Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-20 / 140. szám
1990. SZEPTEMBER 20. Néplap A Komfort GM elemes konyha- és szobabútorokat szerel össze Jászapátin. Az összeállított bútorokat az üzem mellett, a Kossuth úton nyílt új bemutatóteremben tekinthetik meg az érdeklődők. Fotó: I.Cs. Eladásról szó sincs Egv új téesz születésének kérdőjelei S All a bál Karcagon (Folytatás az 1. oldalról) evét nem mondhatom meg - aláírtunk egy előszerződést, miszerint ők hajlandóak a Szolnoki Cukorgyár részvénytársasággá alakulása közben - vagyis ugyanabban az időben - ide 35 százalékos tőkehányadot befektetni annak érdekében, hogy a gyár napi 6 ezer tonnás kapacitását néhány esztendő alatt 10 ezer tonnásra bővítsük.- Mikor alakulnak át részvénytársasággá?- Eredeti elképzeléseink szerint 1991. január 1-vel. Habár lehet, hogy késünk, mivel nemré- gibben az ezzel kapcsolatos törvényeket a parlament módosította. Ennek lényege, hogy az átalakulási folyamatba beiktattak egy újabb lépcsőfokot, miszerint szinte kész dokumentumokkal alátámasztva kell bejelenteni az átalakulás szándékát az Állami Vagyonügynökségnek. Ott megvizsgálják, s visszajeleznek, hogy megfelelőnek tartják-e a terveket vagy sem. S erre 60 nap áll rendelkezésükre. Tehát, ha minden simán megy, akkor is előfordulhat, hogy két hónapot csúszunk, s akkor csak március 1-ével válunk részvénytársasággá.- A franciákon kívül más külföldi cégek is beszállnak az üzletbe?- Nem. Ez tulajdonképpen szándékaink szerint egy szűk körű részvénytársaság lesz, ahol a franciák mellett nyilván a magyar államnak és az itt dolgozóknak lesznek részvényeik.- Az átalakulás érinti-e a dolgozókat, vagyis elküldenek-e embereket?- Itt 740-en dolgoznak. Ebből kétszázan olyan tevékenységeket végeznek, amelynek a cukor- gyártáshoz csak messziről van közük. Ezek úgymond az elmúlt 40 évben tapadtak rá az alaptevékenységre.- Részletezné mire gondol?- A hiánygazdaságra az a jellemző, hogy nem eladni, hanem venni nagyon nehéz. Ezért külön anyagbeszerzői osztályt kellett létrehoznunk. Vagy, mivel nem kerestek az emberek annyit, hogy rendesen étkezhessenek, kedvezményes ebédet biztosítunk nekik, s üzemi konyhát működtetünk, vagy sokáig nem lehetett fuvarozó járműveket szerezni, s így egy komplett garázst alakítottunk ki gépkocsikkal, sofőrökkel, szerelőkkel. Ma viszont már túlkínálat van ezen a piacon. Vagy nem tudtunk nehézgépeket bérelni. Ezért egy külön üzemet tartunk fenn. Nyilvánvaló, hogy ezeket a tevékenységeket le kell választani a cukorgyártól. Nem arról van szó, hogy az általuk végzett munkára nincs szükség, csak ezeknek a fenntartása nem feltétlenül a gyár feladata. De említhetném az óvodánkat is. Miért üzemeltessük, amikor a tanácsi óvodák sincsenek szászszázalékosan kihasználva? Szóval, részben leépítjük, részben pedig függetlenítjük a cukorgyártól az egyes tevékenységeket. így például garázsunkat - szállítási ágazatunkat - kft.-vé alakítjuk át. Az természetesen továbbra is a cukorgyár tulajdona marad, de önállóan vállalkozhat, s akár nekünk, akár másnak is végezhet munkát. Lényeg az, hogy nyereséges legyen. Mindezekből bizonyára kitűnik, hogy egyelőre mintegy kétszázzal csökken a létszámunk. Ugyanakkor, mint említettem, fejleszteni szeretnénk, s a korszerű technológia kevesebb embert igényel. Én úgy hiszem, hogy a tervezett beruházás végére, vagyis 3-4 év múlva, a szolnoki cukorgyárban 400 körül dolgoznak majd.- Hallani olyan hangokat is, hogy még a lakótelepüket is eladják.- Egy szó sem igaz belőle. Egy cukorgyárban speciális, legalább két szakmával rendelkező emberek kellenek. Például nálunk a műszerészek vagy lakatosok egy cukoripari szakmát is megtanultak annak érdekében, hogy a kampány alatt is dolgozhassanak. Nos, ilyen szakemberek pedig nem nagyon szaladgálnak az utcán. Éppen ezért nekünk ide kell kötni a gyárhoz, például úgy, hogy szolgálati lakásokhoz juttatjuk őket. Magunk alatt vágnánk a fát, ha azt fontolgatnánk, hogy megszabadulunk a lakásainktól. Szó sem lehet róla. Mintha kezdene elmúlni az az idő, amikor az emberek még képesek voltak meghökkenni valamilyen, nagy port felverő, bejelentésre. S ha megütközni már nem is nagyon tudunk, azért egy- egy eset kapcsán elgondolkodunk. Most legutóbb például azon, ami az elmúlt hét szombat délutánján Karcagon, a Déryné Művelődési Központ egyik félreeső termében történt. A széksorokban huszonegy-néhányan üldögéltek, s ki-ki vérmérséklete szerint mondta el, ami a szívét nyomta. S az ott hallottakból még a kívülálló számára is kikerekedett egy olyan történet, amelynek szálai még 1983-ig nyúlnak vissza. Ugyanis abban az esztendőben a karcagi Magyar-Bolgár Barátság Termelő- szövetkezet a budapesti Villamosszigetelő és Műanyaggyárral közösen gazdasági társaságot hozott létre, ahol többek között bútorok műanyag tartozékait, alkatrészeit készítették. A téesz ebbe a “házasságba” egy műhelycsarnokot meg dolgozóinak munkaerejét, a pestiek pedig a gépeket, berendezéseket hozták. A gazdasági társaság az igazgatótanács felügyelete alatt valójában önállóan tevékenykedett, s évről évre jobb eredményeket ért el. Tavaly aztán az új társasági törvénynek megfelelően a gazdasági társaság átalakult közkereseti társasággá. Már akkoriban felvetették az ott dolgozók közül néhányan, hogy szeretnének pénzükkel is beszállni a vállalkozásba, vagyis tőkéstársak akarnak lenni. Erre a téesz vezetői úgy reagáltak, hogy lehet róla szó, de csak akkor, ha az ott tevékenykedők mindegyike befizet valamennyi összeget. Tulajdonképpen ez logikus is, hisz arrafelé halad a világ, hogy mindenki jobban érdekelt legyen a munkában, magyarán: bérmunkásból tulajdonossá váljék. Nos, a gazdasági társaságban dolgozó huszonhárom téesztag sokáig abban a hiszemben élt, hogy elképzelésük hamarosan valóra válik. Ennek érdekében aztán beleadtak apait, anyait, amelynek meg is lett az eredménye. Ugyanis összejött egy tekintélyes summa, majdnem egymillió forint, ami több volt, mint a társaság 800 ezres forgótőkéje, így a dolgozók elérkezettnek látták az időt, hogy lépjenek, s valamikor az év elején odaálltak az elnök elé, hogy most már mindenki be tud szállni a vállalkozásba. De akkorra a téesz vezetője úgy látszik, már meggondolta magát, mert a válasza az volt, hogy szó sem lehet róla.- Különböző kifogásokat keresett az elnök - mondja Bóka Péter, a téesz műanyagüzemének volt ügyvezető igazgatója, akivel a szombati tanácskozás egyik szünetében beszélgettem. - Például azt állította, hogy nem is annyi a nyereségünk, amit kimutattunk, így értelemszerűen a társaság dolgozóinak kifizetett nyereséget is vissza kellene adnunk. Erre mi egy független, külső szervezettel átvizsgáltattunk mindent, s azok megállapították, hogy még több is a haszon, mint amennyit korábban regisztráltunk. (Tavaly a közkereseti társaság 20 milliós termelés mellett 4 millió 300 ezer forintos nyereséget hozott.)- Itt aztán már betelt a pohár - folytatja Bóka Péter -, mert az elnök nem tudta megemészteni, hogy mi huszonegy-néhányan az 1700 tagot számláló téesz nyereségének a 10 százalékát hoztuk. Bérmunkásból tulajdonos? Nemcsak a/ a huszonhárom ember Erre nem volt más választásunk, mint az, hogy amikor az idén júniusban megjelent a rendelet, hogy már tizenöten is kiválhatnak a régi szövetkezetből, és újat alapíthatnak, mi jeleztük ezt a szándékunkat. Megtörtént a vagyonértékelés, és a tagsági éveink után, meg a közgyűlés határozata alapján 6 millió forintos vagyonrészt kaptunk. Persze jóval több járna, de mi már ezzel is megelégedtünk, habár olyan áron értékelték fel a gépeket meg az épületeket, hogy ilyen csak a mesében van. Kaptunk 92 ,7 hektár olyan szántót, amire a karcagi emberek azt mondják, hogy csak azért van ott, hogy a földön ne legyen lyuk. Magyarán: rossz minőségű. E mellett járt még 38 hektár legelő, egy kőistálló, négy juhhodály, 200 birka, 389 mázsa széna, egy kombájn, egy DT traktor, két MTZ, két pótkocsi, egy tárcsa, egy eke, meg egy vetőgép.- Mind ócskavas - legyint a mellettünk álló, vörös képű, tagbaszakadt férfi -, akár méh-tele- pet is nyithatnánk belőlük.- Hát ennyi lenne a vagyonunk - viszi tovább a szót Bóka Péter -, de még ez sem a miénk. Pedig a téesz közgyűlése határozott úgy, hogy szeptember 15-vel váljunk külön, és most a határidőt pontosan ők nem tartják be, mivel nem adtak át az előbb felsoroltakból szinte semmit. így aztán eredeti szándékunk is dugába dőlt, mert mi most valójában azért jöttünk össze, hogy megalakítsuk a karcagi Ürmös Téeszt. Ám, mivel hivatalosan nincs vagyonunk, erről szó sem lehet, s így munkanélküliekké válunk. Természetesen fölkerestük az ebben az ügyben érdekelt másik felet is. Dr.Kasuba János, a Karcagi Magyar-Bolgár Barátság Tsz elnöke, amikor elmondtam neki, hogy mi járatban vagyok, így válaszolt:- Lényeg az, hogy amikor előálltak a műanyagüzem dolgozói, hogy betársulnának a vállalkozásba, tényleg azt mondtam, hogy lehet róla szó, de csak akkor, ha mindenki megteheti ugyanezt. De én úgy értettem, hogy a szövetkezet minden tagja, és nem csak az a huszonhárom ember. Vagyis, ha részjegyet akar venni a portás vagy a gépkocsivezető, nos, akkor ők is megtehessék, mivel a vagyon - s így a szóban forgó üzem is - az egész tagságé. Erről hallani sem akartak, s amikor megjelent a rendelet, ők bejelentették, hogy kiválnak, és új utakon akarnak járni. Mi azt mondtuk, rendben van, menjenek isten hírével, minél hamarabb, hogy ne késlekedjenek az őszi vetésekkel. Igen ám, csakhogy mindenáron el akarták vinni a műanyagüzemet is. Ehhez viszont a téesz tagsága nem járult hozzá. De nem is tehette volna meg, hisz az ott lévő gépek nem a mi, hanem a pesti gyár tulajdonában vannak.- És mi van a vagyonértékeléssel? Ugyanis a most új utakat kereső huszonegy-néhány ember azt állítja, hogy kiszúrták a szemüket, és gépek helyett ócskavasat kaptak.- Ez nem igaz. Felértékeltük a téesz vagyonát, s ennyi járt nekik. Ami pedig a nullára leírt gépeket illeti: hát ilyen masináink vannak. S éppen ezért minket a jó szándék vezetett, hisz valójában csak 4 millió forint körüli vagyonrész járt volna nekik, de a közgyűlés határozata alapján ennél többet, vagyis hatmilliót kaptak. Szóval, nem értem az aggályoskodásukat, hisz ők is aláírták a megállapodást, most meg idecsődítik a rádiót, a tévét meg a legkülönfélébb újságokat.- Bizonyára azért tették ezt, mert még azokat a vagyontárgyakat sem kapták meg, amiben megegyeztek, s így nem tudnak dolgozni.- Ez igaz. De addig nem is adjuk át nekik, míg Bóka Péter, a műanyagüzemünk volt vezetője leltárilag nem számol el maradéktalanul. Ha ezt megteszi, akkor még aznap, de másnap mindenképpen megkapják azokat a gépeket, berendezéseket, vagyontárgyakat, amelyek járnak nekik.-ntnapló= Egy ismerősöm szerint ebben a rovatban jelentéktelen dolgokkal foglalkozom. Lehet. Az emberek többsége azonban ilyen jelentéktelen dolgokon keresztül éli meg a történelmet. Nem érdekli őket az ilyen gyűlés, olyan nyilatkozat, az úgynevezett nagy politikai események, csak élik a napi életüket, s az a gondjuk, hogy hiába adták oda tavasszal a tüzelőutalványt, a fuvaros még nem vitte a szenet, pedig itt az ősz. Az a problémájuk, hogy ellopták a kerékpárjukat, s ez igen nagy gond a mai bicikliárak mellett, ráadásul hiában vesznek egy másikat, azt is meglova- sítják valakik, talán egy egész szervezett banda foglalkozik a biciklitolvajlásokkal, gyanítják némelyek, és olyan sok eltűnik e járműfajtából, hogy az már nem jelentéktelen kis ügy, hanem közügy. És ott vannak még azok a témák, amiket csak tervezek! Ezek is kis ügyek - látszólag. Ma például arról írtam volna, ha maradt volna rá elég hely, hogy milyen szituációkat produkált az élet az elmúlt évtizedekben: egy ház tulajdonosa például nem rendelkezhet a saját lakásával, telkével, mert az ötvenes években lakót tettek bele, aki még most is csak százötven forintnyi lakbért fizet (többszöri emelés után), bejelentette le- és felmenő rokonait, egész pereputtyát, olyanokat is, akik talán a ház közelében sem jártak soha, s ennek mind megfelelő lakást követel annak fejében, hogy kimenjen. Nincs az a bíróság, amely kitenné őt, mert ama dicsőséges szocializmusban nem a tulajdont és a tulajdonost védték, ellenkezőleg, az ilyen piócatempójú embert ültették a nyakára, hogy megkeserítsék az életét. Talán kis ügy, de miután sokan nyeltek emiatt sok mérget, s a társadalmi igazságosságot is sérti az, hogy a kemény munkával összehozott házban valaki lakó létére évtizedekig kényúrként pöffeszkedjen, lehet, mégis közügy. Országos ügy, mely törvényi szabályozást kíván, mert az emberek csak ilyen, úgymond apró egyedi eseteken keresztül fogják elhinni, hogy igazi tulajdonosok lehetnek, még a saját nevükön lévő saját tulajdonnak is. Talán nem szükségtelen minderre felhívni a törvényhozás figyelmét. Körmendi Lajos Nagy Tibor Tószegen húsz fő részére biztosít munkalehetőséget a Bőrtex új bőrdíszmű üzeme, ahol három hónapos betanulási idő után szeptember elejétől kezdték meg a termelést teljesítménybé rért a dolgozók. Fotó: K.É.
