Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)

1990-09-01 / 124. szám

Nemzetközi körkép 1990. SZEPTEMBER 1. Az öbölbeli események ma újabb energiaválsággal fenyege­tik a világot. Az olaj ára aligha süllyed már vissza a Kuvait lero- hanása előtti alacsony szintre, s ez különösen súlyosan érinti a politikai rendszerváltásukat egy elképzelt gazdasági fellendülés­re építő kelet-európai országo­kat. Ha a jelenlegi helyzetből le­vonható valami tanulság, az nem más, mint hogy a világ gyorsan felejt. Hisz a 70-es évek olaj­sokkja egyszer már mindannyi­unkat rádöbbentett, hogy alter­natív energiaforrásokkal kell he­lyettesíteni az olajat. S a kelet­európai országokban mindez kWh energia előállítására fordí­tott költségei mindössze 2-3 dol­lárcenttel magasabbak, mint az egyesült államokbeli 6 centes át­lag. Szakemberek szerint 2030- ra az ország energiaszükségleté­nek két százalékát fedezhetnék ilyen erőművek. A fotoelektromos cellák - ahogy a zsebszámológépekben is - közvetlenül elektromos árammá alakítják a napsugarak energiáját. Bár ennek költségei ma meghaladják a 30 centet kWh-ként, 2010-re várhatóan kWh-ként 4-7 centre leszorítha- tóak lesznek. A kaliforniai dombokon már működő 16 ezer szélturbina Ka­sát; a szuperhatékony hűtőgépek a jelenlegi szabványhűtők fo­gyasztásának mindössze 20 szá­zalékát igénylik majd. Egy sze­nátusi rendelet következtében az amerikai autók 2000-re átlag 40 mérföldet tesznek majd meg egy gallon üzemanyaggal, s ez a ma­ihoz képest napi 2,4 millió gal­lon megtakarítást jelent. A Vol­vo és a Toyota új prototípusai már 80 mérföldet tesznek meg egy gallon benzinnel. A napjainkban is hasznosított, duzzasztógátakon előállított víz­energia és az atomenergia távla­tai jóval kisebbek, részben az építésükre alkalmas helyek ki­merülése, részben a a közvéle­Az iraki-kuvaiti válság és a kőolaj árának növekedése nagy izgalmat váltott ki a francia főváros tőzsdéjén; a vezető részvények árfolyama például egyetlen nap alatt több mint 5 százalékot esett, ami 1989 ősze óta a legnagyobb mértékű árfolyamcsökkenés. még gyászosabb emléket kelt­het, hiszen az 1973-as olajsokk volt az egyik oka annak, hogy rugalmatlan gazdaságuk súlyo­san lemaradt, társadalmi beteg­ségeik pedig végső kifejlődés máig tartó szakaszába jutottak. Ezért ma, túllépve 15 év világ­szerte elszalasztott lehetőségein - Kelet-Európának csakúgy, mint a fejlett országoknak -, vég­re ideje komolyan venni az alter­natív energiaforrásokat. Példá­nak álljon itt az Egyesült Álla­mok, amely 1980-ban még 750 millió költségvetési dollárral tá­mogatta az alternatív energiafor­rások kutatását. Ez az összeg - az alacsony olajárak hatására - az 1991-re készült költségvetési tervben 113 millió dollárra apadt, ma azonban Amerika az öbölbeli helyzet miatt ismét fe­lülvizsgálja energiaforrásait. Az alternatív energiák, ame­lyeknek nagyobb részét ma még vízből nyerik, jelenleg az Egye­sült Államok energiaszükségle­tének 8-10 százalékát fedezik. Ez az arány az energiaügyi tárca szerint 2030-ig akár 28 százalék­ra is nőhetne, ha ismét több pénzt szánnának fejlesztésükre, és csökkenne az alternatív energiák ára az olajéhoz képest. Szakem­berek úgy vélik, hogy az alterna­tív forrásoknak még ennél is na­gyobb szerepet kapnak majd, mivel a kitermelés mai növeke­dési tempója mellett 25 éven be­lül kimerülnek Észak-Amerika, Nyugat-Európa, Afrika, Ázsia, Ausztrália, a Szovjetunió és Kí­na jelenleg ismert olajlelőhelyei. Következzék itt néhány olyan