Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)

1990-09-17 / 137. szám

12 1990. SZEPTEMBER 17. Drukkoltam a szurkolóknak Bizonyára többen megorroltak lapunk sportrovatára - lehet joggal amiért a szolnoki MÁV MTE labdarúgóival mos­tanság a szokásosnál többet foglalkoz­tunk. Tettük azért, mert úgy éreztük, so­ha nem látott bajban van a szebb napo­kat is látott társaság. Megszólaltattunk régi és mai játékosokat, edzőket, helyt adtunk szurkolói megnyilvánulásoknak, hátha az összefogás kimozdítja a szak­osztályt a mélypontról. Mint tudósító, volt szerencsém - in­kább balszerencsém - végig ülni az írá­saink hatására összehívott, de egyáltalán nem előkészített rendkívüli elnökségi ülést, ahol az égvilágon semmi érdemle­ges, jobbító javaslat nem hangzott el ar­ról, milyen eszközökkel és miként lehet­ne felkavarni a "langyos vizet". Az el­nökségi tagok tanácstalansága, a szak­osztályelnök "számháborús" előadása a pénzhiányról, a vezető edző riasztó ada­tai az utóbbi esztendőkben eltávozott já­tékosokról, és nem utolsó sorban az együttes bukdácsoló szereplése mind azt sejttették, valami nincs rendjén, számot­tevő fordulatot csak egy radikális rend­csinálás hozhat. No de ki mutassa meg a helyes irányt, ha már a szakosztály vezetője sem látja az alagút végét. Arra gondoltam, az évek óta elfelejtett, ám a múlt napokban újra "felélesztett" szurkológyűlésen hátha el­hangzik valami használható javaslat, a javítás szándékától vezérelve. Tévedtem. Dr. Stiegler Károly taktikusan felidézte a néhány évvel ezelőtti jobb szereplés em­lékeit, mintegy elterelő "hadművelet­ként" a napi gondokról. Kétes értékű tá­jékoztatást adott az ásítozó tizenhat ér­deklődőnek arról, hogy hatalmas erőfe­szítései ellenére sem áll több pénz a ház­hoz, mint amennyin napjainkban ten­gődni kénytelenek. Szabó Sándor vevő is volt, gyorsan elszámoltatta a sportve­zetőt, melyik játékost mennyiért adta el az egyesület. Bíró László azt hangoztat­ta, a Járműjavítónak, mint erős bázisnak kellene átvenni a csapatot, mert a város­ra, a vállalatokra kár számítani a jövő­ben. Mondjon le a szakosztály- vezető! Az idő szép lassan haladt, s már azért drukkoltam a szurkolóknak, hátha valaki rátapint a lényegre és nevén nevezi a "gyereket". Berta István pedzegetett is valamit, mikor a szakosztály kapcsolat- rendszeréről érdeklődött, azonban Stieg­ler úr válaszából kiderült, a társadalmi szervezetekkel és vállalatokkal termé­szetesen kitűnő a kapcsolatuk, minden ajtó nyitott előttük. Az edzőket pedig egyenesen öccseinek tekinti, bár az el­nökség tagjaivel többször vitába szállt már. A focisták képviseletében Mészá­ros Géza bevallotta, kétszeresen remegő lábbal lépnek itthon pályára. Egyrészt, mert a játéktér lassan már csak autó­vagy motocross versenyekre lesz alkal­mas, s a közönség a hibát vétő játékost azonnal "megtalálja". Sós János egyenes kérdést tett fel. Van-e értelme így tovább vergődni? Véleménye szerint egy gyűj­tési felhívást kellene közzétenni, s ha ar­ra sem reagálnak az emberek, meg kell hirdetni a nyílt amatőrizmust. Talán azt mégse venné jónéven a vá­ros egyre apadó futballtábora. Úgy gondolom, sokak hangja után nem tűnik tolakodásnak, ha az agonizáló tengeri kígyóhoz hasonlítható MÁV MTE-ügyben magam is állást foglalok, bár múlt keddi számunkban már füstö­lögtem a vezetés tehetetlensége miatt. Hát kérem, azon az állásponton va­gyok, mondjon le a szakosztály vezetője, dr. Stiegler Károly, amiért a csapatot és a szurkolókat "félre vezette". Egy profi együttest ma már nem lehet a vezér- igazgatói, MLSZ-elnökségi és NB Il-es ligaelnöki székből irányítani, mindenféle sportmúlt és szakmai hozzáértés nélkül. Áz kevés, ha valaki egykoron pártfela­datként megszerette a sportágat, s köz­ben elmart a csapat mellől tenni akaró