Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)
1990-10-19 / 165. szám
I 1990. OKTÓBER 19. 3 Még egyszer a lakáshelyzetről Jászberényben, a Lehel Vezér téren 45 lakást épít a Szolnok Megyei ÁÉV. Átadási határidő ________________________1991. szeptember 30. _________-nzs-_______________________ ( Agrár)Pályán maradni!(?) Bizonyára el tudják - ha el merik - képzelni, milyen ma friss diplomásként beszállni hazánk pörgő és nyikorgó óriáskerekébe. Már aki van olyan szerencsés, hogy ez megadatik neki... Tegyük fel, hogy a nem túl eminens, de nem túl lüké deák hóna alá csapja azt a közmondásos kartonpapirost, s elindul megkeresni élete első munkahelyét, hogy ott kamatoztathassa megszerzett tudását. Sorra kopogtat párnázott és pámázatlan ajtókon, parolá- zik, meghallgat sokféle kitérő választ...de azért mégsem adja fel. - Nem igaz, hogy egy ilyen „nagy” ország ekkora mezőgazdaságában egy ilyen kis diplomásnak nem tudnak munkát adni! Aztán sokadszorra ő is megbékél sorsával. Kénytelen. Mindig voltak és lesznek elátkozott nemzedékek, amelyek akkor születtek meg, vagy akkor fejezték be tanulmányaikat, mikor nem kellett volna. Kicsit korábban vagy kicsit később. Félő, egy ilyen korszak dúl most is az iskolafalakon kívül a magyar valóságban. Ezek közül is speciális az agrár felsőoktatás áldatlan helyzete, ahol már ideje lenne meghúzni a vészfékeket. Mérnökemberek iránt jócskán megcsappant a kereslet. Stílszerűen: parlagon hever a szakértelemmel felvértezett tudás. Hogy választ kapjak kérdésemre - mi vár ma a szárnyait kipróbálni akaró üzemmérnökre -, a megyénket növénytermesztő középvezetőkkel „ellátó” mezőgazdasági felsőoktatási intézményt kerestem fel Szarvason. Az évszázados falak közt változások érlelődnek, de az iskola még bocsát ki évről-évre nagyüzemi növénytermesztőket. Találomra négy megyei fiatalt választottam ki a most kezdők közül, beszéljenek röviden várakozásaikról. Kíváncsi voltam, ugyan miért választották mindezek ellenére ezt a pályát. Egymás szavába vágva elmondták: a fő szempont csak az lehet, bejutni bárhová, s majd utána lesz, ami lesz. Közülük hárman nem is ide készültek, csak „gellert kaptak” a felvételin, és hirtelen Szarvason találták magukat. Hevesi Zsolt (Torökszentmik- lós) egy motorbaleset folytán volt kénytelen újraálmondni terveit, s így biológia-testnevelés szakos tanár helyett növénytermesztő üzemmérnök lehet majd belőle. Refle Gyöngyi Mezőtúrról érkezett ide. Lelkesedik a biológiáért, céljai között szerepel, hogy a kívánt szintet teljesítve a következő évet már máshol kezdi. Esze ágában sincs feleslegesen elvégezni egy iskolát. Tenczer Tilbor és Sződi Attila (Jászberény) az itt folyó halászati oktatás miatt kerültek éppen ide. A négy sorsban tehát közös, hogy egyikük terveiben sem szerepel a szakma gyakorlása. Úgy tudják, évfolyamuknak mindössze ötödét alkotják azok, akik ide is szerettek volna jönni, s majdan téeszekben akarnak dolgozni. A többiek félnek attól, hogy munkanélküliséggel találnák magukat szembe az iskola elvégzése után. Serfőző Lászlónak már zsebében a diploma, amiért a négy diák versenyez. A Palotási Á. G. gyakornoka augusztus óta, s azon kevesek egyike, akik el tudtak helyezkedni szakterületükön. Értesülései szerint volt évfolyamából csak minden tizedik ember foglalkozik, foglalkozhat azzal, amire a három év felkészítette. Sokan kényszerpályára kerültek. Azóta már napközis