Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-19 / 139. szám
4 Néplap 1990. SZEPTEMBER 1 Töredékek egy felvételről Szombat délelőtt televíziós élő adás Képernyőre kerül a Godot Tévé a színházban A színházak kulisszatitkaira mindenki kíváncsi. No nem a szaftos pletykákra gondolok, hanem a színfalak mögötti izgalmas és fontos munkára. Most még ennél is érdekesebb dologba pillanthattam be a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Tévéfelvétel volt a napokban; két kitűnő darabot rögzített a Magyar Televízió: Ascher Tamás rendezését, a Godot-ra várva címűt és a Mohácsi János irányításával színpadra állított Tévedések vígjátékát. A felvételnek különlegességet az adott, hogy az előadások televíziós változatát készítették el, vagyis a nézőtér ezúttal üres volt. Amikor a Magyar Televízió műsorai mára redukálódtak az ismétlésekre és stúdióbeszélgetésekre, igazán figyelemre méltó, hogy a Koltai Tamás vezette színházi osztálynak sikerül a színházi közvetítések számát növelni. Örvendetes a tendencia, hogy a tévében korábbi évtizedtehh testtartással csináljátok!'' - instruálja a színészeket. így is lesz; csöndet kémek, mert a felvétel indul. Elhangzik az indítómondat: , Mindenkinek megvan a maga kis keresztje..." A jelenet végével elégedetten ülnek le a színészek, Koltai meg is jegyzi Jordánnak: „Szuper! En is megértettem, amit te mondtál nekem." A színészek a felvételt visszajátszó monitort nézik. Figyelem a tekintetüket: feszülten kontrollálják minden mozzanatukat, szinte újrajátszák arcukkal a jelenetet. Most láthatóan elégedettek az eredménnyel:,Minden szünet, minden összeveszés és minden hántás megvolt a jelenetben. A csendek érnek a legtöbbet’ ’ - mondja Koltai. Eszembe jut erről, hogy a darabban a várakozás az, amit Vladimir és Estragon egyetlen pillanatra sem hagy abba. Színpadi jelenlétük egyetlen értelme a várakozás, párbeszédükben is vetermészetesen velünk is. A tévé- sítés hol segít, hol elvesz a hatásból: egy totál más a színpadon és más a televízióban. Segít a plánozás, hogy mikor kit látunk: nem mindig az a fontos, aki beszél, hanem éppen a hatása a másikon. Ezeket tehát nagyon el kell találnunk. Összességében alkotó a légkör, a közös javaslatoknak megfelelően születnek a korrekciók. Délután Helyei László és Lu- káts Andor is bekapcsolódik a felvételbe, majd este nyolckor befejeződik a munka. A színészek fáradtak, de készségesek. Koltai Róberttel és Jordán Tamással a színészklubban váltunk szót.- Ez egy semmihez sem hasonlítható vállalkozás. A világ drámairodalmának egyik legnehezebb leckéje a Godot. Az igazi unikum, hogy 15 éve volt a bemutató - mondja Koltai Róbert.- A Godot-t játszani eleve nagyon nehéz dolog - veszi át a szót Ács János Helyei Lászlónak ad instrukciókat. ben „mérsékelten adagolt” kaposvári előadások egyre gyakrabban megjelennek a képernyőn is. Samuel Beckett másfél évtizede műsoron levő Godot-jának felvételébe „kóstolok” bele. A becketti színmű abszurd és groteszk helyzeteit - másfél évtized után is - olykor hosszú vajúdás után jeleníti meg a nagyszerű négyes, Koltai Róbert, Jordán Tamás, Helyei László és Lukáts Andor. A színpadon három kamera, nem túl nagy stáb és a reflektorok. Dél felé - a harmadik napon - a második felvonás közepén járnak. Szöveggyakorlat és kamerapróba előzi meg a felvételt. Összességében ez flottul megy, Ascher Tamás rendező betegsége miatt Acs János irányítja a színészeket. Most éppen Koltait és Jordánt. Ő a kontroll és egy- egy jelenet értelmezési vitájában a mérleg nyelve. Márton István, a televízió rendezője a felvételeket irányítja, ő a darab képernyőre „fordítását” segíti a színészeknek. Kevés a szünet, és az is rövid. Ilyenkor kávéból és cigarettából fogy a legtöbb, s közben persze a felvételekről folyik a szó. Vladimir és Estragon - Koltai és Jordán - minden felvett jelenetet visszanéz, egyiket újra is veszik, mert Koltainak nem tetszik. ,A dologhoz való hozzáállásod túl nyugodt’ ’ - mondja Jordánnak. Még egyszer veszik az egy szem díszlet - a fa - alatti jelenetet, amely előtt Ács János segít: „Feszülzérszólamként ismétlődik: „Godot-ra várunk”. A nihil ördögi vonzása ez: az emberé, akit lenyűgöz az üresség szédülete és az állandó haladék idő. Az élet holnap és mindig holnap - ha Godot jön - kezdődik. Vladimir- Estragon kéttagú, társadalom kívüli társadalmával szemben a másik kettős, Pozzo és Lucky hatalmi viszonyokon alapuló társadalmat alkot. Ezek a párok a lehetséges emberi kapcsolatokat képviselik: az érzelmi kötődést az előbbi, a hatalmi viszonyt az utóbbi. A rövid szünetben Márton IstVladimir és Estragon szerepében Jordán Tamás és Koltai Róbert. vánnal az előadásról beszélgetünk.- Nehéz szülés. Nagyon szeretik a darabot, nagyon régen játsz- szák, és nagyon ismerik. Állandó vitában vannak minden próbán egymással, aztán ilyenkor Jordán Tamás. - Akkor is, ha egymás után többször játsszuk, mert minden este meg kell érte küzdeni. A tévéfelvétel különösen nyomasztja az embert, mert az archiválódik. így nagyon nagy volt a tét, legalábbis én annak éreztem. Nem mondom, akkor is nagy a felelősség, ha estéről estére ezt játsszuk, hiszen időben is hosszú a darab, és minden egyes pillanatnak meg van a maga története. Beszélgetésünk végén arról váltunk szót, hogy a kaposvári színház előadásairól az utóbbi esztendőkben több felvétel is készült. Méltán több, mint az átlag magyar színházakról. Koltai Ró- bertnek igaza van, amikor bölcsen azt mondja, hogy végre nem egy patikamérlegen dől el a közvetítendő előadások száma. Ha a Katona József Színházban vagy a kaposváriban jó előadások vannak, azt most közvetítik, és nem „arányos” osztogatások történnek. A beszélgetés végén azt is megtudom, hogy a Godot-köz- vetítés hosszú harc volt, mert évekig nem adtak jogot a felvételekre a nyugati szerzői jogvédő hivatalok. Befejezésül arról szóltak a színészek, hogy a sokszor közönséget is helyettesítő televíziós stábbal kitűnő, baráti kapcsolat alakult ki. Most már csak egy fontos információ van hátra: a színházi előadás televíziós változatát még ebben az évben bemutatja a Magyar Televízió. Varga Zsolt Fotó: Gyertyás László Szolnokról, jelentkezik az Asz Az előkészületek már a múlt héten elkezdődtek; a televízió ifjúsági osztályának munkatársai, az Ász stábja sorra kereste fel és készített riportot azokkal a fiatalokkal, akik a szombat délelőtti élő adás főszereplői. Kik is ők tulajdonképpen? Olyan fiatalok, többnyire középiskolások, akik társaik közül valamiben kitűnnek. Mint például Szilágyi Attila, az ifjú ornitológus, aki a vízügyi szakközép tanulója, de szenvedélyes és főleg hozzáértő madármegfigyelő. Hogy milyen ritkasággal büszkélkedhet, ez is kiderül majd a vele készített riportból. A másik Ászjelölt, Berényi Sándor szamurájkardokat kovácsol mesteri módon, s a rákóczifalvi fiatalembernek már párját ritkító gyűjteménye is van e fegyvernemből. Hackl Szabolcs viszont ásványokat gyűjt, és értékes ékszereket készít - erről nevezetes. Érdekes hobbinak hódol Nagy János - ő is jelölt -, horoszkópokat készít a csillagok állásából, mert vallja, a dolgoknak megvan a sorsuk, így meg is jósolhatók előre. (Állítólag az Ász-műsor jövőjét is horoszkopizálja majd.) Kecskés Ferenc - a Tiszaparti Gimnáziumból - a história szerelmese, de emellett különös életfilozófiát alakított ki magának: készül a hosszú távú magányosságra. Különcök? Csupán érdekes emberek a jelöltek, akikről bővebbet a szombaton tíz órakor kezdődő, élő adásban tudhatunk meg. Ahová várják ajelöltek a szolnoki színház ötvenes évekbeli emlékeit, írásos, tárgyi dokumentumait, hisz ez is feltétele a győzelemnek, illetve annak, hogy az ász végül is megkaphassa az OTP pénzjutalmát. Természetesen a jelöltek bemutatkozásán túl a műsor egyéb érdekességekkel is szolgál, amit meglepetésnek szán az Ász szerkesztősége. Az élő adás színhelye a Széchenyi városrész Ecseki Úti Általános Iskolája. A kérdéses napon, illetve már pénteken a próbák idejére itt üti majd fel a sátrát az Ász csapata. A mellékelt fotón a forgatócsoportot látjuk munka közben: készül a riport Hackl Szabolcsék otthonában, ő maga szemben, tőle jobbra a riporter, a műsorvezető Geszti Péter, balról pedig Kaplony Miklós, az adás operatőr-rendezője. Hoztam egy kis görög tüzet (II. rész) Nea Fokea, az alig ezer lelket számláló kis falu főterén legalább hét vendéglő között választhattunk, de ahogy elnéztem a szomszédos településeket, ott sem hal éhen a turista. Az egyik tavernába pusztán a pincér ellenállhatatlan invitálásának engedve ültünk be, de csak egy ouzóra, erre a jellegzetes görög ánizspá- linkára, amely vízzel vagy jéggel összekeverve opálos színűvé válik. A kívülállónak olybá tűnik, hogy az ouzógyártás a görög gazdaság egyik h(o)úzóága. Mértékkel ugyan, de rengetegen fogyasztják. Kár lett volna akkor már kihagyni a polipot, amit a partmenti vizekben is találni. Elég tornacipőben a sekély, köves vízben egy szigonnyal elindulni, hogy meglegyen az aznapi polipvacsora. Rejtekhelyük felderítéséhez néhány helybeli remekül ért. Fél óra alatt kettőt- hármat is kifogtak. Utólag rossz érzés fogott el, mert ott tanyázott ez a cseppet sem szimpatikus állat, ahol én elhagyott tengericsi- ga-házak után kutattam. Mondhatom, nem volt valami nagy élmény megfogni. Csápjaival az ember kezére tekergőzik, s amikor le szeretnénk szedni, olyan, mintha rögtön egymás után száz tapadókorongot tépnénk le a csempéről. Annál finomabb a húsa. A mi vendéglőnkben 600 drachmát kértek érte. Végül is képtelenek voltunk ellenállni a kísértésnek, és megkóstoltunk még néhány, tengeri állatból készült ételkülönlegességet. A polip után tintahal, hal, rák következett, mígnem rádöbbentünk, hogy a viszonylagos görög olcsóság dacára, enyhén szólva megingott szilárdnak hitt anyagi helyzetünk. Túlzott nagyvonalúságunkkal a szomszéd asztalnál ülők megkülönböztetett figyelmét és elismerő pillantását vontuk magunkra, a tulajdonos pedig egy óriási vegyes gyümölcsöstálat ajándékozott nekünk, melyen akkora szőlőszemek voltak, hogy Dionüszosz is szívesen csípett volna belőle. A tavernába elmenni családi és társadalmi esemény is. Két-há- rom órát is eldiskurálnak itt. Kötetlen a hangulat, s úgy láttam, nemcsak akkor énekelnek, amikor már a kelleténél többet ittak. A gyerekek késő estig az asztalok mellett játszanak. Idilli érzés volt a tengerparti vendéglőben ülni. Akkor is ugyanolyan barátságos volt a pincér, ha csak egy pohár retszinát (vagy rezinát) - gyantás ízű fehér bort - kértünk. Vendégnek éreztük magunkat. A boltokból nagyjából már ismertük az árakat, ezért eleinte féltünk, hogy, a hazai tapasztalatokhoz hasonlóan, felszolgálva kétszer- háromszor annyiba kerülnek majd. Kellemesen csalódtunk. Amitmegkóstoltunk,azmindösz- sze 30-40 százalékkal volt drágább, mint a „szupermarketekben”. Dionüszosz egyébként nem panaszkodhat arra, hogy elfelejtették Hellasz mai lakói. Az üdülőhelyekről elmaradhatatlan emléktárgyüzletek rengeteg bóvlija között előkelő helyet foglal el e halhatatlan fallikus lény. Bronzból és agyagból formázva oly mértékben kihangsúlyozzák férfiasságát, hogy Zeusz legifjabb fia a szobrok láttán bizonyára szárazra inna egy feneketlen amfora bort büszkeségében. Természetesen bőségesen találni igényes és értékes - nem is túl drága - ékszereket és értéktárgyakat kínáló üzleteket is. A tenger mellett a világ két részre válik. Egy vízfelszín fölöttire - ez tart az Olimposz legmagasabb csúcsáig -, és egy másikra, ahová csak búvárszemüveggel érdemes betekinteni. Nincs az a precíz távcső odafönn, amely annyi újat és szépet mutathatna, mint amennyi egy közönséges üveglap mögül tárul elénk odalenn. Csak az úszópipa szörcsögését, a tüdőbe áramló és kiszabaduló levegő zaját hallani, mígnem megpillantunk egy kagylót, egy csigát, vagy más, színes mészvázat. Ekkor nagy levegőt veszünk, alábukunk. Teljes a csend. Csak a vér dübörgését hallani, és a dobhártyára nehezedő nyomást érezni. A kék, tiszta vízben messzire ellátni. Végre teljesen egyedül vagyunk. Szurmay Zoltán Úszásra, búvárkodásra jobb helyet nem is találni
