Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-29 / 148. szám
10 J\^CPl8.p 1990. SZEPTEMBER 29. Száz év magány Schwajda György: - A színház jövőjében nem a miénk a döntő szó Kevés regény "robbant be" úgy az irodalomba, mint Gábriel Garda Marquez Száz év magány című munkája. A kolumbiai író miután bejárta egész Dél-Amerikát, 1967-ben "települt át" Európába, Barcelonába. Ugyanebben az évben jelent meg sorrendben hatodik regénye, a Száz év magány, amely egycsapásra meghozta számára a világhírnevet. Tekintélyes lapok hatkolumnás interjút készítettek vele, s a korabeli kritika szerint szülőfaluja, a regényben helyszínként szereplő képzeletbeli Macondóra változtatta a nevét. "Az irodalomban egyedülálló esetként" idézi ez utóbbit lelkendezve a kritikus. Ennek tényét persze se igazolni, se cáfolni nem tudom, mivel a legfrissebb Nagy világatlaszban sem Macondó, sem az eredeti szülőfalu, Aracataca neve nem szerepel. Mindez persze semmit nem von le se az író, se a regény értékéből. Marquez mintegy feltámasztotta az akkoriban egyre szürkülő, a tömegkommunikáció szenzációdömpingjében haldokló műfajt, a regényt. Mégpedig azzal, hogy újra felfedezte a korai krónikái jellegű irodalmi alkotások legnagyobb erényét, a mesét. Mesélt történelem a Száz év magány, fantasztikus, csodás elemekkel. A képzeletbeli Macondóban minden megtörténhet: az egyik szereplő egyszercsak hirtelen elrepül; évekig egyfolytában esik az eső; beszélgetnek a halottakkal, stb. Mindez azonban jól megfér a valósággal. S hogy milyen ez a valóság? A képzeletbeli Macondót egyre jobban bekeríti a külvilág, megszállja a "banántársaság", amely átmenetileg ugyan fellendülést hoz a csöppnyi falu életébe, de miután kiszipolyozta a hasznot, csak romokat hagy maga után a házakban, s a lelkekben is. Még akkor is, ha úgy tűnik, hogy csak a külvilág változik. A Buendia családot - a regény főszereplői -, s a falu lakóit mozgató erők nem változnak. Minden esemény többször is ugyanúgy fordul elő a világban, hiszi Ursula, a Buendia nagymama, s ezért is keresztelik az unokákat az apák, nagyapák nevére. Három-négy generáción át csupa Aurelianok és Jósé Arcadiok születnek. Azonban a család mindkét ága halálraítélt. Az Aureliánok végletes és öncélú intellektualizmusa a föltéphe- tetlen magányt, a Jósé Arcadiok gátlástalan élvetegsége pedig a megállíthatatlan pusztulást eredményezi. A Száz év magányt október 19-én mutatja be a Szolnoki Szigligeti Színház társulata a Pesti Színházban. A színpadi változatot Schwajda György készítette.- Mielőtt megkérdezném, miért éppen ezt a regényt választotta, hadd gratuláljak a színházbarátok nevében is a napokban kapott Szép Ernö-díjhoz. Jóllehet a Művelődési és Közoktatási Minisztérium nem vádolható azzal, hogy "nagydobra" verte a kitüntetést, amelyet a Ballada a 301- es parcella bolondjáról című munkájáért, mint az elmúlt évad legjobb magyar drámájáért vehetett át.- Tudomásom szerint Szép Ernő testvére alapította a díjat, de hogy kik voltak a bírálóbizottságban, s milyen drámák voltak még "versenyben", arról fogalmam sincs. A kitüntetéseket egyébként nem túlságosan értékelem. Módomban volt látni, tapasztalni, hogyan ítélték oda a különböző díjakat arra sokszor érdemteleneknek. A kitüntetéseknek úgy érzem, mára már semmi rangja sincs. Jómagam sosem vállalkoznék rá, hogy részt vegyek díjak odaítélésében, hiszen jóval később dől csak el, hogy a kitüntetett valóban érdemes volt-e rá.- E kis kitérő után, miért éppen a Száz év magány?..- Minden tavasszal, amikor a következő évad műsortervét állítjuk össze, megpróbáljuk kitalálni, mi az, ami vonzaná a közönséget, mi az a kérdéskör, hangulat, ami benne van a levegőben. A Száz év magány számomra nagyon kedves regény, megragadó a szépsége, titokzatossága, misztikuma. S persze nekünk is volt negyvenéves magányunk. Régóta foglalkoztatott az adaptáció gondolata, de a végső elhatározást az adta, hogy Szolnokra szerződött Tör öcsik Mari és Garas Dezső. Egy színházigazgatónak kötelessége minden színészt tehetségének megfelelően foglalkoztatni, gazdálkodni a talentumával. A nagy művészek ilyen értelemben "terhet" jelentenek a színházak számára.- Sokan másfajta teherként értékelték Töröcsik Mari és Garas Dezső Szolnokra szerződését...- Én a pletykaszintekkel ellentétben egyáltalán nem tartom soknak a 21 ezer forintos nettó fizetésüket. A két művész jelenléte inkább hasznot hoz a színháznak. Egy előadást általában 40-50 ezer forintért tartottunk az elmúlt évadban vidéken. A Száz év magányt már a duplájáért is kérte például a székesfehérvári színház. Mindössze egy előadáson "megkeresik" egy havi fizetésüket. De az anyagiakon túl pénzben aligha mérhető a jelenlétük a művészi munkában. A fiatal színészek ott vannak a próbákon ha kell, ha nem, figyelik a két művész mozdulatait, szavait. Erről magam is meggyőződhettem. Szinte alig férünk el a Szobaszínház színpadán. Az egyik függöny mögül előre jön Ursula, azaz Töröcsik Mari. Néhány mondatban előreveti a baj közeledtét: a bálra gépzongorát is rendelt. Ez azonban a kisebbik baj. A nagyobb az, hogy egy szerelőt is küldtek, egy fiatal olasz férfit. A regényből, s persze a próbán az előzményekből is jól tudjuk, hogy a szerelem mennyi bajt hoz a Buendiákra. Crespi, a szerelő szerepében Horváth Lajos a szépséges hazájáról, Itáliá- ról beszél óriási gesztusokkal. Amikor már képtelenség fokozni a kézmozdulatokat, Garas Dezső kedvesen, az idősebb tapasztalatával, bölcsességével segítségére siet egy jó tanáccsal. S már ott is marad a színpadon, hiszen szerepe szerint a zongoristát keresi a gépben, amely ettől természetesen azonnal el is romlik, de a különböző szerkentyűk bűvöletében élő Jósé Arca- dio Buendia egy kalapáccsal jó- váteszi a kárt. Változik a szín. Mint azt Ursula előre vetítette, Rebeca, Egri Márta és Amaranta, Kozák Agnes, a két lány beleszeret az olasz férfiba. Mindez azonban még nem elég a fiú Auréliano, Mertz Tibor egy kiskorút szemelt ki arának. Mindez megtörténhet a "legjobb" családban is. Az viszont már csak a képzeletbeli Macondóban, hogy megjelenik a színen egy régen meghalt férfi, akit Buendia ölt meg. S a várakozással ellentétben csak beszélgetni jött. Hiányzik neki Buendia túlvilági magányában. A darab rendezője, Taub János a próba szünetében keserűen állapítja meg:- Sajnos mindinkább magányossá válik az ember. Felpörgött, komplikálttá vált a világ, az élet, szinte mindenki csak saját magával törődik, feltéve, ha arra is jut ideje.- Nem is olyan idegen világ hát Marquez Száz év magánya...- Ebben az értelemben nem. Egzotikuma, fantasztikuma azonban távol áll az európai gondolkodástól. Az irodalom igen értékes produktuma a regény. Érdemes elolvasni, megismerkedni ezzel a világgal. Hiszen minél jobban nyitunk a kultúrában is a világ felé, annál tágabb lesz a látókörünk. Az elmúlt évtizedek bebizonyították, az elzártság milyen károkat okoz.- Mennyiben tér el a színpadi változat a regénytől?- Az "alapanyag" ugyanaz, s megmaradt a regény szellemisége is. A színpadi változat csak annyiban más, mint amennyire a színház eszközei mások.- A próbák egy részét a Pesti Színházban tartották. Most viszont a Szigligeti Szobaszínházában próbálnak.- Október 8-án megyünk vissza. Addig ugyanis foglalt a színpad. Ez azonban nem jelent problémát, a Pesti Színház színpadának méretei nem sokban különböznek a Szobaszínházétól. A tavasz óta kicsit hontalan a színház társulata. De ha minden igaz, áprilisban birtokba veheti a most már egyre jobban körvonalazódó, megújuló épületet.- Áprilisban Szolnokon is bemutatjuk a Száz év magányt, s a névadó Szigligeti Ede Liliomfi- ját, amelyben ugyancsak játszik Töröcsik Mari és Garas Dezső - mondja Schwajda György.- De mi lesz a sorsa a színháznak azután?- Erről nem nekünk kell gondolkodnunk. Ha megszűnik az állami támogatás, s a helyi ön- kormányzat nem tud fenntartani a városban egy állandó társulatot, ezt tudomásul kell vennünk. Még akkor is, ha egy olyan társulatról van szó, amelyik képes jelentős bemutatókat, előadásokat tartani, s tovább emelni a szakmai mércét. Mindenképpen és mindenkinek fájdalmas lesz, ha erre a döntésre kényszerülnek. Persze a város nyilván akkor sem marad majd színház nélkül, bizonyára fellépnek majd más színházak társulatai. Csak más az, ha a színészek együtt élnek, lélegeznek a várossal, s megint más, ha megérkezik egy társulat délután hatkor, s tovább indul este tízkor. De hát a színház jövőjében nem a miénk a döntő szó. Tál Gizella Fotó: T.Z. Ursula és Moscote, a korregidor, Töröcsik Mari Győry Emillel próba közben Taub János: - Az elzártság károkat okoz Egy kis beszélgetés az "elhunyttal": Jósé Arcadio Buendia és áldozata (Garas Dezső és ifj. Újlaki László) I
