok ezer társamat megnyomorított. Tisztelt új pártok, szervezetek és egyebek! Ki a felelős azért, hogy az első szabad október 23-án Szolnokon, egy volt lelkes munkásőr szónokolt? Ezt követően mindenki őszinte lélekkel, ’56 tiszta szellemére esküdve tette (tehette) le koszorúit és virágait a hősökre és mártírokra emlékezve? Tessék mondani, ezután mi várható még? Mondhatnak bármit, már nincsenek illúzióim! Péter Miklós Szolnok Járműjavító Ü.V. volt Forradalmi Munkástanács tagja Tószegen, az Alkotmány utcában új típusú, úgynevezett LEGO sorházak épülnek. Jelenleg 15 lakás elkészült, melyek alapterülete 53 négyzetmétertől 136 négyzetméterig változik. Nagy többségük önerős, kalákában készül, de akad köztük, aki kulcsátadásig kéri a kivitelezőtől. (Fotó: T.Z.) A tárgyalóteremből Futott, de utolérték A harminchárom éves eredetileg gyöngyösi születésű Farkas Ferencnek adódott egy végzetes hibája: irtózott a munkától. Részben ez családi örökségnek tudható be, dehát istenem: ki ezt, ki azt jussok Mivel az élet anyját messze ívben elkerülte, és valamiből élni is kellett: más híján amit bírt, elemeit. Szinte végiglopkodta az országot, de valahogyan elpártolt tőle a szerencse, mert garázdaságért, lopásért, súlyos testi sértésért már három alkalommal is hosszabb-rövidebb ideig kivonták a forgalomból. Legutóbb elítéltetéséből 1987-ben szabadult, amely után esküvel fogadta, hogy soha többé nem tér le az erény és az igazság ösvényéről. Igenám, de ehhez a fogadalomhoz álíást kellett volna vállalnia, de ő jobban szerette az ülést meg az utazást, mivel az idén augusztus 16-án is azért utazott Karcagra, a piacra, hogy a nagy tumultusban adódik valamilyen alkalom arra, hogy a nézelődők egyikét-másikát megszabadítsa erszényétől. Ki is lesett egy gyanútlan vásárlót, kiemelte a négyezer forintot tartalmazó pénztárcáját, de az illető ezt észrevette. Farkas felvette a nyúlcipőt, de a balsorsa egy olyan üldözőt szabadított a nyakába, aki kétszer olyan gyors és egyszer olyan erős volt mint el- szelelni igyekvő hősünk. Hiába dobta el a teli tárcát, a bűntényt nem bírta letagadni és útja ezúttal a kocsma helyett a fogdába, majd a bíróságra vezetett. Elsőfokon a Karcagi Városi Bíróság lopás vétsége miatt mint különös visszaesőt nyolc hónap börtönre ítélte. Az ítéletet a megyei bíróság helybenhagyta, így ebben az évben bizonyos: hogy Farkas Ferenc már nem tisztelheti meg személyes jelenlétével a karcagi piacot. D.Sz.M. Egy-egy járat csak úgy kimarad Az 1/A jelzésű busszal naponta utazom a szolnoki Kun Béla körúti végállomástól a cukorgyárig. Szinte hetente kimarad egy-egy járat, s így volt október 15-én is, amikor az 5.05-ös, majd az 5.15-ös sem indult ki a megállóból. A Vosztok útról érkező, zsúfolt 19-es busszal tudtunk elmenni - 5.22 órakor. Várakozás közben megkérdeztük a forgalomirányítótól, hogy mi az oka a járatkimaradásnak. Mindössze annyit tudott mondani, hogy nem kapott buszt. A jó időben még csak elácso- rogtunk. tudomásul vettük, hogy kimarad egy-egy járat, de a hideg idő beálltával már fogytán a türelmünk. Elvárjuk a Jászkun Volán Vállalattól, hogy a menetrendben szereplő járatokra lehessen számítani, azokat pontosan indítsák. Gál Imre Szolnok Hozzászólás cikkeinkhez Szigorú büntetést kérünk! Gyalázat a temetőben címmel jelent meg az Új Néplap október 18-i számában az a tárgyalóteremből szóló írás, mely sokunkat megdöbbentett. A szerző, miután ismertette a városi bíróság ítéletét, a megyei főügyészség súlyosbítást kérő fellebbezését, így zárta sorait: "Az olvasó lelkiismeretére bízzuk, hogy egyet- ért-e ezzel az állásponttal." Családunk és ismerőseink nevében írhatjuk le, hogy egyetértünk a főügyészséggel. Ugyanakkor ezúton is felhívjuk a figyelmet arra, hogy a temetőkben sok az átláthatatlan bozót, különösen a kerítések mentén, s ez vonatkozik a jászberényi temetőkre is.-Ha valaki a csőszháztól távol eső részen teszi rendbe a sírt és közelében nincs senki, ott aztán lehet félni. Ha megtámadják, a segélykiáltását senki sem hallja... Elszomorított bennünket, hogy már a kiskorúak is milyen bűncselekményre képesek, mely egyértelműen a hiányos nevelésükre vezethető vissza. A tisztességes, munkában megrokkant, megőszült emberek aggódva néznek a jövő elé, mert nap mint nap rettegnek a mélyre süllyedt társadalmi rétegtől. Köszönjük a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Főügyészségnek, hogy a vádlottakra kiszabott büntetés súlyosbítását kérte. Az a véleményünk, hogy még szigoríthatnának is rajta, mert csak a példás büntetéssel lehet visszafogni a bűnözést. nyolc aláírás Jászberény Szerkesztői üzenetek K.Antalné, Kuns/en t márton: Ha kötelező orvosi vizsgálton vesz részt, mentesül a munka alól, és ebben az esetben a mulasztott időre átlagkereset jár. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy csak azokról a vizsgálatokról lehet ily módon szó, melyeken a dolgozó - egészségi állapotától függetlenül - jogszabály szerint - köteles részt venni. Kiss Kálmánná, Karcag: A gyermekgondozási segélyhez járó jövedelempótlék összegét augusztus esejétől 300 forinttal emelték, a gyes összege viszont változatlan maradt. Jelenleg az első gyermek után havi 800 forint, s ehhez folyósítanak emelt összegű - havi 2450 forint - jövedelempótlékot. A második gyermek után 900 + 245o, a harmadik és minden további gyermek után 1000 forint pluszjövedelempótlék illeti meg. Horváth Péter né, Túrkeve: A felmondási idő nem hosszabbodik meg a betegség idejével, hanem - a jogszabályban vagy a kollektív szerződésben meghatározott idő lejártával - egyszerűen megszűnik. Munkáltatója tehát szabályszerűen járt el akkor, amikor a felmondási idő leteltekor okmányait, járandóságát postázta. Az oldalt összeállította: Csankó Miklós né