és tudó, szakmailag felkészült egykori ki­válóságokat. Érzésem szerint a mai nincstelenségnek ez az egyik fő oka. A másik az lehet, hogy a vállalatoknál ma már nem lehet csak úgy a pártállam "be­hajtójaként" megjelenni az üresedő pénztárca feltöltésére. Nem lehet a meg­feszülő társadalmi munkás szerepében sem tetszelegni, s közben zsebre vágni a célprémiumot, mint például az 1987-88- as bajnoki évben 126 ezer 238 forintot. Azt sem tartom rokonszenves dolog­nak, hogy Stiegler úr a szolnoki csapat hátán felkapszkodva az MLSZ-ben sütö­geti saját pecsenyéjét, amiből a fiúknak semmi haszna még nem származott. Ért­hetetlen számomra, ha kitűnő a kapcso­lata a társadalmi szervekkel és vállala­tokkal, miért hivatkozik arra, hogy évek óta képtelenek lakást adni, anyagi hely­zetükön miért nem segítenek most a kapcsolatok? És azt ki tudná megmon­dani, miért menekült el Szolnokról har­minc játékos az elmúlt négy esztendő­ben? Talán ők tehettek arról, hogy nem tudták megtalálni a számításukat a Tisza partján? Nagy előszeretettel arra is szo­kott hivatkozni a szakosztályvezető: "mi csak tisztességes eszközökkel dolgo­zunk". Ezek szerint szerte az országban, ahol eredményeket tudnak felmutatni, kizárólag gazemberek irányítják a spor­tot? Méghogy a törökök elleni válogatott meccset a Pelikán szálló gyenge színvo­nala miatt nem hozta Szolnokra az MLSZ? Ugyan kérem, nekem Czékus Lajos személyesen mondta: "a lepusztult ligeti létesítmény nem alkalmas váloga­tottak találkozójára". Hát igen. Ezekre és hasonló dolgokra kellene egy szakosz­tály felelősének odafigyelnie, no meg többek között arra, hogy a játékosának évtizedes klubhűségéért ne postázzák ki a munkakönyvét, ne éjszakai portásként kelljen munkát vállalnia, s hogy az IBUSZ-lakásból kiköltözött labdarúgó után ne fizessenek fölöslegesen tízezre­ket, mert egyszerűen elfelejtették lemon­dani a bérleményt. Talán nem kéne megvárni azt, hogy az évtizede hangoztatott NB I helyett a nem várt NB III váljon valóra. Néder István (szurkoló) Guczoghy, a „kabinos” Többszörös Európa-bajnokként, tar­solyában vb-helyezésekkel, no meg csapatban olimpiai harmadik helyezés­sel 27 évesen, tavaly vonult vissza a versenyzéstől. A magyar és a nemzet­közi tomasport egyik legkiemelkedőbb egyénisége volt. Guczoghy György - merthogy róla van szó - jelenleg egy kondicionálóterem vezetője. Hogyan telnek a hónapok visszavonulása óta? - kérdeztük az egykori klasszistól.- Nem történt velem semmi különös - hangzott a válasz. - A Bp. Honvéd ta­vasszal megnyílt margitszigeti szabadi­dőközpontjának fittnes klubját veze­tem. A létesítmény többféle funkciót tölt be: az emeleten étterem, a teraszon eszpresszó, a tetőtérben pedig egy kis szálloda található. De számomra leg­fontosabb a földszinti fittnes terem, ahol erősítőgépek sotjáznak, aerobic, szeptembertől pedig szauna és szolári­um is váija az idelátogatókat. Hogyan jutott ehhez az álláshoz?- Volt egyesületem, a Bp. Honvéd ajánlotta ezt a munkát. Szó volt arról is, hogy bérbe veszem a termet, és a saját elképzeléseim alapján irányítom. Aztán nem lett az egészből semmi, de ez nem rajtam múlott. így lettem, illetve ma­radtam alkalmazott. Vagyis kabinos... Címeres mezben Balázs Ágnes vízilabdázó, triatlonista Életkora: 16 év Első sportága: úszás Első egyesülete: Szolnoki Vízügy SE Első edzője: Hasznos István Válogatott: Vízilabda utánpótlás, triatlon ifjúsági korosztály. Eddigi legjobb eredménye: Országos diákolimpia, triatlon 1. hely 1990. Immár hónapok óta, kisebb megszakí­tásokkal, válogatott sportolókkal ismer­kedhetnek meg az olvasók lapunk hasáb­jain. Örömünkre, sorozatunkat hétről- hétre folytatni tudjuk, többnyire fiatal bajnokokkal, bajnokjelöltekkel. Ez min­denképpen biztató (lehet) a jövőre nézve. Bár annak érdekében, hogy eredményük mellett néhány év múlva is szolnoki egyesület neve álljon, van még mit ten­Balázs Ágnes, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium harmadik osztályos diákja azzal a kuriózummal dicsekedhet, hogy két sportágban - vízilabdában és triatlonban - szerepel a válogatottak listá­ján.- A sport már kiskoromban napjaim meghatározó része lett - mesélte moso­lyogva. Ovis voltam, amikor megtanul­tam úszni, s azt hét évig versenyszerűen folytattam. Később valahogyan átcsábí­tottak vízilabdázni, majd hamarosan a felnőtt csapatba kerültem.- Ezek szerint, nem ez volt az utolsó és egyetlen sportágad...- Őszintén szólva a triatlonba csak szórakozásból kóstoltam bele. Ez még általános iskolás koromban történt. Nagy meglepetésre a városi versenyről eljutot­tam a kaposvári országosra, ahol harma­dik lettem.- Ha nem tévedek, az idei éved mond­ható a legsikeresebbnek. Kijutottál a franciaországi triatlon EB-re, majd nyá­ron meghívtak a vízilabda válogatott edzőtáborába.- Triatlonban talán az hozta meg a si­kert, hogy sokkal komolyabban készül­tem, és többet edzettem, mint a korábbi években. Addig megelégedtem azzal, hogy az úszás általában jól sikerült, némi edzéssel a biciklizést és a futást is le­gyűrtem. Idén viszont jártam futóedzé­sekre Sípos Ferenchez, és az eddiginél jóval többet kerekeztem. Ilyen "előké­születek" után jött tavasszal a szombat- helyi válogatóverseny, amelynek az volt a tétje, hogy az első négy helyezett utaz­hatott az ifi' EB-re. Ötödik lettem úgy, hogy az utolsó húsz méteren hajráztak le. Szerencsére a diákolimpián elért 1. helyezésem után bizalmat kaptam, így Franciaországba már én is a csapattal tarthattam.- Igen ám, itt van két sportág, biztató eredményekkel, de előbb vagy utóbb vá­lasztanod kell közülük. Hogyan döntesz majd, melyik áll szívedhez közelebb?- Elég bizonytalan vagyok, pedig a su­li miatt mindenképpen döntenem kell. Harmadikos vagyok, gondolnom kell a továbbtanulásra is. Azt hiszem, amíg Szolnokon vagyok, maradok a vízilab­dázókkal, a triatlont pedig kiegészítés­képpen, hobbiból csinálom. Kocsis Erika A világ sportja - sorokban New York: A női teniszezők világ- ranglistáján a Flushing Meadow-ban győztes argentin Gabriela Sabatini előre­lépett a 4. helyre. Az élcsoport: 1. Steffi Graf (nyugat­német) 2. Martina Navratilova (ameri­kai) 3. Szeles Mónika (jugoszláv) 4. Gabriela Sabatini (argentin) Az Egyesült Államok nemzetközi te­niszbajnokságán győztes amerikai Pete Sampras hat hellyel ugrott előre a világ- ranglistán, s immár a 6. helyet foglalja el. Az élcsoport: 1. Stefan Edberg (svéd) 2. Boris Becker (nyugatnémet) 3. Ivan Lendl (csehszlovák) 4. Andre Agassi (amerikai) 5. Andres Gomez (ecuadori) 6. Pete Sampras (amerikai) Párizs: A L’ Équipe című francia sportnapilap értesülései szerint az ameri­kaiak világcsúcstartó súlylökőjének, Randy Bamesnek doppingvizsgálata az augusztus 7-ei malmöi viadal után pozi­tív eredménnyel zárult. A hírt sem a nemzetközi, sem az ame­rikai szövetség vezetői nem erősitették meg. Bames is csak annyit közölt, hogy valóban doppingpróbának vetették alá, de még semmilyen értesítést nem kapott. Rita és Mónika Egy kislányhoz készülődtem, akiről csak annyit tudtam, hogy Rostás Móni­kának hívják, Hódmezővásárhelyről jött, s a hét végén csúnya baleset érte, az álta­lános iskolások diákolimpiájának díjug­ratóversenyén. Mondom, egy kislányt kerestem, aki lepottyant paripájáról, s akire az a csúnya lovacska rá is lépett ki­csit. (Ez még így leírva is szörnyű!) Egy kislányt, akit elképzeltem magamnak. Mikor lehunytam a szemem, egy rövid, fekete hajú, féktelen teremtést láttam, aki mindig csak fiúkkal szeretett játsza­ni, s babázás helyett kisautókat tologa­tott... Aztán ott álltam a Hetényi kórház bal­eseti osztályának ajtaja előtt, később már Mómika ágya fölött is. Nem akartam hinni a szememnek. Ott ült merengőn az ágyon, de ez nem az a kislány volt. Tö­rékeny, leomló hajú angyal, mélyről csillogó szemekkel. A megtestesült sze­lídség, maga a talányba csomagolt rej­tély. S az egész hölgyecske egyetlen, fü­lig érő mosolyból állt. Mikor megszólalt, még a szomszéd ágyon az öreg nénike jajveszékelése is alább hagyott. Hamar beszédbe elegyedtünk, furcsa dolgokról faggattam. Elcsacsogta, ho­gyan is történt a dolog. Hogy ő már érezte a bajt reggel, mikor a Rita nagyon nyerített csikója után, s az rossz jel. Mó­nika tulajdonképpen már nem is harag­szik annyira Ritácskára, pedig az a buta, miután vette az akadályt, kirúgott, fejét leszegte... máris kész volt a baj. Elme­sélte, hogy valójában egy másik lóval készült a versenyre, de az meg mániáku­san félt a díjlovagló négyszögtől, ráadá­sul kicsit stílustalan volt a járása. Csak az utolsó három-négy napon edzett régi "barátnőjével", az éppen nemrég ellett kancával. A furcsa az, hogy ez már nem az első kellemetlensége volt a szilaj "asszonysággal". Történt régebben, hogy tereplovagláson megmakacsolta magát, földbe gyökerezett egy kanális töltésén, akkor is lehuppant a kicsi leány. Mikor meg mertem kérdezni, lesz-e egyáltalán bátorsága ezek után lóhoz kö­zeledni, ő magától értetődően vágta rá: alig várja már a legközelebbi találkozást, sőt, akár Ritával is kibékülne. Hozzáfűz­te, örökre megtanulta az eset kapcsán, hogy száműzni kell tudni a versenyen a félelmet, mert az ott ágaskodik falként ló és lovasa között, s mindent elronthat. Számomra az volt a furcsa, amint fel­eszmélt ez a pöttöm amazon, első gon­dolata volt a tompa szorítás közepette is, hogy visszaszálljon a nyeregbe, s befe­jezze a versenyt. így történt, 40,1 pontot lovagolva dobogós lett. Eszébe sem ju­tott, hogy nemsokára mentőautó robog vele egy komoly műtét felé. Kicsit csodálkoztam, mikor példaké­pekről faggatva elárulta, hogy igaz, volt már neki sok, de sorra "kinőtte" mindet, jöttek újak és még újabbak. Most épp Güttler Vili a szimbólum. Sajnos egy darabig csak benne és csapattársaiban lelheti örömét, mert a doktor bácsi fél évre leparancsolta a pacikról. Apropó, csapattársak. Képzeljék, kibújt a szög a zsákból, mert Móni bevallotta, hogy ő csak úgy saját feje után jött Szolnokra versenyezni, egyesülete ugyanis nem ja­vasolta szereplését. De ő fogta magát, mégis jött, három kétlábú és két négylá­bú barátjával. Már igazi menedzserrel is eldicsekedett, aki otthon boltot vezet, s örömét leli a lovakban. Vincze Sanyi bá’ ráadásul kikiáltotta Mónikát kereszt­lányának, s árnyékként kíséri mindenho­vá. Miután telt-múlt az idő, hosszan bú- csúzkodtunk, majd abban maradtunk, hogy a világ legnagyszerűbb teremtmé­nye a ló, és igaz, négy lába van ... még­sem asztal... técsi Johnson januárban tér vissza Ben Johnson, az olimpiai aranyérmé­től és világrekordjától doppinghasználat miatt megfosztott kanadai vágtázó január 11-én, Torontóban indul először verse­nyen azt követően, hogy kétéves eltiltása szeptember 24-én letelik. Á 29. életévében járó Johnson az olaszországi Castelffanco Venetóban megtartott nemzetközi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy január 11-én, Torontó­ban a Hamilton játékokon az 50 méteres síkfutásban kiván versenyezni, majd az év első hónapjaiban tucatnál több fedett­pályás viadalon igyekszik ellenőrizni formáját. Tervei között szerepel, hogy márciusban rajthoz álljon a sevillai fe­dettpályás világbajnokságon, aztán au­gusztusban pedig a tokiói szabadtéri vb- n. Johnson legfőbb céljának a világbaj­noki és az olimpiai aranyérem elhódítá- sát tekinti, s szeretné visszahódítani a 100 méteres síkfutás világcsúcsát is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom