Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-14 / 135. szám
16 1990. SZEPTEMBER 14. 1990. szeptember 14., péntek, Szeréna, Roxána napja. A Nap kél 6.19-kor, nyugszik 19.01 órakor. A Hold kél 0.38-kor, nyugszik 16.49 órakor. Kissé melegebb idő Pénteken túlnyomórészt derült, száraz időre számíthatunk. Már csak mérsékelt északi, északnyugati szél várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17-21 fok között lesz. ■ (MTI) Képes Eseménynaptár NDK írószövetségének lapját í szerkesztette, majd - prágai j születésű lévén - a cseh diplo- ' mácia szolgálatába lépett, és ' Csehszlovákiát több ország- , ban képviselte nagykövetként. A 245 évvel ezelőtt, 1745-ben ; ezen a napon hunyt el Martin Altomonte osztrák festő, a bécsi barokk legtermékenyebb alkotója. Számos oltárképe és freskója díszíti Ausztria templomait, s ő alkotta a győri kar- melita templom mellékoltárá- ; nak festményeit is. A 130 esztendeje, 1860-ban halt meg Karl Baedeker nyomdász, a népszerű földrajzi és történeti útikalauzok szerzője. Az első „Baedeker” a Rajna I vidékéről készült, és 1828-ban jelent meg. Korda Sándor moziban Ölve vagy halva. Kunszentrnár- ionban a Körösben Kötéltánc (16). Jászapátiban a Tán- í csicsban Erkölcstelen mesék (18). Kunhegyesen a Szabad- ' ságban Saigon - a tiltott zóna. ; Kunmadarason a Petőfiben Csoda Manilában. Tiszafüreden a Tiszában Lévy és Góliát. [ Karcagon a Dérynében Segítség, felnőttem! Martfűn a Tiszában Micsoda nő! Tisza- földváron a Táncsicsban Az emlékmás. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ A galérián Gilbert Lupfer francia képzőművész kiállítása. A fotógalérián Tízéves a Jászkun Fotóklub - jubileumi kiállítás. A Heuréka bemutatóterem nyitva 14-től 18 óráig: 16 órától ismeretterjesztő videofilm-vetítés. Mozi Szolnokon a Nemzetiben 4- I kor, fél 7-kor és 3/4 9-kor Va- í dászat a Vörös Októberre. A Kertmoziban Rendőrakadé- ;< mia 5. A Koktél moziban 5- 'i kor Nagy kékség, 7-kor A menekülő ember. A Tallinnban ’ 5-kor és 7-kor Erik, a viking, 9-kor Nincs kiút (új telefon- l száma: 35-731). A Tisza mozi ) A-termében fél 5-kor, fél 7- l kor és fél 9-kor Higgy neki, í, hisz zsaru! A B-teremben fél I 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor I Zsaroló zsaruk. A videomozi- ■ ban fél 5-kor Szahara, fél 7-kor l és fél 9-kor Erkölcstelen lá- I nyok. Jászberényben a Lehelben 4-kor, 6-kor és 8-kor Hevesjeges. Mezőtúron a Szabadságban 4-kor, 6-kor és 8-kor Robotzsaru 2. Törökszent- miklóson a Dózsában Por- sche-tolvajok. Túrkevén a 35 évvel ezelőtt, 1955. szeptember 14-én halt meg Franz Carl Weiskopf német író, aki az új világ hajnaláról írt verseivel tűnt fel. A Hitler-uralom elől emigrált, és az emigráns német irodalom egyik reprezentánsa lett. Sokat utazott, és érdekes útikönyveket is írt. Hazatérve az emigrációból, az A mellbőség távol áll a politikától Randevú az Asszonyklubban Többen talán azért idegenkednek a nemrégiben a megyeszékhelyen megalakult Asszonyklubtól, mert pártházban működik. Tófenék úti klub- helyiségének díjtalan használatát ugyanis a Szocialista Párt kínálta fel. Szerda délután az előzetesen közhíreit szabás-varrás tanfolyam megnyitóján tízen voltunk mindössze, de mint kiderült, a Szolnoki Háziipari Szövetkezetét négyen képviselték. Szakemberek, akik a tanfolyam előadói, akik segítenek beavatni a résztvevőket mindazokba a fortélyokba, amelyek segítségével olcsóbban öltözködhetnek a család tagjai. Ók valamennyien társadalmi munkában vállalták a feladatot, s miután bemutatkoztak, és Szabó Lászlóné műszaki vezető ismertette, hogy milyen sorrendben tartják majd a szerdai foglalkozásokat, munkatársai - egy kivételével - el is búcsúztak. Maradtunk hatan, akik buzgón figyeltünk Borikára, Németh Istvánné- ra. A