Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)
1990-10-17 / 163. szám
4 Néplap 1990. OKTÓBER 17.■»IB ~NYÍLT TÉR~T! A beérkezett anyagokat változtatás nélkül közöljük, így az írások tartalmáért felelősseget nem vállalunk. Nyílt levél egy szónoknak Magam és minden, akár konzervatív, akár szabadelvű eszméket valló magyar hazafi nevében alázattal bocsánatot kérek, és megkövetem elsősorban az aradi vértanúkat, rajtuk keresztül a mráciusi ifjakat és minden, 1848-49 európai harcaiban életét feláldozó szabadsághős emlékét. Szem- és fültanúja voltam október 6-án délelőtt annak az „ünnepi” beszédnek, amely Szolnokon az egyik aradi vértanú, Damjanich János lovasszobra előtt hangzott el. A szónok mondandójának kivonata megjelent az Új Néplap október 8-i számának első oldalán. Ott a tudósító által leírva is található a következő idézet a beszédből: Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Pöltenberg Ernő, Des- sewffy Arisztid, Schweidel József - közülük négyen még csak nem is magyarul - köszönik szépen, Szónok Úr! Több mint százötven év után, egy független és szabad, demokratikus Magyar Köztársaság róluk megemlékező tagja, az emléküket megörökítő szent helyen, a fejükre olvassa a vádat, melyet hóhéraik annak idején ellenük legfőbb érvként hangoztattak. „Nem avatkoztam volna be, ha nem a mi bőrünkről volna szó, vagyis ha nem lámám, hogy a bécsi és magyar gazemberek nemcsak Ausztria ellenségei, hanem az egész világ rendjének és nyugalmának ellenségei, gonosztevők, világpusztítók, akiket saját nyugalmunk érdekében kell kiirtani” - nyilatkozta I. Miklós orosz cár 1849 nyarán. Félreértés ne essék, szónok úr, nem óhajtok párhuzamot vonni az idézett két kijelentés között. Távol álljon tőlem, hogy az Ön véleményét a magyar szabadságharcot vérbe fojtó orosz cáréhoz hasonlítsam. Tisztában vagyok vele, mindez a kegyeletsértő baklövés nem az Ön egyenes szándékának, hanem a napjainkban dívó politikai elvakultság- nak köszönhető. Azt is tudom, a szemben álló erők szintén alkalmaznak kifogásolható eszközöket a napi politikai küzdelemben. Mindazonáltal nem áll szándékomban Önt felmenteni a kegyeletsértés vádja alól. Amit államunk és nemzetünk egyik jelentős ünnepén elkövetett, az sértés volt olyan történelmi nagyságaink emlékei ellen, mint a korát nemzetközileg is elismerten liberális vezéreként megélt Kossuth Lajos vagy Bem József. Rossz helyen és rossz időpontban történő elutasítása mindannak, amiben a forradalmat kirobbantó és a szabadságharc során életüket is feláldozó márciusi ifjak még szentül hittek! Ez alól nem menti Önt fel a jelző használata sem! Az, hogy mindössze a „parttalan” liberalizmus és a kozmopolitizmus ellen emelte fel szavát ezen időpontban és ezen helyszínen, nem nyugtatja meg annak a megbolygatott lelkét, aki például a kozmopolitizmus sokunk által ma oly nagyon elítélt eszméjét „Világszabadság” megnevezés alatt remekművekben deklarálta. Az illető személy a világ- irodalom dicső panteonjában: Petőfi Sándor. Bohácsi Ferenc (egy nem elvakult konzervatív) Fidesz: Köszönjük Önöknek! A Fiatal Demokraták Szövetsége megyében működő csoportjai nevében szeretném megköszönni a Választópolgároknak, hogy a helyhatósági választások második fordulójában is szép