Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)

1990-08-09 / 105. szám

Röplap 1990. AUGUSZTUS 9. Ünnepet kell ülni! Illés Lajossal otthonában, Egerlövőn Az egerlövői kultúrházban leg­alább négyszázan zsúfolódtak össze azon a szombat estén. A hangulat kitűnő volt. Jó vacsorához szólt a nóta... Aztán nyílt az ajtó, s a kanalak megálltak a levegőben. Szörényi Le­vente tűnt elő. ("Senkiével össze nem téveszthető arc.") Illés Lajost kereste a dél-borsodi faluban a magyar pop- rock-beat egyik csillaga. Jó helyre érkezett, mert ülés ott ült a csigale­vest kanalazó lakodalmas nép sűrű­jében. Az országos napilapok 1990. jú­nius 8-án adták hírül a nagy ese­ményt. Idézve az egyik tudósításból: "Amiről eddig csak kósza, meg nem erősített hírek szállingóztak, az teg­nap a Kárpátia étteremben megerő- síttetett: szeptember tizenötödikén újra "itt van a nagy csapat", azaz Illés-koncert lesz a Népstadionban!" E hír magyarázat is arra, mit-mi- ért keresett Szörényi Levente, július elején, Egerlövőben. Illés Lajos:- Nem változott a véleményem: ami elmúlt, az elmúlt. Szép volt, jó volt, régen volt... Sokat gondolkod­tam június elején, amikor összeül­tünk öten alapító tagok (a két Szöré­nyi, Bródy, Pásztory, én) meg Koltay Gábor, aki a ’81-es sportcsarnokbeli koncertünkről filmet csinált. A sajtó- tájékoztató előtti éjszakán nyolc órán át "nyomtuk a "rizsát" egymásnak, s lásról, kazlazásról... Két évvel eze­lőttjelent meg Illés Lajos első önálló szerzői lemeze. Kicsit keserű. Akik hozzájutottak, tudják, hogy ez a cí­me. Magánkiadás volt. A magyar könnyűzenei hanglemezeket gyártó cég "hátat fordított" a dolognak. A terjesztők meg mit tesznek ilyen esetben? A Művelt Nép ötezer lemezt elterjesztett a nyolcmilliós vidéki há­lózatban... Aki akarja Illést, legyen résen... Illés Lajos tavaly befejezett egy munkát. Úgy érzi, rendesen összejött a dolog. Református istentisztelet - csak énekelve. Lemezre szánja. Már tárgyalt itt-ott. s megcsinálhatónak véli á csodát; vagyis még az idén, karácsony tájékán már hallhatja is, akinek van füle hozzá. "Én meg nem vagyok az a fazon" A huszonöt éves jubileum, a népstadionbeli, szeptemberi nagy koncert megfogalmazza a kérdést: "Mi a valamikori Illésből a kedvenc nótád?" - "Amit én írtam, termé­szetesen, ha-ha-ha..." - "Szóval mi a legjobb emlék?" - "Nem az számít, hogy nekem mi a kedvencem, min­dig a közönség dönt. Úgy tapasz­szélgetésünket. Ki nem lehet hagyni a kérdést, számára melyik Illés La- jos-dal a legkedvesebb? - Az én ked­vencem az Oh kisleány... Amitőéne- kelt... Két éve sodort egymás mellé a sors Illés Lajossal. Feküdtünk a mis­kolci kórház intenzív osztályának szobájában. Azt kérdeztem akkor tő­le, miért adta fel oly korán, miért tűnt el a színpadról? Újra megkérdezem: Megijedtem- Ezt nem én döntöttem el. Egy­szerűen alkalmatlan voltam. Iszo­nyúan sokat kínlódtam, hogy egy lá­dafia anyagot el tudjak sózni a le­mezgyárnak, a rádiónak. Egyszerűen lehúzták a rolót: "Köszönjük, nincs rád igény. Neoton kell manapság, R- Go, Dolly-Roll. Arra a zenére Lajos­ként, amit te csinálsz, nincs ma szük­ség." Én meg nem vagyok az a fazon, aki hóna alatt kottákkal meg hangka­zettákkal kopogtat, hátha valahol ki­nyílik az ajtó... Lehet, hogy ez így is van rendjén. Mondtam már neked korábban is, hogy meg vagyon írva a Bibliában: "Mindennek megvan a maga ideje"... Most annak van az ideje, hogy szeptember 15-én ülés-koncert lesz, várhatóan 