Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)

1990-09-07 / 129. szám

1990. SZEPTEMBER 7. 15 Kerékpár __________________________ T ízezer schilling a tét A hét végén kerül sor a Buda- pest-Bécs kerékpáros versenyre, amelyet hosszú szünet után csak tavaly rendeztek meg ismét. A szervezők olyan pénzdíjakat tűz­tek ki, mely a menő kerekeseket is indulásra csábítja. Szeptember 7-én, pénteken a Városligetben kritériumversenyen startol a me­zőny. Már ekkor tízezer schillin- get osztanak szét a helyezettek között. Másnap, szombaton reg­gel 9 órakor a budapesti Vörös­marty térről vágnak neki a 260 km-es szakasznak a sportolók, befutó Bécsben, a Práterben lesz. A győztes az erkölcsi sikeren túl tízezer schillinget tehet zsebre. Természetesen a Szolnoki Cu­korgyár is útnak indítja csapatát. A válogatott Molnár Péter és Szabó Lajos - akik a nemrégiben lezajlott Tiszántúli Körverse­nyen dobogón végeztek - mellett Heusmiedt, valamint Krun al­kotja a zöld-fehérek legénysé­gét. Klubjuk, bízva az érdeklő­désben, külön buszt rendelt, mely ingyen szállítja a szurkoló­kat a bécsi célállomáshoz. Indu­lás szombaton, hajnali 3 órakor a Cukorgyártól, 3.15-kor az au­tóbusz-pályaudvartól és 3.30- kor a Széchenyi lakótelepről. Mindenkit szeretettel várnak. CSOMÓPONTI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN októberben induló tanfolyamok Gyakorlati ismereteket nyújtó tanfolyamok:- IBM PC/XT számítógép-kezelői- szabó-varró tanfolyam (kezdő, haladó)- kishajóvezetői vizsgára felkészítő Szakmai képesítést nyújtó tanfolyamok:- felvonó karbantartó és -szerelő tanfolyam- targoncavezetői tanfolyam (elektro- és robba­nómotoros)- virágkötő (kezdő és haladó) Testkultúra, egészséges életmód:- művészi torna (óvodásoknak, ill. kisiskolások­nak)- jazztánc(balett)-tanfolyam (felső tagozatosok­nak és középiskolásoknak)- klasszikus balett 5-10 éves fiúk, lányok részére- Dina-mic Ving Tsun kung-fu 12 éves kortól- akupunktúrás fogyókúra és dohányzásról le­szoktató tanfolyam- műszeres fény és illatterápiás arcránctalanító kezelések relaxa módszerrel hölgyeknek! Nyelvtanfolyamok:- angol felnőtt (kezdő és haladó csoportok)- angol gyermek (általános iskolás korúaknak, kezdő és haladó csoportokban)- német felnőtt (kezdő és haladó csoportok)- német gyermek (általános iskolás korúaknak, kezdő és haladó csoportokban)- eszperantó (kezdő és haladó csoport) Intenzív csoportok:- angol, német és francia RELAXA (pihenve ta­nulás), csoportok folyamatosan, öt fő jelentkezé­se esetén Kísérleti csoportok:- óvodások nyelvoktatása (Jónai Silhouettes^ módszerrel), angol és német nyelven Jelentkezés és bővebb felvilágosítás szeptember 20-ig, személyesen: Szolnok, Jubileum tér 1/a., telefonon: (56) 39-604 városi, vagy 12-58 vasúti számon. Levélben 5002 Szolnok, Pf. 104. Duatlonisták Újszászon Kézilabda Jobb hajrával Szombaton az Újszászi TSZ SE és a Szolnok Városi Tanács ifjúsá­gi és sportosztálya, Parkerdő Du- atlon néven országos kétpróba versenyt rendez Újszászon. A du- atlon a triatlon (hármaspróba) sportág változata, folyamatos fu­tásból és kerékpározásból áll. Az újszászi verseny pénzdíjas, a helyezettek között közel 30 ezer forint kerül kiosztásra. A legjob­ban szereplő Jász-Nagykun-Szol- nok megyei leány és fiú verseny­zőnek 2-2 ezer forintot ajánlott fel az Újszászi Áfész és a Korona Kft., s az abszolút elsők családtag­jukkal együtt a szolnoki Pingvin Fagyizó vendégei lesznek. A ver­seny értékét növeli, hogy a férfi mezőny 1-3. helyezettje a Svájc­ban sorra kerülő duatlon Európa- bajnokságon vesz részt szeptem­ber 30-án. A verseny 11 órakor rajtol a jászberényi és a jászladányi útke­reszteződéstől. A résztvevők 5 ki­lométert futnak a parkerdőben, majd eltekemek Szolnokig és vissza. A kerékpárról leszállva újabb 5 km lefutása után érnek cél­ba a verenyzők. Aki szeretne in­dulni a duatlonon, az még a hely­színen is nevezhet. Érsekújvárról négy sportoló érkezik, s ez a me­zőnyt nemzetközi rangra emeli. Az, hogy a verseny létrejöhetett, nagymértékben köszönhető az Új­szászi Áfész, a helyi kisipari szö­vetkezet, a vegyesipari kisszövet­kezet, a Korona Kft., a Szabadság Mgtsz és a CLIPS-COOP Kft. anyagi támogatásának, valamint a nagyközségi tanács segítségének. A rendezők kérik a gépjármű­vel közlekedőket, hogy szeptem­ber 8-án a Szolnok-Újszász út­vonalon 11 óra 15 perctől 12 óra 45 percig fokozott figyelemmel vezessenek a kerékpármezőny miatt. A verseny napján Szolno­kon az újszászi út Vídia raktárá­ruház melletti szakasza 11 óra 30 perctől 12 óra 30 percig le lesz zárva a forgalom elől.-urbán­NBI/B Nők. JTKF Lehel SC- Siroki Vasas 25-20 (19-9). Jász­berény, 100 n., v.: Marosi, Tö­rök. JTKF Lehel SC: Lenhardt- Tarjáni 3(2), Molnár 8 (3), Tóth 2, Kemecsi 1, Esik, Balogh. Cse­re: Dőltl (kapus), Vona 4, Krisz- tófl, Kosler 1, Szegő 5. Edző: Ugrin György. Gól hétméteresből: 5/5, ill. 8/6. Kiállítás: 14, ill. 10 perc. A főiskolások szeptemberi kezdése miatt némi késéssel kezdte az ezévi bajnokságot a he­rényi együttes, méghozzá nem a legkedvezőbb előjelekkel. Ugyanis a tavalyi gólkirálynő, Esztáriné bokaszalag szakadása után lábadozik, míg méltó társa Krisztóf a felkészülést hagyta ki majdnem teljes egészében - be­tegsége miatt. Mindezek mellett az érkező szurkolók "egy tízessel nyerünk" jelszóval ülték körül a pályát. Nem úgy indult a találkozó, annyi szent! Az NB I/B újoncai már a második percben bemutat­koztak Lenhardtnak. Nem késett sokáig Tarjáni válasza sem, ám a játékrész 10. percéig szabályos sorrendben, felváltva potyogtak a gólok. Ekkor Molnár és Szegő 6-4-re alakította az állást. A sze­zon eleji forma mindkét együt­tesre ráfogható volt, technikai hi­bák, célt tévesztett átadások és elsietett lövések akadtak szép Tarjáni Szilvia az őszi szezon első hazai góljának szerzője számmal, mígnem a játékrész hajrája a hazaiaknak sikerült job­ban, elsősorban Molnár és Vona jóvoltából. Szünet után szemmel látható­an a felzárkózás szándéka vezé­relte a vendégeket, Nádassyné egymaga próbált "törleszteni", ám a mezőny legjobbjának, Mol­nárnak olyan sorozata követke­zett, ami után az 50. percben 18- 15-re vezetett a hazai csapat. Az idő rohamos csökkenése alapo­san felpaprikázta a kedélyeket, a páros kiállítások sem sokat csil­lapították az indulatokat. Szeren­csére Szegő fontos góljai tartot­ták a biztosnak látszó előnyt, s a végére elfáradt Sírok megadta magát a helyenként még nem egészen "bejáratott" és ászait nélkülöző JTKF Lehelnek. A legfeljebb közepes színvonalú­nak mondható összecsapáson többnyire a küzdő jelleg domi­nált, s ebben a műfajban vala­mennyi résztvevő megfelelt. Jók: Molnár (mezőny leg­jobbja), Tarjáni, Lenhardt, ill. Nádassyné, Bóta, Fésűs. (ni) Mint már a korábbiakban beszámoltunk róla, a Ma­gyar Kézilabda Szövetség fegyelmi bizottsága egy évre bezáratta a tiszaföldvári pályát, a TISE-Balassa- gyarmat férfi bajnoki mérkőzés utáni botrány miatt. A vétkes csapat elnöksége augusztus 8-án fellebbezést nyújtott be, amiben kérték az ügy újbóli kivizsgálását. Választ az őszi szezon kezdetéig nem kézbesített ré­szükre a posta. Kezdték reményüket veszteni, mikor levelet kaptak az MKSZ-től, melyben értesítették őket, hogy felére csökkentették büntetésüket, így a tavaszi idényt már igazi otthonukban kezdhetik. A dolog érdekessége, hogy nem a fegyelmi bizottság reagált kérésükre, hanem az MKSZ vezetősége. Ter­mészetesen a tiszaföldváriak tovább keresgéltek eny­hítő körülmények után. így akadtak rá az 1982-es kézilabda szabálykönyv egy bekezdésére, miszerint ha nem a játékosok követték el a fegyelmezetlenséget (hanem például a nézők), nem lehet őket büntetni (pláne nem ilyen súlyosan). Csak összehasonlításként az emlékezetes Liverpool-Juventus foci BEK döntő színhelyét, a Hey sel-stadiont (ahol 36 ember vesztette életét) is csak hat hónapra tiltották be! A földvári kézisek tudomására jutott az is, hogy az ominózus találkozó bíróit felfüggesztették, mivel megpróbálták félrevezetni a vizsgálatot. Ha ezeket az új tényeket figyelembe veszi a fegyelmi bizottság, tovább mérsé­kelhetik eltiltásukat. Igaz, már csak négy hazai meccsük lesz az ősszel, s ha ilyen tempóban haladnak a tárgyalások, vége lesz az idénynek, mire a döntés megszületik.-GJ.­Kedves Vendégek! Szolnokon, a Széchenyi lakótelepen megnyitottuk a KAURI fagylaltházat. Kínálatunkból: v- olasz gépeken készült, főzött fagylaltkülönlegességek- házias készítésű cukrászati termékek- különféle italáruk Cukrászati üzemünk tortát és süteményt előrendelésre is készít. Szeretettel várjuk vendégeinket naponta 10-22 óráig, pénteken és szombaton 10-24 óráig. Kauri fagylaltház Szolnok, Széchenyi krt. 16/a. Telefon: 44-289 *34992/1* Hírek, eredmények Tájfutás Az őszi idény kétna­pos rangsoroló nyitóversenye a Bükk-hegységben került megren­dezésre. Az első napon, a Borsod Kupán még nyári hőségben az erő­sen köves, gödrös Bükki Nemzeti Park területén küzdhettek a ver­senyzők, míg a másodikon, a Dobó emlékversenyen már az őszies esős idő, valamint a csúszós, sáros, köves terep tette próbára a résztve­vőket. Megyénk versenyzőinek ered­ményei: F40 B: 4. Ballagó Béla (Jászárokszállási VSE), F35 B: 4.Petró Géza (JVSE), F17 B: 1. Kocsis István (Jászapáti Mészáros L.DSE), 6. Juhász György (JVSE), F17 C: 1. Lukács Zsolt (JVSE), F13 B: 2. Danka Attila (Tiszaliget SE), FII C: 6. Ballagó Tamás (JVSE), N35 B: 4. Veresné Sipos Eta (TSE), N17 C: 1. Lakatos Ma­riann (TSE), 3. Bodor Móni (JVSE), 5. Török Ingrid (TSE), N13 B: 4. Szabovik Szilvia (TSE), 6. Tősér Melinda (TSE), NI 1 C: 1. Jakus Katalin (JVSE), 3. Balogh Edina (JVSE). MŰSOROK Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Kereskedelmi adás. Ze­ne, hír, reklám (tel: 44-618) Vendég: Angyal Ádám, a Ganz Danubius vezér- igazgatója. Szerkesztő: Szigethi Emma. 17.00- 18.30: Alföldi magazin. Szer­kesztő: Deák László (tel: 41-133) A tartalomból: Hírek - 17.15: Zenés percek. Pop-rock ritmusban - 17.30: Al­földi krónika. Hírek, tudósítások, ripor­tok. Új alapokon a martfűi sörgyár - 10 éves a Jászkun