Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)

1990-09-01 / 124. szám

Ara: 5.30Ft. [. évf. 124. szám 1990. szeptember 1., szombat JÁSZ-NAGYKUN'SZOLNOK megyei napilap Kétszerkettő Hogy visszagondolok iskolás éveimre, megnyugvással állapít­hatom meg, nincs okom panasz­ra. sok mindent megéltem. Tör­tént velem egy és más. Hát először is, amikor hátitás- kásan, palatáblásan beszepegtem életem első tanítási napjára, a ta­nító bácsi felállított bennünket, és elmondatta velünk a Hiszek egyet: “Hiszek egy Istenben, Hi­szek egy hazában, Hiszek Ma­gyarország feltámadásában”. Ez­után elővehettük a palavesszőt, és rajzolgathattuk a verébfej betűket a palatáblára, amit aztán egy vi­zes spongyával lehetett eltüntetni a kísérlet végeztével. Hamarosan katonák szálltak meg az iskolá­ban, és számunkra elkezdődött a véget érni nem akaró vakáció. Már vége volt a háborúnak, de mi még ezután is imádsággal kezdtük a napot egy ideig, aztán egyszerre kollégiumba csöppen­tem, és a reggeli masírozásnál az iskolába menet ezt énekeltük: “Mert Sztálin a harcunk és Sztá­lin a béke, és Sztálin nevével lesz jobb a világ.” Az iskolában meg­tanultuk, hogy a rádiót Popov fe­dezte fel, és Micsurin, Liszenkó meg Tyimirzájev nélkül nem en­nénk gyümölcsöt, valamint Pav­lov kutyájának állandóan folyik a nyála, ha ennivalót lát. Az egyes helyett a hetes lett a legjobb osz­tályzat, értelemszerűen az egyes tanulók számítottak bukottnak. Szegény nagyanyám szemében sokáig zseni voltam. Hittanra nem lehetett járni, ellenben estén­ként fáklyás felvonulással riogat­tuk a környék papjait a klerikális reakció elleni harc jegyében. A gimnáziumban kiderült, hogy a rádió felfedezésében bizo­nyos Marconi is szerzett érdeme­ket, és meccsük Popovval úgy döntetlenre állt. A templomot to­vábbra is nagy ívben kerülni kel­lett, bár néhány apáca rangrejtve taníthatott bennünket. Nagyon szerettük őket. Emlékszem, ki­zártak egy tündérszép lányt a DISZ-ből, amikor kiderült: az ap­ja csendőr volt. Szolidaritásból én is kirúgattam magam. A diák­sapka kötelező lett, de már az idő­sebb diákok sem tegezhették a tanárokat. Érettségin az volt a he­lyes felelet, ha valaki arra tippelt, hogy a rádiót Marconi fedezte fel. Pedagógusként a nyár egy bi­zonyos napján én is ott ültem minden évben a tanáriban, mert hogy hittanbeíratás volt. Ilyenkor a mi dolgunk arra korlátozódott, hogy a beoldalgó szülőket minél hamarabb meggyőzzük, ne íras­sák be a gyereküket, hisz a mate­rialista világnézet a korszerű vi­láglátás, aztán a kettős nevelés, meg miegymás. A világ teremtése dolgában egyre tisztábban lát­tunk, Oparin kimondta, hogy az élet az ősóceánban keletkezett, akinek nem tetszik, menjen a víz alá. Micsurinék kegyvesztettek lettek, kiderült, olyanokat is ke­reszteztek, amiket nem kellett volna. Kiöntöm a jelképes hátizsá­kom ugyancsak szimbolikus tar­talmát, és megnézem, mi maradt benne időtálló. Nézzük csak, a szabadesés: a tárgyak minden esetben a föld középpontja felé tartanak. Hát akkor az űrhajók, a súlytalanság, meg a repülő egy bizonyos íven, amikor lebegni kezdenek az utasok..? Nem, ez nem jó. A szorzótábla, úgy van: a kétszer kettő legjobb tudomásom szerint ma is négy. Ja, és a ked­venc törvényem sem változott: “Minden vízbe mártott test, kis- angyalom, A súlyából annyit veszt, kisangyalom, Amennyi az általa, Kiszorított víz súlya... Kisangyalom." Palágyi Béla Washington támadni készül Irakban? Az Irak elleni amerikai katonai támadás csak az idő és a felkészü­lés kérdése, arra két hónapon belül sor kerülhet - ezt írta pénteken megjelent, több újság által publi­kált cikkében az Evans-Novak szerzőpáros. Alexander Haig volt amerikai védelmi miniszter és NA- TO-főparancsnok szerint is való­színű a katonai összecsapás, de ah­hoz az Egyesült Államoknak akár félmilliós haderőre is szüksége le­het a Közel-Keleten. Az Evans-Novak szerzőpáros amerikai törvényhozóktól kapott értesülései szerint Richard Cheney védelmi miniszter és Brent Scowc- roft nemzetbiztonsági tanácsadó valójában elutasítják a tárgyaláso­kat, helytelenítik Javier Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár közvetíté­sét. George Bush elnök két fő ta­nácsadója szerint Iraknak minden­fajta tárgyalás előtt ki kellene vo­nulnia Kuvaitból. A törvényhozási köröknek ki­szivárgtatott tervek szerint az ame­rikai légierő nagy fölényét kihasz­nálva mérnének csapást Irakra, el­vágva az üzemanyag-utánpótlást, ezzel megbénítva az irakiak nagy harckocsi-egységeit. Mivel azon­ban eddig csak két amerikai had­osztály érkezett a helyszínre, még további hat hétre van szükség, hogy megvívhassák a tervezett hadműveleteket. Az amerikai had­erők nagy iramban való telepítése mindenképpen többre kíván szol­gálni, mint újabb iraki támadás el­rettentésére - írták. Pénteken éjszaka sugárzott tele­víziós nyilatkozatában Alexander Haig volt védelmi miniszter, egy­kori NATO-főparancsnok is elkép­zelhetőnek mondotta, hogy az Egyesült Államok katonai erővel oldja meg a válságot. A tábornok szerint mindenesetre akár fél mil­lió amerikai katonára is szükség lehet a térségben, hogy a harcokat sikeresen megvívhassák. Antall - Hőiken eszmecsere A kétoldalú gazdasági együtt­működés bővítésének lehetősé­geiről és az európai fejlemények­ről folytatott eszmecserét pénte­ken Helsinkiben Antall József magyar és Harri Holkeri finn mi­niszterelnök. A két államférfi három hóna­pon belül másodszor találkozott eg^mással^jg^mú^lolkerWolt^ az első külföldi kormányfő, aki júniusban látogatást tett az új ma­gyar miniszterelnöknél. Antall József, aki az Európai Demokra­ta Szövetség XIII. pártvezetői konferenciáján vett részt Helsin­kiben, ezt az alkalmat használta fel a kétoldalú tárgyalásokra. (Folytatás a 2. oldalon) Hitelek M Magyarország 500 millió már­ka, korábban már kilátásba he­lyezett hitelt kap nyugatnémet bankoktól, részben szövetségi kezességválalással - jelentette a Frankfurter Allgemeine Zeitung pénteken exkluzív értesülésként. A tizenkét hónapra szóló hitelt a Deutsche Bank vezetésével nyu­gatnémet bankkonzorcium nyújtja a Magyar Nemzeti Bank­nak. A kamatláb ötnyolcad szá­zalékkal a Libor-kamatláb felett lesz, a hitelösszeg tíz százaléká­ért a bankok vállalnak kockáza­tot, a szövetségi kezesség kama­tokkal együtt 495 millió márkára terjed ki. JAPAN NAPOK szeptember 8-án, 9-én Szolnokon Jön a SUBARU - itt lesz a CASIO - repül az Aranysárkány Már most hírül adjuk, hogy az Új Néplap Szerkesztősége az Axel Spingel Budapest Kft. Megyei Irodája, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, a Szolnoki Lakó és Közterület Testedző Egyesület, a JNW Pelikán Szálló és a Magyar-Japán Baráti Kör szolnoki csoportja szeptember 8-án és 9-én Japán napokat szervez. Láthatók lesznek a művelődési központban a Subaru világhírű autói, megtekinthetők a Casio cég szórakoztató elektrotechnikai berende­zései, s az esemény színhelyén a megyeszék­hely városközpontjában zajlik majd az Aranysárkány gyermeksportnap program­ja, többek között sárkányeresztéssel, japán önvédelmi sportok bemutatójával. Szeptem­ber 8-án hallgathatják meg az üzletembe­rek azt az előadást, amely a japán gazda­sági és üzleti kapcsolatokban érvényesülő tárgyalási stílusról és szokásrendről szól. Az este az izeké, japán ételkülönlegessége­ket szolgálnakfel a Pelikán Szálló éttermé­ben. EGY HÉTVÉGE A FELKELŐ NAP ORSZÁGÁNAK JEGYÉBEN. Elsőként a Tiszántúlon Gazdaasszony­képzés Kenderesen Szeptembertől - először a Ti­szántúlon - gazdaasszonyok kép­zése kezdődik meg Kenderesen, a Mezőgazdasági Szakmunkás- képző Intézetben. Az átfogó ház­tartási ismereteket adó iskolába összesen hetvenhat környékbeli lány jelentkezett, ebből har­minchat nyert felvételt. Az iskola vezetőit már évek óta foglalkoz­tatta az oktatási profil bővítésé­nek gondolata, hiszen eddig csak fiúkat képeztek ki mezőgazdasá­gi-gépészeti szakmunkásokká. Mint Kulcsár Tamásné, az iskola igazgatója elmondta, a gazda- asszonyok képzése során a leg­fontosabb feladat az anyai hivatás visszaállítása, ezért felkészítik a 14-16 éves lányokat az egész­séges és harmonikus családi élet­re, a háztartási és a családellátó funkciók szakszerű betöltésére. Emellett a jelöltek elsajátítják a mezőgazdasági munkák alapvető fogásait, a beteg és időskorú em­berek ápolási, gondozási tenniva­lóit. A kétéves képzési időben a gyakorlati oktatás kerül előtérbe, persze az elméleti tantárgyak sem (Folytatás a 2. oldalon) Péntektől vasárnapig tanévnyitó ünnepségek Akár látszik, akár nem, a nyári szünet véget ért. Tegnap délután orszgászerte elkezdődtek a tanévnyitó ünnepségek. Mivel nem kö­telező minden iskolának egy - felülről meghatározott - időben tarta­nia a tanévnyitó ünnepséget, ezért a péntek, szombat, vasárnap délután Szolnokon is a tanévnyitók jegyében zajlik. Az új tanév néhány iskolában nagy változást hoz. így például a Szamuely Tibor Gépipari Szakközépiskola új nvet vesz fel. Hogy mi lesz az iskola új neve, a ma délutáni évnyitón tudjuk meg. A Varga Katalin Gim­náziumban pedig új iskolaépületet adnak át. Felvételünk a Verseghy Ferenc Gimnázium évnyitóján készült, ahol az idén a francia nyelvvel bővül a nyelvtanulási lehetőség, míg az angol nyelv oktatására Amerikából érkező anyanyelvű tanárt hívtak meg. Kezdődhet a tanév! Fotó: Mészáros J. Megnyílt az OMÉK — 611 hazai és 178 külföldi kiállító vizsgázik — Szép megyei sikerek az állattenyésztési bemutatón — Nagydíjas a törökszentmiklósi Ripp-ropp termékcsalád A kiállítás ünnepélyes megnyitását követő tenyészállat bemutatón a Középtiszai Állami Gazdaság tiszaigari kerületében nevelt magyar szürke marhák hatos fogata vonult el elsőnek a szakemberek és az érdeklődők előtt. Képes beszámolónk a 3. oldalon. (Fotó: TF) Karambolozott az osztrákok mikrobusza Győrben Baja-Tibiliszi Dinamó 96:86 (39:49) Tegnap kezdődött Szolnokon, a Tiszaligeti Sportcsarnokban Olaj Kupa férfi kosárlabdatoma. Sajnos a mérkőzéssorozatra ér­kező osztrák csapat mikrobusza a győri Rába-hídon karambolo­zott, és a kilenc utasból öten szenvedtek súlyos sérülést. A győri kórház baleseti állo­másának információja szerint Georg Komatias nyílt lábszártö­rést szenvedett, Kris Gemot láb- száramputációjának visszavar- rása folyt, Franz Zderadieka pe­dig súlyos térdsérüléssel fekszik a kórházban. Mindhármuk álla­pota, súlyos, életveszélyes. Az elszállított két játékos közül az egyiknek több bordája és csigo­lyája tört el, a másik súlyos arcsérülésekkel utazott haza Ausztriába. Az Olajbányász csa­patának így nem volt ellenfele, a szegedi együttest hívták meg, amelyik most a jugoszláviai Bácskatopolyán tartózkodik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom