Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)
1990-10-15 / 161. szám
1990.OKTÓBER 15. 3 Baromfikeringő Az utolsó csepp a pohárban... Munkástanács - kontra szakszervezet /Folytatás az első oldalról./ Szóval, nagy varázslat ez - mondja a mellettem álló asszony, aztán közbevág egy bamaképű férfi: - Menjünk arrébb, mert figyelnek, oszt könnyen megüthetjük a bokánkat, hisz megmondták, ha valakinek szólni merünk, akkor nekünk annyi, meg egy bambi... Lemelósoznak bennünket A bejárat előtt állók közül valóban sokan vizslatnak felénk. Arrébb ballagunk.- Valójában ott robbant ki az elégedetlenség - lépked mellettem Molnár Antalné, a munkástanács elnöke -, hogy szeptember 20-án kiszúrták a szemünket prémiumelőleg címén valamennyi aprópénzzel, miközben a főnökök meg az idén már három alkalommal százezreket vettek fel. Mi akkor lehívattuk az igazgatót az üzembe, meg a szakszervezeti titkárt, aki teljesen ellene fordult a munkásoknak. Nem állt mellénk. Például olyat mondott, hogy menjünk dolgozni, örüljünk, hogy munkánk van, és ne követelődzünk, mert még azt a prémiumot sem érdemeljük meg, amit kaptunk. Aznap este a rádiótól is jött egy riporter, ám őt sem engedték be. Szabályszerűen megfogták és kivitték, csak nehogy kitudódjanak a bajok. Tulajdonképpen ez volt az utolsó csepp a pohárban, s szeptember 26-án megalakítottuk a munkástanácsot, mivel a szakszervezet nem a mi, hanem a főnökség érdekeit képviseli. Ezen az alakuló ülésen a vezetőségből senki sem vett részt, azóta sem hajlandóak bennünket meghallgatni, nem tárgyalnak velünk, lemelósoznak, meg mindenfélének elmondanak minket. Az igazgató sem áll szóba munkaidőben egyikünkkel sem. Ezzel szemben otthon, a lakása ajtajára nincs kiírva, hogy mikor tart fogadóórát. Akkor hol beszéljünk vele?- Szóvál tarthatatlan a helyzet - bizonygatják többen is a körülöttem állók közül. És akik a munkás- tanács megalakításánál bábáskodtak - nos, azokba ott rúgnak, ahol csak tudnak.- Nézze meg - kotorász a zsebében az egyik férfi -, kapom ám a gyalázkodó névtelen leveleket, nyakra-főre -, és máris mutatja a legfrissebbet. Zúgolódnak, egymás szavába vágva próbálják bizonygatni igazukat az emberek. Mesés tíz- meg százezrek, sőt milliók röpködnek a levegőben, amiket állítólag a vállalat vezetői markoltak föl.- Én például most azért leszek följelentve - mondja Molnár Antalné -, mert állítólag azt mondtam, hogy hétmilliót sikkasztott az igazgató. Ebből persze egy szó sem igaz, de hát nem tudok fölmenni hozzá, hogy beszéljek vele, hisz nem hajlandó szóba állni ilyen kisemberekkel, amilyenek mi vagyunk.- Ijesztgetnek bennünket - vág közbe a mellettem álló fiatalasz- szony -, mert azt is hallani, hogy aki kilép a szakszervezetből és átlép a munkástanácsba, nem kap fizetést, meg ilyesmi... Pedig szerintem a kettő nem zárja ki egymást. Sőt az lenne a jó, ha együtt dolgozhatnánk, de egy ilyen vezetőséggel ez elképzelhetetlen.- Feszültég van az emberek között amiatt is - támaszkodik kerékpárjára a jól megtermett férfi -, hogy nem tudjuk, mi lesz velünk. Beszélnek itt arról, hogy több száz embert elküldenek, de azt nem mondják meg, hogy kiket és mikor? Hiába kérdezgetjük, választ nem kapunk. Hallgatom a panaszzuhatagot, s amikor a végén megemlítem az embereknek, hogy mindezeket a kérdéseket természetesen fölteszem az igazgatónak is, a körülöttem állók szájukat mosolytalan fáradtsággal összepréselik, aztán csak ennyit mondanak: úgysem engedik be hozzá. Drámai kérdések Nem így történik. Akadálytalanuljutok fel a titkárságig, s pár perc múltán már Hajós Ferencnek, a vállalat igazgatójának szobájában huppanok bele a kényelmes fotelba. Sorolom a gondokat, s amikor a végére érek, beszélgetőtársam lélegzetvételnyi szünet után belevág:- Azt én belátom, hogy manapság rendkívül nehéz a megélhetés, nőnek a feszültségek, s az emberek elégedetlenek. Ennek előidézője az, hogy a prémiumkifizetésekkel kapcsolatban több rosszindulatú megjegyzés is elhangzott. Hisz tudom, hogy az ment ki a köztudatba, hogy én hétmillió forintot sikkasztottam, majd ez a későbbiekben úgy módosult, hogy ötödmagam- mal hétmillió forint prémiumot tettem zsebre. Ebből persze egy szó sem igaz, a vállalati tanácsülésen is elmondtam, hogy az exportteljesítéseink után a Földművelődésügyi Minisztérium előterjesztése alapján 460 ezer forintot kaptunk. S ebből 172 ezer 522 forintot vettünk fel öten.- Akkor hogy jött elő az a hétmillióforint?- Nem tudom. Ez olyan, mint a fantom. Utólérhetetlen. Ami pedig az egyéb prémiumokat illeti: itt sokáig a vállalat vezetőinek jövedelme az alapbértől és az érdekeltségi rendszertől - vagyis a cég bruttó jövedelmének alakulásától, a vagyonnövekménytől és az export árbevételtől - függött. Időközben eltöröltük ezt a hármas érdekeltséget, és már az idén is egy dolog számít. Nevezetesen az, hogy elérjük-e a tervezett nyereséget vagy sem. Ha igen, akkor mindenki kap prémiumot, ha nem, akkor viszont senki. Az pedig számomra természetes, hogy a vezetők, akiknek nagyobb a felelősségük, valamivel többet kapjanak, mint a beosztottak.- Óriási a bizonytalanság az emberek között amiatt is, hogy nem kapnak feleletet olyan kérdésekre, amelyeket pedig meg kellene válaszolni. Azt beszélik ugyanis, hogy ötszáz embert elküldenek.- Ez valóban drámai kérdés. De azzal, hogy augusztus 15-től az agrárágazattól megvonták az állami támogatást és 40 százalékkal csökkentették az export árkiegészítéseket, kritikus helyzet alakult ki. Számtalan levél, meg jelentés elment az illetékes helyekre, de érdemi választ sehonnan sem kaptunk. Úgy tűnik, hogy vagy hozzá nem értésből fakadtak ezek az intézkedések, vagy pedig a gazdaság tudatos tönkretételéről van szó. Erről egyébként egy országos tanácskozáson is beszéltünk. Hisz az előbb említettek miatt a kistermelők is abbahagyják a baromfinevelést, mert a költségeik növekedését mi nem tudjuk elismerni. így csökkenni fog az export, s kevesebb emberre lesz szükség. Mi már ott tartunk, hogy saját kockázatra csirkét neveltetünk, és most azon törjük a fejünket, hogy miként tudnánk az embereket megtartani, és munkát idehozni számukra. Jelenleg még nem, de egy héten belül már azt is meg tudom mondani, hogy hány dolgozónktól leszünk kénytelenek megválni.- És mit szól a munkástanácshoz?- Nézze, bármilyen alulról szerveződő dologról is van szó - feltéve, ha kialakul, ha a bírósági bejegyzése megtörtént, ha az alapszabálya megszületett és tudom, hogy kiket képvisel -, nekem kutyakötelességem ezt tudomásul venni. Én beszélgettem a munkás- tanács elnökével is, elmondtam neki, hogy mit gondolok erről. Ám amikor elment tőlem, azt híresztel- te, hogy nem fogadtam. Hát most mit mondjak erre? - teszi fel a kérdést az igazgató, persze, a választ tudom, hogy nem tőlem várja. Egyenlőtlen feltételek A váltalat első számú vezetőjétől az szb-titkárhoz vezet az utam. Elmondom neki: azzal, hogy munkástanács alakult, számomra ez azt jelenti, hogy a szakszervezettel nincsenek megelégedve az emberek.