nevelők, kamionsofőrök, pulykatartók, újságírók...; s persze akadnak szép Bemutató Budapesten A szolnoki Szigligeti Színház ma tartja idei első előadását. Műsorán Gabriel Garcia Marquez Száz év magány című regényének színpadi változata szerepel, amelyet Schwajda György készített. A bemutatót ma este a Pesti Színházban tartják, a szolnoki színház felújítása miatt. A darabot Taub János rendezte. Fotó: Tarpai számmal katonák, s olyanok is, akik még mindig nem találtak munkát. Tud Laci olyan srácról, akit tíz különböző téeszből küldtek már el. „...Emlékszem még azokra az időkre - mondta -, mikor egyetlen újdonsült diplomás szarvasi gazdászra 3-4 munkahely jutott. Az azóta eltelt néhány év nem nagy idő, ám ezalatt összedőlt alattunk, az agrárágazat alatt egy nagy darab múlt, aminek a helyén most lyuk tátong. Szerencsésnek érzem magam, mert sok végzős társammal ellentétben előttem a lehetőség, hogy bizonyítsak. Bizonyítsam, hogy a főiskolán szerzett ismereteimet a gyakorlatban is alkalmazni tudom. Ugyanakkor meg kell hogy mutassam a még állás nélkül levő volt évfolyamtársaim helyett is, hogy nem a rátermettség és szakmai tudás hiányzik belőlünk, pusztán a körülmények vétlen áldozatai lettek, akik nem találnak munkát.” técsizé Amikor október 3-án megjelent a Rohanunk a csőd felé? című cikk, számítani lehetett arra, hogy elég heves reagálások érkeznek. Ez talán érthető is, hiszen sok embert érint a lakáskérdés, még akkor is, ha a költségvetés oldaláról közelítjük meg, hiszen annak legsúlyosabb tehertételéről van szó. Persze említhetném itt Murphy törvényeit is, miszerint ami félreérthető, azt félre is értik, de ez túl olcsó magyarázat lenne. Arról nem beszélve, hogy egyenként elemezve az érkező telefonokat, leveleket, részünkről nem is lenne etikus. Ugyanakkor van több közérdekű eleme is a felvetett kifogásoknak, amelyek jelzik, milyen dolgokat fogadnak el nehezen az emberek. Ezekkel a döntéshozóknak meg kell ismerkedniük. Azt természetesnek veszem, hogy a most leírtak másoknak nem fognak tetszeni. Sajnos ez a kérdés olyan, hogy többféle igazság létezik, s minthogy valóban hatalmas tehertételről van szó, a korábbi rendszer sok-sok igazságtalansága itt csapódik le. Az első probléma, amivel szeretnék foglalkozni, az a jelenség, miszerint az újságíró csinálja a problémát, adott esetben tehát felelős is ezért. Az említett cikk ugyanakkor - s ezt be kell vallani - nem elsőként, s nem egyetlenként foglalkozott ezzel a kérdéssel. Tehát itt nem lezárt vitáról van szó, miként írja egy tiszafüredi olvasónk egy rendkívül tisztességes hangú levélben, hanem olyan kérdésről, amivel a kormányzat naponta foglalkozik, s amiről az országos napi- és hetilapok is gyakran írnak. Tulajdonképpen ezért is kellett az Új Néplapban is írni erről, többek között azzal a szándékkal is, hogy az emberek tudják, mire számíthassanak. Ezt azóta is több kormányhivatalnok megerősítette, legutoljára éppen a pénzügy- miniszter. Lakásfronton ez azt jelenti, hogy nemhogy a kedvezmények növekedésére lehetne számítani, sokkal inkább az ellenkezőjére. S ha már itt tartunk, azt is le kell írni, hogy a másik neuralgikus pontról, a lakásbérekről egy másik miniszter nyilatkozott, miszerint fokozatosan, de emelni szándékoznak a lakbéreket. Nehéz vitatni az olvasó igazságát A lakbérek, illetve a tanácsi és szövetkezeti bérlakások szintén az olvasói felvetések központi elemei. Volt, aki szerint