Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-03 / 125. szám
I. évf. 125. szám 1990. szeptember 3., hétfő Ára: 4.30F1. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Gorbacsov—Bush Csúcstalálkozó 9-én Gorbacsov szovjet és George Bush amerikai elnök szeptember 9-én, jövő vasárnap találkozik egymással Helsinkiben - jelentette a szovjet televízió szombat esti híradójának vezető hírében. A rövid közlemény csak annyit tudat, hogy a szovjet és az amerikai elnök időszerű nemzetközi kérdésekről tárgyal egymással. Moszkvai sajtókörökben azonban nyilvánvalónak tartják, hogy Gorbacsov és Bush az Öbölben kialakult válsághelyzetről cserél véleményt. A moszkvai bejelentéssel egyidejűleg Amerikában is ismeretessé vált: szeptember 9-én, vasárnap Helsinkiben egynapos találkozót tart George Bush amerikai és Mihail Gorbacsov szovjet elnök, hogy a Közel-Keletről, az európai csúcstalálkozó előkészítéséről és más nemzetközi kérdésekről tanácskozzanak. A találkozót körülbelül egy héttel ezelőtt kezdeményezte szombaton a sajtó előtt George Bush, kennebunkporti nyaralóhelyén. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy a munkajellegű találkozónak, amelynek rövid időtartamát mindkét fél célszerűnek tartja, nincs kötött napirendje, s annak összehívását nem a közel-keleti helyzet indokolja. Általános megbeszéléseket folytatnak majd az Öböl-válságról csakúgy, mint az európai biztonság, a leszerelés kérdéseiről és más nemzetközi problémákról. Az elnök emlékeztetett, hogy még júniusi, washingtoni csúcs- találkozójukon megállapodtak: a formális csúcstalálkozók mellett rendszeressé teszik ilyenfajta, kötetlen megbeszéléseiket. Az elnök utalt arra, hogy James Baker amerikai külügyminiszter a következő napokban a csúcs előkészítésére Moszkvába utazik. Baker amúgy is európai körútra indul, hogy a közel-keleti helyzetről tárgyaljon Washington szövetségeseivel. A Szovjetunióval általában egyetértenek a közel-keleti helyzet megítélésében, de nincs szó arról, hogy Moszkva közvetítő szerepet játszhatna vagy akarna játszani a viszályban, még kevésbé arról, hogy a Szovjetunió hozzájárulna a nyugati lépések költségeihez - mondotta Bush. Az amerikai elnök reményét fejezte ki, hogy Javier Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár helyszíni tárgyalásai sikert hoznak, de egyúttal ismét elítélően, megvetően beszélt Szaddám Húszéin iraki elnöknek a nyugati túszokkal kapcsolatos legutóbbi lépéseiről. A kérdésre, meddig tűri el mindezt, az elnök kitérő választ adott: nem foglalkozik határidők kitűzésével, mondotta. Épületavató a Vargában, névváltozás a Gépipariban A Varga Katalin Gimnáziumban a 60. tanévnyitó ünnepségre került sor tegnap délután, amely egyben az új iskolaépület, avatója is volt. A tanulási, tanítási feltételek az új épületszámy átadásával jelentősen javulnak. A tavaly már felújított régi épületrész mellé most új került. A megnagyobbodott könyvtár, a tágasabb tantermek, az új sportudvar, az ünnepségek megtartására is alkalmas belső udvar régi vágya volt az iskola tanárainak, diákjainak egyaránt, hiszen az iskola sorsa, fennállása óta sokszor vált kétségessé. Többször végleg be akarták zárni. Az új tanévet az új épület átadásán kívül új tanárok érkezésével kezdi az iskola. A kétnyelvű tagozaton Angliából érkezett két fiatal tanár oktatja a történelmet és az angol nyelvet, míg a matematikát az amerikai Arizonából érkezett szaktanártól hallgathatják a diákok. A Szamuely Tibor Gépipari Műszaki Szakközépiskola ugyancsak tegnap délután