számmal szavaztak jelöltjeinkre. Nem szokásunk az ígérgetés, ezért csak annyit mondhatok, hogy képviselőink ugyanolyan komolysággal, felelősséggel, jobbító szándékkal fognak dolgozni az önkormányzatokban, mint ahogyan azt Önök a parlamenti működésből már ismerik. Egyben szeretném megköszönni azoknak a polgároknak a részvételét, akik elmentek szavazni, s bár nem a Fideszre szavaztak, hozzájárultak a helyi rendszerváltáshoz. A távolmaradókat pedig arra kérem, vállaljanak a továbbiakban aktív szerepet, hogy közösen ITT ÉS MÁST csinálhassunk! Üdvözlettel: Várhegyi Attila s Az Uj Néplap politikai vitafóruma Adalékok a Kunmadaras 1956 című íráshoz Nagy érdeklődéssel olvastam az 1990. szeptember 22-én az Új Néplapban megjelent Kunmadaras 1956, avagy mindenkinek megvolt a maga forradalma című írást. Nagyon közelről érintett, hiszen az 1095 nap kétharmadát itt töltöttem azokkal az emberekkel, akikről a cikkben szó van. Én Hagymá- si Jenő százados parancsnoksága alatt a fiatal pilóták repülőgépvezetés elsajátításához szükséges eszközök, műszaki könyvek, térképek, füzetek és a lőszoba kezelését végeztem, mint titkos ügykezelő. Parancsnokom bizalmát élveztem, messzemenően segítettem a fiatal pilótákat könyvekkel, egyéb segédeszközök ellátásával a MIG- 15 és MÍG-17 lökhajtásos gépek megismerésében. Itt, ennél az alakulatnál, amely a szolnoki Kilián Gy. Rep. Kiképző Alakulat volt, a parancsnokok, beosztottak, műszaki kiszolgáló személyzet barátként éltek egymás mellett, fegyelemben. Hiszen itt a pilóták, műszakiak egymásra utaltságban éltek, itt minden felületesség emberéletet követelhetett. Hagymási százados mellett igen komoly képzettségű oktatógárda is rendelkezésre állt a kiképzésben: Vida Fábián főhadnagy technikai helyettes, Tímár György, Korda József, Botos István, Bíró László, Kosárkó István, stb. A parancsnok nagy szeretetnek és tiszteletnek örvendhetett, szerették és felnéztek rá beosztottai. Valamikor a forradalom vége felé Szolnokon járva Nagy Sándor főhadnaggyal beszéltem, és ő mondotta, hogy az újságban szereplőket felelősségre vonták, illetve börtönbe zárták őket. Amikor a szovjetek megszállták Kunmadarast, azokban a napokban találkoztam ismerős tisztekkel, akik családjaikhoz igyekeztek, Borsodba, Nógrádba, alkalmam volt velük beszélni. Kérdeztem, mi van, azt válaszolták, hogy a parancsnok azt mondotta, gyerekek, mentsük a bőrünket, ki merre lát. Ezek az emberek is szomorúan, lemondóan, bizonytalanságban mentek haza szeretteikhez. Részvéttel gondolok volt parancsnokomra, kedves feleségére, hiszen jó férjet, családapát és a mai korban nehezen található, hazáját, embertársait szerető nagy egyéniséggel lett szegényebb ez az ország. Részvétet éreztem egykori iskolaparancsnokom iránt is, hiszen Kablay Lajos ezredes is sok magyar repülőt nevelt e hazának. Nagyon sajnálom Tímár György egykori repülőoktatót, akit a fiatal pilóták fölött atyáskodó, őket féltő embernek ismertem meg. A végére hagytam - nem véletlenül - Vida Fábiánt, aki Hagymási százados technikai helyettese volt, ő még sokáig Szolnok megyében a tiszafüredi törzsterületen ténykedett, e ténykedést is meg lehetett volna írni, de nem arra a lapra, mert a szóban forgó tiszta érzelmű embereket besározta