ezen a területen a tanácsi lakások eladásakor kifizetett lelépési díjak, alacsony eladási díjak miatt ment ez a terület csődbe. Ezt persze könnyen lehetne cáfolni, de nehéz vitatni az olvasók igazságát akkor, amikor sokan visszaéltek a lehetőséggel, s igen sokan éppen a volt vezetők közül. Nem lehet vitatni azt sem, hogy a tanácsi és a szövetkezeti lakásoknál, miként más területeken is, nem az embert, az alacsony jövedelműt, hanem a lakásformát támogatták, függetlenül attól, hogy ki hogyan, miből él, hol van az a lakás. Igazságtalan az a rendszer, amely a magas jövedelmű vezetőt is elhelyezi egy alacsony bérű szolgálati vagy tanácsi lakásban. Ezzel együtt, ha én most arról írnék részletes elemzést, hogy miért kell éppen az említett okok miatt felemelni a lakbéreket, akkor ugyanúgy érkeznének a felháborodott hangú levelek. Ráadásul ebbben az esetben még cáfolható is lehetnék, hiszen rendkívül nagy különbség van a tanácsi lakásban élők között. Az egyik továbbra is rászorul a támogatásra, míg másokkal valóban magasabb bért kell fizettetni, mert ezt kívánja a tisztesség. Csepp a tengerben A lakáshelyzetről szóló cikk azzal is, miszerint az emberek álmegállapításait félrevinné, ha tál el nem követett bűnöknek is másról is írnánk. így csak meg- az egyszerű emberek isszák meg említem, hogy egyet lehet érteni a levét. Sajnos, ez így van. Az elmúlt rendszer minden hibájáéit, amit az egyszerű emberek nevében követtek el, most kell fizetni. Akiknek viszont fizetni kéne, nem tudják megtenni, hiszen ha egész életükre elvonnánk jövedelmük nagy részét, az csak csepp lenne a tengerben. Ezért is van nehéz helyzetben a kormányzat, s ha az olvasó úgy érzi, hogy kevés ismerete van a helyzet súlyosságáról, akkor őket is lehet hibáztatni, mert nem néztek még igazán szembe ezekkel. Ezért is tűnhet úgy, hogy az újságíró „csinálja” a nehézségeket. Holott vannak azok maguktól is. Visszatérve az eredeti témához, még néhány pontosítást célszerű megfogalmazni. A 3,5 százalékos hitelek visszafizetését természetesen az adósok is végzik. Sokaknak ez is nagy teher. Az infláció azonban nagy úr. Jellemzője, hogy a jövedelmeket átrendezi kénye-kedve szerint, s ebből következően többnyire igazságtalanul. Olcsó dolog lenne, hogy ezt is a régi rendszer nyakába varrjuk, bár ez is igaz. Ugyanis magától a fogalomtól is sokáig irtóztak, mint ördög a tömjén füstjétől. A lakásoknál az infláció még keményebben hat. A régi hiteleket leértékeli, tehát kedvező helyzetbe hoz egy réteget, amelybe valóban beletartoznak olyan emberek is, akik esetében jó, hogy így van. Drágává teszi az új hiteleket, amivel szintén nem differenciál. Egyformán sújt szegényt és gazdagot is, de inkább a szegényebbet, aki emiatt kilátástalan helyzetbe kerül a lakás megszerzésekor. Emiatt „sajnálom ” én az ÁÉV-et és az OTP-t, miként azt írja egyik olvasónk, mert már ők sem tudnak jó lakásokat építeni az infláció miatt. De mint az a cikkből is kiderült, egyetlen pozitív tanulságot írtam le, azt, hogy ők is kezdenek üzleti módon viselkedni. Ha eddig nem tették, s emiatt vannak bajban, ezért nincs miért sajnálni őket. Ebben egyetértünk. A reagálásokat pedig köszönjük. Füle István Töröcsik Mari (Ursula). Garas Dezső (Jose Arcadio Buendia). Meszléry Judit (Pilar Terne- ra). Balról jobbra: Derzsi János (Jose Arcadio), Garas Dezső (Jose Arcadio Buendia) és Mertz Tibor (Aureliano). Kézdy György (Melkiades).