alternatív, megújítható energia- forrás, amely a kutatók szerint már ma gazdaságosan helyette­síthetné a kőolaj egy részét: A Nap hőenergiáját használja ki az a technológia, amelyben tükrökkel szintetikus olajat szál­lító csövekre irányítják a napsu-. garakat. Az olajjal vizet forral­nak, s a keletkezett vízgőzzel turbinát működtetnek. Egy ilyen 274 megawatt telje­sítményű Nap-hőerőmű már üzemel Dél-Kalifomiában, és 1 lifomia állam villamosenergia szükségletének egy százalékát állítja elő. A legjobb szélviszo­nyok mellett a szélenergia hasz­nosításának költségei egyeznek a 6 centes országos átlaggal. A szél az Egyesült Államok ener­giaszükségletének 2,9 százalé­kát fedezheti 2030-ra. A nem olajból nyert energiák mennyisége ugrásszerűen nőne, ha az olajszükséglet kétharma­dát felhasználó közel 200 millió gépjármű elektromos meghaj­tással működne. Minden 2 millió autó leváltása elektromos meg- hajtásúakra évi 35 millió hordó olajat spórolna meg az ország­nak. A General Motors már idén piacra dobja "G-Ván" nevű elektromos autóit. A kukoricaszár, a rizsháncs és más mezőgazdasági hulladékok eijesztésére szolgáló új biotech­nológiák 130 milliárd gallon (1 gallon - 4,5 liter) etilalkoholnak megfelelő fűtőérték előállítására alkalmasak új ültetések nélkül. Költségük - ma 1,35 dollár gal­lononként - folyamatosan csök­ken. A biomasszák 2030-ra az ország energiaszükségleteinek 10,3 százalékát fedezhetnék. Az olajfüggőség megoldásá­nak legolcsóbb módja azonban a takarékosság. 1973 óta az Egye­sült Államokban 28 százalékkal csökkent az össznemzeti termék (GNP) egy dollárjának előállítá­sára fordított energia. Az újítá­soknak hála, ma egy autó egy gallon benzinnel 7 mérfölddel messzebb jut, mint 1973-ban. Ezen újítások nélkül ma amerika napi 14 millió hordóval több ola­jat égetne el. Japán még ennél is messzebb­re tart: többnyire hatékonyabb ipari folyamatai révén GNP-je egy dollárjának előállítására fele annyi energiát használ fel, mint Amerika. A jövő újításai még nagyobb megtakarításokat ígérnek. Az iz­zólámpák lecserélése fluoresz­káló világítótestekre 14-20 szá­zalékkal fogja csökkenteni az USA villanyáram-felhasználá­mény növekvő gyanakvása és a szigorodó szabályozás miatt. A szén és a gáz, bár bőviben ren­delkezésre áll, felhasználásuk je­lentős környezetszennyezést okoz, és készleteik hamarosan kimerülnek. Senki sem állítja, hogy a meg­újítható alternatív energiák vala­mikor a közeli jövőben teljesen a kőolaj helyére léphetnek. Még­is, ha a világ és Amerika nem vesztette volna el oly hamar a megújítható források iránt muta­tott érdeklődését a 80-as évek­ben, úgy ma talán nem lenne ennyire sebezhető egy öbölbeli krízis által. Harsányi György Egy kellemetlen brit tv-riport A fegyverek visszanéznek Kínos feltűnést keltett és még kínosabb kérdéseket váltott ki Lon­donban az ITV kereskedelmi televízióhálózat hírszolgálatának ex­kluzív filmriportja, amely átfogóan dokumentálta, hogy a legutóbbi négy-öt évben miként jutott Irak hozzá a legfejlettebb nyugati hadi- technikához Minden valószínűség szerint birtokába került a brit Marconi cég vízalattifegyver-gyártó résziegében kifejlesztett legkor­szerűbb fenékakna is, amely most az Irak köré vont tengerzárat biztosító brit és amerikai hadihajókat veszélyezteti. A 4-es csatorna kedd esti híra­dóműsorában a riport bevezető­jeként megállapították: „Szaddám Húszéin éveken át a Nyugat kulcsfontosságú hoz­zájárulásával építette ki arzenál­ját, amely Irakot regionális szu­perhatalommá tette. Nagy-Bri­tannia, az Egyesült Államok és más országok katonái, akiket az öbölvidékre küldtek Szaddám Húszéin hadseregének megféke­zésére, most a Nyugat által szol­gáltatott legkorszerűbb fegyve­rekkel találják szembe magukat. Irak nyugati felfegyverzése az iraki-iráni háború alatt kezdő­dött, amikor Irán látszott felülke­rekedni. A Nyugat ekkor Irakot tekintette a kisebbik rossznak, s így - az érintett kormányok sze­met hunyásával - több milliárd font értékben juthatott nyugati fegyverekhez.” Á dokumentumműsorban megszólaltatott katonai és had­felszerelési szakértők elmondot­ták, hogy Bagdad két fő mód­szert alkalmazott a háború idején mindkét hadviselő félre kimon­dott fegyverszállítási embargó kijátszására. „Homlokzat-cé­gek” tucatjait hozta létre, ame­lyek közvetítők és köztes rendel­tetési helyek közbeiktatásával intézték Irak haditechnikai meg­rendeléseit. Széles körűen igény­be vették olyan nyugat-európai és latin-amerikai cégek szolgála­tait is, amelyek könnyen hozzá­juthatnak a legkorszerűbb nyu­gati fegyvertípusokhoz is. Ez utóbbiak között kulcssze­repet játszik a chilei fővárosban működő Cardoen hadfelszerelési vállalat, amely kész az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Dél-Afrikából és máshonnan be­szerzett fegyvertípusokat iraki specifikációk szerint átalakítani, és módosított formában legyár­tani. Dr. Carlos Cardoen, a santia­gói vállalat elnöke nem titkolta, hogy Szaddám Húszéin iraki el­nökhöz „csaknem unokafivérien meleg kapcsolatok” fűzik, de - mint hangsúlyozta - kitűnő kap­csolatai vannak brit vállalatok­kal is. „Mindig is nagyon jó kap­csolatunk volt például a Marconi céggel, ami azt illeti, több mun­katársuk átjött hozzánk dolgoz­ni” - mondotta Dél-Amerika legnagyobb hadfelszerelési vál­lalatának tulajdonos-elnöke. A Marconi észak-londoni gyártelepén készítik a királyi ha­ditengerészet elektronikus ve­zérlésű víz alatti fegyvereit, köz­tük a Stonefish kódnevű fenékaknát. Szakértők szerint ez Nagy-Britannia és a NATO leg­korszerűbb „okos” vízi fegyve­re. Programozott gépzajlehallga- tó berendezéssel tudja megkü­lönböztetni a hatókörében elha­ladó hajókat, képes „elrejtőzni” aknaszedő hajók elől, illetve elektronikus vezérléssel léket robbantani a legnagyobb csata­hajókon is. Bemutatták a Cardoen cégjel­zéses borítójába kötött doku­mentációt, amely - címlapján a Marconi cég fejlécével - a Stone­fish teljes műszaki leírását és specifikációját tartalmazza. A ri­porter megjegyezte: - Nincs ma­gyarázat arra, hogy ez a szigorú­an bizalmas, csakis jóváhagyott brit ügyfeleknek átadható doku­mentáció miként került a santia­gói cég kezébe. Arra sincs bizo­nyítékuk, hogy birtokába jutott-e már Irak az „okos aknának”. A Marconi igazgatósága nem volt hajlandó érdemben nyilatkozni. A vízalattifegyver-gyártó rész­leg elnökhelyettese, Keith Wat­son kijelentette: - „Nincs semmi­féle kapcsolatunk a Cardoen- nel”. A brit tv-riporter értesülése szerint az amerikaiak attól tarta­nak, hogy Irak már birtokában van a Stonefish hasonmásának, ami magyarázatul szolgálhat ar­ra is, hogy miért vonakodnak re- pülőgép-anyahajót küldeni az öböl északi térfelére. Irak fő haditechnikai beszer­zési forrásait - fegyverfajtánként osztályozva - az alábbi tábláza­ton mutatták be:- tüzérségi fegyverek: Dél-Af- rika, Chile, NSZK, Olaszország, Belgium;- katonai repülőgépek: Fran­ciaország, Szovjetunió, Kína, Nagy-Britannia, Brazília;- ballisztikus rakéták: Francia- ország, Szovjetunió, NSZK, Svájc, Svédország;- vegyi és biológiai fegyverek: NSZK, Ausztria, Olaszország, Nagy-Britannia, Belgium;- nukleárisfegyver-program: NSZK, Franciaország, Svájc, Egyesült Államok, Ausztria. Megállapították, hogy az iraki hadsereg hagyományos fegyver­zetének zöme a Szovjetunióból származik ugyan, de a legkorsze­rűbb haditechnikát Nyugat-Eu- rópából és az Egyesült Államok­ból szerezték be. „A nyugati hadihajók legény­ségét aligha nyugtatja meg az a tudat, hogy alig két héttel Kuvait lerohanása előtt Szaddám Hu- szeint a Nyugat még mérsékelt­nek tekintette. És az sem, hogy haditechnológiai fölényük meg­nyirbálása nyugati segítséggel történt” - összegezte a tv-riport mondanivalóját a híradó műsor­vezetője. A chilei kormány kezdemé­nyezte, hogy a hidegháború lezá­rulásának szellemében vizsgál­ják felül az Amerika-közi kato­nai együttműködési rendszert is, nevezetesen az Egyesült Álla­mok és Latin-Amerika „kom­A bébipiac és haszonélvezői Az örökbefogadási eljárás többnyire teljesen szabályos. Az iratok között ott van a mama lemondó nyilatkozata, az adoptáló szülők körülményeiről készített tanul­mány - minden, ami szükséges. A gyámhatóság nyugodt lehet: semmi kivetnivaló, sőt, tiszta öröm, hogy ismét otthonra talált egy szegény, rossz körülmények közé született kisbaba. Belekötni az ügyletekbe többnyire akkor se lehet, ha az NSZK-ban - az örök- befogadók hazájában - nyílt titok: valahol, tán Hollandiában egy-egy ügynökség minden sikeres adoptálás után 15 és 40 ezer márka körüli összeget vesz fel. A csecsemőket távoli országból „importálják”, gyanús körülmények között. Van, amikor, a mondjuk Sri Lankában világra jött csecsemő édesanyja helyett egy másik asszony adta a beleegyező nyilatkozatot. Ki tudja bizonyítani? Sri Lanka messze van, a mama fellelhetetlen, soha senki nem fogja megtudni, lemondott-e gyerme­kéről, vagy elrabolták tőle. Az örökbefogadók tudnak a csalásról, de őket csak egy dolog érdekli: gyerekhez jutni! Ami a gyámhatóságot illeti, a csecsemők szárma­zási helyein - Ázsiában, Latin-Amerikában, stb. - többnyire kisebb gond is na­gyobb, mint ilyesmivel foglalkozni. Azért, persze, néha kiderülnek a disznóságok, olyannyira, hogy tenni is lehet - és kell - ellenük. Ecuadorban és Guatemalaban lebukott néhány csecsemőcsem- pész-banda. Ők szabályosan elrabolták az újszülötteket, és busás haszonnal adták el őket külföldre. A colomboi (Sri Lanka) nyugatnémet nagykövetség egyik munkatársa néhány évvel ezelőtt lencsevégre kapott egy igazi „bébifarmot”: miközben az egyik helységben vagy 17-18 ifjú anya szoptatta kisbabáját, a mellette lévő helységben békésen reggelizett ugyanennyi külföldi házaspár, a leendő szülők. A tulajdonosnőt letartóztatták, ám rövidesen rejtélyes körülmények között szabadult. Német férjével együtt Kenyába költözött... Törökországban 1982 óta folyik a per egy nőgyógyász ügyében, aki a vád szerint klinikáján hamis halotti bizonyítványokat állított ki az újszülötteknek. Az édesanyák sírva vették át a bizonyítványt, egy másik ajtón át pedig az egészséges újszülöttekkel azok a külföldi nők távoztak, akik ugyancsak a klinika páciensei voltak, s az iratok szerint ott szültek. Bár az NSZK-ban a Zöldek kezdeményezésére parlamenti bizottság vette kezébe a nemzetközi csecsemőkereskedelem felderítését, valójában még az sem nyomozható ki, hány, a harmadik világ országaiban született kisbabát fogadnak örökbe. A hiányos adatok szerint feltételezhető, hogy 1981 óta legalább 3391 gyerek került nyugatnémet nevelőszülőkhöz, mégpedig 800 