volna. Én ismerem ténykedését. Fájlalom, hogy a jóérzésű emberek mindig, de mindig a sors és a rendszer üldözöttjeivé válnak. Vass György Tiszaszentimre Az Új Néplap október 12-ei számában a megye közvéleménye előtt is bemutatkoztak a BOTRÁNYHŐSÖK! Ők azok az önjelöltek, köpönyegforgatók, akik mivel a törvényes testületektől nem kaptak bizalmat, nem választják őket vezetőnek, ilyen tisztességtelen-aljas módszerhez folyamodnak. Ők okozták az MSZDP ilyen mély válságát, miattuk nem támogatja pártunkat a közvélemény, a hallgatag többség. Ez a tevékenységük nemcsak a pártot, de a szociáldemokrácia tekintélyét, alapértékeit is gyalázza! A lap hasábjain mi több esetben egyértelműen, világosan kifejtettük véleményünket. Nem áltattuk magunkat megalkuvó módon, de nem is rágalmaztunk sem személyeket, sem testületet. A másságot csak tolarenciával, kompromisszumkészséggel kívánjuk képviselni.- A megyei szervezet testületi ülései, határozatai minden esetben törvényesek voltak.- Sajnos a megyében a SZIM nem tevékenykedik.- Az Országos Választmány csupán szavazógép, a „másként” gondolkodókat automatikusan kizárja soraiból. Az ügyet a megyei és Szolnok városi szervezet vezetése nevében részünkről befejezettnek tekintjük. Török András megyei elnök Boros János megyei titkár Szilvás Ferenc városi alapszerv, elnöke Faragó Sándor megyei ell. biz. elnöke Tiszafüredi tanárok: Bennünket pedig ne bántsanak! Nem gondoltuk, hogy a rendszerváltás azonnal megoldja a diákok és a tanárok problémáit, gondjait. De azt igenis reméltük, hogy a tudás és annak átadása kiemelten fontos lesz! Hiszen egyetlen nemzet sem válhat naggyá a szellemi értékek létrehozása, felhalmozása, hasznosítása nélkül. (Ez már szinte szlogenné vált.) Örömmel hallottuk, hogy a főiskolások, egyetemisták 500 forinttal több ösztöndíjat kapnak szeptembertől, ez nagyjából egyensúlyozná az áremelkedéseket. Csak azt nem közölték a diákokkal, hogy drágább lesz az ebéd, hogy nem kapnak szociális támogatást, s hogy nincs szociális ösztöndíj sem a jövőben. Az oktatás megkezdése után derült ez ki, igazi meglepetésként. A főiskolások és egyetemisták országos szintű tüntetést szerveztek, így fejezték ki tiltakozásukat romló anyagi helyzetük miatt. Több tízezer fiatal vonult a Művelődési Minisztériumhoz példás rendben, bízva abban, hogy követeléseik teljesíthetők. Nem akarnak ők semmi egyebet, csupán tanulásuk feltételeinek biztosítását. S azt, hogy családjuk életszínvonala ne essen a létminimum felére- harmadára. (Mondták az illetékesek ugyanis, hogy a szülők kötelesek gyermekük tanulásának költségeit fedezni.) A szülő eddig is támogatta gyermekét, sokszor erején felül. Nem mindenki gazdag ebben az országban! S aki nem az, annak fia, leánya ne tanulhasson tovább, bármilyen okos, tehetséges is? Nincs szükség tehát jól képzett mérnökre, közgazdászra, orvosra, tanárra? Menjen dolgozni az egyetemista, ha tanulni akar? De hová? Marad-e ideje arra, hogy alaposan elsajátítsa jövendő hivatásához szükséges ismereteket? Nagyon reméljük, hogy a művelődési kormányzat orvosolja a főiskolások, egyetemisták sérelmét, megteremti számukra a nyugodt tanuláshoz szükséges körülményeket. Mi, tanárok, újra a „nemzet napszámosai” lettünk. Vagy sohasem voltunk mások? Beke Kata szerint csodálatos perspektíva nyílik meg számunkra, a takarítás. Ha nem akarunk tanítani, menjünk el takarítani! Ne követelőddzünk, ehhez nincs jogunk! Igaz, az államtitkár asszony (aki nem is oly rég gimnáziumi tanár volt) már megpróbálta megmagyarázni a Pedagógusok Szakszervezete elnökségi ülésén elhangzott mondatait, de mi nem a magyarázatra vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogy hangozhattak el ilyen szavak? Neki kellene a legjobban tudnia, milyen nagy szükség van ma Magyarországon okos, a tudást átadni tudó, lelkes, nyíltszívű, munkájukat hivatásként szerető tanárokra. Olyanokra, akik - ha belépnek az iskola kapuján - kabátjukkal együtt levetik gondjaikat, csak a diákok és a tanórák léteznek számukra. És nyugodtak. Nem idegesíti őket, hogy elég lesz-e a fizetés hó végéig, hogy tudnak-e a tönkrement, sokéves cipő helyett újat venni? Hogy telik-e gyermekük napközis díjára? Mert ma ilyen és ehhez hasonló problémáink vannak. Az infláció mélyülésével egyre inkább lesznek! De nem panaszkodunk! Legtöbbünk számára a tanítás tényleg élethivatás! Éppen ezért tiltakozunk minden idegszálunkkal Beke Kata kijelentései ellen, s minden hasonló, bennünket bántó kijelentés ellen! Rendkívül érzékenyek vagyunk, s ugyanakkor büszkék is. Érzékenyek, mert lelkiismeretünk tiszta, igyekszünk legjobb tudásunk szerint tanítani - nevelni a ránk bízott gyermekeket, s büszkék, mert tanítványaink miatt nem kell szégyenkeznünk. Legtöbbjük megállja a helyét mindenhol (középiskolában, főiskolán, egyetemen, munkahelyen). Mi a fejekben akarunk takarítani! Rendet tenni a zűrzavarban, rendszerezni az ismereteket, gondolatokat. Új ismeretekkel szaporítani a meglévőket. Aktivizálni a szunnyadó tudást, továbbfejleszteni azt. Képessét tenni az ifjú koponyákat az önálló gondolkodásra, a kreatív munkára. S ehhez a mi fejünkben is szükséges a takarítás. Az elavult, megrozsdásodott ismeretek kisöprése után újak, a most föltártak befogadása. Mi is állandóan tanulunk. És a könyveket mi is pénzért - egyre többért - vásároljuk! Ez nem panasz, csupán ténymegállapítás. És nem panaszko- dunk akkor sem, ha kimondjuk, a mi életkörülményeink sem rózsásak. Szeretnénk végre nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülésben részesülni! De türelmesek vagyunk. Még tudunk várni. Előbb a majdan nyomdokainkba lépők jogos kérését teljesítse a kormány! Ok a mi gyerekeink is! Mi (is) neveltük őket! Bennünket pedig ne bántsanak, mert azt tudjuk a legkevésbé elviselni! Klukáné dr. Pilishegyi Ibolya középisk. tanár Nagy Imre középisk. igazgató Bódi György ált. i. tanár Szeptember 19-én, a Parlament honvédelmi bizottságának ülésén Király Béla ny. vezérezredes javaslatot terjesztett be arról, hogy a Magyar Honvédség egy zászlóalja a Nyugat oldalán az ENSZ- zászló alatt vegyen részt az Öböl menti háborús előkészületben. Számomra nem volt meglepő, hogy ezt a magyar szempontból képtelen javaslatot a „sokoldalú” és „öröknyüzsgő” Király Béla képviselő úr nyújtotta be. Nem tartozom a képzelőerő nélküli emberek közé, de most fogalmam sincs arról, hogy e nem mindennapi ötlettel előálló idős hadfink milyen konkrét nemzeti előnyöket vél attól a kockázattól, hogy esetleg a kiküldött magyar