70.000 leány, fiú, férfi, asszony, nagymama, nagypapa rész­vételével a Népstadionban. S ilyen még nem volt. Még nyolc dal, és lesz egy új lemez még ezután sem voltam benne biztos, hogy beszállok a buliba. Arról kellett nekik engem - s magamnak magamat meggyőzni -, hogy ez nem nosztalgi­akoncert lesz! Ha már annyit nyűg­lődtünk huszonöt év alatt - így fel­fogható lenne az egész jubileumi koncertnek -, ha annyit ütöttek, nyo­morítottak, tiltottak, vágtak minket tíz évig, s ha mindennek ellenére ki­vívtuk, amit lehetett, meg túléltük az egészet, akkor úgy gondoltam, hogy a "szabad köztársaságban" kijár a kö­zönségnek és nekünk egy nagy kon­cert! így tudom elképzelni... Igenis, ha ma szabadságról beszélünk, akkor ÜNNEPETkell ülni! Ha valaki győz, az igenis, ünnepteljen! Ami KÖZÖN­SÉGÜNK és a mi zenekarunk győ­zött. El kell olvasni a Biblia idevonatkozó passzusait Illés feleségét tavaly nevezték ki Mezőkövesdre református lelkész­nek. (Még Egerlövő és Tiszavalk gyülekezete is várta.) Úgy döntöttek, Egerlövőn élnek-laknak majd, meg­kapta őket a falu hangulata. A nagytiszteletű asszony látoga­tásunk délutánján éppen Mezőköves­den temetett. Illéssel a falu főutcáján "futottunk" össze. Elindultunk a templom és a lelkészlak között elte­rülő fás, virágos, madaras kert felé. A "Nagytiszteletű Úr" - "kijár nekem tőletek ez a megszólítás", - szóval a magyar beat egyik mestere ballagá­sunk közben arról beszél, hogy a bir­kái kint vannak a legelőn, itt az udvar végében, ahol régi maradású istálló áll, harminc bárányt kell gondozni. Van meló rendesen, de jóleső a gond, a munka. Egyébként is mindennek megvan a maga ideje. A zenélésnek, a munkának, a pihenésnek... "El kell olvasni a Biblia idevoAatkozó pasz- szusait"... Lajos eteti a bárányokat, éde­sanyjával - aki itt tölt egy hónapot - nézzük a műveletet, hallgatjuk a kommentálást. Nézzük és hallgatjuk az egykori sztárt, akinek tinédzser I lányok százai írtak "könyörgő" leve­leket. Illés lajosi 990 júliusában akár I egy született állatgondozó beszél a napi feladatokról: etetésről, kaszá- | talom, hogy ami a legjobban tetszett, az a Miért hagytuk, hogy így legyen nevezetű nóta." Édesanyja, a leghalkszavúbb írónké néni végighallgatja-kíséri be­Illés Lajos:- Már 1981-ben is azt mondtam, írjunk új nótákat. A többiek nemigen akarták. Most úgy néz ki, hogy ez is összejön. Én mindenesetre megírtam az új dalt, elküldtem a fiúknak. Nem tudom, hogy fog tetszeni. Végül is az az igazság, hogy valahol mélyen más a mi zenei elképzelésünk. Más a Le- vié, a Bródyé, más az enyém. Ez természetes, senki nem bújhat ki a saját bőréből. Remélem, hogy tetszik az új dalom, s ír Levi is egyet. S ha minden összejön, nem tartom elkép- zelhetetlennek, hogy írunk még nyolc nótát, és lesz egy új lemez... T. Nagy József A kánikulában jobbat is el tudnék képzelni. A harmincéves fiatalember az épülő ház tetején rakja óvatos, vigyázó mozdulatokkal a cserepet. Látszik, inkább a szorgalom, mint a hozzáértés az ösztön­zője. Vasárnap délután, a hőség mozdulatlanná tesz mindent, áll a levegő - szoktuk mondani ilyenkor. Alant, kis járókában, meglehetősen távol az épít­kezéstől, pilleg a legkisebb gyerek. Csak gumibu­gyi takarja alsótestét, körülötte csatatér: mindent kidobott már, ami játékot köré rakott az anyja. A testvérei a harmadik szomszédban, egymást locsol­ják a slaggal, s anyja is csak időnként bújik elő az épülő ház falai közül. Rápillant a gyerekre, s dolgozik to­vább. - Nem elég, hogy az ember egy életre eladósodik, még dolgozhat is, ina szakadtáig - szokta mondani a nagymama, aki persze, a maga módján, ugyancsak segít, amit tud. Látszik, hogy a szőke fiatalember nem bírja már sokáig a tetőn. Amikor lejön, s behúzódik a barack­fa lombja alá, a menyecske kéretlenül jön egy nagy törülközővel, fölitatja embere hátáról az izzadtsá­got. Erről a fiatalembernek eszébe jut:- Hű, de megijedtem a héten, a gyárban. No hát, hirtelen így szakadt rólam a verejték, mint most, pedig még el se kezdtem a műszakot. Kettőnk gépén egy kis papír volt, üzenetféle. A műszak végeztével menjünk föl a munkaügyi osztályra, valamit meg akarnak beszélni. Ránéztem a cimbo- “rámra, s látom, egyből vizes a homloka. Fölemelte a papírt, forgatta, aztán odajött hozzám. Néztünk egymásra, s nagynehezen én mondtam ki először: hát, öreg, ez bejött, ettől féltem, de most nagyon megijedtem! Ugye, ott a nagy család, az asszony gyeden a legkisebbel, az ótépé-részlettel így is alig bírtunk, már csak ez hiányzott! Mondta persze ő is a magáét, hogy neki annál is nagyobb baj ez, mert a legnagyobb gyereke már azon töri a fejét, tovább tanul, bármi lesz is. Én csak morfondíroztam ma­gamban, ne is szóljak, ez a társam, szegény, már vagy tizenöt éve dolgozik itt, nem is olyan fiatal már, mint én, neki csak nehezebb lesz. No hát így telt el a műszak, más se járt egész nap a fejemben, hogy mondom meg otthon, kitelt az esztendőm. Valahogy semmi másra nem lehetett gondolni. Hallottuk már, két ember felesleges, el fogják kül­deni. Hát ezek szerint mi vagyunk az a kettő, nincs mese, a munkaügyön majd elmondanak mindent, aztán járhatom a közeli várost, hátha keli valahol egy magamfajta. Igaz, úgy kitanultam a házépítést, hogy tán napszámba is járhatok, amíg nincs állan­dóra semmi kilátásom. Mindenesetre nagyon sötét gondolataim támadtak. Még az is megfordult az eszemben, hogy azért lehettek volna embersége­sebbek is fönt! Épp két háromgyerekessel teszik ezt - aztán szétnéztem a műhelyben, s nyeltem nagyokat. Hát a fél életét itt töltő, már védett korban lévő jó néhánnyal hogy is tehetnék? És a kis órabérű kezdőkkel, a legfiatalabbakkal miért? A szám tátva maradt tán, amikor a munkaügyön megkérdezték, igaz-e, hogy már a középső gyerek is iskolás lesz szeptemberben? Mondtam, igen, s nem néztem a nőre, aki az íróasztal mögül nézett rám. Amikor azt mondta, itt ez a kiutalás, menjek a pénztárba, tanulmányi segélyt adnak a gyerekek­nek, tán meg se köszöntem. Kihátráltam, s a folyo­són már újra szakadt rólam a víz. Hát így megijed­ni, hát így csak a rosszra, a legrosszabbra gondolni! Mi történt énvelem, hogy már gondolatban sem várok semmi jót? Akkor jött a munkatársam utá­nam, s azt mondja, erre az ijedtségre csak bekapunk egy sört hazafelé, ugye? Hát ha hiszi, ha nem, olyan ijedt voltam, hogy olyan keserű volt az a sör, mint még sohase! (SJ) Először jártak nálunk Francia vélemények rólunk Még ha nem is tudjuk, figyel­nek minket. Azért nem kell mindjárt zöld testű ufókra gon­dolni, hiszen az élőlényeket úgy hívják, hogy turisták. Ezeknek is van egy speciális "fajtája", a meghívott turista, a vendég. Ör­vendetes, hogy ezekből Szol­nokra az utóbbi időben egyre több látogat el, méghozzá nem is akárkik, hanem fiatalok, a jövő Milyen Amiens? Fogas kérdést tettem fel a kö­zépiskolás Zsigmond Yvettnek. Arra voltam kíváncsi, neki mi tetszett leginkább Franciaor­szágban. A halk szavú lány tűnő­dött is egy jó darabig. Nem cso­dálom. Vajon állítaná-e bárki is, hogy egy pompás étek például csak a benne lévő sajttól vagy kizárólag a gyenge hústól olyan finom. Hajó, együtt jó. Igen, ilyen dilemma elé kerü­lünk, ha egy út, egy nép felől érdeklődnek. Mégis, milyen volt Amiens-ben? A picardiai város­ban kedvesek az emberek - me­séli Yvett. Kiegyensúlyozottak, nyoma sincs az idegességnek. A fiatalok felszabadultak, vidá­mak. Úgy, mint Frankföld más tájain. A Tiszaparti Gimnázium ne­gyedikes tanulója a legmaradan­dóbb élményeit osztotta meg ve­lem. Még elevenen élnek, hisz nemrég, júliusban érkezett haza. Mi tagadás, még maradt volna. Az első kapcsolat akkor szö­vődött, amikor a Providence kó­rus a megyeszékhelyen lépett fel, és fiatal tagjait szolnoki csalá­doknál helyezték el. AZsigmond család is vendégül látott egy éne­kest. így találkozott egy francia lánnyal. Amiens-t csak az ő ké­peslapjairól ismerhette volna meg, ha nem rendeznek három­hetes nyelvtanfolyamot az észak-franciaországi nagyváros­ban. A megyéből majd’ harmin­cán jelentkeztek az útra. Csak négy lány és egy fiú jutott át a rostán. Tizenhárom nemzet fia­taljai között ők képviselték oda- kinn a megyét, az országot. Szerencsére, egyre többen ta­nulhatnak külföldön. Az iskolá­sokat szállító vonatok, repülők nemcsak keletre indulnak. Régi vágya teljesült. Tízéve­sen két évig élt szüleivél az algé­riai Annabában. Franciául már elég jól megtanult, ám eddig csak látogatóban volt ott, ahol ez az anyanyelv.- Érdekelte őket Magyaror­szág - meséli. - Korábban azt sem tudták, hogy Európa mely részén élünk.- Sajnos nem mindenütt va­gyunk népszerűek - vetem köz­be.- Semmiféle előítéletet nem tapasztaltam velünk szemben. Sőt, úgy vettem észre, hogy sze­retnek minket. Érdeklődtek a po­litikai helyzet, az iskolarendszer felől. Anyagiak ritkán kerültek szóba. Nem volt felhőtlen számára az ott töltött három hét. Dunkerque - ben vakbélműtéten esett át. Lá­badozásakor egy helyi család vendégszeretetét élvezte.- Nagyon kedvesek voltak - emlékszik vissza. E meghívások kis kapcsok a népek között. Milliónyi kellene belőlük. Talán így még többet tanult franciául, mint a többiek, hiszen nem is beszélhetett más­képpen. Amikor visszatért Ami- ens-be, meglátogatta a francia oktatásügyi tárca egyik vezetője. Azt mondja Yvett, nem egyene­sen hozzá jött. Az ottani egyete­met szemlélte meg, de nem hagy­ta ki a magyar vendéget. Ezek után kérdezzem még egyszer, hogy milyen volt Amiens? Sz.Z. TINITUKOR XINIXflXOU A Tinitükör e heti ajándékutalványának tulajdonosa: ifjabb Dóra Imre, Szolnok, Palla István körút 9. 1/1. szám' alatti fiatal olvasónk, akinek a kedvencei a következők': 1. Gyújts fényt! (Marcéllina); 2. Annabella (Soltész Rezső); 3. Szédülj el! (Csuka Mónika); 4. Légy hű örökre (Homonyik Sándor); 5. Kalapot fel! (Éva Neoton); 6. Rumeláj (Jutka és a banda); 7. Ébreszd fel a szívemet (Dolly Roll); 8. Bolond világ (Bodnár Attila-Papp Rita); 9. Újra itt van (Beat-Mix); 10. Kicsi lány (Szandi). generációjának tagjai. Nálunk táboroztak például többen Er­délyből is, és az elmúlt napokban Franciaországból érkeztek hoz­zánk - a picardiaikon túl -14-15 éves diákok. A francia kapcsolat egy részletéről lapunk hasábjain is olvashattak, hiszen a szolnoki Szabadidős Társaság - a vendég­látó - olyan családokat keresett, akiknél tudnak franciául, és ven­dégül látnának pár napra francia gyerekeket. Nos, az ezzel kapcsolatos ho­gyanokról beszélgettünk a ven­dégeskedés végén három francia fiatallal, majd vezetőjükkel, és végül Csák Lászlóval, a Szaba­didős Társaság vezetőjével. Gal- lais Christelle (14 éves), Nicolas Etienne (14) és Berthelot Ant­hony (15), a Nantes melletti In- dres-ből jött, középiskolások. Kissé nehezen beszélnek, nem nagy nyilatkozók. Annyit azért megtudunk tőlük, hogy Magyar- országról csak földrajzórákon hallottak, és ittlétük alatt jártak a Balatonnál, Budapesten, a Du- na-kanyarban, Veszprémben, Pécsen, Siklóson, Kecskeméten, Egerben közösen, majd öt napot töltöttek - a 21 -bői - családoknál. Jól érezték magukat, sok érdeke­set tapasztaltak (hogy mit, azt nem nagyon mondták el, de fő­leg az étel volt szokatlan), és az életmód nagyon különbözik a kintitől. Udvariasan jegyezték meg, hogy az emberek kedve­sek, készségesek, és hogy szíve­sen jönnének vissza hazánkba. Robin Pascal (23 éves) hiva­tásos diákvezetőnek az a véle­ménye, hogy eddig a francia-ma­gyar kapcsolatok nem nőttek az égig, de most, ahogy változik az élet itt, úgy bővülhet a francia­magyar barátság is minden téren. Ehhez Franciaországnak és ha­zánknak is sok érdeke fűződik. Mit tapasztalt itt? Ő járt már más kelet-európai országban, úgy­hogy azt tudja mondani, hogy itt előbb járunk a változásokkal, mint a környező országok. El­lenben, ha valamelyik boltba be­tette a lábát, hát nem európai színvonalat talált bennük. Alap­vető holmik méregdrágák, és rá­adásul sok mindent nem lehet kapni, ami odakint már megszo­kott. (Erről mondta Csák Laci, hogy amikor vásárolni mentek, egyről beszéltek, de más-más képpel a tudatukban, aminek a vége sokszor meg nem értés lett.) A legfontosabb összeha­sonlítást azonban a gyerekek példája mutatja; nem ismerték a magyarokat, és most jó barátok lettek pár nap alatt; ez a másik nép elfogadását jelenti. A gyere­kek jobban elfogadnak másokat, és ez-fontos, hiszen ők a jövő generációját jelentik, és felnőtt­ként már nem idegenként térnek vissza hozzánk. E reményt keltő gondolatok után Csák Lászlóhoz fordultunk, akitől a kapcsolat létrejöttéről beszélgettünk. Elmondta, hogy egy párizsi, a francia szabadidős társaságokat összefogó szerve­zeten keresztül jött létre a kap­csolat, amelyet a franciák kezde­ményeztek. A szolnokiak a "vál­lalkozáshoz" családokat keres­tek - akik vállalták pár napra a francia fiatalok befogadását -, és megszervezték a programokat. A vendégeknek előbb több, mint két héten át bemutatták az orszá­got, majd két nap ismerkedés után elmentek a családokhoz "kipróbálni" a magyar életmó­dot. Rövid itt-tartózkodásuk ter­mészetesen nem volt elég min­denre, de elindultunk a kapcso­latépítés első lépcsőjén. A Sza­badidős Társaság azt szeremé, ha nemcsak fiatalok látogatnák egymást, hanem jóval idősebbek is, és nemcsak a társaság keretein belül jönnének létre kapcsola­tok. Hogy ez hogyan alakul majd, az még a jövő zenéje, min­denesetre egy megállapodás már létrejött, miszerint fiatal, amatőr francia zenészek karácsony táján egy hetet Szolnokon töltenek az O. B. Art vendégeként, és ezt bizonnyal követi majd szolnoki zenészek Franciaországba törté­nő látogatása. A Szabadidős Társaság nem áll meg ezen a ponton, keresi más országok fiataljaival is a kapcsolatot, ami Szolnok'életé- be csak színt hozhat. Tóth András HÚSZON INNEN - TÍZEN TÚL

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom