Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)

1990-10-17 / 163. szám

4 Néplap 1990. OKTÓBER 17.­■»IB ~NYÍLT TÉR~T! A beérkezett anyagokat változtatás nélkül közöljük, így az írások tartalmáért felelősseget nem vállalunk. Nyílt levél egy szónoknak Magam és minden, akár kon­zervatív, akár szabadelvű eszmé­ket valló magyar hazafi nevében alázattal bocsánatot kérek, és megkövetem elsősorban az aradi vértanúkat, rajtuk keresztül a mráciusi ifjakat és minden, 1848-49 európai harcaiban életét feláldozó szabadsághős emlékét. Szem- és fültanúja voltam ok­tóber 6-án délelőtt annak az „ün­nepi” beszédnek, amely Szolno­kon az egyik aradi vértanú, Dam­janich János lovasszobra előtt hangzott el. A szónok mondan­dójának kivonata megjelent az Új Néplap október 8-i számának első oldalán. Ott a tudósító által leírva is található a következő idézet a beszédből: Aulich Lajos, Damjanich Já­nos, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Pöltenberg Ernő, Des- sewffy Arisztid, Schweidel Jó­zsef - közülük négyen még csak nem is magyarul - köszönik szé­pen, Szónok Úr! Több mint százötven év után, egy független és szabad, demok­ratikus Magyar Köztársaság ró­luk megemlékező tagja, az emlé­küket megörökítő szent helyen, a fejükre olvassa a vádat, melyet hóhéraik annak idején ellenük legfőbb érvként hangoztattak. „Nem avatkoztam volna be, ha nem a mi bőrünkről volna szó, vagyis ha nem lámám, hogy a bécsi és magyar gazemberek nemcsak Ausztria ellenségei, ha­nem az egész világ rendjének és nyugalmának ellenségei, go­nosztevők, világpusztítók, aki­ket saját nyugalmunk érdekében kell kiirtani” - nyilatkozta I. Miklós orosz cár 1849 nyarán. Félreértés ne essék, szónok úr, nem óhajtok párhuzamot vonni az idézett két kijelentés között. Távol álljon tőlem, hogy az Ön véleményét a magyar szabad­ságharcot vérbe fojtó orosz cáré­hoz hasonlítsam. Tisztában va­gyok vele, mindez a kegyeletsér­tő baklövés nem az Ön egyenes szándékának, hanem a napjaink­ban dívó politikai elvakultság- nak köszönhető. Azt is tudom, a szemben álló erők szintén alkal­maznak kifogásolható eszközö­ket a napi politikai küzdelemben. Mindazonáltal nem áll szándé­komban Önt felmenteni a kegye­letsértés vádja alól. Amit államunk és nemzetünk egyik jelentős ünnepén elköve­tett, az sértés volt olyan történel­mi nagyságaink emlékei ellen, mint a korát nemzetközileg is el­ismerten liberális vezéreként megélt Kossuth Lajos vagy Bem József. Rossz helyen és rossz időpontban történő elutasítása mindannak, amiben a forrada­lmat kirobbantó és a szabad­ságharc során életüket is feláldo­zó márciusi ifjak még szentül hit­tek! Ez alól nem menti Önt fel a jelző használata sem! Az, hogy mindössze a „parttalan” libera­lizmus és a kozmopolitizmus el­len emelte fel szavát ezen idő­pontban és ezen helyszínen, nem nyugtatja meg annak a megboly­gatott lelkét, aki például a koz­mopolitizmus sokunk által ma oly nagyon elítélt eszméjét „Vi­lágszabadság” megnevezés alatt remekművekben deklarálta. Az illető személy a világ- irodalom dicső panteonjában: Petőfi Sándor. Bohácsi Ferenc (egy nem elvakult konzervatív) Fidesz: Köszönjük Önöknek! A Fiatal Demokraták Szö­vetsége megyében működő csoportjai nevében szeretném megköszönni a Választópolgá­roknak, hogy a helyhatósági választások második fordulójá­ban is szép számmal szavaztak jelöltjeinkre. Nem szokásunk az ígérgetés, ezért csak annyit mondhatok, hogy képviselőink ugyanolyan komolysággal, felelősséggel, jobbító szándékkal fognak dol­gozni az önkormányzatokban, mint ahogyan azt Önök a parla­menti működésből már isme­rik. Egyben szeretném megkö­szönni azoknak a polgároknak a részvételét, akik elmentek szavazni, s bár nem a Fideszre szavaztak, hozzájárultak a he­lyi rendszerváltáshoz. A távol­maradókat pedig arra kérem, vállaljanak a továbbiakban ak­tív szerepet, hogy közösen ITT ÉS MÁST csinálhassunk! Üdvözlettel: Várhegyi Attila s Az Uj Néplap politikai vitafóruma Adalékok a Kunmadaras 1956 című íráshoz Nagy érdeklődéssel olvastam az 1990. szeptember 22-én az Új Nép­lapban megjelent Kunmadaras 1956, avagy mindenkinek megvolt a maga forradalma című írást. Nagyon közelről érintett, hiszen az 1095 nap kétharmadát itt töltöt­tem azokkal az emberekkel, akik­ről a cikkben szó van. Én Hagymá- si Jenő százados parancsnoksága alatt a fiatal pilóták repülőgépveze­tés elsajátításához szükséges esz­közök, műszaki könyvek, térké­pek, füzetek és a lőszoba kezelését végeztem, mint titkos ügykezelő. Parancsnokom bizalmát élvez­tem, messzemenően segítettem a fiatal pilótákat könyvekkel, egyéb segédeszközök ellátásával a MIG- 15 és MÍG-17 lökhajtásos gépek megismerésében. Itt, ennél az alakulatnál, amely a szolnoki Kilián Gy. Rep. Kiképző Alakulat volt, a parancsnokok, be­osztottak, műszaki kiszolgáló sze­mélyzet barátként éltek egymás mellett, fegyelemben. Hiszen itt a pilóták, műszakiak egymásra utalt­ságban éltek, itt minden felületes­ség emberéletet követelhetett. Hagymási százados mellett igen komoly képzettségű oktatógárda is rendelkezésre állt a kiképzésben: Vida Fábián főhadnagy technikai helyettes, Tímár György, Korda József, Botos István, Bíró László, Kosárkó István, stb. A parancsnok nagy szeretetnek és tiszteletnek ör­vendhetett, szerették és felnéztek rá beosztottai. Valamikor a forradalom vége felé Szolnokon járva Nagy Sándor főhadnaggyal beszéltem, és ő mon­dotta, hogy az újságban szereplő­ket felelősségre vonták, illetve bör­tönbe zárták őket. Amikor a szovjetek megszállták Kunmadarast, azokban a napokban találkoztam ismerős tisztekkel, akik családjaikhoz igyekeztek, Borsodba, Nógrádba, alkalmam volt velük beszélni. Kérdeztem, mi van, azt válaszolták, hogy a pa­rancsnok azt mondotta, gyerekek, mentsük a bőrünket, ki merre lát. Ezek az emberek is szomorúan, le­mondóan, bizonytalanságban mentek haza szeretteikhez. Részvéttel gondolok volt pa­rancsnokomra, kedves feleségére, hiszen jó férjet, családapát és a mai korban nehezen található, hazáját, embertársait szerető nagy egyéni­séggel lett szegényebb ez az or­szág. Részvétet éreztem egykori isko­laparancsnokom iránt is, hiszen Kablay Lajos ezredes is sok ma­gyar repülőt nevelt e hazának. Na­gyon sajnálom Tímár György egy­kori repülőoktatót, akit a fiatal pi­lóták fölött atyáskodó, őket féltő embernek ismertem meg. A végére hagytam - nem vélet­lenül - Vida Fábiánt, aki Hagymási százados technikai helyettese volt, ő még sokáig Szolnok megyében a tiszafüredi törzsterületen tényke­dett, e ténykedést is meg lehetett volna írni, de nem arra a lapra, mert a szóban forgó tiszta érzelmű em­bereket besározta volna. Én isme­rem ténykedését. Fájlalom, hogy a jóérzésű emberek mindig, de min­dig a sors és a rendszer üldözöttje­ivé válnak. Vass György Tiszaszentimre Az Új Néplap október 12-ei számában a megye közvéleménye előtt is bemutatkoztak a BOTRÁNYHŐSÖK! Ők azok az önjelöltek, köpönyegforgatók, akik mivel a törvényes testületektől nem kaptak bizalmat, nem választják őket vezetőnek, ilyen tisztességtelen-aljas módszerhez folyamodnak. Ők okozták az MSZDP ilyen mély válsá­gát, miattuk nem támogatja pártunkat a közvélemény, a hallgatag többség. Ez a tevékenységük nemcsak a pártot, de a szociáldemok­rácia tekintélyét, alapértékeit is gyalázza! A lap hasábjain mi több esetben egyértelműen, világosan kifejtettük véleményünket. Nem áltattuk magunkat megalkuvó módon, de nem is rágalmaztunk sem személyeket, sem testületet. A másságot csak tolarenciával, kompromisszumkészséggel kíván­juk képviselni.- A megyei szervezet testületi ülései, határozatai minden esetben törvényesek voltak.- Sajnos a megyében a SZIM nem tevékenykedik.- Az Országos Választmány csupán szavazógép, a „másként” gondolkodókat automatikusan kizárja soraiból. Az ügyet a megyei és Szolnok városi szervezet vezetése nevében részünkről befejezettnek tekintjük. Török András megyei elnök Boros János megyei titkár Szilvás Ferenc városi alapszerv, elnöke Faragó Sándor megyei ell. biz. elnöke Tiszafüredi tanárok: Bennünket pedig ne bántsanak! Nem gondoltuk, hogy a rend­szerváltás azonnal megoldja a diá­kok és a tanárok problémáit, gond­jait. De azt igenis reméltük, hogy a tudás és annak átadása kiemelten fontos lesz! Hiszen egyetlen nem­zet sem válhat naggyá a szellemi értékek létrehozása, felhalmozása, hasznosítása nélkül. (Ez már szinte szlogenné vált.) Örömmel hallot­tuk, hogy a főiskolások, egyete­misták 500 forinttal több ösztöndí­jat kapnak szeptembertől, ez nagy­jából egyensúlyozná az áremelke­déseket. Csak azt nem közölték a diákok­kal, hogy drágább lesz az ebéd, hogy nem kapnak szociális támo­gatást, s hogy nincs szociális ösz­töndíj sem a jövőben. Az oktatás megkezdése után derült ez ki, igazi meglepetésként. A főiskolások és egyetemisták országos szintű tüntetést szervez­tek, így fejezték ki tiltakozásukat romló anyagi helyzetük miatt. Több tízezer fiatal vonult a Műve­lődési Minisztériumhoz példás rendben, bízva abban, hogy köve­teléseik teljesíthetők. Nem akar­nak ők semmi egyebet, csupán ta­nulásuk feltételeinek biztosítását. S azt, hogy családjuk életszínvo­nala ne essen a létminimum felére- harmadára. (Mondták az illeté­kesek ugyanis, hogy a szülők kö­telesek gyermekük tanulásának költségeit fedezni.) A szülő eddig is támogatta gyermekét, sokszor erején felül. Nem mindenki gaz­dag ebben az országban! S aki nem az, annak fia, leánya ne tanulhas­son tovább, bármilyen okos, tehet­séges is? Nincs szükség tehát jól képzett mérnökre, közgazdászra, orvosra, tanárra? Menjen dolgozni az egyetemista, ha tanulni akar? De hová? Marad-e ideje arra, hogy alaposan elsajátítsa jövendő hiva­tásához szükséges ismereteket? Nagyon reméljük, hogy a műve­lődési kormányzat orvosolja a fő­iskolások, egyetemisták sérelmét, megteremti számukra a nyugodt tanuláshoz szükséges körülmé­nyeket. Mi, tanárok, újra a „nemzet nap­számosai” lettünk. Vagy sohasem voltunk mások? Beke Kata szerint csodálatos perspektíva nyílik meg számunkra, a takarítás. Ha nem akarunk tanítani, menjünk el taka­rítani! Ne követelőddzünk, ehhez nincs jogunk! Igaz, az államtitkár asszony (aki nem is oly rég gimná­ziumi tanár volt) már megpróbálta megmagyarázni a Pedagógusok Szakszervezete elnökségi ülésén elhangzott mondatait, de mi nem a magyarázatra vagyunk kíváncsi­ak, hanem arra, hogy hangozhattak el ilyen szavak? Neki kellene a legjobban tudnia, milyen nagy szükség van ma Magyarországon okos, a tudást átadni tudó, lelkes, nyíltszívű, munkájukat hivatás­ként szerető tanárokra. Olyanokra, akik - ha belépnek az iskola kapu­ján - kabátjukkal együtt levetik gondjaikat, csak a diákok és a tan­órák léteznek számukra. És nyu­godtak. Nem idegesíti őket, hogy elég lesz-e a fizetés hó végéig, hogy tudnak-e a tönkrement, sok­éves cipő helyett újat venni? Hogy telik-e gyermekük napközis díjá­ra? Mert ma ilyen és ehhez hasonló problémáink vannak. Az infláció mélyülésével egyre inkább lesz­nek! De nem panaszkodunk! Legtöb­bünk számára a tanítás tényleg élethivatás! Éppen ezért tiltako­zunk minden idegszálunkkal Beke Kata kijelentései ellen, s minden hasonló, bennünket bántó kijelen­tés ellen! Rendkívül érzékenyek vagyunk, s ugyanakkor büszkék is. Érzékenyek, mert lelkiismere­tünk tiszta, igyekszünk legjobb tu­dásunk szerint tanítani - nevelni a ránk bízott gyermekeket, s büsz­kék, mert tanítványaink miatt nem kell szégyenkeznünk. Legtöbbjük megállja a helyét mindenhol (kö­zépiskolában, főiskolán, egyete­men, munkahelyen). Mi a fejekben akarunk takaríta­ni! Rendet tenni a zűrzavarban, rendszerezni az ismereteket, gon­dolatokat. Új ismeretekkel szapo­rítani a meglévőket. Aktivizálni a szunnyadó tudást, továbbfejleszte­ni azt. Képessét tenni az ifjú kopo­nyákat az önálló gondolkodásra, a kreatív munkára. S ehhez a mi fe­jünkben is szükséges a takarítás. Az elavult, megrozsdásodott isme­retek kisöprése után újak, a most föltártak befogadása. Mi is állan­dóan tanulunk. És a könyveket mi is pénzért - egyre többért - vásárol­juk! Ez nem panasz, csupán tény­megállapítás. És nem panaszko- dunk akkor sem, ha kimondjuk, a mi életkörülményeink sem rózsá­sak. Szeretnénk végre nagyobb er­kölcsi és anyagi megbecsülésben részesülni! De türelmesek va­gyunk. Még tudunk várni. Előbb a majdan nyomdokainkba lépők jo­gos kérését teljesítse a kormány! Ok a mi gyerekeink is! Mi (is) neveltük őket! Bennünket pedig ne bántsanak, mert azt tudjuk a legkevésbé elviselni! Klukáné dr. Pilishegyi Ibolya középisk. tanár Nagy Imre középisk. igazgató Bódi György ált. i. tanár Szeptember 19-én, a Parlament honvé­delmi bizottságának ülésén Király Béla ny. vezérezredes javaslatot terjesztett be arról, hogy a Magyar Honvédség egy zászlóalja a Nyugat oldalán az ENSZ- zászló alatt vegyen részt az Öböl menti háborús előkészületben. Számomra nem volt meglepő, hogy ezt a magyar szempontból képtelen javasla­tot a „sokoldalú” és „öröknyüzsgő” Ki­rály Béla képviselő úr nyújtotta be. Nem tartozom a képzelőerő nélküli emberek közé, de most fogalmam sincs arról, hogy e nem mindennapi ötlettel előálló idős hadfink milyen konkrét nemzeti előnyö­ket vél attól a kockázattól, hogy esetleg a kiküldött magyar zászlóalj színe-java ele­sik a Shell, a BP vagy más olajkartellek érdekeinek a védelmében. Fel tudom fogni, hogy a tét az iparoso­dott nagyhatalmak számára óriásivá nőtt. Szaddam Húszéin nemcsak rabló és véres kezű diktátor, kalandor hadvezér, hanem az arabok szemében hős, az új Szaladin, aki elzavarta az „imperialista bérenc” ku­vaiti emírt és háznépét, és az arab olaj mesébe érő kincsét „igazságosan” akarja szétosztani. Egyelőre békéltető szaladgálás folyik számos politikai csatornán, ám ha ezek­„Kalandozások” terve Mezopotámiában! nek a misszióknak fáradozása eredmény­telen marad a vakmerő muzulmánok eltá­volításához, a fegyverek révén elindulhat egy előre nem tervezhető katasztrófa. Mert az ENSZ-zászló alatt összesereg- lett erők védelmére egy irtózatos megelő­ző csapást kell elsőnek bevetni Irak és népének megsemmisítésére. Ám az, hogy erre mi lesz az iraki hadsereg válasza, vagy ő lesz az első csapás kezdeménye­zője, ez is kiszámíthatatlan. Nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy az iraki vezérkarban ott vannak az orosz tábornok tanácsadók, azok effajta hadműveletek tervezésében nem nevez­hetők járatlanoknak. Kalandkeresés, vagy amerikai-angol barátainak hízelgő egyetértésével dobta be spekulatív javaslatát Király Béla kép­viselő úr? Vagy úgy gondolja, hogy egy zászlóalj kalandor idegenlégiós magyar gyerek feláldozható az olajsejkek és mil­liárdos barátaik érdekében? Nem rendelkezem adatokkal, hogy a magyar külkereskedelem mennyiben ér­dekelt a közel-keleti arab piacon. Azt csak hallomásból tudom, hogy pl. a baromfi­exportunk és az Ikarus autóbuszaink hírét Irak és más arab országok városi lakossá­ga ismeri. Meggyőződésem, hogy Kuvait emírjé- nek új trónvisszafoglalásáért feláldozott amerikai katonafiak édesanyai átokkal sújtják az amerikai és angol-francia olaj­mágnások érdekében mozgósított „világ­sereg’ ’ tábornokait. A nyugati szuperhatalmak a hódító Szaddam megfékezésére és visszaparan- csolására iszonyatos katonai erőt vonul­tattak fel, amely most látszólag ered­ménytelenül verejtékezik a homokban és járőröznek a hadihajói az Öböl bejáratá­nál. Az idő vészjóslóan telik, miközben (el­terelő viharfelhők) Jeruzsálem dombjai­nak sikátoraiban arab vér folyik. Az ENSZ-sereg napi élelmezése és anyagi ellátása érzékenyen érinti a részt vállaló parlamentek pénzügyeit, míg a másik ol­dalon a kiéhezés réme és az engedelmes­ség kikényszerítésére alkalmazott terv felkorbácsolja az arab világ szolidaritá­sát. Ilyen helyzetben érkezzen ki egy ma­gyar zászlóalj? A háborúink mindig kis és jelentékte­len erők részvételével kezdődtek (lásd: 1941. jún. 27-ét), azután a befejezéskor beleroppantunk az áldozataink ezrei fe­letti gyászunkban (lásd: 1945). Ha Szaddam Húszéin mozgalma szoli­daritásból fanatizmusba csap át, és a tu­datlan arabok millióit a nyugati világ el­len Allah nevével rohamoztatják, bizony hogy sok fiatal amerikai-európai ifjú fog elesni a szabadság félrevezetett jelszavá­val. Kell nekünk most a rozzant gazdasá­gunk belső ellentmondásos és társadalmi megosztottságunk kulminált pillanatában arábiai kalandba belegabalyodni? Én ellenzem! Hiszem, hogy ezzel az álláspontommal sok más szolnoki és nem szolnoki állam- polgártársam is egyetért! Dinka Tibor MSZDP kontra MSZDP

Next

/
Oldalképek
Tartalom