- Ez valóban a mi munkánk kritikája - kezdi Nagy Ferencné -, csak az a kérdés, hogy tud-e ma Magyarországon bármilyen érdek- védelmi szervezet mindenki megelégedésére tevékenykedni? Ezt aligha hiszem. Mi egyáltalán nem ellenezzük a munkástanács létrejöttét, sőt még a segítségünket is felajánlottuk, de nem fogadták el. Eddig az ezerötvenkét szakszervezeti tagból csak hetvenen léptek ki tőlünk.- Bizonyára azért ilyen kevesen, mert a szakszervezeti tagság valamilyen előnyökkel jár.- Hát igen. Ugyanis aki kilép, nem számíthat szakszervezeti segélyre, üdültetésre, és fizetési előlegre sem, mert nálunk ez is szak- szervezeti tagsághoz van kötve.- így könnyű - gondolom magamban, és hallgatom tovább a titkárasszonyt. Szavai között ott búj- kál a ki nem mondott kérdés: vajon miért kell belső gondjaik megoldásához egy újságíró? Ezt akár én is megkérdezhettem volna... N.T. Részvénytársasággá alakult a Ganz-Vili A nagy múltú Ganz Villamossági Művek házasságra lépett az olasz IRI ipari csoporthoz tartozó ANSALDO céggel. A részvénytársaság alapítását egy olyan kooperáció megvalósításának kölcsönös igénye hívta életre, melynek eredményeként a világpiacon versenyképesen működő, folyamatosan gyarapodó vállalat jöhet létre. Az így megalakult Ganz Ansaldo Villamossági Részvénytársaság alapítóvagyo- nának 51 százalékát az olasz vállalat pénzbeli betétként, 49 százalékát pedig a Ganz apportként vitte be a vállalkozásba. Az új cég erőművek, erőművei berendezések gyártásában, a villamos energiaiparban szükséges feladatok ellátásában, szállító- és jelzőberendezésekből álló rendszerek előállításában, ipari berendezések, valamint ezek alkatrészeinek gyártásában érdekelt. Az átalakulás természetesen érinti a szolnoki hegesztett gépszerkezetek gyárát is, erről hamarosan tájékoztatjuk olvasóinkat. L. Z. Beszéljünk róla! Biztos, hogy bizonytalan Mitől tart ez az idősödő ember? Hát attól, amitől bárki más, korra és nemre való tekintet nélkül. Azt mondja, hogyan lehet az, hogy valaki gátlástalanul belehajt egy, a buszmegállóban álldogáló embercsapatba? Azt mondja: miként lehet az, hogy vannak emberek, akiknek még csak egy csipetnyi lel- kiismeretfurdalása, de ha már az nincs, félelme sem keletkezik akkor, amikor leöblíti az első alkohol- tartalmú kortyot, pedig tudja, hogy autót fog vezetni. Keményebb, radikálisabb lépésekre lenne szükség az ilyenekkel szemben. Meg is mondja, mire: Az alkoholosán elkapott vezetőktől legalább tíz évre el kellene venni a jogosítványt. Életet veszélyeztetnek, vagy nem? - kérdi. Válasz helyett a megjegyzés, egyetértünk. Kiszámíthatatlanság. Ez az, amitől korra és nemre való tekintet nélkül tartunk. Meséli ez a korosodó férfi, nyugalmazása előtt pár héttel, hogy átgondolták a feleségével, és bár nem lóg még a mosógép fedele, igaz, még a porszívót sem kellene kicserélni, azonban újat vesznek mindkettőből, mert mi lesz majd, menynyibe kerülnek ezek jövőre? Azt mondanám, hogy érzése egyéni és csupán a nyugdíjazás előtt állók szokásos aggodalmaskodása. Csakhogy egy fiatal kollégája tromfol rá. S még csak nem is a nagy országos bajokkal hozakodik elő. Sajátjaikkal, jobban mondva vállalata gondjaival érvel. Bizonytalankodásuk mondhatnánk a kornak megfelelő, holott esetük olyan szempontból is kivételes, hogy egy viszonylag jól menő, biztos munkát adó vállalatnál dolgoznak mindketten. Akkor mi az, ami alapján a közelebbi és a távolabbi jövővel kapcsolatban aggodalmaskodnak? A magyarázat valahol a fiatalabb beszélgető- társ egyik mondatában keresendő, ami kellő riadalommal így hangzott: és hát íme, lassan itt a konkurencia, mi lesz velünk? Mert ellenlábasa üzleti értelemben mindenkinek van, legyen az magánember, kisvállalkozó vagy nagyüzem, vagy éppen a népgazdaság. Ezt viszont, ha akarjuk, ha nem, el kell fogadnunk, tényként. Piacnak kell lenni, piaci gazdaságnak működni - még akkor is, ha a hazai piac nem is éppen mondható annak, aminek nevezzük. A piacra jellemző, hogy ott üzleti ellenfelek vannak, viszik a terméket, ha olyan, s ha nem felel meg a kívánalmaknak, eladatlan marad. És ez gyártóban és értékesítőben bizony bizonytalanságot szül. A korábbi esztendőkben megszoktuk, hogy egy termelő azt gyártott, amit mondtak, s örült a honi polgár, ha a jobbfajta termékből kapott a boltban. Igaz, volt egyfajta értelemben vett biztonság, tegyük hozzá, fura helyzet az, amikor az a biztos, hogy valami nincs. Átmeneti napokat élünk. Szeretnénk azt hinni, hogy nem csak egy demokratikusabb, de gazdagabb időszak felé tempózunk. Ezekben a napokban azonban a piac mozgásai úgyszólván kiszámíthatatlanok. Mindemellett persze bizonyos hatásai már most érvényesülnek. A gyenge árú kihull a rostán, a satnya vállalat vagy vállalkozó körül elfogy a levegő. Ezt, ha nem is feltétlenül a saját példáján, de mindenki érzi. A válasz a riadalom, a bizonytalanság érzése. Holott, a piac éppen e könyörtelen hajtóerejével ösztönzi a termelőt jobb, nívósabb árú készítésére, másokat színvonalasabb szolgáltatásra. Ma még az előbbi hatások az erősebbek, s halványabbak az utóbbiak. Mi lehet a válasz a kiszámíthatatlanságra? Kívánatosabb lenne a színvonalasabb termelésre, szolgáltatásra való törekvés. A kormányzatnak és az önkormányzatoknak azonban mindaddig, amig kedvező hatásaival együtt kialakul a hazai piac, társadalmat stabilizáló, bizalomerősítő és biztonságnövelő lépéseket kellene tenni. Átgondoltan. Olyanokat, amelyek nyomán késő este is ki mer menni a polgár a nagyvárosok utcáira, olyanokat például, amelyek nyomán megmarad a nyugdíjak reálértéke. Stabilizáló gazdasági lépések kellenek, amelyek egy nyugodt piac kialakulását eredményezik. Hozzá állami vagy nemzetközi garanciák szükségesek. És ha egy önkormányzat a maga területén vagy egy kormányzat nem képes mindezekért lépni, intézkedni, azért kell helyette új, mert a jövő gazdaságának kibontakozását akadályozza. Ha egy parlament nem képes működésével mindezekhez megnyugtató politikai légkört teremteni, abban áll a felelőssége, hogy egy ország nem élhet stressz alatt éveket. Ha viszont ennek van kitéve, az meg is látszik életnívóján, gazdasági teljesítőképességén. Fiatal beszélgetőtársam mondja: úgy van az, hogy már egy jó ígérettel is beérnék az emberek. Az az érzésem, hogy ez kevés. Hajnal József A magyar " szisztematizál ás" szimbóluma Félig kész iskola Pusztamonostoron - Hiányzik 2-3 millió forint A félig kész pusztamonostori iskola akár a szocializmus emlékműve is lehetne. Az építés története jól példázza az egykori "szerep nélküli" falvak mostoha sorsát, a magyar "szisztematizálást". Kör- zetesítették a településeket, összevontak intézményeket, nem teremtődtek munkahelyek, nem épültek iskolák, az emberek csak aludni jártak haza. A fiatalok jobb jövőt láttak a városokban, nagyközségekben. így a falvakban fogyott, öregedett a lakosság. Pusztamonostoron, mint számos más kistelepülésen évekig spórol- gattak az iskolára. De ahogy gyűltek a forintok, úgy értéktelenedtek is, hiszen az árak egyre magasabbra szöktek. S aztán tavaly szeptemberben mégis belevágtak az építkezésbe. Az udvaron azóta 213 kisdiák figyeli árgus szemmel naponta az órák közti szünetekben, hogyan épül, mikor lesz kész az új iskola. Nem csoda hogy várják már, hogy beköltözhessenek új otthonukba. Jelenleg ugyanis négy különböző épületben tanulnak, a legrégebbi több mint 150 éves, a "legújabb" az 1940-es években készült. Az azóta eltelt évtizedekben mindössze egy tornateremmel gyarapodott az intézmény, 1981-ban teljes mértékben társadalmi munkában épült meg.- Az új iskolát eredendően négy tantermesre tervezték - mondja Perez Lászlóné, igazgatóhelyettes. A tetőtér beépítésével azonban valójában hat tanterem, előadó, s szertárhelyiségek is lesznek. A régi épületekből a tornaterem és két tanterem megmarad, a többit pedig tudomásom szerint lebontják.- Mikor vehetik birtokukba az új iskolát?- A tervek szerint úgy volt, hogy az idén már abban taníthatunk. Az épület azonban nem készült el, de nincs pénzünk a berendezésre sem. Éppen ma küldtünk el egy pályázatot, jó lenne, ha nyernénk, hiszen a meglévő berendezéseink kevesek az új épülethez. Perez Lászlóné nem tud többet mondani a beruházásról. Agócs Lászlónéhoz, az egykori tanácsi ki- rendeltség vezetőjéhez küld további kérdéseimmel. Agócs Lászlóné jó vastagra duzzadt dossziét vesz elő. A dokumentumok tanúsága szerint 9,2 millió forint állt rendelkezésre az építés indulásakor. Ebből 3,5 milliót egy interpelláció révén az úgynevezett megyei céltámogatásból kapták. A pénz rohamosan fogyott, az idén tavasszal már úgy tűnt, hogy le kell állítani az építkezést. Az országgyűlési képviselő-választások után azonban új lendületet vett a beruházás.- A képviselőjelöltek eljöttek hozzánk, érdeklődtek helyzetünkről, így az iskoláról is - emlékezik vissza az egykori kirendeltségvezető. - Segítségüket kértük az iskola ügyében; s ketten segítettek is. Kókai Rudolf hárommillió forintot "járt ki" a Művelődési Minisztériumban, dr. Dobos László pedig 4,5 milliót "szerzett". A környéken sajnos az a hír terjedt el, hogy erkölcstelen választási fogásnak használták fel.az iskolaépítést. Erről azonban szó sem volt, nem hangzottak el felelőtlen ígérgetések, s a pénzt akkor kaptuk meg, amikor már régen összeült az új parlament, mint tudjuk Kókai Rudolf és dr. Dobos László nélkül.- Mikor lesz kész az új iskola?- Ezt ma aligha tudná bárki is megmondani. Úgy 2-3 millió forintra lenne még szükség a befejezéshez. Pusztamonostoron jól jönne még egy képviselő-választás - tréfálkozom magamban. Hátha akadnának ismét mecénások. Bár akadhatnak persze enélkül is. A település, amely válni készül Jászfényszarutól, Jászfelsőszent- györgytől, januártól önálló szeretne lenni, kiszolgáltatottság nélkül élni a saját életét. Az önállósodáshoz azonban még akkor is kell segítség, támogatás, ha nem maradt volna az önkormányzatra a befejezetlen örökség, a félkész iskola. Tál Gizella I Nem túl szívderítő a látvány Fotó: N Zs.
