Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)

1990-10-20 / 166. szám

I I. évf. 166. szám. 1990. október 20., szombat Ara: 5.80 Ft. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK megyei napilap Díszvacsora a Fehér Házban Antall József Los Angelesbe utazott - Találkozás a sajtó képviselőivel George Bush elnök és felesége csütörtökön este díszvacsorát adott a Fehér Házban Antall József miniszterelnök és felesége tiszteletére. Az eseményen jelen volt az amerikai kormány, a törvényhozás több tagja, a gazdasági, a szellemi, a társadalmi élet kiemelkedő személyiségei, köztük jeles magyar származású amerikaiak, mint Teller Ede atomfizikus, Tony Curtis színmű­vész, valamint az amerikai magyar egyházak vezető képviselői. Bush elnök és felesége az amerikai és magyar zászlókkal díszített Fehér Ház bejáratánál fogadta vendégeit. Az elnöki és a miniszterelnöki pár negyed­órát együtt töltött, ekkor nyújtot­ták át az ajándékokat: George Bush orvostudományi könyvso­rozatot ajándékozott a magyar miniszterelnöknek, aki ismerete­sen orvostörténész, míg Bush elnök herendi teáskészletet ka­pott. A tengerészgyalogosok zene­karának harsonahangjaira vonult be a feldíszített ebédlőterembe az elnöki pár vendégeivel. (Folytatás a 2. oldalon) így alakul ki a megyei önkormányzat Minden települést három küldött képvisel Az 1990. évi helyhatósági vá­lasztásokat követően a tanács- rendszer helyébe az önkormány­zati rendszer lép, melynek szer­ves részét alkotja a létrehozandó megyei önkormányzat. A megyei közgyűlési tagok választása közvetett módon tör­ténik. Minden települési önkor­mányzat képviselő-testülete há­rom küldöttet választhat, akik közül legalább kettőt a képvise­lő-testület tagjaiból kell megvá­lasztani. A három küldött közül az egyiket a képviselő-testület a megyei közgyűlés tagjának jelö­li, a küldöttgyűléseken további jelöltállításra is lehetőség nyílik. Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében a megyei közgyűlés 50 fős lesz, ezt a testületi létszámot a hat megyei közgyűlési válasz­tási körzetben megtartott kül­döttgyűlés lesz hivatott megvá­lasztani, előreláthatólag novem­ber 30-ig. A megyében az alábbi választási körzetek kialakítására került sor: Választóker. Lakosságsz. Székh. Körzetben Megválaszt­(fő) megválasztás- ható ra kerülő kül- megyei küz­döttek száma gyűlési tag (fő) száma (fő) 1. 94.298 Jászberény 54 13 2. 122.365 Szolnok 45 10 3. 50.472 Kunszentm. 36 7 4. 48.023 Mezőtúr 18 5 5. 63.560 Törökszentm. 36 8 6. 64.102 Tiszafüred 33 7 Az Új Néplap Kunhegyesen Egész oldalas össze­állításunkban szó van az új önkormányzat terveiről, a város ke­reskedelmének hely­zetéről, a munkanél­küliség fenyegető ré­méről és az elkerülésé­re tett lépésekről, egy önállósuló vállalat le­hetőségeiről és a ké­szülő kábeltévéről. (5. oldal) A szerkesztőség postájából Válogatás olvasó­ink leveleiből a 4. oldalon. Sikeres volt a Kukorica és Iparinövény-termelési Egyesülés tegnap Szolnokon, a Skála Áruház előtt megtartott „kirakodóvására”. Keresettek voltak a pázsitfümagok, a madáreleség, és a Namir-Nadir mikroöntöző-beren­dezésekből, valamint a dán Hardy-cég permetezőberendezéseiből is több gazdára talált. Nagy érdeklődésre tart számot a KITE mai, cserkeszőlöi rendezvénye is: Iglódi Ferenc dísznövénykertész telepén a beruházási - hitelfelvételi, gép- és berendezésbeszerzési, szervizelési - lehetőségekről tájékoztatják az egyesülés szakemberei a zöldség-, gyümölcstermesztésre vállalkozókat. Természetesen ezt a rendezvényt is gépbemutató egészíti ki. Képünkön: részlet a szolnoki „kirakodóvásárból”. A szovjet parlament elfogadta Gorbacsov gazdasági programját Eles vita Jelcinnél A szovjet parlament két házá­nak együttes ülésén a képviselők tegnap elviekben elfogadták az unió gazdasági szerkezetének át­alakításával kapcsolatos elnöki programtervezetet, amelyet kedd óta vitatnak a Legfelsőbb Tanács bizottságai. Mihail Gorbacsov államfő a szavazás előtt még egyszer meg­ragadta az alkalmat, és mintegy egyórás beszédben igyekezett meggyőzni a még kételkedőket a piacgazdaság bevezetésének el­kerülhetetlen voltáról. Az elnök egyben igen éles szavakkal bírál­ta a képviselők kezében lévő legfrissebb programtervezet-vál- tozat radikális ellenzékét, minde­nekelőtt Borisz Jelcint, az orosz- országi parlament elnökét. Jelcin néhány napja a parancsuralmi gazdaságirányítási rendszerhez való visszatérést célzó kísérlet­nek nevezte az elnöki programot, és azt a lehetőséget is kilátásba helyezte, hogy amennyiben a szövetségi parlament a Gorba­csov szorgalmazta tervezetet el­fogadja, Oroszország esetleg szakít az unióval, s saját elképze­lései szerint fog hozzá a piac megteremtéséhez. Gorbacsov „erkölcstelennek” nevezte Jelcin álláspontját, azt hangoztatva, hogy az orosz par­lamenti elnök „politikai játszmá­jában az ország alapvető érdekeit (Folytatás a 2. oldalon) ‘ÉnefcCő Magyarország Díszvendég: Göncz Árpád Szolnok. Tizennyolc, hangverseny- és fesztivál­fokozatot elért énekkar be­mutatója lesz október 21-én a Széchenyi István Gimná­zium sportcsarnokában. Az „Éneklő Magyarország” elnevezésű díszhangver­seny rangját mutatja, hogy fővédnökséget vállalt felet­te Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, aki a kórustalálkozót megnyitja 10.30 órakor. Ezt követően Kodály Psalmus Hungari- cusa hangzik fel nyitóhang­versenyként, majd délután 15.30 órai kezdettel dísz- hangverseny kezdődik. A versenyképes tudásért Alapítvány a megye tanulóifjúságáért Tegnap meghirdette a Verseny- képes Tudásért Alapítványt a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Peda­gógiai Intézet és a Kereskedelmi Bank Rt. szolnoki fiókja. A Ver­senyképes Tudásért Alapítvány céljáról tegnap sajtótájékoztatón beszélt a Kereskedelmi Bank szol­noki fiókjában Jakatics Árpád, a Pedagógiai Intézet igazgatója. El­mondta, hogy az alapítvánnyal a megye különböző településein élő, különféle iskolákban tanuló fiata­lok tehetségének felismerésa a cél­juk, s fejlődésük érdekében tudásu­kat próbára tevő versenyeket, programokat szerveznek a jövő­ben. Az alapítvány feladata a tehet­séggondozás, a megyei, országos és nemzetközi tanulmányi verse­nyek lehetőségének biztosítása, te­hetséggondozó táborok, körök szervezése. Szorgalmazzák és se­gítik a diákok alkotó tevékenysé­gének önálló bemutatását, kiállítá­sok, műsorok, felolvasó ülések, szakkörök rendezését. Úgy terve­zik, hogy a rászoruló tehetséges fiatalok nyelvtanulását is segítik majd az alapítvány vagyonából. Romló pénzvilágunkban az alapít­vány indulóvagyona mindössze félmillió forint, amelyet a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Peda­gógiai Intézet a Kereskedelmi Bank szolnoki fiókjára bízott. A fiók kedvező kamattal kezeli a bankszámlát. Az alapítvány vagyonát 5 tagú kuratórium irányítja, képviselője és a kuratórium elnöke Jakatics Árpád. A meghirdetéssel egy időben a Pedagógiai Intézet megkezdi a tá­mogatók szervezését is. Elsősor­ban egykori szolnoki öregdiákokat keresnek meg, de várják a kisvál­lalkozók, vállalatok és intézmé­nyek csatlakozását is. A Versenyképes Tudásért Ala­pítvány számlát nyitott az Orszá­gos Kereskedelmi és Hitelbank szolnoki fiókjánál, amelynek szá­ma: 450-10981. (sj) A FIDESZ IS, AZ SZDSZ IS ÁLLÍTOTT JELÖLTET Ki lesz Szolnok polgármestere? Szolnok önkormányzati testüle­tében tizenketten az SZDSZ, tízen a Fidesz, öten az MDF, hárman az MSZP színeit képviselik. Az MSZMP és a Független Kisgazda- párt egy-egy képviselőt juttatott be. A polgármestert a testület vá­lasztja majd tagjai közül. Nyilván nem mindegy,,Jiogy a két párt, amelynek képviselői a legnagyobb számban vannak jelen az önkor­mányzatban, kit támogat, kit tart alkalmasnak a polgármesteri szék­be. A hírek szerint mindketten saját jelölttel rendelkeznek; a Fidesz Várhegyi Attilát, az SZDSZ König Lászlót tartja alkalmasnak. Bállá György (Fidesz):- Úgy tűnik, az SZDSZ nem fo­gadja el azt az érvet, hogy a Fidesz­nek kellene polgármesterjelöltet állítani, mert a mi listánkra adták a legtöbb voksot: a szavazók 27 szá­zaléka döntött a Fidesz mellett. Úgy érezzük, hogy a mi jelöltünk­ben kifejezésre jut a város akarata. Igaz, hogy az egyéni jelöltek kö­zül az SZDSZ többet tudott bejut­tatni, de a pártlistán csak a harma­dik helyre szorultak az MDF után. Buday György (SZDSZ):- A mi polgármesterjelöltünket hamarabb megismerhette a lakos­ság, azon a nagygyűlésen, melyen Pető Iván is ott volt, már bemutat­ták König Lászlót. Meggyőződé­sem, hogy korábban a Fidesz nem akart jelöltet állítani, de a választá­si siker erre ösztönözte. Olyan sok szavazatot kaptak, hogy úgy ítélik meg, ennek a bizalomnak meg kell felelni. A mi érveink között szere­pel az is, hogy König László felké­szültsége, emberi magatartása mi­att alkalmas a polgármesterségre. (Folytatás a 2. oldalon) Jégkorong Bajnokcsapatok Európa Kupája Rajt Lehel-vereséggel Az olaszországi Bolzanóban megkezdődött a jégkorong Baj­nokcsapatok Európa Kupájának selejtezője. A magyar bajnok, a Lehel SC rajtja nem sikerült, mert a 300 néző előtt lejátszott összecsapáson minimális, egygólos vereséget szenvedett az oszt­rák VEU Feldkirchtől: VEU Feldkirch (osztrák) - Lehel SC 6:5 (0:1,4:3,2:1)___________________________________________ Hongkongi beruházók megállapodása a magyar kormánnyal A Miniszterelnöki Sajtóiroda tegnap kiadott közleményében bejelen­tette, hogy a magyar kormány megállapodásra jutott a Hongkong Invest­ment (Eastern Europe) Limited Company képviselőivel. A megállapodás értelmében a hongkongi beruházók - letelepedési szándékkal - tartós magyarországi beruházásokat, illetve befektetéseket valósítanak meg a nemzetközi és hazai szabályoknak megfelelően. Az egyes beruházók személyenként minimum 100 ezer dollárt fektetnek be. Ä megállapodás végrehajtásáról a kormány folyamatosan tájékoztatást ad. (MTI) r

Next

/
Oldalképek
Tartalom