Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)
1990-08-06 / 102. szám
1990. AUGUSZTUS 6. % 3 Mélyponton a baromfiágazat Most még folyik a munka a Törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalat üzemében, de vajon mi lesz a jövőben? Fotó: Mészáros Görkorcsolyával Európán át 7Folytatás az 1. oldalról/ export. Szűkebb pátriánk két baromfifeldolgozó üzemében a jelenlegi helyzetből való kilábalás lehetőségeiről érdeklődtünk. A Zagyvarékasi Béke MgTsz baromfifeldolgozó üzemének igazgatóhelyettese, Faragó János meglehetősen borús helyzetképet vázolt fel az ágazatról. Mint mondotta, évek óta növekvő tendenciát mutat a termelés és a felvásárlás, de különösen a csirke egyre nehezebb helyzetbe kerül. Az idén ugyan 10 forinttal emelkedett a kilónkénti felvásárlási ára, ennek ellenére a termelői kedv jelentősen csökken. Ez persze érthető, hiszen a megnövelt felvásárlási ár sem ellensúlyozta a termelési költségek nagymértékű emelkedését. Emiatt a vágócsirke felvásárlása országosan mintegy 10 százalékkal, Zagy va- rékason pedig 7 százalékkal csökkent. A felvásárlási ár nem csökkenthető Az üzem éves terve 20 ezer tonna élőbaromfi feldolgozása, ebből az első félévben 8126 tonnát teljesítettek. Ezzel az eredménnyel meghaladták a tavalyi esztendő hasonló időszakának termelését, a helyzet azonban korántsem ilyen rózsaszínű. Két százalékos termelésnövekedés mellett ugyanis alig éri el az üzem a bázis év nyereségének felét. A legutóbbi forintleértékelések háromszori támogatáscsökkenéssel párosultak. A csirke exporttámogatása 75 százalékról 50 százalékra, majd az idén júliustól 30 százalékra csökkent. Mindezt tetézi az alapanyag és a feldolgozási költségek 20 százalékos emelkedése. A csomagolóanyag árán nem lehet spórolni, és a felvásárlási árat sem lehet csökkenteni, hiszen egy ilyen intézkedés végképp megpecsételné az ágazat sorsát. A termelés alacsony jövedelmezősége előrevetíti azt, hogy egyre kevesebb csirkét nevelnek, ezzel pedig nemcsak a feldolgozó üzemek helyzete válik kritikussá, hanem több tízmillió dollár bevételtől "szabadul meg" az ország. A nyugati piac egyre inkább konyhakész termékeket kíván, ezért a zagyvarékasi üzemben második műszakban is beindult a vágóbaromfi darabolása. A rubelelszámolású export az első félévben 1600 tonnáról 250 tonnára, míg a tőkés kivitel 1600 tonnáról 2070 tonnára növekedett a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest. A "haldokló" csirkeágazat helyett más baromfi feldolgozásával igyekszenek megtalálni a piaci igényeknek leginkább megfelelő termékösszetételt. Ezért a liba felvásárlását csaknem megkétszerezték, hiszen a hízott liba combja és mellehúsa jelenleg még jól értékesíthető Nyugat-Európá- ban. A Törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalat az első félévben 13 ezer tonna baromfit dolgozott fel, 15 százalékkal többet, mint a tavalyi év első felében - tudtuk meg Hajós Ferenctől, a vállalat igazgatójától. Acsirkepi- acon bekövetkezett változások nem érintették olyan kedvezőtlenül a nagyüzemet, mert a levágott mennyiség 10-15 százalékát továbbfeldolgozott termékként értékesítik. Ha nincs export, nincs olcsó hús sem A közkedvelt rip-rop belföldi forgalma azonban csaknem 30 százalékkal esett vissza. Az állami támogatások drasztikus mértékű csökkenése persze itt is negatív irányú folyamatokat indított meg. A piacon ugyanis nem lehet érvényesíteni a belföldi inflációt és a kieső állami szubvenciókat. A baromfi legnagyobb része a magánvállalkozók és kistermelők háztáji gazdaságaiból származik. Ezek a termelők rendkívül érzékenyek a piaci változásokra, s ha nem éri meg nekik a baromfitenyésztés, abbahagyják. Ez által a feldolgozó üzemek alapanyag nélkül maradnak, amely foglalkoztatási feszültségeket okozhat. Az állami szubvenciók csökkenésével párhuzamosan csökken az export, hiszen a világpiacon nem érvényesíthetők a felduzzadt termelési költségek. Ha pedig nincs exportra szánt comb és mell, akkor a hazai üzletekből is eltűnik az olcsó csirkeaprólék. A támogatások csökkenéséből adódó mintegy 60 milliós vállalati veszteségnek a többszörösét teszi ki a nemzetgazdaság export- bevétel kiesése. A támogatások további elvonásával félő, hogy nemcsak a mindeddig sikerágazatnak számító agrárgazdaság külpiaci pozíciói omlanak össze, hanem a hazai üzletek is kiürülIFolytatás az 1. oldalrólI ra, hogy másnap pihenten folytathassák útjukat Békéscsaba felé. De kik ezek az emberek, és honnan hová tartanak? Ez év januárjában a Medicins Sans Frontieres (Orvosok Határ Nélkül) francia szervezet tagjai Romániában jártak. Az ottani forradalomról, a változásokhoz nyújtható segítség lehetőségéről ők tájékoztatták azt a baráti társaságot, mely Sport Vélő Patins (Sport, Kerékpár, Görkorcsolya) Egyesület néven már hagyományos, nagy utazóként ismert Franciaországban. Többek között 1989-ben, hasonló járművekkel tették meg a Rennes- Moszkva útvonalat. Most nyáron július 7-én szintén Rennes-ből indulva, mintegy 2003 km-es távot megtéve, Franciaországon, Németországon, Ausztrián, Csehszlovákián, Magyarországon keresztül az erdélyi Nagy- szebenbe érkeznek útjuk végén, augusztus 7-én. Őket egy injekcióstűvel megrakott kamion követi még e hónap elején. Patrícia Parnet doktor, kutató-biológus a társaság összetételéről, céljáról beszél.- A mi csoportunk elsősorban baráti társaság. Egyesületként azért működünk, mert így sokkal könnyebb az adminisztrációt intézni. A most úton lévők foglalkozása igen sokféle, akad köztük tanár, orvos, szociológus, könyvelő, nevelő, kutató és animátor. Azt szeretnénk, ha ilyen szakmák képviselőivel lenne alkalmunk megismerkedni Romániában, össze tudnánk hasonlítani az ott végzett munkát a miénkkel. A francia újságírók csak arról tájékoztatnak bennünket, hogy a románoknak szükségük van a segítségünkre, de azt nem tudjuk pontosan, mi az, amivel mi is hozzájárulhatnunk a változásokhoz. Az elkövetkezendő néhány nap alatt, amit Nagyszebenben töltünk, bizonyára jobban megismerjük az ország jelenlegi helyzetét. Arra ösztönözzük majd ottani kollégáinkat, hogy látogassanak el Franciaországba, képezzék magukat, esetleges álláshelyeket, cseréket szeretnénk felajánlani. Amikor elindultunk - veszi át a szót Jean Yves Prigent nevelő, a három görkorcsolyás egyike -, ismertetőket, röpcédulákat küldtünk azokba a városokba, melyeken keresztük utazunk. Amikor az emberek, vállalatok megismerkedtek különös utazásunkkal, annak céljaival, önkéntes felajánlásokat tettek, adományokkal járultak válalkozásunk sikeréhez. Ahogy Nyugatról Keletre haladtunk, egyre kevesebb lett az egyéni adomány, de az emberek egyre nagyobb szeretettel fogadtak. Azért kaptunk Magyarországon is támogatást. Indulás előtt fejenként, naponta 100 frankos költséggel számoltunk, azért nem többel, mert az utazás, járműveinket tekintve, nem kerül semmibe. Csak az evés-ivással és a szállással kellett számolni. De az önök hazájában mindenütt hihetetlenül jól fogadnak, úgy mint itt, ma este is, általában biztosítják élelmezésünket, éjszakai pihenőnket, így még oícsóbban kijövünk. Visszafelé a pár órás repülőút drágább lesz, mint az egész hónapos odautunk. A tavalyi moszkvai "kirándulásunk" könnyebb volt fizikálisán, mint az idei. Akkor mindig sík terepen haladtunk, most hegyeken, dombos vidékeken is át kell kelnünk. Volt, hogy a nagy meleg is megviselt néhányunkat, de odafigyeltünk egymásra, ilyenkor megálltunk, ettünk, ittunk, pihentünk egy keveset, azután folytattuk a kerekezést. A három nő közülünk biciklivel jön, az nem annyira megterhelő, de így is négy, öt naponként pihenőnapot iktatunk be. így mindenki jól érzi magát. A new-york-i prof. Tóni Spar- huber matematika tanárnő a magyarországi fogadtatásról mesél:- Hihetetlen élmény, hogy az önök országában járhatunk. Nekünk Magyarország eddig csak a keleti tömb egyik tagja volt. Tavaly Moszkvában jártunk. Ha a Szovjetuniót hasonlítom össze az önök hazájával, az éjszaka és a napfény hasonlat jut eszembe. Budapest csodálatos város. A vidéki településeket látva nem erre számítottunk, de ahogy beértünk a fővárosba, nem győztünk ámulni. De ez talán így van máshol is, a vidéknek megvan a sajátos jellege. Hallottunk a szeptemberi helyhatósági választásokról, és sok sikert kívánunk az önkormányzatok, az önállóság megteremtéséhez. A magyar emberek nagyon kedvesek. Még a Dunántúl egy kisvárosában történt, hogy meglátott minket egy kereskedő, aki ismerte céljainkat, és mindegyikünknek adományozott egy-egy katonai zakót. Ebben adtunk interjút a Magyar Televíziónak, érdekes lehetett a nézőnek, hogy magyar egyenruhában jelentünk meg a képernyőn. Örül az ember, ha csak erre kell használni az uniformist. A szolnoki rendőrökről jut eszembe - akik megállítottak a főutcán -, hogy két motoros járőr Pesten feltartóztatott minket, de negyedóra múlva már ők kísértek, biztosították az utat. Sok sikert kívánok a továbbiakhoz is! Bakos Csaba hetnek. Laczi Zoltán — napló ■Azt mondják, kihalóban van az emberi jóság. A legtöbb ember magának él, nem gondol másra, megvan a saját baja, örül, ha a saját problémáit úgy ahogy megoldja, ha a családjának biztosítani tudja, amit nagyon muszáj, hát miért venné vállára mások búját-báját? Amint említettem volt, lásd fent, ezt mondják. Ám akárhogy is bizonygatják, nem hiszem el! Az emberekben él a jóság. Ez persze fölöttébb bizarmak tűnő kijelentés. Túl valószínűtlen, tehát alighanem igaz, mondaná erre a kétségbevonhatatlan kijelentésektől megcsö- mörlött és kellő kartéziánus kételkedéssel megáldott ember. A jóság számtalan apró jelével találkozunk hétköznapjainkon, csak észre kéne venni. A legutóbbi utazásomkor például a szolnoki állomáson Patkós Gyula oly őszinte örömmel köszöntött, mint régen látott ismerőst, hogy már önmagában ez is elég lett volna egy nap derűs hangulatának megteremtéséhez. Aztán a vonat zárt, fülledt peronján egy ismeretlen fiatalember meglátván, hogy zsebkendővel törölgetem izzadt nyakamat és homlokomat, résnyire nyitotta az ajtót, de csak annyira, hogy az kellemessé tegye az ájulásközeli közérzetet, de ne vigye ki a huzat a vékonyabb dongájú utasokat. Alig értem haza, megjelent nálunk Porok László és felesége, szelíd, cumizó őzikéket nézni, simogatni invitálták két aprócska gyermekemet, azzal kecsegtetve őket, hogy láthatnak még kecskéket, csikókat, lovakat is, malacok, macskák, kacsák, libák, kutyák egész hadát, kisfecskéket, s e bejelentés nyomán oly üdvrivalgás tört ki, melyet érzékeltetni már nincs szavam. S eme emberi figyelmesség és jóság leírására sincs. De nem is kell. A jóság szerény és halk, nem akarja, hogy nagydobra verjék. Ezért is hiszik azt sokan, hogy már nem is létezik. Körmendi Lajos Sok nézőt vonzottak a francia és magyar népi játékok is Konok kunok kupája Kunhegyesen ötödször n Szíp ÍS is " Immár kisebbfajta jubileumához érkezett az a rendezvény, amelyet augusztus első szombatjára szervezett Kunhegyesre a Kunság Népe Téesz. Ebben az évben hét szövetkezet, egy állami gazdaság, a Tisza Cipőgyár, az Agroker, a Vízgépészeti Vállalat, a helyi sportkör, a Törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalt, a csehszlovákiai zselovcai téesz és a makói csontbrigád képviselői érkeztek a jeles eseményre. Lengyel Zoltán téesz- elnök villámmegnyitója után a községi sporttelepen kialakított négy kispályán húsz férfi focicsapat és tizenkét női együttes kezdte meg a küzdelmeket, de benépesült a röplabdapálya is. A rendezvényt a kunmadarasi lovasiskola diákjainak a bemutatója, továbbá sárkányrepülés színesítette, meg az a négytagú francia mini csoport, amelyik francia népi játékokat mutatott be. A rekkenő hőség ellenére mintegy hatszázan voltak jelen valamilyen minőségben ezen az eseményen. Ami nem mellékes, falatozni is lehetett, sőt sör, üdítő is adódott több helyen a tikkadt torkok végtelen örömére. Megválasztották a legcsino- sabb versenyzőt is, és ezt a címet az idén a 18 éves pusztamérgesi Farkas Ágnes kapta, aki ezért, meg az ajándékba kapott sporttáskáért egyáltalán nem volt mérges. Akinek az egész napos kinti sülés-fővés után is maradt még jártányi ereje, az ún. kettes székházban éjfélig diszkózhatott. Igaza volt annak a kalapos kunnak, aki egy üveg sörrel a kezében délután 3 órakor így minősítette az eseményt: szíp is, jó is. Hogy ezt a lányokra, esetleg a meccsek színvonalára, netalántán a kun pecsenyére értette - teljesen mindegy. D.Sz.M. Lovasbemutató, kunmadarasi résztvevőkkel Kinek a pap, kinek a papné. Fotók: Mészáros János.