pontos mértékvételbe, majd a szoknya szabásmintájának elkészítésébe avatott be minket. Voltaképpen a tanfolyam öt hallgatóval indult, hiszen jómagam úgy csöppentem oda, azért hívtak, hogy segítsek. Rövid konzultációnkon, a foglalkozást követően kiderült, hogy az Asszonyklub első randevúján tizenketten voltak, közöttük fiatalok, meg a házbéli nyugdíjasok is, a tanfolyam iránt legalább tízen érdeklődtek, a létszám mégis minimális. Pedig mindössze 200 forintba kerül az egész. Ennyiért mit lehet ma tanulni? Valaki megjegyezte: biztosan nem akarnak politizálni. Nos, ha az valakit megnyugtat, bizton állíthatom, hogy a mellbőség s a szoknya hossza egészen más témakörbe tartozik, mint a politika. - rónai GYORSAN AKAR JOGOSÍTVÁNYT? Még áremelés előtt jöjjön! Folyamatosan indul minden hónapban oktatás a Szolnoki 1. Sz. Gépjármüvezető-képző Munkaközösségnél. Jelentkezzen, ne késlekedjen: Szolnok, Mikszáth u. 1. Szombat reggel Japán menü a képernyőn Szombat reggel 6-9 óráig látható a TV 2-n a Virradóra, a szegedi stúdió zenés hírműsora. A tartalomból: Japán menü - Az utolsó fiákeres - Sztárintim Bródy Jánossal - Nyílik az S.O.S. Gyermekfalu Kecskeméten - Bezsámoló a SZEOL-Újpesti Dózsa labdarúgó-mérkőzésről - Szteppelő kisfiú - Tinitelefon. A műsor telefonszáma: 62/12-715, telefondoktor: 26-122 (Szolnokon 56/31-635). A »7 JELENTI | Gyalogost gázoltak Új piac a láthatáron A héten Szolnok belvárosában két helyen is gyalogos lett közlekedési baleset szenvedő alanya. A Szövetség ABC előtti zebrán Kocsi Gábor 22 éves, martfűi lakos kedden tehergépkocsijával gázolt el egy gyalogost, aki szerencsére csak könnyebben sérült meg. Szerdán ugyancsak az Ady Endre úton történt baleset, ekkor azonban az úttesten áthaladó idős asszony súlyos sérülést szenvedett, mert egy személy- gépkocsi elütötte. A szabálytalan személyszállítás is baleseti forrás, mint egy karcagi példa bizonyítja. A 23 éves Takács Imre egy mezőgazdasági járműszerelvényen nem az előírásoknak megfelelően szállította Farkas Józsefet (mindketten helybeliek), aki leesett a szerelvényről, és a pótkocsi keresztülhaladt rajta. A baleset következtében Farkas József 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A múlt hét végén újabb piac tűnt fel Szolnokon, amelyet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetsége szervezett meg, elsősorban értékesítési gondokkal küszködő, háztáji földön gazdálkodó téesztagok számára. A Széchenyi lakótelepen, a Léna étterem mellett található piacon az első alkalommal nagy volt az érdeklődés, a felhozott áruk hamar gazdára találtak. Most, szeptember 15-én és 16-án 7 órától 17-ig - ráadásul hajó is lesz az idő - még nagyobb árubőséget remélnek a szervezők, akik szerint várhatóan lesz majd burgonya, alma, fokhagyma, prita- minpaprika, szárazbab, mák, vöröshagyma, esetleg paradicsom. A múlt héten árultak virágot is - rózsát, szegfűt, gerberát -, és elképzelhető, hogy ezekből most hét végén is lesz. Az október végéig hetente megtalálható piacon természetesen minden olcsóbban kapható. [ HÍREK — HÍREK — HÍREK ) Széki asszonyok Szolnokon Népművészeti vásárt rendez az SZDSZ Szolnokon szeptember 15- 16-án egész nap, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ előtt. Erdélyből érkező széki asszonyok is kínálják majd szombat-vasárnap szép mívű kézimunkáikat. Rájuk utal a vásári felirat: ,Mi is magyarok vagyunk!” Negyedszázados a Tallinn iskola Huszonöt évvel ezelőtt, szeptember 13-án nyitotta meg kapuit a szolnoki Tallinn Általános Iskola. A születésnap alkalmából az intézmény várja mindazok jelentkezését, akik tanítottak, illetve tanultak az iskolában, hogy közösen állítsák össze a jubileumi programot, s együtt ünnepeljenek. Kevesebb lesz a sár Alattyánban Lakossági összefogással 850 méternyi aszfaltburkolatú út készült a nyáron Alattyánban, a Kócsag, Gorkij, Szív, Sport és Móricz Zsigmond utcákban. Az érintett telektulajdonosok 6-9 ezer forintot fizettek be a tanács egyszámlájára, valamint kézi munkával is hozzájárultak az útépítéshez, a helyi tsz pedig elkészítette az úttükröt, valamint kedvezményesen szállította a követ. A 3 milliós munkához a tanács 600 ezer forintot adott. Ezzel egy időben 400 ezerért ugyancsak aszfalttal zárták le a Ságvári és Árpád Vezér utcákban tavaly lakossági erővel épült útalapokat. Közéleti információk- Fogadóórát tart ma 14-16 óráig Halász István, az MDF országgyűlési képviselője a megyei képviselők irodájában (a megyei tanács épületében). Holnapi események- Közös választási gyűlést tartanak a helyi pártok Jászladány- ban 19 órai kezdettel, a művelődési házban. Az eseményen részt vesz dr. Mizsei Béla ország- gyűlési képviselő. Politikai vitaestet tart 19 órától a jászberényi Déryné művelődési központban Pető Iván, az SZDSZ országos ügyvivője, országgyűlési képviselő. Ekkor mutatják be a párt helyi önkormányzati jelöltjeit is.- Vélt vagy valódi sérelmét, esetleg vandál hajlamát furcsa módon elégítette ki valaki, aki a szerdára virradó éjjel Szolnokon, az Ady Endre úti parkolóban álló egyik személygépkocsit kromofággal öntötte le. Az autóban ezzel 30 ezer forintos kárt okozott.- Autóvásár vasárnap Jásza- pátin és Szolnokon, valamint Debrecenben, Kiskörösön, Szegeden és Tiszakécskén lesz. Ugyanakkor Jászfényszarun búcsút tartanak.- Kovács Erzsi táncdalénekes hétfőre meghirdetett szolnoki műsorát a Táncsics úti intézmény telítettsége miatt a Reptéri Helyőrségi Klubban tartják meg, este 6 órai kezdettel. • MDF-piacot tartanak holnap Törökszentmiklóson, a művelődési központ udvarán, 6-12 óra között. Minél naNem tanulni járnak iskolába A megyeszékhely Széchenyi lakótelepén levő zöld iskolába ismételten behatoltak ismeretlen tettesek. Feltehetően nem tanulási szándékkal, ugyanis a konyharészt is feltörve, több ezer forint értékű élelmiszert tulajdonítottak el. Tiszafüreden viszont az Áfész cipőraktárában jártak titokzatos vendégek, akik 70 ezer értékben különféle sportcipőkkel távoztak a helyszínről. Első ízben Nemzetközi Weast Bluesfesztivál Szeptember 14-16 között a fővárosi Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán zajlik az első Nemzetközi Weast Bluesfesztivál. A szervező, a Weast Kulturális Stúdió egy évente ismétlődő sorozat első darabjának szánja a rendezvényt, amelyről nemcsak a Magyar Televízió készít felvételt, hanem több külföldi adó is, például a Music TV, a RAI, az Antene Austria. Tizenhét együttes fellépésére számíthatnak a műfaj kedvelői, közöttük több osztrák, angol és amerikai zenekar lesz a fesztivál vendége a hazaiak mellett. gyobb számban várják a kistermelőket.- A kötelező eboltást ma Szolnokon, a kisgyepi italbolt előtt végzik, 15 és 18 óra között. Pótoltás holnap lesz 8-12 óra között, az Áchim úti állatorvosi rendelőnél.- Vladimír Paszternák hipnotizőr - aki több éven át volt Leonyid Brezsnyev szolgálatában • Szolnokra látogat. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban holnap 18 órai kezdettel tart előadást, majd utána a „mágus” személyesen segít egyes betegségek (fejfájás, dadogás, stb.) meggyógyí- tásában. A bemutató címe: Tömeghipnózis a nézőtéren.- A népszerű „Ötórai teára” szombaton 6 órakor várják a táncolni szerető, kulturált társaságot kedvelő fiatalokat a Ságvári Művelődési Központban. Mai lapszámunkat szerkesztette: V. Szász József és dr. Bistey András Tipográfia: Bódi Béla, Majnár József A híreket összeállította: Rónai Erzsébet, akivel a 33-104-es telefonszámon közölhetők újabb információk. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer - Budapest Kiadói Kit lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja: az AS-B Kft. Jasz-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Pf.: 105., I. sz. Irodaház; tel.: 42-211. tx.: 23-357. tfax: 42-*53 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor 28. telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. kér. Lehel u. 10/a. 1900 -közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 1200 forint, fél évre 630 forint, egy hónapra 105 forint. ISSN 0863-915X Kiállítás Győrfi Lajos müveiből Ma 17 órakor Győrfi Lajos szobrászművész alkotásaiból nyílik kiállítás a karcagi Déryné Művelődési Központ II. emeleti nagytermében. Megnyitót mond Ószabó István költő. A kiállítás szeptember 28-ig tekinthető meg, naponta 10-12-ig és 15-19 óráig, szombaton és vasárnap 16 és 19 óra között. RÖVID, páncéltőkés zongora eladó. Hangolás szükséges. Ára: 17.000,- Ft. Törökszent- miklós, Kun B. út 148. *35420/2* SZOLNOKON 36 négyzetméteres, földszinti öröklakás kertes társasházban eladó. Telefon: 52/26-574. *35585/1* 49 NÉGYZETMÉTE- RES lakás eladó Szolnok, Ady E. út 5. VI/9. Telefon: 56/34-784. Érdeklődni: 16 órától, vagy hét végén. *35591/ FIATAL pék szakmunkást azonnal alkalmazok. Érdeklődni: Martfű, Kehely kávéház, Szolnoki úti pavilonsor. *35598/2* _________ N YÁRI szezonvégi kiárusítás a "RUCI" használtruha-üzletben szeptember 13-14-én (csütörtök, péntek). Szolnok, Sütő u. 8. alatt (1. sz. ABC melletti utcá- ban). *35601/2* TF-es 1500 Lada személygépkocsi sürgősen eladó. Érdeklődni: Szandaszőlős, Stromfeld A. út. 17.SZ., Varga. *35603/1* _________ S KODA 120 L-kiutalás (1992-es) eladó. Török- szentmiklós, Hámán Kató u. 37. Érdeklődni naponta, 16 óra után. *3 AUTÓSZERELŐ B-, C-jogosítvánnyal másodállást vállalna. Tele- fon: 30-538. *35688/1* EN FRSZ. Trabant 601 Special eladó. Jászboi- dogháza, József A. út 8. sz„ Varga. *35708/1* KITŰNŐ állapotban lé- vő, kétéves, sok extrával felszerelt Trabant eladó. Érdeklődni: munkaidőben az 50-965 és 50- 050-es telefonszámon lehet. *35714/ 1* 30 MÁZSA fűszerpaprika eladó. Tiszaföldvár, Ószőlő, Fő út 2. *35729/ GARAZS eladó Szolnok, Fényes A. úti garázssoron, a Nagy Orosz végében. Érdeklődni: 19 óra után, 43-454-es telefonon. *35730/ 1*____ H OLT-TISZÁHOZ közel, kis családi ház kp.- ért eladó, nagy telekkel. Szajol, Tisza Antal út 28. *35731/1*______ TEXTIM A Diamant motoros kötőgép eladó. Bodnár Lajos, Szajol, Diófa úti. *35735/ 1* NYSA 522-es kisteher- gépkocsi, ’91 jún. műszakival eladó. Újszász, Zrínyi 22. *35736/1* ZÖLDÖVEZETI, 55 négyzetméteres, tehermentes lakás eladó, azonnali beköltözéssel. Irányár: 1.200.000 Ft. Érdeklődni: naponta 44- 702, este 13-646-os telefonon, hét végén a helyszínen. Szolnok, Kulich Gy.u. 8. in/13. *35739/ U; __________ T ISZAFÖLDVÁRON, Bacsó B. út 14/a. sz. alatti 3 szoba-összkomfortos lakás eladó. Érd: egész nap, Homok, Óvi- rághegy I. út 74. sz. *35744/1* ÖSSZKOMFORTOS, kertes ház sürgősen eladó. Irányár: 500.000 Ft. Érdeklődni: bármikor, Kunmadaras, Bem J. u. 24. *35745/ 1* MEGKÍMÉLT állapot- ban lévő, olasz, variálható babakocsi igényesnek eladó. Érd: 39-782- es telefonon. *35747/1 * OPEL Kadett 1,3 GT sürgősen eladó. Tószeg, Rákóczi út 46. *35753/ ]* ________________ I PARI varrógéppel rendelkező varrónőket^ke- resünk szériamunkára. Telefon: 56/41-752. *35766/1*_________ KÉK- és ezüstróka eladó. Telefon: 56/34- 149. *35782/ 1* Szeréna, Roxána A Szerénusz férfinév női párja. Ez pedig a latin Serenus névbt származik. Azt jelenti: derűs, vidám. Becézése: Szera, Szerénkt Szerkó. A Roxána a görög Roxane névből származik, ez pedig eg ismeretlen hangalakú perzsa női név görögösítése. Legismei tebb viselője a makedón Nagy Sándor perzsa fejedelemlánybc lett felesége. Becézése: Roki, Szána.