Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-29 / 148. szám
1990. SZEPTEMBER 29. Néplap 5 Az Építéstudományi Egyesület Szolnok Megyei Csoportja meghívta dr. Baráth Etele helyettes államtitkárt, a Bécs-Buda- pest Világkiállítás kormánybiztosát, hogy tájékoztassa az érdeklődőket - elsősorban a műszaki szakembereket -, lesz-e valójában 1995-ben hazánkban világkiállítás, hogyan, miből és az ország milyen politikai, gazdasági és kulturális előnyökhöz juthat a monstre rendezvény által. Természetesen dr. Baráth Etele számos hallgatójával együtt mi is kíváncsiak voltunk olyan, számunkra egyáltalán nem részkérdésekre, hogy mit remélhetünk mi, vidékiek a világkiállítás megrendezésétől.- De lesz-e egyáltalán világkiállítás hazánkban a millenniumit kővető első évszázad vége felé, a honfoglalás 1100. évfordulója körül?- Még néhány hónappal ezelőtt is úgy gondolnak, hogy októberben a parlament elé kerül a világkiállítás ügye, az önkormányzati választások időpontja azonban új helyzetet teremtett: az új fővárosi képviselő-testület döntése nélkül nem lehet állást foglalni. Elképzelhetőnek tartom azt is, hogy a végleges döntést budapesti népszavazásnak kell megelőznie. így vagy úgy, legkésőbb november végén az Országgyűlésnek is ki kell alakítania a maga álláspontját, mert december első hetében az illetékes nemzetközi irodánál be kell jegyeztetni a kiállítást, hiszen ha ezt most nem tesszük meg, akkor újabb fél éves csúszással kell számolni. Az idő viszont sürget! - mondotta a kormánybiztos.- A laikus azt gondolhatná, egy vásárvárosfelépítésére van még elég idő.- Csak hát az expo, tehát maga a kiállítás, csak a jéghegy csúcsa, bár ha csak csupán ezt akarnánk megrendezni, akkor sem számíthatjuk már magunkat időmilliomosnak. Amíg nincs ugyanis döntés, addig nem lehet a külföldi partnerekkel végleges szerződéseket kötni. Hogyan tárgyaljunk a rögzítés igényével olyan dologról, amelyről magunk sem tudjuk pontosan, hogy meg akarjuk-e csinálni? Az idő múlása azonban ellenünk dolgozik: a következő két évben több mint háromszáz jelentős kiállítás lesz a különböző kontinenseken, félő, hogy az évekre előre tervező külföldi cégek elköltik a nemzetközi porondokon való, reprezentatív megjelenésükre szánt pénzüket. Vagyis: mielőbb meg kell nyernünk a szponzorokat a mi támogatásunkra. Ebben azért eddig sem tétlenkedtünk, a magyar kereskedelmi ki- rendeltségek a föld ötven országával, 70- 80 városban igyekeznek tudatosítani a világkiállítás gondolatát, megpróbálják elképzeléseinkhez megnyerni a nemzetközi tőkét. Felkértük a különböző országok Budapestre akkreditált nagyköveteit is, legyenek segítségünkre. Nagyon jó szándé- kúak, készségesek. A külföldön működő magyar diplomáciai képviseletek is hathatósan támogatják elképzeléseinket, igyekeznek hazánkra, Budapestre irányítani a figyelmet. Nem szeretnénk ugyanis Bécs „fiókvárosa” lenni, számunkra nagyon fontos a magyar főváros nemzetközi megítélése, helye és szerepe az európai fővárosok sorában. Ez messzire vezető, igen lényeges politikai megfontolás, stratégiai tényező, hogy Budapest a kelet-európai régió pénzügyi központjává váljék. Gondoljuk csak meg, Budapest 500 km-es körzetében tizenegy nyelven beszélő nemzet él. Mi azt szeretnénk, ha ők is alkotó részesei lennének a világkiállításnak. Ausztriában konszenzus van- Említette előadásában, hogy Ausztriában a pártok kivonták politikai csatározásaikból a világkiállítás ügyét. Nálunk jelenleg ez a viták tüzében áll, és ezt tulajdonképpen jó dolognak is felfoghatjuk, hiszen a régebbi, egyoldalú döntéseknek még sokáig „isszuk a levét". Úgy gondolom, ebben is érvényesülnie kell - nagyon egyszerűen fogalmazva - a „több szem többet lát’ ’ elvének, különösen egy ilyen nagy horderejű döntésnél. Hazánkban ugye még sosem volt világkiállítás.- Az 1896-os millenniumi kiállítás annak indult, de végül is nem vált azzá. Egyszer már megpályáztuk a világkiállítás megrendezését, de az első világháború kitörése a megvalósítást lehetetlenné tette.- A mostani helyzet szerény megítélésem szerint igen ellentmondásos: úgy tűnik, hogy Budapest, amely leginkább profitálhatna a világkiállítás hasznából, mintha passzívabb lenne a magyar vidéknél.- Budapest esetében képzavar van, vagy a politikai gyakorlatlanság munkál. Számolni kell azzal, hogy az országos nagy- politikai küzdelem lokális szintre megy le, még akkor is, ha Budapestről van szó. Tudni kell, hogy különböző érdekek különböző helyeken másképpen jelennek meg - én el tudom képzelni, hogy a fővárosban is vannak olyan kerületek, amelyeknek nem érdekük a világkiállítás megrendezése, míg más kerületekben támogatják a megrendezését. Sajnos, azok az ellenzéki pártok, amelyek a világkiállítás ellen vannak a parlamentben, Budapesten is a megrendezés ellen nyilatkoznak, holott itt biztos, hogy valamiféle differenciált politikát kellene megvalósítani. Három alternatíva megy a kormány elé. Jól tudjuk, hogy az az elképzelés, amely szerint a világkiállítás a költségvetésre támaszkodna, csupán formalitás, viszont fontos bemutatni, hogy az államnak milyen nyeresége lenne a vállalkozásból. De hát nem vállalkozhatunk, mert nincs rá pénzünk, így marad a másik megoldás, külföldi pénzügyi forrásokat kell keresni a lebonyolításhoz. A harmadik megoldás: nem rendezzük meg a világkiállítást! Szerintem ez lenne az igazi nagy veszteség, óriási csalódást okozna, hiszen a külföldi befektetők százai jelentek meg már eddig is. Egy esetleges „nem" erkölcsileg is sokat ártana az országnak.- Azok a hírek, hogy Bécs egyedül is megrendezi a világkiállítást, igazak-e?- Nem, egyedül Bécs sem lenne képes erre, minden erővel azon vannak, hogy segítsenek minket törekvéseinkben.- Ön volt szíves megemlíteni az ellenzék egyik magvas érvét, amely szerint ez a világkiállítási program egy trójai faló. A világkiállítás ellenzői azt mondják ugyanis, hogy a gyorsítást, a felzárkózást a kockázatos rendezvény nélkül is meg lehetne valósítani. Mi szól tehát még a világkiállítás mellett?- Talán történelmi tényszerűség is, hogy nagyon lassan tudunk előrehaladni, elsősorban bizonyos beidegződön magatartások megváltoztatásában. Óriási munkát végez ugyan az Országgyűlés, de nem jut ideje, hogy olyan törvényeket is megalkosson, amelyekre holnap, holnapután már szükség volna. Ismerjük például, hogy a tulajdonnal kapcsolatban milyen bizalmatlanság uralkodik az egész országban. Mindennek megvan a maga külpolitikai, üzleti kisugárzása is. Ha nem sikerül nagyon gyorsan dönteni számos fontos kérdésben, akkor ténylegesen és hosszú távra elfordul tőlünk a külföldi tőke. Tehát én ott vitatkozom az ellenzékkel, hogy szükséges egy olyan jellegű vállalkozás, amely súlyánál, jelentőségénél fogva képes ebből a holtpontból kimozdítani a központi kormányzatot, a közvéleményt és a magyar vállalkozókat. Egy ilyen nagyszabású vállalkozás húzhatná maga után a többit. Nem tudom, ki mennyire figyelte meg, de az első autógyár szerződésének aláírása után fél éven belül másik kettő is megjelent Magyarországon, és még nagyobb volumenben telepíti a maga gyárait. Ugyanez következne be a világkiállítás megrendezése esetén is. Ha megindulna egy adott helyen, területen az infrastuktúra jelentősebb fejlesztése, azonnal maga után vonzaná a többi külföldi céget is. Az első sikeres üzlet a bizalmat teremti meg, ez nagyon régen felismert igazság, egy neves közgazdász nekem azt mondta, a tőke úgy működik, mint a falka: egy megindul, megy utána a többi. Ez a folyamat várható a világkiállítás esetében is.- Ön szerint a világkiállítás megrendezése már visszafordíthatatlan, vagy csak „lebeg"?- Nem, nem visszafordíthatatlan, de úgy érzem, a megrendezés ügyének az Ország- gyűlésben többsége van. A koalíciós pártokon kívül az ellenzékben és a független képviselők között is vannak támogatói. Mégis azt mondom, nem ezen múlik, hanem Budapest magatartásán, a képviselő- testület akaratán. Mibe kerül, mit hozhat a„konyhára”?- A közvélemény igen keveset tud a világkiállítás szervezésének és lebonyolításának anyagi, gyakorlati részleteiről. Ennek csupán a „lebegés” az oka?- Sajnos, magam is azt tapasztalom, hogy a lakosság nincs megfelelően tájékoztatva az elképzeléseinkről, pedig már a tizenkettedik hírlevelünket jelentettük meg. A közeljövőben Nyíregyházán és Pécsett információs irodát létesítünk, de meg akarjuk jelentetni könyv alakban is részletes terveinket. Konkrétan a világkiállítás kapcsán két fő témakörről kell szólnom. Az első a minimális program, ez tartalmazza az expót, tehát magát a világ- kiállítást, a zárt, belépőjegyes rendezvényt - illetve az alapprogramot, amely a minimálisan szükséges infrastruktúrát jelenti ahhoz, hogy az expo egyáltalán elérhető legyen a nagyközönség számára. Az expónak természetesen el kell érni olyan attrak- tivitást, olyan látványosságot, vonzóerőt, amelynek híre odacsalogatja a kiállítókat és a látogatókat. Húsz-huszonnégy millió látogatóval számolunk, ennél többel nem, mert nem bírja el az infrastruktúra, különös tekintettel a közlekedésre. Ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy a szervezett turizmust forszírozzuk, és a vasúté az elsőbbség, hiszen az autóbuszok tömeges parkolási lehetősége nehezen megoldható. De ami a lényeg: maga az expo mindenképpen nyereséges vállalkozás lesz, és szó sincs a költségvetés terheléséről. A gazdag államokban az expo azért volt eddig veszteséges vagy nullszaldós, mert senki sem gondolt a terület későbbi olyan felhasználására, mint mi. Minket a szegénységünk kötelez. Mi eleve eladjuk az expo területét annak, aki véglegesen hasznosítani akarja. Nagyon sajnáljuk, de nincs pénzünk arra, hogy mi vállalkozzunk, s a rideg tényekkel számolnunk kell. Nos, a terület díjára még különböző nyereségek rakódnak, mindenfajta nálunk maradó haszon. A baj csak ott van, hogy Budapestet nem lehet könnyen, kényelmesen megközelíteni, nehézkes Budáról Pestre átmenni, stb. Tehát hidat, hidakat, utakat, stb.-t kell építeni. Mindez nagyon „kemény” pénzbe kerül. Hogy összeget is mondjak: 8 milliárd dollár körül van a világkiállítás megrendezése, az alapprogram ebből 1,2 milliárd dollár. Ehhez képest a költségvetés alig számbavehető pénzt ígér, de még azt is öt évre szóló elosztásban. Szóval nem omlik össze a magyar költségvetés, ha megrendezzük a világkiállítást.- De nem "csak", ennyi a világkiállítás vonzata.- Mondom az úgynevezett nyílt programot. Azt kaptuk feladatul, úgy rendezzük meg a világkiállítást, hogy hozzájáruljon az ország egységes, kiegyenlítettebb fejlődéséhez,és tisztességes munkalehetőségeket teremtsen, - s mindez nem terhelheti a költségvetést! Nagyon fontos kérdés különben, hogy ne csak az 1,2 milliárd dolláros alapprogram valósuljon meg, hiszen ennek elemei csak akkor lehetnek gazdaságosak, ha a folytatás is biztosított. És ez biztosított, erre garancia a saját pénzéből építkező, már eddig is jelentkezett külföldi vállalkozók sora. Ez a nyitott program kizárólagosan a Budapesten kívüli fejlesztéseket tartalmazza, ennek összege 6 milliárd dollár fölött van.- Tehát a nyitott program sem saját vállalkozás?- Természetesen nem, nekünk sajnos erre nincs pénzünk. Azért mondtam körülbelüli összeget, mert a külföldi vállalkozó annyitcsíphetleasajátajánlásából,ameny- nyi a saját vállalkozását gazdaságossá teszi. Ismétlem, a világkiállítás költségeihez a mi hozzájárulásunk komikusán szerény összeg, csak éppen arra utal, hogy azért nekünk is van valamink. Ezt enyhíti, hogy az alapprogramhoz több olyan tervezett nyomvonal, híd, hírhálózat, stb. csatlakozik, amelyre amúgy is égetően szükségünk van. De ezeket az ágazati költségvetésekből finanszírozzák. Ennek semmi köze a világkiállítás költségvetéséhez, bár áttételesen majd megjelenik ebben az állami pénz is - a világbanki hitelek törlesztése és egyebek -, de a megvalósult objektumok a világkiállítás utáni időkre is itt maradnak, az egész ország használja majd a korszerű vasutat, autópályát, távközlést, nem is sorolom tovább...- Előadásában Ön sokszor visszatért arra, hogy ha a várt, illetve a tervezett külföldi töke nem jön be, akkor nincs világkiállítás! Mi a biztosíték arra, hogy minden úgy történik, ahogy tervezik?- A válasz a dolog lényegében van: ez nem egy Bős-Nagymaros! Amennyi megvalósul nálunk a külföldi beruházásokból. az mind itt maradó, használható érték. Tehát, egyik sem holt-beruházás. És mi, a vidék?- Nem önzőség talán, hiszen szénégetőnek tökén a szeme, mi, vidékiek mit nyerhetünk a világkiállítással?- A várható látogatók 60 százalékát a vidéki turizmusba irányítjuk. Magyarország kis ország, nincsenek nagy távolságok, az elfogadott ingázási idő egy óra. Ez korszerű vasúton és autópályán lebonyolítva száz kilométernek felelhet meg, így Szolnok például - a fogalom legjobb értelmezésében - a nagy budapesti agglomeráció szerves része lehet. Ha száz kilométeres körzetet rajzolok Budapest körül, ott három és fél millió ember él. Ez egy világméretű metropolis nagyságrendje, de nem túlzsúfolt, nem piszkos, nem leépült vidék, hanem minden olyan adottságai megvannak - termálvíz, sportpályák, színház, múzeumok, éttermek, stb. -, vagy meglesznek, hogy az odalátogatók jól érezhessék magukat. Ha ezeket a helyeket korszerű infrastruktúra köti össze a nagyvilággal, akkor bizonyos megközelítésből majdhogy annyi itt élni, mint akár Bécs- ben. Térveink szerint az előbb már említett 60 százalék egyharmadát ebben a megnagyobbított, jól értelmezett nagyvárosi régióban fogadnánk, helyeznénk el. Innen egyszer-kétszer felutaznak a tulajdonképpeni kiállítást megnézni, de idejük nagy részét a vidéki programok töltenék ki.- Ezt örömmel halljuk, kormánybiztos úr, de az önkormányzatok legalább olyan szegények, mint az állam. Tudnak-e Önök segíteni abban, hogy az imént említett terület, egyáltalán a magyar vidék infrastruktúrájának fejlesztéséhez, a vendégek fogadásának európai szintű lehetőségéhez, igényes programmal való ellátásához tökéstársakat, vállalkozókat kapjanak a programokba bekapcsolódó önkormányzatok, vállalatok, magánszemélyek?- Igen, tudunk. A termálvízprogram fejlesztésének előkészületei már megkezdődtek, és természetesen minden más, érdemi gondolat megvalósítását támogatjuk. A legfontosabb célkitűzéseink között nyomatékosan szerepel - a kormánytól kapott megbízással összhangban -, hogy ne alakulhasson ki semmiféle, akár mondvacsinált Budapest-vidék ellentét sem! Ez nem is következhet be, hiszen a vidék termékeire épülhet csak fel a fővárosban megjelenő turisták millióinak élelmezése is. De ugyanígy említhetem az ipari területek áruit, a közhasználati cikkeket, a háziipar, stb. termékeit. Csaknem félmillió új munkahellyel számolunk a világkiállításhoz kapcsolódva, és nem csupán egy-két évre adódó lehetőségként. Köztudott, hogy a müncheni olimpiára felfuttatott munkaerőlétszám csak napjainkban csökkent valamelyest. Hozzáteszem: 100- 120 ezer embert kell kiképeznünk, tovább képeznünk a különböző, európai színvonalra emelkedő feladatok ellátására. Hangsúlyozom, ez nem presztízsvállalkozás lesz, úgy számítjuk, hogy a lakosságnak a világkiállítás körüli években 36 milliárd forintnyi - adózott - jövedelem kerül zsebébe, arról nem is szólva, hogy a világkiállításra életre hívott szervezetek, felépített objektumok a következő évtizedekre újabb munkaalkalmat, újabb üzleteket teremthetnek.- Mit tapasztal, „szólt-e már valamit a hallgatag" vidék?- Örömmel mondom, hogy az ország különböző tájairól eddig több mint hetven „mini-világkiállítás” terve érkezett hozzánk - például a tokaji borvilágkiállítás terve, amelyen történelmi borvidékeink mutatkoznának be -, tehát az érdeklődés igen nagy. De végtére nemcsak a hazai, mert pl. jó néhány világlap is jelentkezett, hogy igen nagy kedvezményt nyújtva elvállalja hirdetéseink, reklámjaink közlését. ,- Köszönöm a beszélgetést. Tiszai Lajos Lesz? Nem lesz? Véleménykülönbségek a világkiállításról - Húszmillió fölötti látogatóval számolnak - Mi jut a vidéknek? - Szolnok: peremváros