zászlóalj színe-java elesik a Shell, a BP vagy más olajkartellek érdekeinek a védelmében. Fel tudom fogni, hogy a tét az iparosodott nagyhatalmak számára óriásivá nőtt. Szaddam Húszéin nemcsak rabló és véres kezű diktátor, kalandor hadvezér, hanem az arabok szemében hős, az új Szaladin, aki elzavarta az „imperialista bérenc” kuvaiti emírt és háznépét, és az arab olaj mesébe érő kincsét „igazságosan” akarja szétosztani. Egyelőre békéltető szaladgálás folyik számos politikai csatornán, ám ha ezek„Kalandozások” terve Mezopotámiában! nek a misszióknak fáradozása eredménytelen marad a vakmerő muzulmánok eltávolításához, a fegyverek révén elindulhat egy előre nem tervezhető katasztrófa. Mert az ENSZ-zászló alatt összesereg- lett erők védelmére egy irtózatos megelőző csapást kell elsőnek bevetni Irak és népének megsemmisítésére. Ám az, hogy erre mi lesz az iraki hadsereg válasza, vagy ő lesz az első csapás kezdeményezője, ez is kiszámíthatatlan. Nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy az iraki vezérkarban ott vannak az orosz tábornok tanácsadók, azok effajta hadműveletek tervezésében nem nevezhetők járatlanoknak. Kalandkeresés, vagy amerikai-angol barátainak hízelgő egyetértésével dobta be spekulatív javaslatát Király Béla képviselő úr? Vagy úgy gondolja, hogy egy zászlóalj kalandor idegenlégiós magyar gyerek feláldozható az olajsejkek és milliárdos barátaik érdekében? Nem rendelkezem adatokkal, hogy a magyar külkereskedelem mennyiben érdekelt a közel-keleti arab piacon. Azt csak hallomásból tudom, hogy pl. a baromfiexportunk és az Ikarus autóbuszaink hírét Irak és más arab országok városi lakossága ismeri. Meggyőződésem, hogy Kuvait emírjé- nek új trónvisszafoglalásáért feláldozott amerikai katonafiak édesanyai átokkal sújtják az amerikai és angol-francia olajmágnások érdekében mozgósított „világsereg’ ’ tábornokait. A nyugati szuperhatalmak a hódító Szaddam megfékezésére és visszaparan- csolására iszonyatos katonai erőt vonultattak fel, amely most látszólag eredménytelenül verejtékezik a homokban és járőröznek a hadihajói az Öböl bejáratánál. Az idő vészjóslóan telik, miközben (elterelő viharfelhők) Jeruzsálem dombjainak sikátoraiban arab vér folyik. Az ENSZ-sereg napi élelmezése és anyagi ellátása érzékenyen érinti a részt vállaló parlamentek pénzügyeit, míg a másik oldalon a kiéhezés réme és az engedelmesség kikényszerítésére alkalmazott terv felkorbácsolja az arab világ szolidaritását. Ilyen helyzetben érkezzen ki egy magyar zászlóalj? A háborúink mindig kis és jelentéktelen erők részvételével kezdődtek (lásd: 1941. jún. 27-ét), azután a befejezéskor beleroppantunk az áldozataink ezrei feletti gyászunkban (lásd: 1945). Ha Szaddam Húszéin mozgalma szolidaritásból fanatizmusba csap át, és a tudatlan arabok millióit a nyugati világ ellen Allah nevével rohamoztatják, bizony hogy sok fiatal amerikai-európai ifjú fog elesni a szabadság félrevezetett jelszavával. Kell nekünk most a rozzant gazdaságunk belső ellentmondásos és társadalmi megosztottságunk kulminált pillanatában arábiai kalandba belegabalyodni? Én ellenzem! Hiszem, hogy ezzel az álláspontommal sok más szolnoki és nem szolnoki állam- polgártársam is egyetért! Dinka Tibor MSZDP kontra MSZDP
