Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)

1990-10-02 / 150. szám

1990. OKTOBER 2. 7 Néplap Kézilabda Megtört a lendület NB I B Nők: Csepel Autó- JTKF Lehel SC 21-20 (10-9), Szigetszentmiklós, 50 n., v.: Ba­logh, Schmidt. JTKF Lehel SC: Lenhardt-Ésik (2), Tóth (2), Tarjáni (512), Krisz- tóf(3), Vona(l), Molnár (3). Cse­re: Döltl (kapus), Kosler, Kemecsi (2), Balogh, Szegő (2). Edző: Ug- rin György. Az előző évi bajnoki teljesít­mény, valamint az idei bajnokság­ból eddig lejátszott mérkőzések eredményei alapján a találkozó egyértelmű esélyese a jó formában lévő JTKF Lehel SC csapata volt. Ezen a találkozón azonban gyor­san kiderült, hogy jó formáról csak múlt időben beszélhettünk. Nem kevesebb mint 14 percen keresztül nem talált ellenfele kapujába a JTKF Lehel SC gárdája. Ezt ki­használva a hazaiak a 17. percben már 6-2-re vezettek. Az alacsony színvonalú találkozón rengeteg Tarjáni öt gólja is kevés volt technikai hibát ejtettek a játéko­sok. A félidő végére egy gólra si­került megközelíteni a csepelieket, pedig két hétméterest is hibázott a jászsági csapat. A második játék­részben a hazaiak rontottak el két büntetőt, s így sikerült átvenni a vezetést a vendégeknek. Az egy­két gólos játszberényi előny egé­szen az 57. percig tartott. Ekkor egyenlített a Csepel Autó együtte­se, sőt egy perccel a találkozó vége előtt a vezetést is megszerezte. A lefújás előtt Tarjáni még hétméte­resből egyenlített, de egy villám­gyors kontratámadás végén Sallai újra a hálóba talált, s erre már nem sikerült válaszolni a jászberényi lányoknak. Óriási lehetőséget sza­lasztott el ezen a találkozón a JTKF Lehel SC csapata, ugyanis győzelme esetén a táblázat máso­dik helyére kerülhetett volna. Ezen a találkozón rá sem lehetett ismer­ni az előző hetekben jól játszó együttesre. Egyetlen olyan játékos sem volt, aki össze tudta volna fog­ni társait. A szétesően, gyengén muzsikáló jászberényiek ellen megérdemelten szerezte meg a két bajnoki pontot a szerény játékerőt képviselő, azonban a győzelmet jobban akaró, lelkes, hazai csapat. Szántai Drámai csata a megyei rangadón NB I-es női röplabda-bajnokság Lehel SC-Szolnoki Vegyimű­vek 3-2 (-11,10, 6, -2,12) Jászberény, 300 n. V.: Szabó, Fodor. Lehel SC: Nagy, Benke, Urvan- cova, Sápi, Tóth, Doncsenko. Edző: Szőke Péter Szolnoki Vegyiművek: Csertőn, Kmézic, Gérgelyfi, Bordás, Ko­vácsáé, Pajkos. Csere: Göblyös. Edző: Vasicsek János. Nagy érdeklődés kísérte az első fordulóban győzelemmel rajtolt két megyei csapat rangadóját. Váratlan sérülések mindkét olda­lon nehezítették a szakvezetők dolgát, ennek ellenére szoros, jó mérkőzésen Vasicsek János és Szőke Péter is győzelmet várt csapatától. A Lehel SC tizenegy évi szünet után került vissza az NB-1- be, ennek ellenére az első Kosárlabda Két forduló egy nap alatt NB II Nők: Kecskeméti SC II- Szolnoki MÁV MTE 30-79 (13-45) Kecskemét, 50 n., v.: Vasvári, Perjési Szolnok: Pósta(2), Harmatit (23/3), Czeglédi (16), Janik (4), Petróczi (14/6). Csere: Csabai (14), Szudi (2), Cseh, Benedek, Bódi. Edző: Hegedűs Mária. A magassági és gyorsasági fölény­ben lévő szolnokiak a kezdeti bizony­talanság után magukra találtak, és Har- math Kata irányításával fölényes győ­zelmet arattak az új bajnokság első ide­genbeli mérkőzésén. A találkozó után rövid ebédszünet, majd pihenő követ­kezett, ugyanis délután ismét pályára kellett lépnie a piros-kék társaságnak. Kecskeméti SC Ill-Szolnoki MÁV MTE 49-91 (27-52) Kecskemét, v.: Vasvári, Perjési Szolnok: Posta (4), Janik (4), Czeg­lédi (19), Petróczi (18), Harmath (18/3). Csere: Szudi (9), Cseh (9), Be­nedek (3), Csabai (5/3), Bódi (2). Edző: Hegedűs Mária. A házigazdák harmadik csapata nem tudott jelentős ellenállást kifejteni a helyenként szép játékot nyújtó Tisza- partiakkal szemben, akik így három forduló után veretlenül állnak a tabella élén. Mivel a vendég szolnokiak két csapattal érkeztek Kecskemétre, még két összecsapás is lezajlott. A serdülő és ifjúsági korú lányokból összeállított Sz.MÁV MTE II azonban nem volt egy súlycsoportban ellenfeleivel, ezért súlyos vereségeket szenvedtek. Eredmények: KSC III-Sz.MÁV MTE II 84-34 (39-14), KSC II- Sz.MÁV MTE II 106-26 (53-12). Röplabda NB I Férfi B-csoport: Dunaferr- Sz. Vegyiművek 3-2 (13,16, -7, -11, II). Dunaújváros, 200 n., v.: Hor­váth, dr.Takács Dunaferr: Szabó, Horváth, Var­ga Z., Varga A., Berta., Fekete. Csere: Sallay, Szűcs, Rabi, Va- sánszky. Edző: Kelemen István. Vegyiművek: Sármán, Szűcs, Sós, Czanek, Gulyás, Tóth. Csere: Illés, Hajdú. Edző: Liszi Ferenc. A korai kezdés helyzeti előnyét hamar pontokra váltotta a hazai együttes és tetemes előnyre tett szert (8-1,10-4). Liszi edző ekkor pályára küldte a sérüléséből lábadozó Haj­dút, aki megváltoztatta a játék képét. Óriási lelkesedéssel küzdő szolnoki­aknak sikerült a felzárkózás, de a játszma az újvárosiaké lett. A máso­dik szettben átvette az irányítást a Vegyi, szép labdamenetek mellett gyűjtötte a pontokat 12-7-ig. Sajnos, a csapatra oly sokszor jellemző nyi­tásfogadási hibák miatt fordított a Dunaferr, és játszmalabdához is ju- tott(14-12). Drámai küzdelemben az egyenlítés után a Vegyi kezében volt a győztes pont (14-15), de a nagy lehetőséget elhibázva ismét a hazai­ak örülhettek. A minimális különbsé­gekkel elvesztett játszmák után na­gyobb sebességre kapcsolt a Szol­nok. Gyönyörű labdamentek után, rendre az ellenfél térfelére pattant a labda, melynek eredménye a fölé­nyes játszmanyerés. Váltott pont­szerzések mellett folyt a negyedik szett, egészen 11-9-es hazai vezeté­sig. Ekkor a mezőnymunkából is ki­válót nyújtó vegyisek állva hagyták ellenfelüket és egyenlítettek. A dön­tőjátszma elején még Szolnok kezé­ben volt az irányítás, de 6-4-es veze­tés után a hazaiak zsinórban hat pon­tot csináltak, s ez eldöntötte a 128 perces küzdelem sorsát. Jók: Szabó, Horváth, ill. Hajdú, Szűcs, Illés. GYASZHIREK HALÁS szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesapánk, apósom, nagyapánk, dédnagyapánk, BÁLINT ISTVÁN temetésén megjelentek, fájdalmun­kat virágaikkal, részvétükkel enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok, Zagyvarékas. *36863/1* KÖSZÖNETÉT mondunk mindazoknak a rokonoknak, isme­rősöknek, a Petőfi TSz és KÖTI- KÖVÍZIG dolgozóinak, akik szere­tett feleségem, édesanyánk, nagy­mamánk SIMON IMRÉNÉ temetésén részt vettek, együtt­érzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Tó­szeg. *37096/ 1 MÉLY fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk MOLNÁR JÓZSEF 54. életévében elhunyt Hamvasztás utáni temetéséről később adunk ér­tesítést A gyászoló család, Rákóczi- falva. *37111/1 MÉLY fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyán BÍRÓJÁNOSNÉ, született Menkó Ilona 85 éves korá­ban elhunyt T emetése október 5-én, pénteken, 12,30 órakor leszaszolno- ki Római Katolikus temető ravata­lozójából. A gyászoló csa­ládul 13/1 Hírek, eredmények A tiszafüredi Széchenyi István Általános Iskola a városi ta­náccsal közösen tíz sportágból álló egyéni versenysorozatot írt ki, mely ősztől a tanév végéig ke­rül lebonyolításra a következő számokban: úszás, atlétika, asz­talitenisz, torna, sakk, labdarú­gás, kézilabda, sor- és váltóver­seny, triatlon és szkander. Janu­árban kosárlabda büntetődobó­párbajt rendeznek a Tiszafüredi Sportcsarnokban. Az első há­rom helyezett oklevél- és éremdí­jazásban részesül. * Oskó Imre, a Tiszaliget SE ter­mészetjáró-szakosztályának veze­tője a sportágért végzett munkája elismeréséül a Természetjáró Ér­demérem bronzfokozata kitünte­tést kapta. 1976-86-ig a Mezőgép, azóta pedig a TISE színeiben tevé­kenykedik. * A Szolnoki Tisza HSE NB I-es férfi asztalitenisz-csapata a baj­nokság második fordulójában Budapesten, a Duna ASE ellen 15-10 arányú vereséget szenve­dett. Győztesek: Csarnai 4, Bá­rány 3, Lesskó 2, Farkas. * Az asztalitenisz NB III Szaba­dos-csoportjában a Mezőtúri AFC férfi gárdája hazai környezetben 9- 7 arányban legyőzte Kerekegyhá­za csapatát. Győztesek: Ágoston 4, Galáth 4, Molnár 1. (T A BUBIV KFT. Jászberényi Bútorgyára árengedményes bútorvásárt rendez szekrénysorokból, kárpitos garnitúrákból, kiegészítő kisbútorokból, amíg a készlet tart. A vásárlókat várjuk munkanapokon 8-17 óra között. Cím: Jászberény, Lazovi Kálmán u. 2. szám. *36614/ 1* b bubit' Sertéstartók figyelmébe ajánljuk! Gabonaipnr A Szolnok Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat garantált, változatlan béltartalom mellett október 1-jétől olcsóbban értékesíti a malacindító- és malacnevelőtápokat. régi nagyker. ár új nagyker. ár Malacindítótáp2.035 Ft/q 1.928 Ft/q Malacnevelőtáp 1.486 Ft/q 1.447 Ft/q A GMV saját takarmányboltjaiban 60 Ft/q kisker. árrést alkalmaz. TÁJÉKOZTATJUK VÁSÁRLÓINKAT, hogy a Szolnok Megyei GMV. re- ceptúrája alapján gyártott többi tápot változatlan béltartalommal, a régi áron értékesítjük, tehát a kukoricaár-emelkedést nem érvé nyesi tjük. NE FELEDJE: malactápjaink olcsóbbak, többi tápjaink változatlan árúak. *36904/ 1* Tórökszentmiklós szett közepéig vezetett. Az egyik oldalon Doncsenko, míg a mási­kon Csertán bombázta leütései­vel az ellenfél térfelét. A játszma közepén