tartotta tanévnyitó ünnepségét, me- lyen bejelentették, hogy az iskola az 1990-91-es tanévtől nevet változtat. Eszerint az iskola mától: Jendrassik György Gépipari Műszaki Szakközépiskola. A névválasztásnál fő szempontnak tekintették, hogy olyan személyről nevezzék el az iskolát, aki politikával nem foglalkozott, s élete, tevékenysége szoros kapcsolatban van az iskola szakmai profiljával. Ezért esett választásuk Jendrassik Györgyre, aki mérnök volt. Felvételünk a Varga Katalin Gimnázium évnyitó ünnepségén készült. Az öntözővízdíj áremelésének többletköltségeit Magára vállalta a TRV ■ Kedvező hírrel kopogtatott a postás, a telex öt alföldi megye, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs- Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Heves megye 157 nagyüzemében és 16 magánfogyasztónál: a Szolnoki Tiszamenti Regionális Vízmű közölte, hogy módosította az öntözővíz-szolgáltatásra az év elején megkötött szerződését, tekintettel a rendkívüli aszályos időjárásra. A jelenlegi szezonban július 16-tól magára vállalta a hatósági öntözővízdíj áremelésének többlet- költségét. A kedvezményes lépéshez a pénzügyi fedezetet a nyereségalapból biztosítja. Az öntözőgazdaságok által így a megtakarított pénz milliós nagyságrendű, és várhatóan újabb ösztönzést ad a mesterséges csapadékpótláshoz. A TRV a szezonban 74 ezer hektár szántóra, 4500 hektár rizsföldre és 10.000 hektár halastóba szolgáltatja az éltető vizet. A kritikus aszály enyhítésére 35 öntözőrendszeren belül eddig jóval több mint 400 millió köbméter öntözővizet biztosított, 20 millió köbméterrel többet a tervezettnél. Lényegében a 14 százalékkal több vízfelhasználás nyújt fedezetet az áremelés költségeinek a fedezésére. A TRV működési területén egyébként továbbra is teljes üzemben működnek az öntözőberendezések, folyik a mesterséges csapadékpótlás a tik- kadt földekre. Népi diplomácia Valamikor azt játszották ve-, lünk, átlag halandókkal, hogy az újság mindig megírta számunkra, kik a barátaink, tehát kiket kell szeretnünk és menynyire. Kiknek érdekében kell olykor szolidaritási nagygyűlést tartani, tiltakozó táviratot, küldeni ellenségüknek - és kiket kell elítélni, gyűlölni, szidni, mocskolni, miegymás. Miután túl sokat nem bolyongtunk a nagyvilágban, személyes élményeink sem voltak arról, vajon jól választottak-e nekünk barátot és ellenséget? Összegyűltünk hát az ebédlőben köte- lességszerűen, és tiltakoztunk meg nyilvánítottunk szolidaritást, mikor mit kellett. Ez a kézivezérelt lelkíélet pótolta az igazi, a szív mélyéről induló vonzódást egy-egy náció iránt. Aztán ahogy nyíltak a sorompók, elindultunk a valutakeretünk és a rokoni szálaink által megszabott úton, s szerezhettünk kedvező vagy rossz benyomást immár személyesen is egy-egy országról. Kötődtek ismeretségek és érzelmi tartalommal is bíró barátságok. Alighanem ezt nevezik népi diplomáciának. Szakítószilárdsága bizonyítottan nagyobb a kinevezett testvéri vagy rokoni szálakénál. Mindez egy szomorú apropó kapcsán jutott eszembe. A hét végén Szolnokon vendégeskedett a Tbiliszi Dinamo kosárlabdacsapata. Szimpatikus, kedves emberek voltak ezek a grúz fiúk. Feketék, büszke sasorrúak, játékosak, és szemmel láthatóan jól érezték magukat Szolnokon. A házigazdáknak is fontos volt, hogy a vendégek kedvező benyomással távozzanak, meg is tettek ezért mindent. Még a tiszaligeti sportcsarnok közönsége is szívesen nézte a markáns srácok produkcióját, aztán egyszer csak történt valami. Nem sok, csak annyi, hogy egy kispadon ülő grúz vezető végiggondolta a hazatérés utáni beszámolót, miként is fog magyarázkodni a negyedik helyezés miatt, és pánikba esett. Felugrott a kispad- ról, letámadta az ártatlan bírókat, majd egyetlen karmozdulattal leparancsolta embereit a pályáról, akik szemmel láthatóan fájó szívvel, de ellenvetés nélkül követték vezetőjüket. A népi diplomácián ekkor esett csorba: a felhevült közönség “ruszkik haza” kiabálással búcsúztatták a grúz legényeket, akik ismétlem, semmit sem tehettek a dologról. Kellemesen érezték magukat Szolnokon, sokáig szimpátiájával tüntette ki őket a lelátó népe is, ezért kár hát, hogy az éledező kölcsönös rokonszenv ilyen szomorú véget ért. Talán egy másik alkalommal fel kell venni a barátság most elejtett szálát.-pbMegkezdték a legkorábban érő borszőlő, az Irsai Olivér szedését a Csépai Tiszamenti Tsz tiszaugi kerületében. Ilyenkor, szüret elején még csak a kertészetben, a szövetkezet ipari üzemében és a palackozóüzemben dolgozó asszonyok, lányok szorgoskodnak a tőkék között, de a jövő héttől kétszáz szolnoki és pesti diák vödreibe is gyűlik majd a bornak- való. Szüret eleji riportunk a 3. oldalon. (Fotó: T. F.) Hazaérkezett a miniszterelnök Antall József szombaton a késő délutáni órákban hazaérkezett Finnországból. A miniszter- elnök részt vett az Európai Demokrata Szövetség Helsinkiben megtartott XIII. pártvezetői konferecián. E szervezet mostani tanácskozásán felvette tagjai sorába a Magyar Demokrata Fórumot, a Független Kisgazda- pártot, valamint a Kereszténydemokrata Néppártot. A rendezvényen mindhárom magyar párt küldöttséggel képviseltette magát. Sevardnadze Phenjanban Az északkelet-kínai Harbinból vasárnap Phenjanba érkezett Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter. Kétnapos munkalátogatása során a szovjet diplomácia vezetője megbeszéléseket folytat északkoreai kollégájával, Kim Jong Nammal. A két külügyminiszter mindenekelőtt a Perzsa(Arab)- öbölben zajló eseményeket, valamint a Koreai-félszigeten kiala- kult helyzetet tekinti át. ________ M iért, miből, kinek? Kérdések az adakozásról Azt mondják, ahol adományokat gyűjtenek, ott szegénység van. Ha ezt igaznak fogadjuk el, nálunk igencsak nagy az ínség, hisz egyre- másra kémek fel az adakozásra, szinte minden héten elhangzik egy bejelentés, hogy éppen kinek és mire kellene összekuporgatni a hiányzót. Ha nem sértenék vele nemes szándékokat, mondhatnám ezt is: nagyban folyik a humanitárius koldulás. Nem mondom. Az emberség szélesen áramló megnyilatkozása folyik, amikor igyekszünk segíteni a rászorulókon. Nem sorolom fel, hogy csak az utóbbi időben (mondjuk a tavaly december 22-től errefelé) ki mindenkinek és mi mindenre adakoztunk, ez köztudott. Gyűjtöttek pártok, szervezetek, vallási felekezetek, magánszemélyek s a többik. Az állampolgár általában nem maradt süket a felhívásra, csaknem valamennyi gyűjtési akció sikeresnek bizonyult. Akadékoskodni magam sem szeretnék, ám néhány kérdés szinte magától fogalmazódott meg bizonyos hírek és tapasztalások betakarítása nyomán. Ha egyre több az üresedő zsebű, mint a “tehetős”, meddig képes még adakozni az ember? Egyáltalán: kik adakoznak manapság? (Folytatás a 3. oldalon) SPORT Változékony, hűvös idő Előrejelzés az ország területére hétfő estig: folytatódik a változékony, hűvös idő. Többször megnövekszik a felhőzet, és továbbra is számítani lehet esőre, néhol zivatarra. Az északi szél gyakran megerősödik, időnként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 18 és 23 fok között alakul.