Fotóklub - Évnyitó a TIT- nél - OMÉK ’90 - Országgyűlési képvi­selők sajtótájékoztatója - Sport - Prog­ramajánlat - A ceglédi állatkórházban - 18.00-18.30: Szóváltás - közben: Zene­turmix - Szexmasszázs és erotikus show Cserkeszőlőn - Új típusú rendőrőrs Martfűn. Kossuth 8.05: Hangszemle - 8.20: Kérdőjelek a tudomány körül - 9.05-11.00 Napköz­ben - Balaton-rádió (Élő) -11.35: Ötágú síp -12.00: Déli Krónika -12.30: Ki nyer ma? - 12.45: Van új a Nap alatt. Tudo­mányoshíradó-13.05: Klasszikusok dé­lidőben - 14.05-14.35: A MR Győri és Szegedi Stúdiójának műsora- 14.35:Or- vosi tanácsok - 14.40: Az Állami Népi Együttes zenekarának felvételeiből - 15.05: Magyar írás. A MR irodalmi he­tilapja - 15.50: Az élő népdal - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Hangoló. Ze­nei magazin gyerekeknek - 17.05: Ma­gyarországról jövök... -18.00: Esü Kró­nika -18.30: Ráadás -19.05: Sportvilág- 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk - 19.30: Hol volt, hol nem volt.. - 20.35: Orosz Júlia operafelvételeiből - 21.05: Kilátó. A MR világirodalmi hetilapja - 21.50: "Vajh ki ő, és merre van hazája?"- 22.00: Késő Esü Krónika - 22.30: Liszt művei gépzongorán - 22.55: Vers - 23.05: Maholnap \ Petőfi 8.05: Rivaldafényben - 9.03: Bárdy Györgytől Bárdy Györgyig - 10.00: Kertbarátok műsora - 10.05: Idősebbek hullámhosszán -10.50: Hajszálgyökerek -11.03: Brazil könnyűzene -12.00: Nó­ták - 13.03: Pophullám - 14.00-16.55: Péntektől - péntekig (Élő) - közben: 14.50: Könyvről - könyvért - 17.00- 19.00: RádióMa. - Benne: 17.30: Szo- cio-krimi - 19.03: Kölyökrádió - 19.30: Fiataloknak! - 21.03: Kováts Kolos ope­rettekből és daljátékokból énekel - 21.30: Cigányfélóra - 22.00: Máról hol­napra - 23.03: Sporthíradó Bartók 9.10: Beethoven: F-dúr vonósnégyes Op. 18. No. 1. - 9.38: Együttesek és finálék vígoperákból - 10.10: így láttam Kodályt - 10.41: Witteni Új Kamaraze­nei Fesztivál 1989. -12.05: Richard Stra­uss: Alpesi szimfónia - 13.00: Hallgas­suk újra! -14.01: Erich Kleiber vezényel 6. rész Verdi: A szicíliai vecsemye. Négyfelvonásos opera - 17.07: Magyar zeneszerzők - 18.00: A MR szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről - 18.20: A MR román nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről -18.40: A MR szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora Sze­gedről - 19.05: A MR német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről -19.25: Ze­nekari muzsika - 20.06: Fúvósműhelyek - 20.45: Asconai Ünnepi Játékok 1989. 6. rész - 22.15: Segítők - 23.08: A brazí­liai indiánok népzenéjéből - 23.23: To­rontói Nemzetközi Kórusfesztivál 4. rész Televízió------\ . —;-----------­1 . műsor: 9.00: Képújság - 9.05: Tévétoma - 9.10: Könnyű kis gyilkosság. Ál-bűnü­gyi komédia... (ism.) -10.40: OMÉK ’90 -10.50: A világ nagy városai. San Fran- sisco - 11.45: Képújság - 15.40: Képúj­ság - 15.50: Hónapsoroló: Szeptember (ism.) - 16.25: A l'l l jelenti. Hírek, információk, tudósítások gyerekekről gyerekeknek - 16.35: "Maradjatok meg szeretetemben!" -16.40: Déli videoújság- 16.50: Hírek román nyelven - 17.00- 19.00: Péntek délután: 17.00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora -17.30: Téka. Köz­hasznú információk - 17.40: Riportfilm -17.55: Reklám -18.00: Ablak. Közéleti szolgáltató műsor - 19.00: Esti mese. Rexi vigasztal -19.10: Tévémozi előze­tes "A kis Valentino" című filmhez - 19.25: Reklám - 19.30: Híradó - 20.00: Reklám - 20.05: Peter Strohm. NSZK bűnügyi tévéfilm - 20.50: Reklám - 20.55: Panoráma. Világpolitika percről percre - 21.55: TéVémozi. A kis Valen­tino. Magyar film - 23.25: Híradó 3. - 23.45: A tisztek csatája. Szovjet tévéfilm 2. rész 2. műsor: TV 2 Kudlik Júliával és Fodor János­sal 17.00: Képújság -17.15: TV 2 - Ben­ne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene- 17.45: Kérdezz! Felelek! Egri János műsora -18.00: Telesport -18.25: Gye­rekeknek! A kiskutya kalandjai. Ameri­kai rajzfdmsorozat -18.46: TV2-19.00: A hallgatag ember. Amerikai film - 20.50: TV 2 - 21.00: Híradó 2. - 21.20: TV 2 - 21.30: Mobil Nagydíj. Nemzet­közi atlétikai verseny. Döntő - kb. 22.40: TV 2 - Napzárta - 23.25: Hungaro Car­rot. Répafesztivál/88 Zvuki mu - kb. 23.55: TV 2 Újvidék 16.10: Műsorismertetés - magyarul - 16.15: T v-napló -16.25: Gyermekműsor -17.00: Tv-napló-17.20: Akció -17.25: Vajdaságon át - 18.15: Tv-magazin - szlovákul -19.15: Rajzfilm -19.25: Rek­lám - 19.30: Napló - magyarul - 20.00: Sorozatfilm - 20.55: Szórakoztató műsor felnőttekről - 21.55: Tv-napló - 22.05: Játékfilm - 23.35: Műsorzárás Eurosport 11.00: Sportkaleidoszkóp - 12.00: Motorsport - 13.00: Hoki - 14.30: Szörfmagazin -15.00: Lovaglás -16.00: Golf - 18.00: Könnyűatlétika - 19.00: Eurosport-hírek - 20.00: Könnyűatlétika - 19.00: Eurosport-hírek - 20.00: Könnyűatlétika - 20.30: Hétvégi előre­jelzés - 21.00: Birkózás - 22.30: Forma-1 Olasz Nagydíj - 23.00: Kaland - 1.00: Golf - 3.00: Eurosport-hírek Super 7.00: Pirkadat - 8.30: Egyveleg - 17.30: Az égen -19.30: Időlánc - 20.00: Egyveleg - 21.00: Koncert - 22.00: Nem­zetközi hírek - 22.15: Koncert - 23.15: SNUB - 23.45: Egyveleg - 0.15: Nem­zetközi hírek - 0.30: Egyveleg - 1.30: Időlánc -1.45: Egyveleg SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! - 8.35: Szomszédok - 9.05: Carson és Carson - 9.50: Teletipp -10.05: Teleüzlet -10.30: Sportösszefoglalók - 12.15: Szerencse- kerék -13.00: Telebörze -14.00: Carson és Carson - Isten nevében - 14.50: Tele­tipp -15.00: Szomszédok (ausztrál sor.) Mindenki egy ellen - 15.25: Teleüzlet - 15.35: Sport - 16.40: Teletipp - 16.50: Tenisz -18.45: Híradó, időjárás- 19.05: Szerencsekerék - 20.00: Tenisz - 1.00: Műsorismertetés RTL Plus 6.05: Gazdag és szép - 6.30: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! - 8.35: Teletubik - 9.10: A Springfield-sztori - 10.00: Autó, autó -10.50: Játssz velünk! -11.30: Rizikó -12.00: Forró nyeremény -12.35: Klasszikusok délidőben-13.00: Gazdag és szép -13.25: Kalifomia-klán- 14.10: A Springfield-sztori - 14.55: Receptek - 15.20: Egyszerűen állati - 15.48: Nettó - 16.00: Murphy papa (am. sor.) Egy nehéz út - 16.40: Rizikó - 17.10: Fonó nyeremény - 17.45: Játssz velünk! -18.00: Kalifomia-klán -18.45: Híradó, időjárás - 19.10: A csapat (am. akciöftlm-sor.) Hősök a bíróság előtt - 20.00: Harc a maffia ellen (am. sor.) Lázadás - 21.00: Gyilkosság a hobbija (am. sor.) Hölgyek a csónakban - 22.00: Sípszó - 23.00: Gyilkos teherautó (am. akciófilm) - 0.30: Point Black (am. film)- 2.05: Django visszatérése (olasz wes­tern) - 3.35: Farkasok támadása (olasz kalandf.) - 5.05: Harc a maffia ellen (ism.) 5.50: Aerobic Új fejlemény a botrány körül

Next

/
Oldalképek
Tartalom