Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)

1990-10-13 / 160. szám

12 Néplap 1990. OKTÓBER 13. Egely: Utazás - túl a normálison 17. Rontás és igézés Néhány héttel ezelőtt egy nagyon érdekes riport hangzott el az Ötödik sebesség című rádióműsorban. Egy mama azt panaszolta, hogy tizenéves lánya megbetegedett, egyre jobban fogyott, életereje, életkedve elhagy­ta. Egymásután járta az orvosokat, mindenki tanácsolt valamit, azonban egyik sem tudott segíteni. A dolog mögött az állt, hogy a lány összeve­szett egyik barátnőjével. Ki kell engesztelni A mama minden követ megmozga­tott. Végső kétségbeesésében elment egy olyan asszonyhoz, aki állítólag különleges képességekkel rendelke­zett. Az megnézte a lány fényképét, beszélgetett a mamával, azután azt mondta, hogy a régi barátnő gyűlöli a lányát, ez okozza a betegséget. Vala­milyen módon ki kell engesztelni, mert enélkül nem lesz gyógyulás. A mama kiengeszelte a barátnőt, azután a kórházba ment - ahová a lánya idő­közben bekerült -, s hónapok óta nem látott mosollyal fogadta, és enni kért. Ez a történet egy szokványos „átok”-történet, amivel a középkor­ban vagy természeti népeknél gyak­ran találkozhatunk. El is intézhetnénk egy vállrándítással, vagy azzal, hogy éppen akkor hozta meg az orvosok gyógyítómunkája a sikert, mikor a mama beszélt a régi barátnővel. De egyáltalán nem biztos, hogy a dolog ilyen egyszerű, hisz hasonló esetek napjainkban többször is előfordultak. Ha alaposabban végiggondoljuk a parajelenségekről leírtakat, ha az ese­tet összevetjük a néprajzkutatók megfigyeléseivel, akkor már valószí­nű, hogy más következtetésre jutunk. Az ember bioenergiát ad át Azt már tudjuk, hogy nagyobb tá­volságról gondolatokat lehet cserél­ni, erős szuggesztiókat lehet átvinni. Azt is tudjuk, hogy - akár több méter távolságról - nemcsak baktériumok, növények növekedését lehet befolyá­solni, de „meg lehet puhítani” ke­mény, szilárd anyagokat is. Tudjuk, hogy egyik ember be tud avatkozni a másik életébe oly módon, hogy bio- energiát ad át vagy vesz el tőle. Ezek­ből az elemekből már összerakhatóak - és egyáltalán nem érthetetlenek - a lány történetének főbb mozzanatai. Itt csak az a furcsa és szokatlan, hogy valószínűleg nem teljesen tudatosan következett be ez az ártás, az aki ha­ragudott, gyűlölködött, nem gondolta komolyan, hogy ennek ilyen súlyos következményei lesznek. A termé­szeti népeknél viszont gyakran elő­fordul, hogy az ártó, rossz szándék kifejezetten tudatos, sőt „rendelésre” is előidéznek ilyen eseteket. Kik és milyen körülmények között képesek parajelenségek előidézésé­re? Úgy tűnik, hogy az emberek ngyobb része alkalmas kisebb-na- gyobb mértékben erre: azok, akik hu­mán orientáltságúak, azok, akikben az analitikus gondolkodás nem túlsá­gosan fejlett. (Ezek szerint tehát a fizikusoktól, mérnököktől, vegyé­szektől nem kell félni, de jobb óva­kodni, ha valakit netán egy színész gyűlöl. A dolog fordítva is igaz per­sze, ha valakit egy művész szeret, próbál meggyógyítani, az nagyobb valószínűséggel lesz sikeres, mintha egy fizikaprofesszor próbálkozik ve­le.) Erre szakosodtak buddhista iskolák Az eddigi statisztikák, felmérések szerint tehát a humán, illetve a reál orientáltság az a legfontosabb para­méter, ami eldönti, hogy kiben lehet­nek ilyen képességek. A másik fontos elem, hogy ki mennyire egészséges, kinek milyen az „állóképessége”. Minél jobb a fizikai állóképesség, an­nál nagyobb valószínűséggel tudja valaki tartósan és állandóan előidézni ezeket a jelenségeket. Ha valaki be­teg, akkor ezek a hatások szinte auto­matikusan megszűnnek körülötte. Végül az is rendkívül fontos, hogy ki, mikor kezdi ezeknek a jelenségeknek a megismerését, illetve gyakorolja-e. Mint sok minden mást, ezt is tanulni lehet. Azok az emberek, akik Fülöp- szigeteken, Brazíliában vagy Afriká­ban látványosan gyógyítanak, szinte mind tizenéves koruk előtt kezdik a tanulást. Az ottani társadalom persze sokkal megértőbb, toleránsabb ezzel szemben, sőt bátorítja is ezeknek a tulajdonságoknak a kifejlődését. Né­hány kínai buddhista kolostorban pe­dig kifejezetten erre „szakosodott” iskolák működtek. A mi technikai civilizációnkban teljesen megszokott dolog, ha valaki egy rendkívüli ügyességet igénylő szakmát, hivatást vagy művészeti ágat akár évtizedeken át is tanul. Egy jó idegsebész, zongoravirtuóz vagy egy teniszbajnok hosszú éveken át tanulja a mesterfogásokat, gyakorol - és a társadalom ezt nem gátolja, sőt segíti, és anyagilag is elismeri. Ha valaki a gyógyításnak ezeket a formá­it próbálná meg gyakorolni, akkor le­het, hogy nagyon gyorsan rács mö­gött találná magát. Különböző okok miatt a mi társadalmunk nem tolerál­ja, ezért nem is tanulható, ha valaki mindezek ellenére mégis megszerzi ezt a tudást, nem adhatja tovább. Azért találkozunk olyan ritkán a mi civilizációnkban ezekkel a jelensé­gekkel, képességekkel, mert még mindig szégyennek számítanak. (Folytatás hétfői lapszámunk 15. oldalán) HUMOR HUMOR HUMOR Zöldek faluja- A mi kutunktól békékul az ember, a szomszédék vizétől viszont besárgul... IKV-ház Az utolsó szalmaszál Demográfiai (le)robbanás & ^^ ásr ^WrfTffiv ■ Csak már nem a világkiállítási előkészületek, Szabó néni?! Szénárak- Ha így megy tovább, télire anyádnak is le kell menni a bányába. Sajnos, nálunk is egyre több a munkanélküli.- Mondd, papa, te nem gondolsz arra, hogy ilyen infláció mellett emeld a zsebpén­zemet? Hol legyen a vi Hosszasan csörgede­zett a vita: hol az Isten csudájában is rendez­zük meg az 1995-ös vi­lágkiállítást?- Ez a mi ügyünk! - zengték a lelkesek. - Az egész ország ügye. Le­gyen tehát a világkiállí­tás színhelye a teljes Magyarország.- Szó sincs róla - mondta erre a teljes Ma­gyarország. - A terület jelentős részét napra­forgó-ültetvények fog­A fővárosi kereskedő új üzlet­kötőt alkalmaz, és gondosan ki­oktatja:- Holnap lemegy Miskolcra a korai vonattal. A szállodában le­foglal egy szobát, megeszik egy erőlevest, utána felkeresi üzlet­felünket. Megkérdezi, hogy van megelégedve a legutóbbi szállí­tással, megmutatja neki a legú­jabb kollekciót, felveszi a rende­lést, megköti a szerződést, és táviratban tájékoztat engem. A kereskedő másnap déltől várja a táviratot, de csak késő este kapja meg: „Az egész városban nincs erő­leves. Mit tegyek?” * Múlt század végén, a tudako­zóintézetben:- Csak egy helyen van ürese­dés. Elmenne ön fürdőszolgá­nak?- Szívesen.- Ért a vízkezeléshez?- Persze. Tetszik tudni, borke­reskedésben voltam alkalmazva. * A lordtól megkérdezik, hogy fiatal korában mi volt a szenve­délye.- A nők és a vadászat...- És mire vadászott?- Nőkre... • Párizsból hazatért festőmű­vész szerelmesen suttogja:- Drágám, te vagy az első mo­dell, akit lázas szerelemmel csó­kolgatok!- És hány volt összesen?- Négy. Egy alma, két körte és egy vizeskancsó! Operettbemutató a század ele­jén. A második felvonást köve­tően a szünetben a szubrett tör- ni-zúzni kezdett az öltözőjében.- Mit murizik ez a spiné már megint? - kérdi a bonviván. - Hisz sikere volt, kilenc gyönyö­rű csokor virágot kapott!- Ez igaz - válaszol a rendező -, de ő tízet rendelt! * Süveget lopott az egyszeri pa­rasztember, de nem merte felten­ni a fejére, mert attól félt, hogy ráismernek. így aztán semmi haszna nem volt a tolvajlásból. Egyszer éjszaka a felesége hallja, hogy a gazda felül az ágy­ban, és valamit motoz.- Mit csinál, kend, apjok?- Hallgass, asszony, a süveget viselem! A régiségkereskedő segédet akar felvenni. A jelentkezőt oda­viszi az egyik vitrinhez, és így szól:- Itt van ez a kakukkos óráról leesett nagymutató. Mi ez?- Ez kérem - feleli a segéd -, Pompadour márkiné fogpiszká- lója.- Stimmel - szól a tulaj -, fel van véve! * Egy társaságban a nemesség­ről volt szó. Beszélgetés közben az egyik úr, aki szeretett dicse­kedni ősi származásával, ezt mondta:- Ismétlem, uraim, az ország­ban a mi családunk a legrégibb nemzetség. Az őseim a világ te­remtését már saját kastélyuk er­kélyéről nézték végig! lalják el. Újra ránksüt­nék a monolitizmus vádját. Hogy eddig az ötágú csillag felé forog­tunk, most meg a Nap felé.- Oké - kiáltotta erre a hallgatag többség. - Minthogy úgyis mutyi- zunk az osztrákokkal, rendezzük a világkiállí­tást a nyugati határvidé­ken.- Egy nyavalyát - mondta erre a nyugati határvidék. - Mint tud­juk, 1241. április 28-án IV. Béla zálogba adta Moson, Sopron és Locsmánd megyét a hamburgiaknak. Na most áll a zászló, hogy eljönnek a nyugatné­metek, és éppen a világ- kiállítás idején érvé­nyesítik a jogaikat, mi meg itt állunk megfu- rödve.- Rendicsek - harsog­ta erre a nyugtalan ki­sebbség. - Akkor hát le­gyen a világkiállítás színhelye hazánk szép fővárosa, név szerint Budapest.- Almás - mondta erre Budapest. - Városvédő Pallas Athéné kezéből úgyis lépten-nyomon ellopják a lándzsát. Mármost a világkiállí­tásra idejönne minden­féle külföldi. Ki győzné azt lándzsával?- Halihó - suttogta er­re a kétségbeesett cse­kélység. - Ez esetben rendezzük meg a világ- kiállítást özvegy Lejt- meneti Guidóné élés­kamrájában.- Orruk attól fok­hagymás - szólt erre öz­vegy Lejtmeneti Gui­dóné, aki szerette a ve­retes kifejezéseket. - Épp most tettem el ti­zenhat üveg ecetes szil­vát télire rumban. Ki vi­gyázna arra, mi? A munkásőrség?- Jesszuskám - szólt dideregve az ideges kormánybiztos. - Ak­kor hát hol rendezzük meg azt az átkozott vi­lágkiállítást?- Természetesen a frekvenciamoratórium ban - szólt egy másként gondolkodó tv-stáb. Azzal be is löktek egy Tina Turner clipet a vi­deóba, s az élemedett tigrishölgy legott tán- colni-dalolni sem szé­gyellt.- Ebben a dalban min­den benne van - festette alá a másként gondol­kodók főnöke, bár tud­ta, hogy ezért később megfúiják. - Az ember, a természet, az ég, a ten­ger, a csillagok. Fehér galambok röppennek a felhők felé, és virágzó barackfák lengetik ha­bos ágaikat. De maga a művésznő is, dalával, szívével, testével - az egész világ! A bámulatos matróna most magasra dobta a lábát a képernyőn, egy pillanatra be lehetett látni a bugyogójába.- Nicsak - mondta né­mileg éledezve a kor­mánybiztos. - Most lá­tom, hogy nem is olyan kicsi a világ... (peterdi) Történetek régi időkből

Next

/
Oldalképek
Tartalom