megtor­pant a Lehel SC, ennek köszön­hetően a rutinos szolnoki csapat nagy küzdelemben, 26 perc alatt 15-11-re nyert. A második játékrész abban különbözött az elsőtől, hogy ez­úttal nem tört meg a hazaiak kez­deti lendülete és végig vezetve kiegyenlítették a játszmaarányt. A harmadik szettben élesedett a küzdelem: 9-2-es Lehel vezetés után 10-6-ra még felzárkóztak a vendégek, de ezután már csak jászberényi pontok kövekeztek. Meglepetésre villámgyorsan ki­egyenlítették az 1-2-es játszma­arányt a vendégek. Nagy izgalmak közepette kez­dődött a mindent eldöntő, ötö­dik, rövidített játék. A szolnoki­ak 5-4-es vezetése után 8-5-re fordított a hazai csapat, s ezt kö­vetően már nem engedte ki kezé­ből a vezetést. A rendkívül szí­vósan küzdő vendégek még egy­szer egy pontra felzárkóztak, de a döntő pillanatokban ajászberé- nyiek keze remegett kevésbé, s 15-12-re nyerték a szettet és ez­zel 3-2-re a találkozót. Az izgalmas, nagy küzdelmet hozó mérkőzésen döntőnek bi­zonyult, hogy míg a hazaiak tud­ták pótolni a sérült Királyt, addig a vegyiseknél Göblyös helyére - sérülten, bicegve is játszott ugyan két szettet - Vasicsek edző nem tudott közel azonos értékű cserejátékost pályára kül­deni. Vasicsek János: - A két me­gyei csapat egészséges vetélke­dése a későbbiek során a sportág hasznára válhat. Szőke Péter: - Nágy öröm számunkra, hogy ilyen jól sike­rült a rajtunk. Ez a továbbiakban önbizalmat adhat fiatal, alákuló csapatunknak. Jók: Doncsenko, Benke, Sá­pi, ill. Csertán, Kmézic, Kovács- né. Az első forduló eredménye: Kőbányai Közért-Lehel SC 0:3 (-8, -3, -8) A Lehel SC gárdájának nem okozott különösebb gondot a szintén újonc Kőbányai Közért legyőzése. A lelkes, de sok hibá­val játszó hazaiak mindössze 42 percig tudták tartani a minden tekintetben jobb ellenfelüket. Jók: Doncsenko, Benke, Sá- pi.- Szántai ­Sorozatgyártásra alkalmas asztalos üzemmel rendelkező vállalkozókat keresünk exportra, fadobozok gyártására. Jelentkezni lehet: "Profil Rt. Szolnok, Úttörő u. 28. Nagy László épí­tési igazgató Telefon: 37-764* / Tiszaföldvári Afész-utcában szeptember 29-én kihúzott nyertes tombolák. Fekete "D" 18 Kék V 103 Fekete B 65 Kék M 115 Piros M 140 Kék A 40 Fekete A 156 Fekete H 27 Piros D 135 Kék X 108 Piros K 242 Piros P 41 Piros G 67 Fekete A 199 Piros J 275 Kék D 178 Piros V 115 Fekete K 202 Kék T 258 Piros N 137 Piros K 161 Kék S109 Fekete K 14 Kék G 46 Kék H 215 A nyerteseknek Kék H 214 gratulál Piros T 43 Piros BB 187 a Tiszaföldvár és Vidé­ke Áfész *37058/1* Profil Rt asztalos üzem irányítására menedzser szakembert keres azonnali belépéssel Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Nagy László építési igazgató Szolnok, Úttörő u. 28. Telefon: 37-764 *- A JÁSZKI^ÍRI "Imin" mö. TMLOtfÖVETKELET I »ERBE 4D9« A 150 ha TERÜLETŰ HALASTÓ RENDSZEREI. r 1990. OKTOBER 5-lö KÉRTÜK BEIWUTTAM IRASBAtlj A SZÖVETKEZET CÍmÉRE • J lÁSlKISÉH; fC IJI 54. SI.AL/i^ RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁST ITYŰTT; MliDRI MIHÁLY FOÁQAZATVEZETO

Next

/
Oldalképek
Tartalom