Dél-Koreából; 666 Indiából; 396 a Fülöp-szigetekről; 204 Kolumbiából; 210 Chiléből; 409 Brazíliá­ból; 267 Sri Lankából; 196 Thaiföldről; 200 Peruból ás 34 Ghánából. Egy másik adat szerint 1988-ban összesen 7535 gyermeket adoptáltak az NSZK-ban, s amint azt a bonni kormány egyik jelentésében hangsúlyozta, többségüket teljesen tör­vényesen. igaz, a külföldi gyerekek örökbefogadásának aránya egyre emelkedik: 1982-ben még csak 1117, azaz 12,2 százalék volt, 1988-ban az arány már 16,4-re emelkedett. A Frankfurter Rundschau cikke alapján MTI-Panoráma munistaellenes hadviselésre” épülő koncepcióját. Patricio Áylwin elnök chilei demokratikus kormánya többek között azt reméli a katonai dokt­rína korszerűsítésétől, hogy a ka­tonai kiadások csökkentésével erőforrásokat szabadíthat fel ha­zai gazdaságfejlesztési és szo­ciális célokra, s mérsékelheti an­nak a porosz militarista szemlé­letnek a befolyását, amely mind­máig a hadsereg élén tartja Au- gusto Pinochet tábornokot, a leg­nagyobb terhet a chilei demokrá­cia vállán. Az amerikai hadseregek - tu­domást sem véve az Európában végbemenő nagy horderejű ka­tonapolitikai változásokról - még mindig a „nemzetközi kom­munizmusban ’ ’ látják a fő ellen­séget, és az ellene, illetve a vele párhuzamosan feltételezett „kommunista gerillaharc”, azaz a „belső felforgatás” elleni küz­delemre rendezkednek be. A nemzeti határok biztosítása csak ezután következik. A történelem fintora, hogy miközben minden­ki a kommunistaveszély elleni közös fellépésre rendezkedett be, az ellenséges támadás a NA- TO-tag Anglia részéről érte Ar­gentínát a Falkland-háborúban - fűzte hozzá. Az Aylwin-kormány szerint a hírhedt „nemzetbiztonsági dokt­rína” atavisztikus továbbélése nemcsak a hazai demokratikus fejlődést hátráltatja, hanem a tör­ténelem logikájával is szemben áll. Chilében és Dél-Amerika más országaiban változatlanul alapvető befolyást gyakorolnak a hatalomra azok a katonai kö­rök, amelyek az európai katona­politikai változásokkal együtt sem tágítanak a szembenállás lo­gikájától, nem bíznak a Szovjet­unió átalakulásában, s túl enge­dékenynek tartják a Bush-kor- mányt Gorbacsovval szemben. Egyesek közülük többé-kevésbé nyíltan ki is mondják, hogy in­kább élni kellene a Szovjetunió meggyengülése kínálta alkalom­mal, s egyszer s mindenkorra le­számolni a kommunizmussal, mintsem feladniok ideológiáju­kat, és felülvizsgálni eddigi doktrínájukat. Idő kérdése persze, vajon ki tudják-e alakítani a tényleges védelmi szükségleteknek meg­felelő arányokat az egyes latin­amerikai országokban a nyilván­valóan túlméretezett hadsere­gekkel szemben. Hiszen Dél- Amerika fiatal demokratikus kormányzatainak egészséges tö­rekvéseik közepette is számolni- ok kell a hatalomra még mindig igen nagy befolyást gyakorló ka­tonákkal, s egyfajta pozícióharc­ban kell megerősíteniök a de­mokráciát velük szemben. A nyílt szembehelyezkedést azért is elutasítják, mert a katonaság­gal, mint b|lső hatalmi biztosí­tékkal is számolnák a népi elége­detlenség féken tartására. Ezért a latin-amerikai orszá­gok fegyveres erőinek többsége - ha ellentmondásosan is - magá­évá tette a „narkóterrorizmus” elleni harc amerikai jelszavát, vagyis azt, hogy a kábítószer-ke­reskedelem és általában a belső felforgatás elleni harc jegyében akar saját állampolgáraikkal szemben is fellépjenek - össz­hangban az ezzel kapcsolatos észak-amerikai felfogással. Simó Endre Energia: az alternatívok hajnala

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom